IGAZSÁGÜGYI MINISZTERI RENDELET A KIRÁLYI KÚRIÁHOZ Pest, 1848. május 25.

Teljes szövegű keresés

IGAZSÁGÜGYI MINISZTERI RENDELET A KIRÁLYI KÚRIÁHOZ
Pest, 1848. május 25.
Az igazság gyorsabb kiszolgáltatása tekintetéből a királyi kúriánál következőket láttam szükségesnek:
A hétszemélyes tábla váltóosztálya ezentúl naponként tartson üléseket.
A váltóosztályon kívül, amennyire csak lehet, még két tanácsban üljön össze a hétszemélyes tábla, polgári s büntetőügyek felett ítélendő, éspedig mindaddig, míg szükséges leend; különösen a büntetőperekben törvényszünetek alatt is.
524A királyi tábla ezentúl az úrbéri perekben is fellebbviteli bíróság leendvén, ott egy állandó s rendes úrbéri osztály alakíttassék, melynek külön állandó előadói lesznek, s ezen előadókhoz, mind a számvevői hivatalból, mind pedig a volt helytartótanácsnak eddigi úrbéri dolgokkal foglalkozott némely egyéneiből, ha szükséges leend, újakból is, segédszemélyzet fog adatni.
Ezen úrbéri osztályon kívül a királyi tábla mindenesetre még két, sőt – ha a szükség úgy hozza magával – három tanácsban üljön össze, s foglalkozását különösen a bűnvádi perekben, valamint szintén az úrbéri osztály is az úrbériekben, törvényszünetek alatt is folytassa.
A váltófeltörvényszék hasonlóul két tanácsban fog ezentúl folyvást összeülni. Magától a törvényszéktől véleményt kívánok aziránt: nem volna-e célszerű e két tanácsra nézve, hogy az egyik folyvást s kizárólag váltói, másik pedig csak csődperekkel foglalkozzék.
Hogy pedig a királyi kúria ekképpen több tanácsokra oszolhasson, szükséges, hogy annak állandó rendes tagjai megszaporíttassanak. Ugyanazért:
A hétszemélyes táblának – melynél a főherceg nádor,1 mint őfelségének az országbóli távollétében teljhatalmú királyi helytartója, semmi esetben nem elnökölhet – rendes elnöke az ország bírája leend; ezen elnökön kívül, az ország prímásával együtt, kit, ha a most üres prímási szék betöltetik is, egyéb foglalatoskodásai ritkán engednek a bíráskodásban részt venni, harminchárom egyházi s világi tagokból álland, kik között öt váltói előadó leend.
deak-001-006-008-0011 István főherceg (1817–1867), 1847. november 12-től Magyarország nádora.
A királyi tábla fog állani elnökén, a királyi személynökön kívül szintén harminchárom egyházi s világi tagból; ezek között négy tag állandóul és rendesen az úrbéri pereket fogja előadni. Az úrbéri osztályhoz királyi személynök úr nevezzen ki a tábla tagjai közül egy állandó elnököt, és az általam alább kijelölendő előadókon felül még két közbírót.
A váltófeltörvényszék állani fog az elnökön felül még egy rendes alelnökből és tizenegy tagból.
A hétszemélyes táblához, királyi táblához és váltófeltörvényszékhez folyó hó 21-én történt kinevezéseket azon megjegyzéssel küldöm át a királyi kúriának, hogy e hétszemélyes táblánál eddig volt számfeletti három közbíró: Vághy Ferenc, Széll Imre és Bay György urak2 – valamint szintén a most kinevezettek és a közelebb kinevezendők is – egyaránt rendes tagoknak tekintendők. A hétszemélyes táblához még hiányzó egy ország zászlósa, az egyházi rendből hiányzó egy tag, és a világiakból hiányzó négy tag, s ezek között különösen két váltói előadó, valamint szintén a királyi táblánál hiányzó egy papi s három világi tagok, közelebb fognak előterjesztésemre őfensége, 525a nádor s királyi helytartó által kineveztetni; ugyanekkor a most ürességben levő ítélőmesteri hivatal is betöltetik. Az úrbéri osztályban előadók leendenek: Olgyay Titusz, Balla Endre, Toperczer Ödön3 urak, a negyedik még kinevezendő.
deak-001-006-008-0022 Vághy (Wagner) Ferenc (1776–1862), a hétszemélyes tábla ülnöke, Széll Imre (?–1856), Vas megye volt főjegyzője és követe, nádori ítélőmester, a hétszemélyes tábla bírája, Bay György (1792–1849), az 1840-es években alországbíró, alnádor, majd a hétszemélyes tábla bírája.
deak-001-006-008-0033 Olgyay Titusz (1812–1868), Pozsony megye volt főjegyzője és követe, Balla Endre, Pest megye korábbi főjegyzője, Toperczer Ödön, Bihar megye volt főjegyzője és országgyűlési követe, 1848. április 26-tól a Belügyminisztérium osztályigazgató tanácsosa.
