ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVETJELENTÉS Zalaegerszeg, 1836. június 20. | Deák Ferenc munkái

ORSZÁGGYŰLÉSI KÖVETJELENTÉS
Zalaegerszeg, 1836. június 20.

Eljártunk a törvényhozásnak szép, de nehéz pályáján, melyre minket a tekintetes rendeknek kegyes bizodalma méltatott, s íme, leléptünkkel teljesítjük tisztünknek végső kötelességét, számot adva tetteinkről s azon igyekezetről, mellyel a bizodalomnak megfelelni, a kegyességet meghálálni törekedénk.1

deak-001-002-024-0011 Deák követtársa, Hertelendy Károly (1784–1861), Zala megye másodalispánja volt.

Első, miről szólanunk kötelesség, s önkeblünk legforróbb érzete ösztönöz, nyelv és nemzetiség, mert ezek a nemzet legszentebb tulajdonai s legféltőbb kincsei. Őseink a hajdankornak véres háborgásai között hazát keresve, hazát és szabadságot védve, nyelv és nemzetiség ügyében keveset tevének. Tőlök a pusztító háborúk szakadatlan folytában majdnem minden óra véráldozatot kívánt, harcok veszélyei foglalák el gondjaikat, s figyelmök egyébre nemigen terjedett. Európa példájára felvette a magyar is Róma holt nyelvének jármát, deákul2 írattak törvényei, fejedelme deákul írta rendeléseit, deákul 128osztotta kegyeit, egyszóval, a nemzet nyelve itt is az idegennek rabja lett. De midőn Európa más nemzetei lerázták már a holt idegen nyelvnek súlyos rabigáját, a magyar hátramaradt még, sőt igen sokan fonák lelkesedéssel ölelték az idegen jármot, mely az édes honi nyelvet a törvényekből, az ítélőszékektől, a közigazgatásból s a nevelésből majdnem egészen számkiveté.

deak-001-002-024-0022 Latinul.

Újabb veszély fenyegette nemzetiségünket a múlt század végén, midőn az önkénynek törvényt szegő hatalma egy más idegen nyelvet hozott be a közigazgatásnak minden ágaiba3 . Ekkor már keserű panaszra fakadva, fájdalmas érzéssel szólalt fel a nemzet, de nem a honi nyelvnek elsőségét sürgette, hanem ekkor is a szinte idegen deák nyelv mellett emelte fel panaszló szavát. A százados megszokás zsibbasztó hatalmának rabjai, kiknél a deák nyelv képzelt szükséggé vált vala, még akkor, sőt azután is sok hosszú éveken keresztül azt állították, hogy a magyar nyelv sem törvényhozásra, sem közigazgatásra nem alkalmatos; azonban naponként növekedett azoknak száma, kik mélyen érezve a sokszázados mulasztásnak káros következéseit, fáradhatatlan munkássággal emelték a honi nyelvnek virágzását; meg lett a méltatlan vád is cáfolva, s naponként áltolánosabb lőn azon meggyőződés, hogy lehet is, kell is magyarul alkotni a törvényt. Már 1790. esztendő óta minden országgyűlése buzgó lelkesedéssel sürgette a honi nyelv emelését, s történtek is fontos előrelépések, különösen az 1825. és 1830. esztendei országgyűléseken,4 melyek a jövendőnek utat törve, biztos reményt nyújtának gyorsabb és sükeresebb haladásra.

deak-001-002-024-0033 József 1784. május 11-i rendelete a német nyelvet tette hivatalossá Magyarországon.

deak-001-002-024-0044 Az 1827:11–12. tc. a magyar nyelv művelésének elősegítésére hivatott tudós társaságról (akadémiáról), míg az 1830:8. tc. a magyar nyelv használatáról rendelkezett.

Ezen tekintetek s az egész országnak határozott utasításokban kijelentett közakarata édes kötelességünkké tevék a legközelebb lefolyt országgyűlésen mindent, amit törvény nem tilt, elkövetni nemzeti nyelvünk ügyében, s az országgyűlésének egyik legelső munkája volt azon felírás, mely 1833. esztendei március 30-án e tárgyban őfelségéhez felküldetett, s melyben azt sürgette a nemzet, hogy törvényei magyar nyelven alkottassanak, s a felírások és királyi váloszok szinte magyarul készüljenek. Harmadfél esztendeig vártuk a kedvező váloszt, reményeinkben nem csüggedve, mert azt hittük, hogy kívánatunk tiszta igazsága kizárja a megtagadás lehetőségét. De harmadfél esztendő múlva keserű érzés váltotta fel reményeinket, mert az 1835. esztendei október 5-én érkezett királyi válosz igazságos kívánatinkat félrevetette, sőt előrehaladás helyett valóságos visszalépést foglalt magában.

Érzékeny volt a közfájdalom, melyet a királyi válosznak váratlan tartalma okozott, mert súlyosan éreztük eddig is a káros következéseket, melyek nemzetiségünkre s a közértelmesség kifejlődésére a deák nyelvnek honi nyelvünk feletti uralkodásából szármoztak, s a kormány honunk közérdekének, a nemzet 129közkívánatának ellenére tovább is fenn akarta tartani az idegen nyelvet ezen természet elleni elsőségében, éspedig egy oly idegen nyelvet, melynek sem honja, sem nemzete nincsen, mely nálunk divatozó alakjában már nem is Róma dicső nagyságának ékes maradványa, hanem inkább a középkor setét századainak szüleménye, és tarka vegyületével a hajdani Róma pontos rövidségű szép nyelvétül oly igen különbözik, hogy Róma pór népe is pirult volna ezt magáénak ismérni. Mélyen éreztük mi nyelvünk sorsának méltatlanságát, s meg lévén győződve, hogy nyelv és nemzetiség kifejlődését parancsoló hatalommal gátolni fejedelmi jussok közé nem is tartozhatik, elhatározánk, hogy előbbi felírásunkat ugyan ismételni fogjuk, de ezentúl minden törvényt csak magyar nyelven szerkesztetünk, mert ezt törvény nem tiltja, más korlátot pedig nyelvünk felett törvényesnek nem ismérünk.

A képviselői táblának ezen végzését a méltóságos főrendek el nem fogadták, s minthogy az ő ellenszegülésök miatt még felírásunk sem juthatott a királyi szék elébe, végre nálunk a többség elhatározá, hogy kedvezőbb királyi válosznak eszközlésére nádori közbenjárás kérettessék, s annak sikerüléséig előbbi végzésünk függőben maradjon; ebben a méltóságos főrendek is megegyeztek, s ő királyi főhercegsége, országunk nádora, mind a két tábla által megkérettetvén, a nemzet és fejedelem közötti közbenjárást hivatalos tisztje szerint el is vállalta; mi pedig el valánk határozva már arra is, hogy ha kérésünk ismét sükeretlen lesz, s a törvények magyar szerkezetének elsőségét s egyedüli eredetiségét még a nádori közbenjárás következésében sem isméri el a királyi válosz, tettleg teljesítésbe vesszük felfüggesztett végzésünket, és semmi törvényjavallatot deák nyelven föl nem küldünk, sőt többen már előre kijelentettük, hogy készebbek vagyunk minden törvény nélkül eloszlani, mint az alkotandó törvényeknek deák szerkezetét valaha többé elsőnek, eredetinek s a kétségek esetében elhatározónak elismérni.

A nádori közbenjárásra szóval kiadott királyi válasznak tartalma az volt: „hogy a már ezen országgyűlésén alkotandó törvénycikkelyek magyar és deák nyelven terjesztessenek őfelségének helybenhagyása alá, de a támodható kétségek esetében az eredeti magyar szerkezet légyen elhatározó”. Kedvezőbb volt ezen válosz mindazoknál, mik eddig a magyar nyelv ügyében kiadattak, mert a törvények magyar szerkezetének egyedüli eredetisége megismértetvén, honi nyelvünk törvényeink nyelve lőn.

Fontos és nagy következéseket ígérő lévén nyelvünknek ezen előlépése, törvény által kívántuk azt biztosítani; de a királyi válosznak első részét, hol az mondatik, hogy már az ezen országgyűlésen alkotandó törvénycikkelyek magyar és deák nyelven terjesztessenek őfelségének királyi helybenhagyása 130alá, törvénybe iktatnunk nem lehetett, mert lekötöttük volna általa nyelvünk jövendő haladásának legszebb reményeit. Eddig még törvény [nem] parancsolja, hogy az alkotandó cikkelyek magyar és deák nyelven készüljenek, sőt a nemzet még a felírásokra és királyi váloszokra nézve is egyedül a magyar nyelvet kívánná megállapítani; ha pedig most, midőn nyelvünk ügyét ismét egy nagy lépéssel előbbre vittük, törvény által mondanánk ki azt, amit a királyi válosz első része foglal magában, honi nyelvünk a deák nyelv bilincseiből soha végképpen ki nem szabadulna, mert minden ebbéli törekvésünknek azt vetnék ellenére, hogy a két nyelven dolgozás most engedett előlépésünknek nyilván kikötött s elfogadott feltétele volt. Úgy készítettük el tehát a törvényjavallatot, hogy általa további haladásunknak útját el ne zárjuk; de őfelsége ismételt felírásunkra sem fogadta el javallatunkat, sőt az országgyűlésének utolsó napjaiban kiadott királyi váloszában újra kijelenté, hogy a törvényt azon szavakkal kívánja szerkesztetni, melyek a nádori közbenjárás következésében kiadott királyi váloszban foglaltatnak.

Csak néhány óránk volt még hátra az országgyűlésének bérekesztéséig, s ezen néhány óra alatt elhatározó lépést kell vala tennünk, mert a királyi válosznak jövendőnket is megkötő tartalmát el nem fogadhattuk. Csak lebilincselt rabszolga köthet olyan alkut, melyben szabadságának egykori lehetőségéről is lemond, hogy sorvasztó láncainak súlyán néműleg könnyíthessen; de a nemzet képviselői a nemzet legszentebb sajátja felett ilyen alkuba nem ereszkedhettek, nékünk egy előlépésért honi nyelvünk egész jövendőjét feláldozni szabad nem volt. Csalódott reményeink égető fájdalmában elhatároztuk tehát, hogy mivel a törvények deák szerkezete nem törvény, csak gyakorlat szerint tartatott eddig is eredetinek s a kétségek esetében elhatározónak, ezen gyakorlatot pedig most e jelen országgyűlésének ellenkező újabb gyakorlata, mely a nemzetnek őfelsége eleibe terjesztett közkívánatából s erre következett királyi váloszból szármozott, egészen megmásolta, mi a most alkotott s ezután alkotandó törvényeknek magyar szerkezetét fogjuk csak eredetinek s elhatározónak elismérni; hogysem azonban bármely előrevágó világos vagy homályos kifejezésekkel a nemzeti nyelv előrehaladását gátoljuk, készebbek vagyunk inkább arra, hogy ez eránt törvény ne is alkottassék. Ez tüstént országos határozattá lőn, de azon válosztmánynak, mely a nagyméltóságú magyar udvari kancelláriával a törvények szerkezete felett értekezett, meghagyatott, hogy mielőtt e határozatról a nagyméltóságú magyar udvari kancelláriát tudósítaná, igyekezzék a kérdés alatti törvénynek oly szerkezetet eszközölni, mely aggodalminkat megszüntetve, azt a nemzet részéről is elfogadhatóvá tegye. Eljárt ezen reábízott tisztében az országos válosztmány, 131s igyekezete szerencsésen sikerülvén, a törvény kedvezőbb szerkezete elkészült, s őfelsége által helyben is hagyatott.

Felterjesztettük ezeken kívül folyó esztendei március 16-án költ, s ./. alatt alázatosan ide mellékelt felírásunkban5 mindazokat, mik a honi nyelv ügyében nemzetünknek igazságos kívánati valának. A királyi válasz, mely ezekre érkezett, s melyet .//. alatt szinte alázatosan idezárunk,6 kívánatink nagy részét vagy elmellőzte, vagy megtagadta; de voltak ezen királyi válasznak is némely kedvezőbb pontjai, melyeket, amennyire meghatározottak valának s valóságos előrelépést foglaltak magokban, szinte azon törvénybe iktattunk.7 Ezek között következéseire nézve legfontosabb az, hogy ezentúl a királyi tábla előtt is magyarul lehet a pöröket kezdeni s folytatni; most legalább egyedül önhazánkfiaitól függ, hogy ítélőszékeink nyelve is magyar légyen.

deak-001-002-024-0055 ZML Országgyűlési iratok. Felírási javallat a nemzeti nyelv tárgyában (kézirat). Rajta Deák saját kezű feljegyzése: „így mint itt van, felküldetett mart. 16-án 1836.”

deak-001-002-024-0066 A királyi válasz hiányzik a mellékletek közül.

deak-001-002-024-0077 Az 1836:3. tc. rendelkezett a magyar nyelv hivatalos használatának kiterjesztéséről.

És így buzgó örömérzéssel mondhatjuk el, hogy amiket ezen országgyűlése a honi nyelvnek ügyében eszközlött, hazánkra és nemzetünkre nem haszon nélkül valók. Teljesedett legforróbb óhajtásunk, s legalább törvénye magyar már a magyarnak. Azonban sok, igen sok teendő van még hátra, hogy törvénykezésünknek s a közigazgatásnak minden ágaiban, nevelésünknél s a magyar katonaságnál, egyszóval, a nyilvános közélet minden viszonyaiban honi nyelvünké légyen azon elsőség, mely eddig a deák nyelvnek tulajdoníttatott; de csüggedést nem esmerő állhatatosság és munkás iparkodás biztosan célra vezetnek. Sok függ önmagunktól, sok a körülményektől, s legtöbb attul, ha a körülményeket okosan használni tudjuk. Csak soha el ne felejtsük, hogy nemzeti önállásunk fennmaradása nyelvünk sorsával válhatatlan kapcsolatban áll.

A vallásnak és lélekisméretnek szabadsága felett is hosszas tanácskozások folytanak ezen országgyűlésen. A vallás szabadságát hazánkban is harc és fegyver vívták ki hajdan, s a polgári vérnek, mely vallásért és szabadságért egyaránt ontatott, a bécsi és linzi békekötések8 levének gyümölcsei. Első alapjai voltak ezek nálunk a vallás törvényes szabadságának, de a később kor elmulasztá megerősíteni a közegyetértésnek édesebb kapcsait, sőt fonák buzgóságbul a békekötések több pontjai megsértettek, s a vallásnak törvényesített szabadsága ismét csonkítva lőn. Az 1790. esztendőben újra törvény alkottatott9 e tárgy felett, de akkor is el vala tévesztve a magasabb szempont, s méltányosság és igazság helyett akkor is nagy részben felekezetesség vezeté a köztanácskozásokat. Az alkotott törvény tehát egészen kielégítő nem leve, de néműleg mégis megnyugtató volt, mert boldogabb jövendőnek reményeivel biztatott. Azonban a kormány, e törvényt is egyoldalúlag magyarázgatva, oly rendeléseket adott ki, melyek ismét elhintették a megelégedetlenségnek 132magvait, és keserű, de méltó panaszokra adtak okot. Így szármoztak azon vallási sérelmek és kívánatok, melyeket a nemzet képviselői különös felírás mellett szándékoztak a fejedelem királyi széke eleibe terjeszteni. Nem egyes vallási felekezetek panaszairól, hanem a nemzet közügyéről szól ezen felírás, mert törvény és szabadság vagynak sértve, törvény és szabadság pedig az egész nemzetnek köztulajdona. Nincs a polgári szabadság szent ügyének veszélyesebb ellensége, mint az elnyomás és üldözés szülte vallásos felekezetesség, mert ennek indulatos küzdésében gyakran felejtve vannak, gyakran fel is áldoztatnak a hazának legszentebb érdekei; közegyetértés ellenben a polgári szabadságnak legbiztosabb oltalma, ehhez pedig nem szükséges a vallásnak egysége, mint ezt a szabad Amerika példája bizonyítja, de szükséges az, hogy a törvény és közállomány vallás és lélekisméret szabadsága felett zsarnoki hatalommal uralkodni ne akarjon. Pártolánk tehát mi is a tekintetes rendek utasítása szerint az említett felírást egész kiterjedésében, de állhatatos törekedésünk óhajtott célt mégsem érhetett, mert a méltóságos főrendek oly határozottan ellenezték ezen sérelmek és kívánatok felterjesztését, hogy siker nélkül váltott hét izenet után végre kénytelenek valánk e szent ügyet is felfüggeszteni, s annak kivívását a jövő országgyűlésének általadni. A hetedik izenetben mindazonáltal nyilván kijelentettük, hogy az 1790. esztendei 12. törvénycikkely10 értelméhez szorosan ragaszkodván, a törvények önkényes magyarázatából kelt s netalán még kelendő minden rendeléseket az egész haza színe előtt törvényteleneknek s kötelező erő nélkül valóknak nyilatkoztatunk. A jövő törvényhozásig tehát nincs egyéb hátra, mint a törvények rendeléséhez szorosan ragaszkodni, s azt, ami törvényeinkkel ellenkezik, a nemzet képviselőinek értelméhez képest kötelező erő nélkül valónak tartani, a jövő törvényhozásnál pedig ismét hathatósan sürgetni az orvoslást, mely most a nemzet közkívánatát gátoló ellenszegülés miatt el nem érethetett.

deak-001-002-024-0088 Az 1606. június 23-án kötött bécsi és az 1645. december 16-án kötött linzi békeszerződés lehetővé tette a protestánsok szabad vallásgyakorlását.

deak-001-002-024-0099 Az 1790:26. tc. foglalkozott a vallási ügyekkel.

deak-001-002-024-01010 Az 1790:12. tc. a törvényhozó és végrehajtó hatalom gyakorlásáról rendelkezett, leszögezve, hogy a törvények alkotásának, magyarázásának és eltörlésének joga a királyt és az országgyűlést közösen illeti.

