KOSSUTH LAJOSNAK. KEHIDÁN, november 2-án 1844 és november 21-én.
KOSSUTH LAJOSNAK.
KEHIDÁN, november 2-án 1844 és november 21-én.
[39]
KEHIDÁN, november 2-án 1844 és november 21-én.
[39]
Kedves barátom! Régen óhajtva várt szíves leveled végre megérkezett. Hetek, sőt holnapok múltak el, mióta nékem e leveled érkezését zsidó és keresztény próféták jövendölgették, s én hittem a jövendölésnek, jobban, mint a hajdankori zsidók hittek prófétáiknak, és örűltem a jövendölés teljesedésének, jobban, mint Izráel fiai most örűlnének, ha megérkeznék rögtön a régen várt Messiás, és kizaklatná őket pesti, bécsi, párisi fényes, kényelmes palotáikból, hogy Palesztina sivatagjain új zsidó országot alkossanak. – Zsidó prófétám a kanizsai rabbinus volt, ki Pestről erre útazott, nem ugyan tüzes szekéren, mint Illés, de még is szekéren; keresztény prófétám pedig Csapody volt, ki, ámbár jövendölése megvalósúlt, még sem fog oly 122könnyen élve az égbe szállani, min Enoch, ha csak tetemesen meg nem soványodik.
De térjünk komolyabb tárgyakra. Éve múlt, hogy utólszor együtt valánk, s azóta egy betű sem fordúlt meg közöttünk. Hogy én nem írtam néked, azt Te (mint leveledben magadat kifejezed) „akárminek szereted inkább tulajdonítani, csak annak nem, hogy baráti érzelmeim irántad meghidegültek.” Istentelen rossz fiú volnál, Te Lajos! ha olyan volnál, a minők ezen diplomatikai szabatossággal kimért szavaid. Tudod-e, hogy a mit e szavakban mondasz, prózai nyelven magyarúl annyit tesz: hogy Te bizony még is érzesz egy kis hajlamot magadban nálam hidegűlést gyanítani? – Tudod-e, hogy az ily forma kifejezések: „akarom hinni” „szeretem a dolgot ez, vagy amaz oknak tulajdonítani”, s több affélék, boldogúlt Machiavelli Miklós úrnak idejétől fogva, herczeg Metternich koráig, mindenkor a kétkedésnek gyengédebb kifejezései valának? – Szeretnék reád e szavaidért legalább is 48 óráig haragudni, ha tudnék, s talán tudnék is, ha bizonyos nem volnék abban, hogy e szavaid csak tolladból folytak, nem szívedből. Lelkedre, úgy látom, azon idő, mit Bécsben töltöttél, semmit, de épen semmit nem hatott, legalább nem hatott változtatólag, sőt azóta, és az által, hogy ott valál, növekedett inkább és szilárdúlt keblednek ereje, de tanultál ott mégis valamit, a mit épen nem kellett volna megtanulnod, és ez azon diplomatikai szabatosságú kifejezés, melyet említék, s melyben félig eltakarva, félig akaratlanúl is kétkedést 123mondasz ki ellenem. Ez néked nem természetes hangod; ne tagadd, ez csakugyan Bécsben ragadott reád véletlenűl. – Tudod-e, hogy azon barátság, mely közöttünk létez, sokkal, igen sokkal több, mint csupán polgári érzelmünk rokonsága? Tudod-e, hogy ezen barátság kétkedés tárgya soha nem lehet. Kétkedés csak oly dolgokhoz férhet, miket hiszünk ugyan, de bizonyosan nem tudunk, pedig hogy Te nékem barátom vagy a szónak legszebb, legnemesebb értelmében, azt én nem hiszem, hanem tökéletes bizonyossággal tudom; s hogy volna lehető, hogy Te én rólam irányodban ugyan azt csak hinnéd, de bizonyosan nem tudnád? Azt csak nem vélted, hogy barátságom olyan, mint a hold, mely hold ugyan mindég, de hol egész, hol fél, hol csak alig látható? Istenemre mondom, a mi barátságunknak sem stádiumai, sem pházisai nem lehetnek, s a mely pillanatban megszűnnék bizonyosan tudni, hogy egymás iránti érzelmeinkben változnunk lehetetlen, azon pillanatban, bár nem tudva s talán nem is sejtve, megváltoztunk volna már egymás iránt. Barátságunk nem oly tűz, melyet emberi kéz gyújtott, s mely, ha néki táplálékot időnként nem nyújtasz, felemészti önmagát s végre elhamvad. Égi tűz az, mely keblünkben ég, tisztán, álladóúl és változatlanúl, világít, melegít, éltet, mint a nap sugara, de el nem nyugszik, mint a nap, felhők nem borítják, és fogyatkozást nem szenved. Miért legyen tehát a kétkedésnek még csak árnyéka is közöttünk? Hiszen én is mondhatnám, hogy Te sem írtál nékem ezen egész hosszú 124év alatt, pedig a Te sorsodban s politikai állásodban azóta oly változás történt, mely nemcsak Téged magadat érdeklett, de fájdalmasan hatott mireánk is, barátidra s mind azokra, kik e nemzet politikai életének kifejlődését óhajtják. És én e változásnak okait s részleteit nem Tőled magadtól hallottam, hanem csak hírből tudtam meg, homályosan s ezer alakú elferdítésekkel. Roppant hatású politikai pályádon örömeidnek s reményidnek részesévé tevél; a barátság legszentebb jogával követelhettem volna tehát Tőled, hogy barátilag közöld vélem azt is, a mi kebledet fájdalommal és aggodalommal tölti el. Tudod Te azt barátom, hogy öröm és remény keblet tár, fájdalom pedig és aggodalmak inkább elzárják azt. Öröminket, reményinket sokakkal osztjuk meg, fájdalmat és aggodalmat csak azokkal, kik közel állnak szívünkhez. – Én tudom, hogy Te engem ezen utolsók közé számítasz, és mégis oly sok ideig elvontad tőlem azt, a mi által azon keveseket, kik szívünkhez közel állanak, megkülönböztetjük azon sokaktól, kikkel csak öröminket szoktuk megosztani. De én még sem valék hajlandó hallgatásodat hidegűlés lehetőségének tulajdonítani, sőt nem is fürkésztem okait, hanem teljes megnyugvással elmondám magamban: fontos oka van, a miért eddig nem írt, de írni fog bizonyosan s közöl majd vélem mindent tartózkodás nélkűli szíve, barátsággal. És íme igaz, a mit magamban elmondottam. Tedd azért kebledre kezedet s tégy erős fogadást lelkedben, hogy ezentúl követni fogsz engem e rendűletlen bizodalomban.
125L…k kiszámított gonoszsága rútúl megcsalta – nem ugyan bizodalmadat, mert hiszen oly ember iránt bizodalmad nem lehetett, – hanem becsületes számításodat. Te azt hitted, hogy mivel L…k anyagi legvastagabb érdekei szorosan kötve vannak szerkesztőségedhez, álnoksága ellen ez által bíztosítva vagy; de kifelejtéd számolásodból, hogy ő a közhír szerint nem utolsó tagja a titkos policziának, s ha ez igaz, akkor magaviselete könnyen magyarázható; mert ily emberek eladják magokat pénzért, haszonért, pártfogásért, s ők többé magok sem rendelkezhetnek önmagokról szabadon, s én igen hiszem, a mit néked L – e dolgokról mondott. Ámbár bármiképpen történt is ez, annyi minden esetre igaz, hogy azok, kik becsűletes számításodat alacsony perfidiával jégre vitték, magok részéről igen jól számítottak. Neked az előzmények után máskép cselekedned nem lehetett, mint a hogy cselekvél. Gondolkodtam én erről komolyan s mélyen érezve a veszteséget, melyet lelépésed által szenvedünk, gyakran hajlandó valék kárhoztatni ezen lelépést, de megkérdeztem ismét magamat, mit volnék teendő helyzetedben ily előzmények után és minden kétkedés nélkűl csak azt feleltem önmagamnak, hogy máskép én sem cselekedtem volna. Csak a sorsot kell tehát átkoznunk, mely veszélyes játékát úgy keveri mindig, hogy azok, kik semmit szentnek nem tartanak, kik semmi mocsoktól, semmi alattomosságtól nem undorodnak, cselszövényes számításaikkal rútúl kijátszák a legeszesebb embernek becsűletes számítását. Te, barátom, 126e dologban is, mint élted egész folytán mindenkor, tisztán és szeplőtlenűl állasz szívem és eszem előtt.
Keserűk azon szemrehányások, miket leveledben mintegy odavetve szőttél bele Dessewffy és Széchenyi elleni küzdéseid elbeszélésébe, midőn elmondod, hogy Te ezen küzdést szerencsésen kiállottad, noha én abban csak egy betűvel sem segítettelek. Barátom! azon fontos és alapos okokhoz, mikkel Te a haladás ügyének minden részletei mellett oly meglepő körűlmények között is, minő Széchenyi támadása volt, csüggedetlen küzdöttél, én mit adhattam volna még? Hiszen minden főkérdés meg vala általad vitatva, kifejtve, s a legtisztább térre állítva. Vagy talán csak azért kellett volna nékem is felszólalnom, hogy elveimről s nézeteimről értesítsem a magyar közönséget? Elveimet s nézeteimet minden főkérdés fölött ismerték azok, kik engem a politikai pályán ismertek; mert politikai éltemnek minden lépése, úgy hiszem, tisztán tükrözi vissza ezen elveket és nézeteket; mire való lett volna tehát azokat a hírlapokban szóval is elsorolnom? Azt pedig barátom, mit egykor Pesten szabadiból értettem, hogy nevemet kívánod leginkább hírlapodban, megbocsáss – még most sem tudom felfogni. Küzdés kezdődött a journalisztikai téren is haladásunk főkérdései fölött. Te, ki e pályán oly kitűnő jelességgel jártál, kifejtéd a haladni akarók nézeteit, szebben és jobban, mint más akárki azokat kifejteni képes lett volna. Te okokkal, és pedig egyedűl okokkal harczoltál a szent igazságért, indulat és alacsony haszonlesés ellen; Te 127csak a józan ész fegyverét használtad előítéletek és tekintélyek ellen s kimondád, a mi, hála az égnek, csakugyan igaz is, hogy a tekintélyek ideje lejárt. Hogyan akarhattad volna tehát épen nevemet használni nyomatékúl lapjaidban? Barátom, én nevemet tudva s akarva fegyverűl használni nem fogom soha; először azért, mert oly fegyver, melynek éle nincs, nyomorúlt fegyver komoly küzdésekben; másodszor azért, mert oly tárgyért küzdeni soha nem akarok, mely mellett jobb okot felhozni nem tudnék, mint nevemet; harmadszor azért, mert azon szent igazságot, melyért mi küzdünk, névvel akarni támogatni annyi volna, mint a pesti hídnak oszlopát egyes nádszállal akarni megerősíteni a víz rohama ellen; negyedszer azért, mert én soha nem hittem és soha elhinni nem fogom, a mit Te Pesten is el akartál vélem hitetni, hogy nevem többet nyom a politikai vitáknak terén, mint sok más népszerű nevek; ötödször azért – – – de hagyjuk e fejtegetést. Te tudod, hogy a journalisztikai téren működni kedvem soha nem volt. Ez hiba talán, de Isten néki, szeress Te engem ezen hibával is; hiszen oly embert, kinek hibái nem volnának, úgy sem szerethetnél, – nékem hibám elég van arra, hogy szerethess, de azok, úgy hiszem, nem olyanok, melyek miatt igen komolyan haragudnod kellene reám. Azt azoban még sem szeretem Benned, hogy sem elfelejteni, sem megbocsátani nem tudod azt, hogy hírlapodban nem írtam; és most is oly élesen, oly keserűn szólsz a dologról, mint akár a a közügynek, akár a barátságnak hűtelen és nemtelen elárulásáról.
128Eötvös, úgy hiszem, ellened nem konspirált. Hogy igéretének ellenére nem írt lapjaidban, azt magyarázni nem tudom; de hogy most a PESTI HIRLAP-ban oly tetemes részt vesz azt Szalay iránti szoros barátságának tulajdonítom. A mi az általa vitatott ezentralizácziót illeti, megvallom, jobb szerettem volna, ha az effölötti vitatkozásokat most fel nem hozták volna. Szakadásra vezethet magunk között e kérdés, pedig az egész vitatkozás nagy részben terméketlen, s én nagy szerencsétlenségnek tartanám, ha e miatt, vagy bármi okból Eötvös és baráti tőlünk elszakadnának. Furcsa jelenet valóban, hogy a BUDAPESTI HIRADÓ és a NEMZETI UJSÁG lépnek fel a municzipális rendszer védelmére a czentralizáczió és PESTI HIRLAP ellen. Vagy én nem értem ezen dolgokat, vagy a municzipális rendszer most beteg s ezen beteges állapotjában bágyadtsága miatt lőn egyszerre kedves az oligarchia és klérus előtt.
