KOSSUTH LAJOSNAK. KEHIDÁN, november végén 1845.
KOSSUTH LAJOSNAK.
KEHIDÁN, november végén 1845.
[48]
KEHIDÁN, november végén 1845.
[48]
(A levél eleje hiányzik.)
A drámaíró nem sokat aggódik azon, hogy a személyi zet, melyet felléptet, miképen elégíti ki az élet mindennap-szükségeit; útaztatja hőseit, elküldi őket távol vidékekre, hetekig hónapokig kell városokban lakniok, s hogy mindezekre miből kerűl a szükséges költség, azzal az író nem gondol. Ő az eseményeknek s az életnek csak költői oldalát festi; a prózai mindennapiságok körén kivűl feküsznek. De a valóságos életben épen ezen komoly és úntató prózai mindennapiságok foglalják el időnknek nagy részét, ezek okoznak néha legtöbb gondot, s a legszentebb szándék, a legbuzgóbb óhajtás gyakran hajótörést szenved azon száraz, egyszerű kérdésen, miből kerűl ki a szükséges költség, mely azon jó szándéknak, buzgó óhajtásnak létesítésére nélkülözhetetlen. 164Örömest volnék én is pesti lakos, örömest tölteném az évnek nagy részét kedves körötökben, csak volna elegendő értékem ezt tehetni. De a sors engem ezen földnek göröngyeihez kötött, mely kenyeremet adja, s függetlenségemet értékileg csak úgy tarthatom fenn, ha kerűlök minden kiadást, mi tehetségemet meghaladja. Ilyen kiadás pedig, heteket, hónapokat Pesten tölteni. Nem hiszem én azt barátom, hogy az, ha én Pesten tölteném az évnek egy részét, következéseire nézve oly fontos volna, mint Te állítod. Istenemre mondom! nem hiszem. Pedig bizony nem szerénység mondatja velem ezt; de ismerem a körűlményeket, ismerem a hont legalább annyira, hogy el tudok kerűlni minden álreményeket,s a mit eddig személyemre nézve a vak véletlennek játéka eszközlött, azt nem fogom önfontosságomat túlbecsülve, befolyásomnak tulajdonítani soha. Hidd el barátom, valamint első pillanatban hízelgő vala reám nézve azon sovárgás, melylyen engem körötökben látni kívántok, úgy komoly és hideg megfontolás után semmi reám nézve leverőbb nem lehetett. Úgy tekintem én ezt, mint csalhatatlan jelét szomorú állapotunknak. Midőn azok, kikben erő, tehetség, s akarat egyenkint is legalább annyi van, mint én bennem, együtt véve pedig oly igen sokkal több, és mégis egyenkint és együtt csak engem távollévőt vártok, kívántok, sőt múlhatatlan szükségesnek tartotok magatok között, akaratlanúl megvallották, hogy sem nélkűlem, sem vélem nincs többé reménytek a jó sikerhez. A reménytelenség egyik bizonyos jele a távolból várni 165segédet olyantól, kinek ejere és tehetsége is kisebb, mint magunké. Egyébiránt e reménytelenség az én keblemet már rég elfoglalta, s a mit most újabban látunk, hogy alig kezdett a kormány tettleg fellépni, s a jobb fizetésű hivatalokkal kecsegtetve polgártársainkat, pártját terjeszteni, máris csoportonkint tódulnak még egykori elvbarátink is a kormány zászlója alá, nem kérdezve a czélt, melyre használtatni fognak, nem tekintve az eszközöket, melyekkel élniök kell majd ellenünk, ez még inkább megerősít engem hiedelmemben. Tudod Te, hogy régen remény nélkűl állok én véletek s közöttetek a csatatéren, de a siker reménye nélkűl is kész vagyok küzdeni, mert ezt becsület és kötelesség parancsolják. Most is tehát lemegyek, igenis, kívánságtok szerint még e télen vízkereszt után Pestre, egy pár hetet ott töltendő, ámbár bizonyosan tudom, hogy ott létemnek haszna semmi nem leend, s ámbár ezen út és pesti mulatás, kivált most, midőn a szűk termés jövedelmem nagyobb részétől megfosztott, a szűkölködők szaporodott száma költségesebb segítséget igényel, s még nem tudom, mikép teendek szert a szükséges pénzre, nehezemre esik; de lemegyek mégis, hogy remény nélkűl eleget tegyek kívánságtoknak s követelésteknek. Értekezni fogok véletek a legszívesebb készséggel, s kész vagyok mindent, a mit a közjó kíván, tehetségem szerint megtenni.
