KELEMEN BENŐNEK. BÉCS, október 10-én 1839.
KELEMEN BENŐNEK.
BÉCS, október 10-én 1839.
[17]
BÉCS, október 10-én 1839.
[17]
Tekintetes Úr! E pillanatban kaptam a tekintetes úrnak levelét, s annak tartalma iszonyú aggodalmamat még neveli. Még most is kötve vagyok itt félelem és reménység között, s az Isten tudja, meddig tart e gyötrő bizonytalanság. Hisz én is eleget hallok, de csak puszta hírt, 53bizonytalan habozásút s gyakran egymással ellenkezőt; bíztatást nékem is eleget nyújtanak, kivált olyanok, kiknek a dologkban elhatározó szavuk nincsen, s kik csak társasági körökben felkapott egynéhány szóból jósolgatnak. Hiszen jósolni puszta szavakból oly igen szeretnek az emberek, de jóslásaik meg nem nyugtatják keblemnek hánykódásait; nékem való kell.
Irtóztató helyzet az, melyben mi vagyunk, kiknek egész valónkkal összeolvadt szegény Miklósnak lelkes barátsága, – s talán a borzasztó bizonyosság sem volna oly kegyetlen, mint ezen kétségbeeséssel határos aggódás. Ébren és alva csak őtet látom. Szemei világától megfosztva, keserű fájdalmas vonásokkal leng előttem képe s gyakran, midőn fájdalom, féltő aggodalmam s a bizonytalanság keserűsége marczangolják keblemet, nyájas arczot kell vinnem a társas körökbe, nehogy talán keserű tekintettel, vagy a fájdalomnak boszúsan kifakadó szavával sértsek valakit az oly könnyen sérthetők közűl, s ezzel talán a szent ügynek ártsak.
Már közel két hete, úgy hallom, hogy az egész tárgy iránt a nádornál kérdés tétetett. Tőle azonban válasz még itt nincsen. Mi az oka ezen késedelemnek, azt tudni nem lehet; talán ott lenn a dolog mibenlétét megtudni nem volna lehetetlen, de lényegeset, s oly móddal, mely a nádornál kedvetlen ne legyen. Én itt fenn kérek, várok, sürgetek és esdeklem, míg a dolog jóra vagy rosszra el nem dűl.
54Szabadúlhatásom ideje tehát ezek szerint még most is bizonytalan, valamint szinte kétséges a siker is; de kérem, igen kérem a tekintetes urat, várjon be engem Pesten, hiszen ezen állapot oly igen sokáig már nem tarthat.
Miklóst szívesen és forrón ölölem. Bízom Istenben, hogy engem itt a lelki erő el nem hágy, de a sorsnak azon csapása, ha késő vagy épen semmi sikere nem lenne a folyamodásnak, keblem nyugalmát tán feldúlná. Szomorú kénytelenség szülte ezen kötelességet, de édes nekem annak teljesítése; minden új akadály, minden új nehézség új erőt önt keblembe, mert ki őt úgy ismeri mint én, úgy szereti mint én, annak ő érette semmi sem nehéz, semmi sem kedvetlen.
Isten áldja a tekintetes urat, szóval Pesten majd többet. Szíves barátja
DEÁK FERENCZ, s. k.
Jegyzet. Deákot mélyen megillette egyik legjobb barátjának balsorsa. Bécsbe ment tehát, hogy Wesselényi ügyében mindent megtegyen, a mi csak tőle telik. Az orvosok ugyanis azt mondották, hogy, ha Wesselényi kegyelmet nem kap, teljesen megvakúl. Innen a levélen elömlő mély fájdalom s kínos aggodalom hangja.
