A BÉKÉSMEGYEI SÉRELEM TÁRGYÁBAN.

Teljes szövegű keresés

A BÉKÉSMEGYEI SÉRELEM TÁRGYÁBAN.
A KK. és RR. 1835. október 31-dikén tartott kerületi űlésökben tanácskoztak a főrendek viszonüzenetéről a békésmegyei sérelem tárgyában. Békésmegye ugyanis követeinek adott abbeli utasítása támogatására, hogy az elejtett úrbéri V. és VIII. t.-czikkek megalkotását sürgessék, körlevelet bocsátott a törvényhatóságokhoz, melyről Deák Ferencz a szeptember 14-én tartott kerületi űlésben azt mondotta, hogyha az is lázítást foglal magában, akkor csak rakják a KK. és RR. egyenkint és összesen béklyóba karjukat, mert aligha csak egy is van közöttük, ki egy vagy más tárgyban valaha ne szólott volna oly szabadon vagy szabadabban is. E körlevél következtében királyi leírat érkezett a megyéhez, mely, mint Deák F. ugyanazon kerületi űlésben kimutatta, négy rendbeli sérelmet foglalt magában: 1. hogy királyi biztos küldetett ki a főispáni törvényes hatóság elmellőzésével; 2. hogy a megyei határozat miatt egyes tagok vétetnek vizsgálat alá; 3. hogy lázításnak neveztetik a kir. resolutió által el nem fogadott V. és VIII. t.-czikkelyek pártolására intézett felszólítás, és 4. hogy a megyék levelezési joga már nem csak kétségbe vétetik, hanem épen felsőbb ordinatióktól függőnek nyilváníttatik.
A KK. és RR. e tárgyban készült felirati javaslatára a főrendek azt felelték, hogy a szóban levő körlevél a meg nem elégedésnek, a bizodalmatlanságnak és nyughatatlanságnak lázító magvait igyekezvén elszórni, ennek szerzői iránt vizsgálatot rendelni a felségnek nem igaza, hanem kötelessége volt. Sérelem tehát nem forogván fenn, felszólítják a KK. és RR.-ket, álljanak el annál inkább a felírattól, mivel Békés főispánja alkotmányos tiszte 173szerint az országos tanácskozások által el lévén foglalva, egy más kir. biztosnak kiküldése az 1805-dik t.-czikkelylyel sem ellenkeznék.
Deák Ferencz: A KK. és RR. gyülekezetében felolvasott körlevelet lázítónak s nyugtalanság és bizodalmatlanság magvait hintegetőnek ugyan nem találja; de úgy látja, hogy némi jövendölési erővel bir. Azt mondják ugyanis benne Békés rendei, hogy létezett-e az urbéri V. és VIII. czikkelyek elejtésére nézve az oligarchiának térítő propagandája? s kik és miként hatottak törvénytelen mellékes befolyással törvényhozásunkra? azt elhatározottan csak azért sem akarnák állítani, hogy találta magát senki se érezze. De biz a főrendek üzenetéből úgy látszik, hogy valaki magát találva érzette. A végzés, melynek törvényhozás útján illető helyütt megváltoztatására Békés vármegye az ország törvényhatóságait felszólította, ezen táblának is végzése, úgy valamint a főrendeknek, s itt magát mégis találva senki sem érzete; de igenis a főrendeknél, s ők igen iparkodnak magukról a bizodalmatlanság súlyát elhárítani. De a bizodalom kényszerítést nem fogadhat el; meg kell azt érdemelni, s annak önként magától kell teremni, mint az égi harmatnak. Ha valahol, itt áll az «non fit hoc verbis Marce». Tetteket mutassanak a főrendek, ha bizodalmat akarnak nyerni, ha capacitálni akarják a nemzetet, hogy bizodalmatlanságot nem érdemlettek. Reményli a szónok, fel fogja még a KK. és RR. bölcsesége a nem elvetett, csak a junctimra bizakodásban elhalasztott V. és VIII. czikkelyeket e diaetán ébreszteni. Ott lesz az alkalom, hogy Békésnek bizodalmatlanságát tettleg megczáfolják a főrendek. Fogjanak velünk kezet, iparkodjanak összevetett vállal a haza méltó kivánatait sikeresíteni; de puszta szavakkal azt a bizodalmatlanságot eldisputálni annál kevésbbé lehet, mert az ily szólítgatások az emberi elmét hasonlítgatásra ingerlik, s ha üzenetük olvasója megemlékezik, kik által s mi miatt estek el a diaetán nemzetünknek legforróbb kivánatai, oly resultatumok őrlődnek ki, melyeket puszta szavakkal akarni eldisputálni nevetséges igyekezet. Beszéde folytában több egyebek után a főispán itteni jelenléte szükségét taglalgatván, csudálkozék, hogy felejtkezhettek el a főrendek mindazon számos szerencsétlen példákról, melyekben a főispánok diaeta alatt, sokszor önindulatjokból, sokszor a politika, az administratió őrve alatt, sokszor kormányparancs következtében Pozsonyból el-eltávoztak. Azt mondják a főrendek, hogy a békési főispán megyéjébe le nem mehetett, mert a főispánokra a diaetán törvényes kötelességök szerint is szükség van. Hát Bars vármegye főispánjára nem volt 174szükség, midőn elment Barsba erőnek erejével követet választani, a mikor, mint a következés fényesen megmutatta, követválasztásra szükség épen nem vala? vagy azon más főispánokra, kik le-leszaladtak restaurálgatni, s az isten tudja minő gyűléseken praesideálgatni, a hol bizony nem igen vívták ki magoknak a RR. tetszését, nem volt itt szükség? Mindezek nélkül a diaeta ellehetett, tanácskozhatott, végezhetett; de mikor Békést comissióval akarták megajándékozni, már a békési főispán nélkül a diaeta annyira el nem lehetett, hogy készebbek valának, csakhogy ő valamikép el ne távozzék, mást, t. i. más főispánt leküldeni, a ki nem is diaetai foglalatossága, hanem csak vérségi összeköttetése miatt nem vállalta el a derék megbizást. A szónok ezeket, s miket az előtte szólók mondottak, minden, most legalább helyt épen nem fogható, kimélgetés nélkül a főrendeknek tudtul adatni kivánja, és kivánja nekik magyarázgatni, hogy a statusok által pártolt sérelem abban áll, a mire ők egy szót sem felelnek. Azt is szeretné nekik kereken megmondani, hogy soha se képzelgessék biz ők magokat a haza s a megyék ellenében a közrend egyedüli oszlopainak, mert ez ugyan nevetséges képzelgés, s hogy iparkodjanak inkább velünk egyesülve a nemzet kivánságait előmozdítani: így az irántok tán már létező bizodalmatlanság megszünhetik, de szóval, ellenkező tetteik ellenében, bizodalmat bizony ez életben soha sem nyernek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem