KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A ZSELLÉREK TARTOZÁSAIRÓL Pest, 1848. szeptember 22. | Deák Ferenc munkái

KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A ZSELLÉREK TARTOZÁSAIRÓL
Pest, 1848. szeptember 22.

Az úrbéri táblák nem vétethetnek fel cinosurául1 arra, hogy mi az úrbériség, s mi a majorság; nem vétethetnek pedig két oknál fogva. Legelőször is azért, mert az úrbér behozatalakor2 igen sok el volt tagadva, vagy hibásan volt beírva, s mégis valóságos úrbér. Magánál a telki állományoknál ez leginkább szembetűnik; 572mert midőn a régi úrbériségek felméretnek, sokszor kitűnik, hogy nagyobbak, mint az úrbéri táblákban ki voltak téve, s ez az, mit a törvény maradványoknak nevez, s mire nézve hozatott az úrbéri törvénynek azon rendelkezése, hogy a maradványokból új telkeket kell csinálni, mert ezen földek, mikor az úrbér behozatott, már csakugyan a jobbágyok kezén voltak, következőleg, ha helyes lett volna a beírás, akkor ez is a beírásba belement volna, s így mindenki által valóságos úrbériségeknek tekintetnék. Éppen ez áll a házas zsellérekre nézve is. Sok helyen a zsellérek száma megszaporodott, de szaporodott csak azáltal, hogy a zsellérek belső telkén 2-3-4 ház is építtetett. A földesúr ezzel nyert, mert több dézsmát adott3 anélkül, hogy földet adott volna hozzá, kivévén, amennyiben ezen zselléreknek a legelőben is részük volt. Ennek elkerülése végett tartottam szükségesnek kimondani ezen törvényjavaslatban annak bebizonyítását, hogy a kérdés alatti zsellér majorságú zsellér-e, vagy úrbéri? S kívántam kimondatni, hogy valóságos majorsági zsellérnek csak az tekintethetik, kiről be van bizonyítva, hogy írás vagy szóbeli szerződés mellett telepíttetett le a majorsági földekre. Van itt még egy másik határozat is, melyben mondatik, hogy majorsági zselléreknek tekintendők azok, kik a határnak oly részére telepíttettek, mely sem egyeseknek, sem a jobbágyságnak elkülönzött birtokában nem volt; de ezt a központi bizottmány kihagyatni kívánja; s hogy most már, miután a szőlőkre nézve szinte így intézkedett a ház, per analogiam4 ez is ki fog maradni, ezt kérdésbe sem veszem, hanem megvallom, miként itt sem osztoztam volna ezen nézetben, mert én más szempontból indulok ki arra nézve, hogy mi a közös s mi a külön birtok. Úgy látszik, a ház azon szempontból indul ki, hogy közös birtoknak tekinti a határnak azon részét, mely a jobbágyságnak eddig közös legelője volt a földesúrral, vagyis régi kifejezés szerint a jobbágyság e részben is compossessornak5 tekintetik a földesúrral. Az én nézetem szerint pedig a fennálló törvények szempontjából kiindulva ez nem áll; mert midőn valamely földesúr jobbágyokat telepített a határára, történt legyen ez bármikor, akár az úrbér behozatala előtt, akár utána, nem kötelezte magát másra, mint egy bizonyos mennyiségű földnek, a belső teleknek kiadására, s arra, hogy a jobbágynak annyi legelőt fog adni a határból, mennyi azon telekhez akár a törvény, akár tapasztalás szerint szükséges. Ha például valamely határban két-háromezer6 holdnyi közlegelő volt, s oda például 10 jobbágyot telepített a földesúr, nem kötelezhette őt sem a törvény, sem a természetes igazság arra, hogy az egész két-háromezer holdnyi legelőnek használatát közöttük annyira átengedje, hogy a maga hasznára abból semmit sem tarthatott volna meg; hanem csak arra köteleztetett, hogy a közös jobbágyságnak közlegelője kikerüljön 573annyira, amennyiben az megkívántatott szessziókhoz7 képest, melyeket a jobbágyok bírtak. És ha más szempontot veszünk fel, akkor az egyik következetlenségből a másikba esünk; akkor abszurditás minden legelőelkülön[ö]zés; akkor abszurditás az, hogy például valamely határban, hol nagy a közlegelő, s nem sok a szessziók száma, hogy ott, mondom, 22-30 holdat adtak egy szesszióra, s nem 300-at, mert ennyi került volna a közösség szempontjából; akkor abszurditás az, hogy eltűrje a ház, miszerint minden allodiatura8 bizonyos tekintetben vissza ne adassék, mert ha a közösség a compossessorátus9 szempontjából tekinti közösnek a közlegelőt, hogyan engedhetné meg azt, hogy a földesúr abból valamit elfoglaljon, s a maga hasznára

deak-001-006-022-0011 Zsinórmértékül.

deak-001-006-022-0022 Mária Terézia 1767. január 23-án rendelettel szabályozta az úrbéri szolgáltatásokat.

deak-001-006-022-0033 Feltehetően elírás, értelemszerűen: kapott.

deak-001-006-022-0044 Ennek mintájára, példájára.

deak-001-006-022-0055 580Közbirtokosnak.

deak-001-006-022-0066 A Közlönyben itt 20-30 ezer holdnyi legelő szerepel, ez azonban erős túlzásnak tűnik.

deak-001-006-022-0077 Jobbágytelkekhez.

deak-001-006-022-0088 Majorság, szabad nemesi birtok.

deak-001-006-022-0099 Közbirtokosság.

fordíthasson? Ez meg volt eddig engedve, valamint a legelőelkülön[ö]zésnél is nem az tekintetett, hogy a legelő közös volt, hanem aszerint osztották fel, amint elegendőnek találtatott a szessziók számához képest; s ha nagyobb volt a szessziók száma, akkor többet kaptak, ha pedig kisebb, akkor kevesebbet. S ha ez igaz, akkor nem áll azon elv, melynél fogva a feljebb említettem tétel kihagyatni kívántatik, ha pedig így áll, mire még többeket is felhozhatnék, például ha valamely határban bizonyos számú jobbágyok az úrbér behozatala előtt letelepedtek, mikor ezen helységet klasszifikálták10 – occasione introducti urbarii11 – mit vettek fel? Meghatározták, hogy például A. helység első klasszisba12 tartozik, B. a másodikba s így tovább; s az első, második, harmadik klasszis közti különbség nem azon szempontból határoztatott meg egyedül, hogy milyen a földnek kvalitása13 , mert a földnek minősége egy másik klasszifikáció alá tartozik, ti. az alá, mely szerint 1000-1200 négyszögöllel mérték ki a holdat; hanem a helység minőségének klasszifikációjánál minden beneficium és maleficium14 tekintetbe vétetett; tekintetbe vétetett az emporiális15 hely közelsége, a keresetmód könnyebbsége, a faizás16 , s tekintetbe vétetett, hogy bőven vagy nem elegendő bőven van-e legelője; ugyanazért a 9 kérdőpontok egyik feleletében van: pascuum habent abundans, pascuum sufficiens, pascuum exiguum17 . S mikor meghatározták a szesszió klasszisát, ezen meghatározása a klasszisnak nem volt következés nélkül, hanem az volt a következése, hogy ha valamely helység első klasszisba került, tehát a földnek constitutivuma18 2, 3, 4 holddal kevesebb lett, mint azon helységnél, mely a második klasszisba került. Ezen szempontból kiindulva tehát, ha igaz, hogy ahol a földesúr azóta a legelőt elfoglalta, vagy akárminő szerződés mellett kiadta, vagy allodiaturává fordította, s most akarja a pascuumot19 elkülönöztetni, ha igaz, mondom, hogy ezen elkülön[ö]zésnél figyelmezni kell az elfoglalt részekre is, mert különben a klasszifikációnak bázisa lesz eldöntve, s ezer ember károsodik; ha ez áll, korántsem következik az, hogy mindazon 574legelő, mely még most közös, az oly közös, mint a compossessoriális birtok. S azon elvet ne felejtse a ház, hogy midőn itt a kárpótlásról intézkedik, korántsem teszi azt, hogy ajándékot osztogatna valamely bizonyosan s kétségtelenül ajándék tárgyát tehető masszából; hanem azt méltóztassék megfontolni, hogy ajándékot osztogat a státus közértékéből; s valamint igaz az, hogy a szegény osztály iránt méltó figyelemmel kell lennünk, úgy másrészről azt is meg kell kérdeznünk, hogy midőn ajándékozunk, kiéből ajándékozunk? A magunk zsebéből egyedül? Éppen nem. Szép generositás20 lenne, ha 400 ember százezereknek a magáéból ajándékozna. Hanem ajándékoz az országéból, éppen azon zsebből, melybe a legszegényebb emberek véres verítéke foly be. Van-e tehát igazság ezen ajándéknál? Ám méltóztassanak megfontolni, hogy egy első lépés a néha már kinevetett logikai konzekvenciával, akaratja ellen hova viszi az embert. Íme, a múlt országgyűlésen azt mondottuk: 150 milliót fogunk ajándékozni az adózó népnek. De ajándékozzuk kinek? Az adózó nép azon osztályának, mely sokkal szerencsésebb helyzetben volt, mint sok, nálánál szegényebb ember, mint például a házatlan zsellér, a cselédség nagy serege, sok városi lakos, sok mesterember, s ezeknek cselédei; ajándékoztuk azon osztálynak, mely már azért is szerencsésebb helyzetben volt, mert magát azon telket is ingyen kapta, melyet a törvényhozás most odaajándékozott. De nem szólok ellene, szólni nem is akarok; lehet, hogy talán Isten áldása fogja követni ezen lépést, s ezt óhajtom; annyi bizonyos, hogy a hűbéri viszonyok megszüntetése egyik legfontosabb, legsürgetősb teendő volt. De mi következett mármost belőle? Az, hogy midőn a szőlődézsma megváltása jött szóba, már akkor előhozatik, s talán igen szoros logikai konzekvenciával hozatik elő, hogy ha az aránylag gazdag telkes embernek ajándékozott a státus, ajándékozza el tehát a szőlődézsmát is annak,

deak-001-006-022-01010 Osztályozás.

deak-001-006-022-01111 Az urbárium bevezetése alkalmával.

deak-001-006-022-01212 Osztályba.

deak-001-006-022-01313 Minősége, értéke.

deak-001-006-022-01414 Haszonvétel és teher.

deak-001-006-022-01515 Vásáros hely, piac.

deak-001-006-022-01616 A tűzi- és épületfa vágásának joga.

deak-001-006-022-01717 Bőséges, elegendő vagy csekély legelője van.

deak-001-006-022-01818 Állománya.

deak-001-006-022-01919 Legelőt.

deak-001-006-022-02020 Nagylelkűség, bőkezűség.

kinek egy fertály telke van csak, vagy még kevesebb. Íme, most már egy követtársunk ugyanezen logikai konzekvenciával – s éppen a logika szempontjából nem szólhatunk ellene – azt indítványozza, hogy ha a fertálytelkeseknek21 ajándékozunk, ajándékozzunk a szegény zselléreknek is. Igenis, mert a következetességnek éppen azon ereje van, hogy azzal a dolgok közepén nem lehet megállni, s azt fogja mondani a nép: ha már oly jó kedvetek van a státus értékéből ajándékozni, tehát miért nem ajándékoztok nekünk is, kik még szegényebbek vagyunk? Értem a házatlan zselléreket, a cselédeket, kiknek a legnyomorultabb helyzetök van, mert ha a kenyérkereső családfő megbetegszik, az egész család ínségre jut; értem a városi munkásokat, napszámosokat, kik nem biztosak, hogy másnap megtalálhatják mindennapi kenyeröket. S miből ajándékozunk a szőlő megváltásánál? Ajándékozunk a 575felső vidék értékéből, hol a szőlőnek híre sincs. S kinek? Ajándékozunk például Zalának, hol sok szőlő van. Ajándékozunk a városi polgár értékéből, ki ezen törvény rendelkezésével nem nyert semmit, s ajándékozunk az álladalom rovására, s kitesszük a státust annak, hogy nem lesz képes a reárakott terhet elviselni. S ezen eljárásnál könnyen fogunk tévedhetni s belemenni egy más ösvénybe, melynek követése még veszedelmesebb; mert kimondhatlanul kell vigyázni a státusnak azon határvonalra, hol a státusnak az egyesek vagyona feletti rendelkezése megszűnik jogos lenni; vigyázni kell pedig azért, mert csak egy lépés ezen túl, s nemcsak a tulajdon szentsége van némileg megsértve, hanem a tulajdonróli fogalom is fel van forgatva. Midőn az országgyűlés azt mondotta: akarom, hogy az úrbéri viszonyok megszűnjenek, azt mondottam rá: ennek jó filozófiai alapját látom. Midőn ismét az országgyűlés mondotta, hogy a földesúrnak ezen jövedelmei megszűnnek, s a státus fogja pótolni, azt mondottam reá: ennek jogalapja van, mert az úrbéri viszonyok, az úrbéri birtok s az ezért járó adózás már háromszáz év óta oly neme volt a tulajdonnak, mely felett a földesúr szabadon nem rendelkezhetett; s már Ulászló idejében22 van megemlítve, miként az úrbéri szolgálatok szabályozása a státust illeti, s a kilenced és a tized már a legrégibb törvényekben is meg van említve, s oly tulajdonnak tekintetett, mely a státus intézkedése alatt állott. És a státus e tekintetben többször változtatásokat tett, s a többi közt Mária Terézia alatt behozatott az urbárium, míg végre a sok folytonos intézkedés után a státus azt mondotta: ezen természetbeni adózások nem felelnek meg az állam céljának, e részben a földesúr a jövedelmeket úgysem szaporíthatja, s a birtok attól, kinek kezében van, el nem vehető: tehát nem történik semmi károsodás, hanem ezen természetbeni kiszolgáltatás megszűnik, s ehelyett a földesurak kárpótlást kapnak a státustól. Itt szívesen hajoltam meg a státusnak rendelkezési hatalma előtt, mert a státus oly tulajdon hasznáról rendelkezett, amely feletti rendelkezés mindig a státust illette. De már kevesebé illik ezen törvény rendelete a szőlőkre nézve, mert a szőlő magántulajdon volt, mely felett a státus nem intézkedhetik, minthogy magánszerződések mellett adatott ki; és szinte ily kevéssé illik e törvény rendelete azon majorsági zsellérekre, kik csupán majorsági földön laknak. De nem is oly könnyű e részben célszerűen intézkedni. Nem könnyű pedig azért, mert azt hiszem, jól organizált23 státusban kettő lehet a tulajdon iránti fogalom: vagy a tulajdonnak sérthetlensége, vagy az egyéni tulajdonnak megszüntetése; az első az egész civilizált Európában eddig fennáll; a másik azon teóriák egyike, melyek felett igen sok eszes fő sokat írt, s melyeknek létesítésök után sokan ábrándoztak, de amely nem hozatott még eddig létre; mely lehet, hogy majd egykor mint 576státusforma megállapodik, ti. a kommunizmus. De Európában a jelen státusokban a tulajdon sérthetlensége még fennáll; a kommunizmusnál nincs egyéni tulajdon, minden tulajdon a státusé, s annak minden haszna a státust illeti. Ezen teóriák egyike tisztán a gyakorlatnak, másika a filozófia fogalmának megfelel, hanem gyakorlati nehézségekbe ütközik, melyeket még eddig

deak-001-006-022-02121 Negyed telkeseknek.

deak-001-006-022-02222 II., Jagelló Ulászló (1456–1516), 1490-től haláláig magyar király.

deak-001-006-022-02323 Szervezett, rendezett.

senki elhárítani nem tudott. De a kettő között lehet még egy harmadik egyéni tulajdon, de nem oly sérthetlen egyéni tulajdon, amelyről kényünk szerint rendelkezhetünk; ezt oly státusállapotnak tartom, mely ideiglenes hasznot ígér bár, de előbb-utóbb megbünteti magát. Nem a szegény nép érdekében teszünk, ha mi az egyéni tulajdont nem tiszteljük. Vegyük fel gyakorlatilag. Néhány százezer embernek ajándékot adunk. Emlékezzünk arra, hogy a história nem mutat példát, hogy a népet az ajándékozás tette volna boldoggá; a népet a szorgalom, iparkodás, mely a megválthatást könnyíti, teszi szabaddá és boldoggá. Ámde ha azon lépést szükségesnek látja a ház azért, mert a jelen aggasztó körülmények között még inkább akarja megmutatni a népről ily módoni gondoskodását, nincs ellene kifogásom, csakhogy szükségesnek tartom megemlíteni itt szinte, mint a további pontoknál, azt, hogy magával a néppel nem sok jót teszünk jövendőre nézve. Az úrbéri viszonyok megszüntetése egy különös, sajátságos állapotot hozott be ezen hazába, amelyből ezen haza felvirágzott volna, azt ti., hogy a nagy területek birtokosai a majorsági gazdálkodást lehetetlennek fogják találni; sem annyi tőkepénzök nincsen, hogy a szükséges javításokat beruházhassák a birtokokba, sem annyi erejök, hogy a majorsági gazdálkodást megbírják. Ebből egy célszerűbb gazdálkodási rendszernek kellett volna támadni, ti. a józan, célszerűbb rendszernek, amely Európának több más országaiban az industriát24 nagyon emelte, és ahol hibái vannak, nem a bérrendszer, hanem annak nem szabályozása okozta a hibákat. Sok ember iparkodása után élelmét találta volna meg, s vagyont szerzett volna; hivatkozom Fejér s Tolna megyékre, ahol korábbi időkben éppen a haszonbérlőkből származott oly osztálya az ottani polgároknak, kikre most is legtöbbet lehet építeni, s akik más régibb családokkal konkurálhatnak értelem, vagyonosság s hazafiságra nézve. Ha mi a tulajdont nem tiszteljük, azt lehetetlenné tesszük hosszú időre. Kérdezzük gyakorlatilag önmagunkat vagy akárkit. Egy földesúrnak terjedelmes majorsági birtoka van, amelyet eddig úrbéri adózások mellett a szegény néppel munkáltatott; ezt a törvény igen helyesen megszüntette; ezen majorsági birtokot újra kellene marhákkal és egyéb szükséges gazdasági instrukciókkal25 ellátni. Erre tőkepénze nincs; s nagyobb szorgalmat kíván a mívelése, mintsem hogy azt megbírhatná; természetes következése volna haszonbérbe kiadni, éspedig nem egyébre,26 hanem 577hosszabb időre; jövedelme több lesz a birtokosnak, és sok szegény ember elél belőle. De ha ezen törvény példát ad arra, hogy a tulajdonos nem bizonyos aziránt, ha vajon amit haszonbérbe adott ki, a jövő évben nem veszi-e el a törvényhozás, s nem adja-e oda a haszonbérlőnek, hova fog ez vezetni? Kérdem mármost, ha odavisszük a dolgot, jót tettünk-e azon szegény néposztállyal, mely iparkodása s szorgalma által akar magának élelmet, vagyont szerezni, s meggazdagodni? Azt hiszem, nem. Én nem a földbirtokosok érdekében emelek e részben szót, hanem a nép érdekében, nem a nép egy osztályának érdekében; én nem azt veszem, hogy azon 10, 20, 200, 1000 vagy 2000 embernek ajándékozzunk-e, hanem előttem ezen fogalom: „szegény nép” áll, és magasabb törvényhozási szempont, azon szempont, hogy ezen fogalomnak: „szegény nép” a szorgalom s iparkodásra utat kell nyitni, ahelyett hogy alamizsnát kellene adni annak, aki kevésbé szorult az alamizsnára, mint az, aki adja. Azt hiszem, hogy a filantrópia27 oly dolog, melyet a törvényhozásnak szem elől téveszteni nem szabad; de oly dolog, amellyel azért kell óvakodóbban bánni, mert kétélű fegyver, hogy midőn egyiknek kedvezni akarunk, akkor a másikat, s pedig éppen oly szegényt ne sújtsunk. Midőn egyrészről generosusok28 akarunk lenni, akkor egy másik szegény osztály iránt ne legyünk igazságtalanok; pedig minél többet ajándékozunk, s ezt minél inkább tesszük a státus rovására, annál inkább kitesszük magunkat az igazságtalanságnak, hogy olyanok által fizettetjük az ajándékot, akik szintoly szegények, és akiknek a nyereségből semmi hasznuk. Felhoztam a szőlődézsma megváltására nézve a fel[?]föld példáját, s a városok példáját minden

deak-001-006-022-02424 Ipart.

deak-001-006-022-02525 Felszerelésekkel.

deak-001-006-022-02626 Feltehetően a Közlöny sajtóhibája. Értelemszerűen: egy évre.

deak-001-006-022-02727 Jótékonykodó emberszeretet, emberbaráti érzés.

deak-001-006-022-02828 Nagylelkűek, bőkezűek.

megváltásokra nézve. Azt hiszem, hogy igen szép dolog a generositás, de az igazság és az igazságszeretet nemcsak szép dolog, hanem kötelesség. Ezért azok, akik az úrbéri 1848-i törvény29 szerint valóságos úrbéresekül tekintendők, azoknál nem léphetni vissza a státus általi kárpótlásra, mert ott van a törvényben, hogy minden úrbéri szolgálatot a státus fog kárpótolni; ellenben ami nem úrbéri szerződés, bárminemű valóságos szerződés, ezen kontradistinkciót30 , hogy mi az a pótló szerződés, gyakorlatilag igen könnyű megérteni. Van-e Magyarországon ember, aki azt, ha valaki egy darab erdejét kiirtatta, avagy pusztáját vidékbeli embernek szőlő alá hegyvám mellett szerződésképp kiadta, úrbéri pótló szerződésnek nevezte volna? Én nem hiszem, ha prókátor is akar lenni valaki, hogy azt úrbéri pótló szerződésnek nevezhesse. Az úrbéri pótló szerződések sem az 1848-i törvényben, sem a régibb törvényben nem azt teszik, hogy azon birtokot változtatják úrbérivé, hanem azt teszik, hogy a valóságos úrbéri birtokoktól járó szolgálatot szabályozzák; mert ha nem ezt tenné, akkor ki fogja nekem megmagyarázni, hogy miért mondja az 1836-i 578törvény,31 hogy azon szerződésnek nem szabad terhesebbnek lenni, mint az úrbéri szerződések? Következőleg, a szőlők és majorsági földek iránt kötött szerződések, ha úrbérieknek volnának tekintendők, akkor a fizetések jogtalanok és törvénytelenek volnának, mert átalában mind terhesek. Például, itten hallottam, hogy vannak majorsági zsellérek, kik szerződés mellett egy kis darab földet bírnak; ha ezen szerződések úrbérieknek lennének tekintendők, nem volna szabad azoknak terhesebbeknek lenni az úrbérieknél, s akkor törvénytelenek volnának. A valóságos úrbéri birtokot szabályozzák a szerződések, de azért, hogy valamely birtok árendába adatik, nem következik abból, hogy úrbérinek tekintendő. Végre egyet említek még, azt ti., hogy mi néhány évek előtt iszonyú aggodalommal tekintettünk körül az országban. S miben gyökerezett ezen aggodalmunk? Abban, hogy Magyarországnak ipara átalában nincs. Most e veszélyes pillanatban is érezzük súlyát annak, hogy Magyarországnak ipara századokon keresztül el volt hanyagolva. Akkor minden erőnk s tehetségünk arra volt irányozva, hogy Magyarországban az ipar emelésére tőkepénzeket szerezzünk, mert láttuk, hogy a legsúlyosabb adó, mi rajtunk fekszik, hogy iparművek jönnek az országba, s Magyarország elszegényedésének oka az, hogy többet adunk ki az iparcikkekért, mintsem beveszünk termékeinkért. Ezt az eszmét súlyosabb dolgok háttérbe szorították; de azt hiszem, hogy mikor valami lépés szükséges a haza megmentésére, akkor más tekintetnek hallgatni kell. A salus publica suprema lex esto32 esetén kívül is gondosan kell a törvényhozásnak figyelni, hogy maholnap bekövetkezik az idő, mikor gondjainkat az ipar emelésére fordítandjuk. Pedig mi által történik az ipar emelése? Ha Magyarországban a tőkepénzt szaporítjuk. Vajon eszköz-e arra, hogy a tőkepénz Magyarországba befolyjék, hogy idegen pénz özönöljék ide, ha magát a birtokot és tulajdont bizonytalanná tesszük, ha nem lesz neme az értéknek, melyet Magyarországban biztosnak mondhatni? Azt mondja valaki, hogy értéke tőkepénzekből áll, gondoskodtunk arról is, hogy a tőkepénz ne legyen bizonyos érték, mert utasítottuk a hitelezőket a státuspapirosok33 bizonytalan értékére. Nem azért mondom ezt, mert bizonytalannak akarom állítani a magyar státuspapirosokat, hanem mert minden státuspapiros a világon bizonytalan érték, az iparvállalatok átalában mindig kocka [sic!].34 Ennek kell bázisának lenni, és az iparvállalatok csak úgy jövedelmeznek, ha az a jövedelem, melyet hoznak, a kamatlábhoz mérve nagyobb, mint a közönséges kamat. Tehát a státusnak igyekezni kell, ha az ipart akarja előmozdítni, a kamatlábat leszállítani. Azt nem akképp lehet eszközölni, ha egy törvényben kimondjuk, hogy 4 vagy 5%-nál többet követelni nem szabad, hanem azzal, ha a pénz a státusban olcsóvá lesz. A pénzt 579olcsóvá másképp nem lehet tenni, mert azt teremteni nehéz, mint ha idegen helyről minél több pénz foly be a hazába; ez pedig csak úgy történik, ha a

