KÖVETJELENTÉS.
KÖVETJELENTÉS.
Zala vármegye 1836. junius 22-dikén tartott közgyűlése jegyzőkönyvének 1017. számu pontja így szól:
«E nemes megyének valóságos főispánja nagyméltóságú gr. Batthyány Imre úr ő Nagyméltósága főispáni hivatalába beiktatva lévén, Deák Ferencz és Hertelendy Károly táblabiró urak, mint e megyének az utolsó országgyűlésen volt utolsó követeik, felállván, Deák Ferencz táblabiró úr utánozhatatlan ékesszólással taglalva körülállásosan előadta közelebb mult országgyűlésének eseteit, a rendek elébe terjesztvén azokat, melyeket ezen országgyűlése a nemzet boldogítására kivívhatott, mint azon akadályokat is, melyek az ország közjavára kivántató számos jó, és a rendek táblája által indítványba hozatott intézkedéseket sikeretlenné tették, érzékenyül lerajzolván, a KK. és RR.-et emlékezteté, hogy a nemzetiség, a nemzet közjava és boldogsága légyen ezentúl is mint eddig a rendeknek vezércsillaguk; ezeknek mostan sarjadozó magvait jövendőre is – hogy csak létesülhessenek – csüggedhetetlen erővel és lelkesedéssel szükséges légyen ápolni, s egyuttal az utolsó tudósítások óta az országgyűlésen előfordult tárgyakról készített jelentésüket beadta.
Mely után a KK. és RR. mind a szóló követ úrnak, mind mostani követtársának, mind pedig az előttük ezen országgyűlésen volt követeknek, Deák Antal és méltóságos Horváth János kamarás uraknak, ezen hosszas országgyűlése alatt a törvényhozás nehéz pályáján az egész haza iránt tett érdemeket, munkás fáradozásaikat, csüggedhetetlen s minden mellékes czéloktól ment s egyedül csak a nemzetiség, a nemzet közjava, annak boldogsága, és az emberiség jogai biztosítására irányzott munkásságukat nyilván tapasztalván, azért is a rénynyel ily teljes, megbizóik bizodalmát így kielégítő, bizatásuk körét ily híven, lelkesen, ily buzgón teljesítő, a kétes esetekben még a rendek legtávolabbi várakozásuknak egész kimerítéssel megfelelő érdemes követek iránt tartozó hálás hazafiui köszönetjüket a rendek, – hogy utódjaik ezek érdemeiről és jelességökről, miután a jelen élők azt szíveikben úgyis csak érezni, nem pedig azok érdemeik mekkoraságához arányozva, volnának csak képesek kifejezni, hálás megismerő tanuságot lelhessenek – a jegyzőkönyvekben nyilván bejegyeztetni kivánták, és ez által hazafiui szent tartozásuk csak némű teljesítését elhatározták; s bátor mind a jelenlevő követ urak ismételve előadták, hogy a mit ők tettek, az csak kötelességben állott, s azért köszönetet épen nem érdemelnek, s ha mit tettek, 217annak a közönség bizodalma a legszebb, legédesebb és csak az az egy jutalom, melyet szabad nemzet polgártársának adhat, és ez kivánhat, s azért ezen egész tárgynak a jegyzőkönyvbe leendő bevezetését kihagyni kérték; de a KK. és RR. ezen érdemes követ urak ily jeles szerénységöktől még inkább ihlettetvén, hogy e jeles férfiaknak a nemzetiség, nemzet és haza iránt szerzett érdemeikről a most élők elhunytok után, mint kiknek szíveikben az ő érdemeik és jeles tulajdonaik úgyis kiirthatatlan jegyekkel bealkottatva vannak, még késő unokáiknak is, t. i. míg az enyészet e romlandó papirból készült jegyzőkönyvet el nem emészti, tudományok s követésre buzdító példányuk lehessen: hogy a fennjelölt érdemes követek küldőik bennük helyezett bizodalmának, magas rendeltetésük czéljának a lehetőségig részükről megfeleltek, a követek közt lenni kellő egyetértésnek ily jeles példáját adták, s mindazokat, a mit egy megye maga országos követjeitől csak várhatott és kivánhatott, tökéletesen, a mennyire tőlök csak függött, véghez is vitték, ezennel bejegyeztetni rendelék».
E gyűlésről Deák Ferencz Balaton-Füredről 1836. julius 10-dikén Kossuth Lajoshoz intézet levelében ezeket irta:
«Junius 22-dik napjára vala határozva közgyűlésünk, melyen mi is hivatalos jelentésünket teendők valánk; a főispán is ekkor foglalta el mint főispán elsőben székét, királyi biztos nem volt nevezve; a megye választmány által kivánta megtisztelni a határ szélén, de ő érkezésének bizonytalan ideje miatt ezt megköszönte, s így csak a központi főszolgabiró várta érkezését s ez kisérte a határszéltől Zala-Egerszegig, hova junius 20-kán éjféltájban érkezett meg. Más napon délután egy számos küldöttség tisztelte meg a nagyméltóságú grófot s a gyűlés napján tizedfél órakor összegyűlvén a rendek, egy választmány által hívták meg őtet, egy másik választmány fogadta a lépcsőknél s így a terembe lépett, hol hangos «Éljen» kiáltásokkal fogadták. Az alispán egy ékes beszéddel megközöntötte. Ő igen röviden – csak néhány velős szóval – válaszolt s kinevezési decretuma felolvastatván, a hitelt letette.
