UTÓSZÓ
615UTÓSZÓ
Deák Ferenc a XIX. századi magyar politikai és jogi gondolkodás egyik legjelentősebb alakja volt. Kiemelkedő szerepet játszott a magyar liberalizmus hagyományainak megteremtésében, miközben mind a köztanácskozások, mind pedig a jogalkotás területén korának legnagyobb mestereként tisztelték. Rokonszenves egyénisége, szinte egyedülálló erkölcsi tisztasága, kivételes politikai realitásérzéke, sajátos érvrendszere és harcmodora még a legkiválóbb kortársaitól is markánsan megkülönböztette. Nem véletlenül nevezték a haza bölcsének: beszédeit, írásait vagy leveleit lapozgatva ma is számos maradandó értékű gondolattal, időtálló bölcsességgel találkozhatunk.
Deák Ferenc válogatott munkái – eltekintve egy 1998-ban megjelent, viszonylag kis terjedelmű válogatástól – utoljára 1934-ben láttak napvilágot, Berzeviczy Albert szerkesztésében. Deák műveinek mindmáig legteljesebb gyűjteményét Kónyi Manó jelentette meg 1882 és 1898 között, majd pedig második, bővített kiadásban 1903-ban. Deák legtöbb levelét Váczy János adta ki 1890-ben, az utóbbi években pedig Sándor Pál tett közzé két kisebb levélgyűjteményt. Az elmúlt évszázadban számos további, Deák Ferenctől származó szöveg vált közismertté és jelent meg szétszórtan a legkülönbözőbb kiadványokban, ezeket azonban senki sem gyűjtötte össze. Nem készült el Deák műveinek tervezett kritikai kiadása sem, ezért hiányzik az olyan modern, tudományos igényű munka, mely Deák életművének legfontosabb darabjait közzétenné.1
deak-002-006-000-0011 • Deák munkáinak legteljesebb kiadásai: Deák Ferencz beszédei. 1–6. köt. Összegyűjtötte Kónyi Manó. Budapest, 1903, Franklin-Társulat; Deák Ferencz válogatott munkái. Kiadta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Ferenczi Zoltán. Budapest [1905], Lampel; Deák Ferencz munkáiból. 1–2. köt. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Wlassics Gyula. Budapest, 1906, Franklin-Társulat; Deák Ferenc műveiből. Bevezette Berzeviczy Albert. Budapest [1934], Franklin-Társulat; Molnár András: Deák Ferenc. Magyar Szabadelvűek. Budapest, 1998, Új Mandátum Könyvkiadó.
Válogatásunk e hiányt igyekszik pótolni, különös tekintettel Deák Ferenc elmélyültebb gondolati tartalmú, általánosabb érvényű megállapításokat megfogalmazó 616műveire. Kötetünk Deák életművének, közel fél évszázados közéleti pályafutásának arányos bemutatására törekszik. Válogatásunkban helyet kaptak Deák legfontosabb politikai megnyilatkozásai, függetlenül attól, hogy a nyilvánosságnak szánt munkáról vagy csupán bizalmas jellegű magánlevélről van-e szó. Teljes terjedelemben közöljük Deák nyomtatásban megjelent önálló műveit, legfontosabb országgyűlési, megyegyűlési vagy egyesületi beszédeit, felszólalásait, valamint a nevéhez fűződő leglényegesebb jogelméleti munkákat, törvénytervezeteket és miniszteri rendeleteket. Mindezek mellett közreadjuk azokat a politikai természetű magánleveleket is, amelyek minden más forrásnál hitelesebben világítanak rá Deák jellemére, gondolkodásmódjára és sajátos politikai érvrendszerére. Kötetünk utószava alapvetően életrajzi összegzés, amely az itt közreadott források legtöbbjét is értékeli, és felidézve keletkezési körülményeiket – előzményeiket vagy utóéletüket – elhelyezi őket Deák gazdag életművében.2
deak-002-006-000-0022 • Deák életművének legalapvetőbb összegzései: Kónyi Manó i. m.; Ferenczi Zoltán: Deák élete. 1–3. köt. Budapest, 1904, Magyar Tudományos Akadémia. Utószónk 1849-ig terjedő részében mindezeken túl általában az alábbi, hosszabb-rövidebb életrajzi összefoglalásokat hasznosítottuk: Szabad György: Deák Ferenc három politikai korszaka. Magyar Tudomány, 1976. 11. sz. 675–687. p.; Varga János: Deák Ferenc. In Ezer év. Arcképek a magyar történelemből. Főszerk. Pozsgay Imre. [Budapest], 1985, Hazafias Népfront, 200–211. p.; Pajkossy Gábor: Deák Ferenc. In Körösök vidéke. Honismereti füzet. Szerk. Erdmann Gyula. Gyula, 1989, Békés Megyei Levéltár, 55–66. p.; Körmöczi Katalin: Deák Ferenc életútja. In „…a mi megmarad, fordítsa jó czélokra”. Deák Ferenc hagyatéka. Szerk. Haider Edit. Budapest, 1992, Magyar Nemzeti Múzeum, 9–184. p.; Király Béla: Deák Ferenc. Budapest, 1993, Akadémiai Kiadó; Sándor Pál: Deák Ferenc a történelmi személyiség. Századok, 1993. 127. évf. 1. sz. 3–34. p.
Szöveghű forrásközlésünk általában Deák Ferenc eredeti kéziratai, vagy ha ezek nem maradtak fenn, Deák munkáinak egykorú kéziratos másolatai, hivatalos nyomtatványok eredeti példányai, nyomtatott vagy kéziratos országgyűlési jegyzőkönyvek és egykorú sajtótudósítások, tehát a leghitelesebb, eredeti szövegváltozatok alapján készült. Kivételt azok a levelek képeznek csupán, amelyeknek sem eredeti kézirata, sem egykorú közlése nem került elő. Ezekben az esetekben értelemszerűen az első, illetve legelfogadottabb szakirodalmi közlést vettük alapul. Forrásközlésünk nem csupán abban tér el Kónyi Manóétól, hogy Kossuth Lajos, illetve Stuller Ferenc kéziratos országgyűlési tudósításainak más-más példányát használtuk – és közöttük a másolási hibákból adódóan kisebb-nagyobb különbségek, eltérések vannak –, hanem abban is, hogy Kónyi helyenként erősen stilizálta, átírta, sőt át is szerkesztette az eredeti szövegeket. A történelmi hűség érdekében mi azokban az esetekben is az eredeti szövegváltozatokat közöljük, ha azok fésületlenebbeknek, megfogalmazásukra nézve nehézkesebbnek tűnnek, mint a közismert, ám Kónyi Manó által stilizált szövegek.
Ugyanakkor Kónyi Manó visszaemlékezéséből3 tudjuk, hogy Deák beszédeinek a Képviselőházi naplóban megjelent szövege is már szerkesztett változat volt. Deák azt vallotta, hogy a jó gyorsírónak ragaszkodnia kell a tartalmi pontossághoz, de ki kell javítania az élőbeszédben könnyen előforduló hibás mondat- és szószerkezeteket, s törölnie kell az ismétléseket. A kiegyezési megállapodásokat érintő hosszabb beszédeinek szövegét azonban mindig gondosan maga javította.
deak-002-006-000-0033 • Kónyi Manó 1887.
Deák Ferenc válogatott munkáit a gördülékeny olvasás és a szövegértés 617megkönnyítése érdekében modernizált helyesírással adjuk közre. A központozásban, a szavak egybe- és különírásában, a nagy- és kisbetűk, a hosszú és rövid magán-, illetve mássalhangzók használatában, továbbá a tulajdonnevek írásában a mai helyesírást követjük. Az aposztrófokat elhagytuk, a „cz” helyett „c”-t írtunk, az egyértelmű rövidítéseket pedig külön jelzés nélkül feloldottuk. Ugyancsak minden megjegyzés nélkül kijavítottuk a nyilvánvaló elírásokat vagy sajtóhibákat, betűcseréket és betűkihagyásokat. A szöveghiányokat, valamint az értelemszerű kiegészítéseket szögletes zárójellel jeleztük. Az idegen eredetű, illetve régies szavak eredeti írásmódját abban az esetben tartottuk meg, ha a szó ma már nem használatos, vagy ha ezt kívánta meg a szövegkörnyezet. (Megtartottuk Deák eredeti, sajátos szóhasználatát a gyakran egyetlen dokumentumon belül is közvetlenül, váltakozva alkalmazott „alkotmány” és „alkotvány”, valamint az „országgyűlés” és az „ország gyűlése” kifejezések esetében is.) A ma is használatos idegen szavakat az akadémiai helyesírásnak megfelelően írtuk át, míg a régies alakú szavakhoz, továbbá a kevésbé közismert nevekhez, történelmi utalásokhoz vagy a hivatkozott törvényekhez értelmező, magyarázó jegyzeteket fűztünk. A szövegekben jelölt kiemelések minden esetben a forrásközlés alapjául szolgáló dokumentum eredeti kiemelései.
Az Adalék a magyar közjoghoz című mű szövegét az 1865-ben megjelent önálló kiadás alapján adjuk közre, felhasználva azonban a munka Csengery Antal kézírásával fennmaradt (OSZK Kt. Fol. Hung. 1660) töredékes kéziratát és a Magyar Törvénytár 1822-ben megjelent kiadását (Corpus Juris Hungarici seu Decretum Generale inclyti Regni Hungariae. Tom. 1–2. Buda, 1822). Amennyiben a Deák által megadott törvénycikk latin szövege eltér a Magyar Törvénytár szövegétől (1723:21. tc. 2. §, 1662:42. tc., I. Lipót koronázás előtti hitlevelének 8. pontja, Aranybulla 31. tc. 2. §, 1715:122. tc., 1723:42., 89., 113. tc. címe, 1723. évi dekrétum előbeszéd 1., 3. §, 1790/91. évi dekrétum előbeszéd 2. tc.), az utóbbi alapján korrekciókat tettünk. A jegyzetekhez felhasználtuk Kovács Istvánnak a mű reprint kiadásához (Budapest, 1987, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó) készült jegyzeteit. Deák jegyzeteitől megkülönböztetendő saját jegyzeteinket, ez utóbbiakat szögletes zárójelbe tettük.
Az 1849 előtti szövegekben előforduló latin nyelvű idézetek és kifejezések fordításáért, illetve a fordítások ellenőrzéséért Kóta Péternek, ugyanezen szövegek számítógépes rögzítéséért Bakiné Irmai Mariannának, összeolvasásukért pedig Oláhné Szakály Gabriellának tartozunk köszönettel! Az 1849 utáni szövegben előforduló latin nyelvű idézetek és kifejezések fordításában és ellenőrzésében Almási Tibor és Soós István volt segítségünkre.
618Deák Ferenc a Zala megyei Söjtörön született 1803. október 17-én. Apja, idősebb Deák Ferenc a zalai nemesség vagyonosabb, jogi műveltsége révén hivatalokat is viselő táblabírói rétegéhez tartozott. A kis Ferenc születése tragédiával árnyékolta be a viszonylag jómódú család életét, mert édesanyja, Sibrik Erzsébet a szülés során meghalt. A búskomorságba esett apa a zalatárnoki rokonokhoz száműzte az „anyagyilkos” csecsemőt. Ferenc ötéves volt, amikor apja halála után jóval idősebb testvérei, Antal és Klára vették magukhoz. Ettől kezdve Kehida lett a lakóhelye, neveltetését pedig testvérei irányították.
Deák Ferenc bátyja példáját követve járta végig a környékbeli iskolákat: 1811-től a keszthelyi premontrei gimnázium, 1812-től a pápai bencés algimnázium, 1813-tól pedig a kanizsai piarista gimnázium növendéke volt. Kivételes szellemi képessége, bámulatos memóriája és szociális érzékenysége már ekkoriban megmutatkozott. 1817-től 1821-ig a győri jogakadémia hallgatója volt. Itt érték az első politikai jellegű benyomások. A Tudományos Gyűjtemény olvasása és szerkesztőjével, Fejér Györggyel folytatott beszélgetései során kezdett megismerkedni a rendi nacionalizmusba ágyazott felvilágosult eszmékkel. Felkeltette érdeklődését a megyei közélet is, és a szigorú tiltás ellenére többször ellátogatott Győr megye közgyűléseire.
A jogakadémiát követően egy évet gyakornokoskodott Zala megyében, majd 1822 novemberében Pesten lett jurátus. Miközben Pesten Rőth József, a Károlyi grófok jószágigazgatója mellett végezte jogi gyakorlatát, kapcsolatba került a Kisfaludy Károly körül csoportosuló fiatalokból álló Auróra-körrel. Itt ismerkedett meg Stettner (Zádor) Györggyel, Toldy Ferenccel, Bajza Józseffel, nem utolsósorban pedig Vörösmarty Mihállyal, akivel később bensőséges, életre szóló barátságot kötött. A fiatal irodalmárok baráti köre kitágította Deák szellemi horizontját, és a liberális eszmeáramlatok befogadására inspirálta. Bár társaságukat személyesen alig egy évig élvezhette, mert 1823 decemberében jeles eredménnyel ügyvédi vizsgát tett, és visszatért szülőföldjére, Zalába, a ritka, de annál becsesebb személyes találkozások között élénk levelezést folytatott pesti barátaival. Ők közvetítették számára a polgárosodó kultúrközpont szellemi életének legfrissebb híreit, ők ösztönözték állandó önművelésre, ők látták el olvasnivalókkal.
A fiatal Deák ugyan alig mozdult ki szülőföldjéről, olvasmányai révén mégis európai látókörű műveltséggel vértezte fel magát. Noha jogi műveltségének, páratlan tárgyi tudásának alapjait már a győri akadémián megszerezte, később is állandóan képezte magát. Nem elégedett meg a Corpus Juris és az akkoriban használatos hazai jogi szakkönyvek, valamint a magyar országgyűlési 619naplók és irományok (különösen az 1791. évi rendszeres bizottsági munkálatok) alapos ismeretével, hanem tanulmányozta az érvényben lévő bajorországi, porosz és osztrák polgári és büntető törvénykönyveket, valamint Napóleon törvénykönyvét is. Utóbbit természetesen csak német fordításban tehette, mert a „kötelező” latin nyelven kívül csupán németül tudott. A francia és angol felvilágosodás, illetve liberalizmus alapműveit ugyancsak német fordításban, míg a német klasszikusokat anyanyelvükön ismerte meg Deák. Olvasmányai között találjuk például a humanizmust és toleranciát hirdető Lessing műveit, a lipcsei Politz és a freiburgi Rotteck szabadelvű alkotmánytani és államtudományi, valamint a königsbergi Krug liberális filozófiai munkáit. Az angol szerzők közül a történetíró Gibbon, a romantikus történelmi regények mestere, Walter Scott, valamint a gazdasági liberalizmus atyja, Adam Smith volt rá a legnagyobb hatással. Smith közvetítésével jutott el Deák a rousseau-i természetjoghoz. Deák számos francia szerző történeti, politikai és filozófiai művét is tanulmányozta. A francia felvilágosodás klaszszikusai közül leginkább Montesquieu tanaihoz vonzódott, miután a A törvények szelleméről című művében kifejtett elveket Magyarországra nézve is alkalmazhatónak vélte. Deák magáévá tette Montesquieu eszményét, az abszolutizmust korlátozó alkotmányos monarchiát, ahol a hatalmi ágak különváltak: a törvényhozó és végrehajtó hatalom egymástól független, a törvényhozás joga a parlamentet illeti, a végrehajtás a parlamentnek felelős kormány feladata, míg az igazságszolgáltatást mindezektől független bírói testület végzi. Szinte szimbolikusnak tekinthető, hogy Deák e könyvből az alábbi, politikusi arcélét is kifejező mondatot húzta alá: „A politika tompa reszelő, amely észrevétlenül támad, mégis eléri célját.”4
deak-002-006-000-0044 • Sándor Pál 1981; Pajkossy Gábor 1989, 57. p.; vö. Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 10–66. p.; Körmöczi Katalin 9–25. p.
Deák tehát elsősorban olvasmányélményei révén került kapcsolatba a szabadelvűség eszméivel. Liberális meggyőződését erősítették ugyanakkor azok a gyakorlati tapasztalatok is, melyeket pályakezdetén Zala megyében szerzett. Deák nem járta be a szokásos megyei hivatali ranglétrát, mint bátyja, aki előbb alszolgabíró, majd főszolgabíró, végül pedig alispán és országgyűlési követ lett. Ferenc már diákkorában kijelentette – és később is többször hangsúlyozta –, hogy ő semmilyen, fizetéssel járó, „kinevezéstől függhető vagy lekötelezéssel tartozó tiszti hivatalt vállalni soha nem fog”, ezért csak „becsületbeli” hivatali megbízatásokat fogadott el. Így lett 1824 decemberében a nemesi árvákra gondot viselő megyei bizottság jegyzője, később pedig (1836-tól) annak elnöke. Már e munkája során is a megoldatlan társadalmi problémák tucatjával kellett szembesülnie. Még inkább így volt ez ügyészi tevékenysége során. 1824 augusztusában nevezték ki Zala megye tiszteletbeli 620tiszti alügyészévé, és hivatalát 1832 tavaszáig látta el. Részese lett a megye büntető igazságszolgáltatásának; véleményt nyilvánított a gyanúsítottak perbefoghatóságáról és a vád megalapozottságáról, a törvényszék előtt pedig ellátta a vád, ritkábban pedig a védelem képviseletét. Ügyészi munkái közül kiemelkedik Babits József rablógyilkos védelme, az a védőirat, mely a vádlottat magát is a társadalom perifériájára sodródott áldozatként mutatta be, rávilágítva Deák mélységes humanizmusára és erős szociális érzékenységére. Ügyészi tevékenységének tapasztalatai döbbenthették rá Deákot a törvény előtti egyenlőtlenség igazságtalanságára, valamint a feudális igazságszolgáltatás egész mechanizmusának és szokásjogon alapuló ítélkezésének embertelenségére, elavultságára.5
deak-002-006-000-0055 • Molnár András 1995/2, 7–23, 153–161. p.; vö. Kónyi Manó 1. köt. 1–6. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 67–73. p.
Deák Ferenc ezekben az években (1825-től) bátyjával közösen gazdálkodott az osztatlan családi birtokon, amely évente mintegy 3000 pengőforintot jövedelmezett. Jövedelmük feléből örökölt adósságaikat törlesztették, a maradékot pedig a négy testvér egyenlően osztotta szét. Antal hosszabb távolléte, országgyűlési követségei vagy betegeskedése idején Ferencre hárult a gazdálkodás minden gondja, viszonzásul Antal bevonta őt hivatali munkájába, és beavatta a politikai közélet kulisszatitkaiba.6
deak-002-006-000-0066 • Molnár András 1992, 32–43. p.; Molnár András 1993, 41–75. p.
Deák Ferenc élete végéig agglegény maradt, hasonlóan bátyjához, aki kivételes testvéri szeretettel és önzetlenséggel egyengette öccse politikai pályafutását. Ferenc már 26 esztendős korában Zala megye táblabírája volt, 1831-ben pedig helyet kapott abban a bizottságban, amely megtárgyalta és a megye részéről véleményezte az országos rendszeres bizottsági munkálatokban közzétett, meglehetősen konzervatív szellemű törvényjavaslatokat. A helyi véleményeket összegző, Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei címmel kinyomtatott terjedelmes munka7 mind megfogalmazására, mind lényeges tartalmi jegyeire nézve döntő részben Deák Ferencnek tulajdonítható. E nagyszabású operátum kidolgozása jelentette Deák politikai pályakezdetét, és ezzel szerzett magának akkora tekintélyt, hogy következő évben – leköszönő bátyja helyére – a megye országgyűlési követévé választották. A zalai észrevételek tervezetét ugyan még bátyjával közösen dolgozta ki, a fejezetek többségében azonban sokkal inkább Ferenc óvatos liberalizmusa, mintsem a „Werbőczyánus” Antal rendi nacionalizmusa érvényesült. A liberalizmus eszméinek térhódítása leginkább az úrbéri, egyházügyi, köznevelési és tudományos, valamint a közjogi és jogügyi operátumokra tett zalai észrevételekben érhető tetten. Itt használta Deák először a „közjó”, illetve a „közboldogság” fogalmát, és érvelését lépten-nyomon átszőtte a természetjogra történő hivatkozás. Deák reformjavaslatai 621mérsékeltebbek voltak ugyan a leghaladóbb megyék észrevételeinél, de éppen ebben állt Deák taktikájának, politikai harcmodorának lényege. Az ősiség és hitbizomány eltörlését, az önkéntes örökváltság, valamint a sajtószabadság bevezetésének igényét például oly módon hozta szóba, hogy elhitesse a reformok ellenzőivel, miszerint e javaslatok nem gyökeres újítások, hanem csupán a fennálló törvények, a rendi alkotmány hiányosságainak „okos és szükséges” kiigazításai. Deák nem csupán az elérendő célokat tartotta szem előtt, de számolt az alapvetően konzervatív nemesi társadalom erős közegellenállásával is. Óvakodott a gyors, radikális változtatástól, inkább barátságos hangnemben társalogva, lassanként kívánta hozzászoktatni politikai ellenfeleit a korábban rettegett új gondolatokhoz – mint azt Vörösmartyhoz, 1832. február 24-én írott levelében is kifejtette.8
deak-002-006-000-0077 • Újabb kiadása: Molnár András 2000.
deak-002-006-000-0088 • Molnár András 1995; vö. Bribits Frigyes II. 30–36. p.
Miközben a mérséklet köntösébe bújtatott reformelképzeléseit az észrevételek tervezetét megvitató zalai bizottság elfogadta, majd utasításul adták a megye leendő országgyűlési követeinek, Zala megye 1832. augusztus 6-i közgyűlésén Deák nyíltan is megfogalmazta a legfontosabb reformköveteléseket. Indítványozta, hogy nem nemes is lehessen földbirtok teljes jogú tulajdonosa, a nemesség vállaljon részt a közterhek viseléséből, nem nemesek is korlátozás nélkül viselhessenek hivatalokat, „adassanak az adózó népnek is polgári jussok”, részesüljenek ők is a „törvényhozó és végrehajtó hatalomnak” eddig csupán a nemességet illető felében, és „emeltessenek fel ők is a szabad magyar polgárok sorába”. A javasolt reformok többségét akkor még visszautasította a zalai nemesség, később azonban, Deák Ferenc országgyűlési követsége idején, ha fogcsikorgatva is, de kénytelen volt engedelmeskedni az idők szavának.
Deák ugyan kudarcként élte meg a visszautasítást, karrierje azonban töretlenül ívelt felfelé: 1832 novemberében a követté választott első alispán helyére „surrogatus” alispánná, majd pedig 1833. április 15-én – bátyja leköszönése után – Zala megye országgyűlési követévé választották. Így került a pozsonyi diétára alig 30 évesen ez a kivételes tehetségű zalai fiatalember, miután megyéjében átfogó, ugyanakkor elmélyült jogi, közgazdasági, történelmi és politikai ismereteket kívánó elméleti munka kidolgozásával bizonyította rátermettségét.9
deak-002-006-000-0099 • Molnár András 1995, 400, 401. p.; Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei. [Zalaegerszeg, Zala vármegye], 1832, 140, 141. p.
Deák már országos közéleti pályafutásának kezdetén érett, felkészült politikus volt; személyében olyan koncepciózus reformer, olyan kiforrott, mesteri taktikus jelent meg az országgyűlésen, hogy alig két év múlva, Kölcsey és Wesselényi kényszerű távozása után átvehette az egész liberális ellenzék összefogását és irányítását. Noha a puritánságig egyszerű és szerény volt, hiányzott belőle a hiúság és a karriervágy, alig voltak személyes ambíciói, és 622jószerivel csak az erkölcsi kötelességérzet vezette a politikusi pályára, liberális követtársai kezdettől fogva elismerték tehetségét, és egyre inkább vezérüknek tekintették.
Pulszky Ferenc jellemzése szerint Kölcsey volt a diéta liberális ellenzékének szíve, a „hideg” Deák pedig a feje. Valóban, Deáktól már alkatából adódóan is távol állt az érzelmek szenvedélyes felkorbácsolása. Határozott volt, de nem erőszakos; ellenfeleit tiszteletben tartotta, sohasem sértette meg. Beszédeit – szakítva a kor retorikai hagyományaival – a mondandó lényegére koncentrálva, szigorú logikával építette fel, került minden felesleges szót és mondatot. Szinte sohasem kezdeményezett; az indítványozás dicsőségét rendszerint másoknak engedte át. Kivárta a viták megfelelő, döntőnek ígérkező pillanatát, és a törvények páratlan ismeretére épített érvelésével próbálta meggyőzni politikai ellenfeleit. A szabadságjogok fenntartása vagy kiszélesítése kapcsán hol tételes törvényekre hivatkozott, bizonyítva, hogy az adott jog valójában az alkotmányban gyökerezik, hol pedig ellenkezőleg, a törvény hiányával érvelt, kifejtve, hogy mindent szabad, amit törvény nem tilt. Ha kellett, a törvények betűjével, máskor tágabb értelemben, a törvények szelleméből következő érvekkel támasztotta alá álláspontját. Hol az írott törvényeket, hol a szokásjogot tekintette mérvadónak, gyakran pedig mindkettő ellenében a történelmi fejlődésre, a megváltozott társadalmi körülményekre, a kor elvárásaira vagy Európa polgári alkotmányaira hivatkozott. Érvelése számos esetben támaszkodott a „minden polgári törvények fölött örök és változhatatlan” természetjogra, amely minden embernek veleszületett joga. A természettől kapott, elidegeníthetetlen jogok közé sorolta többek között a gondolati és szólásszabadságot, és társadalmi különbség nélkül a személy- és vagyonbiztonsághoz, valamint a tulajdonhoz való „szent és sérthetetlen” jogot. A „közjó” Deák felfogásában valójában a természeti jogból következett, és egyben annak érvényre jutását is jelentette.
Deák sohasem indult csatába legalább a részleges győzelem reménye nélkül. Hosszas mérlegelés és esélylatolgatás után lépett csak sorompóba, amikor már halaszthatatlanná vált a kérdés elemzése, vagy válságos helyzetbe került a liberális ellenzék. Ilyenkor minden tudását latba vetette a siker kiharcolása, vagy ha a konkrét ügy elbukna, az abban foglalt alapelvek átmentése és más formában történő újjáélesztése érdekében. E taktikával bizonyult Deák az elvfeladás nélküli átmeneti visszavonulás, az újrakezdés érdekében kötött időleges kompromisszumok utolérhetetlen mesterének. Kivételes érzéke volt ahhoz, hogy olyan alkukat kössön, melyek nem zárták el, sőt magukban hordozták a továbblépés lehetőségét.10 Hasonló szituációban hangzott 623el egyik első, híressé vált beszéde 1833. július 13-án, a vallási sérelmek tárgyalásakor. Az alsó- és felsőtábla közötti többszöri meddő üzenetváltás után holtpontra jutó vitában maga Deák is a tárgyalás felfüggesztését javasolta, miközben, hitet téve a vallásszabadság mellett, kijelentette: „a polgári társaság céljaival megférő minden szabadságot, és így a vallás szabadságát is, sérthetetlen szentség gyanánt tisztelem”.11
deak-002-006-000-01010 • Varga János 1985, 200, 202. p.; Pajkossy Gábor 1989, 57–59. p.; Körmöczi Katalin 35. p.
deak-002-006-000-01111 • Kónyi Manó 1. köt. 19–23. p.; Országgyűlési Tudósítások. 1832/1836. 1. köt. 549–551. p.; Csizmadia Andor: Deák Ferenc egyházpolitikája. In Tanulmányok Deák Ferencről. 12. p.
Deák Ferenc már az 1832/1836-os országgyűlés idején tekintélyt, népszerűséget szerzett saját politikai táborán kívül is. Elismertségét nem csupán rendkívüli szellemi képességeinek és kikezdhetetlen erkölcsi tisztaságának, hanem sajátos politikai harcmodorának, jellegzetes érvrendszerének is köszönhette. A tradicionális rendi felfogáson messze túlmutató liberális meggyőződését ugyanis a rendi-sérelmi politizálás hagyományaihoz, értékrendjéhez, nyelvezetéhez illeszkedő formában tudta érvényre juttatni. Deák harcmodora valójában a rendi hagyomány átértelmezésére épült. Beszédeiben a rendi intézmények működési mechanizmusai, valamint az ősi alkotmányban rögzített nemesi szabadságjogok rendkívül hasonlatossá váltak a liberalizmus politikai normái szerint működő és a népszuverenitás elvével összhangban álló alkotmányos királyság politikai berendezkedéséhez. Deák értelmezésében a Magyar Királyság különállása – mely közjogi értelemben többé-kevésbé valóban létezett – mint a nemzeti önrendelkezés liberális elvéből következő, törvények és szokásjog által szentesített állapot jelent meg. A végrehajtó hatalmat ugyanakkor a nemzet akaratát kifejező törvényhozásnak alárendelt intézményként, a bírói hatalmat pedig az egyéni szabadság védelmét szolgáló hatalmi ágként tekintette. Érvelése különösen azokban az esetekben bizonyult hatásosnak, amikor bizonyos sérelmi kérdések kapcsán a hagyományos rendi ellenzéket is sikerült felsorakoztatnia a liberális szabadságjogok védelmében. Így volt ez például abban a vitában is, amely V. Ferdinánd uralkodási sorszámának – pontos királyi címének – elnevezése ürügyén Magyarország nemzeti önrendelkezésének jelképes elismertetésére irányult.12
deak-002-006-000-01212 • Schlett Istvá: 157–159. p.
Deák a hosszúra nyúló országgyűlés idején liberális reformok egész sorát támogatta vagy vetette fel. A legjelentősebb szerepet a jobbágykérdés, valamint a szólásszabadság ügyének tárgyalása során töltötte be. A jobbágykérdés vitájában került a liberálisok vezérkarába, a szólásszabadság ügyében pedig már kifejezetten ő irányította az ellenzéket.
A jobbágykérdés kapcsán az uralkodó hét, túlnyomórészt konzervatív szellemű törvénycikk tervezetét terjesztette az országgyűlés elé. Az ellenzék, ahol csak lehetett, igyekezett a maga liberális elveit „becsempészni” azokba, sőt, meg is toldotta őket egy nyolcadik, kizárólag a szabadelvű nézeteket 624összegző törvénycikkel. Mindezek jórészt már készen álltak, amikor Deák bekapcsolódott az országgyűlési vitába.13 1833. június 15-én a VIII. tc. védelmében tartott – az alsótábla kerületi ülésén – nagy hatású beszédet, melyben a természetjogra hivatkozva bizonyította, hogy a jobbágyoknak is joguk van a személy- és vagyonbiztonsághoz. Beszédében Deák kimondatlanul is hitet tett a törvény előtti egyenlőség mellett.14 A július 23-i országos ülésben – az I. tc. vitájában – a jobbágytelkek felvásárlásának korlátozását támogatta Deák. Azzal érvelt, hogy ha kevesek kezére kerülnének az úrbéri telkek, nemcsak a jobbágyok veszítenék el megélhetésük alapjait, de a földesurakat is kár érné, mert nem állna rendelkezésükre elegendő munkáskéz. A legfontosabb szempont azonban „a szegény jobbágy boldogsága és a status közjava” – jelentette ki Deák, hozzátéve: „mert nem az a boldog ország, hol legtöbb gazdag ember, hanem az, hol legkevesebb szegény ember vagyon”.15
deak-002-006-000-01313 • Deáknak a jobbágykérdésben betöltött szerepét összefoglalja: Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 96–118. p.; Sándor Pál: Deák és a jobbágykérdés az 1832–36. évi országgyűlésen. In Tanulmányok 687Deák Ferencről. 125–173. p.; vö. Takács Péter: Deák és Kölcsey liberalizmusa. In Tanulmányok Deák Ferencről. 197–208. p.
deak-002-006-000-01414 • Kónyi Manó 1. köt. 16–18. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 1. köt. 472–474. p.
deak-002-006-000-01515 • Kónyi Manó 1. köt. 23–26. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 1. köt. 591, 592. p.
Hasonló érvekkel védte Deák a III. tc. tárgyalása során az augusztus 1-jei kerületi ülésben a jobbágyok érdekét, amikor ellenezte, hogy a földesurak azokat az irtványföldeket is visszavásárolhassák, amelyek valóságos jobbágytelekké változtak, miután kizárólag ilyen irtásföldek műveléséből él a jobbágyság jelentékeny része, s az irtványok visszaváltásával sokan földönfutókká lennének.16 Amikor a szeptember 4-i országos ülésben az V. tc. vitája során napirendre került az örökváltság kérdése, Deák azzal igyekezett a követelést alátámasztani, hogy a jobbágyok birtokképességének megadása mellett érvelt. Beszédét a „szabadság és tulajdon” liberális alapeszméjére építette. Kifejezte meggyőződését, hogy a jobbágyok szabad tulajdonlásának joga a természetjogból fakad, és rámutatott, hogy „a szabadság másokkal megosztva nem fogy, sőt erősödik”.17
deak-002-006-000-01616 • Kónyi Manó 1. köt. 26–31. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 1. köt. 620–622. p.
deak-002-006-000-01717 • Kónyi Manó 1. köt. 32–36. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 2. köt. 154–157. p.
Az országgyűlés alsótáblája elfogadta a Deákék által jelentős mértékben liberalizált úrbéri törvényjavaslatokat. Nem ellenezte azokat a felsőtábla sem, de csak azért – amint utóbb kiderült –, mert az uralkodó, I. Ferenc személyesen kívánta visszautasítani a liberális elképzeléseket. A királyi válaszleirat tett ugyan kisebb engedményeket (így hozzájárult, hogy a jobbágyok legalább szolgáltatásaikat és adóikat megválthassák), de megvétózta például a jobbágyok tulajdonhoz való jogát, és elvetette magát az örökváltságot is. Az V. tc. tervezetére érkezett elutasító választ 1834. november 10-én tűzte napirendjére az alsótábla országos ülése. Deák ekkor hosszú beszédben összegezte az örökváltságot támogató liberális érveket. Politikai eszköztárának, jogi érvelésének csaknem valamennyi fegyverét felvonultatta, végül pedig leszögezte: „csak ott igazán boldog és virágzó a haza, hol a földet szabad kezek mívelik; ott erős a nemzet, hol szabad kezek védik a tulajdont és függetlenséget”.18
deak-002-006-000-01818 • Kónyi Manó 1. köt. 115–122. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 3. köt. 685–689. p.; Király Béla 37–38. p.
625Bár az uralkodó a VIII. törvénycikket teljes egészében elutasította, annak alapelvét mesteri húzással mentette át Deák. Az 1835. január 2-i kerületi ülésen ugyanis, kiragadva a királyi leirat egy mondatát, amely a jobbágyok minden önkény elleni védelmét ígérte, Deák azt indítványozta, hogy a király kijelentését, mint elveikkel egyezőt, iktassák be az egyik jóváhagyott törvénycikk bevezetésébe. Az országgyűlés elfogadta Deák javaslatát, és a földesúri törvényhatóságról alkotott X. törvénycikk 5. §-ának bevezetését az alábbiakkal egészítette ki: „a jobbágyok, úgy öszvesen, mint külön-külön, minden tekintetben, és így földesuraik eránti viszonyaikban is, minden önkénytől mentek, s vagyonaikra és személyeikre nézve voltaképpen biztosítottak legyenek”.19
deak-002-006-000-01919 • 1832/6-dik évi országgyűlésen alkotott törvénycikkelyek. Pozsony, 1836, Országgyűlési nyomtatványok kiadói, 79. p.; Kónyi Manó 1. köt. 138–140. p.; Király Béla 38. p.
A visszautasított liberális javaslatok és a jobbágykérdés kapcsán folytatott képmutató politizálása miatt Wesselényi Miklós báró szenvedélyes hangon bírálta a kormányt Szatmár megye 1834. december 9-i közgyűlésén. Miután Wesselényi volt az, aki elsőként próbálta meg párttá szervezni az országgyűlés liberális ellenzékét, tervezett félreállításához szatmári beszédét, valamint az erdélyi országgyűlés naplójának engedély nélküli kinyomtatását használták fel ürügyül: hűtlenség és felségsértés címén vád alá helyezték. Deák az 1835. június 16-i kerületi ülésen elhangzott beszédében közüggyé, a szólásszabadság „nemzeti jussát” ért sérelemmé nyilvánította Wesselényi perbe fogását. Deák e beszédében fektette le az ellenzék két legfontosabb alapelvét, melyre a szólásszabadság védelmét építette, nevezetesen: a hűtlenség vétkét szóval (kiváltképp amely köztanácskozáson, nyilvánosan hangzott el) nem lehet elkövetni, továbbá a fejedelem személye nem azonos a kormánnyal. Deák a hatalommegosztás alkotmányos elvére épülő álláspontját – a liberális szabadságjogok védelme érdekében – ismét rendi köntösbe bújtatta, amikor leszögezte, miszerint „a szólás szabadsága fő kincsünk s alkotmányunk alapja”, majd támogatta Beöthy Ödön bihari követ indítványát, hogy intézzenek feliratot az uralkodóhoz, követelve az alaptalanul és törvénytelenül indított per megszüntetését.20
deak-002-006-000-02020 • Kónyi Manó 1. köt. 160–169. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 4. köt. 504–508. p.; Ferenczi Zoltán 1904. 1. köt. 147–152. p.; Király Béla 39, 40. p.
A július 1-jei kerületi ülésen újabb sérelem került napirendre: a kormány hűtlenségi perbe fogatta Wesselényit védelmező országgyűlési beszéde miatt Balogh János barsi követet. A tét talán még nagyobb volt, mint Wesselényi esetében, mert most már közvetlenül az országgyűlés szabad tanácskozása forgott veszélyben. A vitában indítványozott újabb sérelmi felirat támogatása során Deák rámutatott: „a szabad szólás oly kétségtelen s elidegeníthetetlen jussa minden embernek, melyet úgy, mint a gondolkodás szabadságát, a természettől nyerve viszi magával a társaságba, s csak akkor és annyiban lehet 626annak tilalmáról szólani, ha és amennyiben a positivus törvények által korlátoltatott”. Márpedig – fejtette ki Deák – nincs egyetlen törvény sem, mely alapján gyűlésben mondott beszédért hűtlenségi pert lehetne indítani. Elvetette Deák a nádori közbenjárás ötletét, és a sérelmi felirat indítványára szavazott.21
deak-002-006-000-02121 • Kónyi Manó 1. köt. 171–174. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 4. köt. 547–549. p., Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 153–155. p.
