DŐRY FANNINAK, KERESZTLEÁNYÁNAK. PESTEN, április 20-án 1861.
DŐRY FANNINAK, KERESZTLEÁNYÁNAK.
PESTEN, április 20-án 1861.
[106]
PESTEN, április 20-án 1861.
[106]
Kedves leányom! Beteg vagyok s lelkem telve aggodalmakkal közügyeink miatt. Oly igen jól esnék veled, kedves leányom, hosszú levélben beszélgetni sorsod, jövendőd fölött. Jól esnék gondolataimat e nyomasztó helyzet keserűségeitől elvonva, más tárgyra fordítani s épen azon tárgyra, mely engem oly igen érdekel, a te boldogságodra.
De hidd el, leányom, nem vagyok képes ezt tenni, nem az idő hiánya miatt, mert egy pár órát csak tudnék időmből kiszakasztani; hanem azért, mert nincs elegendő nyugalom keblemben, s a mély aggodalom folyvást azon tárgyhoz köti minden gondolatomat, mi ez aggodalmat okozza.
Csak röviden tehát, de szívemből s a részvét legmelegebb érzetével felelek bizalmas kérdésedre. Ha szereted Laczit, ha gondolod, hogy anyagi állástok olyan lesz, mi biztosít a szükség ellen, helyesen fogsz cselekedni, ha őt vissza nem útasítod.
Nem értem a szerelem rohamos indulatát, hanem azon szíves, meleg érzelmet, mely tiszteleten, becsűlésen alapúl s azon hitet, hogy ha sorsodat az övével összekötöd, becsűletes, 288hű kezekbe tetted le jövendődet. Nehéz körűlmény, hogy Laczinak sok gyermeke van s ez gondjaidat rendkívűl szaporítja. De a gondok nem ölik meg az élet boldogságát, csak a csalódások, a bánat s az elhagyatottság keserű érzete az, mi a lelket elöli s a boldogságot feldúlja.
Elhagyottság, édes leányom, keserű állapot, mely a korral nem fogy, de súlyosbodik. Ha nincs, kit az ember szívéből szeressen, vagy legalább nincs közelében; ha nincs kinek életét, munkásságát, érzelmeit szentelje, ha nincs életczélja, rideg az élet, megdermed a szív, s a gond, mit megosztani nem lehet, kétszeresen súlyos.
Én Laczit tökéletesen nem ismerem, mert annyit nem voltam vele, hogy teljesen ismerhetném, de mit róla tudok, az csak becsületére válik. Ismétlem tehát, ha szeretheted, ne útasítsd vissza.
De ismét kopognak ajtómon, pedig reggel hat órakor írom e sorokat s hihetőleg nem kellemes az, a mit hallani fogok. Zárom tehát e levelet. Isten áldását kívánom reád, kedves édes leányom! Szeresd téged igazán szerető keresztatyádat
DEÁKOT.
Jegyzet. A keresztleány tanácsért fordúl Deákhoz, midőn kezét megkérte Oszterhuber László, ki özvegy ember s négy kis gyermek atyja volt. E rendkívűli jellemző levél Deák magánéletére is vet némi világot abban a sorokban, a melyekben az elhagyottságról emlékezik.
