KLAUZÁL GÁBORNAK. KEHIDÁN, szeptember hó 3-án 1843.
97KLAUZÁL GÁBORNAK.
KEHIDÁN, szeptember hó 3-án 1843.
[36]
KEHIDÁN, szeptember hó 3-án 1843.
[36]
Kedves barátom! Zúzott kebellel írom e sorokat, s kiöntöm előtted szívem keserű fájdalmát; feldúlt kedélyem még tegnap nem engedé, hogy tollhoz nyúljak, de most lesz talán annyi nyugalma lelkemnek, hogy néked írhatok.
Tudósítva vagytok, úgy hiszem, eddig arról, hogy augusztus 31-én az adó nálunk nagy többséggel keresztűl ment, és én követnek megválasztattam, de a követséget el nem fogadtam; halljad most tőlem ezen elhatározásomnak okait és azokat, mik a választás után történtek.
A ki figyelemmel kisérte azon izgatásokat, melyek a házi adónak elvállalása ellen megyénkben történtek, alig fog kétkedni azon, hogy az izgatóknak nem csekély része, és pedig épen azok, kik nyilván vagy titkon legtöbb befolyást gyakorolva ösztönt és életet adtak az indulatos mozgalmaknak, nem a házi adó miatt léptek fel, hanem leginkább személyem elleni gyűlölségből, vagy bosszúból követtek el mindent ezen életkérdésnek megbuktatására; nem küzdöttek volna ők az adó kérdése miatt oly keserű elszántsággal, mert hiszen jól tudták, hogy az adónak elvállalása mellett még ezen országgyűlésen többség úgy sem leend; ők csak az én személyem ellen forraltak bosszút, ők csak azt akarták elérni, hogy én az országgyűlésen jelen ne legyek, és mivel tudták, hogy az adó kérdésének megbuktatása 98által nekem a követség elvállalását elveimnél fogva lehetetlenné teszik: hogy személyemet megdönthessék, a legszentebb ügyet támadták meg, azon ügyet, mely hazánk egykori felvirágzására első és legfontosabb lépés volna.
Ily czélból és ily titkos szándékkal izgattak ők nyilván és titkon a házi adó ellen, de izgatásaik közben egyszersmind ellenem is nyilván és titkon annyi gyűlölséget, oly nagy ingerűltséget szórtak el a tömeg között, hogy midőn április 4-én Zala rendeinek többsége okainkat harsány felkiáltásokkal ledörögve, az adó kérdését elbuktatta, ugyanazon többség engem, ki előbb a megye rendeinek osztatlan bizalmát bírtam, a nemzet ellenségének kiáltott, és megyeszerte hazaárulónak hirdetett.
Istenemre mondom, hogy mindazok, mik személyemet illették, engem nem sértettek; de fájt, kimondhatatlanúl fájt keblemnek az, hogy személyem miatt a közügyet támadták meg elleneim; fájt azon gondolat, hogy bár önvétkem nélkűl, de talán miattam bukott el megyénkben az adó kérdése, melyet, ha én nem vagyok, vagy én ellenem annyi bosszút s gyűlölséget nem tápláltak volna keblükben azok, kik személyem miatt az adó ellen felléptek, sem oly keserű elszántsággal, sem annyi erőfeszítéssel, sem annyi hatással és sikerrel meg nem támadtak volna. Az április 4-én tartott gyűlés után elhatározták magok között az elbukott ügynek baráti, hogy teljes erővel izgatni fognak ismét az adó mellett; én kértem őket, kértem Csányi Lászlót és sok másokat, halaszszák el izgatásaikat a jövő országgyűlésnek közeledéséig; 99most a kedélyek fölöttébb ingerűltek, de azon néhány év alatt csillapúlni fog az ingerűltség, a köznemesség is inkább megismerkedik az adófizetés eszméjével, lassankint sokkal többet tehetünk arra, hogy előbb egyeseket, utóbb egész községeket felvilágosítsunk, és sokakban meggyőződést költsünk fel az ügynek igazsága felől; elmondottam, hogy most az országgyűlésen az adó, fájdalom! többséget úgy sem nyer, habár Zalával szaporodnék is azon törvényhatóságok száma, melyek az adó mellett állanak; ne koczkáztassuk tehát erőltetéssel a kérdés jövendőjét, ne neveljük az ingerűltséget és ne kényszerítsük haszonnélkűli izgatásokkal az ügynek elleneit még több erő megfeszítésére. Elmondám én előttük mindezeket, és ti, barátim, még pünkösdkor tanúi valátok annak, hogy az izgatásoknak megkezdését helyeselni nem tudtam. Csányi azonban és mások azt felelték, hogy az adó ügyének még ezen országgyűlés alatti kivívását megyénk becsűlete megkívánja. Ők izgatásaiknak sikerét reménylék; aggodalmaimat nem oszták, mert ők a megye körűlményeit nálamnál jobban ismerik, s izgatáshoz sokkal jobban értenek, mint én. Ezek ellen szólanom nem lehetett, mert az adó kérdésének, bármikor legyen is az felhozva, ellene nem szegűlhetek; hiszen azt én is oly buzgón óhajtom. Csak arra kértem tehát Csányit s többeket, hogy személyemet izgatásaik tárgyává ne tegyék, nevemmel korteskedést ne űzzenek, s engem semmiképen ne kompromittáljanak, mert bármi részben kompromittálva, ha egyébkint legkedvezőbbek