TERVEZETT CIKK ERDÉLYRŐL Pest, 1865. ősz | Deák Ferenc munkái

324TERVEZETT CIKK ERDÉLYRŐL
Pest, 1865. ősz

Nehéz időkben, midőn a nyomasztó helyzetnek iszonyú súlya alatt mind az összes állam, mind az egyes polgárok egyaránt szenvednek, a legkisebb reménysugár is, mely a dolgok jobbra fordultát ígéri, nyugtatólag hat, enyhíti a szenvedést, s a kedélyeket csillapítja. Egyiknek képzelődése a kis reménysugárt is óriás nagyságra emeli, s nem méltányolja eléggé a remény és valósulás közötti nehézségeket; a másik talán komolyabb, talán csüggetegebb kedélyénél fogva, még folyvást kétkedik, mert eszébe jutnak gyakori csalódásai, de még ez sem tagadhatja, hogy azon kis reménysugár is jólesett keblének.

Ily kedélyállapot kétségtelenül alkalmatos a keserűség eltávolítására s békülékenyebb hangulat előidézésére. De ha aztán oly események vagy oly valószínűknek látszó hírek jőnek közbe, mik a remény és aggodalom között hányatott kebleket újabban fölzaklatják, a helyzet még nehezebb lesz, s a békülékenyebb hangulatot mélyebb keserűség váltja föl. Mert semmi nem idegeníti el annyira egymástól az embereket, mint a csalódások.

A legközelebb lefolyt néhány hónapnak eseményei nem csekély reményeket költöttek egy jobb jövendő iránt Magyarországban. Némelyek minden kétkedés nélkül, mások kétkedve bár, de mégis szívesen fogadták e reményeket. De minél jótékonyabb hatása volt a reményt nyújtó eseményeknek, annál leverőbb és károsabb volna, ha valósulnának azon hírek, melyek újabban különösen Erdélyt illetőleg fölmerültek, s naponkint határozottabb alakot kezdenek ölteni.

E hírek szerint az erdélyi románok követelik mindazon jogaik elismerését, melyeket ők az 1863. évben őfelségétől s az erdélyi országgyűléstől nyertek; követelik különösen azt, hogy a román nemzet közjogilag is negyedik nemzetnek tekintessék, s e követelés teljesítése nélkül az 1848-i magyar- és erdélyországi törvényekben kimondott uniót sem akarják érvényesnek tekinteni; sőt a hír arra is kiterjed, hogy a románok e követelését a kormány támogatja, s a közelebb tartandó magyar országgyűlésre meghívatik ugyan Erdély is, de csak avégett, hogy itt az unió kérdése s a románok követelései mint oly föltételek, melyektől függ az unió elfogadása, tárgyaltassanak, más tárgyakra azonban az erdélyi képviselők résztvéte ki ne terjedjen. És így Erdély nem az 1848-i törvények értelmében, hanem egyedül ad hoc1 , éspedig mint ország lenne meghíva.

deak-002-004-005-0011 Meghatározott céllal, egyszeri alkalommal.

Ha e hírek csakugyan valók, tisztában kell lennünk mindenekelőtt aziránt, 325hogy mi az, mit alkotmányszerűleg e részben tenni szabad és lehet. Tenni pedig alkotmányszerűleg csak azt szabad és lehet, mi a törvények világos határozatával nem ellenkezik.

Kifejtem e tárgyról nézeteimet, melyek csak egyéni nézetek, s úgy szólok a dologhoz, mint egyszerű honpolgár.

Nincs e hazának oly polgára, ki azt merné állítani, hogy a sanctio pragmatica már többé fönn nem áll. Nincs, ki azt hinné, hogy az csak egyoldalú, nem pedig viszonyos és ünnepélyes szerződés, mely a trónöröklési jognak alapja, melyben e jognak megállapításához a nemzet részéről föltételek köttettek, mik éppen úgy megtartandók, mint a trónöröklés fölötti megállapodás.

A sanctio pragmatica föltételeinek egyike az, hogy a magyar korona országait egymástól elválasztani vagy fölosztani nem lehet. E föltétel mind a fejedelmet, mind a nemzetet egyaránt kötelezi, s a magyar király soha nem akarhatja, hogy a magyar koronának bármely országa ez alkotmányos kapcsolatból elválva nem Magyarországgal s a magyar korona által, hanem külön vagy teljesen önállólag vagy az osztrák birodalom tartományainak más csoportozatában tartozzék az összes birodalomhoz. Ezt a fejedelem csak akkor engedheti meg, ha mint abszolút fejedelem s a magyar sanctio pragmaticának mellőzésével akar uralkodni.

Nem fogja pedig, úgy hisszük, senki kétségbe hozni, hogy Erdély a magyar korona országai közé tartozik. A mohácsi vész után Magyarország két részre szakadván két külön fejedelemnek hódolt, s ekkor Erdélyország Magyarországnak egy részével Zápolya birtokába jutott. Számos kísérletek tétettek időnkint fegyverrel és alkudozásokkal is Erdély visszaszerzésére, s mindezen kísérletek a magyar király nevében a magyar korona jogával tétettek, s maga I. Leopold, midőn Erdélyt visszaszerezte, azon királyi levelében, melyet az erdélyieknek 1691-ben kiadott, többek közt azt mondja: Charissimam hanc Transylvaniae regionem iam a seculis inclyto nostro Hungariae regno assertam.2

deak-002-004-005-0022 E számunkra annyira kedves erdélyi országrészt, mely évszázadok óta a mi dicső Magyar Királyságunk része…; I. Lipót 1690. október 16-án adta ki az Erdély közjogi helyzetét szabályozó Diploma Leopoldinumot.

De azóta sem hozta senki kétségbe, hogy Erdély a magyar koronához tartozik; azt tehát a magyar koronától elszakasztani a sanctio pragmatica fölforgatása nélkül nem lehet.

Azt fogja talán valaki mondani, hogy Erdélyt nem akarják a magyar koronától elszakasztani, csak a szorosabb egyesülést ellenzik, s ha Erdély, mindamellett, hogy a magyar koronához tartozónak tekintetett, századokon keresztül külön állással bírhatott, miért ne lehetne a különállást a magyar korona jogának sérelme nélkül jövendőre is fönntartani.

Nincs kétség abban, hogy az alkotmányos törvényhozás teljes joggal bír másképp rendelkezni jövendőre a Magyar- és Erdélyország közötti viszonyok 326fölött, de addig, míg másképp nem rendelkezett, jogérvényes csak az lehet, mit a törvény megállapított.

A sanctio pragmaticának másik föltétele, mely az öröklési jognak elfogadásához köttetett, határozottan azt rendeli, hogy az országnak alkotott és alkotandó törvényei mindenkor szorosan megtartassanak. Minthogy pedig Magyarországban a törvényhozó hatalmat a fejedelem és nemzet csak együtt gyakorolhatják, kétségtelen igazság marad az mindenkor, hogy a már szentesített törvényt egyik fél sem változtathatja meg önhatalmával, hanem annak rendelete szorosan megtartandó mindaddig, míg azt a fejedelem és nemzet egyesült akarattal a törvényhozás rendes útján meg nem változtatják. Oly átalánosan elismert közjogi elv ez, melyet kétségbe vonni minden alkotmányos fogalommal ellenkezik.

Ha tehát létezik oly szentesített s mindeddig a törvényhozás rendes útján meg nem változtatott törvény, mely Erdélynek Magyarországgal való egyesülését elhatározta, Erdélynek oly különállása, mely e törvénnyel ellenkezik, fönn nem maradhat, hanem a törvény szorosan megtartandó mindaddig, míg azt az összes törvényhozás rendes úton újabban meg nem változtatja.

Tekintsünk végig azokon, mik e két ország egyesülésére vonatkoznak; vizsgáljuk meg, létezik-e ily törvény, s jogérvényes-e az alkotmányos értelemben.

Azon időtől fogva, midőn Erdély Zápolyának mint magyar királynak birtokába jutott, nemcsak nemzeti fejedelmeinek korában, hanem utóbb is, egész az 1848. évig mind törvényhozási, mind közigazgatási és igazságszolgáltatási tekintetben elválva, külön állott Magyarországtól.

Első Leopold kora óta mind Magyarország, mind Erdély ismételve sürgették e két országnak szorosabb egyesülését. Számos nehézségek gátolták ezt az újabb korig, míg végre Magyarország részéről az 1847/48. évi 5. és 7. törvénycikkek, Erdélyország részéről pedig az 1848. évi erdélyi országgyűlésnek 1., 2. és következő cikkei a teljes egyesülést elhatározták.

Magyarország nem kényszerítette Erdélyt az egyesülésre. Az említett 5. törvénycikknek 5. §-a világosan azt mondja, „Erdély, ha csatlakozni akar”… És Erdély csakugyan akart csatlakozni, s kimondotta ezt 1848-ban saját országgyűlésén a koronás fejedelem által is szentesített törvényekben.

Nem szükséges fejtegetni, hogy Magyarországnak 1847–1848-i országgyűlése törvényes országgyűlés volt, s kétségtelen joggal bírt a fejedelem megegyezésével a maga részéről ily törvényt alkotni.

Ami pedig az erdélyi országgyűlést illeti, ennek jogosultságáról és a teljes egyesülést elhatározó törvényeinek jogérvényességéről csak azért szólok, 327mert többször fölhozták már azon ellenvetést, hogy azon törvények alkotásában a románok részt nem vettek.

Alkotmányos országokban mindazon törvények érvényesek s teljes erejűek, amelyek alkotásában mindazon faktorok, melyek az alkotmány szerint jogosulva vannak részt venni a törvényhozásban, alkotmányszerűleg közreműködhettek. Ha ezen átalában elismert közjogi elv nem állana, minden oly esetben, midőn valamely arisztokratikus alkotmány demokratikussá változik át, sőt még oly esetekben is, midőn a cenzus leszállításával a választási jog szélesebbre terjesztetik, minden előbbeni törvényt azonnal és tettleg érvénytelennek kellene tekinteni, minthogy azokat keskenyebb alapon választott törvényhozó testület alkotta.

1848 előtt mind Magyarországnak, mind Erdélynek alkotmánya arisztokratikus volt. Az ország gyűlésére tehát csak azokat lehetett és kellett összehívni, kik az arisztokratikus alkotmány szerint részesei valának a törvényhozási jognak.

És mit végzett 1848-ban mind Magyarországnak, mind Erdélynek azon arisztokratikus országgyűlése, mely akkor egyedül volt alkotmányszerű?

Fölszabadította a népet, megállapította a jogegyenlőséget, megszüntette az adómentességet, egyszóval az arisztokratikus alkotmányt átalakította s teljesen demokratikus alapra fektette. Ugyanazon országgyűlés, mely mindezeket határozta, megállapította egyszersmind mind Magyarország, mind Erdély részéről a két országnak teljes egyesülését.

Ki volt-e zárva az említett erdélyi országgyűlésből valamely oly faktor, mely az akkori erdélyi alkotmány szerint jogosulva volt a törvényhozásban részt venni? Tétetett-e különbség az alkotmányos jog gyakorlatában a románok és mások között? A románok részint a megyékben laktak, vagy oly városokban, melyek országgyűlési joggal bírtak, részint a székely vagy szász székekben. A megyékben csak a nemesi osztály bírt szavazati joggal, csak az vehetett részt a választásokban; de a román nemes szintúgy, mint a magyar nemes; a magyar nem-nemes pedig szintúgy ki volt zárva a jog gyakorlatából, mint a román nem-nemes. E részben a nemzetiség nem tett semmi különbséget.3 A városokban, székely és szász székekben szintúgy nem volt az alkotmányos jog gyakorlata nemzetiséghez kötve, hanem más egyéb qualifikációhoz.

deak-002-004-005-0033 A papír szélére Deák Ferenc utólag ceruzával a következőket írta: „Sőt némely megyében, különösen Belső-Szolnok, Hunyad és Fogarasban több volt a román nemes, mint a magyar.” (Kónyi Manó jegyzete.)

A teljes egyesülést elhatározó erdélyi országgyűlés alkotásában tehát részt vehettek és vettek a románok ugyanazon szabályok szerint, mint a többi nemzetiségek.

Nemcsak azt lehetne kimutatni, hogy a törvényhozás tagjai között egyetértés 328volt az unió kimondására nézve, vagy legalább nyílt ellenkezés nem mutatkozott, hanem ki lehetne mutatni azt is, hogy jelentékeny állású s tekintélyes román és szász férfiak határozottan emeltek szót az unió mellett.

Így lőn alkotva Erdélyben a teljes egyesülési törvény, melyet őfelsége szentesített, s mely jogilag éppen oly érvényes, mint Erdélynek egyéb korábbi alaptörvényei, melyeket az 1848-49-i országgyűléshez hasonló alkotmányosan arisztokratikus országgyűlések alkottak; éppen oly érvényes, mint a sanctio pragmaticának elfogadásáról szóló törvények, melyeket szintoly arisztokratikus országgyűlés határozott el; szintoly jogérvényű, mint ugyanazon 1848-i törvények, melyek Erdélyben is fölszabadították a népet, megszüntették az úrbéri tartozásokat, és eltörölték az adómentességet.

Ugyan mit mondana bármely jogtudós, sőt bármely józan eszű ember, ha valamely erdélyi földesúr azt vitatná, hogy neki joga van az úrbéri tartozásokat ezentúl is behajtatni, adót pedig fizetni nem köteles, mert az 1848-i törvények, melyek az úrbéri tartozásokat és az adómentességet eltörölték, nem jogérvényesek, minthogy azok alkotásában a románok részt nem vettek. Valószínűleg kinevetnék okoskodását, mely azonfölül, hogy már magában fonák okoskodás, még valótlanságon is alapul, mivel a románoknak, mint említők, az akkori arisztokratikus alkotmány szerint kiváltságos osztálya éppen oly országgyűlési joggal bírt, mint a magyaroké, a nem kiváltságos osztály pedig se a románok között, se a magyarok között nem volt jogosítva részt venni a törvényhozásban. És így az 1848-i törvények alkotásában ugyanazon jogalapon vehettek és valósággal vettek is részt az erdélyi románok, mint a magyarok, szászok vagy székelyek. Pedig ugyanazon országgyűlés alkotta a teljes egyesülési törvényt is, s ugyanazon módon hozattak és szentesíttettek azon országgyűlésnek minden törvényei. Minő józan alapon lehet tehát egyiket érvényesnek, a másikat érvénytelennek állítani?

Valóban meglepő, hogy éppen azon országgyűlésnek törvényessége támadtatik meg, mely az igazság és méltányosság elveit követve a népet fölszabadította, s éppen azon népnek nevében történik a megtámadás, mely fölszabadíttatott, történik pedig minden alapos ok nélkül.

Ha mindezekre valaki azt mondaná, hogy a nép fölszabadítását, az adómentesség eltörlését s egyéb ilynemű törvényeket őfelsége, most uralkodó fejedelmünk is helybenhagyta, s ennél fogva érvényesek, ellenben az egyesülési törvényt az akkor uralkodott fejedelem, V. Ferdinánd őfelsége szentesítette ugyan, de a most uralkodó fölség azt újabban helyben nem hagyta, tehát az nem jogérvényes, annak csak azt felelnők, hogy ily okoskodás egyedül a Verwirkungstheorián alapul, mely a hódítási joggal ugyanazonos. A hódítás 329pedig adhat talán jogot más idegenek irányában, de nem szolgálhat jogalapul a hódítottak irányában. A hódító joga csak addig terjed, meddig fegyvere ér, s a hódítottnak nincsenek a hódító irányában morális kötelezettségei. Ez, úgy hisszük, átalános közjogi igazság, melynek valóságát a történelem is bizonyítja, s meg vagyunk győződve, hogy őfelsége népei irányában a hódításra mint jogalapra hivatkozni nem fog.

Ha tehát azon törvények, melyekben mind Magyarország, mind Erdélyország az egyesülést kimondották, teljesen alkotmányosak és jogérvényesek, sértetlenül fönn kell azokat tartani mindaddig, míg az alkotmányos törvényhozás rendes útján nem módosíttatnak.

Lássuk tehát, mit állapítottak meg az unióra nézve Magyarországnak és Erdélynek 1848-i törvényei.

A megállapodásnak egy része a törvényhozásra, más része a közigazgatásra és igazságszolgáltatásra vonatkozik.

A törvényhozásra vonatkozólag kimondotta a magyarországi törvény, hogy Magyarországnak és Erdélynek közös és egyesült legyen törvényhozása. Meghatározta, kik legyenek e közös és egyesült országgyűlésen Erdély részéről a főrendi táblának tagjai. Kimondotta, hogy az erdélyi törvényhatóságok népképviselet alapján hány képviselőt küldjenek az egyesült országgyűlésre, s ezekből mennyi választassék a megyék, székely és szász székek s vidékek által, mennyi a szabad királyi városok, mennyi a képviseletet gyakorló többi városok részéről.

Erdélynek országgyűlése mindezt határozottan elfogadta, s egyedül a számra tett egy kis módosítást, melyet Magyarország nem ellenzett. Fölosztotta továbbá az erdélyi országgyűlés a szavazatokat az egyes törvényhatóságokra, s intézkedett a választásokról és a törvény foganatosításáról.

Az ekképpen mindkét részről megállapított törvény a törvényhozást illetőleg azonnal végre is hajtatott. A Pesten 1848-ban tartott közös és egyesült magyar- és erdélyországi országgyűlésre népképviselet alapján s a törvényben kitűzött számmal megválaszttattak az erdélyi képviselők is. E választásokban szintúgy részt vettek a választóképességgel bíró románok. A megválasztott képviselők, kik között több román képviselő is volt, megjelentek, és helyöket elfoglalták.

A közigazgatás és igazságszolgáltatás terén elhatároztatott a két országgyűlés által, hogy „Erdélyben a közigazgatás és igazságszolgáltatás folyama és személyzeti szerkezete a közelebbi közös hongyűlés általi elrendezésig jelen helyzetében maradjon. Az udvari kancellária funkciója ellenben teljesleg meg lőn szüntetve, és azon hatóság, melyet őfelsége a folyó 1848. évi magyarországi 3303. törvénycikk értelmében nádor őfönségére és a magyar minisztériumra ruházni kegyeskedett, Erdélyre is kiterjesztetett mind polgári, mind egyházi, mind kincstári, mind katonai igazgatás tekintetében és átalán az igazgatás minden ágazataira nézve.”

Kimondotta továbbá mind Magyarország, mind Erdély, hogy az egyesülésnek teljes végrehajtására szükséges lépések megtétessenek, s e tárgyban kimerítő törvényjavaslatok terjesztessenek a legközelebbi hongyűlés elébe, s vezérelvül kimondatott a magyarországi 7. törvénycikk 5. §-ában az is, hogy „Magyarhon Erdély mindazon törvényeit és szabadságait, melyek amellett, hogy a teljes egyesülést nem akadályozzák, a nemzeti szabadságnak és jogegyenlőségnek kedvezők, elfogadni s fönntartani kész”.

Az erdélyi országgyűlés választott is azonnal saját kebeléből egy bizottságot4 , mely a teljes eggyé alakulás részletei iránt a magyar minisztériumot fölvilágosítsa, Erdély érdekeinek Magyarországéiba leendő illesztésére közremunkáljon, s a közelebbi közös hongyűlés elébe terjesztendő törvényjavaslatokhoz anyagot nyújtson. Elfogadta Erdély is az összes lakosokra kiterjedő jogegyenlőséget nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül, örök és változhatatlan elvül ismerte el azt, s minden azzal ellenkező addigi törvényeit eltörlötteknek nyilvánította.

deak-002-004-005-0044 Az úgynevezett erdélyi unióbizottságot az unió végrehajtásával kapcsolatos részletes jogszabályok előkészítésére.

Magyarországnak és Erdélynek e törvényeiben tehát el lőn határozva a két országnak közös és egyesült törvényhozása, mely azonnal életbe is lett léptetve. De kimondatott egyszersmind Magyarországnak erre vonatkozó 5. törvénycikkében az 5. § második felében, hogy az erdélyi királyi hivatalosakra s képviselőkre megállapított rendelkezés csak a közelebbi magyar hongyűlésre terjed, azon túl az erdélyi érdekek képviseltetésének elrendezése az egyesült törvényhozás föladata leend.

A közigazgatást illetőleg csak az erdélyi kancelláriára és a felelős magyar minisztériumra vonatkozólag tétetett intézkedés. A politikai kormányzatnak s igazságszolgáltatásnak minden egyéb ágaira nézve pedig a végelhatározás a közelebbi közös országgyűlésnek tartatott fönn, magában értetődvén, hogy a már véglegesen elfogadott jogegyenlőség elvének addig is életbe kell lépni.

Ezekből áll röviden Magyar- és Erdélyország azon törvényeinek tartalma, melyek által 1848-ban e két ország egyesülése megállapíttatott. E szentesített törvények az alkotmányos törvényhozás útján azóta semmi részben nem módosíttattak, s el nem töröltettek, következve ma is jogérvényes törvényeknek tekintendők. Az erdélyi országgyűlés, mely e törvényeket alkotta, azon nyilatkozattal lőn berekesztve, hogy ez volt Erdélynek utolsó országgyűlése. S e nyilatkozat egyenes következése volt a törvény azon határozatának, hogy 331ezentúl Magyarországnak és Erdélynek közös és egyesült legyen országgyűlése. A törvény e rendelete szerint igen természetes, hogy Erdély külön országgyűlést többé nem tarthatott.

Magyarországnak és Erdélynek első közös országgyűlése, mely 1848-ban Pestre hívatott össze, s melynek föladata lett volna az egyesülés kivitelének mindazon részei fölött, melyek mind a magyarországi, mind az erdélyi törvények által e közös és egyesült országgyűléséhez tartozóknak nyilváníttattak, intézkedni, a közbejött szerencsétlen események miatt be nem végezhette teendőit. A viszonytagságok lesodorták az országgyűlést azon térről, melyen megindult. Magyarországnak, Erdélynek és az összes birodalom minden népeinek alkotmánya fölfüggesztetvén abszolút kormányforma lépett helyébe. Az abszolutizmus, mely átalános merev centralizációra törekedett, nem respektált semmi alkotmányos törvényt, hiszen éppen azért volt abszolutizmus. Azon törvényeket sem respektálta tehát, melyek Magyarország és Erdély egyesülését megállapították.

Később, 1860-ban az abszolutizmus tért kezdett engedni az alkotmányosságnak. Kiadatott az októberi diploma és a februáriusi pátens. Magyarországnak is megígértetett az alkotmányosság visszaállítása, s 1861-ben a magyar országgyűlés összehívatott, de csonkán, mert Erdély, mely az 1848-i szentesített és e részben tettleg életbe is lépett törvények szerint kiegészítő része volt a magyar törvényhozásnak, és így alkotmányszerűleg meghívandó lett volna, éppen nem lőn meghíva, s így a ki nem egészített országgyűlés nem vala képes törvények alkotásába bocsátkozni, hanem követelte mindenekelőtt a törvény szabta kiegészítést, s kijelentette, hogy az ország alkotmányos önállásának, törvényes függetlenségének fönntartását legszentebb kötelességének tartva, semmi oktrojált törvényt el nem fogadhat.

Az országgyűlés föloszlattatott, és ismét abszolút kormányzat alá került az ország. Az abszolutizmusnak e második korszakában hívatott össze Erdélyben 1863-ban egy országgyűlés, melytől azonban a magyar és székely visszavonult.5

deak-002-004-005-0055 1863. július 12-én az országgyűlés magyar és székely képviselői az uralkodóhoz intézett feliratukban törvénytelennek minősítették az országgyűlést, s nem vettek azon részt.

Csak abszolút rendszer mellett történhetett ez országgyűlésnek összehívása, melynél mind Magyarországnak, mind Erdélynek jogilag szentesített törvényei teljesen ignoráltattak. Legfőbb hatalommal oktrojáltatott új választótörvény, s oktrojált volt maga az országgyűlés is.

Ott, hol alkotmány jogilag még nem létezett, első lépésnek az oktrojálás, mely mellett alkotmány adatik azoknak, kik előbb azzal nem bírtak, talán nem helytelen. De hol már jogilag létezett oly alkotmány, mely a nemzet életéből fejlett ki, melyet századokon keresztül fejedelmek királyi esküi és 332hitlevelei, sőt a legünnepélyesebb államszerződés (sanctio pragmatica) biztosítottak, az oktrojálás alkotmányellenes, sőt egyenes negációja6 az alkotmánynak.

deak-002-004-005-0066 Tagadása.

Az 1863-ban tartott országgyűlés tehát és ennek határozatai se Magyarország, se Erdély részéről nem tekintethetnek alkotmányosaknak. Egyedül a helytelen és káros Verwirkungstheoriának elvéből származhattak azok, azon elvből, mely egész Magyarországnak és Erdélynek ünnepélyesen biztosított alkotmányát végképp meg akarta semmisíteni, hogy Erdély egy részének új alkotmányt oktrojáljon.

Most, midőn őfelsége kegyelmesen kijelentette, hogy alkotmányos alapon óhajtja a fönnforgó kérdések kiegyenlítését, hinnünk kell, hogy a Verwirkungstheoria végképpen megszűnt; mert e teória és az alkotmányosság a legélesebb ellentétben állnak egymással. Alkotmányos alapon építeni és alkotmányellenes szempontból kiindulni lehetetlen.

Ha tehát a Verwirkungstheoria megszűnt, fönn kell állani a jogilag meg nem szűnt s el nem vesztett alkotmánynak. Ugyanazért azt hisszük, hogy azon erdélyi országgyűlésre, mely az 1848-i törvényektől eltérőleg most közelebb fog összehívatni, Erdély meghívott törvényhatóságai képviselőik által, az egyes meghívottak pedig saját személyökben csak azért fognak megjelenni, hogy kijelentsék ragaszkodásukat azon törvényekhez, melyek alkotmányos úton hozattak, s még eddig alkotmányos úton megváltoztatva nem lévén, most is jogérvényesek; hogy kijelentsék, hogy mindazt, mit a törvényekben vagy megváltoztatni, vagy bővebben kifejteni célszerű volna, egyedül Magyar- és Erdélyországnak az 1848-i törvények értelmében összehívandó egyesült közös országgyűlésén lehet elvégezni; hisszük, hogy őfelsége is csak azért hívja össze ez erdélyi országgyűlést, hogy újabban tájékozhassa magát Erdély népeinek azon kívánataira nézve, melyek az alkotmány sérelme nélkül a törvény szerint egyedül illetékes magyar- és erdélyországi egyesült országgyűlésen tárgyalandók, s a haza közérdekében elintézendők lesznek. Hisszük végre, hogy a közelebbi december 10-i országgyűlésre őfelsége az erdélyieket, mint ez országgyűlés kiegészítő részeit, az 1848-i törvények értelmében fogja meghívni.

Magok Erdély polgárai is csak ez úton érhetnek célt. Azok, kik az egyesülést mindenben az 1848-i törvények szerint kívánják létrehozni, s azok is, kik az egyesülés kivitelének több pontjaira nézve talán eltérő véleményben vannak, egyedül e közös országgyűlésen adhatják elő jogosan és siker reményével nézeteiket s kívánataikat, csak ott vétethetnek azok tárgyalás és elhatározás alá. Minden egyéb mód sikeretlen és alkotmányellenes.

333Nézzük át röviden, hogy közjogilag miként áll a kérdés alkotmányos törvényeink szerint.

Az 1848-i törvények, mind a magyarországiak, mind az erdélyiek, elhatározták, hogy Magyarországnak és Erdélynek közös legyen országgyűlése, s Erdély már a közelebbi országgyűlésre küldje el képviselőit, jövendőre pedig az erdélyi érdekek képviseltetésének elrendezése Magyar- és Erdélyország egyesült törvényhozásának föladata leend.

E törvény 1848-ban tettleg életbe is lépett azáltal, hogy Erdély azon országgyűlésre csakugyan elküldötte képviselőit. Az erdélyi érdekek képviseltetésének további elrendezése nem történhetett meg 1848-ban a közbejött szerencsétlen események miatt. Tartatott ugyan 1861-ben országgyűlés, de arra Erdély nem lőn meghíva, s így az nem volt a két ország egyesült országgyűlése, s nem lévén alkotmányosan kiegészítve, törvényeket nem is alkothatott, és így a közelebb összehívandó egyesült országgyűlésnek kell e föladatot teljesíteni.

Az 1848-i törvények világos rendelete szerint tehát Erdélynek képviselői oly kiegészítő részét teszik a magyar országgyűlésnek, hogy azoknak a törvényben kiszabott módon leendő meghívása nélkül a magyar országgyűlést kiegészítettnek tekinteni nem lehet. A ki nem egészített országgyűlés pedig se az egyesülés kérdésében, se más tárgyakban nem intézkedhetik, mert amint az 1861-i föliratokban is kifejeztetett, magát alkotmányosan határozatképesnek nem tekintheti.

A közigazgatás terén az 1848-i törvényekben csak az egykori erdélyi kancelláriára és a felelős minisztériumra vonatkozólag tétettek végleges intézkedések. Minden egyéb tárgy elrendezése ugyanazon egyesült országgyűlésre bízatott.

De ha az országgyűlés ki nem lesz egészítve, mindezekben semmi nem történhetik.

Minden tekintetben szükséges tehát, hogy a magyar országgyűlés teljesen ki legyen egészítve, mi csak úgy történhetik, ha Erdélynek képviselői szorosan az 1848-i törvények értelmében hívatnak meg. Meg nem híni azokat, vagy oktrojálás mellett a törvénytől eltérő módon híni meg, annyi volna, mint a kitűzött célnak elérését már a kiinduláskor lehetetlenné tenni.

Lehetnek az említett 1863-i erdélyi országgyűlésnek törvényei között olyanok, mik a kedélyek megnyugtatását, az ország kára s a közérdekek sérelme nélkül eszközölhetik; az ily törvényeket célszerű lesz minden tekintetben jogérvényes, alkotmányos törvényekké tenni. Ez pedig csak úgy történhetik, ha alkotmányos úton, a törvény értelmében kiegészített országgyűlésen állapíttatnak meg.

334De nincs is okuk Erdély polgárainak félni ez egyedül alkotmányos útnak követésétől, hiszen az egyesülésről szóló 7. törvénycikk 5. §-a világosan azt mondja, hogy „Magyarhon Erdély mindazon külön törvényeit és szabadságait, melyek amellett, hogy a teljes egyesülést nem akadályozzák, a nemzeti szabadságnak és jogegyenlőségnek kedvezők, elfogadni s fönntartani kész”.

Ami ekképpen szorosan alkotmányos úton megállapíttatik, az mindenesetre biztosabban számíthat állandóságra, mint az oktrojált jogok és engedmények.

Oly alkotmányos országban, melynek alkotmánya nem ajándék volt, hanem a nemzet életéből fejlett ki, századokon keresztül szilárdult meg, sőt ünnepélyes szerződéssel is biztosíttatott, az államnak legerősebb támasza az állam polgárainak azon erős hite, hogy az alkotmányt a főbb hatalomnak parancsoló szava egyoldalúlag meg nem változtathatja, s ha módosítások szükségesek, azok csak a két fél egyetértésével hozathatnak létre. Egyoldalú változtatások állandóságában nem bízik a nép, mert azt hiszi, hogy más körülmények között a hatalom ismét megváltoztathatja egyoldalúlag tett módosításait. Oktrojált alkotmányoknál állandóságukhoz csak akkor lehet bizalommal a nép, ha az új alkotmány nem a nemzet akaratának ellenére – hatalom szavával eltörlött régi alkotmány romjain – emeltetett föl. Ellenkező esetben aggódni fognak a polgárok, hogy amint egyoldalúlag eltöröltetett a régi, úgy az új alkotmány is egyoldalú változtatások gyakori lehetőségének lesz kitéve.

Van és lesz is mindenkor a törvényhozásnak joga valamely törvényt alkotmányos úton eltörölni, módosítani vagy annak helyébe újat alkotni. De senkinek nincs joga alkotmányos országban azon elvet elismerni, hogy az alkotmányos úton hozott és szentesített törvényt – a törvényhozás rendes útjának mellőzésével – egyoldalúlag szabad változtatni vagy eltörölni; mert ha ez szabad volna, nem nyújtanának a törvények biztosságot, s az egész alkotmányos élet nem volna egyéb csalódásnál. Midőn valamely törvény alkotása fölött folynak a tanácskozások, a törvényhozó testnek bármely jogosult tagja előadhatja nézeteit, föltételekhez kötheti szavazatát, de ha már a törvény a törvényhozás alkotmányos faktorainak közreműködésével megalkottatott, elfogadásához föltételeket kötni nem lehet.

Az erdélyi románok ugyanazon Erdélynek polgárai, mely az említett 1848-i törvényeket alkotta; ugyanazon törvényhozó hatalom alatt állottak ők is. Mi jogalapon köthetnének tehát most föltételeket azon törvények elismeréséhez, melyeknek alkotásában ők is részt vettek? Nem sokkal egyszerűbb, jogosabb-e, ha követeléseiket azon törvényhozó testület elébe terjesztik, 335mely mindaddig, míg az 1848-i törvények alkotmányos úton meg nem változnak, egyedül van jogosítva határozni az egyesülés kérdései fölött, s melynek népképviselet alapján ők is tagjai lehetnek?

Azt sem tartanám törvényesnek, hogy Erdély egyedül és kizárólag az egyesülés tárgyalására küldjön képviselőket.

Az 1848-i törvények nemcsak az egyesülés kérdéseire szorítják az erdélyi képviselők részvétét, hanem megszorítás nélkül szólanak Magyarország és Erdély egyesült országgyűléséről; a törvényt pedig félig megtartani, félig mellőzni annyi, mint azt egyenesen megszegni.

Egyszóval, ha Erdély vagy éppen nem, vagy nem szorosan az 1848-i törvények értelmében hívatik meg, az országgyűlés mint ki nem egészített testület minden törvényhozási működésében meg lesz gátolva.

Áttérek most a románoknak azon kívánatára, hogy mivel őket már őfelsége és az 1863-i erdélyi országgyűlés közjogilag is negyedik nemzetnek nyilvánította, ismertessenek el jövőre ünnepélyesen Erdélyország negyedik nemzetének.

Erdélyország közjogának századok óta egy alapeszméje volt, melyhez hasonló Magyarország közjogában teljesen ismeretlen, s ez azon eszme, hogy Erdélyben az államot egymástól elkülönözött territoriummal s külön politikai állással bíró három nemzetnek, a magyarnak, székelynek és szásznak uniója képezi.

