II.
II.
Ugyanebben a tárgyban még egyszer szólott. A többség az előbbeni üzenet elejtésére szavazván, Hertelendy Miksa, torontáli követ, indítványozta, hogy küldessék ő felségéhez a tudakoló fölirat, de a junctim elvének megmentésére jelentsék ki benne, hogy «ámbár vannak oly súlyos sérelmeink, melyek minden más tárgy előtt volnának fölterjesztendők, de ezeket most még nem terjeszthetjük föl, mert irántuk a két tábla közt egyesség még nem jött létre; mihelyt azonban ez megtörténik, azonnal föl fogjuk azokat terjeszteni». Deák beszédére Nagy Pál azt felelte, hogy «ha az országgyűlés 308a kir. előadásokba bele is bocsátkozik, nem lehet mondani, hogy postulatumok országgyűlésévé változik, mert ama tartományokban nincs is helye a tanácskozásoknak, hanem fölolvastatván a kivánatok, fölteszi a commissarius kalapját, s ezzel az országgyűlés eloszlott». Szentkirályi Mór tudósította a rendeket, hogy követtársa Ráday Gedeon gróf a követségről lemondott.
Deák Ferencz: Két indítvány tétetett itt üzenetünk módosításául: a soproni és torontáli. Én mindkettőt korán valóknak tartom. Ők azt adják elő, mit feleljünk a főrendeknek; én azt látom, hogy előbb arról kell tanácskoznunk, hogy mit cselekedjünk? Azon többség, mely az előbbi üzenet módosítását elhatározta, el fogja határozni azt is, mint legyen a módosítás? Ha arról volna a szó, mit feleljünk a főrendeknek? akkor több követ uraknak az volna a kivánsága, hogy fogadjuk el a főrendek üzenetét; már pedig azt a RR. elhatározták, hogy a főrendi üzenetet érdemileg el nem fogadják; maga Sopron követe sem akarta ezt, mert annak értelme az, hogy a tudakozó feliratot minden kapcsolat nélkül küldjük fel. Egyébiránt azt látom, hogy csekély vagy tán semmi reményem sem lehet, hogy a szabad választás és szólás sérelmei orvosoltassanak. Sopron követe ugyan azt mondja, hogy a választási sérelmet mindenkor mint redintegrationalis kérdést kellett volna tekinteni, és mégis ő volt az, ki ezen sérelemnek elsőségét ellenzette. Ezen tapasztalat újra meggyőz engem arról, hogy ha valaki komolyan nem akar valamit, akkor jobb igen sokat kivánni, az meg nem adatik, és még sem mondhatják majd felőle, hogy azt nem kivánta. Nem régen történt, midőn arról szavaztunk, hogy a szólásszabadság és választás sérelmei hozzá kapcsoltassanak-e a tudakozó felirathoz vagy csak említtessenek? Akkor a kapcsolat határoztatott el, s most csak mintegy engedményül akarják adni azt is, hogy megemlíttessenek. Ki kezeskedik arról, ha vajjon nem fog-e ez fokonkint még tovább is menni? ki kezeskedik arról, ha nem fogunk-e végre megbukni? nem fogunk-e ott lenni, mint Kraszna követe – Bánffy b. – mondá, hogy legalább a választási sérelem végre még sérelemnek sem fog ismertetni. Tekintsünk vissza a mult két hétre, s lehet-e csalókább állásunk ezen sérelemre nézve? Most tehát, midőn gr. Ráday követségéről lemondott, s a tettleges orvoslást kérnünk többé nem szükséges, nem is lehet, most van még arra idő, hogy ezen kérdést végképen el ne ejtsük, hanem reclamáljuk azt a főrendeknél, és a törvény megsértése ellen ünnepélyes óvásunkat tegyük. Én is tehát, bár szomorú érzettel, 309kész vagyok letenni ezen sérelmet úgy, mint a mult országgyűlésen a vallásbeli letétetett; de részünkről kinyilatkoztatjuk, hogy törvénynél s a kormány által is meg nem gyengített gyakorlatnál fogva választási szabadságunkat korlátozni nem szabad. Egyébiránt, hogy csakugyan kell mégis ezen tudakozó felirattal valamit junctim felterjeszteni, azt úgy hiszem senki kétségbe hozni nem fogja. Ki ennek szükségét nem érzi, annak igen hasztalanok volnának szavaim. Most csak arra kérem a RR.-ket, hogy ha már a többség arra kényszerített is, hogy óvással letegyük ezen választási sérelmet, ne kivánják, hogy tanui legyünk az alkotmányos szabadság tökéletes megbukásának: kapcsoljunk sérelmeket ezen tudakozó felirathoz. Sopron követének éles elméje talált ugyan egy kis különbséget a magyarországi és az örökös tartományok országgyűlései között még akkor is, ha sérelmeinket most föl nem terjesztjük. Ezt azonban csak logikai szoros elmélkedéssel lehet megkülönböztetni. Nekünk pedig szabad alkotmány kell; nekünk nem elég csak arról szólani, ki legyen az országgyűlés elnöke, s minő forma ruháiknak kell lenni a Landständeknek; nekünk több kell: mi alkotmányunk fönmaradását kivánjuk. Kérdem Sopron követét, kész lesz-e feláldozni jogainkat azon reménységnek, hogy nem fog országgyűlésünk a sérelmek orvoslása előtt eloszlattatni, holott az eddigi tapasztalat mindenkor mást bizonyított? Hogy fogunk küldőink előtt megállani, ha majd haza menvén, megkérdezik: mit tettünk ez országgyűlésen? orvosoltattuk-e a szólás és a választás szabadságán ejtett sérelmeket? s mi azt fogjuk felelni, hogy igenis akartuk ezt tenni, de nem lehetett, mert katonát kellett adni, s azután eloszlatták az országgyűlést. Kérdezni fogják, hogy az előleges sérelmekre, az erdélyi visszakapcsolt megyékre és a sóra nézve mit tettünk? s mi azt fogjuk felelni, hogy mindezek iránt nem lehetett semmit végeznünk, mert katonát kellett adni s azután haza bocsátottak. Azt fogják kérdezni, hogy tettünk-e valamit a hitel helyrehozására, s mi azt fogjuk felelni, hogy nem, mert katonát kellett adni. S így a letiprott alkotmányos szabadság egész fájdalmával lennénk kénytelenek haza menni. A t. RR.-hez fordulok tehát, s kérem, mentsék meg a hazát ezen veszedelemtől, mentsék meg az alkotmányt ilyen súlyos csapástól. Nem ismerem ugyan a megyék utasításait, de nem hiszem, hogy volna megye, mely vétkül tulajdonítaná követének, hogy a tudakozó felirattal együtt sérelmek felterjesztésében is megegyezett; ha pedig rossz néven vennék a küldők, hogy a követ többet cselekedett, mint parancsolva volt, akkor soha jobb időben 310nem érte hazánkat e csapás. Részemről azt fogom sürgetni, hogy mentül több sérelem terjesztessék fel e tudakozó felirattal együtt. Nem a magam, nem megyém nevében kérem ezen concessiót, hanem kérem a haza szent nevére, hogy sérelmei a felirathoz kapcsoltassanak, s meg vagyok győződve, hogy így a RR.-et a hazának és a maradéknak nem átka, hanem áldása fogja követni. Vigyázzunk, hogy önhibáink miatt ne veszszen el alkotmányunk.
