A JOBBÁGYOKNAK SZEMÉLY- ÉS VAGYONBELI BÁTORSÁGÁRÓL. I.
14A JOBBÁGYOKNAK SZEMÉLY- ÉS VAGYONBELI BÁTORSÁGÁRÓL.
I.
I.
A KK. és RR. 1833. junius 15-dikén tartott kerületi ülésének napirendjén volt: az urbér tárgyában készült VIII. t. cz. javaslata a jobbágyok személy- és vagyonbeli bátorságáról. Ennek Dessewffy Antal, Temesmegye követe, által szövegezett két §-a azt rendelte, hogy a jobbágyok csak akkor háborgattathatnak vagyonukban vagy személyükben, ha törvényesen rendelt biró által kihallgattatva, a törvény rendelete szerint itéltettek el; továbbá, hogy minden követelésüket és személyük sértését akárki ellen tulajdon fölperességök mellett kereshetik. Aczél Antal, Aradmegye követe, a javaslatot hevesen megtámadta. «Benne oly elveket, oly fogásokat – így szólott – lát elrejtve, melyekből alkotmányunknak, s az egész nemesi karnak végromlása következnék, s azért ő soha semmi szín alatt reá nem áll». Hasonló nézeteket fejtegetett Rohonczy János, Veszprémmegye követe. Utána fölszólalt Deák Ferencz.
Deák Ferencz: A javaslott 8-dik czikkely iránt nekem különös utasításom nincs; de mivel abban az emberiség legszebb jussai határoztatnak meg, pártolom azt szívem érzése szerint, és pártolni csak akkor szünhetem meg, ha ettől küldőim egyenes rendelése eltilt. Van egy törvény, mely minden polgári törvények felett örök és változhatatlan, melyet a világ kezdetétől ennyi századokon keresztül semmi álokoskodás sarkaiból ki nem forgatott, semmi hatalom és erőszak el nem nyomhatott; egy oly törvény, melynek legkisebb sértését keserű bosszúállás követte mindenkor; egy oly törvény, melyet az alkotó minden jobb embernek szívébe vésett, mely nélkül polgári alkotmány erősen nem állhat, mely nélkül irott törvény igazságos és boldogító nem lehet és ez: a természetnek szeghetetlen szent törvénye. Ezen törvény parancsolja, hogy minden embernek személye sérthetetlen legyen, ez öntött minden ember kebelébe önvédlési ösztönt és akaratot; ez adott neki hatalmat arra, hogy sértője ellen gátolva és bosszúlva erőszakot használhasson. De polgári társaságban ezen hatalmat az írott törvény sok esetben kivette az egyes polgárok kezéből, mert a mindenkori önvédelem és bosszúállás a társaság czéljaival meg nem férhet; ugyanazon írott törvénynek kötelessége tehát a haza minden lakosának személybeli bátorságát oly lábra állítani, hogy törvényen kívül önkény szerint senki mást ne bánthasson. Hazánkban is gondoskodtak erről törvényeink, de csak a nemesekre 15nézve; meghatároztatott az, hogy nemest itélet nélkül bántani nem lehet. De a szegény nemtelen jobbágy felejtve vala mindenkor; őt a földesúrnak birósága alá adták törvényeink még ott is, hol a biró egyszersmind kereső fél vala; őt törvény nélkül, gyakran meg sem hallgatva, oly vétekért büntette indulatos felhevülésében az uradalmi tiszt, mely által önszemélyét vélte sértve lenni, s ez akkor nem annyira büntető birónak, mint bosszútálló erőszakoskodónak tekintethetett volna. Így eredtek a törvény hiányossága miatt visszaélések; így gyakorlotta sok földesúr azt, a mit rendes társaságban gyakorolni senkinek nem szabad: önügyében a biróságot, önszemélyének sértése miatt a bosszút. De eltörölték már a RR. ezt az itélő hatalmat; ennek eltörlése után tehát a büntető hatalmat előbbi állapotában hagyni helytelen lenne. Nem lenne nehéz Veszprém vármegye követének azon állítását, hogy a magyar parasztnak személybeli bátorsága eddig is elegendő vala, esetek felhozásával megczáfolnom. De hosszas volnék, ha elszámlálnám, hány ártatlant sértett az önkény, hány visszaélés maradott a törvény hiánya miatt büntetlenül. Nincs is szükségem efféle fejtegetésekre, mert vagynak bizonyításaim, melyektől a hitelt megtagadni senki sem fogja; bátran hivatkozom azokra, s ezek a RR. tapasztalásai. Tegyük kezünket szívünkre és feleljünk nyiltan, ha nálunk a jobbágynak személybeli bátorsága eddig az önkény ellen törvény által védve volt-e? Én is tisztelem a hazai constitutiót, de a javaslott törvényczikkelyből azon káros következéseket származni nem látom, melyeket Veszprémnek követe jövendöl. Itt a személybeli bátorságról vagyon szó, nem a büntetések módjáról; magát a vétkes nemes embert is bizonyos esetekben tüstént befogattatni rendelik törvényeink s erről a javaslatban is tétetik említés; továbbá a személybeli bátorságról s nem az adónak általunk viselendő terhéről szólunk itt. Ez a két tárgy pedig egymástól különböző; noha kénytelen vagyok azt is megjegyezni, hogy küldőim a házi adó terhének egyrészben leendő elvállalásával is kivánnak az adózókon segítni; de ezért őket a constitutió ellenségeinek mondani nem tűröm s minden ilyes következtetéseknek ellene mondok. Mivel tehát a javaslott czikkely a jobbágyok személybeli bátorságát eszközli, a t. RR.-ket annak elfogadására kérem. Nem úgy kérem én ezt, mint kegyelmet vagy ajándokot, hanem úgy sürgetem mint igazságot, melyet az emberiség jussainak sértése nélkül meg sem lehet tagadni; nem új engedményt kivánok én, hanem azon just, mely a természet törvénye szerint jobbágyainkat is illeti, s melyet a földesurak gyakran 16visszaélésekkel súlyosítva bitorlottak, kivánom én visszaállíttatni; kivánom nyolcz százados constitutiónknak nyolcz százados igazságtalanságát enyhíteni. A haza ügyének nevében óhajtom ezeket; mert a közboldogság ott általános nem lehet, a nemzet virágzása nem képzelhető, a hol még a személybeli bátorság is csak privilegium, s a hol azt a kisebb rész csak kizárólag gyakorolja.