A földesúr és jobbágy közötti viszonyokat elhatározó úrbéri rendszeres munka legsúlyosabb feladása vala ezen országgyűlésének. Századok igazságtalansága hazánkban minden földbirtoknak tulajdonát egy osztálynak adta, mely számra kisebb, de fegyverrel hajdan hatalmasabb volt, a legszámosabb és leghasznosabb néposztálytól pedig még a bírhatásnak jussát is megtagadta. De éppen e miatt leve szükségessé törvény által meghatározni a földesúr és job- bágy közötti viszonyokat, mert milliók sorsát, élhetését, s azt a vagyon- és személybéli bátorságot, melyet a polgári társaságtól ők is megkívánhatnak, egyesek önkényétül felfüggeszteni nem lehetett, s a tulajdont nem bíró, sőt eddig nem is bírható néposztályról, melynek száma és súlyos közterhei naponként nevekednek, biztosítva gondoskodni a törvényhozásnak volt szent kötelessége.

133Ezt a kötelességet igyekeztünk mi teljesíteni azon törvénycikkelyek által, melyeket a jobbágy és földesúr közötti viszonyokról alkotott ezen országgyűlésén a törvényhozás.11 Némely része ezen törvényeknek talán nem oly határozott, mint azt mi magunk is óhajtottuk volna, de hazánk felette különböző vidékeinek egymástól szinte különböző, sőt gyakran egymással ellenkező érdekeit figyelemben tartva, nem volt lehető mindenben oly határozott törvény[t] alkotni, mely minden vidéknek igazságos lett volna; hogy pedig egy tájnak nagyobb hasznáért más vidékek igazságtalanul szenvedjenek, azt kívánni nem lehet. Vannak továbbá némely pontok, melyekben mi több kedvezést s több biztosságot óhajtottunk volna megadni a jobbágynak, de sok egyes érdekek öszvesített ereje többször gátolá küzdésünk sikerét. Végre ami azon csekély áldozatokat illeti, melyeket a nép javára tennünk szükséges vala, sokkal kisebbek ezek, mintsem hogy azokat hazánknak bármely lelkes polgára sajnálni képes volna, s valóban kevesebbet már nem is áldozhatánk, kivált ha meggondoljuk, hogy századoknak igazságtalanságát csak némileg is enyhíteni, századoknak vétkes mulasztását valamennyire pótolni áldozat nélkül lehetetlen.

deak-001-002-024-01111 167Az 1836:4–10. tc. a földesurak és jobbágyok viszonyát szabályozta.

De vérző szívvel szólunk a tekintetes rendek előtt azon úrbéri törvényjavallatok sorsáról, melyek a népnek jövendő morális emelkedését valának eszközlendők. Ez volt legszebb, legnemesebb feladása a törvényhozásnak, s fájdalom, éppen ebben történt majdnem legkevesebb, mert éppen ebben találánk mind a kormánynál, mind a főrendeknél legtöbb ellenszegülésre.

Több megyéknek képviselőivel együtt mi is a tekintetes rendek utasítása szerint ismételve sürgettük törvény által elhatároztatni, hogy hazánk nem nemes lakosinak is szabad legyen nemesi fekvő tulajdont örök jussal szerezni és bírni. Előadtuk ezen törvény szükségét, igazságát és jótévő hatását; elmondottuk, hogy nem törvény, csak gyakorlat tiltja a nem nemest fekvő tulajdon bírhatásától, és ez a gyakorlat is mennyire káros vala hazánk gazdasági, polgári s közmíveltségi kifejlődésének; felhoztuk végre azt is, hogy ezáltal a nemesi birtoknak becse is nevezetesen emelkedik, mert szaporodnék azoknak száma, kiknek venni szabad és venni akarnak, de a többség e törvényjavallatot a törvénykezési rendszeres munkára halasztotta.

Elhatároztatott azonban az úrbéri V. cikkelynek 2. szakaszában az, hogy földesúr és jobbágy közötti kölcsönös egyezség által szabad lészen ezentúl a jobbágyi tartozásokra és szolgálatokra nézve egy átalános sommában megalkudni, melynek lefizetésével a jobbágy magát és telkét minden jobbágyi szolgálattól és tartozástól örökre megválthassa.12 Hasznos, célerányos és jótévő következéseire nézve nagy hatású lett volna ezen törvény, mert áldozat és 134kényszerítés nélkül út nyittatnék általa, hogy sok szorgalmas földmívelő munkás iparkodás által magát a szabad emberek sorába emelhesse, s a földesúrnak is mód nyújtatnék jó áron eladhatni egy olyan vagyont, melynek használása is gyakran sok nehézséggel jár, jövendő becse is bizonytalan. Tapasztalás bizonyítja, hogy ahol ilyen örökös szerződések mellett megváltották magokat a jobbágyok, ott a szabadság ösztöne lőn a nagyobb iparkodásnak, a vagyonosság folyvást nevelkedik, sőt még a közértelmesség is inkább terjed, s az erkölcsiség naponként javul. És ismét a tapasztalás bizonyítja, hogy ilyen örökös megváltási szerződések mellett, kivált az újabb időkben, a földesurak is csaknem kétszeres tőkéjét kapták meg azon tiszta jövödelemnek, melyet az így eladott vagyonból azelőtt bévevének. Földesurat és jobbágyot egyaránt boldogítaná tehát ezen törvény, a közállomány pedig s hazánk virágzása legtöbbet nyernének általa. És mégsem lehetett azt hosszas küzdés által is megtartani. Sokáig ellenezték a méltóságos főrendek is ezen törvény alkotását, de számos izenetek után megegyeztek abban, hogy a javallat őfölségének felterjesztessék; a kormány azonban e javallatot el nem fogadá, s a királyi válaszban az mondatott, hogy a tárgy a törvénykezési rendszeres munkával szoros kapcsolatban lévén, oda tartozik inkább felette tanácskozni és határozni. Ismételt küzdés után végre nálunk is elfogadta a többség a királyi válasznak halasztó tartalmát, s így ezen hasznos törvény az országgyűléséről elmaradott.

deak-001-002-024-01212 Az 1836:8. tc. 2. §-a tette lehetővé az önkéntes örökváltságot.

Hasonló sorsa lőn a jobbágyok vagyon- és személybéli biztosítását tárgyazó VIII. törvénycikkelynek, de ebből mégis az úrbéri viszonyokat illető rész a VII. cikkelynek 5. s következő szakaszaiban általtétetett,13 s így a jobbágynak személye is legalább úrbéri viszonyaiban vagyon az önkény ellen törvény által biztosítva.

deak-001-002-024-01313 A Deák által említett jogbiztosítékot az 1836:10. tc. 5. §-a tartalmazta: „Hogy a jobbágyok úgy öszvesen, mind külön-külön minden tekintetben, és így a földesuraik eránti viszonyaikban is, minden önkénytől menttek, vagyonaikra és személyeikre nézve voltaképpen biztosítottak legyenek…”

Az úrbéri úriszékek eltörlésében szinte meg nem egyezvén a kormány, azok újra megállapíttattak, sőt még az sem lőn elfogadva, hogy annak minden tagjait a megye nevezze ki; pedig az már csakugyan ellenkezik az igazság és méltányosság elveivel, hogy a földesúr önügyében is maga kereshesse öszve pörének bíráit. Azonban e részben is tétettek valamelyes javítások, mert meghatároztatott, hogy olyan úriszéken, mely előtt a földesúr és jobbágy közötti pörök forognak fenn, sem a földesúr maga, sem tisztjei soha elölülők vagy közbírák nem lehetnek; elnököt ugyan a földesúr választhat, de csak táblabírót; választhat két meghívottat is, kik azonban törvénytudók és részrehajlás nélkül valók legyenek. Törvényes bizonyság mindenkor a vidékbéli szolgabíró, esküdt leend, s ezek szinte közbírói minéműségben szavazattal fognak bírni, a tiszti ügyész szavazat nélkül ugyan, de mindenkor jelen lészen, a jobbágyok azonban más ügyész segedelmével is élhetnek; végre a jegyzőt, 135kiknek szavazat soha nem lesz, az uraság választhatja ugyan, de saját tisztjei s ügyésze ilyen úriszéken jegyzők nem lehetnek.

De nem számlálgatjuk tovább azokat, mik az úrbéri viszonyok eránt elhatároztattak; magok az alkotott törvények fogják megmutatni, mik történtek a jobbágyok terheinek enyhítésére, az önkény korlátolására és sok visszaélés eltörlésére. Azonban nincsen még e hét törvénycikkellyel14 bévégezve minden, amit az adózó nép sorsának könnyítése, de kivált morális emelkedése a nemzettől méltán megkíván, s valóban sok van még e részben hátra, mi felett a jövő törvényhozásnak tanácskozni s határozni kell, ha korunk is a múlt századok káros mulasztásának vétkében részesülni nem akar.

deak-001-002-024-01414 Az 1836:4–10. törvénycikkekkel.

Ha nemzeti önállásunk érdekeit valódilag méltánylani tudjuk, s hazánkat szabadnak, erősnek és virágzónak óhajtjuk, ne tartsuk elégnek, hogy jobbágyaink élhetése törvény által biztosítva van, hanem neveljük a népet, ébresszük és tápláljuk keblében az emberiség szelíd méltóságának nemesebb érzeteit, javítsunk erkölcsein, fejtsük ki lelki tehetségeit, s terjesszük a közértelmességet. De nemcsak oktatás, hanem a célerányos törvények is hatalmas, sőt szükséges eszközei a nép nevelésének; gondoskodni kell tehát a jövő törvényhozásnak oly törvényekről, melyek személyt, vagyont és a szorgalomnak gyümölcseit minden önkény ellen biztosítva, jusst adjanak a népnek, hogy fekvő tulajdont szerezhessen, és szabadságot adjanak a jobbágynak, hogy szabad alku mellett minden jobbágyi tartozásoktól örök szerződés által megválthassa magát; mert tulajdon és szabadság az iparkodásnak leghatalmasabb ösztönei, tulajdon és szabadság azon édes kötelek, melyek a polgárt legszorosabban kötik hazájának sorsához. Sőt gondoskodni kell a jövő törvényhozásnak arról is, hogy azon néposztály, mely a közállomány legsúlyosabb terheit viseli, azon hazában, melyet mível, ő táplál s ő védelmez leginkább, a polgári jussoknak is részese lehessen. S majd ha érdekeink nem különválva, hanem egy nemzeti közérdekben egyesülve fognak őrt állani haza, törvény és király mellett, s együtt segítik elő az ország virágzását, akkor lesz bétöltve azon kötelesség, mellyel hazánknak s önmagunknak tartozunk.

Meg kell még az úrbéri cikkelyeknél említenünk azt is, hogy midőn azokat elsőben felterjeszténk, a második cikkelyben, hol a jobbágytelki állománynak minden megyére meghatározott mennyisége adatik elő, Pozsega, Verőce, Szerém vármegyéket alsótótországi nevezet alatt külön jegyeztük fel a tabellában; utánok következtek a Bánátnak nevezett Temes, Torontál, Krassó vármegyék, ezek után pedig Horvátországnak megyéi valának megnevezve. A királyi válasz e pontra azt kívánta, hogy mivel a Bánát közigazgatási tekintetben mármost az ország egyéb megyéitől semmit nem különbözik, s egyenesen 136Magyarországhoz tartozik, elhagyván mi is a bánáti nevezetet, azon három megyét a magyarországi megyék sorába iktassuk. Elfogadtuk mi a királyi válasznak ezen észrevételét, hanem Pozsega, Szerém és Verőce vármegyékkel is éppen azt cselekedtük, mert meg valánk történeti s törvényes okokból győződve, hogy ezen három megye alsótótországi név alatt külön nem említtethetik, hanem mint Magyarország közvetlen egészítő része, szinte a magyarországi megyék sorába iktatandó. Ezt pedig annyival inkább szükségesnek véltük, mert Horvátország némű jussokat formált e három megyéhez, s még utóbb a jelen törvény szerkezetét is, és az abban előforduló rendet, melyet a királyi válasznak elfogadott észrevétele után Bánát példájával sem lehetett volna menteni, maga mellett hozta volna fel erősségül. Ellenzette a királyi válasz ezen változtatást, de többször ismételt felírásaink után az utolsó királyi válasz megegyezett abban. Így tehát, minthogy azon kérdés, vajon a három megye Magyarországnak közvetlen része-e, vagy inkább Horvátországhoz tartozó, itten vitatás és határozás alá nem jött, mi jussaink fenntartása végett az alsótótországi nevezetet mindenhol elhagytuk, s azon három megyét a magyarországi megyék sorában jegyeztük föl.

Az úrbéri III. és VII. cikkelyeknek azon rendelete, hogy midőn a földesúr vagy a jobbágyok többsége kívánja, az úrbéri legelő külön hasíttassék ki, szükségessé tette a közbirtokosságokra nézve is az arányossági pereknek újabb elrendelését. Törvényt alkottunk tehát erről is, melyben egyszersmind elhatározánk, hogy ahol helyhezet és egyéb körülmények engedik, a birtoknak öszvesítését s az osztályrészeknek, amennyire lehet, egy tagban leendő kimetszését ugyanazon arányossági perrel kívánhassa és eszközölhesse bármely közbirtokos. Úgy hisszük, hogy a törvénynek ezen rendelete hazánk gazdasági s közmívelődési előmenetelét fogja eszközleni.

Az úrbérnek folytában törvényt alkottak az ország rendei azon közterhekről is, melyeket a jobbágyi birtokot használó nemesek viselni tartoznak, és elhatározták azt is, hogy mindazon telkek, melyek az úrbérnek béhozatala óta elhagyattak, vagy a Hármoskönyv I. részének 40. címében15 meghatározott osztály esetein kívül a földesurak által elfoglaltattak, ismét megnépesíttessenek16 . Igazság és méltányosság egyaránt megkívánták, hogy e részben törvény alkottassék, mert eddig is sok vala már, kivált az ország némely vidékein, azon telkek száma, melyek nemesi kézre kerülvén, a közadó alól kivétettek, s a szegény adózó nép még ezek helyett is viselte a közterheket, most pedig, midőn a jobbágytelkek használhatásának szabad eladását az új törvény megengedi, még inkább szaporodott volna a közadó fundusának nem igazságos csonkítása, mert vétel útján többet adhatott volna ugyanazon tel[e]kért 137a nemes, ha tőle adót nem fizetne, s így a szegény adózó még a vételbéli konkurenciát sem állhatná ki, s a közterheket mégis ő fizetné attul is, aminek más veszi hasznát.

deak-001-002-024-01515 A Hármaskönyv I. részének 40. címe az apai és ősi örökség fölötti, testvérek közötti osztozkodásról rendelkezett.

deak-001-002-024-01616 Jobbágytelekké alakíttassanak.

Midőn ezen törvénycikkely felett folytak tanácskozásaink, sürgettük azt is, hogy a szállást tartó katonaságnak élésházi tartása s általában a katonatartásból eredő veszteségek teljesen megszüntessenek, minthogy azt a törvény soha el nem fogadta, s gyakorlat által is éppen az adózók könnyebbségére vala hajdan béhozva, most pedig legsúlyosabb és legigazságtalanabb terh a szegény népnek, mind azért, mert aránytalanul vagyon felosztva, mind pedig azért, mert a véle öszvekötött számos visszaéléseket meggátolni majdnem lehetetlen. A királyi válasz elismérte, hogy e részben is kell az adózókon segíteni, de az idő rövidségét hozván fel ellenokul, azt kívánta, hogy egy országos válosztmány a katonatartás és szállásadás eránt értekezvén azokkal is, kiket e végre őfelsége ki fog nevezni, kimerítő véleményt készítsen, s az a jövő országgyűlésén okvetetlenül tanácskozás és határozás alá vétessék. Megnyugodott ebben az ország rendeinek többsége, noha nem kevesen valánk, kik a sürgetett megszüntetést mint a kérdés alatti törvénycikkely alkotásának múlhatatlan feltételét kívántuk tekinteni, s a válosztmány ki is neveztetvén, a királyi válasznak elfogadott tartalma törvénybe iktattatott.

Midőn már az úrbéri törvénycikkelyek eránt nagy részben megvolt a nemzet és fejedelem közötti egyezség, őfelsége múlt 1835. esztendei augusztus 23-án költ királyi válaszában kijelenté, hogy az úrbéri munkának béfejezésével az országgyűlését el fogja oszlatni, és ugyanazért az úrbérnek teljes bévégzésére, és azon tárgyoknak, melyek minden országgyűlésének szokott tárgyai, rendes elhatározására két hónapi határidőt rendelt. Mind 1825. esztendőben, mind a jelen országgyűlésen el volt az határozva, hogy a kilenc rendszeres munka17 csak egyszerre és együtt fog királyi megerősítés alá terjesztetni, s az országos rendeknek ezen határozatát őfelsége is elfogadta. Azonban idő és tapasztalás megtanítottak bennünket, hogy ezen határozás ki nem vihető, mert sokkal több idő kívántatnék azon munkák felvételéhez, mintsem hogy tanácsos volna törvénykezésünknek és a közigazgatásnak súlyos kárával az országgyűlését oly sokáig szakadatlanul együtt tartani, de amúgy is szükséges vala, hogy minél előbb teljesedésbe menjenek azon törvények, melyek ezen országgyűlésén alkottattak. Mi tehát a kilenc rendszeres munkának egyszerre és együtt leendő felvételéhez nem ragaszkodtunk, de abban sem nyugodhatánk meg, hogy az úrbéren és ahhoz tartozókon kívül semmi más törvény ezen országgyűlésen ne alkottassék; ugyanazért a fejedelmi szónak szentségével biztosított országos végzésre hivatkozva kinyilatkoztattuk 138felírásunkban, hogy az említett végzéstől csak azon feltétel mellett állunk el, hogy némely olyan pontokat, melyeknek minél előbb elhatározását a nemzet mindenekfelett méltán óhajtja, még ezen országgyűlésen tanácskozás alá veszünk, s azok eránt a törvényjavallatokat az úrbéri törvényekkel együtt fogjuk őfelségének királyi helybenhagyása alá terjeszteni. Felírásunkra kedvező választ nem nyertünk, sőt őfelsége újabb királyi levele által sietést sürgetve, ismét kijelenté, hogy a meghatározott két hónap elmúltával az országgyűlését fejedelmi jussa szerint csakugyan el fogja oszlatni. Ekkor mi azt mondánk köztanácskozásink folytában, hogy törvény nincs, mely az országgyűlésének eloszlatását fejedelmi jussok közé számlálná, de arról világos törvény szól és pedig sarkalatos törvény, ti. az 1790. esztendei 13. cikkely18 , hogy a királyi előadások tanácskozás alá vétessenek, s az ország igazságos sérelmei minden országgyűlésen tettleg és valóságosan orvosoltassanak, újabb törvényeink tehát az országgyűlésének végét nem bizonyos időhez, [sic!] hanem az elvégzendő tárgyakhoz kötik; ugyanazért, míg e sarkalatos törvény rendeletének elég téve nincsen, mi az országgyűlésének eloszlásában meg nem nyugszunk, annyival inkább, minthogy feltétel mellett állottunk csak el attól, mit a fejedelmi szent ígéret is biztosított, feltételünknek teljesítését tehát méltán megkívánjuk. A felírásban röviden hivatkozánk a törvényekre s azon okokra, miket előbbi felírásunkban kifejtettünk, és szakadatlanul folytatánk tanácskozásinkat a kiszemelt tárgyok felett, melyeket még ezen országgyűlésen az úrbérrel együtt készülénk felküldeni. Végre a kitűzött két hónapnak utolsó napjaiban ismét érkezett egy királyi levél, mely szinte sietést sürget, de ígéri, hogy az elkezdett tárgyak bevégzéséhez fog elegendő idő engedtetni.

deak-001-002-024-01717 Az ún. országos rendszeres bizottsági munkálatok nyomán kilenc kötetben közzétett reformjavaslatok.

deak-001-002-024-01818 Az 1790:13. tc. értelmében az országgyűlést háromévenként kellett megtartani.

Így születtek azon törvények, melyeket a többi rendszeres munkák tárgyaiból kiszemelve tanácskozás alá vettünk, s őfelségének felterjeszténk, ki azoknak nagy részét el is fogadta. Így alkottuk a szóbéli perekről szóló cikkelyt,19 mely általában mindennek, de kivált a szegényebb sorsúaknak felette szükséges vala; így alkottunk törvényeket a vásári bíróságról s a pénzbeli elmarasztalást magokban foglaló ítéletek végrehajtásáról, melyek kereskedésünkre és hitelünkre jótévő hatással lehetnek, törvény által határoztuk el a kiszemelt tárgyak közül azt is, hogy a legfőbb ítélőszékek is kötelesek légyenek ítéleteiket okokkal támogatni, határoztunk a világos örökösödés eseteiben végrehajtandó osztálynak rövidebb és könnyebb módjáról, megadtuk a perlekedési tehetséget a nem nemeseknek is, hogy letörüljük a homályt, melyet e részben eddigi törvényeink vetettek nemzetünkre, végre több más pontok között megrendeltük azt is, hogy a jövő országgyűlése alatt főbb ítélőszékeink előtt is folyjanak a feljebbvitt perek, sőt mivel ezen hosszas 139országgyűlése alatt a feljebbvitt s még el nem ítélt pereknek száma felette megszaporodott, elhatározánk, hogy országgyűlése után a királyi tábla két ülésre osztva vizsgálhassa a feljebbvitt pereket, s még a rendes törvényszünetek alatt is bíráskodhassék, ugyanazért a királyi tábla tagjainak számát is szaporíttatni kívántuk, amiben őfelsége is megegyezett. Hiányos ugyan némely részben e törvény határozata, mert csak a feljebbvitt perekről rendelkezik, de a kormány nem egyezett meg abban, hogy országgyűlése alatt azon perek is folyhassanak, melyek a királyi tábla előtt tétetnek folyamotban, s így kénytelenek valánk legalább a feljebbvitt perekről törvény által gondoskodni, nehogy tovább is teljes mértékben fennálljon hazánkban azon fonákság, miszerint addig, míg új törvények alkottatnak, a magános viszonyok eránt fennálló törvények végrehajtása, a polgárok súlyos kárával s az igazság kiszolgáltatásának tetemes hátramaradásával, fel vala függesztve. Egyéberánt, alázatos véleményünk szerint, jövendőben is csak úgy lehet a hasznos javításoknak ösvényén biztosan haladni, ha a törvényhozás a legszükségesebb pontokat, melyek vagy halasztást nem szenvednek, vagy fontos következéseik miatt kitűnőleg hasznosak, és azokat, melyeknél az óhajtott süker inkább reménylhető, kiszemelve, külön veszi tanácskozás alá, mert minden előrelépés nyereség a haladni akarónak. Olyan országban, hol a belső elrendelésnek és a fennálló törvényeknek öszvessége nem rendszeresen alkottatott, hanem inkább egyes eseteknek és az egyes körülmények öszveszövődésének szüleménye, törvényhozás útján rendszeresen és egyszerre javítani majdnem lehetetlen, mert még a legfonákabb törvénynek, sőt még a százados gyakorlat által divatozó visszaéléseknek is találkoznak pártolói, kik vagy megszokásból vagy önérdekök miatt ellenségei a szükséges változtatásnak. Aki tehát a hibák és előítéletek egész tömegét egy csomóba fogva egyszerre akarja kiirtani, sok egyes érdekeket, melyek különválva nem sok gátot vethetének, öszvesít maga ellen, s rendszerének a sükert áldozza fel. Ki kell igenis tűzve lenni a fő célnak, s kerülni kell mindent, ami attól félrevezethetne, de a cél felé minden előlépés, mely a jövendőnek útját nem zárja, valóságos haladás, és minden egyes javítás tettleg használva, biztosabb utat készít még több javításra, mert a tapasztalásnak meggyőző ereje leghatalmasabb mindenkor. Addig, míg a nemzet értelmes többsége valamely javításnak hasznos, sőt szükséges voltáról meggyőződve nincsen, azt a törvényhozás rendes útján megállapítani úgysem lehet, valamint ellenben, ha ezen meggyőződés általános, az óhajtott javításnak sükerét csak halasztani képes az átolkodott ellenszegülés, de azt végképpen eltávoztatni hatalmában nincsen, mert a jobb létre vágyás oly természeti ösztön, melyet elnyomni sohasem lehet. De éppen a lépésenként haladás szülheti 140ezen általános meggyőződést, és valóban sok visszaélés, melyet egykor ezerek pártolának, későbben közakarattal lett eltörölve, sok igazságos, hasznos, sőt szükséges törvény, melyet előbb ezerek gátolának, lett közakarattal elfogadva ott, hol az igazságnak és közügynek baráti csüggedést nem esmérő buzgósággal, újra és ismét újra küzdöttek az előítéletek ellen igazság és közügy mellett.

deak-001-002-024-01919 Az 1836:20. tc. rendelkezett a szóbeli perek bíróságairól.

Hazánk is fellépett már a haladásnak pályájára, s nemzet és kormány egyformán általlátják, hogy törvényeinken és belső elrendeltetésünk minden ágaiban sokat kell javítani, mert hiszen magok a rendszeres munkálatok is csak azért készültek. De a javításnak egyes pontjai felett különbözők a vélemények, s ha minden, egész rendszerében, együtt és egyszerre vétetik fel, némely egyes pontok megtarthatása miatt a leghasznosabb javításoknak is könnyen gátat vet a többség, ami egyébként nem történnék. Sőt az a káros oldala is vagyon az efféle tanácskozásnak, hogy amint ezen országgyűlésének példája is bizonyítja, sok olyan javítás, melyet még ellenségei sem mernek nyilván s egyenesen megtámodni, a rendszernek színe alatt tárgyrul tárgyra, sőt egyik országgyűléséről a másikra halasztatik. Szükséges tehát arra törekedni, hogy a jövő országgyűlése magát egyedül egy kitűzött rendszeres munkához ne kösse, hanem javítson s igazítson, ahol leginkább kell és lehet.

Fájdalommal jelentjük továbbá, hogy a kiszemelt tárgyok között sem az egyházi tizedről, sem tisztviselők büntető hatalmának törvény általi korlátolásáról készített javallatainkban a méltóságos főrendek meg nem egyeztek, s az ő ellenkezésök miatt azokat őfelsége elejbe sem lehetett terjesztenünk.

Az egyházi tizedre nézve nemcsak a megszüntetést vagy kényszerített megváltást nem lehetett törvénybe iktatnunk, de még abban sem egyeztek meg a méltóságos főrendek, hogy a kibérlési elsőség, mely eddigi törvényeink szerént a tizedekre nézve is a földesurat illette, s melynek következésében sok földesúr igen kedvező örökös szerződés mellett bírja az egyházi rendtől a tizedet, újabb törvény által ezen szerződésekkel együtt azokra ruháztassék, kik a tizedet adni kötelesek. Ez pedig csakugyan igazságon és méltányosságon alapul, merthogy a földesúr még ebben is önjobbágyán nyerekedjék, az osztó igazsággal megegyeztetni nem lehet, s midőn valamely adózásnak megváltása bérbe adatik, bizonyosan természetesebb az, hogy a megváltás és annak hasznai azokat illessék, kik azon adózás terheit viselik, mint bármely harmadikat; kénytelenek valánk tehát legalább azon csekély kedvezéseket, melyek a kilencedre nézve már az úrbérben elhatároztattak, a tizedekre nézve is kiterjeszteni, s így lett alkotva a tizedekről szóló új törvény.

A tisztviselőknek büntetőhatalmára nézve törvény által akarták kimondani a nemzetnek képviselői azt, amit már a kormány gondossága főbb parancsolatok 141által eddig is megrendelt, hogy ti. a törvényhatóságoknak tisztviselői senkit 12 pálcaütésen vagy háromnapi börtönön felül önhatalmokkal ne büntethessenek, s egyszersmind törvénybe iktatták azt is, hogy a földesurak és azoknak tisztjei semmi közfenyíték alá tartozó vétek eránt nem bíráskodhatván, az úrbéri VII. cikkelyben meghatározott eseteken kívül büntető hatalmat ne gyakorolhassanak. Ezt sem fogadták el a méltóságos főrendek, és különösen ellenezték azt, ami ezen cikkelyben a földesurak eránt rendeltetett, azt vitatván, hogy az efféle kisebb kihágásokban is földesurat illet a büntetőhatalom. Pedig annyi csakugyan igaz, hogy közfenyíték alá eső vétekért csak a közállománynak lehet jussa a vétkest megbüntetni, ezt a jusst és büntető hatalmat tehát a közállomány nevében csak az gyakorolhatja, kinek azt a közállomány mint tisztviselőjének nyilván általadta; hogy pedig a közállomány önhatalmának, sőt kötelességének legfontosabb részét egy egész osztályra s az osztálynak minden egyes tagjaira, mielőtt azokat, tehetségeiket, indulatjokat ismérné vagy csak ismérhetné is, válogatás nélkül általruházza, s hogy ezen hatalom már születésénél fogva minden földesurat illethessen, azt még feltenni sem lehet; mivel tehát törvény nincs, melyből ilyen földesúri hatalmat következtetni lehetne, annak némely helyeken eddig divatozott gyakorlatát inkább elnézett visszaélésnek, mint törvényesített szokásnak lehet tekinteni. Felhozánk mindezeket a tanácskozás között és izeneteinkben is, de a méltóságos főrendeknek ellenszegülése az országgyűlésének végpercéig tartott; kénytelenek voltunk tehát e tárgyat is a jövő törvényhozás buzgó lelkesedésére bízni, reménylvén, hogy a törvényhatóságok, önjussaikra ügyelve, sem tisztviselőiket a hatalom törvényes korlátain túllépni, sem a földesurakat vagy azok tisztjeit az úrbéri viszonyokon kívül más valamely közhatalmat bitangolni nem engedik.

A közadó ajánlásának tárgya kerülvén tanácskozás alá, mi is több megyéknek követeivel együtt ismét sürgettük a katonatartásból eredő súlyos veszteségek terhét figyelembe vétetni, s nyilván kijelentettük, hogy mindaddig, míg ezek valóságosan és tettleg megszüntetve nem lesznek, közadó fejében 3 800 000 forintoknál többet semmi eset[re] nem ajánlhatunk; meg is állapodtak az ország rendei ezen sommában, de azt őfelsége el nem fogadta, s nagyobb menynyiségnek ajánlására szólította fel az országos rendeket. Ezen első királyi válosz után is előbbi ajánlatunk mellett maradánk nem kevesen, de a többség már a másodszori felírás mellett megajánlotta azon mennyiséget, mely 1830. esztendőben is megajánltatott, ti. 4 395 244 forint 38 1/2 krajcárt, és így a katonatartásból eredő veszteségek tettlegi bétudása sem sikerülhetett.

Ezen megajánlott adónak mennyiségét ígérték az ország rendei az országgyűlésének 142bérekesztésétül számlálandó három esztendőkre és nem tovább, oly világos kijelentéssel, hogy ha ezen idő alatt a törvények értelmében országgyűlése nem tartatnék, az adónak további fizetése azonnal megszűnjön. Nem akarának e feltételben a méltóságos főrendek megegyezni, s azt szokatlannak állították, de az adó felajánlásáról szóló felírásokat sem akarván hátráltatni, végre nem ellenzették, hogy az említett feltétel, melytől a nemzet képviselői el nem állottak, az adót tárgyazó felírásoknak világosan kijelentessék. Őfelsége fejedelmi szavának szentsége alatt ismételve biztosított bennünket, hogy az országgyűlése a törvényes idő alatt, sőt a körülmények úgy hozván magokkal, még előbb is meg fog tartatni, a másodszor ajánlott adót elfogadta, de a mondott feltételt, mint amely a nemzetnek fejedelme eránti bizodalmával sem volna egyeztethető, el kívánta mellőztetni. Mi azonban a királyi válasz által nem láttuk megszüntetve az előrelátó gondoskodásnak szükséges voltát, mert ámbár kedves vala nemzetünknek a fejedelem újabb ígérete, mely törvényeink szoros megtartása eránt ezen királyi válaszokban ismételtetett, de másrészről azon okoskodás, mely magokban az említett válaszokban el vala szórva, hogy ti. az 1715. esztendei 8. cikkely20 szerént az adó az állandó katonaságnak zsoldjára szükséges lévén, minthogy az állandó katonaság meg nem szűnhet, az adónak sem szabad soha megszűnni, nékünk megnyugtatás helyett inkább aggodalmat okozott, mert ezen állítások fonalán azt is lehetne következtetni, hogy ha valamely országgyűlésén az adónak mennyisége felett a nemzet és fejedelem meg nem egyezhetnének, s a fejedelem minden e tárgy fölötti határozás nélkül szétoszlatná az országgyűlését, akkor az adó meg nem szűnhetvén, annak előbbi mennyisége folyna tovább is, ily módon pedig meg volnának semmisítve azon sarkalatos törvényeink, melyek az adó feletti határozást egész kiterjedésében országgyűlésére tartozónak rendelik, a nemzet jussa ki volna játszva, s az adó leszállítása egyedül fejedelmi kegyelemtől függne, mert elég volna a kormánynak el nem fogadni a kisebb ajánlatot, s az országgyűlésének végéig tagadó kijelentéséhez ragaszkodni, hogy ismét az előbbi mennyiség maradjon folyamotban. Minthogy tehát az 1827. esztendei 4. törvénycikkely21 szerint az adó feletti határozás egész kiterjedésében az országgyűlésére tartozik, s az 1790. esztendei 19. cikkely22 azt rendeli, hogy a közadó egyik országgyűlésétől a másikig ajánltassék, az 1790. esztendei 12. cikkely pedig minden három esztendő alatt országgyűlését parancsol tartatni, világos következés, hogy ha ezen törvény szerint az országgyűlése meg nem tartatik, a további adó megígérve nem lévén, nem is folyhat, mert szabad alkotmányú hazában csak a törvényhozás terhelheti közadóval a polgárokat, s az ajánlatnak idején vagy mennyiségén 143túl a fizetésnek terhe sem terjedhet. Mi tehát megmaradánk határozatunk mellett, mely a nemzeti jussoknak fenntartására szükséges vala, a fejedelem jussainak pedig semmi csorbulást nem okoz, mert ha a kormány pontosan eleget tesz a törvények világos rendeletének, ha a törvényes idő alatt mindenkor megtartja az országgyűlését, az adó ajánlásának említett feltételét teljesedésbe venni sohasem kell. Végre a harmadik válasz után izenetben is kijelenténk, hogy miután őfelsége az ajánlott adót elfogadván, nyilván és ismételve ígéri az országgyűlésének a törvényes idő alatt leendő megtartását, mi pedig nyilván és ismételve megmondottuk azt, amit a törvényhatóságoknak tenni kell és tenni fognak, ha a törvénynek e részben elég nem tétetnék, sem újabb felírást, sem a tanácskozások további folytatását szükségesnek nem látjuk, de nem kételkedünk, hogy ajánlásunk teljesítésében ajánlásunk feltételeit szemei előtt fogja tartani nemzetünk. Így lőn országos határozattá az, mit eddig a felírásokban nemzetünk nyilván ki nem mondott soha, s így maradott meg amellett a képviselői tábla, melynek szava kivált az adó ajánlásában bizonyosan legfontosabb; lehet reménylenünk, hogy a kormány törvényessége elhárítja rólunk ezen végzés teljesedésbe vételének szükségét, a nem reménylett esetben pedig kell hinnünk azt, hogy a törvényhatóságok hazafiúsága törvényeinknek életet adni s azokat életben tartani nem késik.

deak-001-002-024-02020 Az 1715:8. tc. a nemesi felkeléssel és az adózással foglalkozott.

deak-001-002-024-02121 Az 1827:4. tc. megerősítette az országgyűlés kizárólagos adómegajánlási jogát szavatoló korábbi törvényeket.

deak-001-002-024-02222 Az 1790:19. tc. a különböző segedelmekről és az adózásról rendelkezett.

Az előleges sérelmek, törvényeinknek ezen régi, de folyvást vérző, kínos és veszélyes sebei, melyeknek orvoslását sem az ügynek igazsága, sem a nemzet áldozatai, sem forró esdeklésink buzgósága nem valának századok óta képesek a kormánytól kieszközleni, most is mindenekelőtt magokra vonták az országgyűlésének gondoskodó figyelmét, s mielőtt még a királyi előadások tanácskozásba vétetének, elkészült s felterjesztetett ezek eránt az újabb felírás. Évekig vártuk a kért igazságot, ismételt felírások által sürgettük kérelmünk sükerét, s évek múlva oly királyi választ nyertünk, mely mellett sérelmeink nagy részben tovább is sérelmek maradtak, sőt az ismét csalódott remények keserű érzése még súlyosabbá tette azokat.

Erdély, honunknak szeretett testvére, hazája kedves véreinknek s így honunk nekünk is, mely századokon keresztül vélünk szenvedett, mellettünk küzdött, s érettünk gyakran ontotta vérét, Magyarországgal mind ez ideig egyesítve nincsen, sőt éppen akkor, midőn mi a királyi széknek igazságától százados kérelmünknek sükerét reménylénk, minden polgári szabadságától megfosztatott, s törvénykívüli állásba lőn helyheztetve.23 Kétszeres keserűséggel hatott reánk a szomorú csapás, mely a testvérhazát érte, mert a legforróbb részvételnek érzése s az aggódásnak kínzó fájdalma foglalá el kebleinket, midőn rokoninknál így megrontva láttuk az alkotmányos szabadságot, melyet 144szinte a törvény szentsége biztosított. Mélyen érezvén tehát mi is a sérelmet, s az 1464. esztendei 13., 1492. esztendei 1. törvénycikkelyek, s az 1595. esztendei békekötésnek 2. cikkelye24 szerint is kötelességünk lévén Erdély igazait és szabadságát védenünk, különös felírás által kértük őfelségét, hogy Erdélynek országgyűlését és egész törvényes állapotját adja vissza; de a kormány még a szokott biztatásnak vigasztaló szavaira sem méltatá nemzetünket, s a felírás óhajtott válasz nélkül maradott. Későbben azon két rendbéli királyi válaszban, melyek az előleges sérelmek eránt ismételt felírásainkra érkeztek, Erdélyre s annak Magyarország eránti viszonyaira nézve szinte nem foglaltatott semmi kedvező, s így a nemzet régi óhajtása e részben ismét teljesítetlen maradott, s Erdélynek törvénykívüli állása most sincs még orvosolva. De azon részekre, melyek Magyarországtól Erdélyhez valának elszakasztva, ti. Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd vármegyékre és Kővár vidékére nézve kedvezőbb volt a királyi válasz, mert ezek eránt kérelmünk sükerülvén, a százados ígéret csakugyan teljesítve lőn, s őfelsége az említett részeknek visszakapcsolását megrendelte. A törvényjavallatban, melyet e tárgy eránt készíttettünk, beiktattuk mi azt is, hogy a visszakapcsolásnak részletes teljesítése egy országos választmányra bízattassék, sőt azon választmány tagjait titkos szavazás által már a magunk részéről kinevezénk; de őfelsége nem fogadta el ebbéli határozatunkat, azt nyilatkoztatá, hogy az elmúlt időknek hasonló példái szerint udvari biztosság által fog a visszakapcsoltatás tettlegi teljesítése végbemenni. Az alkotott törvényben25 mindazonáltal világosan kifejeztetett, hogy a nevezett részek polgári, közigazgatási, törvényes, adózási s mindennémű állapotjaikra nézve teljesen és tökéletesen Magyarországhoz ezennel visszacsatoltatnak, s az említett Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd vármegyék, Kővár vidéke ezentúl az országgyűlésére meg fognak hivattatni, s ottan ülési és szavazati visszaadott jussokkal élni. A törvénynek rendelése tehát oly határozott, hogy ha netalán ezen törvényhatóságok bármi okból a jövő országgyűlésére meg nem hivattatnának, amit azonban feltenni sem lehet, az ország rendei semmi királyi előadásoknak elhatározásához törvényesen nem nyúlhatnának, míg az elmulasztott meghívás meg nem történnék, mert ezen törvényhatóságok most már ismét az országnak egészítő részei, s őket az országgyűlésére meg nem hívni, annyi volna, mint bármely más vármegyét elmellőzni; rendes országgyűlésen pedig az egész ország minden törvényhatóságainak jelen kell lenni, mert a részes gyűléseket csak világosan meghatározott szükség eseteiben engedik meg törvényeink. Végre visszaadott jussaiknál fogva az elszakasztás előtti viszonyaik csorbulást nem szenvedhetvén, nékik az ország többi megyéivel egyenlő törvényes állásuk leend.

deak-001-002-024-02323 1835 februárjában Estei Ferdinánd főherceg királyi biztosként feloszlatta az erdélyi országgyűlést, felfüggesztette Erdély alkotmányát, és teljhatalommal átvette Erdély kormányzását.

deak-001-002-024-02424 Az 1464:13. tc. Szlavónország és az erdélyi részek szabadságának megtartásáról, az 1492:1. tc. az egész ország régi szabadságainak megtartásáról, az 1595:56. törvénycikkel becikkelyezett erdélyi békeegyesség 2. cikkelye pedig Erdély önállóságáról rendelkezett.

deak-001-002-024-02525 Az 1836:21. tc. rendelte el a Részek Magyarországhoz való visszacsatolását.

145A magánosok pénzbeli viszonyai eránt ismét nem lehetett elhatározó törvényeket alkotnunk. Az első felírásban, melyet e tárgy eránt az előleges sérelmek során készítettek az ország rendei, az vala határozva, hogy a skálát, vagyis az 1799. esztendőt megelőző időkbül minden adósságok és pénzbeli kötelezések ezüstpénzben fizettessenek, a skála közötti időszakaszban pedig, vagyis 1799. esztendőtül fogva 1811. esztendei március holnapig, minden summa skála szerint szállíttassék le, de az így leszállított sommákért nem váltócédula26 , vagyis 100 forintért 40 ezüstforint, hanem 60 pengőforintok fizettessenek, a fizetésnek eszköze pedig egyedül csak ezüst- és aranypénz légyen, és más pénzt senki elfogadni ne tartozzék. Erre őfelsége ismét hivatkozván az 1825. esztendei országgyűlésére kiadott királyi válaszra, melyben az vala kijelentve, hogy a skálát megelőző időkbül eredő kötelezéseknél, midőn a hitelező mondja fel az adósságot, akkor papirospénzben is tartozzék azt elfogadni, ha pedig az adós akarja hitelezőjének a pénzt letenni, ezüstpénzben fizesse adósságát, egyébaránt [sic!] a skála alatti időszak eránt javallatunkat el nem fogadta, de fejedelmi szavát adá, hogy soha papirospénzt parancsolt értékkel többé kibocsátani nem fog.27 Ezen biztosító ígéret után azt hittük, hogy semmi ok sem lehet, mely miatt tovább is ellenezze a kormány törvény által kimondatni azt, hogy a fizetésnek eszköze csak arany és ezüst légyen, a papirost pedig fizetésben elfogadni senki nem köteles. Ismételtük tehát egy újabb felírásban ezen kívánatunkat, sőt hogy e fontos tárgyban már egyszer törvény alkottassék, megegyeztünk a kormánynak azon kívánságában is, hogy a skála közötti időszakaszban a skála szerint már leszállított 100 forintért nem 60, hanem a gyakorlat szerint csak 40 ezüstforint fizettessék, a skála előtti viszonyokra nézve pedig előbbi határozatunknál maradtunk. Ily értelemben szerkesztetvén törvényjavallatainkat, azokat őfelségének újra felterjesztettük, de kedvező választ ismét nem nyertünk, s noha őfelsége papirospénzt parancsolt értékkel kiadni többé nem fog, abban mégsem egyezett meg, hogy a fizetésnek egyedüli eszköze csak arany és ezüst légyen, s a papirospénzt elfogadni senki ne köteleztessék, e nélkül pedig törvényt alkotnunk nem lehetett, mert önmagunk törvény által ismérnénk el a papirospénznek parancsolt becsét, melynek súlyos következését sok magános polgár, sok közhasznú alapítvány sajnosan érzi még most is.

deak-001-002-024-02626 Egy ezüstforint (pengő) értéke kb. 2,5 váltóforintnak (papírpénznek) felelt meg.

deak-001-002-024-02727 I. Ferenc 1811. február 20-án rendelte el a papírpénz devalvációját, azaz névértékének ötödére történő leértékelését.

Az előleges sérelmeknek azon pontjára, melyben az egyházi javaknak önkényes megrovatása ellen panaszolkodtak az ország rendei, feleletül az említett királyi válaszban az mondatik, hogy őfelsége mindazon segedelempénzeket, melyekkel legfőbb patronátusi28 jussainál fogva az egyházi rendet terheli, honi törvényeink értelmében a közállománynak és magának az egyháznak 146szükségeire fordítja, s az alapítóknak szándékát is mindenkor figyelemben tartja. Meg valánk mi arrul győződve, hogy azon nagy kiterjedésű javak, melyek hazánkban az egyházi rendnek kezein vagynak, a közállománynak kétségtelen tulajdonai lenni soha meg nem szűntek, s nem kételkedünk, hogy azokról, mint státus javairól, a törvényhozás szabadon rendelkezhetik; sőt előre látjuk, hogy ha majd a köznevelés, de kivált a népnek nevelése országos tanácskozások alá kerül, ha majd a törvényhozásnál a vallásnak azon szolgáirul lészen szó, kik a gazdag egyházi javaknak igazságtalan arányban felosztott jövedelmeibül nem részesülve, gyakran szűkölködni kénytelenek, holott a vallásnak és népoktatásnak legszentebb, de legsúlyosabb kötelességeit ők teljesítik, elkerülhetetlen lesz a közállománynak ezen jussát tettleg gyakorlatba venni; de éppen ezért el nem ismérhetjük azt, hogy a kormány ezen javakra önkényesen és egyoldalúlag terheket vethessen, mert a nemzet köztulajdona felett a kormánynak egyoldalúlag rendelkezni törvényes hatalma nem lehet, s a polgárok bármely osztályának a végrehajtó hatalom önkényes terheltetéseitől mentnek [kell] lenni. A királyi válasznak említett pontjaira tehát közhatározat által ismételve kijelentették a nemzet képviselői, hogy az egyházi javaknak jövedelmeiről csak az öszves törvényhozás rendelkezhetik, s a felírás, melynek szerkezete felett a két tábla között hosszasabb vitatások folytanak, végre közegyezéssel oly értelemben készült el, hogy azon elvet, miszerint az egyházi javaknak jövedelmeit is lehet az ország védelmére vagy más közhasznú egyházi s nemzeti intézkedésekre a törvények értelmében fordítani, az ország rendei sem veszik kétségbe, de a törvényhozás rendes útján kívül egyoldalúlag behozott és tettleg folytatott megrovatást alkotmány és törvény elleni sérelemnek tartják, és annak megszüntetését ismét sürgetik. A felírásra válasz nem érkezvén, előleges sérelmeinknek ezen pontja is orvosolatlan maradott, de mind a köztanácskozásokban, mind a felírásban világosan kimondatott a nemzetnek az egyházi javak fölötti kétségtelen jussa, melyet haza közjavára használni a jövendő törvényhozások gondja leend.

deak-001-002-024-02828 Főkegyúri jogainál (fogva)

Előlegesen felterjesztett súlyos sérelmeink között talán legérzékenyebb az, mely a só árának országgyűlésén kívül önkényesen történt törvénytelen felemelésébül eredett. Kettős a tárgya ezen sérelemnek; egyik a sónak szerfelett nagy ára, mely kivált a földművelőt és a szegény adózó népet oly igazságtalanul terheli, s melynek szomorú következései kivált a marhatartásra nézve naponkint súlyosabbak; a másik pedig, mely törvényes tekintetbül az elsőnél még fontosabb, hogy a só árának meghatározását, mely az 1790. esztendei 20. törvénycikkely29 szerint az országgyűlésének rendelete alá tartozik, a kormány tőlünk elvonván, önkényesen s egyoldalúlag gyakorolja. Felhozta 147már ismételve a nemzet mindazon okokat, melyek e tárgyban nemzeti jussaink mellett cáfolhatatlanul szólanak, hivatkozott a törvényekre, felszólította fejedelmének igazságszeretetét, hivatkozott Európának ítéletére, panaszolkodott, kért és sürgetett; de mindezek sikertelenek valának, s őfelségének ezen országgyűlésére kiadott válasza is megtagadó volt. Ismételtük a felírást, és egy törvényjavallatot is küldöttünk fel mellette, melyben a sónak ára az 1792. esztendei törvényes mennyiségre30 leszállíttatott; de sem újabb kérelmünk, sem a törvényjavallat elfogadva nem levének, s e legsúlyosabb sérelemben sem valánk képesek még csak enyhítést is eszközölni.

deak-001-002-024-02929 Az 1790:20. törvénycikkben az uralkodó elismerte, hogy a só árának emelése – rendkívüli esetektől eltekintve – az országgyűlés hatáskörébe tartozik.

deak-001-002-024-03030 Az 1792:14. tc. értelmében a só ára 11 krajcárral emelkedett.

A kamarának bíróskodása eránt, melyet a sóbeli kihágások felett eddig törvénytelenül gyakorlott, kedvezőbbnek látszott a királyi válasznak tartalma, mert ebben egy célerányos új törvénynek alkotására levénk felszólítva, de midőn a felszólítás következésében javallatunkat felterjesztettük, az ismét félrevettetett, s reményeink így sem teljesültek.

Hazánknak egyéb sérelmeire, melyet ezen országgyűléséről felterjesztettünk, szinte nagy részben vagy megtagadók, vagy elmellőzők voltak a királyi válaszok; némely pontok azonban kedvezők is valának, melyeket, amennyire szükséges volt, törvénybe iktatánk. Ezek közül csak azt említjük meg, melyben a vásári helypénz eránt a tekintetes rendeknek is óhajtása szerint újabban meghatároztatik, hogy sem héti, sem országos vásárokon nemes ember vagy városi polgár helypénzt fizetni nem köteles, és azon pontot, melyben Veszprém és Somogy vármegye között Siófokra nézve Somogynak a tekintetes rendek által is pártolt kívánatához képest újabb bíróskodás rendeltetik.

Meg kell még a felterjesztett sérelmek közül említenünk azt, melyet Veszprém vármegye a Meréte puszta birtokosinak adó alá vetése eránt még 1825. esztendőben előadott, s mely ugyanazon országgyűléséről fel is terjesztetett. Veszprém vármegyének említett sérelme abban állott, hogy a nagyméltóságú magyar királyi helytartótanács 1825. esztendőben kiadott intézőlevele által a merétei pusztában nem nemesek kezénél lévő nemesi birtokra nézve is oly határozatot tett, mely szerint mindaddig, míg az ilyen birtok nem nemes kézen vagyon, közadó alá tartozván, az a dicális öszveírásnak illető rubrikáiba31 vezetendő. Ezen sérelemre azt mondá a királyi válasz, hogy mivel a merétei pusztát bíró nem nemesek minden vagyonaiktól és így a nemesi birtokból vett haszonvételeiktől is adót fizetni tartoznak, őfelsége a helytartótanácsnak e tárgyban kiadott rendelését tovább [helyben]hagyja. Elfogadták az ország rendei ezen királyi határozatot, s nyilván kijelenték, hogy a nemtelenek azon földek haszonvételeitől addig, míg azok nemesi kézre nem kerülnek, adót fizetni azon világos megjegyzéssel tartozzanak, hogy ezen nemesi 148földek a többi portális fundust32 tevő földek sorában a dicális összeírásba bé ne jöjjenek. Az ország rendeinek és őfelségének megegyezéséből eredett világos határozat által ki van tehát itten már mondva azon elv, mely szerint a nemesi birtokot használó nem nemeseket és így az agilisokat33 is azon birtok használatától közadó alá tartozóknak állítja a törvényhozás.

deak-001-002-024-03131 Az országos hadiadó alapjául szolgáló összeírás illető rovataiba.

deak-001-002-024-03232 Országos hadiadó alapját képező.

deak-001-002-024-03333 Házasság révén nemesi birtokot szerző nem nemeseket.

Továbbá sérelem gyanánt adtuk elő mi is a tekintetes rendek nevében a nagyméltóságú magyar királyi helytartótanácsnak azon intéző körlevelét, melyben a megyék tisztviselőinek s bérrel ellátott szolgáinak, kik eddig a királyi s egyéb közszolgálatot tárgyazó foglalatosságaikért, melyeket a megye kebelében teljesítettek, napibért nem kaptanak, több esetekben a szegény adózóknak súlyos és igazságtalan terheltetésével a megyék honi pénztáraiból napibérek rendeltetnek; s azt kívántuk elhatároztatni, hogy a rendes fizetésű megyei tisztviselők és állandó bérrel ellátott szolgák e megye kebelében teljesített hivatalos közfoglalatosságaikért a megyék honi pénztárából napibért ne kapjanak, kivévén egyedül az olyan rendkívüli, de netalán mégis elkerülhetetlenül szükséges közfoglalatosságokat, melyek hivatalaik vagy szolgálatjok köréhez semmi tekintetben nem tartoznak, s melyeket nem mint tisztviselők, hanem mint a megye által különös és meghatározott napibér mellett kiküldött tagok visznek véghez. Az ország rendei szinte valóságos közsérelemnek esmérték el ezen sérelmet, és a felírásban arra kérték őfelségét, hogy az érdeklett rendelkezést, mely sem a megyéknek törvényes hatóságával, sem az adózó népnek javával meg nem egyeztethető, kegyelmesen megszüntetni méltóztasson; azonban a felírás ezen pontjára királyi válasz nem érkezett; de miután az ország rendei sem látták törvényesnek a napibéreket ily pazar kézzel osztogatni, kételkedni sem lehet, hogy a törvényhatóságok használni soha nem fogják az említett intézőlevélben törvénytelenül adott engedelmet, s a napibérek adásában inkább az ország rendeinek véleményéhez fogják tartani magokat.

Ezen sérelmek sorában is valának több pontok, melyeket a méltóságos főrendeknek szakadatlan ellenkezése miatt őfelségéhez felterjeszteni sem lehetett. Ilyen azon felírás, mellyel a nemzet képviselőinek nevezetes többsége a lelkes lengyel nemzet feldúlt szabadságának ügyében még elhunyt fejedelmünk34 hathatós közbenjárását akarta megkérni. Ilyen azon méltó kívánata nemzetünknek, hogy a setét századok vak buzgóságának rút maradványa, az 1790. esztendei 26. törvénycikkely 14. szakasza,35 mely szerint protestáns atyánkfiainak Horvátországban lakni és javakat bírni nem szabad, már egyszer eltöröltessék. Ilyen végre azon kettős sérelem is, melyet a tisztviselőknek felelőssége eránt és a törvénytelen parancsolatok s elnöki rendelések (praesidialisok)36 149ellen kívántak fölterjeszteni a nemzet törvényes képviselői. Ez utolsó pontban különösen a praesidialisok eránt, melyek leginkább az újabb időkben jöttek gyakorlatba, sajnosan panaszolták a törvényhatóságok küldöttei, hogy azok, a megyék elmellőzésével, a fő- és alispánokhoz intéztetvén, a megyéket törvényes hatóságokban csorbítják, a tisztviselőket gyakran kedvetlenségeknek teszik ki, s az alispánokat, kik szabadon választott őrei s legelső védei a megyék törvényes igazainak, az őket választó megyei rendektől mintegy elszakasztva, gyakran csak a kormány eszközeivé változtatják; elhatároztatott tehát, hogy azoknak megszüntetése felírás által sürgettessék; de a főrendek mindezekből semmit el nem fogadván, határozatink süker nélkül maradtak. Minthogy tehát ezen elnöki rendelések teljes megszüntetését elérnünk nem lehetett, a törvényhatóságoknak kell gondoskodni, hogy legalább káros következéseiknek a lehetőségig gát vettessék, ezt pedig néműleg azáltal lehetne talán elérni, ha minden megye közvégzés által elhatározná, hogy az alispánok minden praesidialisokat gyűlésről gyűlésre a megye közönségének nyilván bémutatni s egyszersmind azoknak időközben miképp lett teljesítéséről hivatalos jelentést adni köteleztessenek.

deak-001-002-024-03434 Ferenc király 1835. március 2-án halt meg.

deak-001-002-024-03535 Az 1790:26. tc. 14. §-a érvényben hagyta a protestánsok horvátországi vallásgyakorlatát erősen korlátozó korábbi törvényeket.

deak-001-002-024-03636 Kancelláriai elnöki rendeletek.

A magyar katonaságra nézve is előadtuk és sürgettük mi a tekintetes rendeknek utasítása szerint mindazt, amit e tárgy[ban] 1830. esztendőben őfelségéhez felterjesztettek az ország rendei, különösen hogy a magyar és véghelyi ezeredeknél a kormányszavak magyarok legyenek, tisztek csak olyanok lehessenek, kik született magyarok, és magyarul tudnak, a lépcsőnkénti előmenetel pedig ezen ezeredekben a többi cs. kir. hadi seregtől különválva történjék meg. A karok és rendek nevezetes többsége azonban jónak látta e kívánatnak egész kiterjedésében leendő felvételét más alkalomra, midőn a körülmények biztosabb sükert ígérnek, elhalasztani; de most is azon felírásban, melyet a magyar nyelvnek ügyében folyó év március 16-án felküldöttünk, előad[at]ott a nemzetnek azon méltó kívánata, hogy a magyar ezeredeknél a kormányszavak magyarosíttassanak, s a magyar nyelv az egész magyar katonaságnál béhozattassék, s ennél a főhadikormányzótól kezdve csak azok alkalmaztassanak, kik az 1830. esztendei 7. és 8. törvénycikkely37 rendelése szerint nemcsak magyarul tudnak, de születésökre nézve is magyarok. A királyi válasz mindezekre átalában csak azt feleli, hogy őfelsége az 1792. esztendei 9., 1807. esztendei 1. és 1830. esztendei 7. törvénycikkelyeket38 meg fogja tartani.

deak-001-002-024-03737 Az 1830:7. tc. 12. §-a, és a 8. tc. záradéka vonatkozott a cs. kir. hadsereg magyar ezredeinek nyelvhasználatára.

deak-001-002-024-03838 Az 1792:9. tc., az 1807:1. tc. 10. §-a és az 1830:7. tc. 12. §-a a magyar ezredeknél magyar születésű tisztek kinevezéséről rendelkezett.

Az országgyűlési hírlapok eránt ismételve tétetett indítvány ezen országgyűlésen, s végre a karok és rendek kifejtvén e tárgyban különösen a sajtó szabadságáról és megelőző vizsgálatról nézeteiket, egy izenetet és törvényjavallatot 150készítettek, mely a sajtónak józan és célerányos szabadságán alapulva, magában foglalja egyszersmind a netalán történhető kiszökéseknek büntetését is. Nem lehetett a nemzet képviselőinek semmi oly javallatban megegyezni, mi által a megelőző vizsgálat, melyet törvényeink soha el nem ismértek, bármi alakban megállapíttatnék, s minthogy a méltóságos főrendek ezen izenetet és törvényjavallatot el nem fogadták, kénytelen vagyunk a tárgyra nézve is a jövő országgyűlésének állhatatos és talán szerencsésebb kimenetelű küzdésétől várni a sikert, melyet mi el nem érheténk; annyival inkább váratlan vala pedig nékünk a főrendeknek ezen ellenkezése, minthogy az országos sérelmek sorában az 5. szám alatt némely panaszok, melyek a sajtó szabadságának korlátolása miatt adattak elő, az ország rendeinek nevében már fel is terjesztettek őfelsége elejbe, s ott a felírásban már nyilván kimondják az ország rendei, hogy a sajtó szabadságát Magyarországban nemcsak nem korlátolják a törvények, sőt azt az 1790:15. törvénycikkely39 nyilván meg is említi. Pedig amennyiben a polgárok természeti szabadsága törvény által korlátolva nincsen, azt egyoldalú kormányi rendeletek által csorbítani, sértése az egyesek törvényes szabadságának s elnyomása a nemzet kétségtelen jussainak.

deak-001-002-024-03939 Az 1790:15. tc. a nemzeti nevelés és a sajtószabadság általános elvei rendszerének kidolgozására országos bizottság kinevezését kezdeményezte.

Az ország pénztárairól s közhasznú alapítványainak állapotjáról béadott hivatalos tudósítások tanácskozás alá kerülvén:

A Nemzeti Múzeumra nézve meghatározták szavazatunk ellenére az ország rendei, hogy mivel annak épülete jelenleg majdnem használhatatlan állapotban van, egy új, alkalmatos és díszes épületnek felállítására közsegedelem formában rendes kivetés útján felosztandó 500 000 pengőforintok fizettessenek; elhatározták továbbá, hogy a concurrentiális40 pénztárban lévő 200 000 pengőforintoknak esztendőnkénti kamatjai, melyek az 1827:17. törvénycikkely41 rendelete szerint eddig a Ludovicaea fundusának42 gyarapítására fordíttattak, ezentúl évenként a Nemzeti Múzeum pénztárába folyjanak. Jankovich Miklós úr43 becses gyűjtemény[é]nek kialkudott ára pedig 125 000 pengőforintokban szinte közkivetés útján légyen megfizetendő. Végre gróf Ráday44 nemzetségnek jeles könyvtárára nézve az végeztetett, hogy ő királyi főhercegsége, országunk nádora, ezen könyvtárnak megvizsgáltatására, sőt ha az méltónak találja, alku szerinti megszerzésére is megkéressék.

deak-001-002-024-04040 Hozzájárulási.

deak-001-002-024-04141 Az 1827:17. tc. a Ludovika katonai akadémia haladéktalan felállításáról rendelkezett.

deak-001-002-024-04242 168A királynéról elnevezett Ludovika akadémia pénzalapjának.

deak-001-002-024-04343 Jankovich Miklós (1773–1846) műgyűjtő nagy értékű gyűjteményét 1836-ban vette meg az országgyűlés a Nemzeti Múzeum számára.

deak-001-002-024-04444 Ráday Pálnak, Rákóczi kancellárjának, és fiának, Ráday Gedeonnak értékes könyvtárát és kéziratgyűjteményét ajánlotta fel a család megvételre a Nemzeti Múzeum számára. Több országgyűlés is elhatározta ugyan a megvásárlást, ám arra mégsem került sor, így került végül a gyűjtemény a Dunamelléki Református Egyházkerület tulajdonába.

Ugyanekkor tudó[s] és lelkes hazánkfiának, Horváth István úrnak, a Széchényi Országos Könyvtár őrének,45 ki fárodhatatlan munkássága és roppant isméretei által a külföldön is köztiszteletet, nemzetünktől pedig a hazai történetek, diplomatika és magyar nyelv körül szerzett jeles érdemeivel hálát és köszönetet vívott ki magának, nem annyira jutalomul, mint inkább nemzeti közmegtiszteltetés gyanánt egyedül és egyenesen személyére fizetésén kívül 151évenként 2000 pengőforintok adatni rendeltettek. Meghatároztatott végre az is, hogy a Nemzeti Múzeumnak lajstroma elkészíttetvén, az egy országos válosztmány által hitelesíttessék, s mindezen pontok egy külön törvénybe lőnek iktatva.

deak-001-002-024-04545 Horváth István (1784–1846), nyelvész és történetíró, 1816-tól a Széchényi Könyvtár őre. Megjutalmazását Deák Ferenc kezdeményezte.

Meg kell itt említenünk nagyméltóságú gróf Illésházy István főasztalnok46 és nagyméltóságú Pyrker László patriarcha egri érsek47 uraknak jeles ajándékát is, mellyel a Nemzeti Múzeumot gazdagították; ugyanis az első dubnicai kastélyában volt becses könyvtárát, a másik pedig 140 darabból álló eredeti képeknek jeles gyűjteményét a Nemzeti Múzeumnak ajándékozták.

deak-001-002-024-04646 Illésházy István gróf (1762–1838), 1825-től étekfogómester.

deak-001-002-024-04747 Pyrker János László (1772–1847), egri érsek értékes képgyűjteményét 1836-ban a Nemzeti Múzeumnak ajándékozta.

A Ludovicaea nevet viselő katonai oskolának felállítása már régen forró óhajtása lévén nemzetünknek, e jelen országgyűlésén elhatározák az országos rendek annak minél előbbi létrehozását, s minthogy annak pénzalapja több magános ajánlatok által (melyek között különösen említést érdemel gróf Buttlernek48 20 ifjú nevelésére tett jeles alapítványa) nevezetesen emelkedett, országos ajánlat útján kívánták mindazt pótolni, ami a felállításhoz és a tanításnak elkezdéséhez szükséges vala; megajánlottuk tehát közkivetés útján fizetendő nemzeti segedelem gyanánt azon 309 000 forintokat, melyek a béadott hivatalos tudósításban még evégre szükségesnek mondattak; továbbá, minthogy a konkurenciális pénztárban lévő 200 000 forintnak kamatjai, melyek az 1827:17. cikkely szerint eddig ezen katonai oskola pénztárába folytak, most a legújabb határozat szerint a múzeum fundusához lettek általtéve, hogy ezen hiányosság is pótolva legyen, megajánlották ezen kamatok tőkéjét is 200 000 pengőforintokban; és így öszvesen 509 000 pengőforintokat, s ajánlatunk mellett csak [azt] kötöttük ki, hogy egy országos válosztmány ezen katonai oskolának az 1808. évi országgyűlésén kidolgozott rendszerét újra megvizsgálja, azt a jelen idők szükségeihez alkalmaztatva célerányosan igazítsa és tökéletesítse, s kidolgozott tervét a jövő országgyűlésének bémutassa, addig is pedig az 1808. esztendei rendszer tartassék meg, azonban az első megnyitástól kezdve abban minden tudományok magyar nyelven taníttassanak. Felterjesztettük mindezeket különös felírás mellett, s egy törvénycikkelyt is készíttettünk az elhatározott pontok eránt, melyet 3. ./. alatt a tekintetes rendeknek is ezennel alázatosan bémutatunk;49 de őfelsége a nemzeti ajánlást el nem fogadván, azt, amit a nevelési rendszernek egy országos válosztmány általi megvizsgálása eránt és a magyar nyelvre nézve kívántunk, félrevetette, amint az országos iratokból látható királyi válasz bizonyítja; mi tehát látván, hogy ezen önköltségünkön felállítandó intézet nevelési rendszerét is a mi kizárásunkkal önmaga kívánja elrendelni a kormány, s nem akarván a nemzet pénzén egy oly intézetet létrehozni, mely nevendékeinkben 152a nemzetiséget is elfojtva, azokat nem magyar honfiakká, hanem csak Ausztria katonáivá formálhatná, készebbek voltunk inkább az intézet felállítását ezúttal felfüggesztve látni, mint feljebb említett feltételeinktől elállani; ugyanazért az országgyűlésének utolsó napján minden e részben tett közajánlatinkat visszavontuk.

deak-001-002-024-04848 Buttler János gróf.

deak-001-002-024-04949 ZML Országgyűlési iratok. „Törvénycikkely a Ludovicaea magyar katonai intézet létesítéséről és ezen célra tett ajánlásról” (kézirat).

Azon nagy kiterjedésű váci épületet, mely egykor a Teréziánumnak50 , későbben a Ludovicaeának volt tulajdona, s minthogy ezen katonai oskolának alkalmatos nem vala, közönséges árverés útján eladatni rendeltetett, nagyméltóságú gróf Nádasdy Ferenc váci püspök úr51 becsű szerint megvásárolván, a nemzetnek ismét visszaajándékozta oly célból, hogy ott a szerencsétlen tébolyodottak számára egy célerányos közintézet állíttassék. Köszönettel fogadván a karok és rendek nagyméltóságú megyés püspök úrnak ajánlotát, s ő cs. kir. főhercegségét, országunk nádorát megkérték, hogy az ily célra tett eddigi ajánlatokat és alapítványokat összesítve, ezen jótékony intézetnek minél előbbi létesítését eszközölni méltóztassék. Ezen megbízást ő cs. kir. főhercegsége kegyesen elfogadván, megígérte, hogy minden iparkodását az intézetnek létrehozására fordítja; biztosan lehet tehát reményleni, hogy ezen legszerencsétlenebb felebarátink szomorú sorsa is nemsokára legalább néműleg fog enyhíttetni.

deak-001-002-024-05050 A Mária Terézia által 1749-ben alapított bécsi nevelőintézetnek, a Collegium Theresianumnak.

deak-001-002-024-05151 Nádasdy Ferenc gróf (1783–1851), váci püspök, 1845-től kalocsai érsek.

Horvátországnak előadására különös felírás által kérték meg őfelségét az ország rendei azeránt, hogy a Ludovicaea nevet viselő kereskedőútnak, melyet Károlyvártól Fiuméig magános vállalkozók tetemes költséggel készítettek, megváltása eránt célerányos intézkedéssel lenni méltóztassék. Felette kívánatos volna ezen kérelemnek sükere, mert kereskedésünk, mely úgyszólván ezen egyetlenegy úton mehet a magyar tenger partjáig, a megváltás által nem csekély úti vámoktól szabadulván fel, nevezetes könnyebbülést nyerne. Mind a két táblának közegyezésével készült e tárgyban a felírás, de minthogy az csak az országgyűlésének utolsó napjaiban küldetett fel, királyi válasz reá nem érkezett.

A nemzeti nyelv és mívelődés terjesztésének tekintetéből elhatározták a törvényhatóságoknak képviselői, hogy Pesten, országunk fővárosában egy nemzeti játékszín építtessék, s evégre utasításaik szerint 400 000 pengőforintot, szinte közkivetés szerint fizetendőt, ajánlottak; de még ebben is gátot vetettek a méltóságos főrendek elhatározott ellenszegülésekkel, mert ők azt vitatván, hogy az óhajtott cél szabad ajánlások útján is biztosan elérhető, semmi kötelező erejű kivetésekben meg nem egyezének, s noha nem ok nélkül tartunk attól, hogy szabad ajánlások mellett majd éppen a legvagyonososabbak vonják ki magokat a fizetés terheiből, s ekképpen vagy a cél nem 153lesz elérve, vagy a szegényebb, de lelkesebb honfiak viszik a tehernek legnagyobb súlyát, azonban minthogy ismételt izeneteink is sikeretlenek valának, hogy legalább valami történjék, kénytelenek valánk úgy alkotni a törvényt, amint azt a méltóságos főrendek javallották, s egy országos választmányt rendelni ki, mely a szabad ajánlatok útját felszólítások által megpróbálja, az előkészületek, tervek és költségi öszveszámolások eránt a szükségeseket megtegye, s jövő országgyűlésére jelentését béadja. Minthogy pedig ő királyi főhercegsége, országunk nádora, egy igen szép helyen lévő tág és alkalmatos tért eszközölt ki Pest városától ingyen a nemzeti játékszín helyéül, mind néki, mind az ajándékozó városnak köszönet mondatván, azon tér, mint a nemzetnek e célra fordítandó tulajdona, birtokba vétetni rendeltetett.

Pest és Buda között a Duna két partját öszvekapcsoló állóhíd kereskedésünknek és a főváros emelkedésének tekin[te]téből már régen közóhajtás tárgya vala hazánkban. Ezt a jelen országgyűlésének rendei legcélerányosabban magános vállolat útján vélték eszközölhetőnek; de látván egyszersmind azt is, hogy ezen temérdek költségű munkára vállalkozók nehezen találkoznak, hacsak a megépített hídon minden, aki azt használja, vámot nem fizet, törvényt alkottak tehát azeránt, hogy bizonyos esztendőkig, melyeknek száma a vállalkozókkal kötendő alku által fog meghatároztatni, az állóhídon nemes, nem nemes különbség nélkül a kiszabott vámjegyzék szerint vámot fizetni köteles legyen; a kitűzött esztendők lefolyta után pedig nemes és nem nemes szinte minden különbség nélkül felmentetvén a fizetés alól, azon híd a nemzetnek tulajdonává lesz. Elhatároztatott ezen törvényben a két városnak igazságos kármentesítése, s el vannak hárítva mindazon akadályok, melyek akár a két városnak, akár valamely magános birtokosnak tulajdonosi jussaiból szármozhatnak, el van rendelve minden eredhető kérdések bírája, ki van nevezve a válosztmány, mely a nemzet nevében a vállalkozókkal alkudjék, s így teljesítve van az, amit e részben a törvényhozás tehetett. A sü- ker bizonytalan, de méltán reménylhető, a haszon pedig, ha a vállalat sikerül, kétségtelen. Vajha ezen első lépés ösztön lenne arra, hogy a nemzeti jóllétnek törvény szülte gátjait a nemzet önmaga hárítaná el célerányosabb törvényekkel.

A vasutaknak egész Európában naponként nevekedő száma, azoknak a kereskedés minden ágaira kiható hasznai, s a veszélyek, melyek minden elmaradó nemzetnek kereskedését fenyegetik, a mi figyelmünket is magokra vonták; különösen a Bochnia52 és Bécs között munkába vett vasút és azon következések, melyek ennek fölállításából eredendők, meggyőztek bennünket, hogy mármost nemcsak jobblétünk kívánja a haladást, de haladnunk kell, 154hogy elnyomott kereskedésünk végső pusztulásával még hátrább ne taszíttassunk. E tárgyban ismét csak magános vállolatok eszközölhetik haladásunkat, és ezek sikerülése végett ismét törvény által kellett elhárítani a gátokat, melyeket százados előítéletek vagy megszokás, sőt némely részben törvény és tulajdonosi jussok szültenek. Törvényt alkottunk tehát erre nézve is, melyben tökéletes kármentesítés mellett a vasutakra s ehhez szükséges hidakra és a vízcsatornákra megkívántató kisajátítás elrendeltetik; de egyszersmind ugyanazon törvényben kijeleltük mindazon vonalokat, melyeken ezen kisajátítás törvénye gyakorlatba vétethetik, s elhatározánk, hogy annak kényszerítő rendelete a meghatározott vonalokon kívül más vonalokra nem terjed; ezt pedig azért véltük szükségesnek, mert féltünk, hogy általános és mindenben határozatlan törvény mellett oly vasutak is készülhetnének hazánkon keresztül, melyek nemzeti kereskedésünknek, különösen a magyar révpartoknak53 , inkább kárára volnának. Egyéberánt a tapasztalás fogja leginkább ezen új tárgyban kimutatni a hiányokat. Mi az alkotott törvényben, azonkívül, hogy lehetővé van téve hazánkban is az ilyen közhasznú vállalatoknak tettlegi létesülése, legnagyobb nyereségnek véljük azt, hogy a teljes kármentesítés melletti kisajátításnak elve világosan ki vagyon fejtve, legalább a jövő törvényhozás könnyebben épít, javít és módosít a letett alapon, mint ha még azért is nékie kellene küzdeni.

deak-001-002-024-05252 Bochnia galíciai település, Krakkó közelében. Jelentőségét sóbányái adták.

deak-001-002-024-05353 A magyar tengermelléknek, azaz Fiume kikötőváros környékének.

Az országgyűlésének Pesten leendő tartását több ízben sürgették az ország rendei. Nemcsak a város helyhezetének és nagyobb kiterjedésének tekintete, hanem a nagyobb nyilvánosság és ebből hihetőleg következő szorosabb egyetértés még inkább javasolják azt, hogy a nemzet törvényhozása az ország középpontján, hazánk fővárosában gyűljön öszve; mi tehát újra külön felírás által ismételénk a nemzet ezen méltó kívánatának sürgetését; de felírásaink válasz nélkül maradtak, és így kénytelenek lévén e részben is a boldogabb jövendőtől reményleni orvoslást, kötelességünknek véltük megtenni legalább mindazt, ami a célnak elérhetését könnyebbé tehetné; ugyanazért ő cs. kir. főhercegségét, országunk nádorát a 4 ./. alatt idezárt izenet54 szerint tisztelettel megkértük, hogy egy Pesten építendő díszes és alkalmatos országházának tervét önfelügyelése alatt elkészíttetni, s azt a szükséges költségek följegyzésével együtt további tanácskozás és rendelkezés végett a jövő országgyűlése elejbe terjesztetni méltóztassék. Ő királyi főhercegsége ezen kérelmet elfogadá, s így e részben is a jövő törvényhozás egy lépéssel közelebb lesz a nemzet közkívánatának teljesíthetéséhez.

deak-001-002-024-05454 ZML Országgyűlési iratok. „Izenete a karok és rendeknek a Pesten építendő országháza tervének a jövő országgyűlésig leendő megkészítése tárgyában”.

Megküldöttük annak idejében a tekintetes rendeknek azon törvényjavallatot, melyben elhatároztatott, hogy ezen országgyűlésének költségeit egyedül 155és egyenesen a nemesi rend viselje, s ezt jelenleg megemlíteni szükségesnek sem tartanánk, de ki kell nyilván fejeznünk azon óhajtást, sőt biztos reményt, hogy nemzetünk vissza nem hozza többé a múlt időknek azon igazságtalan gyakorlatát, mely szerint a törvényhozásnak költségeit azok viselték, kik a törvényhozásból törvény által ki valának zárva. A tekintetes karok és rendek már az országgyűlésének elrendeléséről szóló rendszeres munkára készített utasításban elhatározták55 jövendőre is azt, amit a most alkotott törvény csak ezen országgyűlés[r]e állapított meg. Ugyanazért, ha valamiben, tehát éppen e tárgyban volna hasznos, sőt szükséges annak idejében majd a jövő országgyűlésének közelítésével az ország minden megyéit felszólítani, hogy igazság és méltányosság szerint ezen országgyűlésének példájaként buzgó lelkesedéssel törekedjenek törvény által elhatároztatni, hogy az országgyűlésének költségeit csak azok viseljék, kik a törvények alkotásába béfolyási jussal bírnak.

deak-001-002-024-05555 Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei. Zalaegerszeg, Zala vármegye, 1832, 125. p.

Midőn elhunyt fejedelmünk56 halálával dicsőségesen országló királyunk lépett az uralkodásra, kezdetben mint magyar király is I. Ferdinánd címzettel élt vala57 . Méltó aggodalmat gerjesztett ezen címzet az ország rendeiben, mert miután hazánk az ausztriai örökös tartományoktól teljesen független, s az ausztriai császárságnak nem alkotó része, a magyar király címzetét egészen az ausztriai császárnak címzetébe foglalni, sőt annak még a név számára nézve is teljesen alájavetni, csakugyan annyi volt, mint nemzeti függetlenségünknek legalább egy külső jelét megsérteni. Felírást készítettünk tehát, melyben őfelségét kértük, hogy a történeti valóságot és törvényeink rendelését figyelembe véve, mint magyar király minden köziratokban, jelekben, címerekben, egyszóval mindazokban, mik hazánkat illetik, V. Ferdinánd címzettel élni méltóztassék. Elhatározánk továbbá még azt is, hogy őfelségét az országgyűlési felírások borítékán mi is ezentúl mindenkor V. Ferdinándnak nevezzük. Ezen utolsó határozatot sokáig ellenezték a méltóságos főrendek olyannyira, hogy mivel az ország függetlenségének sérelme nélkül határozatinkat megmásolni nékünk sem lehetett, többrendbéli felírásaink borítéki címzet nemléte miatt fel nem küldethetének. Időközben érkezett őfelségének ezen 5 ./. alatt alázatosan idezárt királyi levele,58 melyben felszólítja az ország rendeit, hogy ha már a borítéki címzet eránt megegyezni nem tudnak, felírásaikat az ország nádora által küldjék fel; ezt szavazatunk ellenére a többség el is fogadta, és ő királyi főhercegsége, országunk nádora, minden elkészült felírásainkat, s azok között a címzet erántit is, őfelsége elejbe terjeszté. Felírásunkra őfelsége a 6 ./. alatt idezárt királyi váloszban59 bizonyossá tette az ország rendeit hazánk törvényes függetlenségének sértetlen fennmaradásáról, de kérelmünknek teljesítését 156nem ígérte; mi tehát a felírást ismételtük, s azóta minden felírások borítékain, a méltóságos főrendek megegyezésével is, V. Ferdinánd címzetet használtunk. Végre folyó esztendei március 28. napján érkezett őfelségének egy királyi levele az országgyűlésének május 2-án leendő bérekesztéséről, melyben az ország rendeinek közörömére magát mint magyar király V. Ferdinándnak nevezi, s ezen nevezetet azóta is minden királyi levelekben használja. E részben tehát csakugyan teljesítve lőn néműleg nemzetünk óhajtása, és megszűnt az aggodalom, mely a nemzeti függetlenség ezen egyik külső jelére nézve a fejedelmi címzetből támadott.

deak-001-002-024-05656 I., Habsburg Ferenc (1768–1835), II. Ferenc néven német-római császár, 1792-től magyar király, 1804-től osztrák császár, 1835. március 2-án halt meg.

deak-001-002-024-05757 V., Habsburg Ferdinánd (1793–1873), 1835-től magyar király, osztrák császárként I. Ferdinándnak neveztette magát.

deak-001-002-024-05858 ZML Országgyűlési iratok. Bécs, 1835. augusztus 12. (nyomtatvány, No. 62.)

deak-001-002-024-05959 ZML Országgyűlési iratok. Bécs, 1835. augusztus 31. (nyomtatvány, No. 65.)

Azon idő alatt, míg az elsőben felküldött úrbéri cikkelyek őfelsége előtt voltanak, sőt azután is, valamikor időnk engedé, a törvénykezési rendszeres munkálat vizsgálgatásával foglalatoskodtunk, s ebből az ítélőszékek elrendelését mind kerületi, mind országos ülésekben elvégeztük, sőt eránta a méltóságos főrendekkel már egy izenetet váltottunk is, a polgári törvények javallatai közül pedig 25 törvénycikkelyt kerületileg elkészítettünk. Mindezen törvénycikkelyeket annak idejében hivatalos tudósításink mellett a tekintetes rendeknek megküldöttünk; jövőre azonban ezek csak legfeljebb némely előmunkálatoknak fognak tekintetni, s reménylenünk lehet, hogy ami bennök célirányos, azt a jövő törvényhozás meg fogja tartani, azt pedig forrón óhajtjuk, hogy igen sok pontokban a nemzet előrehaladó közértelmessége javítva változtassa azokat, miket mi célerányosan elhatározni, s gyakran úgy, mint kívántuk volna, kivívni képesek nem valánk.

Országgyűléseinknek azelőtt divatozott gyakorlata szerint csak igen ritkán valának a felírások mellett törvényjavallatok felterjesztve, hanem amenynyiben a királyi válaszok kedvezők valának, ezekből és a felírások szavaiból az országgyűlésének végnapjain egy országos válosztmány, a nagyméltóságú magyar udvari kancelláriával együtt ülve s értekezve, készítették el a törvények szerkezetét. Ilyen alkalommal gyakran megtörtént, hogy a felírásoknak és királyi válaszoknak sokszor kétesebb értelmű szavaiból oly szerkesztetéssel készültek a törvények, melyet az ország rendei el nem fogadhattak, s így veszett el több hasznos törvény, melyet érdemére nézve a királyi válasz által elfogadottnak vélt az országgyűlése. Mi tehát, hogy ismét e régi bajokkal küszködnünk ne kelljen, elhatároztuk, hogy ezentúl mindenkor elküldjük a törvényjavallatot is felírásaink mellett, s őfelségénél is esedeztünk, hogy észrevételeit a törvények szerkezetére nézve is megtenni s jövendőre a törvények szerkezetének a nagyméltóságú magyar udvari kancelláriával való koncertációját60 megszüntetni méltóztassék; meg is ígérte őfelsége, hogy észrevételeit a törvényjavallatok szerkezetére is kiterjeszti, de a koncertációnak teljes megszüntetését 157el nem fogadá. Midőn az országgyűlése már végéhez közelgetett, s őfelsége által felszólíttatánk, hogy a koncertációra törvényjavallatinkat elkészítsük, mi számosan azt vitattuk, hogy miután a törvénycikkelyekben még szerkesztetésökre nézve is nagy részben megvagyon már közöttünk és őfelsége között az egyezség, a koncertáció éppen nem szükséges, hanem inkább őfelsége kérettessék meg arra, hogy a többi cikkelyek szerkezetére nézve is jelentse ki kegyes akaratát. Azonban a többség ezúttal még a koncertációt elkerülhetetlennek látván, azt elfogadta, de annak módjára nézve sokban megváltoztattuk az eddigi gyakorlatot. Ugyanis eddig az országos választmánynak tagjait az illető elnökök nevezték ki, most pedig azokat, kik ezen választmányhoz a mi táblánktól küldendők valának, mi magunk választottuk titkos szavazattal, mert azt állítottuk, hogy ők a mi küldötteink lévén, csak úgy lehetnek képviselőink, ha magunk által választatnak; továbbá, eddig a megyék közül minden kerületből egy, öszvesen négy tag neveztetett ki, most pedig minden kerületből kettőt, s így öszvesen nyolcat választottunk, hogy ezen elegyes választmánynál a méltóságos főrendek táblájának tagjai a mi táblánk választottait számra felül ne haladják; végre, ezelőtt az elegyes választmány mindenekről, miket a nagyméltóságú magyar udvari kancelláriával végzett, elegyes ülésben tett jelentést, s azon jelentés felett tüstént ott az elegyes ülésben határozat is hozatott, most pedig azt kötöttük ki, hogy a választmány semmi módosítást önhatalmával el ne fogadjon, jelentését ugyan elegyes ülésben tegye meg, de annak tartalma mindenkor kerületi s országos ülésekben, nem pedig elegyes ülésben vétessék fel, mert el akartuk kerülni s el is kerültük ezen hosszú országgyűlése alatt az olyan elegyes üléseket, melyekben valamely el nem döntött tárgy felett kellett volna határozni, minthogy mindenekelőtt a két tábla szavazatainak arányáról kellett volna határozást hoznunk, vagy tettleg és hallgatással elismérnünk azt, hogy egy vagy két főispánnak szavazata egy egész törvényhatóság szavazatával felérjen, ezek közül pedig az első sok kellemetlen vitatásokra adott volna okot, s elhatározása mégis lehetetlen, mert a személyes szavazati juss és a képviselői juss mind alapjokra, mind fontosságokra nézve oly igen különböznek egymástól, hogy azokat egy sommában öszvesíteni szinte a lehetetlenségek sorába tartozik, a másik, ti. elhallgatás és tettlegi elismérés meg képviselői állásunkban kötelességsértés lett volna. Határozatinkat a méltóságos főrendek sem ellenezvén, az egész koncertáció ily módon ment véghez; reményljük azonban, hogy még ez a koncertáció is, melynek lehető ártalma nagy részben már el van véve, jövendőre egészen megszűnik.

deak-001-002-024-06060 Egyeztetését, összehasonlítását

A királyi hitlevél, melyet dicsőségesen országló fejedelmünk 1830. esztendőben 158történt szerencsés megkoronázásakor kiadott, csak most, miután ő elhunyt fejedelmünk halálával uralkodásra lépett,61 lévén a törvények sorába iktatható, megkértük őfelségét, hogy engedje ezen királyi hitlevelet a törvénybe magyar nyelven is beleiktatni. Megegyezett ebben őfelsége, csak azt kívánta, hogy mivel az említett hitlevél eredetileg deák nyelven adatott ki, annak magyar szerkezete tehát eredeti nem lehet, ez magában a törvényben is nyilván kifejezve megemlíttessék. Általlátván mi ezen észrevételnek igazságát, abban megnyugodtunk, s a törvényjavallatot úgy, mint kívántatott, elkészítettük; de midőn annak szerkezete felett a nagyméltóságú magyar udvari kancelláriával értekezénk, az a törvénynek egy oly szerkezetet kívánt adni, melyben azon értelmet láttuk rejtve lenni, mintha a királyi hitlevelek ezután is mindenkor eredetben deák nyelven fognának kiadatni, ezt pedig el nem fogadhattuk, mert teljes reményünk vagyon, hogy ha valamiben, tehát éppen a királyi hitlevelek szerkezetére nézve lészen jövőben erős, állhatatos és szerencsés a nemzet, azoknak eredeti magyar szerkezetét kieszközölni. Minthogy pedig a nagyméltóságú magyar udvari kancellária módosításától el nem állott, mi is kijelenténk, hogy inkább nem fogjuk a hitlevélnek magyar fordítását, minthogy az csak fordítás, a törvénybe iktatni, mint magunkat jövendőre is lekötve, az ő szerkesztetésöket elfogadni, s így lett a királyi hitlevél csak azon nyelven, melyen eredetileg kiadatott, ti. deák nyelven, az eredeti magyar törvénybe iktatva.62

deak-001-002-024-06161 Ferdinánd 1835. március 2-án lépett trónra.

deak-001-002-024-06262 Ferdinánd koronázási hitlevelének latin nyelvű szövegét az 1836:1. tc. tartalmazza.

Többrendbéli országos tárgyoknak a jövő országgyűléséig leendő kimunkálására vagy elintézésére ezen országgyűléséről is országos válosztmányok küldetvén ki,63 ezeknek tagjait is, amennyire a mi táblánk tagjaiból kellett választatniok, az elnöki kinevezésnek kizárásával önmagunk titkos szavazat által választottuk, s midőn azok neveit a méltóságos főrendekkel közöltük, kijelenténk azon határozatunkat, miszerint választott tagjaink közül azok, kik időközben valamely királyi kinevezéstől függő hivatalt nyernek és vállalnak, országos választottjaink lenni megszűnnek. Ellenezték ezen határozatunkat a méltóságos főrendek, de mi újabb izenet által kinyilatkoztattuk, hogy mi e határozat eránt törvényt alkotni nem akarván, az ő megegyezésökre e részben szükségünk nincs; nem is akarunk mi az ő táblájoknak tagjairól rendelkezni; de azokra nézve, kiket nálunk a többség bizodalma választott, jussunk van meghatározni választásunk feltételeit is; mi tehát ismételjük, hogy azon választottinkat, kik időközben királyi kinevezéstől függő hivatalt vállalnak, országos választmányunk tagjainak többé el nem ismérjük, mert választatásoknak alapja megszűnt, s meg vagyunk győződve, hogy senki közülök kötelességéről és önbecsületéről annyira megfelejtkezni nem képes, 159hogy az őtet választók bizodalmának, választása feltételének és ezen tábla közegyetértéssel hozott végzésének magát ellene szegezni akarja. Ezt a határozatot a méltóságos főrendek sem gátolhaták, s így a választottakra nézve határozatunk az utolsó nyilatkozásnál fogva is teljes erejű leend, mert senki magát a közvélemény gúnyjára kitenni nem fogja azért, hogy az ilyen országos választmányok tanácskozásiban részt vehessen.

deak-001-002-024-06363 Így például a katonatartás terheinek felülvizsgálatára az 1836:11. tc., a pesti híd építése ügyében pedig az 1836:26. tc. tartalmazta a küldöttségek névsorát.

A közadónak arányosabb feloszthatása végett megrendelt országos öszveírás már ugyan teljesíttetett, de még az országgyűlésére bé nem mutattatott; hogy tehát addig is, míg ezen munka országos határozat alá kerül, az aránytalanul terhelt törvényhatóságokon legalább néműleg segítve legyen, ő királyi főhercegségét, országunk nádorát, a portáknak ideigleni megigazítására64 közhatározat által megkértük, melyet ő elfogadván, teljesített is. Közhatározatunknak tárgya az is volt, hogy a megajánlott adónak egész mennyiségéből azon mennyiség, mely Horvátországra annak erejéhez képest az összeírási adatok szerint esendő, levonattatván, Horvátországra vettessék, melyet azután annak törvényhatóságai magok között szabadon feloszthatnak; de ezen határozatot a méltóságos főrendek el nem fogadták, mert azt Horvátország municipális törvényeivel ellenkezőnek mondották. Pedig az 1791:51. törvénycikkely65 és az 1802-i országgyűlésének gyakorlata éppen ellenkezőt bizonyít, sőt magával a köztársasági szövetség természetével is ellenkezik, hogy a kapcsolt részek helyett az anyaország vigye a közállomány terheit, s ezt még a részek municipális66 jussoknak merjék állítani. De nincs is nyoma törvénykönyvünkben semmi olyan kiváltsági törvénynek, mely Horvátországra nézve Magyarországhoz lett kapcsoltatásának világosan kikötött feltétele lett volna, amit pedig ezen öszvekapcsoltatás után időnként a törvényhozás határozott, azt, ha igazságtalan, s a közállomány céljaival ellenkezik, ismét azon törvényhozás megváltoztathatja, sőt megváltoztatni szoros kötelessége, s azt csakugyan igazságosnak senki nem fogja állítani, hogy Horvátországnak mind a három megyéje együttvéve 34 portával kevesebbet viseljen, és 24 000 ezüstforinttal kevesebb közadót fizessen, mint Zala vármegye egyedül maga, holott azok katonatartást sem adván, az ebből eredő súlyos terheket sem ismérik, megyénket pedig a katonatartásból szármozó veszteségek temérdek sommája nyomja leginkább. Felhordottuk mindezeket, felszólítottuk a méltóságos főrendeknek igazságszeretetét, törvényt, országgyűlési gyakorlatot, méltányosságot emlegettünk, de mindezek semmit sem használtak, mert a méltóságos főrendek nem távoztak előbb kijelentett véleményöktől, s így tovább is fennmaradott Horvátországnak igazságtalan könnyítése. De a jövő törvényhozásnak e bajon magával az adó megajánlásával lehet és kell segíteni. 160A porták megigazítását ő királyi főhercegsége, a nádor bémutatván az ország rendeinek, az el is fogadtatott, s őfelségének is különös felírás mellett felküldetett. Örömmel jelenthetjük mi is a tekintetes rendeknek, hogy megyénk portáinak száma ismét 16 portával megkevesíttetett, s eszerint adózóink terhe többel mint 11 000 forinttal évenként megkönnyíttetett.

deak-001-002-024-06464 Az országos hadiadó eszmei alapjának a törvényhatóságok közötti arányosabb felosztását kérték.

deak-001-002-024-06565 Az 1791:59. tc. rendelkezett Horvátország adóügyeinek országgyűlési tárgyalásáról.

deak-001-002-024-06666 Törvényhatósági.

A sajnos tapasztalásnak keserű oktatása mélyen meggyőzte nemzetünknek képviselőit arról, hogy a nép nevelésének és közművelődésnek ügyében munkátlanul vesztegleni oly vétkes mulasztás, mely századokon keresztül gátot vet a nemzet erkölcsi s polgári kifejlődésének; hogy tehát e részben is legalább elkészítve légyen az első lépés, elhatározták az ország rendei, hogy országos válosztmány neveztessék, mely a jövő országgyűlésig minden körülményeket megvizsgálva, tervet és kimerítő véleményt készítsen 1-ször arról, hol és mely módon kellessék felállítani egy oly intézetet, melyben közköltségen tanítók és oskolamesterek formáltassanak, kik a nemzeti nyelvet értelmesen tanítsák, s a nép zsenge magzatit a várakozásnak jobban megfelelőleg neveljék; 2-szor egy műegyetemi intézetnek (politechnikum institutum) helyéről, annak épületeiről s egész rendszeréről a tárgyot szinte minden oldalról voltaképpen kimerítő véleményt adjon; végre 3-szor gondosságát és terveit az elsőbb neveltetésnek célerányosabb elrendelésére is kiterjesztvén, az úgynevezett reáloskolákra is figyelemmel legyen. Felküldöttük mi ezeránt őfelségének az elkészített törvényjavallatot, melyet 7 ./. alatt íme itt is bemutatunk;67 de felírásunkra őfelsége nevében az országgyűlésének utolsó napjain azon váratlan királyi választ nyertünk, hogy őfelsége fejedelmi kötelessége szerint gondoskodni fog ezen intézeteknek, amennyire a körülmények engedik, felállításáról, ugyanazért a javallott törvényekre semmi szükség nincs. Ismét tehát ki akarja zárni a kormány nemzetünket legszentebb jussából, a nevelésnek elrendeléséből, holott minden egyes polgárnak sérthetetlen jussa van öngyermekeinek nevelésére felügyelni, s még egyes polgárt sem szabad a kormánynak ezen juss törvényes gyakorlatában kényszerítőleg háborgatni, annyival kevésebbet lehet pedig az egyes polgároknak öszvességét, az egész nemzetet, megfosztani azon hatalomtól, hogy a nevelésnek elrendelésében elhatározó béfolyással legyen; mert hiszen sem a nemzet, sem az egyes polgárok le nem mondottak atyai jussaikról, s nem adták által öngyermekeiket s azoknak nevelését, lelki mívelődését és egész jövendőjét a kormánynak határtalan intézkedései alá. Nem kértünk mi pénzt, munkát vagy segédet a kormánytól, csak jelentettük, hogy tenni akarunk a nép nevelésében, amit tenni szabad, sőt tennünk kötelesség, és mégis gátolva lőn határozatinknak sikere puszta megtagadással s azon biztatás mellett, hogy a kormány majd 161gondoskodni fog. De ha visszatekintünk a lefolyt századok példájára, s figyelmezve vizsgálgatjuk, hogy miket tett eddig a kormány nálunk, kivált a nép nevelésének ügyében, csakugyan méltán aggódnunk lehet, hogy a teendők sem fogják kielégíteni a közszükséget, s nem fognak megfelelni a nemzet kívánatinak és várakozásának. Ismételtük tehát felírásunkat az országgyűlésének végóráiban, s kiöntöttük abban elkeseredett kebleinknek fájdalmas érzéseit; idezárjuk 8 ./. alatt ezen felírást,68 s még e tárgynál csak azt jegyezzük meg, hogy gondos figyelemmel, munkás iparkodással, sőt, ha szükséges, áldozatokkal is kell segítenünk önmagunknak a nép nevelésén és erkölcsi kifejlődésén, s ha közegyetértéssel, csüggedést nem ismérve, mi magunk iparkodunk teljesíteni őseinknek e részben elmulasztott kötelességét, rövid időn idegen segéd nélkül haladni fogunk országunk virágzó boldogságának eszközlésében.

deak-001-002-024-06767 ZML Országgyűlési iratok. „Törvénycikkely a nemzeti nyelvnek a falusi oskolákban terjesztése, és a nép nevelése jobbítása stb. végett rendelendő országos küldöttség eránt” (kézirat).

deak-001-002-024-06868 ZML Országgyűlési iratok. „Felírási javaslat a praeparandia és polytechnicum intézet tárgyában f. e. ápr. 29-én kiadott k. válasz következésében.”

A szólás törvényes szabadságát, mely nélkül köztanácskozás, törvényhozás és nemzeti nyilvános élet fenn nem állhatnak, ismételve támodta meg a kormány ezen országgyűlésének folytában. Már akkor, midőn Bars vármegye második követének69 országos ülésben mondott szavaira múlt 1834. esztendei januárius hónak 3-án dorgáló királyi levél adatott ki, sértve láttuk mi a szólás szabadságát, s felírás által kívántuk őfelségének ezeránti méltó aggodalmunkat kijelenteni, a méltóságos főrendek azonban, kik éppen Bars követének kijelentése által sértve vélték magokat, e felírást a királyi szék elejbe jutni nem engedték; mi tehát kénytelenek valánk a felírás további sürgetésével felhagyni, de utolsó izenetünkben nyilvános óvás gyanánt kijelentettük azon kétségtelen igazságon és világos törvényeken alapult meggyőződésünket, hogy az országgyűlésének törvényes függetlensége mindenkor szent és sérthetetlen, s hogy az országgyűlési tanácskozások illő rendének s méltóságának fenntartása az 1625:62. és 1723:7. törvénycikkelyek70 szerint a tanácskozó táblákat illetvén, ezen törvényeknek tüsténti eszközlésbe vétele minden egyéb beavatkozás nélkül egyenesen azon táblák jussaihoz tartozik, és hogy a szólásnak azon törvények által is biztosított sérthetetlen szabadsága semmiképpen nem korlátoltathatik.

deak-001-002-024-06969 Tarnóczy Kázmér (1804–?), Bars megye főjegyzője és követe az országgyűlés 1833. december 5-i országos ülésén élesen bírálta a főrendeket.

deak-001-002-024-07070 Az 1625:62. tc. a széksértések büntetéséről, az 1723:7. tc. pedig az országgyűlések tartásáról rendelkezett.

Későbben báró Wesselényi Miklós azon beszédért, melyet Szatmár vármegyének közgyűlésén, mint Szatmár rendeinek egyike, a nép boldogságát és biztosítását tárgyozó V. és VIII. úrbéri cikkelyek mellett elmondott,71 törvényeink ellenére hűtelenségi pör alá vonatott; sőt kevés idő múlva társunkat, Balogh Jánost, Bars vármegyének követét,72 szinte azon sors érte országos tanácskozások folytában mondott szavakért. E két utolsó esetből eredő mély sérelmünket szinte felírásokba foglalánk, s elmondottuk azokban, hogy a 162vélemények nyilvános kijelentésének szabadsága, mely minden törvényes szabadságnak legfőbb oltalma, tetemesen meg van sértve a kormánynak önkényes rendelete által, csonkítva van az országgyűlési tanácskozások függetlensége, meg van sebesítve a törvényhatóságoknak azon közfelszólalási jussa, mely alkotmányunk rendszerén alapulva, világos törvényekben is elismértetik, s melyet a köztanácskozásokból kizárni annyi volna, mint a megyéknek hatóságát korlátolni, s az egyes polgároknak törvény által nem korlátolt, sőt inkább megerősített természeti jussát elnyomni; kifejtettük továbbá, hogy a köztanácskozásokban mondott szóért hűtelenségi keresetnek helye nem lehet, mert az 1723:9. cikkely,73 mely a hűtelenség eseteit szorosan meghatározza, nem szavakért, hanem tettlegi ellenszegülésért rendeli a hűtelenségnek súlyos büntetését, a törvények terhelő rendeletét pedig egyoldalú magyarázgatás által szélesebbre terjeszteni nem lehet. Fölhoztuk mindezeket a méltóságos főrendekhez intézett izeneteinkben is, s megmondottuk, hogy a fejedelem személye, mely törvényeink szerint szent és sérthetetlen, a kormánytól, melynek törvényt sértő tetteiről szabadon lehet és kell is a nemzet képviselőinek szólani, felette különbözik. Előszámláltuk minden okainkat, de sikeretlen vala törekedésünk, mert a méltóságos főrendek említett polgártársainknak hűtelenségi perbe idéztetését sérelmesnek nem látván, aggodalomra semmi okot nem találtak, sőt azt akarták, hogy mivel ők nem érzik a nemzeti jussok sérelmét, mi se törekedjünk aggodalmunk súlyát a fejedelem királyi székénél nyilván elmondani, s annak törvényes megszüntetését sürgetni.

deak-001-002-024-07171 169Wesselényi Miklós bárót Szatmár megye 1834. december 9-i közgyűlésén mondott beszéde miatt fogták perbe.

deak-001-002-024-07272 Ifjabb Balogh János (1796–1872), Bars megye alispánja és országgyűlési követe.

deak-001-002-024-07373 Az 1723:9. tc. a hűtlenségi bűnt magukban foglaló eseteket részletezte.

Míg e tárgyak felett tanácskozásaink folyamotban valának, Bars vármegyében közgyűlés tartatott, melyen a hűtelenségi perbe idézett követnek visszahívatását kívánta eszközleni a megyének főispánja74 ; de Barsnak lelkes rendei pártolák üldözött követjöknek ügyét, s elhatározák, hogy tovább is mint a megyének valóságos képviselője teljesítse a törvényhozásnál követi kötelességét, sőt perének védelmére a megyei főtiszti ügyészt küldötték ki; fel is vétetett ellene a hűtelenségi per, de ő a megyének végzése szerint a köztanácskozásokban részt venni meg nem szűnt, s így tettleg lett elhatározva az, hogy a követet a kormány által ellene rendelt hűtelenségi per bírói végítélet előtt képviselői helyhezetétől meg nem foszthatja, s követi kötelességének és jussainak gyakorlatában nem gátolhatja. Végre a kormány jobbnak látta Barsnak követét a hűtelenségi kereset alól felmenteni, és egy felsőbb parancsolat által, melyről Bars vármegye is értesítve lőn, a per végképpen megszüntettetett.

deak-001-002-024-07474 Keglevich János gróf (1786–1856), barsi főispán.

De Wesselényi Miklós hazánkfia, kit mind a két magyar hazában per alá vont a kormánynak hatalma, még most sincsen felmentve a törvény elleni 163kereset alól, s az ő személyében, az ő ügyében nemzetünk törvényes szabadsága folyvást sértetik, és mégsem lehetett méltó panaszunknak fejedelmünk királyi székéhez feljutni, mert közfal gyanánt állott a nemzet és fejedelem között a főrendi táblának ellenszegülése, melyet tizenhét izeneteink sem valának képesek csak néműleg is enyhíteni. Fájdalmunk érzékeny kifakadásával írtuk az utolsó izenetet, melyben az országgyűlésének végóráiban is kijelentjük, hogy a szabad szólás alkotványos jussának kérdés alatt lévő megsértései a törvények félremagyarázásán alapulván, mi azokat minden következéseikkel s a netalán ismétlendő hason[ló] esetekkel együtt törvényteleneknek, önkényből származóknak s egyedül az erőszak szüleményeinek tartjuk. De idezárjuk 9 ./. alatt magát azon izenetet75 azon alázatos megjegyzéssel, hogy mivel e sérelem sokkal érzékenyebb, mintsem hogy annak meggátolt orvoslását felejthetné nemzetünk, tettleg kell használnunk köztanácskozásinkban a szólásnak és vélemények nyilvános kijelentésének törvényes szabadságát, szabadon s a törvényes korlátok között tartózkodás nélkül kell a kormánynak minden törvénytelenségei, a közigazgatásnak minden hibái ellen felszólalnunk, a jövő országgyűlésén pedig ismét fel kell venni a most félben hagyott tárgynak sürgetését, s úgy kell azt más tárgyakkal öszvekötni, hogy a méltóságos főrendeknek ellenkezése abban ismét gátot ne vessen.

deak-001-002-024-07575 ZML Országgyűlési iratok. „Tizenhetedik izenete a rendeknek a szólás szabadságán ejtett sérelmek orvoslása tárgyában a főrendekhez.”

Hasonló törvénytelenség volt az is, hogy Békés vármegyébe vizsgálódó királyi biztosság rendeltetett76 azon körlevél miatt, melyben Békésnek rendei az országnak több megyéit felszólították, hogy a most elvetett V. és VIII. úrbéri törvénycikkelynek közhasznú rendeletét legalább a törvénykezési munkában létrehozni törekedjenek. Végzéseket alkotni, valamely törvénynek a törvényhozás rendes útján leendő eszközlését célba venni, a hozott végzéseket más megyékkel is közleni, s azokat a haza közjavát elősegítő testvéri közegyetértésre felszólítani oly világos és törvényes jussa minden megyének, melytől azt törvényes hatóságának sérelme nélkül megfosztani nem szabad. Méltán országos sérelemnek tartották tehát a nemzet képviselői, hogy a kormány Békés vármegyének közönségét éppen ezen törvényes jussnak gyakorlása miatt vizsgálódó biztossággal terhelte; de még súlyosabbá tette ezen sérelmet, hogy a főispánnak törvényes hatalma elmellőztetvén, királyi biztos lőn a vizsgálódásra kinevezve. Sérelem gyanánt kívánták tehát a karok és rendek ezt őfelségének felterjeszteni, de a méltóságos főrendek ebben is folyvást ellenkezvén, a felírás őfelségéhez szinte fel nem küldethetett, s a karok és rendek kénytelenek valának e tárgyra is kiterjeszteni mindazt, amit a szólásszabadsága eránt utolsó izenetökben írtanak. Fájdalmas valóban, hogy hazánkban, hol a polgárok szabadságát törvény és alkotvány biztosítják, a kormány, 164melynek legelső kötelessége törvény és alkotmány mellett őrt állani, éppen azt, ami szabad emberek legszebb jussa, alkotmányos nemzetnek legszentebb sajátja, a gondolat és vélemény szabad kijelentését s közlését akarja korlátolni. Sajtónk szabadságát törvényeink ellenére megelőző vizsgálat gátolja, élet és érték elvesztését tárgyazó közkeresetek ijedelmei által korlátoltatik a szólás törvényes szabadsága, sőt még a megyéknek közlevelezési jussa is biztossági vizsgálódások által csonkíttatik. De még fájdalmasabb az, hogy országunk nagyjainak fényes gyülekezete mindezeket törvénysértésnek nem véli, mindezeken nem aggódik, sőt midőn a nemzetnek választott képviselői fejedelmöknek igazságánál keresnek orvoslást, gátot vet a nemzet kérelmének, hogy az a királyi szék elejbe se juthasson.

deak-001-002-024-07676 Békés megye közgyűlése 1835. február 3-án körlevélben szólította fel a megyéket, hogy helyi szabályrendeletek formájában léptessék életbe az országgyűlésen elbukott úrbéri törvényjavaslatokat. Az uralkodó 1835. április 9-én Orczy Lőrincet, Arad megye főispánját nevezte ki királyi biztossá, feladatául téve, hogy vizsgálja ki a kormány által alkotmányellenesnek minősített körlevél keletkezési körülményeit.

Végre, azon polgári szent kötelesség, mellyel hazánk közjavát előmozdítani tartozunk, nyújt nékünk ösztönt és bátorságot, hogy a tekintetes rendeket figyelmeztessük azon súlyos veszélyekre, melyek a szabad királyi városok igazságtalan elnyomásának szomorú következései lehetnek. Nem célunk vizsgálgatni, mennyiben vettek légyen részt a királyi városok régiebb törvényeink alkotásában; de annyi csakugyan történetileg bizonyos, hogy a hajdankornak véres háborgásai között a népes városok polgári fontossága nagy vala, és az is bizonyos, hogy törvényeink az országgyűlésére meghívott városoknak nemcsak ülési, hanem szavazási jusst is adtanak; minő arányban állott azonban ezen juss más törvényhatóságok szavazatához, azt bizonyosan elhatározni azért nem lehet, mert a képviselői rendszernek teljes kifejlődése nálunk is a későbbi kornak volt szüleménye, sőt a magyar törvényhozás még ezen századnak elején is nem az egyes szavazatok megszámítása által, hanem egynéhány szólónak előadását követő felkiáltással hozott végzéseket. De ha mellőzzük is a múlt századok gyakorlatának említését, annyit mindenesetre teljes meggyőződésünkből el merünk mondani, hogy a királyi városoknak mostani állása és azon gyakorlat, mely szerint minden szabad királyi városoknak öszvehangzó kijelentései együttvéve is csak egy szavazatban számíttatnak, sem törvényeink értelmével, sem az igazsággal, sem hazánk közérdekével meg nem egyez, sőt még a képviselői rendszernek tiszta fogalmával is ellenkezik az, hogy 48 törvényhatóság, melyeknek mindenike különös képviselőt küld az országgyűlésére, csak akkor bírjon szavazattal a törvények alkotása felett, ha valamennyi egy véleményben egyez meg, ha pedig néhánynak különvált érdekei a vélemény egyesíthetését lehetetlenné teszik, akkor valamennyi meg légyen fosztva szavazati jussától.

Fájdalmasan érezték már ezen állásnak méltatlanságát a királyi városok küldöttjei a most lefolyt országgyűlésen, s gyakran keserűséggel párosult érzékeny 165kifakadásaik tanúi voltak azon kedvetlen érzésnek, melyet erántunk táplálnak kebleikben. Ha pedig ezen feszült álláson a jövő törvényhozásnak gondos előrelátása nem segít, végső szakadás lesz a kedvetlen küzdések szüleménye, s akkor az a néposztály, mely mint a nemzeti szorgalomnak, kereskedésnek és művészetnek képviselője, folyvást nevekedő száma és közértelmessége által naponként fontosabb lesz a polgári társaságban; az a néposztály, melynek a törvény megadott minden polgári jussokat, de jussainak legnemesebb részét önkényes gyakorlatunk annyira megrontotta, hogy országgyűlési küldöttjei már nem is annyira törvényhozók, mint inkább csak tanúi a törvények alkotásának; azon néposztály, melyet mi a közös érdeknek és közös szabadságnak szorosabb kapcsaival magunkhoz vonni elmulasztánk, könnyen a kormánynak eszközévé válhat, s nemzeti önállásunk fennmaradását is veszélyeztetheti.

Századunkban nem szűkebbre szorítani, hanem inkább szélesíteni kell a képviselői rendszernek alapját, mert csak ott erős a polgári szabadság, hol minden polgár védi azt mint öntulajdonát. Ha tehát önállásunk függetlenségét és szabadságunkat erősnek s állandónak óhajtjuk, ne kívánjunk kizárólag csak önmagunk szabadok lenni, adjuk meg a királyi városoknak törvényhozásunkban azt a fontosságot, mely őket a polgári társaságban állásuknál s közértelmességüknél fogva illeti, engedjünk nékik a megyék szavazatihoz illő és igazságos arányban független és elhatározó szavazatot, s ily módon irtsuk ki kebleikből a keserű bizodalmatlanságnak és bosszús gyűlölségnek magvait, állítsuk vissza közöttünk és őközöttök a kölcsönös egyetértést, mert erre hazánknak felette nagy szüksége vagyon.

De midőn a királyi városoknak polgári jussairól szólunk, korántsem azon egynéhány tisztviselőt és válosztott polgárt kívánjuk értetni, kik eddig a polgárok elmellőzésével önmagok gyakorlák a városoknak minden jussait, hanem értjük a polgároknak egész öszvességét, s azt a szavazati jusst, melyre a királyi városokat méltónak hisszük, világosan oly feltételhez óhajtanánk kötni, hogy a királyi városok követeinek válosztásában az egész város minden polgárainak öszvessége egyenesen befolyjon, csak azok készíthessenek utasítást, csak nékik lehessen jussok követjeiket visszahívni, egyszóval a városoknak törvényhozási jussait a polgároknak, nem pedig csak a külső és belső tanácsnak öszvessége gyakorolja. Ha ez elhatároztatnék, és a királyi városok a kamarai szorosabb függéstől felmentetnének, nem kételkedünk, hogy mind magok, mind követjeik meg fognak felelni a nemzet bizodalmának, s a törvényhozás nem kevés erőt fog nyerni általok; de az elnyomás csak gyávaságot szül, és csak a szabadság boldogító érzete képes független elhatározást ébreszteni a szabad polgárok keblében.

166Mindezen tekintetek szinte úgy, sőt talán még inkább igazak a szabad kerületekre nézve, s ezeknek országgyűlési állásán még inkább kell és még könnyebben lehet is segíteni. Mindezek miatt tehát iparkodni kell véleményünk szerint, hogy a jövő törvényhozás mindenekelőtt a karok és rendek táblájának elrendelését vegye munkába, mert sokkal könnyebb e részben sükerrel javítani, mint ha az egész országgyűlésének öszves elrendezése egyszerre vétetik tanácskozás alá, ha pedig egyszer ezen táblának alapja szélesebbre terjedvén, ereje is nevekedik, sokkal könnyebb lesz utóbb a hátralévő igazításokat eszközölni.

Ezek azok, mikről utolsó hivatalos jelentésünkben77 szólani szükségesnek véltük. Végső szavaink: köszönet szavai s forró hálánk kijelentése azon kegyes bizodalomért, melyet a tekintetes rendek terhes pályánknak nehéz ösvényén erántunk mindenkor mutatni méltóztattak. Tartsák meg erántunk tovább is ezt a kegyességet, s engedjék újra kijelentenünk azon mély tiszteletet, mellyel állandóul vagyunk

deak-001-002-024-07777 Deák Ferenc (és követtársa) 1833 és 1836 között 25 – mindmáig kiadatlan – időszaki követjelentést küldött Zala megyének. Ezek sorát zárta le az országgyűlés végeztével írott zárójelentés.

a tekintetes karok és rendeknek
alázatos szolgái
Deák Ferenc,
Hertelendy Károly,
országgyűlési követek.

Zalaegerszegen, június 20-án, 1836.

Eredeti fogalmazvány és tisztázat, mellettük a nyomtatott változat. ZML kgy. ir. 1836:1018. Közli Kónyi Manó 1. köt. 267–313. p.