A hit formájára nézve meg kell jegyeznem, hogy midőn gr. Batthyány Imre a főispáni hivatalra emeltetett, s a kinevezési decretum és hitforma a megyével közöltetett, fennakadtak a rendek abban, hogy ő felsége mint magyar király is a hitformában I. Ferdinándnak neveztetik és azon, hogy a hitforma latinul van készítve, s e szerint módosítva, magyarra fordítva a hitformát ő felségéhez felirat mellett felküldötték; ezen feliratra most a gyűlés előtt csak azon válasz érkezett, hogy ő felségének czímzete annyiban változott, a mennyiben mint magyar király V. Ferdinándnak nevezi magát, a hit tehát e szerint lesz leteendő, de az eskünek nyelvéről semmi a válaszban nem foglaltatik: a RR. tehát azon választmány által, mely ő excellentiáját a gyűlésbe meghívta, előadták neki azon kivánságot, hogy hitét magyarul tegye, mit ő azonnal el is fogadott s így magyarul esküdött. Az alispánnak köszöntése és az ő felelete után felállván esküjét letenni, a 218főjegyző a magyar hitformát általnyujtotta a hahoti apátnak, minthogy a hol királyi biztos nincsen, jobbára a jelenlevő jelesebb egyházi személy szokta felolvasni a főispán előtt a hitet; de a RR. közül többen azt vélvén, hogy ezen eskü nem egyházi, hanem polgári eskü, azt kiáltozták, hogy a főjegyző esküdtesse a főispánt. A kiáltozás közben a főispán általvevén a hitformát, azt nekem nyujtotta által azon felszólítással, hogy én olvassam azt előtte; mire a RR. helybenhagyó hangos kiáltása következvén, én kénytelen voltam a reám bizott tisztet elfogadni, s ő excellentiáját mint főispánt magyarul megesküdtettem. A hit letétele után székével együtt felemelték, a főjegyző egy rövid beszéddel ismét köszönté s a beigtatásnak vége lett. Nálunk közönséges, de másokra talán különös volt az, hogy e beigtatásnál semmi fény, pompa, sem aranyos ruhák, sem kocsik és bandériumok nem valának, s az egész csak a jelenvoltak nagyobb számával különbözött bármely más közgyűlésünktől; de ezt épen nem hidegségnek, hanem a főispán szerénységének és a megye pompátlan egyszerűségének kell tulajdonítani, mert a főispánt, ki már az 1824-dik esztendő óta kormányozza ezen megyét, közönségesen tisztelik s szeretik.
A beigtatás után, mely csak igen rövid ideig tartott, elkezdettük hivatalos jelentésünket. Én három óráig szólottam, hetet, havat összehordottam, míg a szám el nem fáradott; mit mondottam, azt már nem tudom, mert nekem leirva előadásom nem volt; de azt tudom, hogy tartalmára s a dolog érdemére nézve beszédem is azt foglalta magában, mint irott jelentésünk, csak hogy néhol tágabban és inkább kiereszkedve. Előadásomat megelégedve fogadták a RR. s minthogy az idő már későre haladott, az űlés eloszlott. Másnap irott jelentésünket pontról pontra felvették, s annak minden pontját helybenhagyták, minden javaslatinkat elfogadták».
Az irott követjelentés a következő:
Tekintetes Karok és Rendek!
Eljártunk a törvényhozásnak szép, de nehéz pályáján, melyre minket a t. rendeknek kegyes bizodalma méltatott, s ime leléptünkkel teljesítjük tisztünknek végső kötelességét, számot adva tetteinkről s azon igyekezetről, melylyel a bizodalomnak megfelelni, a kegyességet meghálálni törekedénk.
Első, miről szólanunk kötelesség s önkeblünk legforróbb érzete ösztönöz, nyelv és nemzetiség; mert ezek a nemzet legszentebb tulajdonai s legféltőbb kincsei. Őseink a hajdankornak véres háborgásai között hazát keresve, hazát és szabadságot védve, nyelv és nemzetiség ügyében keveset tevének. Tőlök a pusztító háboruk szakadatlan folytában majdnem minden óra véráldozatot kivánt, harczok veszélyei foglalák el gondjaikat, s figyelmök egyébre nem igen terjedett. 219Európa példájára felvette a magyar is Róma holt nyelvének jármát, latinul irattak törvényei, fejedelme latinul irta rendeléseit, latinul osztotta kegyeit, szóval a nemzet nyelve itt is az idegennek rabja lett. De midőn Európa más nemzetei lerázták már a holt idegen nyelvnek súlyos rabigáját, a magyar hátra maradt még, sőt igen sokan fonák lelkesedéssel ölelték az idegen jármat, mely az édes honi nyelvet a törvényekből, az itélő-székektől, a közigazgatásból és a nevelésből majdnem egészen számkivete.
Újabb veszély fenyegette nemzetiségünket a mult század végén, midőn az önkénynek törvényt szegő hatalma egy más idegen nyelvet hozott be a közigazgatásnak minden ágaiba. Ekkor már keserű panaszra fakadva fájdalmas érzéssel szólalt fel a nemzet, de nem a honi nyelvnek elsőségét sürgette, hanem ekkor is a szintén idegen latin nyelv mellett emelte fel panaszló szavát. A százados megszokás zsibbasztó hatalmának rabjai, kiknek a latin nyelv képzelt szükséggé vált vala, még akkor, sőt azután is sok hosszú éveken keresztül azt állították, hogy a magyar nyelv sem törvényhozásra, sem közigazgatásra nem alkalmatos; azonban naponkint növekedett azoknak száma, kik mélyen érezve a sok százados mulasztásnak káros következéseit, fáradhatatlan munkássággal emelték a honi nyelv virágzását; meg lett a méltatlan vád is czáfolva, s naponkint átalánosabb lőn azon meggyőződés, hogy lehet is, kell is magyarul alkotni a törvényt. Már az 1790-dik esztendő óta minden országgyűlés buzgó lelkesedéssel sürgette a honi nyelv emelését, s történtek is fontos előrelépések, különösen az 1825-diki és 1830-diki országgyűléseken, melyek a jövendőnek útat törve, biztos reményt nyujtának gyorsabb és sikeresebb haladásra.
Ezen tekintetek s az egész országnak határozott utasításokban kijelentett közakarata édes kötelességünkbe tevék a legközelebb lefolyt országgyűlésen mindent, a mit törvény nem tilt, elkövetni nemzeti nyelvünk ügyében, s az országgyűlésnek egyik legelső munkája volt azon felirat, mely az 1833-dik esztendői márczius 30-kán e tárgyban ő felségéhez felküldetett, s melyben azt sürgette a nemzet, hogy törvényei magyar nyelven alkottassanak s a feliratok és királyi válaszok szintén magyarul készüljenek. Harmadfél esztendőkig vártuk a kedvező választ, reményeinkben nem csüggedve, mert azt hittük, hogy kivánatunk tiszta igazsága kizárja a megtagadás lehetőségét. De harmadfél év mulva keserű érzés váltotta fel reményeinket, mert az 1835-dik év október 5-kén érkezett királyi válasz igazságos 220kivánatinkat félre vetette, sőt előrehaladás helyett valóságos visszalépést foglalt magában.
Érzékeny volt a közfájdalom, melyet a királyi válasznak váratlan tartalma okozott, mert súlyosan éreztük eddig is a káros következéseket, melyek nemzetiségünkre s a közértelmesség kifejlődésére a latin nyelvnek honi nyelvünk feletti uralkodásából származtak, s a kormány mégis honunk közérdekének, a nemzet közkivánatának ellenére tovább is fenn akarta tartani az idegen nyelvet ezen természet elleni elsőségében, és pedig egy oly idegen nyelvet, melynek sem hona, sem nemzete nincsen, mely nálunk divatozó alakjában már nem is Róma dicső nagyságának ékes maradványa, hanem inkább a középkor sötét századainak szüleménye, és tarka vegyületével a hajdani Rómának pontos rövidségű szép nyelvétől oly igen különbözik, hogy Róma pór népe is pirult volna azt magáénak ismerni. Mélyen éreztük mi nyelvünk sorsának méltatlanságát, s meg lévén győződve, hogy nyelv és nemzetiség kifejlődését parancsoló hatalommal gátolni fejedelmi jussok közé nem is tartozhatik, elhatároztuk, hogy előbbi feliratunkat ismételni fogjuk ugyan, de ezentúl minden törvényt csak magyar nyelven szerkesztünk, mert ezt törvény nem tiltja, más korlátot pedig nyelvünk felett törvényesnek nem ismerünk.
A képviselői táblának ezen végzését a méltóságos főrendek el nem fogadták, s minthogy az ő ellenszegülésük miatt még feliratunk sem juthatott a királyi szék eleibe, végre nálunk a többség elhatározá, hogy kedvezőbb királyi válasz eszközlésére nádori közbenjárás kéressék, s annak sikerüléséig előbbi végzésünk függőben maradjon; ebben a mltsgos főrendek is megegyeztek, s ő királyi főherczegsége, országunk nádora, mind a két tábla által megkéretvén, a nemzet és fejedelem közti közbenjárást hivatalos tisztje szerint el is vállalta; mi pedig el valánk határozva arra is, hogy ha kérésünk ismét sikeretlen lesz, s a törvények magyar szerkezetének elsőségét s egyedüli eredetiségét még a nádori közbenjárás következésében sem ismeri el a királyi válasz, tettleg teljesítésbe veszszük felfüggesztett végzésünket és semmi törvényjavaslatot latin nyelven fel nem küldünk; sőt többen már előre kijelentettük, hogy készebbek vagyunk minden törvény nélkül eloszlani, mint az alkotandó törvényeknek latin szerkezetét valaha többé elsőnek, eredetinek s kétség esetében elhatározónak elismerni.
A nádori közbenjárásra szóval kiadott királyi válasznak tartalma az volt: «hogy a már ezen országgyűlésen alkotandó törvényczikkelyek 221magyar és latin nyelven terjesztessenek ő felségének helybenhagyása alá, de a támadható kétségek esetében az eredeti magyar szerkezet legyen elhatározó». Kedvezőbb volt ezen válasz mindazoknál, mik eddig a magyar nyelv ügyében kiadattak, mert a törvények magyar szerkezetének egyedüli eredetisége megismertetvén, honi nyelvünk törvényeink nyelve lőn.
Fontos és nagy következéseket igérő lévén nyelvünknek ezen előlépése, törvény által kivántuk azt biztosítani, de a királyi válasznak első részét, hol az mondatik, hogy már az ezen országgyűlésen alkotandó törvényczikkelyek magyar és latin nyelven terjesztessenek ő felségének kir. helybenhagyása alá, törvénybe iktatnunk nem lehetett, mert lekötöttük volna általa nyelvünk jövendő haladásának legszebb reményeit. Eddig még törvény nem parancsolja, hogy az alkotandó czikkelyek magyar és latin nyelven készüljenek, sőt a nemzet még a feliratokra és királyi válaszokra nézve is egyedül a magyar nyelvet kivánná megállapítani, ha pedig most, midőn nyelvünk ügyét ismét egy nagy lépéssel előbbre vittük, törvény által mondanánk ki azt, a mit a királyi válasz első része foglal magában, honi nyelvünk a latin nyelv bilincseiből soha végkép ki nem szabadulna, mert minden ebbeli törekvésünknek azt vetnék ellenére: hogy a két nyelven dolgozás most engedett előlépésünknek nyilván kikötött s elfogadott feltétele volt. Úgy készítettük el tehát a törvényjavaslatot, hogy általa további haladásunknak útját el ne zárjuk; de ő felsége ismételt feliratunkra sem fogadta el javaslatunkat, sőt az országgyűlésnek utolsó napjaiban kiadott királyi válaszában újra kijelenté, hogy a törvényt azon szavakkal kivánja szerkesztetni, melyek a nádori közbenjárás következésében kiadott királyi válaszban foglaltatnak.
Csak néhány óránk volt még hátra az országgyűlésének berekesztéseig, s ezen néhány óra alatt elhatározó lépést kell vala tennünk, mert a királyi válasznak jövendőnket is megkötő tartalmát el nem fogadhattuk. Csak lebilincselt rabszolga köthet olyan alkut, melyben szabadságának egykori lehetőségéről is lemond, hogy sorvasztó lánczainak súlyán néműleg könnyíthessen; de a nemzet képviselői a nemzet legszentebb sajátja felett ilyen alkuba nem ereszkedhettek; nekünk egy előlépésért honi nyelvünk egész jövendőjét feláldozni szabad nem volt. Csalódott reményeink égető fájdalmában elhatároztuk tehát, hogy mivel a törvények latin szerkezete nem törvény, csak gyakorlat szerint tartatott eddig is eredetinek s a 222kétségek esetében elhatározónak, ezen gyakorlatot pedig most e jelen országgyűlésnek ellenkező újabb gyakorlata, mely a nemzetnek ő felsége eleibe terjesztett közkivánatából s az erre következett királyi válaszból származott, egészen megmásolta, mi a most alkotott és ezután alkotandó törvényeknek magyar szerkezetét fogjuk csak eredetinek s elhatározónak elismerni; hogysem azonban bármely előre vágó világos vagy homályos kifejezésekkel a nemzeti nyelv előrehaladását gátoljuk, készebbek vagyunk inkább arra, hogy ez iránt törvény ne is alkottassék. Ez tüstént országos határozattá lőn, de azon választmánynak, mely a nagyméltóságú magyar udvari kanczelláriával a törvények szerkezete fölött érkezett, meghagyatott, hogy mielőtt e határozatról a nagyméltóságú magyar udvari kanczelláriát tudósítaná: igyekezzék a kérdés alatti törvénynek oly szerkezetet eszközölni, mely aggodalminkat megszüntetvén, azt a nemzet részéről is elfogadhatóvá tegye. Eljárt ezen reá bizott tisztében az országos választmány, s igyekezete szerencsésen sikerülvén, a törvény kedvezőbb szerkezete elkészűlt, s ő felsége által helyben is hagyatott.
Felterjesztettük ezeken kívül folyó esztendei márczius 16-kán kelt feliratunkban mindazokat, mik a honi nyelv ügyében nemzetünknek igazságos kivánati valának. A királyi válasz, mely ezekre érkezett, kivánatink nagy részét vagy elmellőzte vagy megtagadta; de voltak ezen királyi válasznak is némely kedvezőbb pontjai, melyeket, a mennyire meghatározottak valának s valóságos előrelépést foglaltak magokban, szintén azon törvénybe iktattunk. Ezek között következéseire nézve legfontosabb az, hogy ezentúl a királyi tábla előtt is magyarul lehet a pereket kezdeni és folytatni; most legalább egyedül önhazánkfiaitól függ, hogy itélő székeink nyelve is magyar legyen.
És így buzgó örömérzéssel mondhatjuk el, hogy a miket ezen országgyűlése a honi nyelvnek ügyében eszközlött, hazánkra s nemzetünkre nézve nem haszon nélkül valók. Teljesedett legforróbb óhajtásunk, s legalább törvénye magyar már a magyarnak. Azonban sok, igen sok teendő van még hátra, hogy törvénykezésünknek s a közigazgatásnak minden ágaiban, nevelésünknél s a magyar katonaságnál, egy szóval a nyilvános közélet minden viszonyaiban, honi nyelvünké legyen azon elsőség, mely eddig a latin nyelvnek tulajdoníttatott; de csüggedést nem ismerő állhatatosság és munkás iparkodás biztosan czélra vezetnek. Sok függ önmagunktól, sok a körülményektől s legtöbb attól, ha a körülményeket okosan használni tudjuk. 223Csak soha el ne felejtsük, hogy nemzeti önállásunk fönmaradása nyelvünk sorsával válhatatlan kapcsolatban áll.
A vallásnak és lelkiismeretnek szabadsága felett is hosszas tanácskozások folytanak ezen országgyűlésen. A vallás szabadságát hazánkban is harcz és fegyver vívták ki hajdan, s a polgári vérnek, mely vallásért és szabadságért egyiránt ontatott, a bécsi és linczi békekötések levének gyümölcsei. Első alapjai voltak ezek nálunk a vallás törvényes szabadságának; de a később kor elmulasztá megerősíteni a közegyetértésnek édesebb kapcsait, sőt fonák buzgóságból a békekötések több pontjai megsértettek, és a vallásnak törvényesített szabadsága ismét csonkítva lőn. Az 1790-dik esztendőben újra törvény alkottatott e tárgy fölött; de akkor is el vala tévesztve a magasabb szempont, s méltányosság és igazság helyett akkor is nagy részben felekezetesség vezeté a köztanácskozásokat. Az alkotott törvény tehát egészen kielégítő nem leve, de némileg mégis megnyugtató volt, mert boldogabb jövendőnek reményeivel biztatott. Azonban a kormány e törvényt is egyoldalulag magyarázgatva oly rendeléseket adott ki, melyek ismét elhintették a megelégedetlenségnek magvait és keserű, de méltó panaszokra adtak okot. Így származtak azon vallási sérelmek és kivánatok, melyeket a nemzet képviselői különös fölirat mellett szándékoztak a fejedelem királyi széke elébe terjeszteni. Nem egyes vallási felekezetek panaszairól, hanem a nemzet közügyéről szól ezen fölirat, mert törvény és szabadság vannak sértve, törvény és szabadság pedig az egész nemzetnek köztulajdona. Nincs a polgári szabadság szent ügyének veszélyesebb ellensége, mint az elnyomás és üldözés szülte vallásos felekezetesség, mert ennek indulatos küzdésében gyakran felejtve vannak, gyakran fel is áldoztatnak a hazának legszentebb érdekei; a közegyetértés ellenben a polgári szabadságnak legbiztosabb oltalma, ehhez pedig nem szükséges a vallásnak egysége, mint ezt a szabad Amerika példája bizonyítja, de szükséges az, hogy a törvény és közállomány a vallás és lélekismeret szabadsága fölött zsarnoki hatalommal uralkodni ne akarjon. Pártolánk tehát mi is a t. rendek utasítása szerint az említett föliratot egész kiterjedésében; de álhatatos törekedésünk óhajtott czélt még sem érhetett, mert a méltóságos főrendek oly határozottan ellenezték ezen sérelmek és kivánatok fölterjesztését, hogy siker nélkül váltott hét üzenet után végre kénytelenek valánk e szent ügyet is fölfüggeszteni és annak kivívását a jövő országgyűlésnek átadni. A hetedik üzenetben mindazonáltal nyilván kijelentettük, 224hogy az 1790-dik esztendő XII. törvényczikkely értelméhez szorosan ragaszkodván, a törvények önkényes magyarázatából kelt s netalán még kelendő minden rendeléseket az egész haza színe előtt törvényteleneknek s kötelező erő nélkül valóknak nyilatkoztatunk. A jövő törvényhozásig tehát nincs egyéb hátra, mint a törvények rendeléséhez szorosan ragaszkodni, s azt, a mi törvényeinkkel ellenkezik, a nemzet képviselőinek értelméhez képest kötelező erő nélkül valónak tartani, a jövő törvényhozásnál pedig ismét hathatósan sürgetni az orvoslást, mely most a nemzet közkivánatát gátló ellenszegülés miatt el nem érethetett.
A földesúr és jobbágy közti viszonyokat elhatározó urbéri rendszeres munka legsúlyosabb föladata vala ezen országgyűlésnek. Századok igazságtalansága hazánkban minden földbirtoknak tulajdonát egy osztálynak adta, mely számra kisebb, de fegyverrel hajdan hatalmasabb volt; a legszámosabb és leghasznosbb néposztálytól pedig még a birhatásnak jussát is megtagadta. De épen e miatt leve szükségessé törvény által meghatározni a földesúr és jobbágy közti viszonyokat, mert milliók sorsát, élhetését, s azt a vagyon- és személybeli bátorságot, melyet a polgári társaságtól ők is megkivánhatnak, egyesek önkényétől felfüggeszteni nem lehetett, s a tulajdont nem biró, sőt eddig nem is birható néposztályról, melynek száma és súlyos közterhei naponkint növekednek, biztosítva gondoskodni, a törvényhozásnak volt szent kötelessége.
Ezt a kötelességet igyekeztük mi teljesíteni azon törvényczikkelyek által, melyeket a jobbágy és földesúr közötti viszonyokról alkotott ezen országgyűlésen a törvényhozás. Némely része ezen törvényeknek talán nem oly határozott, mint azt mi magunk is óhajtottuk volna, de hazánk fölötte különböző vidékeinek egymástól szintén különböző, sőt gyakran egymással ellenkező érdekeit figyelemben tartva, nem volt lehető mindenben oly határozott törvényt alkotni, mely minden vidéknek igazságos lett volna; hogy pedig egy tájnak nagyobb hasznáért más vidékek igazságtalanul szenvedjenek, azt kivánni nem lehet. Vannak továbbá némely pontok, melyekben mi több kedvezést és több biztosságot óhajtottunk volna megadni a jobbágynak; de sok egyes érdekek összesített ereje többször gátolá küzdésünk sikerét. Végre, a mi azon csekély áldozatokat illeti, melyeket a nép javára tennünk szükséges vala, sokkal kisebbek ezek, mintsem, hogy azokat hazánknak bármely lelkes polgára sajnálni képes volna, s valóban kevesebbet már nem is áldozhatánk, kivált 225ha meggondoljuk, hogy századoknak igazságtalanságát csak némileg is enyhíteni, századoknak vétkes mulasztását valamennyire pótolni, áldozat nélkül lehetetlen.
De vérző szívvel szólunk a tekintetes rendek előtt azon urbéri törvényjavaslatok sorsáról, melyek a népnek jövendő morális emelkedését valának eszközlendők. Ez volt legszebb, legnemesebb föladata a törvényhozásnak, s fájdalom! épen ebben történt majdnem legkevesebb, mert épen ebben találánk mind a kormánynál, mind a főrendeknél legtöbb ellenszegülésre.
Több megyék képviselőivel együtt mi is a t. rendek utasítása szerint ismételve sürgettük törvény által elhatároztatni, hogy hazánk nem nemes lakosainak szabad legyen nemesi fekvő tulajdont örök jussal szerezni és birni. Előadtuk ezen törvény szükségét, igazságát és jótevő hatását; elmondtuk, hogy nem törvény, csak gyakorlat tiltja a nem nemest fekvő tulajdon birhatásától, és ez a gyakorlat is mennyire káros vala hazánk gazdasági, polgári és közmíveltségi kifejlődésének; felhoztuk végre azt is, hogy ez által a nemesi birtoknak becse is nevezetesen emelkednék, mert szaporodnék azoknak száma, kiknek venni szabad és venni akarnak; de a többség e törvényjavaslatot a törvénykezési rendszeres munkára halasztotta. Elhatároztatott azonban az urbéri V. czikkelynek 2. szakaszában az, hogy a földesúr és jobbágy közötti kölcsönös egyezség által szabad lészen ezentúl a jobbágyi tartozásokra és szolgálatokra nézve egy átalános sommában megalkudni, melynek lefizetésével a jobbágy magát és telkét minden jobbágyi szolgálattól és tartozástól örökre megválthassa. Hasznos, czélirányos és jótevő következéseire nézve nagy hatású lett volna ezen törvény, mert áldozat és kényszerítés nélkül út nyittatnék általa, hogy sok szorgalmas földmívelő munkás iparkodás által magát a szabad emberek sorába emelhesse, és a földesúrnak is mód nyujtatnék jó áron eladhatni egy olyan vagyont, melynek használása is gyakran sok nehézségekkel jár, jövendő becse is bizonytalan. Tapasztalás bizonyítja, hogy a hol ilyen örökös szerződések mellett megváltották magokat a jobbágyok, ott a szabadság ösztöne lőn a nagyobb iparkodásnak, a vagyonosság folyvást növekedik, sőt még a közértelmesség is inkább terjed, s az erkölcsiség naponkint javul. És ismét a tapasztalás bizonyítja, hogy ilyetén örökös megváltási szerződések mellett, kivált az újabb időkben, a földesurak is csaknem kétszeres tőkéjét kapták meg azon tiszta jövedelemnek, melyet az így eladott vagyonból azelőtt bevevének. Földesúrat és jobbágyot egyiránt 226boldogítaná tehát ezen törvény, a közállomány pedig s hazánk virágzása legtöbbet nyernének általa. És még sem lehetett azt hosszas küzdés által is megtartani. Sokáig ellenezték a méltóságos főrendek is ezen törvény alkotását, de számos üzenetek után megegyeztek abban, hogy a javaslat ő felségének felterjesztessék; a kormány azonban e javaslatot el nem fogadá s a királyi válaszban az mondatott, hogy e tárgy a törvénykezési rendszeres munkával szoros kapcsolatban állván, oda tartozik inkább fölötte tanácskozni és határozni. Ismételt küzdés után végre nálunk is elfogadta a többség a királyi válasznak halasztó tartalmát, s így ezen hasznos törvény az országgyűlésről elmaradott.
Hasonló sorsa lőn a jobbágyok vagyon- és személybeli biztosítását tárgyazó VIII. törvényczikkelynek, de ebből mégis az urbéri viszonyokat illető rész a VII. czikkelynek 5-ik s következő szakaszaiba áttétetett, s így a jobbágynak személye is legalább urbéri viszonyaiban az önkény ellen törvény által vagyon biztosítva.
Az urbéri uriszékek eltörlésében szintén meg nem egyezvén a kormány, azok újra megállapíttattak, sőt még az sem lőn elfogadva, hogy azoknak minden tagjait a megye nevezze ki; pedig az már csakugyan ellenkezik az igazság és méltányosság elveivel, hogy a földesúr önügyében is maga kereshesse össze perének biráját. Azonban e részben is tétettek valamelyes javítások, mert meghatároztatott, hogy olyan uriszéken, mely előtt a földesúr és jobbágy közötti perek forognak fenn, sem a földesúr maga, sem tisztei soha előlülők vagy közbirák nem lehetnek, elnököt ugyan a földesúr választhat, de csak táblabirót; választhat két meghívottat is, kik azonban törvénytudók és részrehajlás nélkül valók legyenek. Törvényes bizonyság mindenkor a vidékbeli szolgabiró és esküdt leend és ezek szintén közbirói mineműségben szavazattal fognak birni, a tiszti ügyész szavazat nélkül ugyan, de mindenkor jelen lészen, a jobbágyok azonban más ügyész segedelmével is élhetnek; végre a jegyzőt, kinek szavazata soha nem lesz, az uraság választhatja ugyan, de saját tisztjei és ügyésze ilyen uriszéken jegyzők nem lehetnek.
De nem számlálgatjuk tovább azokat, mik az urbéri viszonyok iránt elhatároztattak; maguk az alkotott törvények fogják megmutatni, mik történtek a jobbágyok terheinek enyhítésére, az önkény korlátolására és sok visszaélés eltörlésére. Azonban nincs még e hét törvényczikkelylyel bevégezve minden, a mit az adózó nép sorsának könnyítése, de kivált morális emelkedése a nemzettől méltán megkiván, 227s valóban sok van még e részben hátra, mi fölött a jövő törvényhozásnak tanácskozni s határozni kell, ha korunk is a mult századok káros mulasztásának vétkében részesülni nem akar.
Ha nemzeti önállásunk érdekeit valódilag méltánylani tudjuk s hazánkat szabadnak, erősnek és virágzónak óhajtjuk, ne tartsuk elégnek, hogy jobbágyainknak élhetése törvény által biztosítva van, hanem neveljük a népet, ébreszszük és tápláljuk keblében az emberiség szelid méltóságának nemesebb érzeteit, javítsunk erkölcsein, fejtsük ki lelki tehetségeit s terjeszszük a közértelmességet. De nem csak oktatás, hanem czélirányos törvények is hatalmas, sőt szükséges eszközei a nép nevelésének: gondoskodni kell tehát a jövő törvényhozásnak oly törvényekről, melyek személyt, vagyont és a szorgalomnak gyümölcseit minden önkény ellen biztosítva, just adjanak a népnek, hogy fekvő tulajdont szerezhessen, és szabadságot adjanak a jobbágynak, hogy szabad alku mellett minden jobbágyi tartozásoktól örök szerződés által megválthassa magát; mert tulajdon és szabadság az iparkodásnak leghatalmasabb ösztönei, tulajdon és szabadság azon édes kötelékek, melyek a polgárt legszorosabban kötik hazájának sorsához. Sőt gondoskodni kell a jövő törvényhozásnak arról is, hogy azon néposztály, mert a közállomány legsúlyosb terheit viseli, azon hazában, melyet ő mível, ő táplál és védelmez leginkább, a polgári jussoknak is részese lehessen. S majd ha érdekeink nem különválva, hanem egy nemzeti közérdekben egyesűlve fognak őrt állani a haza, király és törvény mellett, s együtt segítik elő az ország virágzását, akkor lesz betöltve azon kötelesség, melylyel hazánknak és önmagunknak tartozunk.
Meg kell még az urbéri czikkelyeknél említenünk azt is, hogy midőn azokat elsőbben felterjeszténk, a második czikkelyben, hol a jobbágytelki állománynak minden megyére meghatározott mennyisége adatik elő, Posega, Verőcze, Szerém vármegyéket alsó tótországi nevezet alatt külön jegyeztük fel a tabellában; utánok következtek a Bánátnak nevezett Temes, Torontál, Krassó vármegyék, ezek után pedig Horvátországnak megyéi valának megnevezve. A királyi válasz e pontra nézve azt kivánta, hogy mivel a Bánát közigazgatási tekintetben már most az ország egyéb megyéitől semmit nem különbözik s egyenesen Magyarországhoz tartozik, elhagyván mi is a bánáti nevezetet, azon három megyét a magyarországi megyék sorába iktassuk. Elfogadtuk mi a királyi válasznak ezen észrevételét, hanem Posega, Szerém és Verőcze vármegyékkel is épen azt cselekedtük, mert meg 228valánk történet és törvényes okokból győződve, hogy ezen három megye alsó tótországi név alatt külön nem említtethetik, hanem mint Magyarország közvetlen egészítő része szintén a magyarországi megyék sorába iktatandó. Ezt pedig annyival inkább szükségesnek véltük, mert Horvátország némi jussokat formált e három megyéhez, s még utóbb a jelen törvény szerkezetét is és az abban előforduló rendet, melyet a királyi válasznak elfogadott észrevétele után Bánát példájával sem lehetett volna menteni, maga mellett hozta volna fel erősségül. Ellenezte a királyi válasz ezen változtatást, de többször ismételt fölirásaink után az utolsó királyi válasz megegyezett abban. Így tehát, minthogy azon kérdés, vajjon e három megye Magyarországnak közvetlen része-e, vagy inkább Horvátországhoz tartozó, itten vitatás és elhatározás alá nem jött, mi jussaink föntartása végett az alsó tótországi nevezetet mindenhol elhagytuk s azon három megyét a magyarországi megyék sorába jegyeztük föl.
Az urbéri III. és VII. czikkelyeknek azon rendelete, hogy midőn a földesúr vagy a jobbágyok többsége kivánja, az urbéri legelő külön hasíttassék ki, szükségessé tette a közbirtokosságokra nézve is az arányossági pereknek újabb elrendelését. Törvényt alkottunk tehát erről is, melyben egyszersmind elhatározánk, hogy a hol a helyzet és egyéb körülmények engedik, a birtoknak összesítését s az osztályrészeknek, a mennyire lehet, egy tagban leendő kimetszését ugyanazon arányossági perrel kivánhassa és eszközölhesse bármely közbirtokos. Úgy hiszszük, hogy a törvénynek ezen rendelete hazánk gazdasági és közmívelődési előmenetelét fogja eszközleni.
Az urbérnek folytában törvényt alkottak az ország rendei azon közterhekről is, melyeket a jobbágyi birtokot használó nemesek viselni tartoznak és elhatározták azt is, hogy mindazon telkek, melyek az urbérnek behozatala óta elhagyattak, vagy a hármas könyv I. R. 40. czímjében meghatározott osztály esetein kívül a földesurak által elfoglaltattak, ismét megnépesíttessenek. Igazság és méltányosság egyiránt megkivánták, hogy e részben törvény alkottassék, mert eddig is sok vala már, kivált az ország némely vidékein, azon telkek száma, melyek nemesi kézre kerülvén, a közadó alól kivétettek, s a szegény adózó nép még ezek helyett is viselte a közterheket, most pedig, midőn a jobbágytelkek használhatásának szabad eladását az új törvény megengedi, még inkább szaporodott volna a közadó fundusának nem igazságos csonkítása, mert vétel útján többet adhatott volna ugyanazon telekért a nemes, ha tőle adót nem fizetne, s így a 229szegény adózó még a vételbeli concurrentiát sem állhatná ki s a közterheket mégis ő fizetné attól is, minek más veszi hasznát.
Midőn ezen törvényczikkely fölött folytak tanácskozásaink, sürgettük azt is, hogy a szállást tartó katonaságnak élésházi tartása, s átalában a katonatartásból eredő veszteségek teljesen megszüntessenek, minthogy azt a törvény soha el nem fogadta, s gyakorlat által is épen az adózók könnyebbségére vala hajdan behozva, most pedig legsúlyosabb és legigazságtalanabb terhe a szegény népnek, mind azért, mert aránytalanul van felosztva, mind pedig azért, mert a vele összekötött számos visszaéléseket meggátolni majdnem lehetetlen. A királyi válasz elismerte, hogy e részben is kell az adózókon segíteni, de az idő rövidségét hozván föl ellenokul, azt kivánta, hogy egy országos választmány a katonatartás és szállásadó iránt értekezvén, azokkal is, kiket ő felsége e végre ki fog nevezni, kimerítő véleményt készítsen, s ez a jövő országgyűlésen okvetetlenül tanácskozás és határozás alá vétessék. Megnyugodott ebben az ország rendeinek többsége, noha nem kevesen valánk, kik a sürgetett megszüntetést mint a kérdés alatti törvényczikkely alkotásának mulhatatlan feltételét kivántuk tekinteni, s a választmány ki is neveztetvén, a királyi válasznak elfogadott hatalmas törvénybe iktattatott.
Midőn már az urbéri törvényczikkelyek iránt nagy részben meg volt a nemzet és fejedelem közti egyezség, ő felsége mult 1835. esztendő augusztus 23-kán kelt királyi válaszában kijelenté, hogy az urbéri munkának befejezésével az országgyűlést el fogja oszlatni és ugyanazért az urbérnek teljes bevégzésére és azon tárgyaknak, melyek minden országgyűlésnek szokott tárgyai, rendes elhatározására két hónapi határidőt rendelt. Mind az 1825-dik esztendőben, mind a jelen országgyűlésen el volt az határozva, hogy a kilencz rendszeres munka csak egyszerre és együtt fog királyi megerősítés alá terjesztetni, s az országos rendeknek ezen határozatát ő felsége is elfogadta. Azonban idő és tapasztalás megtanítottak bennünket, hogy ezen határozat ki nem vihető, mert sokkal több idő kivántatnék azon munkák felvételéhez, mintsem hogy tanácsos volna törvénykezésünknek és a közigazgatásnak súlyos kárával az országgyűlést oly sokáig szakadatlanul együtt tartani, de amúgy is szükséges vala, hogy minél előbb teljesedésbe menjenek azon törvények, melyek ezen országgyűlésen alkottattak. Mi tehát a kilencz rendszeres munkának egyszerre és együtt leendő fölvételéhez nem ragaszkodtunk, de abban sem nyugodhatánk meg, hogy az urbéren és ahhoz tartozókon kívül semmi 230más törvény ezen országgyűlésen ne alkottassék; ugyanazért a fejedelmi szónak szentségével biztosított országos végzésre hivatkozva, kinyilatkoztattuk föliratunkban, hogy az említett végzéstől csak azon föltétel mellett állunk el, hogy némely olyan pontokat, melyeknek minél előbbi elhatározását a nemzet mindenekfölött méltán óhajtja, még ezen országgyűlésen tanácskozás alá veszünk s azok iránt a törvényjavaslatokat az urbéri törvényekkel együtt fogjuk ő felségének királyi helybenhagyása alá terjeszteni. Föliratunkra kedvező választ nem nyertünk, sőt ő felsége újabb királyi levele által sietést sürgetve ismét kijelenté, hogy a meghatározott két hónap elmultával az országgyűlést fejedelmi jussa szerint csakugyan el fogja oszlatni. Ekkor mi azt mondánk köztanácskozásink folytában, hogy törvény nincs, mely az országgyűlésnek eloszlatását fejedelmi jussok közé számlálná, de arról világos törvény szól és pedig sarkalatos törvény, t. i. az 1790. esztendei XIII. cz., hogy a kir. előadások tanácskozás alá vétessenek és az ország igazságos sérelmei minden országgyűlésen tettleg és valóságosan orvosoltassanak, újabb törvényeink tehát az országgyűlésnek végét nem bizonyos időhöz, hanem az elvégzendő tárgyakhoz kötik, ugyanazért míg e sarkalatos törvény rendeletének elég téve nincsen, mi az országgyűlésnek eloszlatásában meg nem nyugszunk, annyival inkább, minthogy föltétel mellett állottunk csak el attól, mit a fejedelmi szent igéret is biztosított, feltételünknek teljesítését tehát méltán kivánjuk. A föliratban röviden hivatkozánk a törvényekre és azon okokra, miket előbbi föliratunkban kifejtettünk, és szakadatlanul folytatánk tanácskozásainkat a kiszemelt tárgyak fölött, melyeket még ezen országgyűlésen az urbérrel együtt készülénk fölküldeni. Végre a kitűzött hónapnak utolsó napjaiban ismét érkezett egy királyi levél, mely szintén sietést sürget, de igéri, hogy az elkezdett tárgyak bevégzéséhez fog elegendő idő engedtetni.