Nem kívánok visszamenni azon régi korra, midőn még a XV. században Zsigmond alatt a magyar, szász és székely nemzet egymással szövetkeztek. E szövetkezés, úgy hiszem, inkább védelmi volt, mint közjogi, s főképp Zsigmond gyönge és zilált kormányának lehetett következése.

De miután Erdély a mohácsi vész következtében Magyarországtól tettleg elszakadt, mind nemzeti fejedelmeinek korában, mind azután is az újabb korig fönnállott s közjogilag lényegesnek tekintetett a három nemzet uniója (unio trium nationum). Az erdélyi törvények, különösen az Approbaták III. részének első cikkei7 világosan említik ez uniót az 1613., 1630. és 1649. évi erdélyi törvényekre (conditio) hivatkozva, s megállapították az esküformát is, melyet az ország lakosainak az unióra le kellett tenni.

deak-002-004-005-0077 Approbatae constitutiones regni Transilvaniae et partium Hungariae eidem annexarum (Erdélyországnak és Magyarország hozzá kapcsolt részeinek jóváhagyott végzeményei) – az erdélyi törvények 1653-ban összeállított gyűjteménye.

Miután Erdély ismét visszakerült a magyar király uralma alá, s I. Leopold Erdély jogainak biztosítására az úgynevezett Leopoldinum diplomát 1691-ben véglegesen kiadta, az „unio trium nationum” eszméje mint az erdélyi közjog alapja továbbra is fönntartatott. Ugyanis e diploma 1692-ben a szebeni országgyűlésen be is cikkelyeztetvén, az e tárgyban alkotott törvények címe a következő: Articuli Dominorum regnicolarum trium nationum regni Transylvaniae 336et partium Hungariae eidem annexarum.8 A törvénycikkekben az erdélyi rendek mindenütt Erdélyország három natióból álló statusainak neveztetnek. A kormányzó megesküszik, hogy az uniót minden cikkelyeiben megtartja. Erdélyország vitézlő rendeinek főgenerálisa világosan azt mondja esküjében, hogy ő nemes Erdélyország három nemzetből álló statusainak választásából nyerte hivatalát. Az erdélyi kancellárnak országgyűlésileg adott utasításban, vagyis mint a törvényben neveztetik, conditiókban többek között az határoztatott, hogy „az országot concernáló expeditiók9 a natiók három pecsétjével a közönséges gyűlésben pecsételtessenek meg”. S e rendelet később is mindig fönntartatott.

deak-002-004-005-0088 Erdélyország és Magyarország hozzá kapcsolt részei három nemzetének törvényei.

deak-002-004-005-0099 Az ország illetőségében kiadott iratok.

Még több adatot lehetne fölhozni, de hiszen ezekből is világos, mit amúgy is minden erdélyi tud, hogy a három nemzet uniója mint alapeszme vonult keresztül Erdély közjogán, s az újabb időkig Erdélyország törvénye szerint azon országos főbb hivatalokra, melyeknek betöltése csak az országgyűlés kijelölése következtében történhetett, mind a három nemzetből egyenlő számmal kellett az országgyűlésnek alkalmatos egyéneket kijelölni.

Erdélyországban tehát a három nemzet egy államtestben egyesült ugyan, de mint politikailag is külön nemzet volt mindenik az államtestnek tagja. Mindenik nemzet elkülönözött territoriummal bírt, mindeniknek volt saját belrendezése, némely külön jogai s több vagy kevesebb statutarius hatalma10 .

deak-002-004-005-01010 Belső szabályrendeletek alkotására feljogosított, közigazgatási autonóm hatalma.

E három nemzet szoros értelemben nem a nemzetiségek különfélesége szerint alakult. A magyar nemzet territoriumának tekintettek a megyék s némely városok. A székelyek territoriuma volt a Székelyföld, a szászoké a Szászföld, vagyis mint neveztett, fundus regius11 . A magyar territoriumon román volt a nép többsége, de laktak ott szászok is, s laktak kétségtelenül oly székelyek is, kik a székely territoriumról oda lejöttek. A Szászföldön igen sok a román, van ott magyar is, székely is, de mindenik, bármely nemzetiséghez tartozott legyen, azon nemzet tagjának tekintetett, melynek territoriumán lakott.

deak-002-004-005-01111 Királyföld.

Csak a román nemzetiségnek, mely pedig számra nézve az ország lakosainak többségét teszi, nem volt közjogilag külön territoriuma, s az unióban nem tekintetett külön politikai nemzetnek, hanem egyénileg, politikai tekintetben a három nemzet közül azon nemzethez számíttatott, melynek territoriumán lakott. Ennélfogva tehát nem volt kikötve a törvényben, hogy a főbb hivatalokra román is jelöltessék ki, de azon körülmény, hogy valaki nemzetiségére román volt, senkit a kijelölésből ki nem zárhatott, csakhogy nem úgy, mint román, hanem mint a magyar, székely vagy szász nemzet tagja jött a kijelölésbe.

337És ez volt az, mit a románok igazság és méltányosság tekintetéből sérelmesnek, sőt lealázónak tartottak.

Magyarország ellenben nem különálló, külön territoriummal s külön politikai jogokkal bíró egyes nemzetek szövetkezésén alapul, a magyar közjog ez eszmét nem ismeri.

Vannak itt is többféle nemzetiségek, azoknak lehetnek, sőt vannak is nemzetiségi jogos igényeik; de nincs elkülönzött politikai állásuk, nincs kikerekített külön territoriumjok, nincsenek oly jogaik, melyek őket egyenesen és egyedül mint politikailag külön nemzetet illetnék. Itt minden föld Magyarország földe, minden lakos Magyarország polgára, s nemzetiségénél fogva senki nincs gátolva polgári jogainak élvezetében. S valamint e fogalomban „Magyarország” az ország területének minden része bennfoglaltatik, bármily nemzetiségű honpolgárok lakják is azt, úgy e fogalom, „magyar nemzet” nemcsak a magyar ajkúakra van szorítva, hanem az ország minden más ajkú lakosaira egyaránt kiterjed; s valamint a haza érdekében van, és minden polgárnak kötelessége jövendőre is fönntartani e történelmi s közjogi alkotmányos alapon nyugvó politikai egységet, mely nélkül az ország rövid idő alatt szétfoszlanék, úgy másrészről Magyarország azon polgárainak, a politikai értelemben vett magyar nemzet azon tagjainak, kik nem a magyar nemzetiséghez tartoznak, minden valóságos nemzetiségi jogos igényeiket igazság és méltányosság szerint figyelembe venni, s az ország közérdekének kockáztatása nélkül teljesíteni kötelességünk.