Az 1807:10. cikkelynek4 rendelete, mely szerint a királyi kúriánál minden oda feljebbvitt s ott folyamatban levő perek szigorún megtartandó sorozat szerint volnának elítélendők, már hosszabb idő óta meg nem tartatott. Legegyszerűbb volna ugyan a pereket mostantól kezdve az említett törvényben kijelölt sor szerint venni vizsgálat alá, de mivel a vizsgálandó perek száma felette nagy, s azok között számos oly per van, melynek felvételét a felek csak azért nem sürgetik, mert már magok közt rég megegyeztek, és így az ily pereket is sor szerint vizsgálat alá venni nemcsak szükségtelen idővesztés volna, hanem az egyesség által már megnyugtatott felek között könnyen újabb zavart s egyenetlenséget is támaszthatna: felszólítom ezennel a királyi kúriát, terjesszen előmbe javaslatot aziránt, miképp lehetne, a most említett bajt is elkerülve, a sorozatra nézve úgy intézkedni, hogy minden kedvezés vagy megkülönböztetés nélkül a perlekedők a felhívott 1807:10. tc. értelmében sor szerint nyerjék el az igazság-kiszolgáltatást. Addig is pedig szükségesnek tartom azt, hogy azon sorozat, mely minden törvényfolyam idejére megállapíttatik, nyilván kifüggesztessék, és szigorúan megtartassék. Ezenfelül pedig naponként kifüggesztessék azon perek sora is, melyek következő napon a királyi vagy hétszemélyes táblánál megvizsgáltatnak.
deak-001-006-008-0044 Az 1807:10. tc. a pereknek a királyi ítélőtáblán megtartandó soráról rendelkezett.
Azon szokást nem tartom célszerűnek, hogy a királyi táblánál minden előadónak külön pertára van, s azt mindeniket az előadó által megbízott egyének kezelik, kik minduntalan változnak – minden ilyen pertárban külön folyószáma van a pereknek, s midőn maguk az előadók is változnak, s egyik vagy másik per az elébbi pertárból elvéve, más előadónak adatik át, a zavart elkerülni gyakran alig lehet. Szükségesnek tartom tehát, hogy egy összes nagy pertár alakíttassék, melyben minden, akár feljebbvitt, akár a királyi tábla előtt folyamatba tett polgári s bűnvádi perek egyesíttessenek. Úgy mindazáltal, hogy külön helye, osztálya és folyószáma legyen a táblai pereknek, külön a feljebbvitteknek, s ezek közt ismét külön a polgáriaknak, külön a bűnvádiaknak. Az egész pertárra egy állandó, rendes fizetéssel ellátott, hites főpertárnok, s a szükséghez képest több – szintén állandó s fizetéses – pertárnokok viselnének gondot; ezek volnának felelősök az egész kezelésről, ők adnák ki az illető feleknek vagy ügyvédeiknek térítvény mellett a pereket, mindenről rendes jegyzőkönyvet 526vezetnének; az ítélet alá bocsátott pereket is ők adnák az elnöknek rendeletére az előadókhoz. Intézkedjék a királyi kúria e szabálynak célszerű végrehajtása módjáról, s nekem aziránt tegyen tudósítást.
Pesten, május 25-én 1848.
Deák Ferenc
igazságügyi miniszter
Eredeti tisztázat. MOL O 10. Curiai levéltár. Normália 1848:211. Közli: Pesti Hírlap, 1848. május 26. (66. sz.) 477. p., Batthyány minisztere, 256–258. p.
deak-001-006-008-0011 István főherceg (1817–1867), 1847. november 12-től Magyarország nádora.
deak-001-006-008-0022 Vághy (Wagner) Ferenc (1776–1862), a hétszemélyes tábla ülnöke, Széll Imre (?–1856), Vas megye volt főjegyzője és követe, nádori ítélőmester, a hétszemélyes tábla bírája, Bay György (1792–1849), az 1840-es években alországbíró, alnádor, majd a hétszemélyes tábla bírája.
deak-001-006-008-0033 Olgyay Titusz (1812–1868), Pozsony megye volt főjegyzője és követe, Balla Endre, Pest megye korábbi főjegyzője, Toperczer Ödön, Bihar megye volt főjegyzője és országgyűlési követe, 1848. április 26-tól a Belügyminisztérium osztályigazgató tanácsosa.
deak-001-006-008-0044 Az 1807:10. tc. a pereknek a királyi ítélőtáblán megtartandó soráról rendelkezett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages