ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A FÖLDESÚR BÜNTETŐHATÓSÁGÁRÓL Pozsony, 1836. március 29. | Deák Ferenc munkái

ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A FÖLDESÚR BÜNTETŐHATÓSÁGÁRÓL
Pozsony, 1836. március 29.

A főrendek okoskodásukat négy alapra építik. Első a törvény. Erre már megmondottuk, hogy nincs törvényünk, mely a földesúrnak eme követelt hatalmát1 bizonyítaná, s több ízben felszólítottuk a főrendeket, hogy nevezzék meg, ha tudják, a cikkelyt, mely állításukat igazolhatná; de ők eleintén a kisebb hatalmaskodás (violentia)2 esetébeni impensiórul3 szóló törvényt idézték, 125későbben pedig, midőn ennek e tárgyra nem alkalmazhatását megbizonyítottuk, csak általános puszta hivatkozással takaródzanak, amire puszta tagadással szükség felelnünk. Második a törvényes és általános gyakorlat. Hogy törvényes nem lehet, az már abból is eléggé világos, hogy nincs törvény; hogy átaljános lenne, azt itt több törvényhatóságok képviselői ünnepélyesen tagadják. Hogy itt-ott egyes esetekben divatozhatott, vagyis inkább némely uraknak túlnyomó hatalma által, a nép szolgai érzésénél s a köztisztviselők menthetetlen vigyázatlanságánál fogva, bitoroltathatott, azt nem tagadjuk. Ilyes bitorlás azonban a törvényhozás intézkedésiben vezérül nem szolgálhat. Divatozott a törvényszékeknél az angaricális4 40 bot is, és divatozék örökös mozgásban az urbáriális pálca, a robot-supererogatumok5 , s ezeknek volt is némi alapjok a praxis criminalisban6 , a régi urbáriomban, azért mégis azt mondottuk: ily divat nem lesz ezentúl, s vége van a derék divatnak. Harmadik a természet törvénye. Ez valóban merész állítás. Sokat megfoghat az emberész, de hogyan lehet a földesúrnak büntető hatalmát a természet törvényéből következtetni, ezt megfogni mégiscsak nehéz. Én nem tudom, melyik kiadását bírják a főrendek a természeti törvénynek, az ő kiadásukban ez is és még sok egyéb is írva lehet, amint ezt hosszú századok véres tapasztalásai borzasztón bizonyítgatják; de azon természeti törvényből, melyet Isten eltörülhetetlen örök betűkkel vésett az embernek szívébe, ama bitorlott hatalom bizonnyal nem következik. Már megérthették a főrendek izenetinkből, amit tudniok különben is lehetne, hogy a büntetőhatalom, ezen legfőbb az életben, mely által a természettől egyenlőnek alkotott ember önszemélyét mások ítéletének alájaveté, csupán és egyedül csak társaságos egyesületből veszi eredetét, s csak az összes státus nevében s egyedül azáltal gyakorolható, kit e végre a státus megbízott. Hogy pedig büntetőhatósággal ruházott volna fel a magyar státus egy egész néposztályt, s annak különbség nélkül minden jövendő ivadékait, kik között sok féleszű, sok dühös, sok kegyetlen, sok ostoba is lehet és van is – nemzetünk becsületére legyen mondva, ezen utálatos, képtelen mocsok hazánk törvényhozása évkönyveinek legsötétebb századjait sem undokítja, s roppantul csalatkoznak a főrendek, ha csak álmodni is képesek, hogy mi, a XIX. század férfiai, fogunk emlékezetünkre ily szenynyet hárítani. De negyedszer, más nemzetek példájára s az atyai hatalom hasonlatára is támaszkodnak a főrendek. Hogy Ázsiában s tán Európa éjszakán is találhatnak ily gyönyörű példákra, azt nem tagadom; de ha úgy hiszik, hogy a mívelt világ széles köréből csak egy nemzetnek példáját is képesek erre felállítani, úgy valóban furcsa statisztikával kell ismeretségben lenniök. Én a statisztikának ezen kiadásáról életemben semmit sem hallottam. Ami az 126atyai hatalmat illeti, ebből a főrendek alkalmasint azon patriarchális7 hatóságot akarják következtetni, melyet világosan megemlíteni, Istennek hála és hála a tekintetes rendeknek, már mégis átallanak. Ha a nemzetek