A BIRÓI PARANCSOK ELTÖRLÉSÉRŐL.

Teljes szövegű keresés

A BIRÓI PARANCSOK ELTÖRLÉSÉRŐL.
A KK. és RR. május 21-dikén tartott országos ülésében «a biróságok rendezéséről» szóló és a birói parancsolatokat eltörlő XXII. t. cz. javaslatának tárgyalása alkalmával Stojka Imre b., Máramaros követe, világos utasításánál fogva inditványozta annak kimondását, hogy «ha minden más birói parancsolat megszüntetik is, maradjon fönn az, hogy a perlekedő fél, miután perét valamelyik törvényszéken elvesztette, időközben is, annyival inkább pedig ha ügyétől minden törvényes biró által elvettetett, királyához orvoslásért folyamodhasson.» Szabó Péter az ország rendes biráitól cum clausula salvificatoria keletkező parancsokon kívül azok eltörlését is inditványozta, melyek jure superinspectionis regiae a Cancellaria által szoktak kiadatni. Az elnök nem helyeselte a véleményt, hogy minden királyi birói parancs megszüntessék, mert míg a kir. hatalom fönmarad, az 1790: I. t. cz.-ben megállapított fölvigyázás jogának is fönn kell maradnia.
Deák Ferencz: Többszöri ismétlés után lassankint a különösségeket is megszokja az ember, és én a Máramaros vármegyei érdemes követ által előadott utasításon annyira nem bámulok, mint 65Barsnak érdemes követe; mert ha combinálnom szabad, azt hiszem, hogy ugyanazon uralkodó lélek, melyet Torna vármegye érdemes követe multkor a bereghi utasítás előadása alkalmával megemlített, most pusztítva szállott által Máramaros vármegyére, s meg akarta egyik alapos törvényünket rontani; azonban ezen utasításnak is van jó oldala, t. i., hogy különössége miatt pártolni senki nem fogja, s így legalább kárt semmit sem tehet. Én nem is látom szükségesnek ellenmondást tenni ellenében, mert pusztán s nyom nélkül hangzik el közöttünk az egész kivánság, s következése más nem lesz, mint azon közvélemény, melyet azt átalában kárhoztatja. Sőt én azt hiszem, hogy a fejedelem sem fogadná el a királyi hitlevélnek ellenére ezen ajánlást, mert az a biráknak alaptörvényeinkben gyökerezett függetlenségét tenné semmivé. A mi a parancsolatoknak fenforgó kérdését illeti, az 1790. esztendei XII. czikkelyt egész kiterjedésében fentartani a szónok is főkötelességnek véli; de panaszaink leginkább onnan erednek, hogy ezen czikkely rendelete meg nem tartatott. Tele vannak az 1825. esztendei országgyűlésének írományai az ezen visszaélések ellen felhozott átalános és egyes panaszokkal. Kötelességünk tehát arról is gondoskodni, hogy ezen czikkelynek meg nem tartása ellen sanctiót rendeljünk és meghatározzuk, hogy a cancellaria által kiadott parancsolatokkal, ha azok az említett czikkelylyel ellenkeznek, mi történjék? De mindezek vélekedése szerint akkor fognak legczélirányosabban tanácskozás alá vétetni, midőn az egész törvénykezés rendét meghatároztuk; mert csak akkor fogjuk látni az egész rendszernek minden elágazását. Fentartja tehát magának azt, hogy erről és különösen a szükséges sanctióról a törvénykezés rendében szólhasson. Azon parancsolatok, melyek cum clausula salvificatoria szoktak kiadatni, minden különbség nélkül eltörülhetők; az özvegyeket és árvákat prorogatio törvény szerint is illeti, és ezen prorogatiót kiterjeszteni parancsolat által nem szükséges; a conpulsoriumok és requisitoriumok helyett, melyek eddig is csak puszta formalitások valának, a törvénykezés rendében czélirányosabb rendelések vannak téve; az erejét vesztett itéletnek felélesztése is parancsolat nélkül eszközölhető; ezek is tehát, mint a többi parancsolatok, szintén eltörölhetők.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem