A ZSELLÉREK ELMOZDÍTÁSÁRÓL.
A ZSELLÉREK ELMOZDÍTÁSÁRÓL.
A KK. és RR. 1834. október 21-dikén tartott országos ülésének napi rendjén volt a kerületileg készült üzenet javaslata az urbér tárgyában augusztus 28-dikán kelt kir. leiratra. A kerületi űlés szövegében az I. t. cz. 12. §-ának első pontja azt rendelte, hogy a jobbágyok elmozdításának (amotio colonorum) akkor van helye, ha a jobbágy az úri és a közterhek viselésére nyilván elégtelen lenne, még pedig ha tulajdon vétke miatt, a következő §-ban meghatározandó mód szerint azonnal, különben pedig neki, a már hozott határozathoz képest, tehetségének helyreállítására egy esztendei határidő engedtetik. Várady Antal, Máramarosmegye követe, a «colonos», 91jobbágy szó helyett e szót ajánlotta: «subditus», zsellér. Platthy Gáspár, Liptómegye követe, nem helyeselte, hogy az elerőtlenedett telkes jobbágyoknak adott kedvezmény, mely szerint tehetségük helyreállítására nekik egy esztendő engedtetik, a zsellérekre is kiterjesztessék. Marczibányi Antal, Trencsénmegye követe, szintén meg akarta tartani a «colonus» szót. «A jobbágyok – így szólott – a földesuraknak igás napokat is kötelesek végezni, s ha nem önhibájuk miatt annyira elszegényednének, hogy vonó marhát nem tarthatván, ezen kötelességüket nem teljesíthetik, igazságos, hogy ne mindjárt elmozdíttassanak, hanem nekik egy esztendő engedtessék; azonban a zsellér, ki 18 napi gyalog robotot köteles leszolgálni, bármennyire szegény, kézi munkát mindig képes végezni, sőt ha ebben betegsége akadályozná, dolgozhatnak helyette felesége, gyermekei».
Deák Ferencz: Igaz ugyan, hogy a szolgálatra nézve a zsellér és egész telkes jobbágy között az a különbség, a mi a 18 és 104 között; de midőn a colonus szóval élünk, az alatt nem csak az egész telkes jobbágyot, hanem a fél helyest, fertályost és nyolczad részest is értjük, akkor pedig nincs közte és a zsellér között az említett különbség. Az érdeklett szolgálatbeli proportióból tehát argumentumot huzni annál kevesebbé lehet, mivel, a midőn az határoztatott, hogy ha a jobbágy önvétke nélkül oly állapotra jut, hogy nem képes leszolgálni az úri munkát, akkor neki szünetidő adassék, nem határoztatott el, mennyi szünetidő adassék a fél helyesnek, fertályosnak és nyolczad részesnek. Mindezeknek a telektől való járandósága számba nem vétetett; egyedül az vétetett figyelembe, hogy az ily jobbágy élelem nélkül ne maradjon. Ha pedig ez az elv vezérlette a KK.-at és RR.-et határozatukban, ez még inkább áll a zsellérekre nézve; mert ők a legszegényebbek, nekik földjök sincs, két kézzel, napszámmal keresik élelmöket; a fél helyesnek s fertályosnak több forrása van helyrehozni magát, mint a zsellérnek; a zsellérekre tehát annál nagyobb figyelemmel kell lenni, minthogy nem csak a legszegényebbek, hanem a leghasznosabb osztályát is teszik a népnek; mert látjuk, hogy a hol zsellér nincs, mily nehéz munkásokat kapni. Mindezeknél fogva, minthogy a zsellér is jöhet oly állapotba, hogy alig keresi kenyerét, a zsellérre nézve is el kell fogadni a szünetidőt; mert az, hogy a zsellért az uraság kénye szerint elkergethesse, sem a felállított elvvel, sem az igazsággal, sem végre az emberiséggel meg nem egyezik, annál fogva tehát a mármarosi követ indítványát elfogadja.