A védegylet nagyszerű eszme, oly nagyszerű, hogy az alatt a magyar jellem, félek, öszveroskad. Sokat fontolgatám magamban e dolgot, s kettő volt észrevételem. Egyik az: hogy nem lett volna-e jobb a dolog megindítását az ország gyűlésének berekesztéséig halasztani, nehogy az ország gyűlésének végnapjaiban kiadott királyi válaszoknak nem kedvező tartalmát sokan épen a védegylet korábbi megindításának tulajdonítsák; vagy talán az némi befolyással is legyen ezen királyi válaszok rossz tartalmára. – Másik észrevételem az: hogy nem lett volna-e czélszerűbb a védegyletet most kezdetben csak némely czikkekre 129szorítani, melyek tudniillik vagy azért, mert nálunk is nem sokára előállíthatók, vagy azért, mert nélkűlözhetők, elsőbbséget érdemlettek volna. Így legalább nem zúdítottunk volna egyszerre minden külföldi érdeket magunk ellen, a kivihetőség könnyebb lett volna, s a szószegés ritkább; pedig épen a szószegésre nem kell igen szoktatni a magyart, úgy is nagy hajlama van reá. Ezen felűl azon csekély pénzerőt, melyet a védegylet talán öszvegyűjt, több sikerrel lehetett volna néhány czikk gyártásának emelésére fordítani, mint ha az sokféle czikkek között megoszlik. Azonban ezen csak észrevételek, melyek ellen magam is tudnék ellenokokat is felhozni, noha, megvallom, hogy a dolgot így jobb szerettem volna. Amerika egykori védegylete győz meg engem leginkább, hogy ily terjedelemben a védegyletet a magyar aligha elbírja. Ott a védegylet nem annyira a gyár-ipar emelésére, mint inkább más politikai okokból Anglia daczára alakíttatott; ott csak Anglia gyár-művei voltak kizárva, egyéb külföldiek nem – és mégis a kitűrni tudó szilárd jellemű amerikai népnek is nagyobb része keresett alkalmat, hogy lekötött szavának terhe alól kibújhasson úgy, hogy a midőn 1770-ben márcziusban Angolország törvényhozása minden Amerikában fizetendő vámbeli adózásokat megszűntetett, csak azt nem, mely a theára volt vetve: az amerikai népnek legnagyobb része azt nyilatkoztatta, hogy a védegylet most már csak a theára nézve bír kötelező erővel. Ezt Amerika népe tette, mely akkor már szabad sajtóval s minden 130polgáraira nézve teljes és tökéletes jogegyenlőséggel bírt, mely akkor a legdicsőségesebb támadásnak előestéjén állott, mely tudott szegény és egyszerű lenni; reménylhetünk-e mi magyarok a magyar jellemtől több vagy csak ennyi szilárdságot, egy sokkal több tárgyakra terjeszkedő védegylet mellett, midőn a sajtó nem áll szolgálatunkra; polgáraink jogegyenlősége még csak remény, de nem valóság; enthuziazmus pedig és kitűrni tudás csak alig van bennünk. Azonba, Ti barátim, a magyar körűlményeket jobban ismeritek, mint én, ki már egy év óta nem láttam Pestet naponként növekedő anyagi s szellemi erejében; nem láttam az ország gyűlését, mely annyi jót és jelest meleg lelkesedéssel felfogott; Ti, kik ott laktok, s ott fordultok meg naponként, hol a nemzet szíve ver; Ti, kik bizonyosan megfontoltatok minden legkisebb körűlményt, meleg érzéssel, de hideg számolással; Ti jónak láttátok a dolgot most, és ily terjedelemben megindítani, s én el nem szakadok Tőletek. Volnának bár még fontosabb kétségeim, mint a melyeket megemlíték, volnék bár arrúl meggyőződve, hogy a dolgot más úton jobban, czélszerűbben lehetett volna megindítani, most, midőn már az első lépés megtörtént, azt hanyagság, hidegség, vagy különczködés által elejteni, vagy csökkenteni: bűnnek tartanám a haza ellen. Nálam a pesszimizmus a hanyagságnak sem oka, sem ürügye; tudok én küzdeni remény nélkűl is, érzem keblemben az erőt, Istenemre mondom: érzem, hogy csüggedést nem ismertem soha, s az elhatározottság, mely nálam kötelességérzeten 131alapúl, nem kisebb, mint másoké, kiket a remény lelkesedésre gyújt; én tehát félre teszem, elaltatom minden kétségeimet, s az ügyet pártolom úgy, mint azt megindították. – Az eszme szép és törvényszerű, nem kell más eszköz hozzá, mint önkeblünk ereje, és ha ez senkit el nem hagy, a siker is nagyszerű leend. Most csak egy lehet veszélyes, az: ha a dolog, miután megindíttatott, részvétlenség miatt elesik. Ez volt az utolsó töltés, melyet azon csatában, mit ipar és kereskedésünk független emelkedéséért moraliter küzdünk, a csőbe eresztettünk; – ha ezt kilőjjük sikeretelenűl: gyáváknak, nyomorúltaknak fog bennünket tartani Ausztria és a külföld, s gúnykaczajjal kíséri minden vergődésünk, melylyel az elszegényedés örvényéből menekedni akarunk. Azért tehát mind azoknak, kik a nemzet gyalázását s végsülyedését gátolni, elkerűlni óhajtják, kötelességök a már megindított védegyletet megmenteni attól, hogy részvétlenség miatt nyom nélkűl el ne enyészszék. A kormány, úgy hiszem, tettleg és egyenesen fellépni nem fog a védegylet ellen, hiszen arra még ürügyet sem talál, ha csak e szent ügynek ügyetlen pártolói, vagy éretlen kifakadásokkal, vagy rosszúl irányzott buzgósággal anyagot nem szolgáltatnak a kormánynak, melyből tetleges lépések készűlhessenek részéről; ily éretlenség pedig, úgy hiszem, nem fog történni, mert mi törvényt sérteni nem akarunk, mi azon törvényes kapcsolatot, mely honunkat az ausztriai házhoz köti, még csak tágítani sem óhajtjuk, mi csak magyar gyárműveket akarunk viselni, 132s az ellen hogyan léphessen fel a kormány. – Indirekt útakon, elhiszem, tétetnek majd akadályok a védegyletnek, de ezek csak nehezítik, nem lehetetlenítik az egylet fennállását.
Gróf Batthyány Kázmér elnöki levelét, melyben tudósít, hogy választmányi taggá lettem kinevezve, még a múlt holnapban vettem; nem feleltem néki, mert azt igéri levelében, hogy az alapszabályokat nem sokára közlendi vélem, addig pedig, míg ezen szabályok vélem nem közöltetnek, nem akartam kimondani azt, hogy a választást tisztelettel és köszönettel elfogadom; nehogy azzal vádoltassam, hogy oly társulatba léptem, melynek alapszabályait nem ismerem. Batthyány azonban az alapszabályokat nem küldötte meg ez ideig, de én azokat Bezerédj Pista szívességéből már olvastam, sőt többeknek le is írattam, most már tehát válaszolok gróf Batthyánynak, mint elnöknek, röviden, köszönettel fogadva a választást. De néked, barátom, még azt kell megmondanom, hogy mivel én Pesten ritkán lehetek, én ott a központi választmány munkálataiban nem sok részt fogok vehetni; itthon azonban teszek a mit lehet, hogy sükert érjen becsűletes törekvésünk. Gróf Batthyánynak írt levelemet idezárom.
Még egyet e dologról: mielőtt az alapszabályokat olvastam, feltevén magamban, hogy a védegyleti ívet minden lehető czikkre nézve aláírom, csak egyet veszek ki: „a gazdasághoz szükséges vasat és vaseszközöket,” s ezt is csak addig, míg nálunk magyar vasat nem árúlnak, mert 133a vas a gazdasághoz halaszathatatlanúl szükséges, – azonban az alapszabályokban olvasom, hogy gazdasági eszközök s félnyers anyagok ki vannak úgy is véve, így tehát ezen kivétel sem leend szükséges, és így aláírásom abszolut lehet, mit igen szeretek. Írd meg azonban, ha nem hibázok-e az alapszabályok e pontjának magyarázásában s ki ne nevess paraszt kérdésemért.
