ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A VALLÁS ÉS A LELKIISMERET SZABADSÁGÁRÓL Pozsony, 1833. július 13.
ORSZÁGGYŰLÉSI BESZÉD A VALLÁS ÉS A LELKIISMERET SZABADSÁGÁRÓL
Pozsony, 1833. július 13.
Pozsony, 1833. július 13.
Súlyos átok gyanánt nyomja nemzetünket a hajdan korból úgy látszik örökségül reánk szállott irigy viszálykodásnak minden közbizodalmat elfojtó indulatja. Sok kincsekkel áldotta meg a természet hazánkat, de az irigy sors megtagadta tőlünk a legszebb áldását, a közértelmet és egyetértést – talán azért, hogy a magyar soha virágzó nagyságra ne emelkedhessék, soha igazán szabad és független ne lehessen. Nem is a külső erőszak fog egykor elnyomni minket, hanem belső egyenetlenség, mely a közerőt és lelkesedést kifejleni nem engedi, polgári szabadságunk éltető gyökerein rágódva dúlja fel végre nemzeti létünket, mert íme most is a legszentebb tárgy, a vallásnak és lelkiisméret szabadságának tárgya boldogító áldások helyett a visszavonás és indulatos gyűlölség magvait szórta el közöttünk.
Küldőimnek egyenes és világosan meghatározott utasítása az,1 hogy a vallások különbségéből eredhető meghasonlások gátolására és a rokon egyetértésnek helyreállítására törekedve, a tekintetes karoknak izeneteikben kifejezett kívánságokat nyilván pártoljam. Örömmel teljesítem én ezen kötelességet: mert a polgári társaság céljaival megférő minden szabadságot és így a vallás szabadságait sérthetetlen szentség gyanánt tisztelem. Szívemből óhajtanám én is hazánkban az egyetértést és rokon bizodalmat helyreállítva, sőt jövendőre is biztosítva látni, de fájdalommal tapasztalom, hogy a törvényhozó testnek pártokra szakadott és ellenkezésben álló részei naponként több keserűséggel távoznak inkább egymástól, ahelyett hogy egymásnak testvéri szeretettel békülő kezet nyújtanának; minél tovább lesz tehát vitatás alatt a vallásbeli tárgy, annál kevesebb a reménység egy oly törvénynek alkotásához, mely a sérelmeket orvosolja, közelégedést szülhessen, de annál több a gyűlölség, mely a vitatások folytatásából szármozhatik.
deak-001-002-002-0011 Deák 1833. június 7-i időszaki követjelentésében kért megyéjétől pótutasítást a vallási sérelmek kérdésében. Zala megye 1833. július 8-i közgyűlése a sérelem pártolására utasította követeit.
60Ezeken felül még egy oly kérdést is látok a vallásbeli tárggyal öszvekötve, mely nagy részben polgári szabadságunkat érdekli; a vallásbeli átmenetelre nézve alapos üzenetünkben az foglaltatik, hogy annak esetei őfelségének csak tudomány végett jelentessenek bé, ha tehát mi most ettől elállva a fejedelmi felügyelés jussának olyan magyarázatát ismérjük el, hogy a törvények által meghatározott kérdések megvizsgálását és helybenhagyását a kormány még végrehajtás előtt mintegy birtokon belül gyakorolja, könnyű lesz ezen értelmet a kormányozás egyéb tárgyai[ra] kiterjeszteni, s akkor az 1790. esztendei 12. cikkelynek2 ellenére főbb parancsolatok intézik közdolgainkat, a végrehajtó hatalomnak nemzetünket illető része ki lészen játszva. Utasításom vagyon arra is, hogy törvénykezésünk rendében minden parancsolatokat eltöröltetni igyekezzek, mert azok az igazság kiszolgáltatását hazánk közkárára gátolják. Mindezen parancsolatok a fejedelmi felügyelés jussánál fogva adattak ki, ha tehát azon jussnak említett magyarázatát hallgatva elfogadom, küldőimnek ebbéli kívánságát sem fogom teljesíteni, mert amit ma elismérek, holnap ostromolni nem lehet.
deak-001-002-002-0022 Az 1790:12. tc. értelmében a törvényhozás joga a királyt és az országgyűlést együttesen illette, a király pedig biztosította a rendeket, hogy nem fog pátensekkel és rendeletekkel kormányozni.
Mivel tehát a méltóságos főrendek ezen magyarázattól elállani nem akarnak, mivel továbbá üzenetinkben előadott s egymással szoros öszvekötésben álló sérelmek és kívánságok legfontosabb részének felterjesztését gátolják, a csekélyebbeket pedig kiszemelni s ezek felterjesztése által a többinek törvénytelenségét hallgatva törvényesíteni sem igazsággal nem egyező, sem a más tárgyakra is alkalmaztatható rossz példa miatt nem tanácsos, nincsen már egyéb hátra, mint hogy az egész tárgyat ezúttal felfüggesszük. Az idő lelkével haladó mívelődés, mely sem visszalépni, sem megállani többé nem képes, fogja kivívni a most kívánt szabadságot, mert a míveltség és szabadság azon elválhatatlan két testvér, kiket a jótévő végzet az emberiség boldogítása végett küldött a világra.