társaságos életének évkönyveit figyelmes szemmel vizsgáljuk, nyomrul nyomra lehet követnünk, miképpen amely idomban fejlődött az értelem s vele az erkölcsi érzés, amint emelkedett a nép, s benne az ember és emberiség, és amiként közelített a célhoz, mely végett emberek társaságba gyűltenek, oly idomban mindég szűkebb, szűkebb körre szoríttatott az a magasztalt patriarchális hatalom, míg végtére egészen eltörültetnék. Ezen haladás édes hazánk históriájában is nyilván kitűnik. Azonban, ha csakugyan kellene még nálunk ilyes hatóságnak divatozni, mi volna rendesebb és megfoghatóbb: az-e, hogy a büntetőhatalom, mely egyenesen csak a státus nevében gyakoroltathatik, bízassék reá, vagy pedig az úr s a jobbágy közti kölcsönös viszonyok? Nem volna-e természetesb azt mondani: mit adjon az úr jobbágyinak élelmére, s mit tartozzanak ezek uroknak adózni, szolgálni, azt mint atya és fiú intézzék el patriarchaliter egymás közt. No, minek alkották hát a rendek az úrbért? Minek ragadták ki az úrbéri bot önkényét a földesúr kezéből? Minek rendelték el tartozásait szabályosan, hiszen a kegyes atyai hatalom édes gyermekiről kedvezőbben gondoskodhaték. Igen bizony, megköszönné a jobbágy ezen atyaságot. De lehet-e már nagyobb anomáliát képzelni annál, hogy az a törvényhozás, mely úr és jobbágy között minden viszonyokat határozottan elrendelt, egyedül a fenyítés, büntetés, botozás szelíd atyai hatalmát az úr önkényére bízta. Valóban, ha oly maliciózus8 lenne valaki, hogy a közönséges újságlevelekben nyilvánossá tenné, miképpen a magyar főrendek azt, hogy a földesúri osztály s annak boldog, boldogtalan, eszes és eszelős, tudós és tudatlan, dühös és szelíd, heves és hidegvérű, minden most élő s Isten kegyelméből születendő tagjai különbség nélkül büntető hatalmat gyakoroljanak – az atyai hatalomból, a természet törvényéből következtetik, s mívelt nemzetek példájára hivatkozással támogatják; valóban actiót9 kérnének ellene magok a főrendek, mint oly ember ellen, ki a magyar alkotvány egyik oszlopát, a haza nagyjait, ily mocskos rágalommal illetni nem átallotta, s a külföld is méltán megbotránkozva kérdené: a statisztikának melyik kiadása szerint ismeri a magyar a külföldöt? Átaljában, a főrendek izenete nemhogy kapacitálna valakit, sőt ha olvastatni fog a hazában, reménylem, nemes szégyenülést okozand azoknak is kebelében, kik eme bitorlott hatalmat ekkorig itt-ott szelíden gyakorolhatták; nem kételkedem, el fognak attól önként állani, s meg fognak győződni, hogy a büntetőhatóságot születésnél fogva különbség nélkül egy egész osztályra kiterjeszteni nemcsak képtelenség, de borzasztóan 127veszedelmes is. Itt hát hasznos szolgálatot tettek a főrendek izenetjökkel. A tekintetes rendek pedig vívni fognak tovább is e törvényért férfiasan, s ha arra vagyunk kárhoztatva, hogy gondoskodásunk eme drágakövét nem hazavihetjük, én bízom törvényhatóságink lelkességében: pótolni fogják a törvény hiányát a felsőbb normatív rendelkezésekkel különben is egyező statutumokkal10 .

deak-001-002-023-0011 Tudniillik a földesúr büntető hatalmát.

deak-001-002-023-0022 Erőszak, kényszerítés.

deak-001-002-023-0033 Igazságszolgáltatásról.

deak-001-002-023-0044 Kényszerítő.

deak-001-002-023-0055 Túlkövetelések.

deak-001-002-023-0066 A magyar büntetőjog részének tekintett alsó-ausztriai büntető törvénykönyvről, a „Praxis Criminalis”-ról van szó.

deak-001-002-023-0077 A törzsi társadalomra, a régi korra jellemző.

deak-001-002-023-0088 Rosszmájú.

deak-001-002-023-0099 Keresetet.

deak-001-002-023-01010 Törvényhatósági szabályrendeletekkel.

Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 5. köt. 601–603. p. Közli Kónyi Manó 1. köt. 246–249. p.