AZ URBÉRI TELKEK MAXIMUMÁRÓL.
AZ URBÉRI TELKEK MAXIMUMÁRÓL.
A KK. és RR. táblája 1833. julius 23-dikán tárgyalta «a jobbágyok szabad költözéséről és ennek következéséről» a kerületi ülés által előterjesztett urbéri I. t. cz. javaslatának 11-dik §-át, mely így szólott: «Hogy 21számosabb teleknek kevés kézbe jutásából kár ne következzék, a legnagyobb mennyiség, melyen fölül ugyanazon egy vevőnek egy községben urbéri telkeket szerezni nem szabad, oly módon állapíttatik meg, hogy azon helyekben, hol 40 egész urbéri telkeknél több nincsen, csak egy egész telket; hol 80 a jobbágytelek száma, ott két telket; továbbá, ha 120-ra megy a telkek száma, ott három telket; végre a mely helyeken 120-on fölül akárhány a telkek száma, ott négy – nem több egész telket vehet ugyanazon egy személy.»
Deák Ferencz: Sok igen fontos okok hordattak elő a jobbágytelkek határtalan számu megvásárlása mellett: de vannak figyelmet érdemlő tekintetek, melyek ezen szabadság megszorítását javalják; ezek között bizonyosan legfontosabb az, hogy ekképen a jobbágytelkek kevesebb kezekre kerülnének. Azon állításra, hogy épen a kevesebb kezeknél lévő jobbágytelkek által a földesurnak haszna is szaporodik, könnyű volna megfelelni; mert vannak a mezei gazdálkodásnál oly időpontok, melyekben az egyszerre előállított számosabb kézi munkás felette hasznos, sőt gyakran szükséges, mert tetemes kár gátoltatik általok, pedig azt csak tagadni senki nem fogja, hogy húsz féltelekből több munkás állhat ki egyszerre, mint azon egy gazdától, ki a húsz egész telket maga bírná. Minekutána azonban a szabad adást vevést most ingyen adták által a földbirtokosok jobbágyaiknak, ezen áldozat mellett az ilyen apróbb hasznot számba venni nem volna méltó; de magasabb tekintetek azok, melyek a szóló véleményét elhatározták: a szegény jobbágynak boldogsága és a statusnak közjava, mert nem az a boldog ország, hol legtöbb gazdag ember, hanem az, hol legkevesebb szegény ember vagyon, a mint ezt Angliának e részben szomorú példája bizonyítja. Polgári belső elrendelkezésünk csak 70 ezer nemes háznépnek kezébe adta az egész földbirtokot, s a 7 millió lakosnak fekvő tulajdona nincs; de ezen rendelkezésnek nem egészen igazságos voltát enyhíti némileg az, hogy 200,000 jobbágytelek legalább 400,000 háznépnek biztos lakást és élelmet nyújt, melytől azt megfosztani, vagy az úri adózást felemelni nem szabad. Arra kell tehát törekednünk, hogy ezen jótétemény kevés kezekbe ne kerüljön; pedig a határtalan számú vásárlások bizonyosan sok háznépet kirekesztenének a jobbágytelkek birtokából, kik eddig ott találták táplálásuk forrását. Azt hozzák némelyek elő, hogy az ilyen háznépek napszámos kézi munkából, mesterségekből, gyárakból élhetnének; de a napszámos kézi munkákra nézve meg kell azt jegyezni, hogy annyi munkás bizonyosan nem szükséges akármely 22határnak megmíveléséhez, a mennyit az féltelkekre felosztva eltáplálhat; így például nálunk 20 telkes határon 40 háznép él, a 20 teleknek 400 holdat tévő szántó földjeit pedig bizonyosan kevesebb munkás mívelné. A mi továbbá a kézműveket és gyárakat illeti: ezekre földmívelőnek egyszerre általtérni nem olyan könnyű. Szabad legyen e részben Anglia belső helyheztetésének árnyékoldalára hivatkozni. Ott az 1790-dik esztendőtől fogva többel, mint 200,000-el kevesedett a földbirtokosok száma, s így a földbirtok kevesebb kezekbe került. Azt lehetne talán vélni, hogy ezen kétszázezer a virágzó kereskedésben, a naponkint nevekedő és szaporodó gyáraknál biztosabb élelmet találva hagyta el a földbirtokot; de ellenkezőt bizonyít azon körülállás, hogy ugyanazon 1790-től fogva a szegények taxája hetvenhét millió ezüst forintra, és így két annyira szaporodott, mint a mire Magyarországnak minden tisztán befolyó statusjövedelmét számítják. Ha tehát ez Angliában így történt, mi következnék nálunk, hol a kézművek és gyárak sínlődnek? Kereskedésünknek szabad függetlensége pedig csak törvénykönyvünkben vagyon meg, de valósággal nem létezik. Felhozatott az is, hogy olyan megyékben, hol a szabad adás-vevés már régen divatoz, a jobbágytelkek azért kevesebb kezekre nem kerültek; de ebből a jövendőre biztos következést vonni nem lehet, mert naponkint szaporodván országunk népessége, rövid idő alatt sok tekintetek megváltoznak. Hozzájárul még az is, hogy eddig a szabad adás csak kevés helyen lévén szokásban, az, a ki ott jobbágytelket nem vehetett, könnyen kapott máshol, és pedig a földesúrnak kegyelméből ingyen, a mi ezentúl végképen meg fog szűnni. Könnyű volna ugyan ezen segíteni, ha Owen tanácsa szerint Angliának újabb példájára az ország míveletlenebb részeibe szegények szállítványai telepíttetnének meg; de tartani lehet, hogy az ottani földesurak hasznos pusztáikat megszállíttatni nem igen örömest fogják, már pedig nem a népes Trencsén vármegyében kell tartani a jobbágytelkeknek kevés kézre kerülésétől, hanem az alföldnek áldott tér mezején, hol a föld termékeny, az állomány nagy és így sok tiszta hasznot igér. Végre megvallja, szeretné a törzsökös népet hazánkban fentartani; szeretné a magyart terjeszteni inkább, mint megszorítani: tart pedig attól, hogy határtalan vásárlás által a legboldogabb vidékeken sok jobbágytelek egynehány gazdag rácznak vagy czinczárnak kerül kezére, ez pedig a nemzetiségnek mennyire ártalmas, a KK. és RR. itéletére bizza.