lennének is a körűlmények, 100követséget nem vállalhatnék. Csányi megígérte, hogy nevem kitűzve nem leend, az izgatások az ügyért fognak történni, s a legnagyobb figyelemmel vigyázni fognak arra, hogy nevemre még csak távolról se borítsanak árnyékot, vagy szennyet. Tudod te ezt kedves Gáborom, itt létedben mondottam én is néked ezeket, de úgy hiszem, tudod magától Csányitól is. Így kezdődtek meg az izgatások az adó mellett. Gyűlésileg elhatároztatott, hogy a köznemességnek felvilágosítására több megyei tagok menjenek el a községekbe, választmányilag felszólítás dolgoztatott ki, s ívek hordattak szét a falukban, melyeket az adózni akarók aláírjanak. Voltak ezen kapaczitáczióknál esetek, melyekben nem mindenkor értelmi okok használtattak; voltak egyes nemesek, sőt községek is, melyek aláírásaikat kétszer, háromszor visszahúzták; de az izgatás haladott, és előttem, kit az izgatás főnökei, Csányi és Horváth, minden tanácskozásaikból kizártak, ki előtt, mint később megtudtam, sok lépéseiket eltitkolták, sőt a mint hallom, másokat is megkértek, hogy ezt és ezt nekem el ne mondják, előttem, mondom, mindig úgy volt előadva a dolog, hogy nem személyemért s nem az én nevemmel, hanem az ügyért magáért, és az adó elvállalása mellett történnek minden izgatások.
Míg ezek így folytak, kétes hánykódások közt fontolgattam én komolyan, hogy azon esetben, ha csakugyan többséget nyerne az adó kérdése, és engem a követségre felszólítanának megyémnek rendei, mit parancsol nekem a polgári kötelesség? A pártok izgatásaival, még akkor is, 101midőn azok a legszentebb ügy mellett történnek, mindenkor válhatatlan kapcsolatban vannak oly kellemetlenségek, mik a gyengédebb érzetet kedvetlenűl érintik; éreztem én ezt az eddig lefolyt néhány hónap alatt, és bár azt hittem, hogy nevem és személyem izgatás tárgya nem leend, felmerűlt lelkemben mégis nem egyszer azon aggodalom, hogy lesznek, kik az ügy melletti izgatásokat személyemért történteknek fogják gondolni, és ilyenkor minden érzés felzúdúlt bennem azon gondolat ellen, hogy én a korteskedésnek szokott mesterségei által lépjek a követi pályára. De reménylve, hogy nevem az izgatások és korteskedések tárgyává nem tétetik, elnyomtam aggodalmamat, s tudva, hogy midőn kötelességről vagyon szó, a dolognak minden oldalát komolyan fontolóra kell venni, más tekintetek fölött is gondolkoztam, melyek a követségnek elvállalása, vagy el nem vállalása mellett szólhatnak, és mondhatom, sokáig küzdöttem önmagammal, míg szilárd elhatározáshoz juthaték. Figyelmemet el nem kerűlhette azon körűlmény, hogy a személyem elleni bosszú s gyűlölség ápril 4-ike előtt rövid idő alatt képes volt ellenem, ki mint említém, a megye rendeinek osztatlan bizalmát bírtam és a megye szellemének és nyilván kijelentett elveinek voltam hű képviselője, a megye rendeinek nagy többségét indulatos ingerűltségre felizgatni; ha tehát a követséget elvállalom, méltán számolhatok arra, hogy ugyanazon gyűlölség és bosszú, mely most izgatásainak czéljától elesve, újabb táplálékot nyer, mindent el fog követni, a mit czélszerűnek vél, hogy engem az ország gyűléséről 102ismét eltávolítson, s ezt most másodszor sokkal könnyebben teheti, mint először tevé, mert sokkal könnyebb a már egyszer megingatott bizodalmat, ha már az látszólag ismét helyreállott volna is, újra megrontani, mint a még osztatlan bizalmat aláásni. Tárgy pedig, miben a köznemességet izgatni lehet, az adón kivűl nem kevés vagyon, pl. a bűntetőtörvénykönyvben az esküdtszékeknek azon elvei, hogy nem nemes ember is ítélhet nemes ember fölött bűntető perekben; hogy a paraszt sem fog botoztatni, valamint a nemes ember stb. Ezek mind olyanok, a melyek által a már egyszer felizgatott tömegben másodszor is azon gyanút ébreszthetik ellenem, hogy a nemességet a parasztsággal egyenlővé tenni akarom, s ezért hazaáruló vagyok. Hasonló tárgy leend a tisztválasztási kihágásokról alkotandó törvény; ez ellen sem leend nehéz elferdítésekkel és gyanúsítással izgatni. Egy szóval sok tárgyban történhetik izgatás nagy hatással, sőt a sikernek valószínűségével. Ha már elgondolom, hogy a jó ügynek baráti minden erejüknek megfeszítésével, s úgy hallom, tetemes költséggel voltak csak képesek legyőzni elleneiknek erejét, s ha elgondolom, hogy ily erőkifejtést gyakran ismételni nem volnának képesek elvbarátaink, midőn ellenben a másik fél, melynek egy pár ezer embere most is volt, az alkalmat ellesve, akkor léphet fel, midőn