KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A SZERB NEMZETI SZÍNHÁZNAK ADANDÓ SEGÉLY KÉRDÉSÉBEN Pest, 1868. november 14.
KÉPVISELŐHÁZI BESZÉD A SZERB NEMZETI SZÍNHÁZNAK ADANDÓ SEGÉLY KÉRDÉSÉBEN
Pest, 1868. november 14.
Pest, 1868. november 14.
Tisztelt Ház! (Halljuk! Halljuk!)
A nemzetiségi kérdés felett alkalmunk lesz kimondani nézeteinket akkor, mikor a nemzetiségi kérdés tanácskozás alatt lesz.
Én e részben azon elvet követem – amint azt talán, ha szükséges lesz, a nemzetiségi kérdés tárgyalásánál bővebben előadandom –, hogy mivel én az egységes osztatlan magyar nemzetet ismerem el politikai nemzetnek, minden, ami az állam nevében történik, menjen annak nyelvén is. De hogy a színház oly politikai tér legyen, melynél ezen elvet alkalmazni kelljen, azt nem látom be. Én a nemzetiségi kérdésben sem akarok más elvet követni, mint azt, amit igazságosnak látok. Engem nem az fog vezetni ott is, hogy egyik vagy másik nemzetiség tagjai mennyire lesznek megelégedve, hanem az, hogy az igazság érzetét követvén, mennyire leszek én magam azon véleménnyel megelégedve, mely előadatik, az igazság szempontjából; de sehogy sem tudom megegyeztetni az igazsággal azt, hogy az állam, mely politikai tekintetben egységes és osztatlan magyar állam, magára a színházra mint a magyar nyelvet művelő s egyátalában művelődési intézetre egyedül és kizárólag csak egyik nyelvű és nemzetiségű nép számára költsön a közös adókból. Erre 549nézve én azt gondolom, hogy vagy mindegyikre, vagy egyikre sem. (Helyeslés.) Ha nem vagyunk oly állapotban, hogy valamennyire adhassunk, akkor mondjuk ki, hogy kizárólag erre sem adunk.
Szégyen, gyalázat volna Magyarország magyar népességére, ha azon nehány ezer forintot úgy, mint egyes polgárai a magyar nemzetnek előteremteni nem tudnák!
Én tehát nem az indítványt akarom pártolni, hanem a javaslatban a magyar színházra ajánlott segélyt nem akarom elfogadni.
Méltánylom azon tekintetet, hogy itt az ének és zene művelésére van azon segélyezés, ez pedig nem egy nemzetiségé. Igaz, bizonyos mértékig áll; de átalánosságban nem igaz, mert az énekiskolákban bizonyosan semmit sem tanítanak németül, a gyakorlatok nem németül, nem más nyelven, hanem magyarul folynak, de a tagok is rendesen a nemzeti színházhoz kerülnek onnan. Ha ezen intézet oly alapú volna, hogy ott minden más nyelven is taníttatnék az ének, másképp állana a dolog.
Én tehát azt óhajtom, hogy sem az, ami javaslatban van, sem az, ami indítványoztatott, el ne fogadtassék.
Ha módunk volna valamennyinek adni, igenis; ha módunk nincs, az államköltségvetésből ne adjunk a magunk nyelveért se.
A műveltségre adakozott és Isten kegyelméből a Magyar Akadémiához igen szép összeggel tudott járulni a magyar nemzet.
Töröljük ki az egészt, mert nem akarok semmi igazságtalanságot pártolni, még akkor sem, ha belőle hasznot húznánk. (Átalános helyeslés.)
Képviselőházi napló 1865–1868. 10. köt. 314. p. Közli Kónyi Manó 6. köt. 93, 94. p.
