A KIRÁLY RENDELKEZŐ JOGÁRÓL A KÖZLEKEDÉSI VÁLLALATOK KÖRÜL.
A KIRÁLY RENDELKEZŐ JOGÁRÓL A KÖZLEKEDÉSI VÁLLALATOK KÖRÜL.
A KK. és RR. 1836. ápril 28-dikán tartott országos űlésében, melyen ő felségének a budapesti híd és a szóbeli perek iránt érkezett kedvezőtlen válaszai olvastattak föl, napi renden volt: a kerületileg készült fölirat javaslata ő felségének a magánvállalatok tárgyában ápril. 23-dikán kelt kir. válaszára. Somssich Miklós indítványát, hogy az 1. §-nak azon rendelkezése, 214mely szerint a vízcsatornák, vasutak iránti «vállalatok egész vonalának meghatározása a törvényhozást illeti», ezzel toldassék meg: «s az ehhez tartozó tárgyak iránti rendelkezések», az elnök ellenezte, kijelentvén, hogy ezt a kormányt el nem fogadja, mert ő felsége e rendelkezéseket a kormányszékek hatóságára utasította, s hogy így a törvényből semmi sem lesz.
Deák Ferencz: El nem fogadván a kormány az ország rendeinek javaslatát, a KK. és RR. az eltérés kiegyenlítéséről gondolkoztak, s ámbár annak elhatározása, hol és minő föltételek alatt lehet a kisajátításnak helye, tagadhatlanul nemzeti jus, nem akarták mégis az e tárgy körüli rendelkezést csak magoknak tulajdonítani, a mint csak a kormányra bizniok sem lehetett, hanem azt mondák, történjék az összes törvényhozásban, hol nemzet és fejedelem együtt van. Ez ellen a kormány kifogást nem tehet, s ha tesz, nyilván való igaztalanságot követ el, s ellenkezésbe jő azon mondásával, melyet gyakran szeret száján pergetni, hogy t. i. a közboldogság akkor van legerősb lábon, ha úgy a fejedelem, mint az ország jussa semmiben sem csonkíttatik. Fenyegettetni halljuk magunkat, hogy ha a nemzetnek eme világos jussát a kormánynak át nem adjuk, s örökre el nem vesztegetjük, semmi sem lesz a törvényből. Szomorú ellenvetés, mely képes a legkeserűbb érzést gerjeszteni. Oly ellenvetés, mely le nem ver ugyan, de megrázkodtat. De valóban, ha csak azért nem lesz semmi a törvényből, melyet hazánk java sürgetőleg kiván, mivel a nemzeti just lábbal tapodni, s kereskedési közérdekeinket, birtokaink biztosságát a kormány önkényének átadni nem akaránk, úgy hinnünk kell, a mi sokszor – hinni nem akarva – hallottunk: hogy t. i. azért nem lesz semmi belőle, mert Magyarországot boldogíthatná. Ha elesik ez is, mint sok egyéb elesett, a mit hő kebellel szorított nemzetünk karjai közé a közvélemény, egy édes álomtól válunk meg, melyben a mult időkre tekintve, talán nem is kellett vala ringatódznunk. De ha így hullanak el legszebb reményeink, s elviszszük a keserű érzést keblünkben, be fog az szivárogni küldőink szívébe, erős gyökeret verend a közvéleményben, s ha nyer-e ez által a kormány valamit? megmutatja a következés. Én mindenesetre kinyilatkoztatom, hogy nagyon csalatkoznak, a kik azt hiszik, hogy csak egy kis materiális nyereség csalóka reményét kell előnkbe tartaniók, s mi azt minden áron bármely morális áldozattal is megvásároljuk. Mi nem fogjuk megvásárlani, a nemzet jussainak feláldozásával bizonyosan nem, senki a nemzet közűl, s mi, ezen jussoknak őrjei, legkevésbbé.