Az alsótábla liberális szellemű feliratai rendre elakadtak a felsőtáblán. Az alsótábla 1835. augusztus 5-i országos ülése már a 4. üzenetet tárgyalta, melyet a követek a szólásszabadság ügyében a főrendekhez intéztek. Deák, miközben a nádori közbenjárás helyett ismételten a felirat mellett foglalt állást, mintegy összegezte az ellenzék szólásszabadsággal kapcsolatos nézeteit. Beszédében többek között hangsúlyozta, hogy törvényeink csupán a tettleges ellenszegülést tekintik felségsértésnek, a kormány köztanácskozásokban elhangzott bírálatának pedig semmi köze ehhez. Felvetette Deák a kormány felelősségének kérdését is, különösen a morális felelősség tekintetében.22 Hasztalan volt azonban Deákék minden próbálkozása, mert a főrendek a hozzájuk intézett 17. üzenet után sem ismerték el a szólásszabadság megsértését, így a kérdés az országgyűlés berekesztése után is függőben maradt.
deak-002-006-000-02222 • Kónyi Manó 1. köt. 183–190. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 4. köt. 631–636. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 158, 159. p.
A diéta eredményeiről és a megoldatlan kérdésekről Deák nagyszabású, mintegy háromórás beszédben számolt be Zala megye 1836. június 22-i közgyűlésén, majd követjelentését írásban is benyújtotta. Deák követjelentése valójában politikai röpirattal ért fel, mert számba vette a liberálisok valamenynyi, korábban terítékre került reformkövetelését, azoknak mintegy programszerű összegzését adva. Jellemző e munka horderejére, hogy a cenzúra előbb a kinyomtatását próbálta megakadályozni, majd a kinyomtatott példányok egy részét foglalta le és semmisítette meg; addigra azonban már számos példány gazdára talált, sőt Kossuth Törvényhatósági Tudósításai és más, kéziratos másolatok révén is tudomást szerezhetett róla az ország.23
deak-002-006-000-02323 • Kónyi Manó 1. köt. 264–313. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 197–201. p.; Király Béla 43, 44. p.
Deák követjelentése a szólásszabadság ügyére visszatérve a jövőre nézve kijelentette: „tettleg kell használnunk köztanácskozásainkban a szólásnak és vélemények nyilvános kifejtésének törvényes szabadságát, szabadon és a törvényes korlátok között tartózkodás nélkül kell a kormánynak minden törvénytelenségei, a közigazgatásnak minden hibái ellen fölszólalnunk, a jövő országgyűlésen pedig ismét föl kell venni a most félben hagyott tárgy sürgetését, és úgy kell azt más tárgyakkal összekötni, hogy a méltóságos főrendeknek ellenkezése abban ismét gátot ne vessen”.24
deak-002-006-000-02424 • Kónyi Manó 1. köt. 309. p.
Követjelentését Deák a magyar nyelv terjesztése érdekében tett erőfeszítések számbavételével kezdte. Liberális felfogása szerint a nemzet alapvető joga, hogy törvényeit anyanyelvén alkossa, és hogy az országgyűlés hivatalos 627nyelve a magyar legyen. Deák nem volt hajlandó elfogadni a kétnyelvű (latin–magyar) törvényszerkesztés becikkelyezését, mert mint leszögezte: „Csak lebilincselt rabszolga köthet olyan alkut, melyben szabadságának egykori lehetőségéről is lemond.” A követjelentés megvonta a jobbágykérdés mérlegét, és a szerény eredményekre támaszkodva kijelölte egyszersmind a továbblépés útját is.25 Deák a törvényhozás egyik legfontosabb feladatának tekintette, hogy jogot adjanak a népnek a szabad tulajdonszerzéshez, és tegyék lehetővé a jobbágyok örökváltságát. Mindezeken túl az érdekegyesítést tűzte ki célul, és ennek feltételét abban látta, hogy az adózó „néposztály” „a polgári jussoknak”, tehát a politikai jogoknak is részese lehessen. Deák itt megfogalmazott (országgyűlési tapasztalatain alapuló) politikai harcmodora a reformok fokozatosságának és egyúttal sorrendiségének elvére épült. Aki „a hibák és előítéletek egész tömegét egy csomóba fogva egyszerre akarja kiirtani, sok egyes érdekeket, melyek különválva nem sok gátot vethetnének, összesít maga ellen, s rendszerének a sikert áldozza fel” – jelentette ki, kifejtve, hogy haladni csak lépésenként lehet, mert a meggyőzés időt igényel. Ki kell ugyan tűzni a fő célt, és kerülni kell mindent, ami attól eltávolítana, azonban „a cél felé minden előlépés, mely a jövendőnek útját nem zárja, valóságos haladás, és minden egyes javítás tettleg hasznosabb utat készít még több javításra”.26
deak-002-006-000-02525 • Kónyi Manó 1. köt. 267–272. p.; Takács Péter 210. p.
deak-002-006-000-02626 • Kónyi Manó 1. köt. 273–277, 281, 282. p.; Varga János 1985, 202. p.
Követjelentésében Deák először szólt érdemben a szabad királyi városok társadalmi-képviseleti reformjáról: kapjanak a városok az országgyűlésben arányos szavazati jogot, de csak akkor, ha azokban nem egy szűk, kiváltságos réteg, hanem a polgárok összessége gyakorolja a politikai jogokat. Az egész város valamennyi polgára közvetlenül választhassa meg és láthassa el utasítással a város követét – ez volt a feltétele a liberálisok alapelve szerint az országgyűlési jogkiterjesztésnek.27
deak-002-006-000-02727 • Kónyi Manó 1. köt. 310–312. p.
Országgyűlési tevékenységének elismeréseként 1836-ban számos megye táblabírói címmel tisztelte meg Deákot, aki az elkövetkező években főként Zala megye közgyűlésein szállt szembe a kormány fokozódó terrorpolitikájával. Deák beszédei nyomán, illetve indítványára Zala megye az uralkodóhoz eljuttatott feliratokban tiltakozott az újabb sérelmek: a Törvényhatósági Tudósítások betiltása, Kossuth és az országgyűlési ifjak bebörtönzése, perbe fogása és elítélése, több megyei ellenzéki vezető vád alá helyezése, valamint a Wesselényi elleni ítélet miatt. E feliratok jórészt Deák ismert liberális álláspontját és érveit ismételve bélyegezték törvénytelennek a bebörtönzéseket, pereket és ítéleteket. Zala megye közgyűléseiről és politikai állásfoglalásairól Deák magánlevelekben tájékoztatta Kossuthot, aki Deák leveleit felhasználva szerkesztette a Törvényhatósági Tudósítások zalai beszámolóit. Miután Kossuthot 6281839 májusában elfogták, a nála lefoglalt levelek alapján a királyi jogügyek igazgatója Deákot is perbe kívánta fogni, mint államellenes összeesküvés résztvevőjét. Deák körültekintő megnyilatkozásai azonban ehhez nem szolgáltak elegendő bizonyítékul, elkerülte a felelősségre vonást, és 1839-ben ő fogalmazhatta meg Zala megye országgyűlési követutasítását is, amely kiemelten foglalkozott a szólásszabadság és sajtószabadság sérelmeinek ügyével.28
deak-002-006-000-02828 • Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 233–235. p.; Degré Alajos: Zala megye 1839. évi követutasítása. In Tanulmányok Deák Ferencről. 217–243. p.; Molnár András 1994, 129–152. p.
Mindezek mellett Deák közvetlenül is közreműködött barátja, Wesselényi védelmében. Deák már 1835 márciusától részt vett a védekezés alapelveinek kidolgozásában, replikatervezeteket írt, majd szerepet vállalt Wesselényi úgynevezett derekas védelmének összeállításában. 1837 decemberében küldte meg Wesselényi védőügyvédjének, Benyovszky Péternek azokat az észrevételeket, amelyeket a királyi fiscus (jogügy-igazgatóság) vádlevelére tett, és amelyeket azután Benyovszky feltehetően fel is használt Wesselényi érdemi védekezésében. 1839 februárjában Deák Bécsben az udvari körökkel folytatott tárgyalásokat, és sikerült elérnie, hogy a szembetegséggel küszködő Wesselényi börtönbüntetésének végrehajtását felfüggesszék.29
deak-002-006-000-02929 • Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 209–229. p.; Pajkossy Gábor 1996. 35–45. p.
Az 1839/1840-es pozsonyi diétán már nem csupán a liberális ellenzék, hanem az egész országgyűlés vezéregyénisége Deák Ferenc volt. Teljesítménye és rokonszenves egyénisége előtt még politikai ellenfelei is tisztelettel hajoltak meg. Az országgyűlés Deák javaslatára azokat az elintézetlen és legsürgetőbb kérdéseket vette vitatás alá, melyeket még az előző diétától örököltek. Továbbra is napirenden tartották például a jobbágyfelszabadítás kérdését, és sikerült törvénybe iktatniuk az önkéntes örökváltságot. Ugyancsak a Deák vezette ellenzék sikerét mutatja, hogy kivívták több, az ipar és a kereskedelem szabadságát, fejlődését elősegítő liberális törvény elfogadását. Deák vezéri szerepe azonban mindenekelőtt a szólásszabadság ügyének vitái során mutatkozott meg.30
deak-002-006-000-03030 • Varga János 1985, 203. p.; Erdmann Gyula 113–128. p.
Az ellenzék már korábban, a megyei feliratok és küldöttségek eredménytelenségét látva felismerte, hogy a kormányzat csak az országgyűlésen, összehangolt taktikával, mégpedig az újonc- és adómegajánlás fegyverével kényszeríthető meghátrálásra. Ennek érdekében azt tervezték, hogy a szólásszabadsági sérelmek orvoslása előtt semmiről nem tárgyalnak, így az adó- és újoncmegajánlást kérő királyi előterjesztéssel sem foglalkoznak. A kormányzat azonban igyekezett keresztülhúzni az ellenzék számításait, és a követválasztások, valamint a készülő követutasítások befolyásolásával elérte, hogy mindössze 19 megye foglalja utasításba a szólásszabadság sérelmét, és közülük Deák megyéjével, Zalával együtt is csupán hat tekintse a sérelem orvoslását 629minden másnál fontosabbnak. Az ellenzék számára kedvezőtlennek ígérkező erőviszonyokat azért sikerült a diéta elején mégis megfordítani, mert a kormány eltiltotta az országgyűlésen való megjelenéstől a megyegyűlési beszéde miatt perbe fogott pesti követet, Ráday Gedeont. Deák a kormány eljárását a képviseleti rendszer sérelmének minősítette, és az újabb sérelembe kapaszkodva kísérelte meg összefogni a követutasítások által megosztott ellenzéket. Rögtön a diéta kezdetekor azt javasolta, hogy jelentsék be felirat útján, miszerint az alsótábla addig nem kezd semmilyen tárgyalásba, míg Ráday sérelmét nem orvosolják.31 Az alsótábla elfogadta Deák indítványát, a főrendek azonban ragaszkodtak a királyi előterjesztések tárgyalásának elsőségéhez, és visszautasították a rendek feliratát. Többszöri eredménytelen üzenetváltás után, hónapok múlva Deákék visszavonulásra kényszerültek, ám taktikájuk lényege Ráday lemondása és ezzel ügyének megszűnése után sem változott. Az alsótábla magáévá tette Deák módosított indítványát is, miszerint a szólásszabadság korábbi sérelmeinek orvoslása és az elítéltek rehabilitálása előtt nem kezdenek érdemi tárgyalásokba. Az erőviszonyok azonban mind kiegyenlítettebbekké váltak, és félő volt, hogy Deák elveszíti a többség támogatását. Deák fokról fokra engedve, mesterien vezényelte az ellenzék visszavonulását, így sikerült elérnie, hogy a szólásszabadság sérelme mindvégig napirenden maradjon. Miközben következetesen ragaszkodott a sérelmi felirat elveihez – így például az október 2-i kerületi ülés alkalmával tartott, az ítéletek törvénytelenségét bizonyító beszédében32 –, a rendek beleegyeztek az újoncmegajánlás tárgyalásába, azt azonban kikötötték, hogy a szólásszabadsággal kapcsolatos felirat elfogadásáig semmit sem terjesztenek fel. Amikor az alsótábla 1840. február 5-i kerületi ülése belekezdett az újoncmegajánlás tárgyalásába, Deák a többséggel szemben is leszögezte: mindaddig, míg a kormány „maga példát nem mutat reá, hogy a törvényeket ő is tudja tisztelni s teljesedésbe hozni, mindaddig károsnak és időelőttinek tartom más tárgyakról tanácskozni, és addig ugyan egy újoncot sem adok, ajánlást nem teszek. És ha a többség elütne ettől, hódolni fogok ugyan annak, hanem ezt mondom: amely nemzet elhagyta magamagát, sorsát megérdemlette.” Deák tehát azzal próbált érvényt szerezni a hatályos törvények tiszteletben tartásának, hogy ettől tette függővé az adó- és újoncmegajánlást, mely az udvar számára létkérdés volt.33
deak-002-006-000-03131 • Kónyi Manó 1. köt. 318–321. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 251–253. p.; Molnár András 1993/2, 49–57. p.
deak-002-006-000-03232 • Kónyi Manó 1. köt. 371–385. p.; Erdmann Gyula 118–123. p.
deak-002-006-000-03333 • Kónyi Manó 1. köt. 428–433. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 261–273. p.; Erdmann Gyula 125. p.
Deák taktikája végül – minden buktató ellenére – eredményesnek bizonyult, és a kormány, különös tekintettel az időközben kiéleződött nemzetközi helyzetre, engedményekre kényszerült. 1840 tavaszára ugyanis olyan feszültté vált az angol befolyás alatt álló Törökország, valamint a francia 630támogatást élvező Egyiptom viszonya, hogy a nagyhatalmak között háborúval fenyegető konfliktus alakult ki. Mivel Metternich Ausztriája ebben a helyzetben – Törökország fennmaradása érdekében – Anglia mellé állt, és félő volt, hogy belesodródhat a háborúba, ezért a Monarchiának égető szüksége volt a magyarországi adóra és újoncokra. Feltehetőleg ez a körülmény bírta rá az udvart, hogy kompromisszumot kössön a magyar ellenzékkel. A színfalak mögött titkos tárgyalások kezdődtek Deák részvételével. Ezek eredményeként az ellenzék lépett vissza elsőként, megszavazta a kért adót és újoncmennyiséget, mire a kormányzat szabadon bocsátotta a bebörtönzötteket, és eltörölte a még folyamatban lévő politikai pereket. A konfliktust úgy sikerült mindkét fél számára elfogadható módon, elvfeladás nélkül rendezni, hogy a nádor – Deák tanácsára – elhallgatta, miszerint az uralkodó amnesztiával vetett véget a vitának, és csupán a perek befejezésének, illetve a foglyok szabadon bocsátásának tényét ismertette a nyilvánossággal. Annak ellenére, hogy a király valójában nem ismerte be a törvénytelenségeket, és a szólásszabadságot törvény ezután sem garantálta, az ellenzék többsége elégedett volt a kivívott sikerrel, és győzelemként ünnepelte a megegyezést, valamint annak létrehozóját, Deák Ferencet, aki ekkor reformkori pályafutásának csúcsán állt. Elvbarátai és tisztelői – élükön Széchenyi István gróffal – Pozsonyban díszes emlékalbummal búcsúztatták, és Deák országszerte közmegbecsülésnek örvendett. Az elkövetkező évek bebizonyították, hogy Deák megérdemelt sikert aratott, és valóban volt mit ünnepelni. A kormányzat a továbbiakban lemondott politikai ellenfeleinek üldözéséről, és bár szigorúan cenzúrázta, mégsem tiltotta be a politikai sajtótermékeket, ezáltal a korábbiaknál sokkal szélesebb tér nyílt az ellenzék számára, hogy népszerűsíthesse liberális reformelképzeléseit.34
deak-002-006-000-03434 • Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 274–283, 300–302. p.; Erdmann Gyula 125, 126. p.
Deák Zala megye 1840. július 27-i közgyűlésén terjesztette elő az országgyűlés mérlegéről szóló követjelentését. E követjelentés – függetlenül attól, hogy csak 1842-ben sikerült kinyomtatni – alapvető jelentőségű Deák életművében; reálpolitikusi számvetés az elszenvedett kudarcokról és kiharcolt sikerekről, valamint lényegre törő összegzése az új évtized és új távlatok küszöbén álló ellenzéki mozgalom szabadelvű reformterveinek.35 Az elért eredményeket számba véve Deák a váltótörvénykönyv bevezetésére és az önkéntes örökváltság elfogadására volt a legbüszkébb. A váltótörvények kapcsán külön hangsúlyozta azok gazdaságélénkítő hatását, míg az örökváltság kiharcolásáról szólva ismételten leszögezte: „A szorgalomnak két hatalmas rugója van: szabadság és tulajdon. Két hatalmas ösztön ád a polgárnak erőt s lelkesedést a hon védelmében, s e két ösztön: szabadság és tulajdon. Csak két erő köti biztosan a 631népet honhoz és törvényhez, s e két varázserő: szabadság és tulajdon. Azon törvény, melyet az örök megváltásról alkotott mostan a törvényhozás, a szabadság és tulajdon boldogító közáldásainak első alapját tette le.”36
deak-002-006-000-03535 • Kónyi Manó 1. köt. 488–553. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 303–306. p.; Király Béla 60–62. p.
deak-002-006-000-03636 • Kónyi Manó 1. köt. 518–520, 525. p.
Követjelentésében Deák az országgyűlési hírlapok tervének kudarca kapcsán a sajtószabadságról vallott általános nézeteit fejtette ki. Kitért a szabad királyi városok rendezésének ügyére is, és e kérdés megoldását a soron következő országgyűlés egyik legsürgetőbb feladatának tekintette. Deák a haladás akadályainak számbavételével és a legfontosabb teendők felvázolásával zárta követjelentését. A haladás két legsúlyosabb akadályának a nemesi birtok elidegenítését tiltó ősiséget és a nem nemesek tulajdonszerzési, birtoklási jogának hiányát tartotta. Az érdekegyesítéshez vezető út legelső állomásának e két akadály megszüntetését, valamint a közteherviselés legalább részleges (a háziadóra kiterjedő) bevezetését tekintette.37
deak-002-006-000-03737 • Kónyi Manó 1. köt. 540–542, 546–550. p.; Varga János 1985, 203, 204. p.
Az országgyűlés feladatáról szólva – mintegy politikai hitvallásként – Deák leszögezte: a törvényhozásnak ugyan főképp a nemzet jelenlegi szükségleteit kell szem előtt tartania, de „figyelemmel legyen egyszersmind arra is, hogy midőn az alkotott törvények a jelent tetszőleg kielégítik, a jövendőnek kifejlődését meg ne kössék, vagy annak helytelen irányt ne adjanak”. Pótolni a hiányokat, és „javítva változtatni”, ez az országgyűlés feladata – jelentette ki Deák. A sikert azonban más nem biztosítja – tette hozzá – „mint a kitűrni tudás, melynek minden bukásnál jelszava: Csak újra és ismét újra”.38
deak-002-006-000-03838 • Kónyi Manó 1. köt. 551, 552. p.
A liberális gondolkodás térhódítása Európa-szerte a katolikus egyház tekintélyének, feltétlen engedelmességet parancsoló uralmának hanyatlásához vezetett. Ennek egyik jele volt a vegyes házasságok számának növekedése. A klérust különösen az aggasztotta, hogy a vegyes házasságok jelentős részében a más vallású házastárs nem adott reverzálist, azaz nem kötelezte magát, hogy gyermekeit katolikus hitben neveli. Az egyház ellentámadása német területekről indult ki, és Magyarországon először a nagyváradi püspök pásztorlevelében öltött testet. A püspök meghagyta a lelkipásztoroknak, hogy óva intsék híveiket a vegyes házasságoktól, és felszólította őket, hogy tagadják meg az egyházi áldást mindazoktól, akik nem hajlandók reverzálist adni. Az ügyet a bihari liberálisok sérelemképp terjesztették az országgyűlés elé. Hasonlóképpen cselekedett a gömöri ellenzék is, mely a rozsnyói püspök vegyes házasságokat korlátozó intézkedése ellen tiltakozott.
A rendek 1840. január 20-i kerületi ülése törvénytelennek nyilvánította a püspökök lépéseit, és feliratban követelte a sérelmek orvoslását. Deák, aki magánéletében hívő katolikus volt, a közéletben viszont liberális meggyőződését 632követte, a vallások egyenjogúságából kiindulva támogatta a feliratot. Beszédében súlyos politikai hibának nyilvánította az állam és egyes egyházak összefonódását, mely egyoldalú előjogok gyakorlására vagy éppen üldözésekre adott alkalmat, semmivé téve a vallásszabadságot. Deák ugyanolyan károsnak ítélte a túlbuzgó vallási fanatizmust, mint a vallástalanságot, mert a fanatikusok nemcsak az egyháztól, de a vallástól is elriasztják a híveket, a vallástalanság pedig az erkölcsi romlás melegágya lesz.39
deak-002-006-000-03939 • Kónyi Manó 1. köt. 417–423. p.; Csizmadia Andor 1976, 17. p.
Amikor a sérelmi feliratot a főrendek visszautasították, Deák e kérdést is a vallási törvény egésze kapcsán kívánta tárgyaltatni. A 21 pontból álló vallási törvényjavaslatot – amely garantálta volna többek között a vegyes házasságok szabadságát is – a felsőtábla elfogadta ugyan, az uralkodó azonban az egyház tiltakozásának hatására nem volt hajlandó érdemi állásfoglalásra, és elodázta a döntést.
A püspöki kar aknamunkájának sikerén felbuzdulva Kopácsy József esztergomi érsek (majd valamennyi püspök) pásztorlevélben utasította a katolikus papságot, hogy tagadják meg az egyházi szertartást a reverzális nélküli vegyes házasságok esetében. Az érsek nyíltan kijelentette: a reverzális nélkül létrejött vegyes házasság súlyos bűn mind Isten, mind a természet törvénye ellen. A klérus ellentámadása viharos politikai csatározások színterévé változtatta a megyegyűléseket. Az immár országos méretűvé növelt lelki terror elleni tiltakozás egyik hangadója – Deák fellépése nyomán – Zala megye lett.40
deak-002-006-000-04040 • Csizmadia Andor 1976, 17–21. p.
A liberális közvélemény az egész országban mértékadónak tekintette azt a zalai feliratot, melyet Deák indítványára fogadott el a megye 1841. január 11-i közgyűlése. A felirat azon az állásfoglaláson alapult, amelyet a többórás vitát követően maga Deák fogalmazott meg a megye jegyzőkönyvében. Deák, érvelésében az 1840. január 20-i országgyűlési beszéd gondolatmenetét követve, kifejtette, hogy a törvény a vegyes házasságokat nem pusztán megengedi, de kifejezetten pártolja is, amikor azt rendeli, hogy eléjük ne gördítsenek akadályokat. Az egyház „bűnöket oldhat, de nem teremthet” – szögezte le Deák –, így ami eddig nem számított bűnnek, az ezután sem lehet az, mert a „természet törvénye és Istennek örök igazsága szent és változhatatlan”. A klérus eljárása „súlyos megszegése, vagy legalább kijátszása a törvénynek”, és a polgári jogrend felforgatására irányul, ezért a törvények értelmében a megyéknek felelősségre kell vonni és meg kell büntetni mindazokat a papokat, akik a reverzális nélküli vegyes házasságok megáldását törvénytelenül megtagadják.41
deak-002-006-000-04141 • Kónyi Manó 1. köt. 554–562. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 312–315. p.; Csizmadia Andor 1976, 21–25. p.
Zala megye Deák Ferenc nézeteit tükröző feliratát az újonnan induló Pesti Hírlap tette ismertté az egész országban. Deák – a Törvényhatósági Tudósítások 633egykori levelezője – az első perctől kezdve rokonszenvezett Kossuth Hírlapjával, ám abban mégsem publikált, mert az írás nem volt kenyere. Az ő alkatának sokkal inkább az élőbeszéd felelt meg: a gyűléstermekben érezte otthon magát, ott volt igazából elemében. Amikor Széchenyi István a Pesti Hírlap elítélésére kívánta rávenni, Deák határozottan Kossuth mellé állt, és védelmébe vette a Hírlapot. 1841. március 20-án hosszú magánlevélben fejtette ki Széchenyi számára, hogy a Pesti Hírlap „izgatását” nemhogy károsnak tartaná, hanem egyenesen hasznosnak tekinti. Az izgatás csak a gyűléseken káros, hol az agitáció elhamarkodott, egyoldalú döntéseket szülhet, a „hírlapok ellenben csak véleményeket mondanak ki, mit határozat nem követ”. Miután „nincs nemzet, melynél a teendők részleteit tárgyazó alapos ismeretek annyira hiányzanának, mint nálunk, […] a hiányok pótlását, a nap kérdéseit tárgyazó alapos ismeretek részletes fejtegetését, s a közértelmességnek terjesztését, és egy szilárdabb, terjedtebb, és tisztább közvélemény létrehozását várom én leginkább hírlapjainktól” – szögezte le Deák. A Pesti Hírlapot úgy tekintette, mint „a nemzet tulajdonát, mely minden jónak, szépnek nyitva áll”, Széchenyit pedig igyekezett lebeszélni a Kossuth elleni támadásról, mert el akarta kerülni az ellenzéki erők megosztását, pártokra szakadását.42
deak-002-006-000-04242 • Viszota Gyula 178–187. p.; Szabad György 1976, 247–250. p.
Deák levele hátráltatta ugyan, de nem akadályozta meg Széchenyit A Kelet népe megírásában. A Széchenyi támadása nyomán kibontakozó sajtóvita szinte az egész liberális vezérkart állásfoglalásra késztette. Noha Deák nyilvánosan nem kelt Kossuth védelmére, A Kelet népe felett kemény ítéletet mondott egyik, Wesselényihez írott levelében: „Széchenyi akaratlanul apológiát írt az ellenünk használt terrorizmusra.” Deákot az aggasztotta, hogy a Széchenyi röpirata körüli vitát a „kissé szabadabb, de mégis korántsem szabad” sajtó megszorítására ürügyül használhatja a kormány, és így a „sajtó szabadságának egykori létrehozásától még messzebb esnénk, mint előbb valánk; mert csak árnyékoldalát emlegetnék a sajtónak azok, kik szabadságát nem óhajtják, és Széchenyi auktoritására [tekintélyére] hivatkoznának”. Deák következetesen ellenállt Széchenyi ama törekvésének is, hogy leválassza őt az ellenzékről, és egy, a kormány és ellenzék között álló, mérsékelt centrumot hozzon létre. Előbb csak diplomatikus hallgatással, később azonban már nyilvános beszédeiben is Kossuth politikáját támogatta, még ha a kossuthi taktikát illetően voltak is kritikai észrevételei.43
deak-002-006-000-04343 • Szabad György 1976, 250–252. p.
1841 novemberétől 1843 márciusáig – miközben az ország közvéleményét leginkább Széchenyi és Kossuth vitája kötötte le – Deák Pesten tartózkodott, és az országgyűlés által delegált országos választmány tagjaként oroszlánrészt vállalt az új büntetőkódex kidolgozásában. A büntetőeljárás és a börtönrendszer 634látszólag pusztán szakmai kérdése valójában a liberalizmus és a konzervativizmus, az egyéni és a nemzeti szabadságjogok, valamint az uralkodói abszolutizmus és kormányhatalmi önkény ütközőpontja volt. Deák és a választmány liberális tagjai a bűnök és büntetések pontos meghatározásáért, a törvény előtti teljes egyenlőségért, a testi és halálbüntetés eltörléséért, az esküdtszéki bíráskodás bevezetéséért küzdöttek, miközben hitet tettek amellett, hogy minden hatalomnak, így az igazságszolgáltatásnak is csak a törvényhozás lehet a forrása. Noha a választmány kemény vitái során a konzervatívok voltak többségben, és Deák akarata nem mindenben érvényesülhetett, elsősorban mégis neki volt köszönhető, hogy olyan törvénytervezet került a következő országgyűlés elé, melynél korszerűbbet nem ismert Európa. Maga Deák azonban elégedetlen volt a többség által elfogadott tervezettel, miután abból kimaradtak az általa legfontosabbnak ítélt reformjavaslatok.
A kisebbségben maradt liberálisok e kérdésekben különvéleményeket csatoltak az országgyűlés elé terjesztendő javaslatokhoz. E remek jogi érzékről és mesteri logikáról tanúskodó különvéleményeket Deák dolgozta ki és öntötte végső formába.44 A Deák által fogalmazott különvélemények közül is kiemelkedik – mind mondanivalója horderejét, mind gondos szövegezését tekintve – az esküdtszék bevezetését indítványozó magas színvonalú tanulmány. Deák itt nem hivatkozhatott hazai előzményekre, régi törvényekre, így hát azzal érvelt, hogy Európa alkotmányos nemzeteinek többsége elfogadta már az esküdtszék intézményét, ezért az, „melyhez annyi alkotmányos nemzet és annyi millió szabad ember oly buzgón ragaszkodik, rossz és helytelen nem lehet”. Az esküdtszék idegenszerűségét hangsúlyozókkal szemben Deák arra a több évszázados joggyakorlatra hivatkozott, hogy az országtól eddig sem volt idegen a külföldi jogintézmények átvétele, ha a nemzet meggyőződött annak szükségességéről. „Csak őseink példáját követjük tehát, ha szükségeink pótlásában a jót és hasznost, de idegenszerűt, csak azért, mert idegenszerű, el nem taszítjuk magunktól.” Márpedig az esküdtszék épp olyan intézmény, melyet „polgári szerkezetünkkel összeolvasztva egész nemzetivé tenni fölötte könnyű volna” – szögezte le.45
deak-002-006-000-04444 • Varga János 1985, 204. p.; Varga János, 1980.
deak-002-006-000-04545 • Fayer László 1. köt. 239–273. p.; Varga János 1980, 126–140. p.
Deákék másik – a városi bíróságok ügyében megfogalmazott – különvéleménye valójában a városok választójogi reformját feszegette, elvetve a többség javaslatát, mely szerint a városi bíróságokat a legtöbb adót fizetők, a virilisták testülete választaná. A többségi javaslat értelmében ugyanis – figyelmeztetett Deák – a politikai jogok gyakorlása nem annyira attól függne, hogy mennyi adót fizet valaki, hanem sokkal inkább attól, hogy mennyit fizetnek a társai. Deák kettős választást javasolt: a bírákat olyan képviselő-testület 635válassza, melynek választásába – bizonyos cenzus alapján persze – bevonják a városlakók széles rétegeit.46
deak-002-006-000-04646 • Fayer László 1. köt. 331–339. p.; Varga János 1980, 140–146. p.
A szólásszabadsági perek keserű tapasztalatai köszöntek vissza a felségsértési és hűtlenségi perek bíróságainak ügyében készített különvéleményben. Deák és liberális társai e kérdésben a királyi tábla helyett egy, az országgyűlés által választott bíróságra kívánták ruházni a bíráskodás jogát. Törekvésük az volt, hogy a politikai cselekedetek megítélését az uralkodó, illetve az őt képviselő államhatalmi szervek kezéből az országgyűlés kezébe adják, korlátozva ezzel a kormány esetleges önkényét. „Oly alkotmányos országban, hol a kormány is mindenkor a nemzet akaratának kifolyása, s hol a gyakorlatilag fennálló felelősségnél fogva csak azon kormány tarthatja fenn magát, mely a nemzet többségének alkotmányszerűleg kijelentett elveit a kormányzásnak minden ágaiban híven követi, nélkülözhető talán a bíróságoknak választás általi alakítása […], de amely alkotmányos nemzetnél mindezek nemritkán tettleg másképpen állanak, az hű kebellel ragaszkodjék a választás elvéhez, mert ezáltal biztosítja legszentebb érdekeit, az alkotmányos szabadságot és a polgárok nyugalmát” – szögezte le Deák.47
deak-002-006-000-04747 • 688Fayer László 1. köt. 340–356. p.; Varga János 1980, 146–152. p.
E kiragadott példák is érzékeltetik, milyen horderejű társadalmi-politikai reformköveteléseket fogalmazott meg Deák a büntetőjogi kódex kidolgozása kapcsán, leglényegesebb javaslatai azonban már az országos választmányban vereséget szenvedtek. A kudarc elkeserítette a pesszimizmusra alkatánál fogva egyébként is hajlamos Deákot. Az ország jövőjét mind kül-, mind pedig belpolitikai szempontból rendkívül borúlátóan ítélte meg. Elkeserítette a magyarellenes nemzetiségi mozgalmak, elsősorban az orosz befolyás növekedésére támaszkodó pánszlávizmus felerősödése, és szemei előtt már-már a nemzethalál víziója lebegett. 1842 novemberében, sógorához írott levelében mintha csak Trianont jövendölte volna meg! Deák álláspontja szerint csak az érdekegyesítés, a politikai jogok mielőbbi kiterjesztése menthette volna meg az országot a szétforgácsolódástól, erre azonban nem sok esélyt látott, miután az országgyűlés előkészületei arra mutattak, hogy a diéta sem a nemesi adófizetést, sem pedig a büntetőkódex liberális változatát nem lesz hajlandó elfogadni. Deák kénytelen volt beismerni, hogy válságba jutott sajátos, a törvényekre és a fokozatosságra épülő meggyőzési módszere, politikai harcmodora. Elvesztette reményét, hogy elveit érvényre juttassa, ezért inkább visszavonult az országos közélettől, mintsem feladja meggyőződését.48 Visszavonulásának legalább annyira ürügye, mint közvetlen kiváltó oka volt a hírhedt 1843-as zalai követválasztási botrány, melynek során a klérus által felbérelt helyi kisnemesek leszavazták a nemesi adóviselést.
deak-002-006-000-04848 • Sándor Pál 1979; Sándor Pál 1981/2.
636Mivel Deák – Kossuthtal egyetértve – az egyik legfontosabb teendőnek éppen a háziadó közös fizetését tekintette, az elveivel ellenkező követutasítással nem vállalta Zala megye országgyűlési képviseletét. Elhatározásán az sem változtatott, hogy zalai barátai néhány hónappal később, példátlan méretű korteskedés közepette módosították, liberálissá változtatták a megye követutasításait. Látszólag pusztán morális fenntartásai miatt nem használta ki a „piszkos” eszközökkel kivívott győzelmet (nem fogadta el a mandátumot, melyhez vér tapadt), valójában azonban ekkor ábrándult ki természetes közegéből, a rendi politizálás hagyományos fórumából, a nemesi vármegyéből, melyet mindaddig a törvényes oppozíció legfontosabb támaszának tartott. Bizalmát vesztve, hitében megrendülve maradt távol Pozsonytól, és a diéta ellenzéke kénytelen volt nélkülözni korábbi vezérét. Deák felfelé ívelő pályája törést szenvedett; ellenzéken belüli vezető szerepét elveszítette.49 Látogatta ugyan ezután is a zalai megyegyűléseket, és követutasítások, valamint baráti levelek útján támogatni próbálta az országgyűlés liberálisait, mindez azonban csak pótcselekvés volt számára. A diéta eredménytelensége mindenesetre őt látszott igazolni: még a többség által annak idején elfogadott mérsékelt büntetőjogi javaslatokból sem született törvény.
deak-002-006-000-04949 • Kónyi Manó 2. köt. 1–54. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 366–385. p.; Molnár András 1987; Molnár András 1993/3.
Deák 1844 őszére kilábalt lelki válságából, és legalább Zala megyében felkarolta az ellenzéki kezdeményezéseket. Aktívabb szerepvállalásra ösztönözte – többek között – az Országos Védegylet megalakítása is. Voltak ugyan némi fenntartásai, ezeket azonban csupán magánlevélben közölte Kossuthtal, és a nyilvánosság előtt határozottan kiállt a védegyleti mozgalom mellett. Zalaszentgróton fiókegyletet szervezett, Nagykanizsán takarékpénztár alapításában működött közre, és támogatta a Védegyletet a zalai megyegyűléseken is. Személyes példamutatása szintén hozzájárult, hogy az Országos Védegylet legtöbb vidéki osztálya (szám szerint 14) éppen Zala megyében jött létre.50
deak-002-006-000-05050 • Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 420–426. p.; Szabad György 1976, 265–267. p.; Molnár András 1990.
Deák 1845. február 9-én, a szentgróti fiókegylet alakuló ülésén foglalta össze a védegyleti mozgalom lényegét. Híressé vált beszéde főként a mozgalom gazdasági indíttatását és a társadalom egészének összefogását hangsúlyozta, miközben tagadta, hogy a szervezkedés mögött hátsó politikai szándék húzódna meg.51 Deák szentgróti beszédét később közölte, és a Védegyletet támadó Széchenyi elleni fegyverül használta fel a centralisták által szerkesztett Pesti Hírlap. Az önkéntes nemesi adózás káros voltát taglaló Széchenyivel szemben használta fegyverül egyébként a Pesti Hírlap azt is, hogy 1845. március 2-án Deákkal az élen mintegy 220 – zömében liberális – zalai nemes vállalt önkéntes adózást.52 Kossuth törekvései mellett szállt síkra 637Deák a válságba került Gyáralapító Társaság 1845. április 13-i közgyűlésén is. Beszédében hangsúlyozta a Védegylet és a Gyáralapító Társaság egymásrautaltságát, a munkamegosztáson alapuló együttműködés szükségességét, és sürgette az aktívabb szervezőmunkát. Széchenyi felosztó törekvéseivel szembefordulva megjegyezte: nem eldobni kell (a „régi, megrögzött magyar természetnél fogva”) azt, ami hiányos, hanem kiigazítani.53
deak-002-006-000-05151 • Kónyi Manó 2. köt. 62–67. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 426–428. p.
deak-002-006-000-05252 • Molnár András 1996.
deak-002-006-000-05353 • Kónyi Manó 2. köt. 71–82. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 435–437. p.; Szabad György 1976, 267, 268. p.
Széchenyi pontosan értette a célzásokat, és a válasszal sem maradt adós. A Jelenkorban, 1845. május 18-tól kezdődően 14 részben megjelent, „A szentgróti levél elemzése” című cikksorozata Deák védegyleti beszédének egyes fordulataihoz kapcsolódva a reformellenzék, mindenekelőtt Kossuth gazdaságpolitikai koncepciójának önkényesen kiemelt és erősen leegyszerűsített elemeit vette bonckés alá, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy taktikájával szakadást idézzen elő a reformellenzék amúgy is ingatag egységű táborában. Cikksorozatának végén Széchenyi felszólította Deákot, hogy határolja el magát a Kossuthtal tartó ellenzéktől, és álljon élére egy lehetséges középpártnak.54
deak-002-006-000-05454 • Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 440–449. p.; Szabad György 1976, 268, 269. p.