A mi azonban szíves megbízástokat illeti, arra nézve komoly fontolgatás után mondom ki azon meggyőződésemet, hogy én oly programmot, mely az ellenzéknek vezérfonalúl 166szolgálva, elvrokonainkat a cselekvés mezején egyesítse, lehetőnek nem tartok. Ha általánosságban maradunk, s azt mondjuk ki, hogy a kormánynak minden oly lépéseit, mik törvényt sértenek, s mik alkotmányos állásunkat, vagy a megyék törvényes önállását veszélyeztetik, ellenezni fogunk, a korszerű haladásnak főbb kérdéseit pedig kifejteni s előmozdítani, sőt ha szükséges leend, némelyeket indítványba hozni minden kitelhető módon igyekezendünk; ha mondom, ily általánosságban fogunk programmot készíteni, arra még a kormány emberei is azt mondják: hogy hiszen ők is csak ezt akarják, mert soha még egyik sem pártolt semmit annak kijelentésével, hogy azt rossznak, károsnak, törvénytelennek tartja; de az egyes eseteknél fogunk majd mégis elválni véleményben a dolog törvényessége vagy czélszerűsége fölött. Ily általánossággal tehát semmit nem nyerünk, habár azt mindenki aláírná is, mert abból kibújhatik azon oknál vagy mentségnél vogva, hogy a kormány azon lépését, melyet pártol, törvényesnek, azon indítványt pedig, melyet ellenez, czélszerűtlennek tartja. Ha ellenben a programm készítésénél részletekbe akarnánk ereszkedni, mily mérhetetlen tengere volna ez a nehézségeknek és kétségeknek! Sok fontos kérdésnél a részletekre nézve mi magunk sem vagyunk tisztában, nem csak egymás között, de talán önmagunkkal sem, mert sokat a kivihetőség határoz meg, ezt pedig előre tudni nem lehet. Továbbá vannak elvbarátaink között, kik a teendőkből száz kérdésre nézve osztják véleményünket, de néhányra nézve tőlünk 167eltérnek; ezeket egy ily határozott programmal mind ellökjük-e magunktól? Végre ha néhány főbb pontokat kiemelve tennénk a programmba, s a többit elhallgatnók, ebből az a rossz következnék, hogy mivel egyiknek egyik, másiknak másik azon sok tárgy közűl, mi egytől egyig hasznos volna, a kedvencz eszméje, a ki a kedvencz eszméjét az általunk elsoroltakban nem találná, az ingerűlve fordúlna el a programmtól. A mi pedig a kormány iránti állásunkat abban illeti, mi, kivált most, midőn a kormány is aktiv lépett fel, úgy hiszem legfőbb feladata az ellenzéknek, mind azon lépésekre nézve, miket a kormány netalán törvény, alkotmányos szabadság, és megyei önállás ellen intézend, mind pedig azon haladási kérdésekre nézve, miket elveinkkel s nézeteinkkel ellenkező, vagy attól eltérő irányban megindítand: a mi, mondom, ezen állást illeti, ez iránt előre részletes programmot úgy sem írhatnánk, mert itt az egyes esetek körűlményeitől függend mindenkor, a mit tennünk kelle, ezek pedig előre meg nem határozhatók. Hidd el barátom, a részletes programm szaporítaná s nevelné inkább a szakadást közöttünk, a helyett hogy egyesítene. Mi, barátom, kik a magyarországi ellenzék tagjai vagyunk, csak elvrokonság által vagyunk összekötve egymással; csak véletlen eset talán, hogy sok egyes tárgyakban ugyanazon egy szempontból tekintve a dolgot, véleményben egymással találkozun; minket alig ha lehetne bármi programm által jobban egyesíteni. Azoknak száma, kik minden főkérdés fontosabb részleteiben is egyetértenek, fölötte csekély volt 168mindenkor, s midőn az ellenzék többséget nyer, ez leginkább azok által történik, kik sok tárgyban tőlünk eltérnek ugyan, de a fennforgó kérdésben vélünk tartanak. Más alkotmányos országban van az ellenzéknek egy oly czélja, mely mindent egyesít, s ez a czél: többséget szerezni, hogy a miniszterium megbukjék, s az ellenzék emberei foglalják el annak helyét, s ezt a czélt gyakran nem anyagi érdekből, hanem azon tiszta szándékból kívánják elérni, hogy az ország az ő elveik szerint, miket jobbaknak tartanak, kormányoztassék. Ily czélt a magyar ellenzék magának ki nem tűzhet; okait fejtegetnem fölösleges volna. De még ezen felűl: más alkotványos országokban, hol útasítások nincsenek, az ellenzéknek minden tagja, ha szükséges, alárendelheti nézetét a párt többsége akaratjának, hogy a főczél ne veszélyeztessék; nálunk azonban, hol útasítások által kötvék a követek, ez valóban lehetetlen, sőt még az sem lehető, hogy minden megyében ugyanazon kérdések mellett, s a kérdéseknek ugyanazon főbb részletei mellett feszítsék meg erejöket az ellenzék tagjai, mert gyakran, a mi egyik megyében kivihető, az a másikban oly sok ellenszegűlésre talál, hogy erősebb vitatása talán sok más jót is gátolhatna. De hiszen tudod Te mindezt magad is, csak azért soroltam el rövid vázlatban ezeket, hogy számot adjak Neked meggyőződésemről addig is, míg véletek személyesen szólhatok.