Én ugyan az egyszer felvett tárgynak abban hagyását általában véve nem szeretem, mert ez közönségesen csüggedésre, a csüggedés pedig erőtlenségre mutat. Azon idegen, ki belső környülállásunkat nem ismérve olvasni fogja irományink között, mily lelkesedéssel pártolta e tárgyat kezdetben az országgyűlése, ha majd a kezdetet kimenetellel hasonlítja, gúnyolva fogja rólunk megjegyezni, hogy az oroszlán rettentvén tátotta fel a száját, de csak ásítozott. Minden gúnynak és okoskodásnak ellenére azonban választásunk csakugyan nincsen, mert a karok és rendek izeneteiben kifejezett kívánságok, melyeket pártolni utasításom szerént nékem is kötelességem, teljesedésben nem mehetvén, a további vitatások időnket is vesztegetve csak a meghasonlást nevelnék – a rossz törvény a legtöbb megelégedetlenséget szülne, minthogy 61a jövendő reményeket is elölné, a fölügyelési jussnak említett magyarázata pedig nemzeti jussaink sérelmével az önkénynek hatalmát könnyen terjeszthetné, ismételve mondom tehát, hogy a felfüggesztés szomorú kénytelenség – de csakugyan kénytelenség.
Fájdalommal jelentem én ezeket a tekintetes karoknak és rendeknek, mert mélyen égető fájdalom dúlja keblemet, midőn látom, hogy a nemzet egy oly tárgyat, melyet 6 holnapokig a haza közkívánatának vitatott, a hetedikben siker nélkül abban hagyni kénytelen. Jaj nékünk, ha ez a nemzeti belső erőnek hiányából eredett, akkor a magyarnak egykor virágzását ígérő nagysága csak hiú gyermeki ábrándozás, akkor a nemzeti függetlenség csak szappanbuborék. De ha ezt országgyűlésink hibás elrendelése szülte, akkor az orvoslás nem lehetetlen, és sok időre talán már nem halad. Majd ha a nemzet számot kér tőlünk a közbizodalomról, azon legszebb ajándékról, melyet szabad polgárok nyújthatnak, ha számot kér arról, miképp orvosoltattak a nemzet vérző sebei, s a közkívánatot miképp teljesítettük? Ha számot kér az elrepült, de soha vissza nem hozható drága időről, elkeseredve fogjuk megvallani, hogy heteket, hónapokat vont el tőlünk egy oly tárgynak vitatása, melyet végre felfüggeszteni valánk kénytelenek; de el fogjuk mondani azt is, hogy az irgalmat nem ígérő sorsnak vaskeze éppen azon örvénybe sodrotta e tárgyat is, hol már több országos közóhajtás elsüllyedett. A fejedelmi szónak meghallása végett külföldre idézett hazafiak eránti sérelem, a békének és háborúnak nemzetünket illető jussa éppen itt szenvedtek hajótörést, sőt az 1830-i országgyűlésének azon legszebb munkáját, hogy a kívánt újoncok megígérése előtt a közszükség valósága a törvényhozó test előtt is felfedeztessék, egyedül a fejedelemnek közben jött rescriptuma3 mentette meg az örvénynek pusztító hatalmától.
deak-001-002-002-0033 Királyi válaszleirata.
El fogjuk majd mondani ezeket, s a nemzet látván e sok rossznak forrását, az orvoslást halasztani nem fogja, mert előttünk ezen országgyűlésen az alkalom, hogy változtatva javítsunk.
Tisztelem én a vélekedések szabadságának szentségét, tisztelem még akkor, midőn az a többség gondolkozásaival nem egyez, nem is utalok a mívelt világ ítéletére egyes embernek tetteire nézve, mert úgy hiszem, minden ember saját kebelében hordozza tetteinek legigazabb bíráját, a lélekisméretet. Csak az a nyomorult, az előttem megvetést érdemlő, ki tetteiért önkebelében megnyugtatást nem talál. Nem fejtegetem én azt, ha a méltóságos főrendek eddigi ellenkezéseinek okai helyesek és alaposak voltak-e, ismételve bizonyossá tettek ők minket, hogy egyedül a közjó vezette lépéseiket, s én ezt mint képviselő vizsgálgatás alá nem veszem, szabad légyen azonban bérekesztésül nyilván 62kijelenteni azon forró óhajtásomat, hogy a nemzetek sorsát intéző hatalmas Isten boldogító áldását vagy súlyosan ostorozó csapásit mireánk is, de őreájok is olyan mértékben árassza, amilyen tiszta lélekkel egyedül hazám közboldogságát viseltük szemeink előtt mindenkor.
Egykorú másolat. ZML Országgyűlési iratok 1832/1836. Közli Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 1. köt. 549–551. p., Kónyi Manó 1. köt 20–23. p.
deak-001-002-002-0011 Deák 1833. június 7-i időszaki követjelentésében kért megyéjétől pótutasítást a vallási sérelmek kérdésében. Zala megye 1833. július 8-i közgyűlése a sérelem pártolására utasította követeit.
deak-001-002-002-0022 Az 1790:12. tc. értelmében a törvényhozás joga a királyt és az országgyűlést együttesen illette, a király pedig biztosította a rendeket, hogy nem fog pátensekkel és rendeletekkel kormányozni.
deak-001-002-002-0033 Királyi válaszleirata.