Deák nem vette fel a kesztyűt. Széchenyinek csupán áttételesen, az adminisztrátori rendszer kritikája által válaszolt. A Pesti Hírlapban közzétett megyegyűlési beszédei és Zala 1846. március 3-i körlevele bizonyítják, hogy Deák a főispáni helyettesek visszaéléseit ugyanúgy elítélte, mint Kossuth. Az ellenzék szerepéről, feladatáról vallott nézeteit – e kérdés kapcsán – azonban jóval óvatosabban, körültekintőbben fogalmazta meg, mint az ellenzék más hangadói. 1845. november 10-én tartott, az adminisztrátori rendszer árnyoldalait fejtegető beszédében figyelmeztetett, hogy nem a kormánnyal való állandó szembeszegülés, hanem az alkotmányos szabadság és törvényes rend védelme az ellenzék feladata. Deák kifejezte meggyőződését, hogy a szemben álló pártok között csakis „a békés kiegyenlítés szelíd eszköze” teremthet egyetértést. Beszédét jellegzetes, „deáki” fordulattal zárta: „Őrködjünk, és ami jót lehet, cselekedjünk. Igyekezzünk békés úton sikert szerezni becsületes törekvéseinknek, de a tüsténti siker reménye nélkül is teljesítsük kötelességünket.”55
deak-002-006-000-05555 • Kónyi Manó 2. köt. 89–100. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 10–13. p.; Molnár András 2000/2.
Az ellenzék vezetői 1845 novemberében tették meg az első lépéseket a liberális mozgalom párttá szervezése érdekében. Pesti értekezletükön többek között egy háromtagú bizottságot választottak a „teendők” kidolgozására. Ennek tagjaként bízták meg az ellenzék potenciális vezérének tekintett Deákot, hogy vizsgálja meg a programalkotás lehetőségét. Kossuthhoz írott válaszlevelében Deák leszögezte: „régen remény nélkül állok én véletek s közöttetek a csatatéren, de a siker reménye nélkül is kész vagyok küzdeni, 638mert azt becsület és kötelesség parancsolják”. Meggyőződése volt azonban, hogy olyan program, melyet az egész ellenzék vezérfonalul használhatna, nem lehetséges, mert – mint kifejtette – az általános program nem különböztet meg igazán a kormánypárttól, és semmire sem kötelez, míg a konkrét kérdések részletezése a kisebb-nagyobb véleménykülönbségek miatt megoszthatja az ellenzéket. Más alkotmányos országban az ellenzéknek van olyan célja, mely képes az erőket egyesíteni: „többséget szerezni, hogy a minisztérium megbukjék, s az ellenzék emberei foglalják el annak helyét”. Ilyen célt azonban „a magyar ellenzék magának ki nem tűzhet” – jelentette ki Deák.56
deak-002-006-000-05656 • Váczy János 163–171. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 19–23. p.; Varga János 1982, 1193–1201. p.
Deák fenntartásai és húzódozása miatt az ellenzéki párt szervezkedése 1846-ban Batthyány Lajos elnökletével és Kossuth gyakorlati irányításával folytatódott. Végre 1847 elején – nem kis részben a Konzervatív Párt megalakulása és előretörése miatt – Deák is beadta derekát, hozzájárult a program kidolgozásához, csupán azt kötötte ki, hogy a reformelképzelések összegzését ne program, hanem nyilatkozat formájában adják közre. Az ellenzék alapelveinek tervezetét 1847 februárjában Batthyány, Teleki László és Kossuth egyeztette Kehidán Deákkal, majd Kossuth foglalta írásba. A liberális párt 1847. március 15-i országos konferenciája elfogadta az ellenzék alapelveit, és bizottságot nevezett ki az alapelveken nyugvó nyilatkozat kidolgozására. A bizottság május elején megvitatta a nyilatkozat Kossuth által – a márciusi alapelvek nyomán – készített és Deák elképzeléseit már eleve tartalmazó tervezetét, majd a szöveget Deák öntötte végső formába. Kossuth tervezetének kritikai élét kihagyásokkal, tömörítéssel tompította, a liberális célkitűzések megjelölését pedig kisebb módosításokkal finomította, általánosabbá tette, hogy azok az ellenzék egésze számára elfogadhatók legyenek. Az Ellenzéki Nyilatkozat végleges – és az ellenzék június 7-i országos konferenciáján jóváhagyott – szövege tehát valóban tükrözi és mintegy összefoglalja Deák másfél évtizede hangoztatott liberális nézeteit is.57
deak-002-006-000-05757 • Kónyi Manó 2. köt. 157–169. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 42–50. p.; Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen. 23–25. p.; Varga János 1982, 1204–1209. p.; Molnár András 1998.
Deák tagja lett ugyan az ellenzéki párt központi vezetőségének, az aktívabb politizálástól azonban egyelőre tartózkodott. Évek óta elhúzódó betegeskedése miatt gyógykezeltetnie kellett magát, és távol maradt az 1847 novemberében kezdődő utolsó rendi országgyűlésről is.58
deak-002-006-000-05858 • Molnár András: Deák Ferenc a forradalom előtt. In Batthyány minisztere. 5–20. p.
Vonakodásának a forradalom híre és Batthyány Lajos hívó szava vetett véget 1848 márciusában. Miután Zala egyik követe lemondott mandátumáról, Deák eleget tett az ellenzéki pártelnök felkérésének, engedett a közkívánatnak, és megyéje képviseletében a diétára utazott. Liberális barátainak sikerült rávenni, hogy jelenlétével és közreműködésével tekintélyt és súlyt adjon az ismert reformkövetelések törvénybe iktatásának, Deák pedig – pesszimista 639helyzetmegítélése ellenére – erkölcsi kötelességének érezte, hogy elfogadva az igazságügyi miniszteri tárcát, szerepet vállaljon Batthyány Lajos kormányában. Életében először és egyben utoljára vállalt kormányzati szerepet, kevésbé meggyőződésből, sokkal inkább lelkiismeretére hallgatva.59
deak-002-006-000-05959 • Kónyi Manó 2. köt. 195–206. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 74–78. p.; Varga János 1985, 205. p.
A diétára ilyen módon megkésve érkező Deáknak alig volt alkalma, hogy érdemi befolyást gyakoroljon a törvényalkotás munkájára. Miután a törvényjavaslatok többségének szövegét nélküle fogalmazták meg, a sebtében elfogadott törvényterveztek nem egyeztek teljes mértékben Deák meggyőződésével. Deák ennek ellenére szembefordult minden törekvéssel, mely a már eldöntött és közismertté vált javaslatok módosítására, megszorítására irányult. Így például a jobbágyfelszabadításról rendelkező – és a miniszterelnök által már nyilvánosságra hozott – törvénytervezet korrekciójára az országgyűlés tekintélyes részének kívánságára sem volt hajlandó, noha ő is elhamarkodottnak tartotta, hogy a jobbágyok helyett az állam vállalta magára a földesurak kárpótlását. Az ősiség eltörléséről szóló kerettörvény viszont kifejezetten Deák indítványa nyomán született meg. Deák március 23-án javasolta, hogy a törvény egyelőre csupán elvileg mondja ki az ősiség eltörlését, az ősiségből eredő pereket függesszék fel, a minisztériumot pedig bízzák meg, hogy „az ősiség eltörlésének alapján polgári törvénykönyvet dolgozzon ki”.60 Igazságügyi miniszteri hitvallásának is tekinthető március 29-i, még beiktatása előtt tett kijelentése: „gyermekkoromtól fogva epedtem a dolgok átalakulása után, de ha ez anarchiával jár, elfordulnék tőle. Tudom, hogy az újjáalakulás sok convulsióval [görccsel] jár; de a személy- és vagyonbiztosság oly szentségek, melyek minden kormányforma mellett fő célok, s melyeket minden körülmények között tisztelni kell.”61
deak-002-006-000-06060 • Kónyi Manó 2. köt. 207–209. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 78, 79. p.; Varga János 1985, 205. p.
deak-002-006-000-06161 • Kónyi Manó 2. köt. 213. p.
Az uralkodó 1848. április 7-én írta alá a kormánytagok, így Deák Ferenc igazságügyi miniszteri kinevezését is. Miután a Batthyány-kormány egy héttel később – a törvények április 11-i kihirdetése után – Pestre költözött, Deák is jobbára a hivatalszervezéssel és a napi, ügyviteli feladatok ellátásával volt elfoglalva. Minisztériumában zömében a korábbi, képzett kormányhivatalnokokat foglalkoztatta, vezetőknek viszont olyan, többségükben liberális munkatársakat választott maga mellé, mint a centralista jogtudós Szalay László. Deák a miniszterelnök bizalmasa és szilárd támasza volt mind a minisztertanácsi üléseken, mind a Béccsel folytatott tárgyalások során, sőt nemegyszer helyettesítette is a kormányfőt. Az államügyek intézése mellett ugyanakkor arra is szakított időt, hogy személyesen hallgassa meg a minisztériumhoz forduló panaszosokat. Falvak egész sora intézte közvetlenül hozzá kéréseit, és Deák igyekezett orvosolni a nép apró sérelmeit is.62
deak-002-006-000-06262 • Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 99–105. p.; Sarlós Béla 1970, 57–60. p.; F. Kiss Erzsébet 1987, 382–389, 397, 398. p.; Dobszay Tamás: Deák Ferenc és az igazságügyi minisztérium szervezése. In Batthyány minisztere. 93–127. p.
640Deák különösen nagy hangsúlyt kívánt helyezni az igazságügyi minisztérium törvény-előkészítő és kodifikációs munkájára. 1848. április 29-én adta ki a sajtóvétségek esküdtszékek általi elbírálásáról szóló miniszteri rendeletét, mely korábbi, 1843-as esküdtszéki különvéleménye alapján készült. Ez volt Magyarországon az első polgári jellegű perrendtartás, és egyben a modern bírósági szervezet kiépítésének első kísérlete is.63 Deák sajtóesküdtszéki rendelete arra a liberális alapelvre épült, amely szerint inkább mentsenek fel tíz bűnöst, semmint egyetlen ártatlant elítéljenek. A büntetőjog szabadelvű értelmezése szerint a társadalomnak kevesebb kára származott abból, ha a bizonyítékok elégtelensége miatt felmentettek egy bűnöst, mint ha államérdekre történő hivatkozással ártatlanokat hurcoltak volna meg. Ebből a jogfelfogásból kiindulva a sajtóesküdtszéki büntetőeljárás számos garanciát tartalmazott a gyanúsított, illetve vádlott védelme érdekében. Ilyen volt például a kötelező védő alkalmazása vagy a szóbeli tárgyalás nyilvánossága. Deák sajtóesküdtszéki rendeletében a közvádló és a vádlott közel azonos jogokkal rendelkezett.
deak-002-006-000-06363 • Both Ödön 19–57. p.; Sarlós Béla 1970, 60–65. p.
Ugyancsak a liberális jogfelfogás alapelveit tükrözi Deák 1848. május 25-én, a pesti börtönök ügyében kiadott miniszteri rendelete. A modern büntetés-végrehajtás humánus eszméjével összhangban Deák rendelete kifejtette, hogy a börtönbüntetés célja nem az elítélt testi sanyargatása, nem szenvedések okozása – ami a feudális börtönviszonyokat, megyei és földesúri tömlöcöket jellemezte –, hanem csupán a szabadság megvonása. Ebből fakadóan alapkövetelményként fogalmazta meg, hogy az előzetes letartóztatásban lévő gyanúsítottak, valamint az elítélt rabok emberhez méltó, egészséges körülmények között legyenek elhelyezve, és a hatóságok ügyeljenek a fogva tartottak egészségi állapotára, legyen a börtönökben rendszeres orvosi ellenőrzés.64
deak-002-006-000-06464 • Mezey Barna: Deák Ferenc és a büntető eljárásjog reformja 1848-ban. In Batthyány minisztere. 174–176, 181–183. p.
Deák minisztériumának végül sem embere, sem ideje nem maradt a jogviszonyok gyökeres átalakítására. Igazságügyi miniszterként adós maradt a beígért polgári és büntető törvénykönyvek kidolgozásával, mert a zaklatott, feszültségekkel terhes belpolitikai helyzet nem kedvezett az elmélyült, távlatokban gondolkodó jogalkotásnak. Ehelyett olyan aktuálpolitikai kérdésekkel kellett foglalkoznia, mint például az ostromállapot bevezetése. A hatalomra került liberálisok először szembesültek azzal, hogy az egyéni szabadságjogokat bizonyos esetekben ők is kénytelenek – az állam érdekében – korlátozni. Adódhatnak olyan körülmények, „midőn a legszabadabb nép némely polgárilag szabad tetteket nem szabadoknak nyilvánít” – érvelt Deák a liberális badeni hercegség példájára hivatkozva a képviselőház 1848. július 24-i 641ülésén. Deák az országgyűlés megbízása alapján, szinte meggyőződése ellenére dolgozta ki és terjesztette be július 31-én a Vésztörvény lázadás esetében című javaslatát, amely a kivételes hatalom gyakorlását szigorú alkotmányos keretek közé szorította. Nehéz szívvel tette mindezt, mert – mint mondotta – „az ilyen törvény diktátori hatalmat ad, ez pedig alkotmányos országban kényes hatalom”. Tervezetéből minisztersége idején ugyan nem született törvény, ám Deák szövege szolgált alapul a vésztörvényszékek felállításáról 1849. február 13-án hozott képviselőházi határozathoz.65
deak-002-006-000-06565 • Kónyi Manó 2. köt. 282–287. p.; Beér János 708–713. p.; Sarlós Béla 1970, 67–70. p.
Deák a parlamentben felelősséggel képviselte az egész kormányt, a képviselőház ülésein pedig a végsőkig ragaszkodott az alkotmányosság szelleméhez. A kormány és az országgyűlés viszonyában kényesen őrködött a montesqueu-i hatalommegosztási elvek betartása felett. Képviselőtársainak szinte leckét adott a parlamentarizmus alapvető normáiról, amikor arra figyelmeztette őket, hogy a parlament minden más hatalom fölött áll, és alapvető feladata a kormány ellenőrzése. Többször bírálta az országgyűlés ingerült hangulatát, a képviselők ellenségeskedő, személyeskedő, agresszív stílusát, miközben higgadt érvekkel igyekezett leleplezni a baloldali radikálisok demagóg szólamait.66 Így például a képviselőház 1848. augusztus 9-i ülésén kifejezetten a szabadságjogok korlátozása ellen, a vallásszabadság és a tulajdon szabadsága érdekében foglalt állást. Az elemi oktatásról szóló törvényjavaslat részletes vitájában a radikális Madarász László kétségbe vonta, hogy az egyházaknak joguk lenne – az állam által fenntartandó közös iskolák mellett – felekezeti iskolákat létesíteni. Deák a liberalizmus alapelveire hivatkozó beszédében állt ki a felekezetek iskolafenntartási joga mellett. Ha az állam ezt tagadná, nem tartaná tiszteletben a tulajdont, önkényt gyakorolna, ráadásul a tiltás sértené a nép vallásos érzelmeit, és a hívő embereket a reakció karjaiba lökné – érvelt Deák, miközben Észak-Amerika példájára hivatkozott, „ahol az egyéni szabadság leginkább van biztosítva”. Az egyenlőség és testvériség jelszava nem kerülhet összeütközésbe – fejtegette, majd mondandóját az alábbiakkal zárta: „úgy szeretném testvérekké tenni az embereket, hogy a szabadságot ne korlátozzuk ott és akkor, hol ezt a status célja múlhatatlanul meg nem kívánja”!67
deak-002-006-000-06666 • Urbán Aladár: Deák Ferenc a Batthyány-kormányban. In Batthyány minisztere. 53–91. p.
deak-002-006-000-06767 • Kónyi Manó 2. köt. 289–295. p.; Csizmadia Andor 1976, 34, 35. p.; Csorba László 82, 83. p.
1848. augusztus 27-én Deák a horvátokkal történő „békés kiegyenlítés” érdekében terjesztett törvényjavaslatot a minisztertanács elé. A liberális javaslat széles körű autonómiát ígért Horvátország számára, a határőrvidék lakossága részére pedig számos gazdasági kedvezményt és társadalmi reformot helyezett kilátásba. Horvátország belső ügyeire nézve (közigazgatás, oktatás) biztosítani kívánta az anyanyelv használatának teljes szabadságát, csupán a Magyarországgal történő érintkezéshez írta elő a horvát mellett a 642magyar nyelv használatát. E nagyfokú engedményeket persze a kényszer (a horvátok nyilvánvaló támadási szándéka) szülte, és a kormány későn fogadta el őket; sem Bécs, sem Zágráb nem volt már hajlandó azokról tárgyalni.68 Sikertelenül zárultak Batthyány és Deák bécsi tárgyalási kísérletei is, ezért Batthyány szeptember 11-én – még a horvát támadás híre előtt – bejelentette kormánya lemondását. Lemondott miniszteri tisztéről Deák is, és a továbbiakban egyszerű képviselőként vett részt az országgyűlés munkájában. (Képviselővé még június 15-én választották, Zala megye szentgróti választókerületében.)69
deak-002-006-000-06868 • Károlyi Árpád 626. p.; Beér János 681–684. p.; F. Kiss Erzsébet 1989. 65. p.
deak-002-006-000-06969 • Varga János 1985, 206. p.; Gergely András 291–304. p.
Az országgyűlés 1848 szeptemberében kezdte tárgyalni Deák legjelentősebb törvényjavaslatát, amelyet még minisztersége idején dolgozott ki. Deák tervezete az úrbéri szolgáltatások megszüntetéséről szóló törvényt kívánta pontosítani és továbbfejleszteni. A törvényjavaslat igyekezett választ adni mindazokra a kérdésekre, amelyek a jobbágyfelszabadítás gyakorlati végrehajtása során az előző hónapokban felszínre kerültek. Pontosan meghatározta, mi tartozik az úrbéri szolgálatok körébe, az „úrbéres föld” fogalmát pedig a lehető legszélesebben értelmezve, az állami megváltás érvényét kiterjesztette az 1848-ban jobbágykézen lévő maradványföldekre és az irtások egy részére. Az volt a vezérelve, hogy a jobbágyfelszabadítás után egyetlen társadalmi réteg se kerüljön rosszabb helyzetbe, mint amilyenben azelőtt volt. Ennek érdekében igyekezett biztosítani az egyértelműen majorsági földön élők jogát az általuk bérelt földekhez, és szorgalmazta szerződéseik örökössé tételét. Lehetőség szerint szélesre, tulajdonképpen az áprilisi törvény szellemét meghaladó mértékben szélesre igyekezett nyitni az önmegváltás lehetőségét a vitás vagy rendezetlen jogállású földek és földesúri haszonvételek esetén. Deák törvényjavaslata két, egymással lépten-nyomon ütköző szempontot próbált meg egyidejűleg érvényesíteni. Az egyik a magántulajdon szentségének liberális alapelve – jelen esetben ez a földesúr számára majorsági birtokával való szabad rendelkezési jogát jelentette –, a másik pedig a társadalmi béke megőrzése volt. Ez utóbbi szempont – összefüggésben az érdekegyesítésre törekvő liberális reformkoncepcióval – megkövetelte, hogy a paraszti társadalom lehető legnagyobb része nyerjen valamit a jobbágyfelszabadítással. Deák törekvése egyszersmind a magyar szabadelvűek távlati társadalompolitikai céljait is szolgálta: széles rétegeket kívánt a polgári társadalom építésében érdekelt tulajdonossá tenni.70
deak-002-006-000-07070 • Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás. In Batthyány minisztere. 21–52. p.
Az országgyűlés szeptember 15-én elfogadta a szőlődézsma és a hegyvám eltörlését, majd szeptember 19-én megkezdte Deák részletes törvényjavaslatának tárgyalását. A vitában Deák is többször felszólalt. Miközben a társadalmi 643igazságosság nevében elvetette a jobbágyfelszabadítás radikális továbbfejlesztésére irányuló követeléseket, a tulajdon szentségének elvét hangsúlyozva lépett fel az „osztogatás politikája” ellen. Néhány nappal később azonban, tekintettel a horvát bán közeledő ellenséges hadseregére, elnapolták a vita folytatását, így Deák törvényjavaslata lekerült az országgyűlés napirendjéről, nem válhatott valóra.71
deak-002-006-000-07171 • Kónyi Manó 2. köt. 322–335, 341, 342. p.; Beér János 622–632. p.; Sándor Pál 1993, 23, 24. p.
Deák a nyílt, fegyveres harc kitörését követően a törvényességet védve vett részt az országgyűlés munkájában. Elengedhetetlennek tartotta, hogy a parlament folyamatosan ülésezzen, mert szükség volt egy tényleges tekintélyre, amely képviseli és biztosítja a törvényességet. Következetesen alkalmazva a hatalmi ágak szétválasztásának alapeszméjét, az Országos Honvédelmi Bizottmányt a parlamenttel szemben is védelmébe vette, és fellépésével jelentős mértékben erősítette annak legitimitását, valamint az önvédelmi háború törvényességének megalapozását. 1849 januárjában még tagja volt az országgyűlés békeküldöttségének, amely az előretörő császáriak főparancsnokával, Windisch-Grätzcel próbált tárgyalni, ám Bécs a katonai erőfölény tudatában feltétlen engedelmességet követelt, nem volt hajlandó semmilyen alkudozásra. Amikor Deák ezek után a császáriak által megszállt Pestről Debrecenbe akart utazni, Windisch-Grätz csak azzal a feltétellel lett volna hajlandó neki útlevelet adni, ha becsületszavát adja, hogy rábeszéli Kossuthékat a feltétlen megadásra. Deák kötelességének érezte, hogy kövesse az országgyűlést Debrecenbe, ugyanakkor – tartva az esetleges megtorlástól – senkit sem kívánt rábírni a megadásra. A morális csapdából kivárási taktikával próbált kibújni: inkább félreállt, és távol maradt Debrecenből, semmint becsületszavát kelljen megszegnie. 1849 februárjának végén még biztosan Pesten volt, majd valószínűleg hazatért Zalába. Későbbi megnyilatkozásaiból tudjuk, hogy nem helyeselte ugyan – sem jogi, sem politikai értelemben – a trónfosztást, de közvetlen kiváltó okát, a magyar alkotmány és önállóság Olmützben történt eltörlését is elítélte, és a pragmatica sanctio egyoldalú felrúgásának minősítette. 1849 júniusában ismét visszatért Pestre, a távolmaradását igazoltnak tekintő országgyűlés munkájába azonban már nem kapcsolódott be. Mivel az volt a meggyőződése, hogy Magyarország biztonsága és jövője csak a Monarchia keretein belül képzelhető el, az államszövetség kölcsönös felbontása után nem látott lehetőséget a felelősségteljes, jogilag is korrekt parlamenti politizálásra.72
deak-002-006-000-07272 • Kónyi Manó 2. köt. 365–380. p.; Varga János 1985, 206, 207. p.; Hermann Róbert: Deák Ferenc tevékenysége 1848 októberétől a szabadságharc végéig. In Batthyány minisztere. 185–217. p.
***
6441849 őszén Julius von Haynau táborszernagy, a Magyarországon állomásozó császári-királyi csapatok főparancsnoka irányításával szigorú megtorlás indult a forradalom és szabadságharc katonai és politikai elitje ellen. A kormányzati politika alapelvét a jogeljátszás elmélete alkotta: a törvényes uralkodóval szembeni lázadással Magyarország elveszítette alkotmányos jogait, a kormányzat a tabula rasa politikáját folytathatja Magyarországon az összbirodalmi egység megteremtésének jegyében. Úgy tűnt, elérkezett a történelmi pillanat Magyarországnak a birodalomba való beolvasztására.
Deák egykori harcostársai vagy emigrációba távoztak, vagy a megtorló gépezet áldozataivá váltak, élükön Batthyány Lajossal. Ha korábban Deák húzódozott és kibújni igyekezett a vezéri szerep alól, s méltán úgy érezhette, hogy az ellenzék soraiban vannak olyan egyéniségek, akiket képességeik mellett egyéni ambícióik is sokkal inkább predesztináltak e vezetői szerepre, mint őt, 1849 őszétől kényszerűen tudomásul kellett vennie: maga maradt.
A katonák mellett a politikusok ellen is haditörvényszéki eljárás indult. A kormányzat két tényezőt tekintett perdöntőnek kompromittáltságuk megállapításánál: mivel az uralkodó 1848. október 3-án feloszlatta a magyar országgyűlést, így az az után kifejtett tevékenység már törvénytelennek számított; másrészt pedig a Függetlenségi Nyilatkozat kibocsátásában való bármiféle közreműködés a felségsértés vádját vonhatta maga után.73 Deák képviselőként részt vett az országgyűlés munkájában 1848. december végéig, így természetesen rá is vonatkozott az igazolás kötelezettsége. Ősz elején Vas Gereben társaságában néhány hétre Felsőnyékre távozott, de 1849. november 7-én Tolnay Károllyal együtt már jelentkezett Pécsett mint igazolásra kötelezett. 1850 tavaszán a pécsi hadbíróság elé idézték, de május 17-én megszüntették az ellene folyó eljárást, mivel a rebellis debreceni parlament munkájában már nem vett részt.74 Állandó aggodalom gyötörte azonban jó barátai és egykori harcostársai sorsa miatt. „Súlyos idők nehezültek reánk, s aggodalom nyomott annyi jó ember sorsa miatt, de leginkább aggódtam rajtad és családodon” – írta 1850 novemberében Vörösmarty Mihálynak.75 Úgy érezte, nem maradhat meg a passzív aggódás mellett, hanem meg kell tennie mindent, amit csak lehet, a fenyegetettek védelmezése érdekében. Már 1849 októberében igazoló iratot küldött Tóth Lőrinc részére, aki 1848-ban miniszteri hivatalában miniszteri titoknokként dolgozott mellette.76 1852-ben a birodalmi tanácsos Szőgyény-Marich Lászlónál járt közben a zalai kormánybiztosi tevékenysége miatt hatévi fogságra és javainak elvesztésére ítélt Csertán Sándor érdekében.77 1848-as miniszteri tevékenységét emelt fővel vállalta.78
deak-002-006-000-07373 • Hermann Róbert 1999, 20. p.
deak-002-006-000-07474 • Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 221. p. Vö. Deák levele Bogyay Lajos Zala megyei főnökhez, Kehida, 1850. március 13. Közli. „A tekintetes megye…” 35. p. A hadbírósági felmentő határozatot lásd Kraften százados, hadbíró irata, Pest, 1850. május 17. Hadtörténelmi Levéltár, Abszolutizmus kori iratok, a pesti hadbíróság iratai, 1850-3/322., közli Kónyi Manó 2. köt. 381. p.
deak-002-006-000-07575 • Deák levele Vörösmarty Mihályhoz, Kehida, 1850. november 19. MTAK Kt. K. 1./41.
deak-002-006-000-07676 • Deák levele Láng Károlynak, Kehida, 1849. október 27. PIM Kt. V. 1298.
deak-002-006-000-07777 • 689Deák levele Szőgyény-Marich Lászlóhoz, Kehida, 1852. november 6. Zala Megyei Levéltár. Egyedi vegyes iratok gyűjteménye 5685. sz. Közli „A tekintetes megye…” 37.
deak-002-006-000-07878 • 1853-ban például kéri Tóth Lőrincet, hogy Bozsó György részére, aki igazolást kér valamely, az 1848-as igazságügy-minisztérium ügyiratában fellelhető ügyről, igyekezzen a hatóságoktól engedélyt szerezni az iratokba való betekintésre, hogy a kért igazolást neki magánemberként meg tudják adni. Deák levele Tóth Lőrinchez, Kehida, 1853. április 18. PIM Kt. V. 1297/2.
Kehidai birtokára visszavonulva élt, s ez az adott helyzetben saját habitusának 645és programjának leginkább megfelelő szerep hamar valóságos nemzeti szimbólummá vált: az egész ország az ő nevéhez kötötte a passzív rezisztencia programját – lehetőség szerint nem érintkezni az új államhatalom közegeivel, bezárkózni a családi, illetve baráti körbe, s ott ébren tartani a hazafiúság, a nemzetiség és a szabadelvűség iránti elkötelezettség szellemét. 1850 áprilisában Anton Schmerling igazságügy-miniszter az új magánjogi szabályozás kidolgozásának előkészítésére létrehozandó bizottságban való közreműködésre kérte fel Deákot, de az udvarias, ám határozott hangú levélben visszautasította, hogy „a közelmúlt idők gyászos eseményei után oly állapotok között, melyek még jelenleg is uralkodnak”, nyilvános ügyekben szerepet vállaljon. Levelének szövege megjelent az Ostdeutsche Post lap hasábjain nyomtatásban is, ami hozzájárult ahhoz, hogy a szöveg az 1850-es években titokban terjesztett kéziratos irodalom széles körben ismert darabjává vált.
Ugyanakkor nem kívánta a maga által követett elveket másokkal szemben abszolút mércéül alkalmazni. Amikor 1851-ben a formailag még érvényben lévő, de valójában bevezetésre sohasem kerülő olmützi alkotmány egyik rendelkezése nyomán felállították a birodalmi tanácsot, amely az uralkodó személyes tanácsadó testületeként a minisztertanács mellett második hatalmi centrumként jött létre, s annak tagjául felkérték Szőgyény-Marich Lászlót, Deák a hozzá forduló Szőgyényt biztosította bizalmáról, mondván, ha ő úgy ítéli meg, hogy lehetősége nyílik ezáltal a hon érdekeit előmozdítani, jól teszi, ha elfogadja az uralkodó felkérését. S ez a véleménye a későbbiekben sem változott, hiszen Szőgyénnyel igen jó viszonyt ápolt, s tudjuk, hogy az valóban igyekezett a birodalmi tanács vitáiban a magyar konzervatívok elveinek megfelelően gyengíteni a Magyarország teljes beolvasztására törekvő igényeket.79
deak-002-006-000-07979 • Vö. Deák levelei Szőgyény-Marich Lászlóhoz, Kehida, 1851. május 1. és Pest, 1854. december 14. Közli: Kónyi Manó 2. köt. 383–385. és Váczy János 215, 216, 222, 223. p.
A nyilvános társasági élettől sem vonult teljesen vissza Deák. Tovább működtette például a tiszteletére 1840-ben létrehozott Deák-alapítványt.80 Zala megye szinte valamennyi kezdeményezésében részt vett: szervezőként közreműködött a Kisfaludy Sándor balatonfüredi szobrának felállítására indított akcióban; 1858-ban a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő pesti Magyar Nemzeti Színház segélyezésére szólította fel a Zala megye nemesi pénztárát felügyelő bizottmányt.81
deak-002-006-000-08080 • Deák levele Bogyay Lajos Zala megyei főnökhöz, Kehida, 1850. január 11. Közli „A tekintetes megye…” 35.
deak-002-006-000-08181 • A Kisfaludy-szoborról lásd leveleit sógorához, 1857–1859, in Váczy János 240–258, 263–268. p.; Deák levele Zala megye nemesi pénztára bizottmányához, Pusztaszentlászló, 1858. augusztus 1. Zala Megyei Levéltár. Zala megye nemesi pénztárának iratai 1858. szám nélkül. Köszönöm Molnár Andrásnak a levél szövegének rendelkezésemre bocsátását. A gyűjtés eredményeként több mint kétezer forint gyűlt össze. Lásd Deák Ferenc levele ismeretlenhez, Bécs, 1859. július 2. OSZK Kt. Levelestár
Az évtized nagy személyes veszteségeket hozott számára. 1850 tavaszán meghalt Wesselényi Miklós, majd 1855-ben a legjobb barát, Vörösmarty is eltávozott. Teljesen vagyontalanul halt meg, Deákot felesége mellé segédgyámnak kérte fel. Deák élete végéig nagy odaadással teljesítette e megbízatást, több mint egy évtizeden át maga intézte a család pénzügyi, jogi ügyeit, 6461868-ig kezelte az árvák vagyonát.82 1855-ben nyilvános segélyakciót kívánt indítani, de azt a politikailag kompromittált Vörösmarty személyére tekintettel nem engedélyezték a hatóságok, ezért magánlevelekben kérte fel barátait, ismerőseit és az ország jeles férfiait a hozzájárulásra. Több mint nyolcszáz levelet írt, s végeredményként 103 ezer forintot sikerült évek során a család rendelkezésére bocsátani.83 Szívügyének tekintette Vörösmarty műveinek kiadását, közvetített a kiadásra vállalkozó Ráth Mór és a Vörösmarty életrajzát megírni vállaló Gyulai Pál között.84 Nemcsak a barát, de a hazafi kötelességének is tekintette mindenkor a hon nagyjai hozzátartozóinak támogatását.
deak-002-006-000-08282 • Deák végelszámolása az árvák pénzeiről 1868-ban: Vörösmarty árváinak gyámságára vonatkozó iratok. OSZK Kt An. lit. 6724. sz.
deak-002-006-000-08383 • Több típuslevél is található a különböző közgyűjteményekben, ezek közül nyomtatásban is több megjelent. A gyűjtés eredményére vonatkozóan lásd Deák levelét Gyulai Pálhoz, Pusztaszentlászló, 1864. augusztus 9. OSZK Kt. Levelestár. Közli: Váczy János 316, 317. p. és Gyulai Pál levelezése 517. p.
deak-002-006-000-08484 Deák levele Gyulai Pálhoz, Pest, 1865. január 24. OSZK Kt. Levelestár. Közli: Gyulai Pál levelezése 521, 522. p. és Váczy János 319, 320. p. vö. Gyulai Pál levelezése 527, 529. p., levelei Ráth Mórhoz, 1863. február 3. és március 19., in Váczy János 306–311. p.
A magyar nyelv és kultúra pártolása ezen időszakban a nemzeti program talán legfontosabb eleme volt. „A reánk zúdult vihar eltemette minden örömünket, reményünket, s mi a hajótörésből a hitvány, örömtelen életen kívül csak egy kincsünket menthettük meg: nemzetiségünket. De ez is a hatalom folytonos megtámadásainak van kitéve, s leszorítva a nyilvános élet teréről, csak ott ápolhatjuk, ott tarthatjuk fenn azt, hova a hatalom szava nem hat, a társas élet magánkörében, s ha itt is elhanyagoljuk, elvész az örökre s visszahozhatatlanul” – írta Deák Báthor Gézáné Inkey Szidóniának 1857-ben, kérve, írjon számára inkább magyarul a közöttük korábban megszokott német nyelvű levelezés helyett.85
deak-002-006-000-08585 • Deák levele Báthor Gézáné Inkey Szidóniához, Pest, 1857. január 10. Közli a címzett megnevezése nélkül Kónyi Manó 2. köt. 386, 387. p. és Váczy János 235–237. p.
Nagy társasági élet folyt Kehidán, alig múlt el nap vendég nélkül. S egy idő múlva nemcsak a barátok, ismerősök, megyebeliek jöttek, hanem az ország minden részéből érkeztek már látogatók. A nyílt politizálást kerülte Deák, jó szolgálatot tett ekkor is az anekdotázás a nem kívánt kérdezősködések elhárítására, de a bizalmasok előtt néha – ahogy Horvát Boldizsár fogalmaz – „szellőztette a jövő esélyeit”.86 Így nem állnak rendelkezésünkre pontos híradások politikai nézeteiről. Feltételezhetően az 1848-as törvények helyreállításának programját vallotta, ezt megerősítette Somssich Pál is, aki maga a konzervatív 47-es állásponton állt ebben az időszakban. Véleménye szerint Deáknak kétségei voltak ugyan a magyar nemzet erejét illetőleg, féltette azt a nemzetközi viszonyok forgatagától és a nem magyar nemzetiségek gyengítő erejétől, ugyanakkor számított Ausztria és vezető politikusainak gyengeségére és „a sors változékony szeszélyeire”. Hasonló képet festett Kerkapoly Károly is.87
deak-002-006-000-08686 • Törs Kálmán 92, 93. p., Horvát Boldizsár közel ötven évvel későbbi visszaemlékezését közli Kónyi Manó 2. köt. 406. p. Vö. a kortárs értékelésével: „…talán Deák az egyetlen, ki még jövendőre számíthat a régi társak közől. Róla ma sem kevesebb a hír, a remény, mint volt régebben. Ma is örömmel fordul Kehida csendes magánya felé a politikai virrasztás gondja, s időnként megjelenik nála egy-két régi barát az üdvkeresés zarándoki ruhájával; szavai itt-ott ejtett mondással, mysteriosus jelentéssel forognak az országban, melyre mindenki sokat épít, s egyik faluból a másikba ha nem egyébért, de azért is átmegy a jó magyar ember, hogy megkérdezze ismerősétől: hallotta-e már, mit mondott, mit nem mondott e vagy ama tárgyra nézve Deák Ferenc?” Kritika E. P. szignóval (= Erdélyi János) Csengery Antal Magyar szónokok és statusférfiak című munkájáról. Pesti Napló, 1851. május 10. 352. sz.
deak-002-006-000-08787 • Somssich és Kerkapoly Károly ugyancsak jóval későbbi visszaemlékezését közli Kónyi Manó 2. köt. 396, 397, 403, 404. p., vö. Halász Imre 175. p.
A rendőrség irattárában egyetlen titkosrendőri jelentés maradt fenn Deákról ezekből az évekből, melyben a jelentő Püspöky Grácián zalai birtokos88 pesti látogatásakor szerzett információit foglalja össze Deákról:
deak-002-006-000-08888 • Püspöky Grácián a megye reformküzdelmeiben fontos szerepet játszó Csány László unokaöccse, Buda 1849. májusi visszavételekor ő tűzte ki a várra az első honvédzászlót.
„…az ókonzervatív tábor Deákot több oldalról is ostromolja, vezető személyiségei, 647mint például Somssich Pál állandóan javaslatokat tesznek neki. Hasonló célból volt néhány héttel ezelőtt Deáknál Jósika báró és Ürményi is, amikor ő Püspöky jelenlétében több mint öt óra hosszáig fejtegette nézeteit. A megnevezett notabilitások úgy álltak szótlanul és figyelmesen Deák előtt, mint a diákok mesterük előtt. Mindannyian elismerik elsőségét, logikájának erejét, még ha egyébként ellentétes irányt követnek is. Deák nem jósol jövőt törekvéseiknek. Amikor kijelentése személyeket vagy érdekeket sérthetne, Deák általában pikáns anekdotákba rejti véleményét. Sok ilyen anekdotát terjesztenek róla. Az a befolyás és bizalom, amelyet ő minden pártnál élvez, a jelenlegi viszonyok között az ország legfontosabb emberévé teszik. Bármilyen óvatos és tartózkodó a mélyenszántó politikai fejtegetésekben, gyakran elég egy szó, hogy környezete azt mint hitcikkelyt vegye, s ebből a szempontból jelentős az, hogy Deák oly csekély jövőt jósol az ókonzervatívoknak, bár a kormányrendszernek sem tulajdonít tartósságot. Kehidán is az a nézet uralkodik, hogy minden a véletlen eseményektől függ. Püspöky kijelentése szerint ott az a vélemény, hogy biztosan tudni vélik, Franciaországban egy újabb forradalom készülődik, amely végül minden európai állam ügyeinek egészen más alakzatát fogja előkészíteni. Speciálisan Magyarországra vonatkozóan Deák tisztában van a pillanatnyi hatalommal és az ország vigasztalan helyzetével, kétli azonban, hogy a kormány maga sokkal jobb helyzetben lenne.”89
deak-002-006-000-08989 <F"Fonetika">ş<F255> jelzésű besúgójelentés, Hadtörténelmi Levéltár, Abszolutizmus kori iratok, III. K. k. Armee-Kommando, Polizei Section 185. cs. 1470/1851. Az abszolutizmus kori igazgatási iratok között még fellelhetők további utalások Deák nézeteire vonatkozóan. A soproni kerületi parancsnok 1853 elején jelenti Albrecht főherceg katonai és polgári főkormányzónak, hogy az osztrák polgári törvénykönyv bevezetése kedvező fogadtatásra talált Magyarországon, még a liberálisoknál 690is, „maga Deák kijelentette, hogy az a legjobb, amit csak a törvényalkotás terén Magyarországnak adni lehetett, de hozzáfűzte, hogy ha fennállna még az országgyűlés, Magyarország maga is ezt a törvénykönyvet fogadta volna el”. Levélfogalmazvány Albrecht főherceg számára, Sopron, 1853. jan. 31. Hadtörténelmi Levéltár, Abszolutizmus kori iratok. K. k. Militär-Districkts-Commando Sopron, 177. cs. 48. sz.
Bizonyítékot szolgáltatnak e sorok arra, hogy Deák e kezdeti időszakban is elhatárolta magát a konzervatívok által képviselt, az 1848. áprilisi törvények előtti időszak államjogi viszonyainak helyreállítását célzó törekvésektől.
Időközben Deák Jozefa testvére örököseivel folytatott birtokmegosztási ügye lezárulta után eladta birtokát gróf Széchenyi Istvánnénak 55 ezer pengőforintért, s évi 600 arany évjáradékára alapozva megélhetését, Pestre költözött 1854 novemberében.90 A gazdálkodás már korábban is nehezére esett, nem volt lelkes gazda. Már 1852-ben megkísérelte eladni a kehidai birtokot, ám akkor még sikertelenül.91 Amikor 1850 szeptemberében Tóth Lőrinc tanácsot kért, hogy a kínálkozó két pálya közül melyiken induljon el: haszonbérlőként a passzív ellenállás ethoszának inkább megfelelő vidéki gazdálkodó vagy a fővárosi ügyvéd szerepét öltse-e magára, Deák határozottan az utóbbit javasolja részben a drága bérleti viszonyokra, illetve Tóth Lőrinc hiányzó előismereteire hivatkozva. Hozzáteszi azonban mindehhez a következőt is: „Ezenfelül a falusi életnek sok kellemei vannak, ha azt kényelemmel élvezheti az ember, s addig, míg el nem unja; de folyvást kénytelenségből lekötve lenni a földhez, melyből az elementumokkal küzdve ezer félelem s aggodalom 648között kell a haszonbért s a háztartás szükségeit beszerezgetni, távol a művelt társalgástól, ez mindenkinek, de kivált Önnek kevés örömet nyújt.” S hogy e sorokban saját magára is célozhatott, kiderül egy későbbi, 1853 májusában írott leveléből, melyben Tóth Lőrincék meghívását utasította vissza, mondván, míg jószágaikat el nem adhatja, „földhöz van kötve”, s nem távozhat.92 Emellett szerepet játszhatott döntésében – politikai motívumként – valamiféle tudatos szerepvállalás, hiszen Pesten, az ország központjában a személyes példamutatás ereje is jobban hathatott.93 A Pestre költözés azonban nem jelentett szakítást Zala megyével, hiszen nyaranta hosszú időt töltött továbbra is Klára nővérénél Pusztaszentlászlón, s a szoros barátság sógorával nővére 1859-es halála után sem szakadt meg. Klára végrendelete szerint családi hagyatéka férjének halála után Deák Ferencre szállt, de Oszterhueber József 1864-ben lemondott haszonélvezeti jogáról Deák javára, majd visszavásárolta tőle a birtokot. Csak ezzel szakadt meg Deák minden formális kapcsolata a megyével.94
deak-002-006-000-09090 • A birtok eladásával kapcsolatos iratokat lásd: MOL R22 1. cs. 2. tétel Vö. Eötvös Károly 1. köt. 132–161. p.
deak-002-006-000-09191 • Ferenczi Zoltán 1904, 225–228. p.; Molnár András 1992, 38, 39. p.
deak-002-006-000-09292 • Deák levelei Tóth Lőrinchez, Kehida, 1850. szeptember 15. és Kehida, 1853. május 16. PIM Kt. V. 1297/1., V. 1297/3.
deak-002-006-000-09393 • Vö. Takács Péter 1991, 41–44. p., Király Béla 134, 135. p.
deak-002-006-000-09494 • Deák Klára végrendeletét közli: „A tekintetes megye…” 39. p.; Molnár András 1992, 39. p.
Pesten először az Európa, majd az Angol Királyné Szállodában szerény háromszobás lakosztályt bérelt. Sok látogatót fogadott, ajtaja szinte állandóan nyitva állt, csak akkor zárkózott be, ha dolgozott. Bárki felkereshette, szívesen fogadta vendégeit pipafüstös beszélgetések, anekdotázások közepette. Nyílt politizálás itt sem folyt, ennek ellenére valóságos társasági-politikai központ lett „szalonja”. Személyes jelenlétének ugyanis önmagában politikai kisugárzása volt. Pestre költözéséről beszámoltak a hírlapok, így például a Pesti Napló és a bécsi Wanderer is.95 Mindez persze nem kerülhette el a rendőri hatóságok figyelmét sem.96
deak-002-006-000-09595 • Fővárosi és vidéki ujdonságok. Pesti Napló, 1854. november 14. 261-1404. sz. és Lapszemle. Pesti Napló, 1854. november 21. 267-1410. sz.: a Wanderer cikkét ismerteti Deák Pestre költözéséről, remélik, hogy Deák a publicisztika terére lép majd.
deak-002-006-000-09696 • Egy buzgó besúgó 1854. november végén küldi feletteseinek a Pesti Napló cikkének szövegét, s bár Deákot divatjamúlt, letűnt idők ásatag jelenségének, „egyszerű jogtudós”-nak festi le, mégis veszélyesnek minősíti, s felveti esetleges internálásának lehetőségét. Joseph Protmann pesti rendőrigazgató 1855. január elején tesz jelentést feletteseinek, melyben Deákot az ókonzervatívokhoz sorolja, megnevezi leggyakoribb látogatóit gróf Mikes János, „egy bizonyos Kemény úr” (ami egy rendőrfőnöktől igencsak meglepő tájékozatlanságra vall Kemény Zsigmond személyét illetően), Klauzál Gábor és Földváry Lajos személyében. Összességében úgy értékeli, hogy Deák megérkezte semmiféle különleges hatást sem gyakorolt a közvéleményre. Felettesei azonban ugyanazon év március elején utasítják, hogy építsen be egy ügynököt Deák látogatói közé. Protmann március végén még hitegeti főnökeit, miszerint reménye van arra, hogy egy megbízható egyénnel figyeltetheti Deákot, május végén azonban hallgatása nyomán jelentést kérnek tőle, s kénytelen beismerni, hogy nem sikerült a megbízást teljesíteni. MOL D44 22. cs. 3873/1854. A kudarc megerősíti azt a kortárs véleményt, amely szerint ebbe a szállodába nehezen sikerült bármiféle besúgónak befészkelnie magát. Vö. A kiegyezés szülőháza, 98. p.
Deák közéleti tevékenységének a súlypontja ekkoriban a Magyar Tudományos Akadémia volt, amelynek 1839 óta tiszteleti tagja volt, s az igazgatótanács tagjává választották 1855. április 17-én. Az egyesületekről rendelkező 1852-es rendelet értelmében valamennyi egyesület köteles volt alapszabályát megújításra és jóváhagyásra a hatóságok elé terjeszteni. Hosszan tartó vita alakult ki az Akadémia vezetése és a kormányzat között két kérdésben. A kormányzat kihagyatni rendelte az alapszabályból azt, hogy az Akadémia célja a tudományok magyar nyelven való művelése, s a tisztségviselők megválasztását is közvetlen kormányzati ellenőrzés alá kívánta vonni. Az igazgatótanács 1858. február 29-i ülése bizottságot választott az uralkodó számára írandó beadvány megszövegezésére, melynek Deák is tagja lett. Ő fogalmazta meg a folyamodványt, amelyet a tanács május 31-én jóváhagyott, s négytagú küldöttség adta át előbb Albrecht főherceg magyarországi katonai és polgári főkormányzónak, majd az ő közbenjárására július elején az uralkodónak. Ferenc József és tanácsadói azonban nem voltak hajlandók változtatni a feltételeken, 649de biztosították az igazgatótanácsot, hogy nem szándékoznak a magyar nyelv használatát korlátozni. Ezek után az igazgatótanács november 20-án jóváhagyta a módosított alapszabályt, s azt november 29-én – Széchenyi István tiltakozása ellenére – az Akadémia közgyűlése is elfogadta.97
deak-002-006-000-09797 • Vázlatok az MTA félszázados történetéből, 17–21. p., Angyal Dávid 17–33. p., Az MTA másfél évszázada, 87–97. p.
Tevékenyen közreműködött Deák Csengery Antal Budapesti Szemléjének a megindításában is, ő nyerte meg Sina Simon bárót a vállalkozás támogatására.98 Továbbra is irányelvként vallotta, hogy a nemzetben ébren kell tartani az alkotmányos szabadságért és a nemzetiségért való lelkesedést, készen arra, hogy kedvező bel- és külföldi fordulat esetén újra vissza lehessen szerezni az elvesztett értékeket.99
deak-002-006-000-09898 • Csengery visszaemlékezése a folyóirat alapításának körülményeire: Csengery Antal összegyűjtött munkái. 5. köt. Budapest, 1884, 446. p.
deak-002-006-000-09999 • Kónyi Manó 2. köt. 396. p.
Az 1859-es vesztes háború Franciaország és a Szárd Királyság ellenében nyilvánvalóvá tette az Osztrák Császárság diplomáciai elszigeteltségét és gyengeségét. A nagyhatalmi állásában megalázott birodalom számára súlyos presztízsveszteséget jelentett Lombardia elvesztése, s a vesztes háború tovább növelte a fenyegető államcsőd valószínűségét. A háború felszínre hozta a belső instabilitást is a birodalom minden pontján, de mindenekelőtt Magyarországon. 1859 tavaszán Buol-Schauenstein gróf külügyminiszter, majd augusztusban többek között Alexander Bach belügy- és Johann Franz Kempen von Fichtenstamm báró rendőrügyi miniszter is távozni kényszerült posztjáról. Lassú és bizonytalan tapogatózó útkeresés indult el a birodalmi vezetés köreiben a bel- és külföldi pozíciók stabilizációja érdekében.
Deák továbbra is a kivárás politikáját vallotta, miközben mások, például Eötvös József báró lázas programalkotásba fogtak. Amikor Eötvös elküldte Deáknak az Ausztria hatalmának és egységének biztosítékai című röpirata utolsó fejezetének kefelevonatát, Deák egyáltalán nem reagált, mondván, nem érzi feljogosítva magát, hogy a haza válságos helyzetében bármit is tegyen a nézetével ellenkező álláspont megjelenése ellen, márpedig Eötvös elfogadta abban kiindulópontként az összbirodalmi alkotmányosság eszméjét, feladva azzal a külön magyar alkotmány alapkövetelményét.100 Amikor azonban Szőgyény-Marich László 1859 júliusában Deák bécsi látogatásakor az iránt érdeklődött: ha tanácskozásra hívnák Bécsbe, hajlandó lenne-e megjelenni, s szerinte mi a lehetséges kiegyezési alap, válasza az 1848-as törvények alapján összehívott országgyűlést jelölte meg kiindulópontként, amely majd rendezheti a „változott körülményekhez képest” az örökös tartományokkal való viszonyokat. Ugyanakkor felvillantotta azt a lehetőséget is, hogy „opportunitás szempontjából” talán lehetne az 1848 előtti törvények alapján is „rendezést eszközölni”, ami azt mutatja, nem teljesen egyértelmű álláspontja, maga is bizonytalankodott még.101
deak-002-006-000-100100 • Andrássy Gyula vonatkozó közlését idézi Kónyi Manó 2. köt. 405. p., vö. Halász Imre 177. p.
deak-002-006-000-101101 • Szőgyény-Marich László 2. köt. 141. p., idézi Kónyi Manó 2. köt. 404. p.
6501860 tavaszán folytatódott a kormányzati politika részleges korrekciója. Április 19-én Albrecht főherceg távozott posztjáról, s Benedek Lajos táborszernagy követte őt a kormányzói tisztségben. Megszüntették az ország közigazgatásának öt kerületre való bontását, s homályos ígéretet tettek az országgyűlés összehívására. Benedek igyekezett felvenni a kapcsolatot a magyar liberálisokkal is. Azok némi tanakodás után végül abban állapodtak meg, hogy nem zárkóznak el attól, hogy felkeressék, s igyekezzenek felvilágosítani a viszonyokról. Így tett Eötvös és Deák is. 1860. március 5-én sor került a birodalmi tanács átalakítására, a magyarországi kinevezettek nagy többsége azonban, így számos konzervatív politikus mellett Eötvös sem fogadta el a megbízást.102 1860. október 20-án a magyar konzervatívok kezdeményezésére Ferenc József kibocsátotta az októberi diplomát, amely meghirdette az alkotmányos kormányzáshoz való visszatérést, ám csak a törvényhozást illetően, s annak hatásköre sem terjedt volna ki például a külügyekre, s a hadügyek egy részére, miközben a végrehajtó hatalom teljes egészében az uralkodó rendelkezési körében maradt. Birodalmi tanács felállítását irányozta elő, de a birodalmi szervek hatáskörét a pénz-, vámügyekre, a közlekedés és a hadügyek bizonyos részére korlátozta, ami számottevően csökkentette a birodalmi centralizációt. Magyarországon és Erdélyben is visszaállították az 1848 előtt létező kormányszékeket. Az uralkodó kinevezte Vay Miklós bárót magyar kancellárrá és Majláth György grófot a helytartótanács elnökévé. Elrendelte a megyei autonómia újjászervezését: megyei bizottmányok alakítását, a megyei tisztikar megválasztását is. Konzultációkat irányzott elő az 1849-ben létrehozott Szerb Vajdaság és Temesi Bánság jövőjéről.103
deak-002-006-000-102102 • Szőgyény-Marich László 3. köt. 32. p.
deak-002-006-000-103103 • A diplomát és a hozzá kapcsolódó uralkodói iratokat közli magyarul: Kónyi Manó 2. köt. 492–507. p.
Deák szűk baráti körben, de a Vay megbízottjaként őt felkereső Somssich Pál előtt is kijelentette: nem kíván állást foglalni a közvélemény előtt, de nem ellenzi a hivatalvállalást, s támogatja a megyék visszaállítását. Igyekeztek a konzervatívok megnyerni őt a maguk számára, ennek jegyében felajánlották neki az országbírói posztot, de határozottan visszautasította. A főispánok által leteendő eskü kérdésében azonban igyekezett az 1848-as elvek fenntartása mellett a konzervatívok számára is elfogadható kompromisszumot találni. Ezzel szemben Kemény Zsigmond az országban tapasztalható zavart látva október 25-én a Pesti Napló hasábjain nyíltan meghirdette az 1848-as törvények helyreállításának programját. Feltételezhetően azonban egyeztette ezt Deákkal, ahogy azt a korábbiakban is tette politikai tartalmú közlemények esetén.104 Kemény a lap munkatársának, Falk Miksának adott instrukciói szerint óvatosan, de kitartóan előtérbe kívánta állítani az 1848-as törvények legitimitását, szükségesnek ítélte megnyerni a nem magyar nemzetiségek rokonszenvét. 651Ezenkívül fontosnak ítélte elősegíteni, hogy „az ausztriai liberalizmus a német egység felé irányuljon”.105 Ez a megjegyzés jól megvilágítja, hogy milyen jövőbeli külpolitikai eseményektől remélték Deákék az 1848-as államjogi viszony helyreállításának lehetőségét: az 1848-as nagynémet állásponthoz maradtak hűek, véleményük szerint ez teremthette volna meg a kívánt perszonáluniós államjogi viszony nemzetközi előfeltételeit.106
deak-002-006-000-104104 • Lónyay Menyhért naplója, 1860. október 23., idézi Kónyi Manó 2. köt. 508. p. Somssich Pál és Sennyey Pál levele Deák álláspontjáról (Pest, 1860. október 30., illetve Pest, 1860. december 14.) in Vay Miklós 324, 355. p. A Pesti Napló első állásfoglalása: Királyi Pál: Pest, október 24. Pesti Napló, 1860. október 25. 248–3213. sz. Deáknak a Pesti Naplóra gyakorolt hatásáról lásd Takács Péter 1991, 59.
deak-002-006-000-105105 • Kemény Zsigmond levele Falk Miksához, Pest, 1861. október 23. OSZK Kt. Fond IV/460. 4. sz., közli Beksics Gusztáv 207. p. Vö. Takács Péter 1991, 73. p.
deak-002-006-000-106106 • 691A legrészletesebben Eötvös fejtette ki ezt 1860-ban megjelent, a Magyarország különállása Németország egységének szempontjából című röpiratában. Kemény ezen instrukciója valószínűsíti, hogy e reményekben osztoztak Deák szűkebb körének tagjai is. A későbbi Deák-párt elképzeléseiről a német egység kérdésében lásd Diószegi István 227–250. p.
Közben egy másik esemény kimozdította magát Deákot is a közvélemény előtti teljes hallgatásból: a konzervatív politikus, Zsedényi Ede nyilatkozatot jelentetett meg a Pesti Napló november 23-i számában, melyben kijelentette, hogy maga a Batthyány-kormány is megsértette az 1848. évi áprilisi törvényeket, s ezzel nyilvánvalóan az 1848-as program ellen agitált. Erre mind Eötvös József, mind Deák mint az érintett kormány egykori tagjai nyilatkozatban tiltakoztak. Deák ez alkalommal sem tett nyíltan hitet az 1848-as törvények visszaállítása mellett, állásfoglalása mégis megerősítette a Kemény által hirdetett programot.
Az uralkodó az esztergomi érsek elnökletével Esztergomba tanácskozást hívott össze azzal a feladattal, hogy javaslatot dolgozzanak ki, milyen szabályok szerint kerüljön sor az összehívandó országgyűlés képviselőinek megválasztására. Deák közvetlen híveinek rábeszélése ellenére sem volt hajlandó részt venni az értekezleten, sőt másokat is lebeszélt, hogy ott megjelenjenek, mondván, ott „csak üres szócséplés várható, és a törvénytől semmilyen eltérést sem engedhetünk meg”.107
deak-002-006-000-107107 • Kónyi Manó 2. köt. 515–521. p. és Fest Imre 91. p.
December 27-én az uralkodó megszüntette a Szerb Vajdaság és Temesi Bánságot, 1861 januárjában pedig visszacsatolta Zala megye területéhez az 1849-től Horvátországhoz tartozó Muraközt. Ezzel Magyarország területi integritását érintő két sérelem orvoslást nyert.
Deák sógorához írott két levele 1860 végén, illetve 1861 elején jól mutatja, milyen összetett érzések rejtőztek Deák hallgatásának mélyén: Mint írta január 9-én, nem látott tisztán, „engedni a kiegyenlítés kedvéért éppen oly kárhozatos lehet, mint szoros ragaszkodással törésre juttatni a dolgot”. Úgy érezte, a „múlt idők maradványa” ő, aki ha akarna, sem tudna döntő szerepet játszani. Abban biztos volt ugyanakkor, hogy a megnyílt legális teret a megyék révén el kell foglalni, s az országgyűlésen részt kell venni. De abban, kell-e és szabad-e kompromisszumot kötni, bizonytalankodott. Nem oszlatta el kétségeit az sem, hogy 1860. december végén az uralkodó audienciára hívatta, s alkalma nyílt Ferenc József előtt is kifejteni álláspontját a legfontosabb kérdésekben. Kölcsönös személyes megbecsüléssel távoztak, de a kettejük álláspontját elválasztó pontok is kirajzolódtak, melyek áthidalása – mint 652Deák sógorának írta – „majdnem a lehetlenséggel határos”. Ebben a levelében Deák közös ügyekről beszélt: a külügyet, a kereskedelem külvonatkozásait „és több mások”-at említve. Ugyanakkor a hadsereg megosztásának szükségességét vallotta. Lónyay Menyhért előtt is kifejtette február végén, hogy „…ha volt sok honfinál az a gondolat, hogy adósságok vállalása, a hadügyben teendő koncessziók által nyugalmat, alkotmányos szabadságot, anyagi felvirágzást mégis lehetne szerezni, és különösen az által Sz. István koronájának egységét biztosítani, érdemes lett volna ezen koncessziókat téve a forradalmi bizontalan tért kerülni”.108
deak-002-006-000-108108 • Lónyay Menyhért naplójegyzete, 1861. március 4.
December végén Pest városa országgyűlési követnek kérte fel, s a felkérés vállalását Deák kötelességnek tartotta. Ez mozdította ki passzivitásából, első nyilvános fellépése is Pest város közgyűléséhez kötődött. A megyék sorra választottak hűtlenségért elítélt emigránsokat országgyűlési követnek, megtagadták az együttműködést az abszolutista kormányzat által kinevezett korábbi hivatalnokokkal, megtagadták az adóbehajtásban való közreműködést. Az előző politikai kurzus iránti gyűlölet folytán mindent eltörölni akartak annak politikai gyakorlatából. Ez azonban számos vonatkozásban, ahol 1848-ban már nem volt idő a pontos törvényi szabályozásra, csak az alapelvek kimondására, valójában az 1848. áprilisi törvényeket megelőző gyakorlathoz való visszatérést jelentette volna. Különösen súlyosan vetődött fel ez a polgári és a büntető törvénykönyv, valamint a telekkönyvek esetén. Deák azt vallotta, hogy az áprilisi törvények alapelveiből semmit sem szabad feladni, s ennek érdekében inkább ideiglenesen tovább kell éltetni egyes területeken az abszolutista kormányzat által hozott rendeleteket, míg az összeülő országgyűlés nem hoz törvényeket. Éppen ezért kettős küzdelemre kényszerült: egyrészt védte az újraszerveződő megyék autonóm jogait, amelyek 1848 előtt magukban foglalták az igazságszolgáltatás bizonyos funkcióit is, és sürgette a megyei szervezet helyreállítását, másrészt viszont az igazságszolgáltatás terén igyekezett megakadályozni, hogy a megyék saját hatáskörükben teljesen koordinálatlanul saját szabályozást léptessenek életbe. Amikor Pest város közgyűlésén Szilágyi Virgil javasolta, hogy az abszolutizmus által kinevezett bírói testületektől azonnali hatállyal vegyék át az igazságszolgáltatást, Deák igen határozottan ellenállt.109 Ugyanakkor amikor az uralkodó január 16-én leiratban rótta meg a megyéket a fent említett cselekedetek miatt,110 Deák feliratot indítványozott, melyet a közgyűlés február 1-jén jóvá is hagyott. A felirat nem zárta ki az 1848-as törvények módosításának lehetőségét, de azt a nemzet és a fejedelem egyesült akaratától tette függővé. Megerősítést nyert ebben az is, hogy az igazságszolgáltatás elveit illetően az uralkodó akaratának 653megfelelően megvárják az országbíró által összehívott értekezlet eredményeit. Ugyanakkor nem ismerték el a kivetett adók törvényességét, s védelmükbe vették az emigránsok megválasztását is. Az „igazság és törvény” jelszavát hirdették meg az uralkodói erőszak ellenében.
deak-002-006-000-109109 • Nagy jelentőséget tulajdonított maga is fellépésének. A Pesti Naplóban való megjelenés előtt maga készítette el beszéde írásos változatát, hogy az pontos legyen. Deák levele Pompéry Jánoshoz, Pest, 1861. január 18. Ismerteti: Takács Péter 1991, 37, 93. p.
deak-002-006-000-110110 • A leiratot ismerteti Kónyi Manó 2. köt. 542. p.
Január 23-tól Deák is részt vett az országbírói értekezleten, melynek célja ideiglenes törvénykezési szabályokra tett javaslat kimunkálása volt, amelyet a későbbiekben az országgyűlés elé terjesztettek. Meghirdetett elvei jegyében javasolta az 1844-es büntető törvénykönyvi javaslat elfogadását saját kisebbségi esküdtszéki javaslatával együtt, a telekkönyvek továbbvezetését, az 1848:18. törvénycikk és az 1848. április 29-i sajtóesküdtszéki rendelet életbe léptetését a sajtóügyekben. Nem sok sikert ért el, álláspontját nem tudta az értekezlet többségével szemben érvényesíteni. Február végén pedig hirtelen elhagyta a tanácskozást.111
deak-002-006-000-111111 • Sarlós Béla 1976, 279–300. p.; Sarlós Béla 1987, 34, 35. p.
Elhatározásában feltételezhetően döntő szerepet játszott az 1861. február 26-án kiadott februári pátens, mely formailag az októberi diploma végrehajtási utasítása volt, valójában azonban már határozott irányváltást tükrözött a bécsi vezetésen belül. 1860. december 13-án államminiszterré nevezték ki ugyanis Anton Schmerlinget, aki a birodalmi centralizáció politikájának felújítását hirdette meg, immáron azonban alkotmányos alapintézményekkel. A pátens összbirodalmi parlamentet hozott létre, annak többségének rendelte alá Magyarországot az októberi diplomában meghatározott közös ügyekben is. A végrehajtás továbbra is abszolutisztikus jellegű maradt. Erdély és Horvátország számára külön képviseleti kvótát határozott meg, ami önmagában tagadta a magyar államjogi igényeket. Deák és a magyarországi politikai közvélemény méltán értékelhette radikális s a magyar törekvésekre nézve kedvezőtlen fordulatnak. Ugyanakkor úgy tűnik, ez a fordulat megérlelte Deákban a határozott kitartás és az 1848-as alap kompromisszumoktól mentes hirdetése melletti döntést is. A magyar politikai elit február végétől kezdve szinte egységesen úgy ítélte meg, nincs remény a megállapodásra, s ez radikalizálta Deák álláspontját is.
Az uralkodó február közepén összehívta április 2-ára a magyar országgyűlést. Deákot március 11-én Pest belvárosának képviselőjévé választották. Kötelességérzet motiválta nagy aktivitás jellemezte ezekben a hónapokban, ugyanakkor mély aggodalom és kétségek. Ahogy Halász Imre jellemezte őt, „schopenhaueri pesszimizmussal” nézett a jövő elé, de ezt többnyire csak bizalmas barátai előtt vallotta meg.112
deak-002-006-000-112112 • Halász Imre 142. p.
Már az országgyűlés megnyitójának helyszíne kapcsán is éles vita bontakozott ki. Deák úgy döntött, részt vesz azon az 1848-as törvények előírásával ellenkező budai helyszínen is. Az uralkodó nevében Apponyi György gróf 654országbíró nyitotta meg a tanácskozást, melynek feladataként Ferenc József magyar királlyá koronázásának előkészítését, a koronázási hitlevél megfogalmazását, az októberi diploma és a februári pátens elfogadását és annak alapján a birodalmi tanácsba küldendő képviselők megválasztását jelölte meg.113
deak-002-006-000-113113 • Apponyi megnyitó beszédét közli Kónyi Manó 3. köt. 19–22. p.
Deák az 1848-as áprilisi törvények teremtette törvényes jogrendhez való visszatérés programjának határozott kinyilvánítását, a párbeszédre, de nem a kompromisszumra való készség demonstrálását tekintette feladatnak. Az európai és a hazai közvélemény számára is világossá kívánta tenni a maximális programot, melyből majd egy jövőbeli tárgyalás esetén ki lehet indulni. Nem tartotta időszerűnek egyezkedésbe bocsátkozni, hiszen az a februári pátens alapján eleve reménytelen vállalkozásnak tűnt, de azt meg akarta mutatni, hogy e reménytelenségért nem a magyar felet terheli a felelősség, hanem a császári kormányzatot.
Már az országgyűlés elején kiformálódott a két csoportosulás, az országgyűlési feliratot, illetve határozatot kívánó tábor. Deák azonban egységre törekedett, az őt támogatók párttá szerveződési akcióiban nem vett részt, azok „vezér nélkül tétováztak”.114 A felirati, illetve határozati forma közötti különbség részben pusztán formai elemeket rejtett magában, hiszen Deák sem ismerte el Ferenc Józsefet törvényes magyar királynak, s nem törekedett kompromisszumokra. Egy feliratban „sokkal többet el lehet mondani. El lehet mondani a fejedelemnek, és az szól az egész világnak. A határozat csak az országnak szól. Az forradalmi lépés. Izgatás. Nem látja ennek se idejét, se szükségét, se hasznát. Hadd legyen a hiba a bécsiek részén, mi maradjunk szorosan a törvényes tér, a törvényes formák közt” – idézi Deákot Lónyay Menyhért naplójában.115 Ugyanakkor bizonyos stratégiai különbségek is kimutathatók, hiszen a határozati párt fél szemmel az emigráció felé tekintett, amely szerint 1862 tavaszán az olasz kérdés újabb háborús konfliktussal fenyegethette Ausztriát, s attól remélték az önálló Magyarország létrejöttét, addig azonban meg akartak akadályozni bármiféle megállapodást. Magyarország teljes függetlenségét áhították, bár zászlójukon 1848-at hirdethették csak. Deák viszont – ahogy 1848 előtt, az után is – kiinduló tételként vallotta, hogy Magyarország fennmaradásának s a magyar nemzeti fejlődés biztosításának alapkövetelménye a Habsburg Birodalom fennmaradása. Épp ezért nem tartotta kívánatosnak, még kedvező külpolitikai tényezők esetén sem, Magyarország kiszakadását ebből a birodalomból. Ráadásul az elszakadás pártolói sem lehettek abban biztosak, hogy a nemzetközi viszonyok változásai belátható időn belül valóban megteremtik a birodalomból való kiválás előfeltételeit, s ebben a vonatkozásban az 1859-es tapasztalatok csak elbizonytalaníthatták 655őket. Teleki László, amikor Deák érdeklődött, biztosíthatja-e arról, hogy ha újra törésre kerül sor Magyarország és a bécsi kormány között, III. Napóleon támogat majd egy újabb felkelést, csak nemlegesen válaszolhatott.116 Ha nem, reagált Deák, akkor csak az óvatosság politikáját folytathatja.
deak-002-006-000-114114 • Hunfalvy Pál naplóját idézi Kónyi Manó 3. köt. 26. p.
deak-002-006-000-115115 • Lónyay Menyhért naplója, 1861. július 23.
deak-002-006-000-116116 • Nedeczky István visszaemlékezését ismertette Máriássy Béla 28. p. és. Kónyi Manó 3. köt. 111, 112. p.
Május 13-án terjesztette elő felirati javaslatát. Ebben a perszonálunió elvét hirdette, kiindulópontja a pragmatica sanctio azon értelmezése, amely a későbbiekben is programja alapjául szolgál: a pragmatica sanctiót mint a magyar nemzet és az uralkodóház által kötött alapszerződést tekintette, amelynek értelmében a nőági örökösödés elfogadása a magyar alkotmányos különállás biztosításával kötődött össze. A kormányzat álláspontja az volt, hogy a pragmatica sanctio a birodalom egyes országait szoros államjogi egységbe, úgynevezett reálunióba fogta, s ennek alapján mindaz, amit a rendi közjog a magyar király hatáskörébe utalt, s amit az uralkodó a modern alkotmányos intézményrendszerben nem tartott meg saját hatáskörében (mint például a külügyet), automatikusan közös üggyé vált, s a birodalmi tanács hatáskörébe került. Sőt még tovább is kívántak lépni, ahogy ezt az országgyűlés újonc- és adómegszavazási jogának kétségbevonása mutatta. Deák szerint viszont a modern alkotmányos viszonyok között a korábban a királyt illető jogkörök a magyar országgyűlés alkotmányos kontrollja alá kell hogy kerüljenek. Követelte a magyar alkotmány s ennek részeként az 1848-as törvények hatályának helyreállítását, az országgyűlés kiegészítését Erdély, Horvátország, a Határőrvidék, Fiume és a Tengermellék képviselőivel, V. Ferdinánd magyar királyi címéről való lemondásának törvényesítését. Ugyanakkor nem tért ki a külügyek kérdésére, azokra nem terjesztette ki a magyar különállási igényeket. A lehetséges engedmények körét igencsak szűken húzta meg: az államadósságok egy részének átvállalása a méltányosság elve alapján, és a birodalom másik felének népeivel való eseti politikai érintkezés lehetősége. Jóval keményebb volt ez a program, mint amit sógorának az év elején kifejtett.117
deak-002-006-000-117117 • A felirat értelmezéséhez lásd Péter László 238, 239. p.
A programhirdetés maximalizmusa mellett azonban továbbra is foglalkoztatta Deákot az elfogadható minimális program körvonalazása is, ha annak nyilvánosság előtti fejtegetését nem is tartotta időszerűnek. Dessewffy Emil gróf előtt kijelentette július elején, hogy a haderő igazgatásának a császár kezében kell összpontosulnia, a birodalom másik fele népeivel való eseti érintkezésre pedig a parlament által kiküldött állandó biztosok (ständige Commissären) intézményének megteremtését vélte elfogadhatónak.118
deak-002-006-000-118118 • Dessewffy Emil levele Apponyi Györgyhöz, Pest, 1861. július 9. MOL P90 Dessewffy család levéltára, 3. cs. 5/d. Idézi Szabad György 1967/2, 569, 570. p.
Bár a határozati párt volt számbeli többségben, mégis Deák felirati javaslatának határozott hangja s a félelem következtében, hogy a közvélemény 656őket tekintheti majd bűnbaknak, a határozati párt egyes tagjai hagyták, hogy a felirati javaslat csekély többséget kapjon. Ehhez hozzájárult Teleki László május 7–8-a éjjelén történt öngyilkossága is.119 Ugyanakkor módosító javaslatokat is elfogadtak, közöttük a legfontosabb az irat címzését érintette. A Deák által eredetileg javasolt „Fölséges Császár és Király” helyett „Fölséges Úr” megszólítást iktattak bele. Deák erre nem volt hajlandó részt venni a módosítás megszövegezésében. Az uralkodó pedig e címzéssel nem vette át a feliratot, s ennek nyomán visszaállították az eredeti formát. Július 21-én Ferenc József leiratában határozottan elutasította Deák alapelveit.120 Augusztus 8-án terjesztette elő Deák második felirati javaslatát, amelyet sok kortárs Deák életműve egyik csúcspontjának tekintett. Még határozottabb hangvétel, a program még részletesebb kifejtése jellemezte ezt a szöveget: Nem pusztán az áprilisi törvények mellett tett hitet, hanem bizonyos mértékben vállalta a Batthyány-kormánynak az ezen törvényekre támaszkodó, az önállóságot kiterjeszteni, még szilárdabban megalapozni kívánó törekvéseit is. A hadügyek területén például követelte, hogy Magyarországon csak magyar ezredek állomásozhassanak, a kormány és az országgyűlés hatásköre terjedjen ki hadügyi kérdésekre is. Kitért immáron a külügyekre is, s bár elismerte, hogy a rendi magyar közjog szerint azok intézése az uralkodót illette, de rámutatott arra a törekvésre is, hogy magyar tisztviselők is részt vegyenek a végrehajtásban. A birodalmi tanács minden jövőbeli Magyarországot érintő határozatát törvénytelennek minősítette. Ugyanakkor az éles hangnem ellenére felvillantotta az 1848-as törvények lehetséges, alkotmányos útoni módosításának lehetőségét, bár a „célszerűbben átalakítani s határozottabban kifejteni” kitétel érvelésének logikája szerint jelenthette e törvényeknek a perszonálunió követelményeit határozottabban érvényesítő megfogalmazását éppúgy, mint a közeledést az uralkodó által követelt engedményekhez. Minden bizonnyal szándékosan nem pontosított Deák, bár a valamivel későbbi „módosítás vagy bármi részbeni eltörlés” megfogalmazás inkább a lehetséges engedményekre utalt. A feliratot a ház óriási ovációval fogadta el, a határozati pártiakkal együtt, akik bár eredetileg ismét csak határozatot kívántak volna elfogadtatni, de lemondtak e szándékukról.
deak-002-006-000-119119 • Vö. Kónyi Manó 3. köt. 102–106. p.
deak-002-006-000-120120 • A leiratot közli Kónyi Manó 3. köt. 193–202. p.
Nyilvánvaló volt már a július 21-i királyi leirat kézhezvételekor is, hogy megszűnt a párbeszéd lehetősége is, s a feliratot követően csak az országgyűlés feloszlatása következhet, melyre augusztus 22-én sor is került. Erre Deák ünnepélyes Óvás megfogalmazására tett javaslatot, amit már nem is az uralkodónak szánt, sokkal inkább az ország közvéleményéhez fordult, mintegy programot hirdetve a jövőre: az állampolgárokat kitartásra és a törvényekhez 657való ragaszkodásra hívta fel az erő és hatalom eszközével fellépő törvénytelen kormányzattal szemben, s felszólította a megyei hatóságokat, hogy míg lehet, folytassák működésüket. Deák hallatlan tekintélyével zárult az országgyűlés, a közvélemény a nemzet megkérdőjelezhetetlen vezetőjeként tekintett rá.
Ezután következtek a Schmerling-provizórium évei. A politikai konszolidációra tett kísérlet kudarca a konzervatívokat is visszavonulásra késztette. Július 18-án az uralkodó felmentette Vayt és Szécsen Antal tárca nélküli minisztert. Az új kancellár Forgách Antal gróf lett, aki az 1850-es évektől az abszolút kormányzat magas rangú hivatalnoka volt. November 5-én az uralkodó korlátozta a helytartótanács jogkörét, felfüggesztette a megyei és városi önkormányzatok működését. Katonai törvényszékeket állított fel. Kinevezte Pálffy Mór grófot Magyarország helytartójának. Schmerling alapelvként a „wir können warten” jelszavát hirdette. Úgy vélte, sikerülhet a magyar korona országait idővel becsalogatni a birodalmi tanácsba, s azzal majd a magyarországi politikai elitet is rászoríthatja a februári pátens által kijelölt politikai keretek elfogadására. 1863-ban a nagyszebeni erdélyi országgyűlésen a magyar képviselők demonstratív távolmaradása mellett sikerült is elérnie, hogy Erdély képviselői megjelentek Bécsben. Fel-felröppent a hír, hogy Magyarországon az országgyűlés megkerülésével közvetlen választásokat akar a kormány kierőltetni, s így elérni a birodalmi tanács teljessé tételét.
Az országgyűlés feloszlatása után még egy ideig igen intenzív politikai útkeresés folyt a konzervatívok táborában. A fiatalabb generáció tagjai, átvéve a liberálisok egyes követeléseit (a területi integritás helyreállítása, felelős kormány kinevezése), közeledtek a szabadelvű állásponthoz, miközben továbbra is a közös ügyek meglétére épülő reálunió programját hirdették. Az uralkodó sem tekintette még teljesen lezártnak a párbeszédet, a külpolitikai szelek változásának megfelelően alkalmanként közeledett újra a konzervatívokhoz. Ennek az útkeresésnek a legfontosabb állomásaként az uralkodó felkérésére Apponyi György gróf 1862 végén memorandumot készített, mely a reálunió, de egyúttal az „egyenjogú dualizmus” alapján vázolta fel a lehetséges megegyezési programot.121 A tervet Deákhoz is eljuttatták, aki alaposan áttanulmányozta.
deak-002-006-000-121121 • Apponyi memorandumát közli Kónyi Manó 3. köt. 302–315. p.
Deák eközben újra a nyelv- és irodalompártolás felé fordult, ami alkalmas lehetett a bezáruló politikai tér mellett a nemzeti szellem ébrentartására. E program meghirdetésére teremtett alkalmat Vachott Sándor özvegyének lapalapítási kezdeményezése Anyák Lapja címmel. Eötvös József a Pesti Napló hasábjain ajánlotta az új lapot az olvasók figyelmébe, s Vachottné Deákot is támogatásra szólította fel. Deák Kemény Zsigmondhoz intézett nyílt levél 658formájában tett ennek eleget, de mint kísérőlevelében említette, nem pusztán a formális emberiességi szempont vezette, hanem „csakugyan óhajtom, hogy a politika minden mást le [ne] szorítson az irodalom teréről”.122 Részt vett a létrehozott Kazinczy Ferenc-alap és a Széchenyi-szobor-bizottság munkájában, Kazinczy és Szalay László családjának segélyezésében, Bajza József fiának taníttatása érdekében indított akciókban is.
deak-002-006-000-122122 • Deák levele Kemény Zsigmondhoz, Pusztaszentlászló, 1861. október 19. OSZK Kt. Levelestár. Közli Kónyi Manó 3. köt. 292, 293. p. és Váczy János 291–293. p. A vállalkozás azonban nem lett sikeres, „úgy látszik, amely vállalat mellett fölszólalok, az vagy megbukik, vagy legalább zsibbasztva van” – írja egy kis túlzással évekkel később Vachottnénak. Deák levele Vachott Sándornénak, Pusztaszentlászló, 1863. október 20. OSZK Kt. Levelestár. Vö. Ferenczy Zoltán 2. köt. 379. p.
Deák tábora sem volt azonban egységes a követendő irányvonal tekintetében, Deáknak a kultúrapártolás terepére való visszavonulásával szemben Eötvös, Trefort Ágoston és Falk Miksa is igyekezett bekapcsolódni a politikai útkeresésbe, úgy vélve, nem szabad átengedni a kezdeményezést a konzervatívoknak.123 Maga Deák azonban elutasított bármiféle nyílt politikai állásfoglalást. A Schmerling-féle alkotmányos centralizmus rendszere csődöt fog mondani – hirdette barátai előtt –, elsősorban három belpolitikai tényező hatására: egyrészt a kormányzati nemzetiségi politika nagy igényeket felkeltő, de azokat kielégíteni nem képes irányvonala, másrészt a fenyegető államcsőd állandó szorítása, harmadrészt pedig a a velencei kérdés megoldatlansága folytán. „Mondjuk el tehát Virágh Benedekkel: Tűrni nehéz, de haszon, fő virtus tűrni szeretni!” – foglalta össze Deák álláspontját 1862-ben Zichy Antal Deákkal folytatott egyik beszélgetését követően.124 1863. március 28-án került sor az 1861-es országgyűlés képviselőinek arcképeit tartalmazó díszes album Deáknak történő átadására. A két ház nevében Eötvös József köszöntötte Deákot, aki válaszbeszédében a törvényesség és a fejedelem iránti hűség együttes elvével ismét hitet tett 1861 öröksége mellett.
deak-002-006-000-123123 • A röpiradalomra vonatkozóan lásd Takács Péter 157, 158. p. és Kónyi Manó 3. köt. 342, 343. p.
deak-002-006-000-124124 • Zichy Antal 115–118. p.
Ebben az időszakban született Deák legnagyobb lélegzetvételű, önálló közjogi munkája, az Adalék a magyar közjoghoz. 1862 őszén jelent meg Wenzel Lustkandl Das ungarisch-österreichische Staatsrecht. Zur Lösung der Verfassungsfrage historisch-dogmatisch dargestellt… című munkája Bécsben. Lustkandl osztrák jogászként interpretálta a magyar közjogot, immáron nem a jogeljátszás elméletéből indult ki, hanem a pragmatica sanctio deáki értelmezését vette bírálat alá. Tagadta, hogy a szabad királyválasztás joga 1526 előtt létezett, s a pragmatica sanctiót csak az 1713-ban kihirdetett örökösödési határozatok formális becikkelyezésének tekintette, s igyekezett kimutatni, hogy 1526-tól kezdve reálunió létezett Magyarország és Ausztria között, a közös ügyek széles körével.
Deák Csengery Antallal, legközelebbi munkatársával együtt kezdett el dolgozni a feleleten 1862 végén. Csengery, Kemény Zsigmond szavaival élve, „Deák totumfacja”125 , aktívan részt vett a munka születésében.126 Munkamódszerüket néhány évvel később Szász Károly a következőképp jellemezte: 659„Deák keveset formuláz maga, kezében a tollal; karszékében ül, vagy jő-megy szobájában, hol törvénykönyvei stb. mindenfelé kinyitva állanak, ha valaminek – mit óriás emlékezőtehetségében megtalált, de nagyobb biztosság végett írva is szeret látni, – még egyszer után akar nézni; így mond tollba legtöbbet. Néha azonban, ritkábban, csak eszméit mondja el s azok fonalán siklik végig, és a formulázást Csengeryre bízza; mert, bár tollba néha másnak is mond, de formulázást az egy Csengeryn kívül nem tudom hogy bízna másra. Vele sokszor értekezik, eszmét cserél, vitatkozik, hány-vet, s megállapodván: Csengery épen úgy benne van eszméiben, mint ő maga…”127 Csengery ez időben Deáknál vendégeskedett esténként, naponta 3-4 órát töltöttek a közös írással. Néhány hónapnyi munka után azonban félretették a művet. Apponyi memorandumának elutasítása, majd országbírói tisztéről való leváltása, Schmerling hatalmi pozícióinak megerősödése nyomán Deák nem tartotta aktuálisnak megjelentetését.
deak-002-006-000-125125 • Kemény Zsigmond levele Falk Miksához, keltezés nélkül. OSZK Kt. Fond IV/460. 56. sz.
deak-002-006-000-126126 • Csengery két levele bátyjának, Pest, 1862. december 31. és 1863. február 9. Közli Csengery Antal 489. p.
deak-002-006-000-127127 • Szász Károly 219, 220. p.
1864 végén azonban újra hozzáláttak a kiadáshoz. Ez az időszak már világosan megmutatta a kormányzat gyengeségét. Mindenekelőtt a külpolitika terén történtek fontos események. 1863-ban a német fejedelmek Ausztria által kezdeményezett drezdai konferenciáján újabb kísérletre került sor a nagynémet egység ügyének előmozdítására, a határozott porosz ellenállás azonban meghiúsította azt; 1864-ben a schleswig-holsteini válság átmenetileg közelítette ugyan egymáshoz az ausztriai és a porosz kormányt, de viszonyuk hamarosan újra kiéleződött. Nem sikerült Schmerlingnek a belpolitikában sem megvalósítani fő célkitűzéseit, s a politikai stabilizáció nem következett be az osztrák–német örökös tartományokban sem: továbbra is csak csonka birodalmi parlament működött, nem vettek abban részt a csehek, illetve a lengyelek sem; Schmerlingnek folyamatosan szembe kellett néznie a parlamentarizmus továbbfejlesztése iránti igényekkel. 1864 őszén a birodalmi tanács ülésszakának kezdetétől éles támadások kereszttüzében állt saját táborában is. A sajtó hasábjain valamiféle közeledés zajlott le a magyar liberálisok és Schmerling osztrák–német liberális ellenfelei között.128
deak-002-006-000-128128 • Hanák Péter 1974, 565–569. p.
Az érezhető válsághelyzet nyomán újra megélénkült a politikai közélet Magyarországon is. Csengery úgy nyilatkozott, Deák a Lustkandl-mű bírálatával a magyar közvéleményt akarta megerősíteni a magyar alkotmányos jogok tudatában a konzervatívok kompromisszumok szükségességét hirdető propagandájával szemben.129 A munka a Budapesti Szemle hasábjain jelent meg 1865 elején, majd hamarosan napvilágot látott könyv formájában is, németül pedig Emich Gusztáv kiadásában (Ein Beitrag zum ungarischen Staatsrecht) március elején.130
deak-002-006-000-129129 • Deák Keményt kérte meg, hogy véleményezze, sérti-e munkája bármely ponton az osztrák sajtótörvényeket. Kemény nemleges választ adott, ezután jelent meg a szöveg. Deák a szöveg magyar kiadását Csengerynek ajándékozta, a német nyelvű kiadásból viszont hasznot remélt, s eredetileg külföldön, Bécsben vagy Lipcsében készült megjelentetni, nem fogadta el Ráth Mór kiadási javaslatát. Kemény Zsigmond két levele Falk Miksához, Pest, 1865. január 27. és Pest, 1865. január 30. OSZK Kt. Fond IV/460. 8., 12. sz., idézi Ferenczi Zoltán 414, 415. p.
deak-002-006-000-130130 • A fordítást kezdetben Budenz József készítette, de mivel Deákék nem voltak azzal teljesen elégedettek, Emich pedig sürgette a kiadást, az utóbbi átvette a fordítás ügyét. Deák levelei Budenz Józsefhez, Pest, 1865. február 21. és február 23. MTAK Kt. Ms 5447/249–250. Közli: Akadémiai Értesítő, 22. köt. (1911) 87, 88. p.
660A mű határozottan cáfolta Lustkandl tételeit. Kimutatta a szabad királyválasztási jog gyakorlatát egészen 1686-ig, s tagadta, hogy a nőági örökösödés elve 1723 előtt a magyar közjog részét alkotta volna. Kifejtette a pragmatica sanctio 1861-ben már vázolt értelmezését, s az arra alapozott perszonáluniós programot. Cáfolta azt a tételt, hogy minden, ami királyi jog volt, az osztrák császár és a magyar király személyének azonosságán keresztül automatikusan közös ügy volt. A korona jogait, hangsúlyozta, a nemzet az uralkodóháznak adta, s nem az ausztriai tartományoknak. A külpolitika tekintetében továbbra is elismerte, hogy az a magyar király rendelkezési körébe tartozott, de óvatosan érzékeltette az alkotmányos átalakítás szükségességét. Mind a regálék, mind a katonai ügyek, a pénzügyek és a kereskedelem kérdésében érvelésének fő iránya az, hogy megalapozza az országgyűlés kompetenciáját e területek felett. Ez a program még az 1861-es jogvédő program alaposabb kifejtése, legfeljebb csak kisebb hangsúlybeli különbségeket észlelhetünk.131
deak-002-006-000-131131 • 692Hanák Péter 1974, 569–572. p.; Hanák Péter 1976, 322–328. p.; Sarlós Béla 98–117. p.; Takács Péter 1991, 199–202. p.
Ennek ellenére 1865 elején Kemény már Csengerytől eltérően nyilatkozott a mű megszületésének motívumairól. Szerinte Deák azért fordult a közvélemény felé, hogy „constatirozva legyen: minő jogokkal bírt törvényeink szerint a nemzet. Gyakorlati haszna az, ami egy regestrumé, midőn a felek alkudoznak bizonyos javadalmak és terük átvételéről.” S ez a „leltár” szerinte már tulajdonképpen a közös ügyek számbavétele, melyeknek négy kategóriáját különíti el: az 1848 előtt sem bírt jogok, melyek „eo ipso” közösek, például a külügy; másrészt olyan jogok, melyek külön gyakorlásának értelme az adott intézmény felszámolásával megszűnt (például így lett szerinte a vámügy közös a belső vámhatár eltörlésével); s olyan jogok, melyek természetüknél fogva és „önként érthetőleg” közös jogok (például a közös vasutak); „s végre – folytatja –, mely jog olyan, amellyel a nemzet valósággal bírt, de föláldozni hajlandó vagy kényszerítve lehet propter bonum pacis”.132
deak-002-006-000-132132 • Kemény Zsigmond két levele Falk Miksához, Pest, 1865. január 27. és január 30. OSZK Kt. Fond IV/460. 8., 12. sz. Részben közli Ferenczi Zoltán 2. köt. 415, 416. p. és Beksics Gusztáv 296, 297. p. Vö. Hanák Péter 1974, 571. p.
Közben ugyanis a színfalak mögött megindult a politikai egyezkedés. Augusz Antal báró – nem tudni, saját kezdeményezésére vagy esetleg Albrecht főherceg felkérésére – kétszer is felkereste Deákot 1864 utolsó napjaiban és 1865. január végén. Első alkalommal – ahogy Kemény Zsigmond beszámolt erről a nála érdeklődő Frankenburg Adolfnak – kérdéseket intézett hozzá, „s Deák szokott szívességével felelt neki, mint felel átalában mindenkinek, ki hozzá direkt kérdéseket intéz, tartozzék bár a kérdező a konzervatív, a liberális vagy határozati párthoz, legyen hivatalnok vagy magánzó, ismerős vagy idegen”. Erről a beszélgetésről készült feljegyzéseit azután Augusz ellenőriztette Deákkal, aki néhány ponton korrigálta azokat.133 Kemény azonban igyekezett elbagatellizálni az esetet, tagadta, hogy kettejük megbeszélése 661politikai tárgyalás volt, inkább azt sugallta, hogy Augusz egyszerű magánemberként kereste fel Deákot, s Bécsben azután Deák megbízottjaként tetszelgett. Ugyanakkor az, hogy Augusz feljegyzéseit Deák jóváhagyó szignóval látta el, nem a Kemény-féle verziót erősíti. Deák ez alkalommal fejtette ki először, ha csak vázlatos formában is, a közös ügyekről alkotott nézeteit.134 Február közepén Ferenc József a tárgyalások folytatására hatalmazta fel Auguszt, aki még két alkalommal, február végén, majd április elején kereste fel Deákot.
deak-002-006-000-133133 • Kemény Zsigmond levele a címzett megjelölése és keltezés nélkül. MOL R 22 1. cs. 6. tétel. A címzett megnevezésével, de későbbre datálva közli Beksics Gusztáv 310–312. p. Augusz látogatásáról Deák részletesen beszámolt Lónyaynak is. Lónyay Menyhért naplója, 1865. február 21.
deak-002-006-000-134134 • Eduard v. Wertheimer 1923 és Hanák Péter 1974, 572–577. p.
Ezen tanácskozások fényében azonban az Adalék némileg időszerűtlenné vált.135 A munkáról folytatott sajtópolémia (Lustkandl támadása a Neue Freie Presse hasábjain, majd Deák válasza a Pesti Napló március 29., április 2. és 8-i számában) a szélesebb közvélemény számára is ismertté tette a vitát, lényegesebb korrekciókat azonban Deák ez alkalommal sem tett, talán csak a tudományos értekezések és a politikai röpiratok műfajbeli különbségének hangsúlyozásával igyekezett érzékeltetni, hogy a tudományos érvelés tartalmából nem lehet automatikusan következtetni aktuális politikai programjára.136
deak-002-006-000-135135 • Hanák Péter 1976, 328, 329. p.
deak-002-006-000-136136 • A három cikket közli Kónyi Manó 3. köt. 344–379. p. Hanák Péter szerint e cikkek bizonyos passzusai már előkészíteni igyekeznek a közvéleményt a húsvéti cikk jelezhető politikai fordulatára. Hanák Péter 1974, 586. p. ; Sarlós Béla viszont vitába száll ezzel az értékeléssel. Sarlós 120, 121. p.
A színfalak mögött folyó tárgyalásokkal párhuzamosan az előtérben is látványos politikai átalakulás zajlott. Január végén az uralkodó megbízta Zichy Hermann gróf kancellárt, hogy dolgozzon ki javaslatot a katonai bíráskodás felfüggesztésére s a helytartótanács jogkörének helyreállítására. Közben a birodalmi tanácson belül a költségvetés vitája folyt, mely során Schmerlinget továbbra is heves politikai támadások érték. Moritz Kaiserfeld szorgalmazta a leghatározottabban a magyarokkal való alkotmányos megegyezés szükségességét.
Április 16-án a Pesti Naplóban megjelent Deák húsvéti cikke. Az írás születésének körülményeit Salamon Ferenc, a Pesti Napló akkori fiatal újságírójának visszaemlékezéseiből jól ismerjük, Kemény ugyanis őt rendelte ki Deákhoz a cikk szövegének lejegyzésére. Salamon szerint erre azért volt szükség, hogy a cikk Salamon kézírásával kerülvén a szerkesztőségbe, a szerző személye ne legyen azonnal nyilvánvaló. Reggel kilenc órától délután háromig diktált Deák, még Andrássy Gyula gróf előtt sem nyitva meg bezárt ajtaját, sőt úgy tűnik, sem Andrássy, sem Csengery nem tudott a cikk tervéről.137 Deák írása méltán keltett nagy feltűnést mindenekelőtt az uralkodó irányában kifejtett bizalomnyilvánítás miatt. „Ez kéznyújtás a Fölségnek Schmerling feje fölött” – értékeli éles szemmel a cikket a kortárs Kecskeméthy Aurél naplójában.138 Mindig a fejedelmek érvénytelenítették a rossz tanácsadók által inspirált, a magyar alkotmány ellen intézett rendeleteket, s most is ezt várja a közvélemény az uralkodótól – szólt Deák üzenete. Ezenfelül megtette immáron 662a nyilvánosság előtt is az első lépést az 1861-ben hirdetett program felülvizsgálatára: a birodalom biztonságát a legfontosabb politikai célkitűzésként nevezte meg, s hangsúlyozta, hogy azt szem előtt tartva kell a magyar alkotmány alaptörvényeit „a lehetőségig” fenntartani, s biztosítani a Lajtán túli országok alkotmányos szabadságát. Kiindulópontként továbbra is a pragmatica sanctiót jelölte meg, de immáron nemcsak az uralkodói közösség, hanem az abból – ahogy egy későbbi parlamenti vitában elismerte, nem is betű szerint, hanem annak szelleméből – kiolvasható közös védelem elvének alapdokumentumaként is.139
deak-002-006-000-137137 • Salamon Ferenc: Az 1865-diki husvéti czikk megirása. In Törs Kálmán 205–208. p.; Széll Kálmánné 89. p.
deak-002-006-000-138138 • Kecskeméthy Aurél 187. p.
deak-002-006-000-139139 • Hanák 1976, 327.
Nem maradtak fenn források arra vonatkozólag, milyen tényezők vezették Deákot 1865 elején arra, hogy a közvélemény elé álljon az államjogi engedményekre alapozott programmal. A kiindulópont számára továbbra is az a meggyőződés volt, hogy a Habsburg Birodalom nyújtja a legkedvezőbb keretet Magyarország fejlődése és fennmaradása számára, és sem a teljes állami függetlenség, sem a Kossuth és Teleki által kezdeményezett dunai konföderáció nem kívánatos alternatíva.140 Az emigráció vezetői is tudták, a nemzetközi viszonyok kedvező konstellációja nélkül Magyarország nem elég erős saját erővel kivívni önállóságát. Deákék – amint láttuk – 1861-ben is leginkább a nagynémet egység létrejöttének folyamatában bízhattak a birodalmon belüli magyar különállás külpolitikai garanciájaként, hiszen az olasz egység ügye jórészt már lezárult, s a német egység volt az az utolsó nagy európai átalakulás az adott időszakban, amitől várható volt a Habsburg Birodalom létfeltételeinek radikális átalakulása, s annak hátszelében a magyar különállás elfogadtatása. Lassan tudomásul kellett azonban venniük a nagynémet törekvések valószínűsíthető kudarcát. Deák 1861-ben sem utasított el eleve mindenféle engedményt az 1848-as programból, de egyrészt a folyamatban levő külpolitikai átalakulások nyomán még remélhető volt kedvezőbb alkupozíció kialakulása, másrészt pedig az uralkodó és kormánya a februári pátens programjának szellemében elzárkózott a lényegi engedményektől, s a teljes birodalmi egység gondolatából indult ki. 1865 elején viszont az Augusszal folytatott megbeszélések meggyőzhették Deákot az egyezkedési készség meglétéről. „Elméletben addig viszi elveinek következéseit – jellemezte Deákot Tóth Lőrinc már 1850-ben is –, meddig csak okosan lehet, de az életben s gyakorlatban csak annyit kiván, mennyit megnyerhet.”141 Ahogy 1861-ben a kérlelhetetlen jogvédő pozícióját tartotta egyedül lehetségesnek, 1865-ben, amikor reményt látott – s a későbbiek igazolják, helyesen – valamiféle kompromisszum elérésére, s a hatvanas évek politikai vitái ráadásul már körvonalazták az engedmények lehetséges szervezeti kereteit is, kötelességérzete éppolyan 663magától értetődően a kompromisszumkötés megkísérlésére indította. Személyes feddhetetlensége mellett épp ezért lehetett fordulata hiteles és elfogadható a közvélemény előtt.142
deak-002-006-000-140140 • Kossuth konföderáció-tervéről Somssich Páltól értesült, Zichy Antal pedig a Sürgönynek a tervet Kecskeméthy Aurél glosszáival kísért ismertetését vitte el hozzá. „No, ez nagyon impracticus! – mondá – s a Napló hallgatását helyeslé.” Zichy Antal 119. p. Az államadósságokról szóló törvényjavaslat vitájában elhangzott beszédében 1867. december 14-én a nyilvánosság előtt is kifejtette: a szomszéd országokkal való szövetkezés nem nyújtana erős bázist Magyarország számára, sőt a résztvevők érdekei ütköznének is, ami veszélybe sodorhatná az ország területi integritását. Vö. Körmöczi Katalin 162. p.
deak-002-006-000-141141 • Tóth Lőrinc 37. p.
deak-002-006-000-142142 • A szakirodalom emellett bizonyos belpolitikai tényezőknek jelentős szerepet tulajdonít a fordulatban: felerősödött félelem a nem magyar nemzeti törekvésektől, az 1863. évi aszály és éhínség nyomán fellépő társadalmi feszültségek, a gazdasági konjunktúra szempontjai, a hűtlenségi perben elítélt unokaöccsének, Nedeczky Istvánnak sorsáért érzett aggodalma. Lásd Szabad György 1976/2. 683. p. és Sándor Pál 1993, 27. p. A személyes motívumok meglétét vitatja: Gerő András 78. p.
Deák eredetileg nem tervezte elképzeléseinek pontosabb formulázását a nyilvánosság előtt, de bizonyos értelemben lépéskényszerbe került, mivel a húsvéti cikk általános kijelentései sokféle interpretációra adtak alkalmat, s ezt kihasználva az ausztriai politikai közvélemény már azt harsogta, hogy Deák elfogadta a közös birodalmi parlament intézményét. Ennek ellenére nem akart szabatos programot hirdetni, hangsúlyozta, ez az összehívandó országgyűlés tiszte lehet. A Pesti Naplót sem akarta efféle programhirdetésre felhasználni, tudván hogy a hazai és külföldi olvasóközönség egyértelműen az ő álláspontjával azonosítja a lap döntő politikai nyilatkozatait. Ezért kapóra jött számára a magyar konzervatívok által Bécsben német nyelven megjelentetett Die Debatte und Wiener Lloyd című lap szerkesztőjének, Ludassy Mórnak a jelentkezése. Megismétlődött a Salamon által leírt jelenet: Ludassy órák hosszat ült Deáknál, emlékezetében jegyzetelt, majd írott formába öntötte a Deák által mondottakat. Deák korrekciói után került sor az úgynevezett májusi program megjelentetésére három részletben május 7–8–9-én.143 A Hon és a Pesti Napló hasábjain az első két cikk magyarul is napvilágot látott, a harmadik részlet kiadását azonban a rendőrség megtiltotta.
deak-002-006-000-143143 • Ludassy Mór visszaemlékezését közli Kónyi Manó 3. köt. 413–422. p.
A májusi program már körvonalazta az államjogi rendezés alapelveit és a megegyezés Deák által elfogadhatónak tartott menetrendjét is. Deák közös ügynek nyilvánította mindenekelőtt az udvartartást és a külügyeket, ezzel természetesen bejelentve az igényt a külügyek alkotmányos kontrolljára. A hadügyeket illetőleg kompromisszumot ajánlott: elismerte az egységes hadsereg és hadvezetés szükségességét, ugyanakkor az újonclétszám, a szolgálati idő, a hadsereg elszállásolása és elhelyezése kérdésében továbbra is a magyar parlamentnek kívánta fenntartani a döntés jogát. A pénzügyeket is birodalmi és országos ügyekre kívánta bontani. A vám-, kereskedelem- és adópolitikában az alapelvek összehangolásának követelményét hangoztatta. A közös ügyek kezelésére javasolta a magyar és az ausztriai parlament által választandó delegációk rendszerét, mivel úgy vélte, egy közös parlament néhány év alatt teljesen háttérbe szorítaná a két országos parlamentet. Elengedhetetlen feltételnek minősítette, hogy az uralkodó szólítsa fel az erdélyi és horvátországi országgyűlést, hogy küldje el képviselőit a magyar parlamentbe, ugyanakkor meghagyta annak lehetőségét, hogy az érintett parlamentek szabadon döntsenek arról, eleget tesznek-e ennek. A másik Deák által állított feltétel a magyar minisztérium kinevezése volt. Ugyanakkor ezen a ponton 664tartalmazott a program valamiféle bizonytalanságot is, ugyanis Deák az általa felvázolt menetrendben nem jelölte meg, melyik fázisban tartja a továbbhaladás „conditio sine qua non”-jának a felelős kormány kinevezését. Ezért is érezhette majd úgy az uralkodó az országgyűlési egyezkedés megindulása után, hogy Deák „perfid” módon viselkedett, s indokolatlan reményeket keltett benne.144
deak-002-006-000-144144 • Komjáthy Miklós 341. p.
A Pesti Napló 1865. május 23-i számában megerősítette, hogy a Debatte cikkei Deák álláspontját fejtették ki.145 A visszhang igen nagy volt, természetesen nem hiányoztak az ellenzés hangjai sem. A legkíméletlenebb formában Ghyczy Kálmán fejtette ki véleményét Deáknak egy magánlevél formájában. Helytelenítette, hogy a legfeljebb maximális engedményként elfogadható konstrukciót Deák már most, előlegesen felajánlotta, s attól tartott – ahogy a későbbiek megmutatták, bizonyos fokig joggal –, hogy a tárgyalások menetében majd Deák akaratán kívül további engedményekre kényszerül. „Te meredek lejtőn indultál meg, részemről nem várom, hogy most még kielégítő sikert arassál… de azt sem tudom, hogy hol fogsz, kezdetben kimondott utolsó szavad után is még folyvást engedményekre késztetve, megállhatni, mert kísérőid között lehetnek, kik arra is képesek, hogy gáncsot vessenek lábaid elé.”146 Összességében úgy vélte, Deák elvétette az időzítést, mivel a „nem távol jövőben” remélni lehetett alkalmasabb időpontot az egyezkedés megindítására.147 Andrássy Gyula gróf viszont a delegációk vázolt tárgyalási módját kifogásolta. Deák ugyanis még a delegációk közös tanácskozásával számolt, Andrássy azonban meggyőzte a külön tárgyalás helyességéről, ahogy arról is, hogy a delegációk tagjait nem szabad előzetes utasításokkal megkötni. Deák ugyanakkor kitartott azon elképzelése mellett, hogy legalább közös szavazásra összeülhessenek a két delegáció tagjai.148
deak-002-006-000-145145 • Pesti Napló, 1865. május 23. 118-4530. sz. A cikk szövegét Deák kézírásával közli Deák Ferenc a szerkesztőségben, 52. p. Lásd még Péter László 240. p.
deak-002-006-000-146146 • Ghyczy Kálmán levele Deákhoz, Kisigmánd, 1865. május 26. MTAK Kt. Ms 4852/370. Közli Kónyi Manó 3. köt. 429, 430. p.
deak-002-006-000-147147 • Ghyczy Kálmán emlékirata, 1865. május 26-i feljegyzés. Vö. Kozári Mónika 287. p.
deak-002-006-000-148148 • Kónyi Manó 3. köt. 434–437. p., Ferenczi Zoltán 3. köt. 22, 23. p. és Wertheimer Ede 1. köt. 206–208. p. Vö. Széll Kálmánné 91. p.
Deák igyekezett kerülni mindenféle további politikai tárgyalást a birodalom vezetőivel. Május végén például kifejezetten kérte, hogy ne nevezzék ki az Akadémia Ferenc József előtt Bécsben tisztelgő küldöttségébe, mivel nem kíván Bécsbe utazni.149 De ugyanezt tette a különböző színezetű magyar politikusok őt ostromló tapogatózási kísérleteivel is.150 Az uralkodó ugyanakkor június elején az Országos Gazdasági Egyesület meghívására a gazdasági kiállítás alkalmával Pestre látogatott, s az egyesület választmányának tagjaként Deák is tisztelgett előtte.151
deak-002-006-000-149149 • Deák levele Dessewffy Emilhez, Pest, 1865. május 29. Közli Kónyi Manó 3. köt. 411. p.
deak-002-006-000-150150 • Eötvös Károly 1. köt. 79–94. p.
deak-002-006-000-151151 • Ferenczi Zoltán 3. köt. 23, 24. p.
Közben június 8-án a birodalmi tanács elutasította a költségvetési tervezetet. Az uralkodó ugyanezen a napon visszaállította a helytartótanács korábbi jogkörét, felfüggesztette a katonai bíráskodást, majd ugyanezen hónap 26-án felmentette hivatalából Zichy grófot és Nádasdy Ferenc grófot, erdélyi kancellárt. 665Magyar kancellárrá Majláth György grófot nevezte ki. Július közepén változás történt a helytartótanács élén is, Sennyey Pál vette át annak vezetését. Schmerling számára is egyértelmű volt a bukás, június 27-én benyújtotta lemondását, végül felmentésére és Richard Belcredi gróf államminiszterré történő kinevezésére július 27-én került sor. Ezután az uralkodó megtette az előkészületeket a magyar országgyűléssel folytatandó politikai párbeszédre. Szeptember 20-án felfüggesztette a februári pátenst. Feloszlatta a még Schmerling által Nagyszebenbe összehívott erdélyi országgyűlést, s novemberre Kolozsvárra újra összehívta. Ugyancsak novemberre napolta el a horvátországi országgyűlést is. Deák arra készült, hogy az erdélyi unió ügyét elősegítendő hosszú cikkben fejtse ki álláspontját a Pesti Naplóban, de végül Sennyey Pál meggyőzte arról, hogy célszerűbb azt memorandum formájában az uralkodóhoz eljuttatni.152 Az erdélyi országgyűlés azután december 9-én állást foglalt a Magyarországgal való unió mellett, majd 1866. január elején az uralkodó feloszlatta a gyűlést, s elrendelte a magyar országgyűlésre történő választásokat.
deak-002-006-000-152152 • Vö. Lónyai Menyhért naplója, 1865. november 5.; Kónyi Manó 3. köt. 477. p. és Ferenczi Zoltán 3. köt. 29. p.
Szeptember 17-én Ferenc József összehívta a magyar országgyűlést, s megkezdődtek a választások. Deák kezdettől fogva igen szorosan kezében tartotta a Pesti Napló politikai propagandáját, a lap cikkeit időnként „cenzurázta”, illetve megakadályozta egy-egy általa nem kívánatosnak ítélt cikk megjelentetését.153 Ugyanakkor a közvélemény előtt ismét csak hallgatásba burkolózott, pedig hívei állandóan ösztönözték, hogy kezdjék meg a pártszervezést még az országgyűlés kezdete előtt. A közvélemény is Deák iránymutatását várta, például abban a kérdésben is, kívánatos-e az 1861-es alapelvekhez való ragaszkodás jegyében az akkor megválasztottakat újra képviselővé tenni. Nagyváradi választók nevében néhányan nyílt levélben fordultak Deákhoz a Pesti Napló hasábjain, aki így állásfoglalásra kényszerült. Deákot magát november 23-án közfelkiáltással választották Pest belváros képviselőjévé.
deak-002-006-000-153153 • 6931865. október végén például Falk Miksa már szedésre leadott cikkét „visszavétette”, illetve határozottan rosszallta, hogy Falk a lap 1865. október 15-i számában a birodalom másik részének alkotmányos erőivel való, a közjogi kiegyezést követő lehetséges érintkezésről írt. Ennek nyomán Kemény „Deák meghagyásából” határozottan felszólította Falkot, hogy bécsi ügyekről eseménybeszámolókat és külpolitikai témájú vezércikkeket küldjön, „a mi speciális kérdéseinket pedig ne tárgyalja”. Kemény levele Falk Miksához, 1865. október 19. OSZK Kt. Fond IV/460. 5. sz. Deák és a szerkesztőség viszonyáról lásd még Deák Ferenc a szerkesztőségben, 53, 54. p.
1865. december 14-én az uralkodó személyesen nyitotta meg az országgyűlést. Deák erősen bízott a megállapodásban, úgy nyilatkozott, „ha nem lesz, aki a nemzet és fejedelem közé gátnak áll, meglesz a kiegyezés”.154 Hívei önálló pártszervezésbe fogtak volna, Deák azonban már októberben is úgy nyilatkozott, hogy kívánatosnak tartaná, ha a felirati és a határozati párt egybeolvadna, s ellenezte külön Deák-kör megalakítását, így egy közös követi kaszinó jött létre.155 Az uralkodói megnyitóbeszéd nyíltan szakított a jogvesztés elvével, s a pragmatica sanctiót mint közösen elismert jogalapot nevezte meg. Ugyanakkor az országgyűlést felszólította az októberi diploma és a februári pátens rendelkezéseinek megvitatására, illetve, amennyiben azokat 666elfogadhatatlanoknak találnák, azok helyett célszerű javaslat előterjesztésére a közös ügyek alkotmányos intézését illetően. A közös ügyek körét az uralkodó az októberi diploma által meghatározott körben kívánta rögzíteni. Az 1848-as törvények előzetes revíziójához kötötte azok fennmaradó részének tettleges újra életbe léptetését.156
deak-002-006-000-154154 • Lónyay Menyhért naplóját idézi Kónyi Manó 3. köt. 517. p.
deak-002-006-000-155155 • Lónyay Menyhért naplója, 1865. december 10., idézi Kónyi Manó 3. köt. 470. p.
deak-002-006-000-156156 • Az uralkodói beszédet közli Kónyi Manó 3. köt. 503–506. p.
Deák indítványára a képviselőház január 27-én bizottságot választott a felirati javaslat megszövegezésére. Deák itt már azonnal magához ragadta az irányítást. Ahogy az országgyűlési tanácskozások szereplői visszaemlékeztek, Deák általában kész tervezetekkel, javaslatokkal érkezett, s ha esetenként heves vita után is, de érdemi módosítás nélkül elfogadták azokat. „Valódi diktátora” volt Deák a képviselőháznak – fogalmaz Halász Imre.157 A bizottság február 8-án terjesztette elő a Deák javaslata nyomán elkészült bizottsági felirati javaslatot. Ebben méltányolták az uralkodó által tett addigi gesztusokat, ugyanakkor elutasították a diploma és a pátens tárgyalását, ahelyett a jogfolytonosság elvének jegyében a magyar alkotmány s az 1848-as törvények hatályának helyreállítását követelték. Elismerték a közös ügyek létét, de kifejtették, hogy az októberi diploma azok körét túlságosan szélesre húzta. Kijelentették készségüket az 1848. áprilisi törvények egyes pontjainak a revíziójára, jelezve hogy a hamarosan megalakítandó közösügyi bizottság munkálatai is fogják érinteni e kérdést, ugyanakkor az uralkodó saját módosítási javaslatait, hangsúlyozták, csak „felelős magyar minisztériuma” által terjesztheti elő, azaz a revízió feltételeként szabták a jogfolytonosság helyreállítását, s mindenekelőtt a felelős minisztérium kinevezését. Csupán annyi engedményt tettek, hogy kijelentették, a nehéz átmenet időszakában a jövendő minisztériummal szemben megértéssel lesznek. A felirat követelte a megyék, városok alkotmányos autonóm hatáskörének és szervezetének helyreállítását is, de azt a felülvizsgálathoz közvetlen feltételül nem szabták.
deak-002-006-000-157157 • Somogyi Éva 1996, 56. p.; Halász Imre 203. p.
A felirathoz többféle módosító javaslat érkezett. Február 21-én Bartal György, a helytartótanács helyettes elnöke javasolta, hogy a megegyezés érdekében ne ragaszkodjanak a felelős kormány és a megyerendszer azonnali visszaállításának elvéhez, az 1848-as törvényeket pedig „…az uralkodó birodalmának hatalmi állása, fejedelmi jogainak épsége, a társországok méltó igényei” szerint vizsgálják felül.158 Ezt február 22-én Deák kemény hangú beszédben utasította vissza. De saját tábora felől is érték kritikák Deák javaslatát. Már január végén, az előkészítő megbeszéléseken is – mindenekelőtt Andrássy kezdeményezésére – vita folyt arról, hogy a felirat a közös biztonság mellett a birodalom „hatalmi állását” is jelölje meg – az uralkodói beszédnek megfelelően – követendő célként. Deák azonban akkor is, ahogy a képviselőházi 667vita folyamán is kitartott álláspontja mellett: az nem szerepel a pragmatica sanctióban, s kinyilvánítása egyébként is csak formalitás lenne. Merev álláspontját rossz szemmel nézték jó néhányan hívei közül, mondván, a mesterkélt politikai egység fenntartása érdekében túlságosan közel került a volt határozati pártiakhoz.159
deak-002-006-000-158158 • Bartal módosító indítványát lásd Képviselőházi irományok 1865–1868. 1. köt. 10. sz. 31. p.
deak-002-006-000-159159 • Wertheimer Ede 1. köt. 234, 235. p.
