A GABONAPÁLINKA FŐZHETÉSÉRŐL.
92A GABONAPÁLINKA FŐZHETÉSÉRŐL.
A KK. és RR. 1834. október 24-dikén tartott országos ülésének napi rendjén volt az urbér tárgyában kelt kir. leiratra adandó válasz. A RR. a III. t. cz. 2. §-ának 4. pontjában, mely az égetett italokról szólott, a gabonapálinka főzhetését nem csak az ország azon részeiben kivánták szabadon föntartani, hol ez addig divatban volt, hanem az egyenlőség kedveért és mivel annak kinyomozását, hol és miféle szokás volt, legyőzhetetlen nehézségűnek látták, az ország minden lakosának meg akarták engedni. A kir. válasz ellenben a fölterjesztett javaslatot az országnak némely részeire nézve módosítani kivánta.
Deák Ferencz: Úgy hiszi, nincs nehezebb feladat, mint a tulajdon szentségével védelmezni a pálinkafőzést; mert ha áll a tulajdon szentsége a földesúrra, áll a jobbágyra is, mivel szintén úgy az övé a gabonája. Azt mondani tehát, hogy a jobbágy tulajdon gabonáját úgy ne használja, e mint neki tetszik, nem lehet, és így a tulajdontól vett argumentum maga magát megczáfolja. Azt mondani, hogy a felső vármegyék terheltetnek oly áldozattal, melyet nem az egész ország viszen, szintén nem lehet, mert midőn az ugar-dézsma elengedéséről volt szó, ugyanezen ok hozatott elő; akkor az alföldön többet adott az úr: a többség az ugardézsmát mégis eltörülte, és ő felsége is elfogadta. Ha tehát az egyarányúság kedveért az ugardézsma eltöröltetett, a mit ott az alföldi földesúr áldozott, azt itt a pálinkafőzés helyrehozza a felföldi földesúrra nézve. A mi a kilenczed és tizedtől huzott argumentumot illeti, arra azt jegyzi meg, hogy azt ide alkalmazni helyesen nem lehet, mert az usus megmutatása nincs annyi nehézséggel a kilenczed és tizednél, mint a pálinkafőzésnél, mivel a kilenczed és tizedfizetés titkon lopva nem történhetik, tudja az egész helység, ki fizetett kilenczedet vagy tizedet; de egy 300 telkes faluban kitudni, ki volt a gabonapálinka égetésnek használatában, ki nem? felette nehéz mindig és előáll azon kérdés, hogy a ki egyszer főzött gabonapálinkát, vagy többször is főzött, és a földesúr elnézte vagy nem is tudta: usus-e az, vagy nem? Nem alkalmazható azon argumentum sem, hogy a felső vidéken a pálinkafőzés nagy részét teszi az úri jövedelmeknek, mert ebből nem a kir. válasz megállapítása, hanem a pálinkafőzés átalános eltiltása következik; mivel a felföldön is vannak helyek, a hol a jobbágyság a pálinka átalános égetésének használatában van, már pedig azt állítani, hogy földesúri 93jus és mégis hogy ott, ahol annak használásában a jobbágy becsuszott, abban tovább is megmaradjon, és így azon földesúrnak, ki a jobbágyával kegyesen bánt, a jövedelme megszünjön, a másiknak pedig, a ki keményen bánt, megmaradjon: a törvényhozásnál talán kimondani nem lehet. A moralitásra nézve sok megjegyzés tétetett. Ha azon okok állanak, úgy a földesúrat is el kellene a pálinkaégetéstől tiltani, mert ha demoralisatiót szül, a földesúrnak sem lehet just adni, hogy a népet ő demorizálja. De nem is lehet a jobbágyságot eltiltani a jóléléstől a demoralisatió tekintetéből, mert hisz a bortól is demoralisálódhatik, s így el kellene tiltani a szőlő mívelését is. Annyi igaz, hogy a pálinkafőzést a Theresianum Urbarium a jobbágyságnak megengedte, és pedig nem úgy, hogy csak akkor égessen, mikor a földesúr megengedi, hanem úgy, hogy ha a földesúrnak leteszi a 2 forintot, ennek nincs jussa az égetést eltiltani. Ezt a rendek maguk megismerték, midőn a krumpli kiégetését megengedték. A mely igazzal akkor mondani lehetett, hogy krumpliból égessen, és ahhoz az élesztésre gabonát is vehessen, most szinte azon igazzal lehet azt mondani, hogy mindenből égethet. A kir. válasz tehát vélekedése szerint mind a nemzeti ipar, mind pedig a tulajdon szentsége tekintetében a legrosszabb alapon áll; azért szavaz a kerületi javaslat megállapítására.