emezek készűletlenek; ha elgondolom, hogy mind a gyűlésekben, mind az izgatásokban Csányi és Horváth voltak most a haladási pártnak vezetői, Csányi pedig mindenét unokaöcscsének, Eleknek vitalitium mellett általadván, 103Bécsbe, vagy más városba készűl lakni menni, s a javak átadása már meg is történt, s ő elutazását csak ezen izgatásoknak befejezéséig s a küszöbön álló tisztválasztásig halasztotta; Horváth pedig már több idő óta minden jószágát árulja, s így senki nem marad, kinek itt kedve legyen, s elég ereje az ellenfélnek ezer alakú fondorkodásai ellen folyvást küzdeni s tömegeket izgatni; s ha végre még elgondolom, hogy Kerkapolynak távoztával, akár követnek választassék, akár a hivatalról lelépjen, jó akaratú, s igen alkalmatos elnököt vesztünk el, kinek helye, mint magad is tudod, betöltve nem lesz: megvallom, erős meggyőződés támad bennem, hogy az én követi állásom fölöttébb ingatag és kétséges lenne, s mind a mellett, hogy jelenleg a haladás pártja Zalában erős, aligha csakhamar ismét kénytelen nem lennék a megye elveinek s útasításainak lényeges változása miatt haza térni; volna csak valamely hatalmasabb osztálynak vagy felekezetnek az országgyűlésen kedve ellen az én fellépésem, vagy eljárásom, csak talán egy pár levélbe, vagy néhány forintjába kerűlne ismét felkelteni Zalában a jó ügynek minden elleneit, s engem s a megye szellemét kompromittálni. És ha ily esetben egy 3-ik gyűlésen a jó ügy kivívná is újra ismét a diadalt, ily változékony és ingatag állásban én ott fenn hogyan használhatnék? A múlt országgyűlésen csak az által lehetett hatásom, hogy tudtam, miképen itthon semmi hatalom meg nem döntheti a megye szellemét, a közbizodalmat meg nem csökkentheti; de most! tudod barátom, hogy az országgyűlési állás útasítások mellett 104még a legkedvezőbb körűlmények között is terhes, de midőn a követ megyéjében nincs az ellen biztosítva, hogy személyes bosszúból vagy gyűlölségből magát a legszentebb ügyet nem fogják-e megbuktatni ellenei, csak hogy őt magát is megdönthessék, s midőn figyelmét, melyet osztatlanúl az országgyűlési tárgyakra kellene fordítania, félelem és aggódások között az ügyet fenyegető otthoni bajok foglalják el, akkor állása fölötte kínos, hatása kétes, sőt gyakran lehetetlen.
De mindezek, a mennyiben csak személyemet tárgyazzák, még talán nem gátoltak volna elfogadni a megye bizodalmát, hanem azon tekintet, hogy a mint említém, az ügynek megtámadása csak eszköz volt kezökben azoknak, kik az adó kérdését megbuktatták, a czél pedig egyenesen az volt, hogy én az országgyűlésre ne menjek, leginkább elhatározólag hatott reám. Ha csak személyem ellen tettek volna kifogást, nyugodtan eltűrném, mert hiszen mindenkinek tetszeni lehetetlen, de ők sikeresebbnek és talán könnyebb módnak találták a legfontosabb életkérdésnek, mely ellen könnyű volt izgatni, egyenes megtámadásával titkon aláásni a gyűlölt személynek politikai állását. Naponkint inkább meggyőződtem én e gyanúnak valóságáról, s tisztán állott előttem, hogy ha én most a követséget elvállalnám, ezen módot ismételnék elleneim minden fontosabb kérdéseknél, s így az én személyem miatt a legfontosabb kérdések, a haladásnak és jó ügynek legszentebb elvei, volnának kitéve a folytonos megtámadásoknak, és én miattam a közügy volna könnyen veszélyeztetve megyénkben; én pedig 105ily állapotban ott fenn nem használhatnék, mert állásomnak bizonytalansága hatásomat lehetetlenné tenné, s közremunkálódásomat szerfölött gátolná; ha ellenben a követséget el nem vállalom, megszűnik ezen örök és folytonos megtámadásoknak első és legfőbb oka, mely miatt az izgatók most is az adó ellen leginkább felléptek, s ha látják elleneink, hogy én, ki az ő bosszújoknak s engesztelhetetlen gyűlölségeiknek tárgya vagyok, önként vissza léptem, ők sem fogják oly keserű elszántsággal s annyi áldozattal folytatni eddigi támadásaikat. Szóval, az én visszalépésem által el lesznek hárítva mindazon veszélyek, melyek a jó ügy ellen személyem elleni gyűlölségből irányoztatnának. Ily körűlmények között, úgy hiszem, kötelességem elválasztani személyemet az ügytől, s önérdekemet a közügy biztosításának kívánom alárendelni, midőn a követségről inkább visszalépek, mintsem hogy az ügyet újabb megtámadásoknak s lehető veszélynek tegyem ki. A ki bár akaratlanúl a jó ügynek útjában áll, vagy annak biztosítását állása által nehezíti, az inkább lépjen vissza, mert ily esetben visszalépni polgári kötelesség.
Hozzájárúlt még mindezekhez az, a mit kivált a gyűlés előtti néhány utolsó napokban megtudtam, mi már magában is fontos ok lett volna, hogy a követséget el ne vállaljam; az izgatások t. i. részünkről is nemcsak a köznemességnek felvilágosításával, és némileg kapaczitácziójával, hanem a Magyarországban oly igen elterjedt s oly méltán kárhoztatott korteskedésnek szokott mesterkedéseivel, csábításokkal, vesztegetéssel, 106pénzzel, borral, földnek, fának igérésével, s néhol talán fenyegetésekkel is űzettek, és pedig, fájdalom, reményeim ellenére az én nevemmel, s épen nem csekély részben az én személyemért; tábor készíttetett, melybe azok, kik az adó mellé leginkább az én személyem megválasztására összecsődítendők valának, beszállíttassanak, bor és kenyér szállíttatott a táborba, pénz kéretett kölcsön és szereztetett kivetésképen, az ellenfél izgatói megkergettettek stb. S mindezek az én nevem kitűzésével! Elgondolhatod, hogy ekkor még inkább ingatlan lőn a fentebb elsorolt okokból eredett azon elhatározásom, hogy a követséget el nem vállalom; mert elviselhetetlen volt előttem azon gondolat, hogy én oly úton keresni látszassam a követséget, melyben, mint fellebb mondám, állásom csak ingatag volna, s mely által csak ártanék a közügynek, és állásom ingatagsága miatt nem használhatnék semmit. Hidd el, barátom, küzdöttem éjjel-nappal magammal, s a test ki nem állván a súlyos lelki küzdéseknek kínait, erőm elhagyott és megbetegedtem. Minden tőlem kitelhető módon igyekeztem enmagamban megczáfolni felsorolt okaimat, mik a követségnek el nem vállalására határozók, s erőltettem magamat, elnyomni fölzúdúlt érzetimet, mert fájt nekem az is, hogy a megye kívánságát, s a ti szíves óhajtástokat nem teljesíthetem, s örömest használtam volna minden tehetségemmel s jó akaratommal azon pályán, melyet Zalának bizodalma, s a ti szíves barátságtok nekem kijelölt. De lehetetlen volt legyőzni okaimat s érzelmeimet: szívem 107és eszem egyiránt tartóztattak a követség elvállalásától, s erős s ingatlan meggyőződéssé vált bennem, hogy a követségnek el nem vállalása a jelen körűlmények közt polgári kötelességem, s hogy érzelmeim ezen harczában leroskadnék, ha bármely tekintetből meggyőződésem ellenére a követséget elvállalnám. Megírtam tehát az első alispánnak, hogy én a követséget még akkor sem vállalhatnám el, ha az adó tárgyában az igazság szent szava diadalmat nyerne, s a megye rendei engem követté választanának. Elsoroltam levelemben ezen ingatlan elhatározásom okait, s a levelet szerdán, a választást előző napon, személyesen adtam át az alispán úrnak, őt, úgy is mint barátomat, szíves bizodalommal, de úgy is mint a megyének alispánját némileg hivatalosan megkértem, hogy ha megválasztásomat szóba hoznák: jelentse ki ezen komolyan megfontolt nyilatkozatomat, sőt ha szükséges, levelemet is mutassa elő, barátainkkal pedig, sőt másokkal is, ha akarja, levelemet közölje; megtiszteltem ezután a főispánt, és neki is kijelentettem elhatározásomat, s Egerszegről eltávoztam.
Másnap meglett a közgyűlés és a követválasztás, de én Egerszegen nem voltam; az alispán levelemet mutatta több jó barátimnak még szerdán este; azonban ők levelemet elolvasásra sem méltatták, indulatosan kifakadtak ellenem a követség el nem vállalása miatt; sokan fenhangon emlegették, hogy miattam, s pedig egyedűl s egyenesen személyem miatt mennyi pénzt költöttek korteskedésre; volt, ki azt is emlegette, hogy ha követ lenni nem akarok, költségét 108fizessem vissza, s több efféle gyengédtelen nyilatkozatokat lehete hallani; egy szóval a párt főnökei: Csányi, Horváth és tán valamennyien elhatározták, hogy nyilatkozatomat semmibe nem vevén, engem követté választanak, mást semmi esetre helyettem nem választanak, s engem az elvállalásra kényszeríteni fognak.
A gyűlés és választás rövid ideig tartott, mert Csányi és Horváth emberei sokkal többen valának mint Forintoséi. Az adó felkiáltással elfogadtatott, én és Kerkapoly szintén felkiáltással választattunk követeknek, és az alispán kérésemet nem teljesítvén, sem levelemet elő nem mutatta, sem az el nem fogadás iránti nyilatkozatomat szóval ki nem jelentette. Szeptember 1-ső napján kijöttek többen Puszta-Szent-Lászlóra, hol én testvéremnél tartózkodtam, s a második alispán vezérlete alatt értesítettek megválasztatásomról. Én megköszönve a bizodalmat s megtiszteltetést, újra elmondám nyilatkozatomat, hogy a követséget el nem vállalhatom. Okaimat elmondottam, s kijelentém, hogy más nap a közgyűlésen is személyesen előadandom mindezeket. Ekkor tudtam én meg oly körűlményeket, melyek, ha kerestem volna is előbb a követséget, elegendők valának engem annak elvállalásától elrettenteni. Ekkor tudtam meg, hogy a korteskedés által összeszerzett tömeg nevem alatt vitetett a választási gyűlésre; nevem zászlókra tűzetett; egy szóval választásomat egyenesen a korteskedés szokott mesterségeinek, melyektől én oly igen borzadok, köszönhetem leginkább. Ekkor tudtam meg, hogy a választási gyűlés biztosítására 109múlhatatlan szükséges volt egy osztály lovas katonaságot felállítani, mi még eddig Zalában soha nem történt, s általános is volt a gyűlés után is azon vélemény: hogy a katonaság jelenléte nélkűl legalább egy pár száz ember elveszett volna, rútúl meggyilkoltatott volna azon gyűlésen, melyen én követnek választattam. Ekkor tudtam meg, hogy a gyűlés alatt egyszerre több urak, és pedig épen az adónak és az én választámsomnak baráti, a Forintos párt részéről történt mozgások következtében egyszerre kardot rántottak, s a katonaság közbenjötte csillapítá le a komolyabb következéseket; ekkor tudtam meg, hogy a választásomat megelőzött napon Ó-Hidán egy nemes ember, ki az adózni akarók pártjához tartozott, a nemes esküdtet, mivel ez, mint mondják, bírsággal és zálogolással akarta őt kényszeríteni, hogy a másik párthoz álljon, – agyonlőtte. Ekkor hallottam meg, hogy azon nemesség, melyet az én személyemért, s tudtom s akaratom nélkűl az én nevemmel azon zászlók alatt, melyre tudtom s megegyezésem nélkűl az én nevem tűzetett, a korteskedés szokott útján becsődítettek, midőn választás után haza tért, Forintos embereivel közel Egerszeghez az úton összeveszett, s az lőn ezen összeveszésnek, melyet hír szerint a másik fél kezdett, vagy provokált, szomorú következése, hogy 5 vagy 6 ember agyonveretett, 8 halálra lőn sebesítve, egynek kezét törték el, egynek szemét ütötték ki, sok mások kisebb-nagyobb sebeket kaptak. Lehet, hogy ezeken kívűl többen is haltak meg; ennyit a vizsgálatra kiküldött tisztviselőknek 110hivatalos jelentéséből tudunk már; későbben talán még több hasonló szerencsétlenség jő világosságra. Már barátom, képzelheted az én lelki állapotomat, midőn ezeket hallottam. Én még azt is el akartam kerűlni, hogy nevemre korteskedjenek, s ime mégis mi minden történt azon zászlók alatt, mikre nevemet akaratom ellen függesztették. Ha majd egykor talán kedvetlen következései miatt átkozni fogják hazánkban azon időt, melyben legelsőbben szükségessé vált a szabad választásoknak, a szabad tanácskozásoknak oltalmára katonai fegyveres erőt, mely kormánytól és főispántól függ, a választók és tanácskozók közt fölállítani – Zalában ezen szomorú epochát azzal fogják bélyegezni, hogy ez akkor történt nálunk először, midőn Deák Ferencz az 1843-iki országgyűlésre követnek választatott. Majd ha azon özvegyet, vagy árvát, kinek férje, vagy atyja most megöletett, kérdezni fogják, hogy férjét vagy atyját mikor vesztette el: ezek azt fogják felelni, hogy akkor, midőn Deák Ferencz követűl választatott, és pedig Deák Ferencz miatt, vagy azok által, kik Deák Ferenczet követnek választották, s így önvétkem nélkűl átok lesz csatolva nevemhez, árvák s özvegyek átka! Barátom, én a kredenczionálison, melyet Zalának rendei ily módont történt választás után nekem kiadnának, vérfoltokat látnék; én ezen országgyűlésen a választásokbeli kiszökések korlátozása fölött szívem érzése szerint szólani se mernék, mert minden arczon olvasnám azon szemrehányást, hogy én is a korteskedés sok oldalú mesterségének köszönhetem jelen állásomat; én is hordókban s barátimnak erszényében 111leltem fel a közbizodalmat; az én választásom is 30,000 forintba kerűlt, s áldozatúl választásom előtt és utána 6 vgy 7 embernek, sőt fájdalom! talán még többnek is el kellett esni, s hogy az ember százankint el nem hullott, csak a katonaság közbenjöttének tulajdonítható! Istenem! ha én ily előzmények után a követséget elvállalnám: összeroskadnék az első ülésben a szégyen és fájdalom súlya alatt, s érzem, hogy eszem kifordúlna sarkaiból, s ezt, lelkemre mondom, betű szerint érzem, mert még a gondolatnál is, most, midőn ezeket írom, szívem sebesen dobog s agyam ég.
Tegnap vagyis szeptember 2-án, a mint a 2-ik alispánnak igértem, bemenék a közgyűlésre, s előadtam, hogy a követséget elvállalnom lehetetlen, és előadtam okaimat, majdnem úgy, mint neked e levélben írom. Felszólalt utánam Csányi László; utána nem sokára Horváth János, kik a korteskedés főnökei voltak, s elmondák, hogy nekem az országgyűlésre okvetetlenűl fel kell mennem, csak bennem van a megye rendeinek bizalma, én ezzel tartozom a hazának, és több efféléket; de mindezeket oly indulatos kifakadásokkal tevék személyem ellen, hogy szívem vérzett, látván, miképen bánnak én velem azok, kik magokat legjobb barátimnak nevezték. Én érzem, hogy az iránt, ki egykor barátom volt, nyilván, a közgyűlésen, ily hangon még akkor sem tudnék szólni, midőn az legundokabb vétkei miatt barátságomat elvesztette, s nem tudnék ily hangon szólani legalább a régi barátság emlékéért. Csányi 112nyilván és szemembe kinyilatkoztatta, hogy tisztelete irántam megcsökkent. Horváth Isten elleni vétekkel vádolt s a haza iránt hűtlennek, Zalamegye iránt hálátlannak nevezett; szólottak mások is keserűen és élesen; voltak, kik a megye bizodalmának elvesztét említék, mások gyávasággal vádoltak. És midőn ennyi keserű kifakadások méltatlanságát érezve, az elfojtott fájdalomnak kínos kifejezése ült arczomon, s könyek fakadtak ki szememből, egy barátom, kit eddig oly szívesen szerettem, ki valóban közel állott szívemhez, éles kifejezésekkel támadott meg: hogy én miért nevetek oly hidegen? s miért gúnyolom ki őt előadásáért? Istenemre mondom, még az életben távolabb nem vala tőlem nevetés, mint e pillanatban; éreztem én, hogy ő soha nem értett, s hogy ő még e pillanatban is képes volt arczom fájdalmas kifejezését félreérteni; nekem ez kétszeresen fájt, de szemrehányást nem tettem neki, hanem kijelentém, hogy őt sérteni szándékom nem volt, de ha tán akaratlanúl sértettem, nyilván megkövetem. Órákig tartott ezen gyűlés, melyben engem kértek ingatlan határozatom megváltoztatására, de egyszersmind keserűen korholtak éles kifejezésekkel. Voltak ugyan, kik szelíden s nyájasan szólottak, s ezeknek szava jól esett; de mások, igen sokan éreztették velem, hogy a szeretet és a barátság bosszúvá és gyűlölséggé változtak keblökben. Végre egy ifjú ember, ki a múlt országgyűlés alatt egy ideig írnokom volt, tőlem csak féllépésre állva, velem szemközt fordúlt, s dorgáló hangon komoly leczkéket adott a hazafiúságról s a hazafinak kötelességéről; 113elmondá, hogy czikornyás beszédemnek okai gyengék és üresek valának; gyávasággal vádolt, mert a követséget el nem fogadom, minthogy, állítása szerint, vagy éltemet, vagy értékemet féltem, ezt pedig mindketőtt a hazáért feláldozni kötelesség. Így tartott ez, mint mondám, órákig, a fájdalom könyeket fakasztott szememből, a könyek majd elfojtották szavaimat, ajkaim reszkettek, s szívem vérzett, mert a legérzékenyebb sértések barátimtól származtak, és nem találkozott a számos gyülekezetben senki, a ki személyem védelmére mellettem szót emelt volna. Elmondám, hogy hiszen én tiszta meggyőződésemet s lelkiismeretem szavát követem, mert hiszem és érzem, hogy a követséget elvállalnom nem szabad és nem lehet. Ha nézetem hibás is, de mindaddig, míg e meggyőződés ingatlanúl áll lelkemben, azt semmi tekintetnek fel nem áldozhatom, s azért, hogy e meggyőződésem a megye rendei többségének véleményétől eltér, megvetést s gyűlölséget nem érdemlek, s azért, hogy lelkemismeretének szavát követve cselekszem, rám senki méltatlanság nélkűl nem neheztelhet; de szavaim sikertelenűl hangzottak el, s a rendek elhatározták ismét, hogy kivűlem más követet nem választanak, reám parancsolnak, hogy követűl elmenjek. Sőt a főispán a törvényes bűntetést is emlegette. De én határozatomat meg nem változtathatván, kijelentém, hogy arról, mit a rendek említenek, hogy lemondásomat el nem fogadják, itt még szó sem lehet, lemondásra szükség nincsen, mert én az elválasztást soha el nem fogadtam, sőt az ellen még a választás előtt is nyilatkoztam; 114törvényes büntetés tehát engem annyival inkább nem érhet, mert én már két országgyűlésen eleget tettem a törvény parancsolta kötelességnek. A megyének ellenben kötelessége követet választani, mert ezt a törvény parancsolja, s én e törvénynek teljesítésbe vételét, mint Zalának egyik státusa, kívánom. E szavaim is sikertelenek voltak; a főispán kimondotta a végzést a fentebbi értelemben, s én a jegyzőkönyvbe kértem iktatni, hogy a követséget el nem fogadtam. Zúzott kebellel s feldúlt kedélylyel hagytam el a gyűlést; sokan barátim közűl hideg megvetéssel fordúltak el tőlem, ülésen kivűl is Csányi, Horváth csak egy szóra, csak egy pillanatra nem méltattak, s összezúzták azon barátságos viszonyokat, mik eddig itt közöttünk léteztek.
Tudtam, hogy érteni kevesen fognak engemet, sokan érteni nem akarnak, sokan félre is értenek. De hogy ily epés indulattal, ennyi haraggal, s mondhatom, gyűlölséggel találkozzam Zalamegye gyűlése teremében, s jó barátim közűl is sokan elfelejtve minden szíves indulatot, eltépve minden édes köteléket, ily módon viseljék magokat irántam, ez, megvallom, váratlan volt előttem. Sokan magán körökben szemrehányásokkal illettek s a megyének és az egész hazának gyűlölségével és megvetésével fenyegettek. De a tiszta öntudat fentartja talán lelkemnek erejét, s bár hiszem és érzem, hogy a hazában is sokan, igen sokan érteni nem fognak, biztosan reménylem mégis, hogy lesznek jó emberek, kik félre nem értenek, felfogják állásomnak iszonyú kellemetlenségét, látják s velem együtt érzik, hogy a jelen körűlmények 115közt másképen cselekdni lehetetlen volt; biztosan reménylem, sőt igen erősen hiszem, hogy ti, barátim, cselekvésem megítélésében felejteni fogjátok egy pillanatra azon barátságos óhajtástokat, hogy bár körötökben volnék, s mellőzve a személyes érdek tekintetét, úgy nézitek elhatározásomat, mint azt nézni kell minden elfogúltság nélkűl, s elmondjátok majd, hogy bármennyire szeretnétek is jelenlétemet – ilyen előzmények után, ilyetén érzelmekkel, ily zúzott kebellel nem kívánjátok, hogy az országgyűlésre menjek; a körűlményeknek minden oldalát s egyéniségemnek minden jó és rossz tulajdonságait tekintetbe fogjátok ti venni, s nem kárhoztatjátok, a mit én annyi küzdés után s oly komoly megfontolás után határoztam el magamban. A ti kárhoztatástok volna a legkeserűbb pohár, mi ez esetben még reám várhat; pedig Isten tudja, keserű volt az is, mit eddig ürítenem kellett, s ha tán ti sem helyeselnétek lépésemet (ezt még csak gondolni sem merem, gondolni sem akarom), de ha mégis megtörténnék, hogy nézeteitek mások volnának, s okaim titeket meg nem győztek volna, legalább ne taszítsatok el magatoktól, mint zalai barátimnak egy része tevé; ne vonjátok meg tőlem a barátságot, a szíves szeretetet, mely ez ideig kebletekben élt irántam, mert ez a csapás igazán megtörné végképen lelkemnek minden erejét; hiszen ti engem azért szerettetek, mert szívemnek legbensőbb ösztönét s lelkemnek ingatlan meggyőződését követtem minden tettemben, most is csak azt cselekszem, s ha nézeteink e dolog fölött különböznének 116is, nehezteléseteket azért meg nem érdemlem. Ti szerettetek engem minden sajátságaimmal és gyengeségeimmel együtt úgy, a mint vagyok, pedig tudjátok, hogy e nézetek, s ez elhatározásom tisztán és egészen egyéniségemben fekszik, és a ki úgy ismer, mint ti ismertek, soha nem kételkedhetett, hogy ily körűlmények közt így és nem máskép fogok cselekedni; oh ne taszítsatok tehát vissza magatoktól!
Úgy hallom, hogy b. Putheányit felküldötték némelyek hozzátok Pozsonyba. Miért? nem tudom; de némelyek szerint azért, hogy titeket megkérjen, hogy engem a követség elvállalására felszólítsatok. Az Istenre s barátságunk szentségére kérlek benneteket, ne tegyetek e dologban többé semmi lépést, sem nyilván, sem magánúton; hiszen tudjátok s értitek, hogy elhatározásomat semmi körűlmény, még a ti szíves felszólítástok sem változtatja meg többé; ne tetézzétek tehát legalább súlyos fájdalmimat azon újabb keserűséggel, hogy a ti kívánságotokra is tagadólag legyek kénytelen felelni; ne tegyétek, hogy fájdalmam súlya alatt végre megátkozzam azon pillanatot, melyben politikai pályára léptem. Lelkemre mondom, ha ismeritek és értitek érzelmeimet, nem fogtok engem összezúzni akarni bármi kéréssel vagy felszólítással, mi úgy is sikertelen volna. Hiszen a valódi szeretet kínozni nem képes, ok és haszon nélkűli kínzás volna pedig minden ilyen lépés reám nézve.
Azt is gondolják Zalában némelyek, hogy engem a törvény fog kényszeríteni a követség elvállalására, mert 117lemondásomat a rendek el nem fogadták, s épen azért nem választottak helyettem más követet, hogy az egész felelősséget reám háríthassák; de hisz én a követséget el nem fogadtam s ily esetre, kivált oly ember ellen, ki már teljesítette törvényes kötelességét, a törvény bűntetést nem rendel. Azt mondották többen, hogy a ki megválasztatik, az tartozik a választást elfogadni, mert „juri correlata est obligatio”, de ezen elv valóban különös és néha talán veszedelmes is volna; így példáúl legjobb mód volna az, hatásodat megsemmisíteni, hogy ha az ország gyűlése előtt Árvavármegye téged választana követjének, és te akaratod ellen is kénytelen volnál törvényes bűntetés mellett Árvának követe lenni. Ez elv tehát furcsa abszurdumokra vezetne. Nem hiszem, hogy Pozsonyban valaki legyen, a ki a törvényt oda akarja csigázni, hová azt Zalában sokan csigázni akarják; de ha mégis szóba jönne e dolog, legyetek figyelemmel, mert tudjátok, hogy koldússá ugyan tehetnek a törvényes bűntetéssel, hanem arra bírni képesek nem volnának, hogy lelkem ismerete ellen cselekedjem.
Ne bíztassátok, az Istenre kérlek! a zalaiakat többé, hogy elhatározásom megváltoztatására bármit cselekedjenek, úgyis a ti bíztatástoknak tulajdonítják legnagyobb részét annak, a mit cselekedtek; hiszen e dolognak is van határa, nem jöhet semmi körűlmény közbe, nem lehet semmi ok, mi engem arra bírjon, hogy ez országgyűlésen követ legyek; készebb vagyok a megyéből, és talán a hazából is kivándorolni (ezt pedig a legiszonyúbb dolognak tartom), 118mint lelkem ismeretét feláldozni; minden további erőlködés csak személyemnek üldözése volna, s ezt, úgy hiszem, meg nem érdemlettem. Tudom, hogy Zalában lesznek, kik bosszúból is szeretnének újabb kedvetlenségbe keverni az által, hogy újra s ismét újra kérnek a barátság ürügye alatt a követség elvállalására; ne adjatok, kérlek, ezeknek csak egy szóval is ösztönt és kedvet bosszújok kitöltésére.
Kerkapoly most csak egyedűl maga megy fel, mint Zalának követe; fogadjátok szívesen s őrködjetek, hogy az ifjúság se tegyen bármi félreértésből ellene legkisebb kedvtelenséget; ő nálunk a jó ügy mellett mindenkor buzgón dolgozott.
Levelem, és pedig annak minden sora Bezerédjnek is szól és Beöthynek, Palóczynak, Bonisnak, Szentkirályinak, Wenckheimnak és Rádaynak, Töröknek és Horváth Jenőnek, Kubinyinak, Géczynek, úgy szintén Batthyánynak, Eötvösnek, Telekynek, Záborszky Luizinak, Szalay Laczinak, és mindazoknak, kikkel szíves baráti részvét köt össze; közöld tartalmát ezeken kivűl másokkal is, a kikkel akarod.
Ha Kossuth Pozsonyban van, add át levelemet annak is, – egyébiránt én őt e levél közlésével ma szintén tudósítom.
Isten veled, barátom! választokat, szíves barátságos választokat szívszakadva várom; vígasztalást fog az nekem bizonyosan nyújtani a reám özönlött keserűségek közepett, mert ti bizonyosan félre nem értetek; ti bizonyosan értitek érzelmeimet és méltányoljátok okaimat. Isten veletek!
Hű barátotok DEÁK FERENCZ.
119Levelemet küldd el másolatban Wesselényinek is, hiszen minden szava annak is oly igen szól. Megbocsáss, ha levelemben összefüggést nem találsz; sem időm, sem kedélyem nem enged úgy írnom, mint óhajtanék.
Jegyzet. Az 1843/4-ki országgyűlés, mint Zichy Antal mondja, először is arról nevezetes, hogy Deák nem vett benne részt! „Az egész ország – írja Pulszky – érezte e csapás súlyát. Zalamegye értelmisége ráadásúl szégyenlette is. Deák látta, hogy a mozgalom éle személye ellen van intézve, fájt neki, hogy miatta a közügynek is ártanak, s visszavonúlt sógorához a szent-lászlói magányba.” Mekkora volt Deák népszerűsége már ekkor, kitetszik a Beöthy Ödön beszédéből, a ki így kiálta fel az országgyűlés színe előtt: „Francziaországban Latour d’Auvergne halála után nem szűntek meg nevét szólítani ezredében s egy hang azt felelte: meghalt a becsület mezején! Németországban, a császár koronázása napján azt kérdezték: Van-e egy Dahlberg a gyülekezetben? Indítványozom, hogy minden országgyűlés megnyitásakor kérdés intéztessék: jelen van-e Deák?