Február 21-én Đorđe Stratimiroviľ nyújtott be módosító indítványt, s javasolta, hogy a felirat szövege Magyarország nemzeteiről és a másik birodalmi rész nemzeteiről szóljon, ezzel is hangsúlyozva kívánván a nem magyar nemzeti mozgalmak igényét önálló politikai entitásuk, nemzet mivoltuk elismerésére. Február 23-án pedig Emil Manojloviľ kezdeményezte, hogy „a hon polgárai” helyett „a hon lakosai” kifejezést használják, arra hivatkozva, hogy az izraelita felekezetűek a fennálló állapotok szerint még nem sorolhatók a honpolgárok sorába. Deák mindkét indítványt elutasította, s ennek nyomán a képviselőház az eredeti szerkezetet fogadta el.
Közben február 28-án Deák kezdeményezte a közösügyi bizottság megválasztását. Március 6-án Perczel István határozati javaslatot nyújtott be,160 mely szerint a bizottság ülései nyilvánosak legyenek a képviselőház tagjai számára. Deák azonban s ennek nyomán a képviselőház is zárt bizottsági tárgyalást támogatott.
deak-002-006-000-160160 • Perczel határozati javaslatát lásd Képviselőházi irományok 1865–1868. 1. köt. 18. sz. 48, 49. p.
Március 3-án került felolvasásra a feliratra küldött királyi leirat, melyet „síri csend”161 követett. Az uralkodó ugyanis megtagadta a jogfolytonosság azonnali helyreállítását, ehelyett konkrétan megjelölte a revízióra váró 1848:2., 3., 4., 16., 17., 22. törvénycikkeket. Deákot is elkedvetlenítette a válasz.162 Deák javaslatára március 5-én kilenctagú bizottság jött létre a válaszfölirati javaslat elkészítésére. A bizottság tagjai között vita folyt arról, hogy az „előleges restitutio” követelését az előző leirathoz képest erőteljesebben vagy kevésbé élesen követeljék-e. A konzervatívok engedékenyebb hangnemű feliratot javasoltak, s bizonyos mértékig Andrássy Gyula is őket támogatta, amennyiben ő az uralkodóra vonatkozó részeket kívánta konciliánsabbá tenni a Deák által javasolt eredeti szövegnél. Deák ragaszkodott az erőteljes hangvételű felirathoz, mégis figyelembe vette Andrássy nézőpontját is. Engedékenyebbé formálta a szöveget a politikai elítéltek számára kért amnesztia ügyében, s a szöveg végére új szakaszt iktatott be, „mely – mint Csengery Antalnak írja – enyhítse a tartalomnak néhol keményebb hangját, melyet elkerülnünk lehetetlen volt”. Tette ezt annak érdekében, hogy – Andrássy fogalmazása szerint – az uralkodó felé fordulva leválasszák őt tanácsadóiról.163 Március 14-én olvasták fel és hagyták jóvá a javaslatot a képviselőházban. Még mindig szinte teljes volt az egység a politikai erők között.
deak-002-006-000-161161 • Várady Gábor 1. köt. 46. p., idézi Kónyi Manó 3. köt. 614. p.
deak-002-006-000-162162 • Gorove István naplóját idézi Kónyi Manó 3. köt. 614. p.
deak-002-006-000-163163 • Andrássy álláspontjára lásd Kónyi Manó 3. köt. 621. p. és Wertheimer Ede 1. köt. 245. p. Deák levele Csengery Antalhoz, Pest, 1866. március 9. OSZK Kt. Levelestár, közli Váczy János 359, 360. p.
668A nagypolitika vitái között sem feledkezhettek meg azonban az országot fenyegető ínségről. Az 1863-as szárazság után ebben az évben ismét csak nyomor fenyegetett a fellépő aszály következtében. E kérdés tárgyalása a képviselőház június 2-i zárt ülésén alkalmat nyújtott a formálódó balközép és a szélsőbal erőinek arra, hogy a kormányzat késlekedő intézkedéseit a magyar alkotmány visszaállításának erőteljesebb követelésére használják fel, s ezzel ellensúlyozzák Deák körének a megegyezésre való törekvést hangsúlyozó békülékeny hangnemét. Ennek nyomán megbízták az országgyűlésnek „az anyagi érdekek tárgyában” már korábban megválasztott választmányát a helyzetfelméréssel és javaslatok kidolgozásával. A bizottság június 13-án indítványozta, hogy feliratban kérjék az uralkodótól a szükséges intézkedések megtételét. A javaslat azonban újabb vitákhoz vezetett Ferenc József uralkodói címének legitimitásáról, s Kállay Ödön javasolta a közvetlen adók beszedésének felfüggesztését, külön nemzeti bank felállítását, illetve bankmoratórium elrendelését. Közben az uralkodó június 6-án utasította a tárnokmestert bizottság felállítására a szükséges intézkedések megtétele végett. Ennek nyomán Deák június 11-én javasolta, ne feliratot, hanem egyszerű országgyűlési határozatot hozzanak e kérdésben. Érezhető volt tehát ennek az ügynek az apropóján az országgyűlési egység szakadozása.
Az igazi szakítópróbát azonban természetesen a közösügyi bizottság munkálata jelentette. A bizottság tizenöt tagú albizottsága május 5-én kezdte meg munkáját Andrássy Gyula elnöklete alatt.164 A nyitó ülésen már mindenki Deák útmutatását várta, aki első hozzászólóként a májusi programban foglaltakat vázolta fel vitaalapként. E program számos elemét éles kritika érte, s alternatív program előterjesztésére került sor Tisza Kálmán és Ghyczy Kálmán részéről, mindenekelőtt a hadügyek és a delegációs intézmény kérdésében. A közös ügyek kiterjedésére vonatkozóan Deák egy ponton változtatott saját korábbi álláspontján: elfogadta, hogy az udvartartás ne legyen közös ügy, s ezt támogatta a bizottsági többség is. A külügyek közös ügy mivoltában komoly viták nélkül megállapodtak. A hadügyek kérdése ezzel ellentétben ádáz szócsatákat váltott ki. A balközép vezetői az önálló magyar hadsereg felállítását kívánták. Deák kijelentette, hogy bár ő is óhajtaná ezt, de elfogadhatatlannak tartja az uralkodó részéről, továbbá a magyar törvények is csak magyar ezredekről szólnak, ezért úgy véli, a megegyezés érdekében engedniük kell, s a májusban felvázolt hatásköri megoszlást követelni. Az elérhető maximális eredményként azt jelölte meg, hogy a magyar újoncokat kizárólag csak a magyar ezredekhez lehessen bevonultatni, de ezt sem tartotta most kikötendő feltételnek, mondván, ha az újoncmegajánlás joga a magyar országgyűlésnél 669marad, ahhoz majd az feltételeket is köthet, például ezt. Andrássy viszont – leszerelendő a balközép ellenkezését – felvetette, hogy a közös haderő mellett biztosítsák Magyarország azon jogát, hogy külön katonai erőt szervezhessen, ha arra szükség mutatkozik. Javaslatát azonban Deák nem támogatta, s a bizottság többsége sem helyeselte. A közös ügyek intézésének mikéntjére nézve ismét csak élesen eltért a Deák-párti és a balközépi vezetők álláspontja, pedig Deák minden bizonnyal őszintén nyitottnak vallotta magát az övétől eltérő javaslatok irányában, ha jobbat indítványoznak. Tisza Kálmán javaslata szerint a közös ügyeket is a két országgyűlés közvetlen hatáskörébe utalták volna, s nem jött volna létre közös kormány sem; ebben a konstrukcióban azonban Tisza az egyezkedő felek véleménykülönbsége esetén mind a törvényhozásban, mind a végrehajtásban az uralkodónak volt kénytelen eldöntő befolyást engedni, amit viszont a Deák-tábor hívei alkotmányossági szempontból elfogadhatatlannak tekintettek. Andrássy Gyula is saját módosítójavaslattal állt elő. Májusban is jelzett kifogásainak szelleméban a két delegáció közös tanácskozását – elsősorban a magyarországi nem magyar nemzetiségű képviselők magyarok iránti lojalitásának megbízhatatlanságára hivatkozva – politikai szempontból veszélyesnek ítélte, s helyette azt javasolta, hogy az egyezkedés megrekedése esetén a két delegáció saját köréből szűk körű bizottságot válasszon az uralkodó által kinevezett elnökkel az élen, amely bizottság többségi szavazattal döntsön a kérdésben. A tizenötös bizottság többsége azonban a Deák által felvázolt szerkezet mellett foglalt állást, a májusi programnál azonban erőteljesebben hangsúlyozva, hogy a delegációk hatásköre a kereskedelmi ügyekre, az államadósságok kérdésére nem terjedhet ki, ezekben a két országgyűlésnek közvetlenül kell megegyeznie.
deak-002-006-000-164164 • Gorove István és Lónyay Menyhért feljegyzéseit az albizottság működéséről közli Kónyi Manó 3. köt. 686–738. p.
A bizottsági ülések előrehaladtával párhuzamosan egyre sokasodtak a hírek az országgyűlés várható elnapolásáról. Már április végétől kezdve érezhető volt a Poroszországgal való háborús konfliktus előszele, s megindult a vita arról, hogy a háború kitörése esetén mi lenne a helyes álláspont. Deák táborának vezető személyiségei, így Andrássy és Eötvös is az országgyűlés egybentartása mellett kardoskodott, Andrássy egyenesen politikai öngyilkosságnak tekintette az elnapolás támogatását, mivel a magyar liberálisok általában Ausztria győzelmét prognosztizálták, s attól tartottak, hogy az majd visszaveti Bécs egyezkedési hajlandóságát. Deák viszont úgy nyilatkozott, hogy a háború fordulatai között tető alá hozott megállapodások tartósságában nem lehet bízni, ezért nem lenne célszerű – akárhogy is végződik a háború – a megállapodást ekkorra időzíteni. Másrészt várható volt, hogy újoncozás 670elrendelésére kényszerül az uralkodó, amit az országgyűlésen csak heves alkotmányos ellenvetések követhettek. Márpedig Deák maga is kijelentette, hogy az országgyűlés hozzájárulása nélkül elrendelt, törvénytelen újoncozásokat maga sem tudja, de nem is akarja védelmébe venni.165 Ugyanakkor nagyon fontosnak tartotta Deák, hogy még az elnapolás előtt elkészüljön a közösügyi javaslat, hogy annak szellemében az ország közvéleménye is felkészüljön az egyezkedések további folytatására. Végül június 25-én délelőtt az albizottság, majd ugyanaznap a hatvanhetes bizottság is jóváhagyta a javaslatot. Tisza, Ghyczy, Nyáry Pál és Ivánka Imre viszont a balközép elveinek megfelelően önálló kisebbségi javaslatot készített. Ezzel nyilvánvalóvá vált az elkerülhetetlen szakítás a balközép és a Deák-párt között.
deak-002-006-000-165165 • Tisza Kálmán visszaemlékezését és Gorove István naplóját idézi Kónyi Manó 3. köt. 658, 659, 679. p.; Wertheimer Ede 1. köt. 249. p.
Június 26-án megérkezett az országgyűlés elnapolását elrendelő királyi leirat. A porosz előrenyomulás és a július 3-i megalázó königgrätzi vereség híre felbolydította az ország közvéleményét. A balközép és a szélsőbal erői úgy érezték, Ausztria katonai veresége alapvetően új, az előzőnél lényegesen kedvezőbb tárgyalási pozícióhoz juttatta a magyar politikai elitet, s elérhetővé vált a puszta perszonáluniós kapcsolat jóváhagyásának kikényszerítése. Deákra figyelt a közvélemény újra, ő azonban szinte elmenekült Pestről.166 Július 9-én még részt vett a fővárosba érkező Erzsébet királyné ünnepélyes fogadtatásán, majd Pusztaszentlászlóra utazott július 15-én. Két nap múlva azonban az uralkodó Bécsbe hívatta – ahogy tőle függetlenül Andrássyt is –, hogy tanácskozzék vele. Deák békekötést ajánlott Ferenc Józsefnek a poroszokkal, s azután felelős magyar kormány kinevezését. Szembeszegülve az addigi program módosítását követelő hangokkal továbbra is a két felirat és a közösügyi bizottság többségi javaslatát jelölte meg kiindulópontnak. Kijelentette, ő maga kormányzati posztot semmi szín alatt sem vállal, de a kinevezendő kormány élére ajánlotta Andrássy Gyulát.167
deak-002-006-000-166166 • Diószegi István feltételezi, hogy Deák azzal is számolt, hogy Poroszország esetleg annektálja az osztrák–német örökös tartományokat, s azzal felbomlik a birodalom, idehaza pedig az emigráció veheti át a kezdeményezést. Véleménye szerint ezért távozott Deák sietősen Pestről, s azzal mintegy politikailag félreállt. Diószegi István 237. p.
deak-002-006-000-167167 • Lónyay Menyhért naplója, 1866. augusztus 17., Ferenczi Zoltán 3. köt. 172. p.
Az országgyűlési tanácskozások szünetelése azonban nem jelentette a tárgyalások és viták megakadását. Augusztus–szeptemberben Tisza Kálmán és Ghyczy Kálmán A Hon című lapban propagálták kisebbségi javaslatukat. Andrássy és Lónyay Menyhért viszont Bécsben tárgyalt a többségi javaslatról. A bécsi fő kifogások az országgyűlés újoncmegszavazási jogát, illetve a „magyar hadsereg”-et érintették, ehelyett az uralkodó egyszemélyi irányításának igényét fogalmazták meg; követelményként állították fel a vámközösség és a közvetett adók ügyében való előzetes megállapodást, s elutasították az államadósságok megosztásának elvét. Lónyay már ekkor elfogadhatónak tartotta e két utóbbiban a koncessziókat. Andrássy pedig a hadügy kérdésében igyekezett kompromisszumos megoldást találni. Tárgyalásaikról Lónyay 671levélben, Andrássy pedig személyesen tájékoztatta Deákot.168 Az uralkodó Bad-Ischlbe utazott megfontolandó a tárgyalások eredményét, de azután úgy döntött, továbbra sem állítja vissza a magyar minisztériumot. Október 30-án viszont kinevezte Friedrich Ferdinand von Beust grófot külügyminiszternek, akinek a befolyása a magyarokkal folytatott tárgyalásokra a későbbiekben egyre erősebbé vált.
deak-002-006-000-168168 • A bécsi tárgyalásokra vonatkozólag Lónyay naplóját és Deákhoz intézett levelét, Bécs, 1866. augusztus 25. közli Kónyi Manó 4. köt. 17–55. p.; Vö. Wertheimer Ede 1. köt. 262–283. p.; és Kövér György 1993, 91, 92. p.
November 19-én újra megkezdte tanácskozásait a magyar országgyűlés. Az uralkodói leirat az Andrássyval és Lónyayval már közölt kifogásokat foglalta össze a tizenötös bizottság javaslatával kapcsolatban. Elfogadta viszont azt, hogy az 1848-as törvények revízióját a majdani felelős miniszterek útján kérje a magyar országgyűléstől. De a minisztérium kinevezését, ahogy a megyei helyhatósági rendszer újjászervezését is, a közösügyi javaslatban elérendő későbbi megállapodástól tette függővé.169
deak-002-006-000-169169 • Az uralkodói leiratot közli Kónyi Manó 4. köt. 80–83. p.
Igen éles vita bontakozott ki a teendőkről. Egyértelmű volt immáron Deák számára is, hogy nem lehet tovább fenntartani a balközéppel való szövetséget. November 20-án a Tigris Szállóban a balközép önálló kört alakított, majd másnap megtartotta első ülését a Deák-kör is. Deák 19-én indítványozta, hogy föliratban kérjék a jogfolytonosság azonnali helyreállítását, de az uralkodói leiratnak a közösügyi albizottság javaslatára vonatkozó pontjaira egyelőre ne reagáljanak, s a bizottság folytassa munkáját. Tisza Kálmán viszont azt javasolta, hogy a jogfolytonosság tettleges helyreállításáig függesszék fel a bizottság működését. A vita során a kisebbség a Deák-pártot és személyesen Deákot is a nemzet alkotmányos jogai nagy részének feláldozásával vádolta. Végül az általános vita lezárásaként Deák felirati javaslatát december 11-én jóváhagyták.
Újra kiéleződött a magyar és nem magyar képviselők közti vita is. Svetozar Miletiľ december 15-én az egész dualista kiegyezési koncepciót támadta, kifejtve, hogy a magyar politikai elitnek először a „háromegy királysággal”, Erdéllyel és a Magyarországon élő többi nemzettel kellene föderalisztikus alapon közjogi kiegyezést kötnie, s csak utána szabadna az alkotmányt helyreállítani és Ausztriával tárgyalni.
Deák igen sötéten látta ezekben a napokban a kiegyezés esélyeit. December 20-án Majláth kancellár társaságában Pestre érkezett Beust gróf, aki látogatást tett Deáknál. Deák „igen mogorván és kurtán bánt vele”, de azután kikísérte, s felsegítette a bundáját.170 Időközben a politikai helyzetet tovább súlyosbította az uralkodó által december 28-án kibocsátott hadkiegészítési pátens, amely az általános hadkötelezettség elvére alapozva törvénytelen újoncozást rendelt el. 1867. január 12-én Deák feliratot kezdeményezett a 672pátens visszavonását sürgetve. Javaslatát január 15-én elfogadta az alsóház, majd két nappal később a felsőház is.
deak-002-006-000-170170 • Beust 2. köt. 84, 85. p., magyarul közli Kónyi Manó 4. köt. 153, 154. p. Csengery feljegyzését a találkozóról közli Kónyi Manó 4. köt. 144–150. p. és Csengery Antal 84–91. p.
Január elején azonban Beust kezdeményezésére Andrássy, Lónyay és Eötvös újra Bécsben tárgyaltak Belcredivel, Beusttal, Majláth kancellárral és Sennyey Pállal. A vitatott pontokban végül beadták a derekukat. Az újonckérdésben Andrássy javasolta, hogy a magyar országgyűlés a jelen évre szavazza meg az újoncokat, azután a végleges hadügyi törvény majd úgyis az általános hadkötelezettségre épülő rendszert honosítja meg, s azzal önmagában elavul a kérdés. Benne maradt a törvényjavaslatban a „magyar hadsereg” kitétel, de csak a „mint a közös hadsereg kiegészítő része” megszorítással. Másfelől belekerült a meghatározott időre kötendő vámunió elve, s hangsúlyt kapott az államadósságok és hitelek meg nem oszthatóságának elve.171 Lónyay január 12-én értesítette Deákot a változtatásokról, majd január 14-én tanácskozást tartottak Deáknál. Deák először nem fogadta ellenségesen a módosításokat, azután azonban visszakozott. Két kérdésben éleződött ki a konfliktus: Deák ragaszkodott ahhoz, hogy a felállítandó minisztériumban legyen honvédelmi miniszteri poszt, míg ezt a bécsi kormány határozottan ellenezte; másrészt Deák szerint a kért változtatásokat a hatvanhetes bizottság csak a minisztérium kinevezése után tárgyalhatta, Andrássy, Lónyay és Eötvös viszont a fordított sorrend mellett érveltek, kijelentve: ezen garancia nélkül nem vállalhatnak miniszteri posztot. S biztosítékot kértek magától Deáktól is, hogy az újabb engedményeket elfogadja, s elkötelezi magát majdani miniszteri tevékenységük támogatására. Deák szabódott, Lónyay egyenesen úgy érezte, megijedt a felelősségtől, melyet a kiegyezésért fizetett árért mindenekelőtt neki kellett vállalnia a közvélemény előtt. Ugyanakkor azt sem akarta, hogy az ő ellenkezésén hiúsuljon meg a kormány kinevezése, s végül engedett.172
deak-002-006-000-171171 • A bécsi tárgyalásokról lásd Lónyay naplóját, közli Kónyi Manó 4. köt. 158–179. p.; Wertheimer Ede 1. köt. 314, 315. p.
deak-002-006-000-172172 • Lónyay Menyhért naplója, 1867. január 16, idézi Kónyi Manó 4. köt. 195–197.
Január 28-tól február 6-ig tárgyalta a hatvanhetes bizottság a tizenötös bizottság javaslatát a Bécsben kialkudott változtatásokkal. A tanácskozás elején Tisza visszavonta kisebbségi javaslatukat, de különvéleményüket fenntartották. A bizottság végül elfogadta a módosított változatot.173 Továbbra is kitartott Deák amellett, hogy nem szabad a honvédelmi tárcáról lemondani, de azt a kompromisszumot javasolta, hogy egyelőre Andrássy mint miniszterelnök töltse be ezt a posztot, amit az uralkodó el is fogadott.
deak-002-006-000-173173 • A bizottság tárgyalásairól lásd Kónyi Manó 4. köt. 217–296. p.
Ferenc József megelégedéssel nyugtázta a bizottság tevékenységét. Február 7-én felmentette posztjáról Belcredit, aki továbbra is ellenezte a magyarokkal való kiegyezést. Andrássynak viszont átnyújtotta azt a jegyzéket, amely az 1848-as törvényekben szükségesnek látott változtatásokat foglalta 673össze. Február 17-én kinevezte Andrássyt magyar miniszterelnöknek, majd a rá következő nap a felsőház és a képviselőház együttes ülésén felolvasták leiratát a magyar alkotmány visszaállításáról és a felelős magyar kormány kinevezéséről. 17-én a Deák-kör, 19-én Pest város képviselő-testülete köszöntötte Deákot elismerve felbecsülhetetlen érdemeit a megállapodások elérésében. Bécsben viszont tovább folytak a tárgyalások, mindenekelőtt az 1848-as törvények revíziójáról. Ezek során a magyar politikusok jelentős sikereket is elértek, ugyanakkor Andrássy megállapodott az uralkodó úgynevezett előszentesítési jogáról – feltételezhetően Deák előzetes beleegyezése nélkül.174
deak-002-006-000-174174 • Nem tudjuk, Deák mikor szerzett tudomást erről, s hogyan fogadta. Feltételezhetően csak nehéz szívvel nyugodott bele. Sarlós Béla kifejezetten ennek tulajdonítja a Ferenc József koronázásán való meg nem jelenését. Sarlós Béla 204. p.
Deák pedig mintha továbbra is menekülni akart volna a formálódó politikai kurzus ősatyjának rámerevedő szerepéből. A fő elvekben természetesen támogatta a kormányt, de a részletekben igyekezett vagy inkább igyekezett volna önállóságát biztosítani. Ugyanakkor igényt tartott arra, hogy a lényeges kérdésekben a kormány álláspontja függjön az ő véleményétől. Alkalmanként a minisztertanács ülésein is részt vett, sőt néha-néha – ahogy Lónyay nevezi – „mint aeropág” utólag módosított egy-egy minisztertanácsi döntést. Ezzel együtt is pozíciója igen törékeny volt, hiszen Andrássy függetlenségre igényt tartó kijelentéseire azonnal lemondással fenyegetőzött.175 A kortárs még úgy látta, Deák egy „pater patriae” teljhatalmával vezette az országgyűlést és a kormányt ezekben az első hónapokban is, az utókor véleménye már megoszlik, egyes értékelők már inkább részben kényszerpályán araszolgatva látják Deákot ebben az időszakban.176
deak-002-006-000-175175 • Lónyay Menyhért naplóját (Pest, 1867. február 27.) idézi Kónyi Manó 4. köt. 346. p.
deak-002-006-000-176176 • Halász Imre 217. p.; Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter Deákot a minisztérium „apellatorium forum”-ának nevezte. Visszaemlékezését közli Kónyi Manó 5. köt. 348. p. Ugyanezt vallotta még 1869-ben is Kecskeméthy Aurél. Kecskeméthy 1869, 206. p. Mikszáth a következőképp ír: „A Deák-pártból alakult »nagy emberekből« álló kabinet állt az ügyek élére, Deák 694nélkül. Az egyszerű tekintetes úr, kinek szemöldökintése szerint mozdult a hatalmas párt, kívül maradt. Bírta a hatalmat, de nem viselte a felelősséget.” Mikszáth Kálmán 2. köt. 127. p. Ezen értékelésre későbbi példa: Gergely András – Szász Zoltán 57. p.; Ezzel szemben Ferenczi Zoltán 3. köt. 228. p.: „…már nem Deák vezette a pártot, hanem a párt kényszerítette őt előre menni.” Vö. Sarlós Béla 174–188. p.
Mindenekelőtt a közösügyi javaslat parlamenti vitája teremtett alkalmat a politikai erők újabb összecsapására március végén. A szélsőbal és a balközép is önálló indítványt terjesztett elő, az előbbiek az 1790. évi 3., 10. és 12. törvénycikket jelölték meg kiindulópontként, s a külügyekre és hadügyekre kiterjedő önálló államiságot követeltek; a balközép korábbi fenntartásainak adott hangot.177 Deák teljes erőbedobással védelmébe vette az elért eredményeket éppúgy, mint a tett engedményeket – azokat is, melyeket ő személy szerint csak nagyon vonakodva fogadott el korábban. Erőfeszítései eredményeként is a képviselőház március 30-án 257:117 arányban elfogadta a bizottság többségi javaslatát a részletes vita alapjául. Ezt követően is a felmerülő valamennyi kényes politikai kérdésben állást foglalt Deák a kormány mellett. Bár eredetileg maga is szerette volna még a koronázás előtt lebonyolítani a nádorválasztást, az uralkodó ellenállása nyomán a választás elhalasztása mellett érvelt;178 támogatta a kormányt az 1867-re, eredetileg még az abszolutista kormányzat által meghatározott, épp ezért magyar közjogi szempontból törvénytelen 674adók törvényesítéséről folytatott vitában; a megyei tisztviselők főispáni kijelölési jogáról és felelős voltuk rögzítéséről folyó vitában ugyancsak hitet tett a központi kormányzatnak a megyék felett gyakorolt felügyeleti és irányítási joga mellett. Tevékenyen közreműködött a koronázás előfeltételeinek megteremtésében, a koronázási hitlevél elkészítésében. Május közepén elfogadta az 1848-as törvényeken az uralkodó által kért változtatásokat: a nádori kiterjesztett hatáskör felfüggesztését, a nemzetőrségről szóló törvénycikk, valamint a király személye körüli és a hadügyminiszter ellenjegyzési jogára vonatkozó rész elejtését, valamint az uralkodó korlátozás nélküli jogát az országgyűlés feloszlatására. A minisztérium természetesen ezeket a megállapodásokat is jó előre egyeztette vele, bár ő a Deák-párt összejövetelén úgy tett, mintha ilyen előzetes egyeztetésre nem került volna sor.179
deak-002-006-000-177177 • A balközép és a szélsőbal javaslatát lásd Kónyi Manó 4. köt. 393–406. p.
deak-002-006-000-178178 • Lónyay naplóját (1867. március 6.) idézi Kónyi Manó 4. köt. 353. p.
deak-002-006-000-179179 • Lónyay Menyhért naplóját (1867. április 18., május 17.) idézi Kónyi Manó 5. köt. 79. p.
A koronázás előfeltételeként igyekeztek nyugvópontra juttatni a Horvátországgal való előzetes tárgyalásokat is. A képviselőház még 1866. március 17-én bizottságot választott a Horvátországgal kötendő államjogi megállapodás alapelveinek kidolgozására. A bizottság tagja lett Deák is Eötvös, Andrássy és Csengery társaságában. 1866 decemberében azonban a horvát országgyűlés megszakította a tárgyalásokat. 1867. április 18-án Deák terjesztette elő a képviselőházban határozati javaslatát, jelezve hogy a területi integritás, Muraköz és Fiume hovatartozásának kérdésében komoly nézeteltérések vannak a tárgyalópartnerek között. Ennek ellenére fontosnak tartotta, hogy a koronázás alkalmával Horvátország képviselői is jelen lehessenek, ezért javasolta, hogy az uralkodót kérjék, szólítsa fel a horvát országgyűlést, hogy a koronázásra küldje el követeit. Javaslata azonban a Deák-párt soraiban kisebbfajta válságot idézett elő. A területi integritás kérdésének függőben hagyása próbára tette a képviselők lojalitását a pártvezetés irányában. Úgy érezték, további engedményekbe már nem mehetnek bele, s a pártvezetés csak engedelmes szavazógépként kívánja felhasználni őket. Egyenesen azzal fenyegetőztek, hogy ha Fiumét nem hívják meg az országgyűlésre, „ők nem koronáznak”.180 Végül sikerült elsimítani a dolgot. S mivel a horvát országgyűlés nem fogadta el az előlegesen ajánlott elveket, az uralkodó feloszlatta az országgyűlést, s Fiume képviselőjét meghívta a magyar országgyűlésre.
deak-002-006-000-180180 • Wertheimer Ede 1. köt. 450–453. Vö. Kecskeméthy Aurél 234. p. Szász Károly már 1866 elején is a „kapitányi rapportokhoz” hasonlítja a párt értekezleteit. Szász Károly 135, 136. p.
Amikor 1867. június 8-án végre sor kerülhetett Ferenc József megkoronázására, az 1865 tavaszán megkezdett, sok energiával és kitartással véghezvitt egyezkedési folyamat végére pont került. Deák azonban nem jelent meg a koronázáson, nem kívánt e szimbolikus ünnepi gesztus szemtanúja és részese lenni. Finoman bár, de elhatárolódott a „mű”-től, ezzel mintegy szolidaritást vállalt a kiegyezési művet ellenzőkkel is, saját személyében igyekezve 675helyreállítani a nemzet egységét: az ünneplőkét és a nemzeti függetlenség reményét siratókét.181 A véleményét kérő Ferenc Józsefnek azt tanácsolta, hogy a koronázási ajándékot az egykor ellene harcolt honvédek árvái, özvegyei, munka- és keresetképtelenné vált rokkantjainak segélyezésére fordítsa. Június 9-én az uralkodó amnesztiát hirdetett a politikai és sajtóvétségekben elítéltek számára, s az emigránsoknak is lehetővé tette a hazatérést, de az uralkodó iránti hűségre és az ország törvényeinek tiszteletben tartására vonatkozó ünnepélyes ígérettételre kötelezte őket. Június 12-én Andrássy bemutatta a képviselőházban a kiegyezést rögzítő szentesített törvénycikkeket.
deak-002-006-000-181181 • Beust például olyan magától értetődőnek vette a koronázáson való jelenlétét, hogy személyét beleszőtte a koronázási ünnepség általa leírt egyik jelenetébe. Beust 2. köt. 142. p.
Deák, ha lehet, még a korábbinál is nagyobb népszerűségnek örvendett, kérelmezők és csodálók hada ostromolta őt nap mint nap személyesen éppúgy, mint levélben.182 Ugyanakkor érkeztek fenyegető levelek is, amelyek kedélyét igencsak rontották. Az őt ünneplők ovációja mellett is szembe kellett néznie a kiegyezési művet hangosan támadók érveivel is. Kossuth május végén nyílt levelet intézett Deákhoz, mely május 26-án megjelent a Magyar Újság hasábjain. Ebben nyíltan elhatárolta magát a kiegyezéstől és a korábban hirdetett perszonáluniós program feladásától. Erre Kemény Zsigmond a Pesti Napló, Pulszky Ferenc pedig az 1848 című lapban válaszolt. Deák a közvélemény nyomására, de érezhetően csak igen vonakodva május 30-án reagált a Pesti Napló hasábjain: nem bocsátkozott tartalmi vitába, ehelyett újra vállalta a felelősséget a megkötött kompromisszumért.
deak-002-006-000-182182 • 1868 első hét hónapjában több mint 2000 levelet kapott. Deák levele Kertbeny Károlyhoz, Pest, 1868. augusztus 10. OSZK Kt. Levelestár, közli Váczy János 327. p.
Nem lanyhult aktivitása az ezt követő hónapokban sem, de ősszel már szokása szerint levonult Pusztaszentlászlóra, ami alkalmat jelentett számára, hogy egy időre kivonja magát a számára egyre terhesebbé váló napi politikai tárgyalásokból. „… Ide vagyok lánczolva ezen Prometheusi sziklához, s a kányák sem hiányoznak, nem ugyan önkeblem kányái, de mégis marczangoló kányák” – írja gyámleányának Pestről 1868 elején.183
deak-002-006-000-183183 • Deák levele gyámleányához, Pest, 1868. jan. 22. Közli Kónyi Manó 5. köt. 435. p.
A gazdasági kiegyenlítés alapelveinek, a közös költségekben való részesedés arányának és az államadósságok ügyének rendezésére a képviselőház 1867. június végén bizottságot választott, amely az időközben összeült osztrák birodalmi tanács hasonló küldöttségével tárgyalásokat folytatott augusztus–szeptember folyamán. Deák a pénzügyekhez jobban értők, elsősorban Lónyay Menyhért szakértelmére hivatkozva kitért a közvetlen állásfoglalás elől, Lónyay hiába próbált határozott jóváhagyást, illetőleg irányelveket kicsikarni tőle. Ugyanakkor amikor például az országot terhelő quota a bécsi tárgyalások eredményeként a magyarok által eredetileg ajánlott 25%-ról 28 és 1/2 %-ra, majd 30%-ra növekedett, Deák úgy vélte, a politikai konszolidáció árát meg kell fizetni még nem szívesen vállalt terhek árán is, s támogatta 676Lónyayékat.184 Annak azonban már nagyon határozottan ellentmondott 1867 novemberében, hogy az államadósságok kérdését a delegációk kompetenciájába utalják, mondván, ez hatáskörük oly kiterjesztése volna, „mely a kiegyenlítésnek részünkről kitűzött alapelvével ellenkeznék”.185
deak-002-006-000-184184 • A tárgyalásokról lásd Kónyi Manó 5. köt. 143–199, 202–204, 224–229. p. Vö. Kövér György 1993, 92–97. p. és Die Protokolle L–LVIII. p.
deak-002-006-000-185185 • Deák levele Lónyay Menyhérthez, Pusztaszentlászló, 1867. szeptember 13. és feljegyzés Deák 1867. november 18-án Lónyaynak küldött táviratáról. OSZK Kt. Levelestár
A két pénzügyminiszter által kötött vöslaui szerződés és a bizottsági megvitatás után a gazdasági kiegyezést érintő kérdésekben október elején kezdődött el a vita a képviselőházban. Madarász József javasolta, hogy az adózók körében népszavazást írjanak ki arról, egyáltalán vállaljanak-e részt az államadósságokból, s ha igen, milyen arányban. Tisza Kálmán viszont azt indítványozta december 7-én, hogy készítsenek részletes kimutatást a saját és a közösügyi kiadásokról, s addig halasszák el a döntést az államadósságok kérdésében. Deák december 14-én hosszú beszédben vette védelmébe a gazdasági kiegyezés alapelveit.
Nem tétlenkedett azonban az ellenzék más téren sem. Mindenekelőtt a megyei szervezet visszaállítása adott kezükbe eszközt a kormány politikájával való ellenszegülésre, hiszen a megyei autonómia, a választott hivatalnoki kar, a „vis inertiae” 1848 előtt bevett elve megteremthette számukra a parlamenti politizáláson túlnyúló szilárd politikai bázis kialakításának lehetőségét és a minisztériummal szembeni hathatós politikai ellenállás szervezeti keretét. Már március 2-án, az 1867. évi adók behajtásáról folytatott képviselőházi vitában kifogásolták Tiszáék, hogy a megyei hivatalnokok a kormánnyal szemben felelősek legyenek, majd néhány nappal később, március 7-én élesen támadták azt az elvet, hogy a kormány javaslata szerint az 1861-ben megválasztott megyei bizottmányok újraösszehívása nyomán a főispánok jelölési joga mellett kerüljön sor a megyei tisztviselői kar megválasztására. A minisztertanács rendelete nyomán újraalakuló vármegyék némelyike (például Bihar, Komárom, Szatmár) – a kormánypárti félelmeknek megfelelően – azonnal állást foglalt a közösügyi rendezés ellen. Júliusban a jászladányi kerület, majd augusztusban a váci kerület választotta országgyűlési képviselővé Kossuthot. Ez alkalommal Kossuth levelet intézett a váci választókhoz, melyet Böszörményi László megjelentetett a Magyar Újságban. A kormány a lapot elkoboztatta, s Böszörményit sajtóperben egyévi börtönre ítélték. Szeptember 8-án Eger városa bizalmi nyilatkozatot intézett Kossuthhoz, melynek nyomán Wenckheim Béla báró belügyminiszter utasította Heves megyét az egri határozat megsemmisítésére, hivatkozva arra, hogy Kossuth levelében a Habsburg-ház uralkodását és az ország függetlenségét egymással összeférhetetlennek minősítette, így támadta a pragmatica sanctiót, az állam alaptörvényét.186 A megye azonban ezt megtagadta, ezért a kormány október 9-én 677teljhatalmú királyi biztost küldött a megyébe, aki felfüggesztette a megyei bizottság működését. Október 21-én Kovách László és Almássy Sándor interpellált a kormány intézkedése ellen. Ez éles hangú vitát indított el a megyék és a kormány hatásköréről. Deák is felszólalt november 6-án a kormány eljárása mellett, s ugyanezen a napon a képviselőház tudomásul vette a miniszter válaszát.
deak-002-006-000-186186 • Eger város iratát Kossuthhoz és Wenckheim Béla belügyminiszter rendeletét közli Kónyi Manó 5. köt. 250, 251. p.
1867 elején viszont a szélsőbal kezdett önálló politikai akciót, s meghirdette az úgynevezett Demokrata Körök országos hálózatának létrehozását. Wenckheim belügyminiszter betiltotta a körök szervezését. Deák ellenezte ezt, majd – vélhetően a kormány pozícióinak megszilárdítását az adott helyzetben a legfontosabb feladatnak ítélve – beadta a derekát, sőt részben maga fogalmazta a betiltó rendeletet.187 Ennek ellenére a szervezés néhány helyen tovább folyt, a kormány a szervezők ellen hűtlenségi pereket indított. Simonyi Ernő július elején parlamenti interpellációban vonta kétségbe az efféle perekben illetékes hétszemélyes tábla és királyi tábla törvényességét arra hivatkozva, hogy a régebbi tagok kinevezése még nem miniszteri ellenjegyzéssel történt. Deák július 13-án – bár sürgette a formai hiányosság pótlását és a mielőbbi végleges rendezést – ismét kiállt a kormány politikája mellett.
deak-002-006-000-187187 • Horvát Boldizsár visszaemlékezését közli Kónyi Manó 5. köt. 347–351. p.
Tovább folyt a vita a megyék jogköréről is, mindenekelőtt az adók kivetésének és behajtásának apropóján. A kivetést illetően 1868. július 9-én a központi bizottmány javaslatával szemben Ghyczy Kálmán, Szontágh Pál és Várady Gábor különvéleményt nyújtott be, melyben javasolták, hogy a jövedelemadót ne az állami pénzügyi hatóságok állapítsák meg, hanem a törvényhatóságok által választott adókivető bizottságok, mondván, ezzel csökkenthető lenne a népben létező ellenszenv az adófizetés és a pénzügyi szervek iránt. Deák támogatta javaslatukat, mivel az adófizetési morál javítását az egyik legfontosabb feladatnak tekintette. Ugyanakkor határozottan fellépett Tisza Kálmán javaslatával szemben július 16-án, hogy az adók behajtását se a pénzügyőrök, hanem a törvényhatóságok közegei végezzék. Össze kell egyeztetni a kormányzati felelősség és a megyei autonómia intézményét, jelentette ki beszédében, de egyértelműen az előbbi primátusa mellett tett hitet.
1868 nagy erőpróbája azonban a közös véderőről, a honvédségről, a népfölkelésről és az 1868. évi újoncok megajánlásáról szóló törvényjavaslat tárgyalása volt július végétől kezdve. A kormány által beterjesztett törvényjavaslat általános hadkötelezettséget írt elő, s tíz évre megállapítani kívánta a birodalmi hadsereg létszámát – ezzel részben illuzórikussá téve a magyar országgyűlés korábban oly hevesen védelmezett újoncmegajánlási jogát. Emellett külön magyar honvédsereg felállítását indítványozták. A vitában a 678szélsőbal képviseletében Madarász József önálló magyar hadsereg létrehozását követelte, Tisza Kálmán pedig támadta a létszám tíz évre történő megállapítását, közös törvény alkotását a véderőről, s a „magyar hadsereg” fogalmának hiányát a törvényjavaslatban. Deák augusztus 3-án hosszú beszédet tartott, melyben – bár jelezte, hogy egyes pontokat ő is másképp óhajtott volna – teljes mértékben a kormányjavaslat mellé állt.
Novemberben viszont már újabb éles konfliktusra került sor. Az ellenzék egyes képviselői indítványozták, hogy mivel a közösügyi miniszterek az ausztriai politikai szervek előtt „birodalmi miniszter”-nek nevezték magukat, s ezzel véleményük szerint túllépték az 1867. évi közösügyi törvényben megszabott kereteket, a magyar országgyűlés tiltakozásképpen a kérdés szabályozásáig szüntesse be az általa választott delegáció működését. Ez azonban azt jelentette volna, hogy megszakadnak a tárgyalások az 1869. évi közös kiadásokról, s így lehetetlenné válik a költségvetés elkészítése és elfogadása. Andrássy ismertette a kormány álláspontját, mely szerint a „birodalmi” jelző csakis a „közös” fogalom német nyelvű fordításaként szerepelt a megjelölésekben, mindenféle államjogi következmény nélkül. Deák is határozottan szembeszállt az ellenzéknek a kormányzat működését megbénítani szándékozó fellépése ellen.188
deak-002-006-000-188188 • Vö. Die Protokolle XXV–XXVII., 56. p. Ugyanakkor Deák maga sem értett egyet a „birodalmi” jelző magyarországi használatával.
A kiegyezés teremtette politikai intézményrendszer kiegyensúlyozott működése egyik alapfeltételének tekintette a kormány a nemzetiségi mozgalmak igényelte nyelvhasználati jogok törvényi szabályozását. Maga Deák is osztotta ezt a nézetet.189 A nem magyar nemzeti mozgalmak vezetői az országgyűlés folyamán újra és újra előléptek igényeikkel, melyek messze túlnyúltak a nyelvhasználati kérdések körén. Deák minden esetben kinyilvánította elvi álláspontját az egységes magyar politikai nemzetről. 1867. március 7-én például, amikor Illes Marcellariu románul kezdte beszédét, s a nagy felháborodás nyomán váltott csak át magyar nyelvre, Deák azonnal hitet tett az országgyűlés magyar tanácskozási nyelve mellett, miközben képviselőtársait higgadtságra intette. Ugyanakkor az egyenlőség követelményére hivatkozva visszautasította, hogy az állam az anyagi támogatást illetően különbséget tegyen az egyes nemzetiségek között. 1868 novemberében például a következő évi költségvetés vitájában Milos Dimitrieviľ javasolta, hogy mivel a Magyar Nemzeti Színház „ének és zenészeti szaka” számára 54 ezer forint segélyt irányzot elő a javaslat, szavazzanak meg 5000 forint támogatást az újvidéki Szerb Nemzeti Színház számára is. Támogatta őt Nyáry Pál is, bár ő csak az Újvidéki Szerb Színház elnevezést tartotta megengedhetőnek. Deák viszont a szűkös anyagi lehetőségek mellett mindkét szubvenció ellen szót emelt.
deak-002-006-000-189189 • 1861-es országgyűlés idején elvi álláspontját a Pesti Naplóban a horvát kérdésről március 24-én megjelent cikkében fejtette ki. Akkor nem ragaszkodott ahhoz az elvhez sem, hogy képviselő csak magyarul tudó legyen, amit pedig az 1848:5. tc. előírt. Vö. Deák levele Fröhlich Frigyeshez, 1861. február 19. OSZK Kt. Levelestár, idézi Takács Péter 1991, 83. p.
6791868 májusában rendelkeztek a román ortodox egyház még 1863-ban az uralkodó által elrendelt önállósulásának törvényesítéséről, s a szerb ortodox egyháztól való elválás nyomán fellépő vagyonjogi viták kezelésének alapelveiről. Deák is állást foglalt a konfliktusok lehető leggyorsabb és pártatlan elrendezése mellett.
1868. november végén került sor az 1866 tavaszán megválasztott nemzetiségi bizottság törvényjavaslatának vitájára. A bizottság albizottsága 1867 júniusában tette közzé javaslatát, melyet sok kritika ért, mivel a helyi közigazgatásban és az igazságszolgáltatásban az állampolgárok számára széles körben biztosította anyanyelvük használatának jogát. A magyar politikai közvélemény elsősorban azt az elvet támadta, hogy a megyei igazgatás nyelve a többség nyelve legyen. Ennek nyomán a bizottsági javaslat a megyék hivatalos nyelveként már a magyart jelölte meg, lehetővé téve más jegyzőkönyvi nyelv használatát is, ha azt a megyei közgyűlés legalább egyötöde kérte. A bizottság kisebbségben lévő nem magyar nemzetiségű tagjai viszont saját javaslatukban követelték a nem magyar nemzetiségek kollektív politikai egységként, nemzetként való elismerését, a megyei szervezet nemzetiségi elv alapján történő újjászervezését. Deák a vitában jelezte, hogy a nyelvhasználat terén – elsősorban az igazságszolgáltatásban – az általa elfogadhatónak tartott engedmények meghaladják a bizottsági javaslatban szereplőket,190 de megítélése szerint a magyar közvélemény számára azok a jelen pillanatban nem elfogadhatók. Ugyanakkor két ponton határozottan bírálta a javaslatot, mivel az nem tért ki az országgyűlés nyelvére, másrészt pedig nem tartalmazott elvi bevezető részt. Ezért Deák javasolta az egységes, oszthatatlan magyar politikai nemzetről szóló elvi deklaráció beiktatását a törvény szövegébe. A képviselőház elfogadta javaslatát, a kisebbségi javaslat hívei viszont tiltakozásul már nem is vettek részt a törvényjavaslat részletes vitájában.
deak-002-006-000-190190 • Az Augusszal folytatott tárgyalások során még a megyékben is a többség által vélte meghatározandónak a megye igazgatási nyelvét. Hanák Péter 1974, 574. p.
A horvátokkal újraindultak a tárgyalások, végül az országgyűlési bizottság 1868. szeptember 28-án terjesztette elő jelentését, amely szerint Fiume hovatartozását kivéve sikerült megállapodásra jutni. A területi vitákat kompromisszum zárta le: Verőce, Pozsega és Szerém megyéket Horvátországhoz kapcsolták, az viszont lemondott a Muraközről. A megállapodást az országgyűlés november 11-én jóváhagyta, hangsúlyozva azonban, hogy a magyar fél továbbra is fenntartja igényét Fiume birtoklására.
Deák tehát az új kormányzat első hónapjaiban minden lényeges kérdésben és minden lényeges pillanatban támogatta tekintélyével Andrássy kormányát. Ugyanakkor kisebb jelentőségű kérdésekben saját útját követte: több alkalommal interpellációt nyújtott be (1868 májusában például a sajtószabadság 680érvényesülésének megteremtéséről Erdélyben vagy 1868 szeptemberében a hegyvám megváltásáról), sőt alkalmanként a balközép vezetőivel együtt adott be határozati javaslatot.
1868 végére megszülettek az új államjogi rendezést kiegészítő törvények. December 10-én az uralkodó berekesztette az országgyűlést. December 9-én a Nemzeti Kaszinóban a főrendek, majd december 10-én Somssich Pál vezetésével a Deák-párt búcsúzott Deáktól. December 17-én Pest város, 21-én pedig Buda polgárai fejezték ki tiszteletüket és köszönetüket Deák előtt.
1869. március 23-án Pest belvárosa újra képviselőnek választotta Deákot. A választások országszerte igen szenvedélyes légkörben folytak. Az 1848-as ideiglenes választójogi szabályozás tisztázatlan pontjait kihasználva, de helyenként az erőszak, a megvesztegetés eszközeivel is igyekeztek a pártok, mindenekelőtt a kormánypárt, bázisukat megszilárdítani.191 Deák megválasztásakor elmondott beszédében már aggodalmának adott hangot, s a szabadság és rend együttes követelményét hangsúlyozta. A választások eredményeként a Deák-párt parlamenti többsége erősen leapadt, s az ellenzék előretört.
deak-002-006-000-191191 • Gratz Gusztáv 1. köt. 52–54. p.
Májusban megkezdte munkáját az új parlament. Az uralkodói megnyitóbeszédre négy felirati javaslat is született. Tisza Kálmán a balközép, Simonyi Ernő és társai a szélsőbal, Svetozar Miletiľ pedig mint a nem magyar nemzetiségek reprezentánsa nyújtott be javaslatot. Mindhárom a kiegyezés revízióját hirdette meg, Miletiľ éles kritika alá vette a nemzetiségi törvényt is. Kifogásolták a kormány beavatkozását a választási küzdelmekbe, s tudatos manipulációval vádolták. Deák velük szemben június 1-jén határozottan hitet tett a központi bizottság által javasolt felirati javaslat mellett, amely a 67-es alapokon kívánt továbbhaladni.
Tevékeny részt vállalt Deák a Horvátországgal nyitva maradt kérdések rendezéséből is. 1868 novemberében újabb bizottság alakult ugyanis, amelynek jelentését 1869 nyarán tárgyalták. A javaslat szerint Fiumében provizórikus igazgatást vezettek be, a kerület élére kormányzót neveztek ki. A város igazgatása a magyar kormány hatáskörébe került, míg Fiume kerületet a horvát szervek igazgatták. A javaslatot a képviselőház elfogadta.
A korábbi ülésszak témái köszöntek vissza a parlament vitáiban. Deák igyekezett elősegíteni a kormányzat pozíciójának további megerősödését, mindenekelőtt a megyei jogkörről folytatott polémiában. 1869 nyarán tárgyalta a képviselőház az igazságszolgáltatás szervezetére vonatkozó törvényjavaslatot, amely a bírák kinevezése mellett foglalt állást az ellenzék által követelt választási elvvel szemben. Deák is a kinevezés mellett érvelt. Ugyanakkor elképzelései között szerepelt egy úgynevezett állambíróság felállítása is, 681amely alkotmánybírósági jogköre mellett hivatott lett volna a politikai bűnügyek tárgyalására, a bíróságok és a közigazgatási hatóságok közötti jogviták rendezésére s a kormányzat bírójelöltjeinek véleményezésére is. Javaslatát azonban a kormányzati hatalom koncentrációját féltő Andrássy nem támogatta, így nem valósult meg.192 Feltűnően távol maradt Deák egy évvel később a törvényhatóságokra vonatkozó törvényjavaslat vitájában. Nem volt ez véletlen, hiszen annak egyik lényeges elemével, a jogegyenlőséget sértő virilizmus intézményének bevezetésével a helyhatósági bizottságokban feltételezhetően nem értett egyet. De miután Andrássy pozícióban maradását kötötte annak elfogadásához, beleegyezett, sőt segédkezett abban, hogy a párt képviselőit határozattal kötelezzék annak elfogadására. Deák maga azonban a parlamenti vitában csak a részletes tárgyalásban vett részt, s akkor is kizárólag eljárásjogi kérdésekben szólt.193
deak-002-006-000-192192 • Ferenczi Zoltán 3. köt. 374. p. és Csizmadia Andor 1981, 345. p.
deak-002-006-000-193193 • Ferenczi Zoltán 3. köt. 379. p. és Csizmadia Andor 1981, 344, 345. p. Ugyanakkor Lónyay Menyhért 1865 őszén feljegyzi Deák elképzeléseit a megyei bizottmányok jövőbeli felépítéséről. Eszerint Deák a helyek felét a községek képviselőinek, egynegyedét „az intelligentia küldötteinek”, s másik egynegyedét a legnagyobb birtokosoknak tartotta volna fenn. Lónyay Menyhért naplója, 1865. október.
Ebben a parlamenti ciklusban kísérletet tett a kormányzat a választójog újraszabályozása címén annak korlátozására is, de az ellenzék által most először alkalmazott obstrukció miatt kivitelezni majd csak az új ülésszak alkalmával tudták. Deák távol tartotta magát a szűkítési törekvésektől, bár nyíltan nem foglalt állást. Másfelől feltételezhetően az obstrukció eszközét sem helyeselte.194
deak-002-006-000-194194 • Jókai 1872-ben egyenesen azt állította választói előtt, hogy Deáknak a közéletből való kivonulása mindenekelőtt saját pártjának a választójogi kérdésben tanúsított álláspontjának köszönhető. Jókai 1872, 32, 38. p., közli Csizmadia Andor 1981, 348. p.
Vita folyt a felsőház szerepéről és súlyáról is az új parlamentáris rendszerben. Deák nem támogatta a felsőház megszüntetésére vonatkozó igényeket. Az állami számvevőszék elnöke személyét illető jelölései jog kapcsán a felsőház és a képviselőház között 1870 májusában folyó vitában például a felsőház igényeit támogatta, s a házat is sikerült végül maga mellé állítania.
Nem csitultak el a nemzetiségi konfliktusok hullámai sem, jelezte ezt Miletiľ fellépése is a felirati vitában. Deák határozottan védelmébe vette a nemzetiségi törvényt, de annak szellemében támogatni igyekezett a nyelvhasználatra vonatkozó igényeket. 1871 decemberében például éles vita bontakozott ki a képviselőházban az újvidéki szerb gimnáziumnak adandó államsegély ügyében. A ház ugyanis még március 10-én határozott arról, hogy az 1865-ben folyósított államsegélyt csak akkor ítélik meg, ha az állami hatóságok részt vehetnek a tantervek kialakításában, s az állami segély összegével arányos számú tanárt nevezhetnek ki. Az iskola vezetése azonban az intézmény magánjellegére és önkormányzati jogára hivatkozva ezt visszautasította. Decemberben Svetozar Miletiľ követelte a határozat hatályon kívül helyezését. Deák maga is helyeselte az államsegély megvonását, ugyanakkor beszédében állást foglalt a nem magyar nemzetiségek nyelvhasználati jogának biztosítása s államköltségen egy új szerb gimnázium felállítása mellett.
682Az egyházak és az állam viszonyának rendezése a dualizmus első éveinek egyik fontos kérdése volt. Deák több alkalommal is kifejtette a „szabad egyház szabad államban” jelszavát, a a felekezetek jogegyenlősége érvényesítésének szükségességét. Eötvös József vallás- és közoktatásügyi miniszter tervezte a katolikus egyházi autonómia intézményrendszerének megteremtését. 1868. október 1-jén előkészítő tanácskozást tartottak az egyház vezetői és a politikai élet kiemelkedő személyiségei részvételével. Ez alkalommal Deák is felszólalt a felekezetek egyenlősége, az egyházaknak az állammal szembeni autonómiája s a katolikus egyházon belül a laikus hívők befolyása mellett. 1869 őszén újrakezdődtek az előkészítő tanácskozások, Deák azokon is aktívan részt vett, de az autonómia szervezeti ügyeiben dönteni hivatott gyűlésben való részvételt 1870 januárjában már egészségügyi állapotára és képviselői elfoglaltságaira hivatkozva nem vállalta.195
deak-002-006-000-195195 • Vö. Kónyi Manó 6. köt. 259. p.
Éles vita folyt a képviselőházban 1868 őszén az egyházi bíróságok hatásköréről is. A polgári perrendtartás alapelveit tárgyalta a képviselőház, s a jogügyi bizottság mindenféle válópert világi bíróság elé kívánt utalni, míg a központi bizottság átfogó szabályozás megszületéséig az egyházi bíráskodás fenntartását javasolta. Tisza Kálmán felvetette a polgári házasság intézményének bevezetését is. Deák óvatosságra intett, s beszédében az elvek radikalizmusát a mérsékelt előrehaladással párosítva a központi bizottság javaslata mellett foglalt állást.
Igen fontosnak tartotta Deák a polgári jogegyenlőség elvének érvényesítését, például a zsidóság esetében. Támogatta Wahrmann Mór országgyűlési képviselővé választását 1869-ben, hogy a zsidók egyenjogúsága a politika területén is tettleg megvalósuljon;196 előfordult, hogy zsidó család is felkérte „keresztapaságra”, s ő szívesen fogadta a felkérést.197 De a nők tekintetében is tett lépéseket: egy hozzá segítségért forduló, országgyűlési gyorsíróként alkalmazást nyerni kívánó asszony ügyében együttműködött Várady Gáborral abban, hogy a képviselőház határozatban mondja ki, hogy a gyorsírók felvételénél az egyenlő képességek esetén „a nemi különbség akadályul nem szolgálhat”.198
deak-002-006-000-196196 • Vö. Deák levele Tenczer Pálhoz, Pest, 1869. január 29. Közli Kónyi Manó 6. köt. 161. p.
deak-002-006-000-197197 • Deák levele ismeretlen hölgyhöz, Pest, 1869. február 11. MOL R 22 1. cs. 7. tétel.
deak-002-006-000-198198 • Deák levele Illésy Györgynéhez, 1870. december 14. OSZK Kt. Levelestár. Vö. Máday Andor 171–174. p.
Szívügye volt a politikusi etika alapkövetelményeinek meghatározása is az új viszonyok között, mindenekelőtt a képviselői összeférhetetlenség szabályozása. Már 1866. február 24-én a szélsőbalhoz tartozó képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be, mely szerint a kormány kinevezésétől függő hivatalnokok nem választhatók képviselővé, illetve a képviselői státus megszűnte után három évig nem lehet ilyen hivatalt vállalni. 1867 elején pedig a baloldal javasolta, hogy azt a négy képviselőt, akik időközben kormányhivatalt vállaltak, 683mentsék fel. Deák ekkor még támogatta, hogy később alkossanak egy általános törvényt ez ügyben. 1867 februárja után azonban már tömeges jelenség volt a hivatalvállalás, s az összeférhetetlenség szigorú alkalmazása a Deák-pártot legnevesebb személyiségeitől fosztotta volna meg a képviselői padokban. A kormánypárt ezért az átfogó szabályozás szükségességének hirdetésével az időhúzás politikáját választotta. 1868. november 10-én Bobory Károly saját nevében megismételte az 1866-ban benyújtott törvényjavaslatot, mivel annak tárgyalására egészen addig nem került sor, sőt Nyáry Pál is külön javaslatot nyújt be. Deák ismételten csak az átfogó szabályozás elhalasztását támogatta.
Ugyanakkor a politikai hatalom gazdasági érdekek általi manipulálásának megakadályozása elsőrendű erkölcsi kérdés volt számára, s a kor mohó konjunktúráját teljes idegenkedéssel fogadta. Rengeteg vállalkozást támogatott maga is, szerepelt azok között a budapesti honvédegylet, a budapesti urasági szolgasegélyző egylet, az első pesti bölcsöde, a szegény gyermekkórházi egylet, az országos lelencügyi társulat vagy a magyar írók segélyegylete éppúgy, mint az Országos Magyar Gazdasági Egyesület, az Országos Magyar Iparegyesület, a Magyar Történelmi Társulat, a Kisfaludy Társaság. De részvényjegyet vásárolt a „Minerva első magyar–tót részvényes nyomda és kiadó társulat” (Pest) részvényeiből is – őt azonban az állampolgári elhivatottság s nem haszonvágy mozgatta.199 Elítélt mindenféle pénzügyi visszaélést és korrupciót,200 az adózási morál javítását is igen fontosnak ítélte, ami az adómegtagadást a nemzeti ellenállás megengedett, sőt dicsérendő gesztusaként értékelő köztudat ellenében nem volt népszerű álláspont. Igen skrupulózusan végezte saját egyéni jövedelemadó-bevallását, s nagy megdöbbenésének adott hangot az eltagadott adók miatt. Ez ügyben támogatta az ellenzék javaslatait.
deak-002-006-000-199199 • Vö. Deák Ferenc személyi iratok. MOL R 22 1. cs. 4. tétel.
deak-002-006-000-200200 • 695Vö. Gerő András 76. p.
Ugyanakkor, ha a kiegyezés valamely lényeges eleme került viták kereszttüzébe, Deák nem habozott tekintélyével közbeavatkozni. 1871 elején a soros újonc- és tartalékos katona megajánlás ügye szította fel a kiegyezést ellenzők politikai támadását. A képviselőház központi bizottsága ugyanis a kormány javaslatában szereplő „magyar sorhadi csapatok” helyett a „magyar hadsereg” számára kívánta megszavazni az újoncok létszámát. Deák január 17-én hosszú beszédben vette védelmébe a közös hadsereg intézményét. Ugyanebben az évben, Hohenwart gróf osztrák miniszterelnöknek a csehekkel való kiegyezési kísérletének idején Andrássy Deák tekintélyével is támogathatta Bécsben elutasító álláspontját.201
deak-002-006-000-201201 • Gratz Gusztáv 1. köt. 106, 107. p.
1872. április 15-én berekesztették az országgyűlést. Ez alkalommal a Deák-párt tisztelgő küldöttsége kereste fel Deákot, aki beszédében már igyekezett 684az eljövendő választási küzdelmekben józan önmérsékletre szólítani fel párthíveit. Ugyanezt hangsúlyozta majd 1872. június 19-én képviselővé választása alkalmával is. Viszonya pártjához amúgy is megromlott. Hozzájárult ehhez Andrássy távozása is a kormány éléről 1871-ben, amit Deák nem támogatott, félve, zavart idézhet elő a párton belül.202 Andrássy utódaival pedig már távolról sem értett szót oly könnyen. Másrészt néhány kérdésben élesen szembekerült a különféle érdekeket képviselő parlamenti többséggel. A számvevőszék elnökének jelölése kapcsán a Deák-klubban Deákot – ahogy Csengery leírja – „lekiabálták, mint egy kortestanyán. Láthatta az öreg úr, amit én rég mondok, hogy neki többé nincs pártja, vagy csak legfeljebb 40-50 egyénből áll.” Igen kiábrándító képet fest Csengery a párt tagjainak általános politikai irányáról is: „Egy reactionárius csőcselék ez barátom, mellyel se valódi alkotmányos politikát folytatni, se reformokat – valódi reformokat – vinni keresztül nem lehet… Deák szörnyen el van kedvetlenedve. Én már rég. Nem is tekintem magamat e párthoz tartozónak. S mert a másik párthoz meg nem tartozhatom, járom a magam útait!”203 Nemigen vélekedett Deák sem másként, „az ördög a ti vezéretek, nem én!”, vetette oda egy alkalommal.204 Ha valami felháborította, napokra bezárkózott, mint mondták párthívei, „duzzogott”, regényeket olvasott, és nem fogadott látogatókat.205 Szembesülnie kellett azzal, hogy a dualizmus politikai gyakorlata számos ponton korlátozta azon liberális elvek érvényesülését, amelyek jegyében ő az államjogi kompromisszumokat létrehozni kívánta, s a dualizmus megalkotója egyben annak foglyává is vált – fogalmaz Szabad György.206
deak-002-006-000-202202 • Kecskeméthy Aurél 264. p.
deak-002-006-000-203203 • Csengery Antal levele Weninger Vincéhez, Pest, 1870. június 23. Közli Csengery Antal 317, 315. p., idézi Körmöczi Katalin 155. p. Lásd még Ferenczi Zoltán 3. köt. 378, 379. p. Vö. Csengery Antal levele Ghyczy Kálmánhoz, Budapest, 1873. november 23. Közli Csengery Antal 328. p.
deak-002-006-000-204204 • Gergely András – Szász Zoltán 66. p.
deak-002-006-000-205205 • Ferenczi Zoltán 3. köt. 383. p.
deak-002-006-000-206206 • Szabad György 1976/3, 685. p. és Pajkossy Gábor 1999, 195. p. „Az Andrássy Gyulát követő kormányok – írja Mikszáth – már csak úgy tűntek fel a párt előtt, mint az öreg úr írnokai, kik lógtak a Burgtól, és lógtak az »Angol királynő«-től, ahol Deák lakott. 1874-ben Deák már fáradt volt, zsémbes és elégedetlen a pártjával, mely csak intrikálni tudott, de engedelmeskedni még neki sem akart. Ösztökélte ugyan Bónis Samu, hogy az elégedetlen elemeket ugrassa ki, mint Tisza tette Ugronékkal; Deák azt felelte, hogy a kisebbségből könnyű kilépésre kényszeríteni akárhányat, mert az akkor is megmarad kisebbségnek, de a többség nem marad többségnek, ha sokan odahagyják.” Mikszáth Kálmán 2. köt. 127, 128. p. Ugyanakkor személyes befolyása továbbra is óriási volt. Vö. Apponyi Albert gróf visszaemlékezése pályakezdésére, Apponyi Albert 10. p., idézi Pesti Sándor 64. p.
1872-ben mégis újra képviselői megbízatást vállalt, de már csak igen ritkán vett részt az országgyűlés vitáiban. A kiegyezés alapjainak védelmezésében azonban továbbra is fáradhatatlan. Irányi Dániel 1873 márciusában – amikor öt év eltelte után a gazdasági kiegyezési megállapodások értelmében a felek módosítási javaslatokat tehettek – javasolta, hogy a ház készítsen jelentést arról, hogy az Ausztriával kötött vámszövetség milyen hatást gyakorolt Magyarország gazdaságára. Deák azonnal javasolta, hogy a magyar kormány készítse el a jelentést, amit a ház el is fogad.
Az összeférhetetlenség elvének egyedi alkalmazására lehetőséget teremtett számára a Magyar Leszámitoló- és Kereskedelmi Bank igazgatótanácsi tagjainak kapcsán kirobbant vita 1873 tavaszán. Deák – immáron szkeptikusan lemondva az általános szabályozás valamikori elkészültéről – támogatta a szélsőbalhoz tartozó Madarász József indítványát, ami szerint az igazgatótanács tagjai nem lehettek országgyűlési képviselők. Deák tekintélyével a háta mögött a ház el is fogadta javaslatát.207
deak-002-006-000-207207 • A bank létrehozásának tervéről lásd Kövér György 1993, 108. p.
685Továbbra is tiltakozott Deák a nem magyar nyelvek és kultúrák állami támogatásának méltánytalan háttérbe szorítása ellen. Felszólalt például a Népnevelők Lapja rutén nyelvű kiadásának szubvenciója érdekében 1873 nyarán, ez alkalommal azonban már eredménytelenül.
Utolsó parlamenti beszédét az egyház és állam viszonyáról tartotta. A római zsinat 1870. július 18-án proklamálta a pápai csalatkozhatatlansági dogmát, melynek kimondását a magyar főpapság többsége ellenezte. A dogma kihirdetését a magyar kormány a királyi placetum jogra hivatkozva megtiltotta augusztus 10-én, ennek ellenére Jekelfalussy Vince székesfehérvári püspök azt kihirdette 1871 tavaszán, majd őt követte Schopper György rozsnyói püspök. Trefort Ágoston vallás- és közoktatásügyi miniszter a kormány roszszallását fejezte ki. Lükő Géza képviselő 1873. január 16-án interpellációt nyújtott be ez ügyben, s követelte a püspökök megbüntetését. Trefort válaszát a képviselőház nem fogadta el, hanem a kérdést külön is napirendre tűzte. Deák 1873. június 28-án a kormány álláspontját támogatta, újra hitet téve elveinek jövőbeli megvalósítása mellett. Indítványára később parlamenti bizottság alakult, amely javaslatot dolgozott ki a polgári házasságra vonatkozóan, de mivel az uralkodó előre jelezte, hogy vétót fog emelni, lekerült a kérdés a napirendről.
A Deák-párt bomlásának folyamatát az egymást követő miniszterelnökök nem tudták megállítani. Deák legfőbb célja a párt egységének megőrzése volt, ennek rendelte alá egyes állásfoglalásait. Ami elől mindig is menekült, a pátoszos tömjénezés lett sorsa, miközben tényleges befolyása érezhetően halványult.208 Pártjának vezetői persze, ha kellett, igyekeztek megnyerni nevét a maguk céljaira. A Lónyay Menyhért körüli botrányok idején 1872-ben Lónyay is szerette volna maga mellé állítani Deákot, hogy maradhasson miniszterelnöki székében, de azt Deák a párt egysége szempontjából károsnak ítélte. Távozásakor viszont nyíltan védelmébe vette Lónyayt az ellene megfogalmazott korrupciós vádakkal szemben.209 1873 novemberétől elhatalmasodó betegsége miatt azonban már személyesen nem tudott részt venni a vitákban. Ez év őszén még Csengery Antalt kérte meg, hogy fokozott aktivitásával igyekezzen Deák jelenlétének hiányát ellensúlyozni, de Csengery is konstatálni kényszerült a szétesés és széthúzás jeleit: „Szegény Deák, még csak beteg, de az aggasztó hírek egészsége felől, s távolléte a párt értekezleteitől, máris fölháborítják a párt békétlen elemeit.”210 A kiegyezés védelme és a politikai stabilitás érdekében támogatta Deák 1875-ben a balközép és a Deák-párt fúzióját.211
deak-002-006-000-208208 • Sándor Pál 1986, 166. p.
deak-002-006-000-209209 • Széll Kálmánné 127. p. és Kövér György 1986, 110, 111. p.
deak-002-006-000-210210 • Csengery levele Ghyczy Kálmánhoz, Budapest, 1873. november 23. Közli Csengery Antal 328. p.
deak-002-006-000-211211 • Podmaniczky Frigyes 123. p. és Ferenczi Zoltán 3. köt. 400, 401. p.
„Olyan volt közöttünk, mint egy apa a patriarkák korszakából”, mondta 686róla később Jókai Mór212 , s ebben benne volt a tiszteletre méltó, de már egy letűnt kor nagy öregjének képe. Idegenül érezte magát Deák az új generáció politikusainak forgatagában, ahogy idegenül és értetlenül tekintettek azok is rá a tiszteletnyilvánítás minden kelléke mellett is.
deak-002-006-000-212212 • Jókai Mór: Deák Ferenc alakja, 1903. október 17. MTAK Kt. Ms 5081/22.
Hosszú betegeskedés után 1876. január 28-án hunyt el. Február 16-án a pártok egyetértésével törvényjavaslat született érdemeinek törvénybe iktatásáról.
deak-002-006-000-0011 • Deák munkáinak legteljesebb kiadásai: Deák Ferencz beszédei. 1–6. köt. Összegyűjtötte Kónyi Manó. Budapest, 1903, Franklin-Társulat; Deák Ferencz válogatott munkái. Kiadta, bevezetéssel és jegyzetekkel ellátta Ferenczi Zoltán. Budapest [1905], Lampel; Deák Ferencz munkáiból. 1–2. köt. Sajtó alá rendezte és bevezetéssel ellátta Wlassics Gyula. Budapest, 1906, Franklin-Társulat; Deák Ferenc műveiből. Bevezette Berzeviczy Albert. Budapest [1934], Franklin-Társulat; Molnár András: Deák Ferenc. Magyar Szabadelvűek. Budapest, 1998, Új Mandátum Könyvkiadó.
deak-002-006-000-0022 • Deák életművének legalapvetőbb összegzései: Kónyi Manó i. m.; Ferenczi Zoltán: Deák élete. 1–3. köt. Budapest, 1904, Magyar Tudományos Akadémia. Utószónk 1849-ig terjedő részében mindezeken túl általában az alábbi, hosszabb-rövidebb életrajzi összefoglalásokat hasznosítottuk: Szabad György: Deák Ferenc három politikai korszaka. Magyar Tudomány, 1976. 11. sz. 675–687. p.; Varga János: Deák Ferenc. In Ezer év. Arcképek a magyar történelemből. Főszerk. Pozsgay Imre. [Budapest], 1985, Hazafias Népfront, 200–211. p.; Pajkossy Gábor: Deák Ferenc. In Körösök vidéke. Honismereti füzet. Szerk. Erdmann Gyula. Gyula, 1989, Békés Megyei Levéltár, 55–66. p.; Körmöczi Katalin: Deák Ferenc életútja. In „…a mi megmarad, fordítsa jó czélokra”. Deák Ferenc hagyatéka. Szerk. Haider Edit. Budapest, 1992, Magyar Nemzeti Múzeum, 9–184. p.; Király Béla: Deák Ferenc. Budapest, 1993, Akadémiai Kiadó; Sándor Pál: Deák Ferenc a történelmi személyiség. Századok, 1993. 127. évf. 1. sz. 3–34. p.
deak-002-006-000-0033 • Kónyi Manó 1887.
deak-002-006-000-0044 • Sándor Pál 1981; Pajkossy Gábor 1989, 57. p.; vö. Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 10–66. p.; Körmöczi Katalin 9–25. p.
deak-002-006-000-0055 • Molnár András 1995/2, 7–23, 153–161. p.; vö. Kónyi Manó 1. köt. 1–6. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 67–73. p.
deak-002-006-000-0066 • Molnár András 1992, 32–43. p.; Molnár András 1993, 41–75. p.
deak-002-006-000-0077 • Újabb kiadása: Molnár András 2000.
deak-002-006-000-0088 • Molnár András 1995; vö. Bribits Frigyes II. 30–36. p.
deak-002-006-000-0099 • Molnár András 1995, 400, 401. p.; Zala vármegyének az országos kiküldöttségnek rendszeres munkáira tett észrevételei. [Zalaegerszeg, Zala vármegye], 1832, 140, 141. p.
deak-002-006-000-01010 • Varga János 1985, 200, 202. p.; Pajkossy Gábor 1989, 57–59. p.; Körmöczi Katalin 35. p.
deak-002-006-000-01111 • Kónyi Manó 1. köt. 19–23. p.; Országgyűlési Tudósítások. 1832/1836. 1. köt. 549–551. p.; Csizmadia Andor: Deák Ferenc egyházpolitikája. In Tanulmányok Deák Ferencről. 12. p.
deak-002-006-000-01212 • Schlett Istvá: 157–159. p.
deak-002-006-000-01313 • Deáknak a jobbágykérdésben betöltött szerepét összefoglalja: Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 96–118. p.; Sándor Pál: Deák és a jobbágykérdés az 1832–36. évi országgyűlésen. In Tanulmányok 687Deák Ferencről. 125–173. p.; vö. Takács Péter: Deák és Kölcsey liberalizmusa. In Tanulmányok Deák Ferencről. 197–208. p.
deak-002-006-000-01414 • Kónyi Manó 1. köt. 16–18. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 1. köt. 472–474. p.
deak-002-006-000-01515 • Kónyi Manó 1. köt. 23–26. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 1. köt. 591, 592. p.
deak-002-006-000-01616 • Kónyi Manó 1. köt. 26–31. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 1. köt. 620–622. p.
deak-002-006-000-01717 • Kónyi Manó 1. köt. 32–36. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 2. köt. 154–157. p.
deak-002-006-000-01818 • Kónyi Manó 1. köt. 115–122. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 3. köt. 685–689. p.; Király Béla 37–38. p.
deak-002-006-000-01919 • 1832/6-dik évi országgyűlésen alkotott törvénycikkelyek. Pozsony, 1836, Országgyűlési nyomtatványok kiadói, 79. p.; Kónyi Manó 1. köt. 138–140. p.; Király Béla 38. p.
deak-002-006-000-02020 • Kónyi Manó 1. köt. 160–169. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 4. köt. 504–508. p.; Ferenczi Zoltán 1904. 1. köt. 147–152. p.; Király Béla 39, 40. p.
deak-002-006-000-02121 • Kónyi Manó 1. köt. 171–174. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 4. köt. 547–549. p., Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 153–155. p.
deak-002-006-000-02222 • Kónyi Manó 1. köt. 183–190. p., vö. Országgyűlési Tudósítások 1832/1836. 4. köt. 631–636. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 158, 159. p.
deak-002-006-000-02323 • Kónyi Manó 1. köt. 264–313. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 197–201. p.; Király Béla 43, 44. p.
deak-002-006-000-02424 • Kónyi Manó 1. köt. 309. p.
deak-002-006-000-02525 • Kónyi Manó 1. köt. 267–272. p.; Takács Péter 210. p.
deak-002-006-000-02626 • Kónyi Manó 1. köt. 273–277, 281, 282. p.; Varga János 1985, 202. p.
deak-002-006-000-02727 • Kónyi Manó 1. köt. 310–312. p.
deak-002-006-000-02828 • Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 233–235. p.; Degré Alajos: Zala megye 1839. évi követutasítása. In Tanulmányok Deák Ferencről. 217–243. p.; Molnár András 1994, 129–152. p.
deak-002-006-000-02929 • Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 209–229. p.; Pajkossy Gábor 1996. 35–45. p.
deak-002-006-000-03030 • Varga János 1985, 203. p.; Erdmann Gyula 113–128. p.
deak-002-006-000-03131 • Kónyi Manó 1. köt. 318–321. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 251–253. p.; Molnár András 1993/2, 49–57. p.
deak-002-006-000-03232 • Kónyi Manó 1. köt. 371–385. p.; Erdmann Gyula 118–123. p.
deak-002-006-000-03333 • Kónyi Manó 1. köt. 428–433. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 261–273. p.; Erdmann Gyula 125. p.
deak-002-006-000-03434 • Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 274–283, 300–302. p.; Erdmann Gyula 125, 126. p.
deak-002-006-000-03535 • Kónyi Manó 1. köt. 488–553. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 303–306. p.; Király Béla 60–62. p.
deak-002-006-000-03636 • Kónyi Manó 1. köt. 518–520, 525. p.
deak-002-006-000-03737 • Kónyi Manó 1. köt. 540–542, 546–550. p.; Varga János 1985, 203, 204. p.
deak-002-006-000-03838 • Kónyi Manó 1. köt. 551, 552. p.
deak-002-006-000-03939 • Kónyi Manó 1. köt. 417–423. p.; Csizmadia Andor 1976, 17. p.
deak-002-006-000-04040 • Csizmadia Andor 1976, 17–21. p.
deak-002-006-000-04141 • Kónyi Manó 1. köt. 554–562. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 312–315. p.; Csizmadia Andor 1976, 21–25. p.
deak-002-006-000-04242 • Viszota Gyula 178–187. p.; Szabad György 1976, 247–250. p.
deak-002-006-000-04343 • Szabad György 1976, 250–252. p.
deak-002-006-000-04444 • Varga János 1985, 204. p.; Varga János, 1980.
deak-002-006-000-04545 • Fayer László 1. köt. 239–273. p.; Varga János 1980, 126–140. p.
deak-002-006-000-04646 • Fayer László 1. köt. 331–339. p.; Varga János 1980, 140–146. p.
deak-002-006-000-04747 • 688Fayer László 1. köt. 340–356. p.; Varga János 1980, 146–152. p.
deak-002-006-000-04848 • Sándor Pál 1979; Sándor Pál 1981/2.
deak-002-006-000-04949 • Kónyi Manó 2. köt. 1–54. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 366–385. p.; Molnár András 1987; Molnár András 1993/3.
deak-002-006-000-05050 • Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 420–426. p.; Szabad György 1976, 265–267. p.; Molnár András 1990.
deak-002-006-000-05151 • Kónyi Manó 2. köt. 62–67. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 426–428. p.
deak-002-006-000-05252 • Molnár András 1996.
deak-002-006-000-05353 • Kónyi Manó 2. köt. 71–82. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 435–437. p.; Szabad György 1976, 267, 268. p.
deak-002-006-000-05454 • Ferenczi Zoltán 1904, 1. köt. 440–449. p.; Szabad György 1976, 268, 269. p.
deak-002-006-000-05555 • Kónyi Manó 2. köt. 89–100. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 10–13. p.; Molnár András 2000/2.
deak-002-006-000-05656 • Váczy János 163–171. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 19–23. p.; Varga János 1982, 1193–1201. p.
deak-002-006-000-05757 • Kónyi Manó 2. köt. 157–169. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 42–50. p.; Kossuth Lajos az utolsó rendi országgyűlésen. 23–25. p.; Varga János 1982, 1204–1209. p.; Molnár András 1998.
deak-002-006-000-05858 • Molnár András: Deák Ferenc a forradalom előtt. In Batthyány minisztere. 5–20. p.
deak-002-006-000-05959 • Kónyi Manó 2. köt. 195–206. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 74–78. p.; Varga János 1985, 205. p.
deak-002-006-000-06060 • Kónyi Manó 2. köt. 207–209. p.; Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 78, 79. p.; Varga János 1985, 205. p.
deak-002-006-000-06161 • Kónyi Manó 2. köt. 213. p.
deak-002-006-000-06262 • Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 99–105. p.; Sarlós Béla 1970, 57–60. p.; F. Kiss Erzsébet 1987, 382–389, 397, 398. p.; Dobszay Tamás: Deák Ferenc és az igazságügyi minisztérium szervezése. In Batthyány minisztere. 93–127. p.
deak-002-006-000-06363 • Both Ödön 19–57. p.; Sarlós Béla 1970, 60–65. p.
deak-002-006-000-06464 • Mezey Barna: Deák Ferenc és a büntető eljárásjog reformja 1848-ban. In Batthyány minisztere. 174–176, 181–183. p.
deak-002-006-000-06565 • Kónyi Manó 2. köt. 282–287. p.; Beér János 708–713. p.; Sarlós Béla 1970, 67–70. p.
deak-002-006-000-06666 • Urbán Aladár: Deák Ferenc a Batthyány-kormányban. In Batthyány minisztere. 53–91. p.
deak-002-006-000-06767 • Kónyi Manó 2. köt. 289–295. p.; Csizmadia Andor 1976, 34, 35. p.; Csorba László 82, 83. p.
deak-002-006-000-06868 • Károlyi Árpád 626. p.; Beér János 681–684. p.; F. Kiss Erzsébet 1989. 65. p.
deak-002-006-000-06969 • Varga János 1985, 206. p.; Gergely András 291–304. p.
deak-002-006-000-07070 • Fónagy Zoltán: Deák Ferenc és a jobbágyfelszabadítás. In Batthyány minisztere. 21–52. p.
deak-002-006-000-07171 • Kónyi Manó 2. köt. 322–335, 341, 342. p.; Beér János 622–632. p.; Sándor Pál 1993, 23, 24. p.
deak-002-006-000-07272 • Kónyi Manó 2. köt. 365–380. p.; Varga János 1985, 206, 207. p.; Hermann Róbert: Deák Ferenc tevékenysége 1848 októberétől a szabadságharc végéig. In Batthyány minisztere. 185–217. p.
deak-002-006-000-07373 • Hermann Róbert 1999, 20. p.
deak-002-006-000-07474 • Ferenczi Zoltán 1904, 2. köt. 221. p. Vö. Deák levele Bogyay Lajos Zala megyei főnökhez, Kehida, 1850. március 13. Közli. „A tekintetes megye…” 35. p. A hadbírósági felmentő határozatot lásd Kraften százados, hadbíró irata, Pest, 1850. május 17. Hadtörténelmi Levéltár, Abszolutizmus kori iratok, a pesti hadbíróság iratai, 1850-3/322., közli Kónyi Manó 2. köt. 381. p.
deak-002-006-000-07575 • Deák levele Vörösmarty Mihályhoz, Kehida, 1850. november 19. MTAK Kt. K. 1./41.
deak-002-006-000-07676 • Deák levele Láng Károlynak, Kehida, 1849. október 27. PIM Kt. V. 1298.
deak-002-006-000-07777 • 689Deák levele Szőgyény-Marich Lászlóhoz, Kehida, 1852. november 6. Zala Megyei Levéltár. Egyedi vegyes iratok gyűjteménye 5685. sz. Közli „A tekintetes megye…” 37.
deak-002-006-000-07878 • 1853-ban például kéri Tóth Lőrincet, hogy Bozsó György részére, aki igazolást kér valamely, az 1848-as igazságügy-minisztérium ügyiratában fellelhető ügyről, igyekezzen a hatóságoktól engedélyt szerezni az iratokba való betekintésre, hogy a kért igazolást neki magánemberként meg tudják adni. Deák levele Tóth Lőrinchez, Kehida, 1853. április 18. PIM Kt. V. 1297/2.
deak-002-006-000-07979 • Vö. Deák levelei Szőgyény-Marich Lászlóhoz, Kehida, 1851. május 1. és Pest, 1854. december 14. Közli: Kónyi Manó 2. köt. 383–385. és Váczy János 215, 216, 222, 223. p.
deak-002-006-000-08080 • Deák levele Bogyay Lajos Zala megyei főnökhöz, Kehida, 1850. január 11. Közli „A tekintetes megye…” 35.
deak-002-006-000-08181 • A Kisfaludy-szoborról lásd leveleit sógorához, 1857–1859, in Váczy János 240–258, 263–268. p.; Deák levele Zala megye nemesi pénztára bizottmányához, Pusztaszentlászló, 1858. augusztus 1. Zala Megyei Levéltár. Zala megye nemesi pénztárának iratai 1858. szám nélkül. Köszönöm Molnár Andrásnak a levél szövegének rendelkezésemre bocsátását. A gyűjtés eredményeként több mint kétezer forint gyűlt össze. Lásd Deák Ferenc levele ismeretlenhez, Bécs, 1859. július 2. OSZK Kt. Levelestár
deak-002-006-000-08282 • Deák végelszámolása az árvák pénzeiről 1868-ban: Vörösmarty árváinak gyámságára vonatkozó iratok. OSZK Kt An. lit. 6724. sz.
deak-002-006-000-08383 • Több típuslevél is található a különböző közgyűjteményekben, ezek közül nyomtatásban is több megjelent. A gyűjtés eredményére vonatkozóan lásd Deák levelét Gyulai Pálhoz, Pusztaszentlászló, 1864. augusztus 9. OSZK Kt. Levelestár. Közli: Váczy János 316, 317. p. és Gyulai Pál levelezése 517. p.
deak-002-006-000-08484 Deák levele Gyulai Pálhoz, Pest, 1865. január 24. OSZK Kt. Levelestár. Közli: Gyulai Pál levelezése 521, 522. p. és Váczy János 319, 320. p. vö. Gyulai Pál levelezése 527, 529. p., levelei Ráth Mórhoz, 1863. február 3. és március 19., in Váczy János 306–311. p.
deak-002-006-000-08585 • Deák levele Báthor Gézáné Inkey Szidóniához, Pest, 1857. január 10. Közli a címzett megnevezése nélkül Kónyi Manó 2. köt. 386, 387. p. és Váczy János 235–237. p.
deak-002-006-000-08686 • Törs Kálmán 92, 93. p., Horvát Boldizsár közel ötven évvel későbbi visszaemlékezését közli Kónyi Manó 2. köt. 406. p. Vö. a kortárs értékelésével: „…talán Deák az egyetlen, ki még jövendőre számíthat a régi társak közől. Róla ma sem kevesebb a hír, a remény, mint volt régebben. Ma is örömmel fordul Kehida csendes magánya felé a politikai virrasztás gondja, s időnként megjelenik nála egy-két régi barát az üdvkeresés zarándoki ruhájával; szavai itt-ott ejtett mondással, mysteriosus jelentéssel forognak az országban, melyre mindenki sokat épít, s egyik faluból a másikba ha nem egyébért, de azért is átmegy a jó magyar ember, hogy megkérdezze ismerősétől: hallotta-e már, mit mondott, mit nem mondott e vagy ama tárgyra nézve Deák Ferenc?” Kritika E. P. szignóval (= Erdélyi János) Csengery Antal Magyar szónokok és statusférfiak című munkájáról. Pesti Napló, 1851. május 10. 352. sz.
deak-002-006-000-08787 • Somssich és Kerkapoly Károly ugyancsak jóval későbbi visszaemlékezését közli Kónyi Manó 2. köt. 396, 397, 403, 404. p., vö. Halász Imre 175. p.
deak-002-006-000-08888 • Püspöky Grácián a megye reformküzdelmeiben fontos szerepet játszó Csány László unokaöccse, Buda 1849. májusi visszavételekor ő tűzte ki a várra az első honvédzászlót.
deak-002-006-000-08989 <F"Fonetika">ş<F255> jelzésű besúgójelentés, Hadtörténelmi Levéltár, Abszolutizmus kori iratok, III. K. k. Armee-Kommando, Polizei Section 185. cs. 1470/1851. Az abszolutizmus kori igazgatási iratok között még fellelhetők további utalások Deák nézeteire vonatkozóan. A soproni kerületi parancsnok 1853 elején jelenti Albrecht főherceg katonai és polgári főkormányzónak, hogy az osztrák polgári törvénykönyv bevezetése kedvező fogadtatásra talált Magyarországon, még a liberálisoknál 690is, „maga Deák kijelentette, hogy az a legjobb, amit csak a törvényalkotás terén Magyarországnak adni lehetett, de hozzáfűzte, hogy ha fennállna még az országgyűlés, Magyarország maga is ezt a törvénykönyvet fogadta volna el”. Levélfogalmazvány Albrecht főherceg számára, Sopron, 1853. jan. 31. Hadtörténelmi Levéltár, Abszolutizmus kori iratok. K. k. Militär-Districkts-Commando Sopron, 177. cs. 48. sz.
deak-002-006-000-09090 • A birtok eladásával kapcsolatos iratokat lásd: MOL R22 1. cs. 2. tétel Vö. Eötvös Károly 1. köt. 132–161. p.
deak-002-006-000-09191 • Ferenczi Zoltán 1904, 225–228. p.; Molnár András 1992, 38, 39. p.
deak-002-006-000-09292 • Deák levelei Tóth Lőrinchez, Kehida, 1850. szeptember 15. és Kehida, 1853. május 16. PIM Kt. V. 1297/1., V. 1297/3.
deak-002-006-000-09393 • Vö. Takács Péter 1991, 41–44. p., Király Béla 134, 135. p.
deak-002-006-000-09494 • Deák Klára végrendeletét közli: „A tekintetes megye…” 39. p.; Molnár András 1992, 39. p.
deak-002-006-000-09595 • Fővárosi és vidéki ujdonságok. Pesti Napló, 1854. november 14. 261-1404. sz. és Lapszemle. Pesti Napló, 1854. november 21. 267-1410. sz.: a Wanderer cikkét ismerteti Deák Pestre költözéséről, remélik, hogy Deák a publicisztika terére lép majd.
deak-002-006-000-09696 • Egy buzgó besúgó 1854. november végén küldi feletteseinek a Pesti Napló cikkének szövegét, s bár Deákot divatjamúlt, letűnt idők ásatag jelenségének, „egyszerű jogtudós”-nak festi le, mégis veszélyesnek minősíti, s felveti esetleges internálásának lehetőségét. Joseph Protmann pesti rendőrigazgató 1855. január elején tesz jelentést feletteseinek, melyben Deákot az ókonzervatívokhoz sorolja, megnevezi leggyakoribb látogatóit gróf Mikes János, „egy bizonyos Kemény úr” (ami egy rendőrfőnöktől igencsak meglepő tájékozatlanságra vall Kemény Zsigmond személyét illetően), Klauzál Gábor és Földváry Lajos személyében. Összességében úgy értékeli, hogy Deák megérkezte semmiféle különleges hatást sem gyakorolt a közvéleményre. Felettesei azonban ugyanazon év március elején utasítják, hogy építsen be egy ügynököt Deák látogatói közé. Protmann március végén még hitegeti főnökeit, miszerint reménye van arra, hogy egy megbízható egyénnel figyeltetheti Deákot, május végén azonban hallgatása nyomán jelentést kérnek tőle, s kénytelen beismerni, hogy nem sikerült a megbízást teljesíteni. MOL D44 22. cs. 3873/1854. A kudarc megerősíti azt a kortárs véleményt, amely szerint ebbe a szállodába nehezen sikerült bármiféle besúgónak befészkelnie magát. Vö. A kiegyezés szülőháza, 98. p.
deak-002-006-000-09797 • Vázlatok az MTA félszázados történetéből, 17–21. p., Angyal Dávid 17–33. p., Az MTA másfél évszázada, 87–97. p.
deak-002-006-000-09898 • Csengery visszaemlékezése a folyóirat alapításának körülményeire: Csengery Antal összegyűjtött munkái. 5. köt. Budapest, 1884, 446. p.
deak-002-006-000-09999 • Kónyi Manó 2. köt. 396. p.
deak-002-006-000-100100 • Andrássy Gyula vonatkozó közlését idézi Kónyi Manó 2. köt. 405. p., vö. Halász Imre 177. p.
deak-002-006-000-101101 • Szőgyény-Marich László 2. köt. 141. p., idézi Kónyi Manó 2. köt. 404. p.
deak-002-006-000-102102 • Szőgyény-Marich László 3. köt. 32. p.
deak-002-006-000-103103 • A diplomát és a hozzá kapcsolódó uralkodói iratokat közli magyarul: Kónyi Manó 2. köt. 492–507. p.
deak-002-006-000-104104 • Lónyay Menyhért naplója, 1860. október 23., idézi Kónyi Manó 2. köt. 508. p. Somssich Pál és Sennyey Pál levele Deák álláspontjáról (Pest, 1860. október 30., illetve Pest, 1860. december 14.) in Vay Miklós 324, 355. p. A Pesti Napló első állásfoglalása: Királyi Pál: Pest, október 24. Pesti Napló, 1860. október 25. 248–3213. sz. Deáknak a Pesti Naplóra gyakorolt hatásáról lásd Takács Péter 1991, 59.
deak-002-006-000-105105 • Kemény Zsigmond levele Falk Miksához, Pest, 1861. október 23. OSZK Kt. Fond IV/460. 4. sz., közli Beksics Gusztáv 207. p. Vö. Takács Péter 1991, 73. p.
deak-002-006-000-106106 • 691A legrészletesebben Eötvös fejtette ki ezt 1860-ban megjelent, a Magyarország különállása Németország egységének szempontjából című röpiratában. Kemény ezen instrukciója valószínűsíti, hogy e reményekben osztoztak Deák szűkebb körének tagjai is. A későbbi Deák-párt elképzeléseiről a német egység kérdésében lásd Diószegi István 227–250. p.
deak-002-006-000-107107 • Kónyi Manó 2. köt. 515–521. p. és Fest Imre 91. p.
deak-002-006-000-108108 • Lónyay Menyhért naplójegyzete, 1861. március 4.
deak-002-006-000-109109 • Nagy jelentőséget tulajdonított maga is fellépésének. A Pesti Naplóban való megjelenés előtt maga készítette el beszéde írásos változatát, hogy az pontos legyen. Deák levele Pompéry Jánoshoz, Pest, 1861. január 18. Ismerteti: Takács Péter 1991, 37, 93. p.
deak-002-006-000-110110 • A leiratot ismerteti Kónyi Manó 2. köt. 542. p.
deak-002-006-000-111111 • Sarlós Béla 1976, 279–300. p.; Sarlós Béla 1987, 34, 35. p.
deak-002-006-000-112112 • Halász Imre 142. p.
deak-002-006-000-113113 • Apponyi megnyitó beszédét közli Kónyi Manó 3. köt. 19–22. p.
deak-002-006-000-114114 • Hunfalvy Pál naplóját idézi Kónyi Manó 3. köt. 26. p.
deak-002-006-000-115115 • Lónyay Menyhért naplója, 1861. július 23.
deak-002-006-000-116116 • Nedeczky István visszaemlékezését ismertette Máriássy Béla 28. p. és. Kónyi Manó 3. köt. 111, 112. p.
deak-002-006-000-117117 • A felirat értelmezéséhez lásd Péter László 238, 239. p.
deak-002-006-000-118118 • Dessewffy Emil levele Apponyi Györgyhöz, Pest, 1861. július 9. MOL P90 Dessewffy család levéltára, 3. cs. 5/d. Idézi Szabad György 1967/2, 569, 570. p.
deak-002-006-000-119119 • Vö. Kónyi Manó 3. köt. 102–106. p.
deak-002-006-000-120120 • A leiratot közli Kónyi Manó 3. köt. 193–202. p.
deak-002-006-000-121121 • Apponyi memorandumát közli Kónyi Manó 3. köt. 302–315. p.
deak-002-006-000-122122 • Deák levele Kemény Zsigmondhoz, Pusztaszentlászló, 1861. október 19. OSZK Kt. Levelestár. Közli Kónyi Manó 3. köt. 292, 293. p. és Váczy János 291–293. p. A vállalkozás azonban nem lett sikeres, „úgy látszik, amely vállalat mellett fölszólalok, az vagy megbukik, vagy legalább zsibbasztva van” – írja egy kis túlzással évekkel később Vachottnénak. Deák levele Vachott Sándornénak, Pusztaszentlászló, 1863. október 20. OSZK Kt. Levelestár. Vö. Ferenczy Zoltán 2. köt. 379. p.
deak-002-006-000-123123 • A röpiradalomra vonatkozóan lásd Takács Péter 157, 158. p. és Kónyi Manó 3. köt. 342, 343. p.
deak-002-006-000-124124 • Zichy Antal 115–118. p.
deak-002-006-000-125125 • Kemény Zsigmond levele Falk Miksához, keltezés nélkül. OSZK Kt. Fond IV/460. 56. sz.
deak-002-006-000-126126 • Csengery két levele bátyjának, Pest, 1862. december 31. és 1863. február 9. Közli Csengery Antal 489. p.
deak-002-006-000-127127 • Szász Károly 219, 220. p.
deak-002-006-000-128128 • Hanák Péter 1974, 565–569. p.
deak-002-006-000-129129 • Deák Keményt kérte meg, hogy véleményezze, sérti-e munkája bármely ponton az osztrák sajtótörvényeket. Kemény nemleges választ adott, ezután jelent meg a szöveg. Deák a szöveg magyar kiadását Csengerynek ajándékozta, a német nyelvű kiadásból viszont hasznot remélt, s eredetileg külföldön, Bécsben vagy Lipcsében készült megjelentetni, nem fogadta el Ráth Mór kiadási javaslatát. Kemény Zsigmond két levele Falk Miksához, Pest, 1865. január 27. és Pest, 1865. január 30. OSZK Kt. Fond IV/460. 8., 12. sz., idézi Ferenczi Zoltán 414, 415. p.
deak-002-006-000-130130 • A fordítást kezdetben Budenz József készítette, de mivel Deákék nem voltak azzal teljesen elégedettek, Emich pedig sürgette a kiadást, az utóbbi átvette a fordítás ügyét. Deák levelei Budenz Józsefhez, Pest, 1865. február 21. és február 23. MTAK Kt. Ms 5447/249–250. Közli: Akadémiai Értesítő, 22. köt. (1911) 87, 88. p.
deak-002-006-000-131131 • 692Hanák Péter 1974, 569–572. p.; Hanák Péter 1976, 322–328. p.; Sarlós Béla 98–117. p.; Takács Péter 1991, 199–202. p.
deak-002-006-000-132132 • Kemény Zsigmond két levele Falk Miksához, Pest, 1865. január 27. és január 30. OSZK Kt. Fond IV/460. 8., 12. sz. Részben közli Ferenczi Zoltán 2. köt. 415, 416. p. és Beksics Gusztáv 296, 297. p. Vö. Hanák Péter 1974, 571. p.
deak-002-006-000-133133 • Kemény Zsigmond levele a címzett megjelölése és keltezés nélkül. MOL R 22 1. cs. 6. tétel. A címzett megnevezésével, de későbbre datálva közli Beksics Gusztáv 310–312. p. Augusz látogatásáról Deák részletesen beszámolt Lónyaynak is. Lónyay Menyhért naplója, 1865. február 21.
deak-002-006-000-134134 • Eduard v. Wertheimer 1923 és Hanák Péter 1974, 572–577. p.
deak-002-006-000-135135 • Hanák Péter 1976, 328, 329. p.
deak-002-006-000-136136 • A három cikket közli Kónyi Manó 3. köt. 344–379. p. Hanák Péter szerint e cikkek bizonyos passzusai már előkészíteni igyekeznek a közvéleményt a húsvéti cikk jelezhető politikai fordulatára. Hanák Péter 1974, 586. p. ; Sarlós Béla viszont vitába száll ezzel az értékeléssel. Sarlós 120, 121. p.
deak-002-006-000-137137 • Salamon Ferenc: Az 1865-diki husvéti czikk megirása. In Törs Kálmán 205–208. p.; Széll Kálmánné 89. p.
deak-002-006-000-138138 • Kecskeméthy Aurél 187. p.
deak-002-006-000-139139 • Hanák 1976, 327.
deak-002-006-000-140140 • Kossuth konföderáció-tervéről Somssich Páltól értesült, Zichy Antal pedig a Sürgönynek a tervet Kecskeméthy Aurél glosszáival kísért ismertetését vitte el hozzá. „No, ez nagyon impracticus! – mondá – s a Napló hallgatását helyeslé.” Zichy Antal 119. p. Az államadósságokról szóló törvényjavaslat vitájában elhangzott beszédében 1867. december 14-én a nyilvánosság előtt is kifejtette: a szomszéd országokkal való szövetkezés nem nyújtana erős bázist Magyarország számára, sőt a résztvevők érdekei ütköznének is, ami veszélybe sodorhatná az ország területi integritását. Vö. Körmöczi Katalin 162. p.
deak-002-006-000-141141 • Tóth Lőrinc 37. p.
deak-002-006-000-142142 • A szakirodalom emellett bizonyos belpolitikai tényezőknek jelentős szerepet tulajdonít a fordulatban: felerősödött félelem a nem magyar nemzeti törekvésektől, az 1863. évi aszály és éhínség nyomán fellépő társadalmi feszültségek, a gazdasági konjunktúra szempontjai, a hűtlenségi perben elítélt unokaöccsének, Nedeczky Istvánnak sorsáért érzett aggodalma. Lásd Szabad György 1976/2. 683. p. és Sándor Pál 1993, 27. p. A személyes motívumok meglétét vitatja: Gerő András 78. p.
deak-002-006-000-143143 • Ludassy Mór visszaemlékezését közli Kónyi Manó 3. köt. 413–422. p.
deak-002-006-000-144144 • Komjáthy Miklós 341. p.
deak-002-006-000-145145 • Pesti Napló, 1865. május 23. 118-4530. sz. A cikk szövegét Deák kézírásával közli Deák Ferenc a szerkesztőségben, 52. p. Lásd még Péter László 240. p.
deak-002-006-000-146146 • Ghyczy Kálmán levele Deákhoz, Kisigmánd, 1865. május 26. MTAK Kt. Ms 4852/370. Közli Kónyi Manó 3. köt. 429, 430. p.
deak-002-006-000-147147 • Ghyczy Kálmán emlékirata, 1865. május 26-i feljegyzés. Vö. Kozári Mónika 287. p.
deak-002-006-000-148148 • Kónyi Manó 3. köt. 434–437. p., Ferenczi Zoltán 3. köt. 22, 23. p. és Wertheimer Ede 1. köt. 206–208. p. Vö. Széll Kálmánné 91. p.
deak-002-006-000-149149 • Deák levele Dessewffy Emilhez, Pest, 1865. május 29. Közli Kónyi Manó 3. köt. 411. p.
deak-002-006-000-150150 • Eötvös Károly 1. köt. 79–94. p.
deak-002-006-000-151151 • Ferenczi Zoltán 3. köt. 23, 24. p.
deak-002-006-000-152152 • Vö. Lónyai Menyhért naplója, 1865. november 5.; Kónyi Manó 3. köt. 477. p. és Ferenczi Zoltán 3. köt. 29. p.
deak-002-006-000-153153 • 6931865. október végén például Falk Miksa már szedésre leadott cikkét „visszavétette”, illetve határozottan rosszallta, hogy Falk a lap 1865. október 15-i számában a birodalom másik részének alkotmányos erőivel való, a közjogi kiegyezést követő lehetséges érintkezésről írt. Ennek nyomán Kemény „Deák meghagyásából” határozottan felszólította Falkot, hogy bécsi ügyekről eseménybeszámolókat és külpolitikai témájú vezércikkeket küldjön, „a mi speciális kérdéseinket pedig ne tárgyalja”. Kemény levele Falk Miksához, 1865. október 19. OSZK Kt. Fond IV/460. 5. sz. Deák és a szerkesztőség viszonyáról lásd még Deák Ferenc a szerkesztőségben, 53, 54. p.
deak-002-006-000-154154 • Lónyay Menyhért naplóját idézi Kónyi Manó 3. köt. 517. p.
deak-002-006-000-155155 • Lónyay Menyhért naplója, 1865. december 10., idézi Kónyi Manó 3. köt. 470. p.
deak-002-006-000-156156 • Az uralkodói beszédet közli Kónyi Manó 3. köt. 503–506. p.
deak-002-006-000-157157 • Somogyi Éva 1996, 56. p.; Halász Imre 203. p.
deak-002-006-000-158158 • Bartal módosító indítványát lásd Képviselőházi irományok 1865–1868. 1. köt. 10. sz. 31. p.
deak-002-006-000-159159 • Wertheimer Ede 1. köt. 234, 235. p.
deak-002-006-000-160160 • Perczel határozati javaslatát lásd Képviselőházi irományok 1865–1868. 1. köt. 18. sz. 48, 49. p.
deak-002-006-000-161161 • Várady Gábor 1. köt. 46. p., idézi Kónyi Manó 3. köt. 614. p.
deak-002-006-000-162162 • Gorove István naplóját idézi Kónyi Manó 3. köt. 614. p.
deak-002-006-000-163163 • Andrássy álláspontjára lásd Kónyi Manó 3. köt. 621. p. és Wertheimer Ede 1. köt. 245. p. Deák levele Csengery Antalhoz, Pest, 1866. március 9. OSZK Kt. Levelestár, közli Váczy János 359, 360. p.
deak-002-006-000-164164 • Gorove István és Lónyay Menyhért feljegyzéseit az albizottság működéséről közli Kónyi Manó 3. köt. 686–738. p.
deak-002-006-000-165165 • Tisza Kálmán visszaemlékezését és Gorove István naplóját idézi Kónyi Manó 3. köt. 658, 659, 679. p.; Wertheimer Ede 1. köt. 249. p.
deak-002-006-000-166166 • Diószegi István feltételezi, hogy Deák azzal is számolt, hogy Poroszország esetleg annektálja az osztrák–német örökös tartományokat, s azzal felbomlik a birodalom, idehaza pedig az emigráció veheti át a kezdeményezést. Véleménye szerint ezért távozott Deák sietősen Pestről, s azzal mintegy politikailag félreállt. Diószegi István 237. p.
deak-002-006-000-167167 • Lónyay Menyhért naplója, 1866. augusztus 17., Ferenczi Zoltán 3. köt. 172. p.
deak-002-006-000-168168 • A bécsi tárgyalásokra vonatkozólag Lónyay naplóját és Deákhoz intézett levelét, Bécs, 1866. augusztus 25. közli Kónyi Manó 4. köt. 17–55. p.; Vö. Wertheimer Ede 1. köt. 262–283. p.; és Kövér György 1993, 91, 92. p.
deak-002-006-000-169169 • Az uralkodói leiratot közli Kónyi Manó 4. köt. 80–83. p.
deak-002-006-000-170170 • Beust 2. köt. 84, 85. p., magyarul közli Kónyi Manó 4. köt. 153, 154. p. Csengery feljegyzését a találkozóról közli Kónyi Manó 4. köt. 144–150. p. és Csengery Antal 84–91. p.
deak-002-006-000-171171 • A bécsi tárgyalásokról lásd Lónyay naplóját, közli Kónyi Manó 4. köt. 158–179. p.; Wertheimer Ede 1. köt. 314, 315. p.
deak-002-006-000-172172 • Lónyay Menyhért naplója, 1867. január 16, idézi Kónyi Manó 4. köt. 195–197.
deak-002-006-000-173173 • A bizottság tárgyalásairól lásd Kónyi Manó 4. köt. 217–296. p.
deak-002-006-000-174174 • Nem tudjuk, Deák mikor szerzett tudomást erről, s hogyan fogadta. Feltételezhetően csak nehéz szívvel nyugodott bele. Sarlós Béla kifejezetten ennek tulajdonítja a Ferenc József koronázásán való meg nem jelenését. Sarlós Béla 204. p.
deak-002-006-000-175175 • Lónyay Menyhért naplóját (Pest, 1867. február 27.) idézi Kónyi Manó 4. köt. 346. p.
deak-002-006-000-176176 • Halász Imre 217. p.; Horvát Boldizsár igazságügy-miniszter Deákot a minisztérium „apellatorium forum”-ának nevezte. Visszaemlékezését közli Kónyi Manó 5. köt. 348. p. Ugyanezt vallotta még 1869-ben is Kecskeméthy Aurél. Kecskeméthy 1869, 206. p. Mikszáth a következőképp ír: „A Deák-pártból alakult »nagy emberekből« álló kabinet állt az ügyek élére, Deák 694nélkül. Az egyszerű tekintetes úr, kinek szemöldökintése szerint mozdult a hatalmas párt, kívül maradt. Bírta a hatalmat, de nem viselte a felelősséget.” Mikszáth Kálmán 2. köt. 127. p. Ezen értékelésre későbbi példa: Gergely András – Szász Zoltán 57. p.; Ezzel szemben Ferenczi Zoltán 3. köt. 228. p.: „…már nem Deák vezette a pártot, hanem a párt kényszerítette őt előre menni.” Vö. Sarlós Béla 174–188. p.
deak-002-006-000-177177 • A balközép és a szélsőbal javaslatát lásd Kónyi Manó 4. köt. 393–406. p.
deak-002-006-000-178178 • Lónyay naplóját (1867. március 6.) idézi Kónyi Manó 4. köt. 353. p.
deak-002-006-000-179179 • Lónyay Menyhért naplóját (1867. április 18., május 17.) idézi Kónyi Manó 5. köt. 79. p.
deak-002-006-000-180180 • Wertheimer Ede 1. köt. 450–453. Vö. Kecskeméthy Aurél 234. p. Szász Károly már 1866 elején is a „kapitányi rapportokhoz” hasonlítja a párt értekezleteit. Szász Károly 135, 136. p.
deak-002-006-000-181181 • Beust például olyan magától értetődőnek vette a koronázáson való jelenlétét, hogy személyét beleszőtte a koronázási ünnepség általa leírt egyik jelenetébe. Beust 2. köt. 142. p.
deak-002-006-000-182182 • 1868 első hét hónapjában több mint 2000 levelet kapott. Deák levele Kertbeny Károlyhoz, Pest, 1868. augusztus 10. OSZK Kt. Levelestár, közli Váczy János 327. p.
deak-002-006-000-183183 • Deák levele gyámleányához, Pest, 1868. jan. 22. Közli Kónyi Manó 5. köt. 435. p.
deak-002-006-000-184184 • A tárgyalásokról lásd Kónyi Manó 5. köt. 143–199, 202–204, 224–229. p. Vö. Kövér György 1993, 92–97. p. és Die Protokolle L–LVIII. p.
deak-002-006-000-185185 • Deák levele Lónyay Menyhérthez, Pusztaszentlászló, 1867. szeptember 13. és feljegyzés Deák 1867. november 18-án Lónyaynak küldött táviratáról. OSZK Kt. Levelestár
deak-002-006-000-186186 • Eger város iratát Kossuthhoz és Wenckheim Béla belügyminiszter rendeletét közli Kónyi Manó 5. köt. 250, 251. p.
deak-002-006-000-187187 • Horvát Boldizsár visszaemlékezését közli Kónyi Manó 5. köt. 347–351. p.
deak-002-006-000-188188 • Vö. Die Protokolle XXV–XXVII., 56. p. Ugyanakkor Deák maga sem értett egyet a „birodalmi” jelző magyarországi használatával.
deak-002-006-000-189189 • 1861-es országgyűlés idején elvi álláspontját a Pesti Naplóban a horvát kérdésről március 24-én megjelent cikkében fejtette ki. Akkor nem ragaszkodott ahhoz az elvhez sem, hogy képviselő csak magyarul tudó legyen, amit pedig az 1848:5. tc. előírt. Vö. Deák levele Fröhlich Frigyeshez, 1861. február 19. OSZK Kt. Levelestár, idézi Takács Péter 1991, 83. p.
deak-002-006-000-190190 • Az Augusszal folytatott tárgyalások során még a megyékben is a többség által vélte meghatározandónak a megye igazgatási nyelvét. Hanák Péter 1974, 574. p.
deak-002-006-000-191191 • Gratz Gusztáv 1. köt. 52–54. p.
deak-002-006-000-192192 • Ferenczi Zoltán 3. köt. 374. p. és Csizmadia Andor 1981, 345. p.
deak-002-006-000-193193 • Ferenczi Zoltán 3. köt. 379. p. és Csizmadia Andor 1981, 344, 345. p. Ugyanakkor Lónyay Menyhért 1865 őszén feljegyzi Deák elképzeléseit a megyei bizottmányok jövőbeli felépítéséről. Eszerint Deák a helyek felét a községek képviselőinek, egynegyedét „az intelligentia küldötteinek”, s másik egynegyedét a legnagyobb birtokosoknak tartotta volna fenn. Lónyay Menyhért naplója, 1865. október.
deak-002-006-000-194194 • Jókai 1872-ben egyenesen azt állította választói előtt, hogy Deáknak a közéletből való kivonulása mindenekelőtt saját pártjának a választójogi kérdésben tanúsított álláspontjának köszönhető. Jókai 1872, 32, 38. p., közli Csizmadia Andor 1981, 348. p.
deak-002-006-000-195195 • Vö. Kónyi Manó 6. köt. 259. p.
deak-002-006-000-196196 • Vö. Deák levele Tenczer Pálhoz, Pest, 1869. január 29. Közli Kónyi Manó 6. köt. 161. p.
deak-002-006-000-197197 • Deák levele ismeretlen hölgyhöz, Pest, 1869. február 11. MOL R 22 1. cs. 7. tétel.
deak-002-006-000-198198 • Deák levele Illésy Györgynéhez, 1870. december 14. OSZK Kt. Levelestár. Vö. Máday Andor 171–174. p.
deak-002-006-000-199199 • Vö. Deák Ferenc személyi iratok. MOL R 22 1. cs. 4. tétel.
deak-002-006-000-200200 • 695Vö. Gerő András 76. p.
deak-002-006-000-201201 • Gratz Gusztáv 1. köt. 106, 107. p.
deak-002-006-000-202202 • Kecskeméthy Aurél 264. p.
deak-002-006-000-203203 • Csengery Antal levele Weninger Vincéhez, Pest, 1870. június 23. Közli Csengery Antal 317, 315. p., idézi Körmöczi Katalin 155. p. Lásd még Ferenczi Zoltán 3. köt. 378, 379. p. Vö. Csengery Antal levele Ghyczy Kálmánhoz, Budapest, 1873. november 23. Közli Csengery Antal 328. p.
deak-002-006-000-204204 • Gergely András – Szász Zoltán 66. p.
deak-002-006-000-205205 • Ferenczi Zoltán 3. köt. 383. p.
deak-002-006-000-206206 • Szabad György 1976/3, 685. p. és Pajkossy Gábor 1999, 195. p. „Az Andrássy Gyulát követő kormányok – írja Mikszáth – már csak úgy tűntek fel a párt előtt, mint az öreg úr írnokai, kik lógtak a Burgtól, és lógtak az »Angol királynő«-től, ahol Deák lakott. 1874-ben Deák már fáradt volt, zsémbes és elégedetlen a pártjával, mely csak intrikálni tudott, de engedelmeskedni még neki sem akart. Ösztökélte ugyan Bónis Samu, hogy az elégedetlen elemeket ugrassa ki, mint Tisza tette Ugronékkal; Deák azt felelte, hogy a kisebbségből könnyű kilépésre kényszeríteni akárhányat, mert az akkor is megmarad kisebbségnek, de a többség nem marad többségnek, ha sokan odahagyják.” Mikszáth Kálmán 2. köt. 127, 128. p. Ugyanakkor személyes befolyása továbbra is óriási volt. Vö. Apponyi Albert gróf visszaemlékezése pályakezdésére, Apponyi Albert 10. p., idézi Pesti Sándor 64. p.
deak-002-006-000-207207 • A bank létrehozásának tervéről lásd Kövér György 1993, 108. p.
deak-002-006-000-208208 • Sándor Pál 1986, 166. p.
deak-002-006-000-209209 • Széll Kálmánné 127. p. és Kövér György 1986, 110, 111. p.
deak-002-006-000-210210 • Csengery levele Ghyczy Kálmánhoz, Budapest, 1873. november 23. Közli Csengery Antal 328. p.
deak-002-006-000-211211 • Podmaniczky Frigyes 123. p. és Ferenczi Zoltán 3. köt. 400, 401. p.
deak-002-006-000-212212 • Jókai Mór: Deák Ferenc alakja, 1903. október 17. MTAK Kt. Ms 5081/22.