Tekintve már a románok fönt említett kívánatát, következők az eshetőségek, melyeknek különfélesége szerint különféle szempontból kell kiindulni.

Vagy létrejön Magyarország és Erdély teljes egyesülése azon alapokon és azon terjedelemben, mint azt az 1848-i törvények kijelölték, s az egyesülés, mint említettük, mindenben teljes és tökéletes lesz. Ez esetben azon fogalomnak, hogy a románok politikai negyedik nemzetnek ismertessenek el, nincs valóságos politikai értelme; mert akkor, valamint Magyarországban nincsenek, úgy Erdélyben sem lesznek külön politikai nemzetek, hanem valamennyien egy hazának leszünk mindenben hasonjogú polgárai, egy politikai nemzetnek tagjai. Ha tehát nem lesz politikailag különálló három nemzet, mi értelme volna annak, hogy a románok negyedik nemzetnek ismertessenek el?

Vagy megtörténik ugyan az egyesülés, de az egyesült országgyűlés jónak látja az 1847/48. évi 7. törvénycikk 5. §-ának értelmében Erdélyre nézve a magyarországiaktól eltérő némely külön törvényeket meghagyni vagy alkotni. Akkor két eset fordulhat elő.

Egyik eset az lehetne, hogy az Erdély részére meghagyott külön törvények 338sem foglalnák magokban Erdély régi közjogának azon alapeszméjét, mely szerint ott az állam három külön politikai nemzet egyesüléséből áll, hanem a három nemzet politikai uniója megszüntnek tekintetnék. Ekkor Erdélyben szintén nem lévén három külön politikai nemzet, fölösleges volna egy negyedik külön nemzetet fölállítani, mert egyik nemzetnek sem lévén mint politikai nemzetnek külön jogai, a román nemzet sem igényelhetne ily jogokat. Az ő tisztán nemzetiségi jogos igényei pedig szintúgy méltánylandók lesznek, mint más nemzetiségekéi.

A másik eset az lehetne, hogy az egyesülés mellett is fönntartatnék Erdélyben a három nemzet politikai fogalma, s azoknak némely külön politikai jogok adatnának vagy hagyatnának meg. Ez esetben, már tekintve a helyzetet is, méltányosnak és igazságosnak hiszem, hogy Erdélyben a román éppen úgy nemzetnek tekintessék, mint a többi.

Egyszóval bármiképp dől is el Magyarország és Erdély egyesülésének részletes kivitele, a teljes, tökéletes egyenjogúság az, mit a románoktól sem lehet megtagadni, s minél többet ők sem kívánhatnak.

De mindezek fölött határozni csak az 1848-i törvények szerint összehívandó közös és egyesült magyar- és erdélyországi gyűlés van alkotmányosan jogosítva; s a közelebb tartandó erdélyi országgyűlésen csak annyit lehet, de annyit kell is a románok megnyugtatására nyilvánítani, hogy azon esetben, ha Erdélyben jövendőre is fönntartatik a három külön politikai nemzetnek eddigi politikai fogalma bármi külön jogokkal, a román is el fog ismertetni negyedik nemzetnek. Ellenben, ha a többi három nemzet közjogi értelemben megszűnik külön politikai nemzet lenni, akkor nem lévén a negyedik nemzet fölállításának sem szüksége, sem valóságos értelme, az elismerés fölösleges, hanem a románok is szintúgy részesei lesznek a teljes jogegyenlőségnek, mint mások.

Magyarország 1848-ban elhatározta, s Erdély az 1. törvénycikkben ünnepélyesen elfogadta minden lakosok jogegyenlőségét nemzet-, nyelv- és valláskülönbség nélkül mint örök és változhatatlan elvet, s az ezzel ellenkező eddigi törvényeket eltörlötteknek nyilvánította. Eltöröltetett tehát azon törvény is, mely a magyar, székely és szász nemzetnek több jogot adott, mint a román nemzetnek, s ettől visszalépni többé nem lehet. A vallást illetőleg nemcsak ez említett törvényekben, hanem a 9. törvénycikkben is határozottan kimondotta az 1848-i erdélyi országgyűlés, hogy „minden törvényesen bevett vallásfelekezetek, melyek közé a nem egyesült görög szertartásúak is értetnek, teljes és tökéletes jogegyenlőséggel bírnak, mind vallásgyakorlási, mind politikai igények tekintetében”.

339Nyelvbeli és nemzetiségi követeléseik a románoknak szintúgy tárgyai lesznek a közös országgyűlésnek, mint egyéb nemzetiségek igényei, s az országgyűlés méltányolni fogja mindazt, mit e részben igazságosnak s az ország közérdekeivel összeegyeztethetőnek találand. Vallás-, iskolai s nevelési ügyekről, e részbeli autonómiájuknak sérelme nélkül, gondoskodni hasonlóul a közös országgyűlésnek leend föladata.

Mindezek fölött intézkedni a közelebb összehívandó erdélyi országgyűlésnek joga nincs. De van igenis joga erre az összehívandó egyesült országgyűlésnek, s e jogot a haza érdekében gyakorolni kötelessége is. Megnyugodhatnak ebben az erdélyi románok, ha céljok messzebb nem vág, mit rólok föl nem teszek.

Eredetije ismeretlen. Közli Kónyi Manó 3. köt. 477–495. p.