Mayer Jakab és Fischer egerszegi kereskedők Pestre mennek, hogy magyar gyárműveket s portékákat szerezzenek, melyekkel a védegyletnek zalai tagjait elláthassák; én őket hozzád útasítottam s e levelemet is ők adandják kezedre: adj nékik, kérlek, tanácsot és útasítást. – Még mi itt aláírásokat nem tétethettünk, mert íveink nincsenek, ha íveket kapunk, elkezdjük még leginkább a követ-jelentési gyűlés alkalmával. Tegyünk-e e gyűlésen is valamit e dologban, vagy csak úgy vigyük azt, mint egyes polgárok egyesűletét, hogy így ne lehessen ily könnyen bele avatkozni? Mindeniknek van jó és rossz oldala; mit tanácsolsz? A magyar kereskedelmi társaság pénztárába fizetendő részvényi járandóságot, 50 frtot pengőben, Inkey Sándornak kezére adtam Egerszegen oly kéréssel, hogy azt tegye le nálad; most ime ide zárom az ívet is, hogy a megtörtént fizetést reá írattathasd. Inkeynek kezére adtam még azon 50 frton felűl 18 pengő forintot, szintén néked által adandót, ez azon 300 frtnak kamatja, melylyel én az iparegyesűletnek tartozom; kérlek, fizesd le azon pénzzel azt is, és küldj róla nyugtát; még ezen felűl fizetnem kell iparegyesűleti 134részvényt, ezt nem tudom mennyi; írásaimat megkeresni most nincs időm, fizettesd ki tehát, kérlek, említett Mayer Jakabbal, kit én majd itthon kielégítek.
A kereskedelmi társaság részvényeire nézve jó volna, ha valakit itt megbíznátok, hogy a fizetéseket általvegye s Pestre leküldje, mert sok részvényesnek alkalmatlan még módokat keresni erre. Levelem általadója, Mayer Jakab, késznek nyilatkozott erre minden nyereség nélkűl ingyen, csupán becsűletért, vagy hiteleért, ha a társaság megbízza.
Megyei dolgaink annyiban ismét jobbak kezdenek állani, hogy több élénkség, több részvét mutatkozik a rendek között minden jó ügy iránt, mint előbb; sokan, kik előbb elvonták magokat, ismét bejárnak. November 4-én, mint hírlapokból tudod, visszaállítottuk ismét augusztusi végzésünket az adóra nézve, melyet Forintos és társai kortesekkel szeptemberben oly rútúl megdöntöttek. Visszaállítottuk mi azt kortes nélkűl, előkészületek nélkűl, sőt elhagyatva a vagyonosabb státusok nagyobb részétől, kik gyűlésre sem jöttek; – sőt kimondottuk: hogy valamikor Forintos vagy mások kortes-erővel illiberális végzést hoznak, mi azt a legközelebbi alkalommal megváltoztatjuk, s ezt annyiszor teszszük, a hányszor csak lehet; nekünk ez pénzünkbe nem kerűl, nékiek pedig minden korteskedés pénzbe kerűl. Mi tehát könnyebben küzdünk, mint ők, s végre majd vagy elúnnak költeni, vagy elfogy pénzök, vagy legalább azon pénzen, melyet így ellenünk költeni minden 135gyűlésen kénytelenek lesznek, máshol rosszat nem tehetnek. Tetszett különösen ezen eszme mindenkinek; elmaradott uraink nagy része be kezd járni, s a részvét, mint mondom, élénkebb – de azért még sem lehet ám Zalára még sok ideig biztosan és állandóan építeni.
Szegény Miklósunk szomorú tartalmú levele, ámbár az váratlan előttem nem volt, s ámbár a gyász-hírt már előbb teljes bizonyossággal hallottam, még is iszonyú fájdalommal lepett meg. Szóval akartam magam megvinni levelére a választ, s még ezen őszön lerándulni Zsibóra; számolgattam s volt reményem, hogy talán november végén mehetek, – de most már látom a lehetetlenségét. Gazdaságom is nehezítené hosszab bidőre távozásomat, mert tisztem épen most változik; de ezen még segíthetnék valahogy, de épen most az ismét ébredő közrészvét minden jó ügy iránt, s a védegylet itteni megindítása, úgy hiszem, szükségessé teszik itthon létemet; lemondok tehát fájdalmasan bár e szándékomról, s útamat a tavaszra halasztom, de akkor bizonyosan megyek; – e napokban írok szegénynek.
Mit mondasz, barátom, az ország gyűléséhez? én még csak annyit tudok annak végéről, mennyit hírlapokból tudni lehet. Ha tudsz, pedig Te bizonyosan tudsz azokról is, mik a kárpitok mögött történtek, kérlek, tudass vélem is némelyeket, különösen pedig fejtsd meg nékem azt: hogy miből állott volna a teherviselés valóságos közössége, ha a nemesség az aódzónak eddigi terheiből semmit el nem vállalna, a most ajánlani szándéklott egy milliót, vagy annyit, 136a mennyit, egy részben az adózó vállaira vetett-e volna. – Ily közös teherviselés mellett, én akkor herczeg Eszterházyval is kész vagyok alkura lépni: hogy tudniillik eddigi terheit viselje ezután is ő maga, de azon terheket, melyeket, vagy a minőket eddig én magam viseltem, viseljük mi együtt véle közösen. Írd meg azt is, miben bukott meg végre az országos pénztár? az az: e megbukásnak mi volt valóságos oka? – Írj egy szóval; ha reá érsz, e dolgokról, mik nyilván s közönségesen tudva nincsenek, de miket tudni még is jó.
Szívesen, igen szívesen köszönöm közléseidet azokról, miket herczeg Metternichchel beszélgettél. Téged e beszélgetésben olyannak talállak, minőnek ismertelek, – de a herczeget nem olyannak véltem, minőnek ő magát irányodban mutatta. Azon politikai hibákat, miket ő e beszélgetésben elkövetett, róla én fel nem tettem; mert hogy ő még életben soha ne találkozott volna tiszta érzésű szabad emberrel, ki nemesen büszke volt függetlenségében, azt feltenni alig lehet, és ha ismert ilyen embert, ha tudta, hogy ily egyéniség nem egyrém, hanem valóság: miként eshetett ki oly igen az emberismereten alapúlt finomabb tapintat kerékvágásából, mint a hogy kiesett, én valóban nem értem. Részleteit ezen beszélgetésnek, pedig még a legapróbbakat is, majd tavaszszal elkérdezgetem tőled szóval, s Te nem felejetesz addig el semmit a történetekből.
Levelem hosszabb volna, de siet Mayer Jakab, ki azt kezedre adja, – póstán nem akartam azt eddig elküldeni, 137vártam biztosabb alkalomra, s ime nem vártam sükertelenűl.
Isten veled, kedves komám, szívesen tiszteld nevemmel komámasszonyt, a kis Ferit pedig, és valamennyi kicsinyt csókold ezerszer helyettem. Komámasszonynak mondd meg, hogy tavaszszal elmegyek hozzátok kukoricza gombóczra, ha szívesen láttok. – Addig is Isten veletek, hű barátod.
DEÁK.
Jegyzet. A levél elején említett Kossuth és L… közti viszály a PESTI HIRLAP-ra vonatkozik, mely laptól Kossuth 1844. év közepén megválni kényszerűlt. A lapot, tudvalevőleg innen kedzve Szalay László vette át, legfőkép Deák ajánlatára, a kinek tanácsát az új szerkesztő is kikérte. Deák levelének íme egy (fájdalom, csak) töredéke erre vonatkozólag: „Miután Kossuth megvált a PESTI HIRLAP-tól, örülök, hogy a lap ismét jó kezekbe, s még inkább, hogy a tieidbe kerűlt. Azért, hogy Kossuth visszalépése után átvetted a lapot, azt hiszem, senki által nem fogsz félreértetni. Ellenkezőleg, köszönet! szívélyes, meleg köszönet neked, hogy ezt tevéd. Szeretnéd magadat ez ügyben – mint írod – tisztázni és igazolni és előttem? Barátom, mi kettőnk közt igazolásra szükség még oly ügyben sem lenne, melyben a látszat ellened szól … Ez ügyre nézve pedig, melynél józan értelemmel még a rosszakarat sem gyanúsíthat, igazolásod csaknem sértés volna rám nézve, ha nem tulajdoníthatnám azt túlságos gyöngédségnek … Igazán sajnálnám, ha oly kevéssé ismernélek, hogy rajtad és benned kételkednem lehetne, de még jobban fájna, ha te részemről ily kétkedést lehetségesnek tartanál. Ez esetben a barátságos viszony, mely köztünk ekkoráig létezett, valóban nem lenne sem több, sem kevesebb barátságos viszonylatnál, holott és többnek, benső barátságnak óhajtom s mindig is annak fogom tekinteni.” (Kehidán, 1844. júl. 9.). A PESTI HIRLAP ekkor lett a czentralisták közölönye. – Lásd mind e kérdésekre részletesebben Deáknak Wesselényihez Kehidán nov. 27-kén, 1844-ben írt levelét.