deak-001-006-022-02929 Az 1848:9. tc.

deak-001-006-022-03030 Megkülönböztetést.

deak-001-006-022-03131 A jobbágyok tartozásairól rendelkező 1836:7. tc.

deak-001-006-022-03232 A közérdek legyen a legfőbb törvény.

deak-001-006-022-03333 Államkötvények.

deak-001-006-022-03434 Értsd: Az iparvállalatok általában mindig kockázattal járnak.

pénznek befektetési alapját biztosítjuk. Például, egy birtokosnak a beruházásra szüksége volna 10 ezer forintra, és azt hiszi, hogy ezen pénz neki 12%-ot behoz. Ha a fekvő tulajdon, mely kezén van, biztos és ingatlan, akármely hitelező fog neki 6 percentre35 pénzt adni; ha ezen pénz külföldről hozatik be, a pénzmennyiség szaporíttatik, s a birtokos 6%-ot nyervén rajta, szaporítja a státus értékét. De ha a hitelező azt mondhatja: neked ennyi birtokod van, de nem vagyok benne biztos, hogy a jövő törvényhozás nem veszi-e el tőled, nem fog neki kölcsönözni. Meggyőződésem szerint azon törvényhozó, ki akár a néposztályoknak egy részét, akár az érdekeknek egy nemét, akár a teendőknek egy ágát veszi csak figyelembe, csak félig teljesítette kötelességét, s ez oly fél lépés, mely gyakran többet árt, mint használ. A törvényhozónak az ország öszves érdekeit kell figyelembe venni, s szavamat csak azzal végzem, amit először mondottam, miszerint azt hiszem, hogy mind ezen, mind a többi pontoknál el kell kerülni azt, hogy a státus által történjék a kárpótlás, s ajándékozzunk valamely osztálynak, mely nem szorult rá annyira, mint az, aki ajándékoz. Vagy ha azt hiszi a ház, hogy azon következetességnél fogva, mi a szőlőkre nézve megállapíttatott, most a zselléreknek az ajándékot meg akarja adni, ám tegye; de a további pontoknál méltóztassanak figyelembe venni, hogy éppen olyan kötelesség a tulajdonsérthetetlenséget tekintetbe venni, mint bármely osztályán a népnek segíteni. Ha a földbirtokosoknak kedvezni akarunk, ne tegyük azt, mert minden igazságtalanság megbünteti magát, s leginkább félszeg lépés lenne, ha százezer embernek alamizsnát adunk más százezernek rovására. Törvényhozási fogalmammal ez nem egyezik meg. Azt óhajtanám tehát, hogy ezen §-t hagyjuk meg, amint van, s erre sem állottam volna rá, hanem a szőlőkre nézve el van fogadva az elv. Kihagyva tehát, mit a központi bizottmány36 kihagyott, hagyjuk ki ezen §-t, azaz ami úrbéri, váltsa meg a státus, mert a márciusi törvényekben ez ki van mondva, ami pedig nem úrbéri, váltsa meg az, aki bírja.

deak-001-006-022-03535 hatszázalékos kamatra.

deak-001-006-022-03636 A képviselőház törvény-előkészítő osztályainak előadóiból alakított központi választmány.

Közlöny, 1848. szeptember 24. (107. sz.) 550, 551. p. Közli Kónyi Manó 2. köt. 323–332. p.