Batthyánynak tegnap írtam, s néki megírtam, hogy a programmot lehetőnek nem tartom; kérésed tehát, hogy néki csak eljöttömről írjak, és egyebet ne, már későn jött, 169mert leveledet csak e pillanatban vettem. Budaynak azonba, s Szentkirályinak csak most írok és csak egypár sort. Hozzád útasítom őket, közöld vélök nézetemet a programm fölött.
Boszantó, hogy útadat az idő rövidsége miatt Kehida felé nem veheted, pedig oly szívesen számoltam ezen örömre. Azonban nyújts reményt, hogy a jövő nyáron e kénytelen mulasztást helyre hozod.
Még egy kérés barátom! Szerénytelenség talán azt hinnem, hogy, ha Pestre megyek, lesznek, kik fáklyás zenével akarnak engem is megtisztelni; de mivel ez még is megtörténhetik, bocsás meg, hogy én szólok róla mint lehetőről. Tudod Te magad barátom, az ily tisztelgéseknek anyagi kellemetlenségeit; tudod, hogy azokat, bár szívesen becsűli az ember a hajlamot, sőt szeretetet, mit a tisztelgők ily módon nyilvánítanak, örömest elkerűlnénk máskor és mindenkor, de kivált most, épen most, midőn szükség, éhség fenyegeti a hazának nagy részét, midőn politikai állásunk is szomorú, egy ily tisztelgés fénye fáj az inségnek közepette. Ha tehát ez valaki által szóba hozatnék, nem lehetne-e azt eltávoztatni, s inkább azt az egy pár frtot más czélra fordítani, ha csak egy éhező ember laknék jól vele egy párszor, szebb és hasznosabb és örvendetesebb volna nékem is, de bizonyosan a tisztelgőknek is. Tégy, ha lehet, valamit e tárgyban majd annak idején.
Ismét egy kérés. A kereskedelmi társaság actiáinak eladására megkértem Csányit, de ő azt mondja, Ti őtet 170erről lebeszéltétek. Én actiát nem azért veszek, hogy az nékem hasznot hajtson, hanem hogy a megindított vállalatok részvényeinek keletét példáimmal is elősegítsem, s mihelyst valamely vállalat részvényeinek nagy részét eladta, s életbeléptetése nem kétséges, eladom én is részvényemet, hogy annak árát más új vállalatra adhassam. Kénytelen vagyok így tenni, mert csekély értékem fekvő birtok, mit, nem forgathatok, tőkéim pedig nincsenek, miket, bár nyereséggel vállalatokba fektethetnék, s így néhány száz forinttal is tehetek példaadás által valami jót. A kereskedelmi társaság már fennáll, részvényeket már nem árúl, sőt eddig nyerességgel működik, ellenben egy pár más vállalatra részvényeket írtam alá, s azokra kereskedelmi részvényemet szántam; kérlet tehát, eszközöld ezen részvénynek eladását minél előbb, s ha más tüsténti alkalmad nem lesz, küld el a pénzt diligence által Zalalövőre, hol én azt megkapom; a részvény Vörösmartynál van, add el azt, a mint jelenleg kél; mert kitűzött fizetésem van, mit nem halaszthatok, s egyébként oly termékemet kell eladnom, minek mostani eladásából sok károm lenne, vagy kölcsönt kellene keresnem, mit tenni éppen e pillanatban nem akarok.
Isten veled, kedves barátom! Nődet szívesen tiszteld nevemmel, – gyermekeidet csókold helyettem és szeresd hű barátodat
DEÁKOT.
Barátinkat köszöntsd nevemmel.
171E pillanatban indulok Egerszegre, hol két vagy három hétig űléseket tartandok mint a gyámi választmány elnöke, – azért bocsánat e sietve írt levélért.