Így születtek azon törvények, melyeket a többi rendszeres munkák tárgyaiból kiszemelve tanácskozás alá vettünk s ő felségének fölterjeszténk, ki azoknak nagy részét el is fogadta. Így alkottuk a szóbeli perekről szóló czikkelyt, mely átalában mindennek, de kivált a szegényebb sorsuaknak fölötte szükséges vala; így alkottunk törvényeket a vásári biróságról és a pénzbeli elmarasztalást magukban foglaló itéletek végrehajtásáról, melyek kereskedésünkre és hitelünkre jótevő hatással lehetnek; törvény által határoztuk el a kiszemelt tárgyak közül azt is, hogy a legfőbb itélőszékek is kötelesek legyenek itéleteiket okokkal támogatni; határoztunk a világos örökösödés 231eseteiben végrehajtandó osztálynak rövidebb és könnyebb módjáról; megadtuk a perlekedési tehetséget a nem nemeseknek is, hogy letöröljük a homályt, melyet e részben eddigi törvényeink vetettek nemzetünkre; végre több más pontok között megrendeltük azt is, hogy a jövő országgyűlés alatt főbb itélő székeink előtt is folyjanak a feljebb vitt perek, sőt mivel ezen hosszas országgyűlés alatt a feljebb vitt s még el nem itélt pereknek száma fölötte megszaporodott, elhatározánk, hogy országgyűlés után a királyi tábla két űlésre osztva vizsgálhassa a feljebb vitt pereket, s még a rendes törvényszünetek alatt is biráskodhassék, ugyanazért a királyi tábla tagjainak számát is szaporíttatni kivántuk, a miben ő felsége is megegyezett. Hiányos ugyan némely részben e törvény határozata, mert csak a feljebb vitt perekről rendelkezik, de a kormány nem egyezett meg abban, hogy országgyűlés alatt azon perek is folyhassanak, melyek a királyi tábla előtt tétetnek folyamatba, s így kénytelenek valánk legalább a feljebbvitt perekről törvény által gondoskodni, nehogy tovább is teljes mértékben fönnálljon hazánkban azon fonákság, miszerint addig, míg új törvények alkottatnak, a magános viszonyok iránt fönnálló törvények végrehajtása, a polgárok súlyos kárával és az igazság kiszolgáltatásának tetemes hátramaradásával, fel vala függesztve. Egyébiránt alázatos véleményünk szerint jövendőben is csak úgy lehet a hasznos javításoknak ösvényén biztosan haladni, ha a törvényhozás a legszükségesebb pontokat, melyek vagy halasztást nem szenvednek, vagy fontos következéseik miatt kitűnőleg hasznosak és azokat, melyeknél az óhajtott siker inkább remélhető, kiszemelve, külön veszi tanácskozás alá, mert minden előrelépés nyereség a haladni akarónak. Olyan országban, a hol a belső elrendelésnek és a fönnálló törvényeknek összesége nem rendszeresen alkottatott, hanem inkább egyes eseteknek, és az egyes körülmények összeszövődésének szüleménye, törvényhozás útján rendszeresen és egyszerre javítani majdnem lehetetlen, mert még a legfonákabb törvénynek, sőt még a százados gyakorlat által divatozó visszaéléseknek is találkoznak pártolói, kik vagy megszokásból vagy önérdekök miatt ellenségei a szükséges változtatásnak. A ki tehát a hibák és előitéletek egész tömegét egy csomóba fogva egyszerre akarja kiirtani, sok egyes érdekeket, melyek külön válva nem sok gátot vethetnének, összesít maga ellen, s rendszerének a sikert áldozza fel. Ki kell igenis tűzve lenni a főczélnak s kerülni kell mindent, a mi attól félre vezethetne, de a czél felé minden előlépés, mely a jövendőnek útját nem zárja, valóságos 232haladás, és minden egyes javítás tettleg használva biztosabb útat készít még több javításra, mert a tapasztalásnak meggyőző ereje leghatalmasabb mindenkor. Addig, míg a nemzet értelmes többsége valamely javításnak hasznos, sőt szükséges voltáról meggyőződve nincsen, azt a törvényhozás rendes útján megállapítani úgy sem lehet, valamint ellenben, ha ezen meggyőződés átalános, az óhajtott javításnak sikerét csak halasztani képes az átalkodott ellenszegülés, de azt végképen eltávoztatni hatalmában nincsen, mert a jobblétre vágyás oly természeti ösztön, melyet elnyomni soha sem lehet. De épen a lépésenkint haladás szűlheti ezen átalános meggyőződést, és valóban sok visszaélés, melyet egykor ezerek pártolának, későbben közakarattal lett eltörölve, sok igazságos, hasznos, sőt szükséges törvény, melyet előbb ezerek gátolának, lett közakarattal elfogadva ott, hol az igazságnak és közügynek baráti csüggedést nem ismerő buzgósággal újra és ismét újra küzdöttek az előitéletek ellen igazság és közügy mellett.
Hazánk is fellépett már a haladásnak pályájára, s nemzet és kormány egyformán átlátják, hogy törvényeinken és belső elrendeltetésünk minden ágában sokat kell javítani, mert hiszen maguk a rendszeres munkálatok is csak ezért készültek. De a javításnak egyes pontjai fölött különbözők a vélemények, s ha minden egész rendszerében együtt és egyszerre vétetik fel, némely egyes pontok megtarthatása miatt a leghasznosabb javításoknak is könnyen gátot vet a többség, a mi egyébként nem történnék. Sőt az a káros oldala is van az efféle tanácskozásnak, hogy a mint ezen országgyűlésnek példája is bizonyítja, sok olyan javítás, melyet már ellenségei sem mernek nyilván s egyenesen megtámadni, a rendszernek színe alatt tárgyról tárgyra, sőt egyik országgyűlésről a másikra halasztatik. Szükséges tehát arra törekedni, hogy a jövő országgyűlés magát egyedül egy kitűzött rendszeres munkához ne kösse, hanem javítson s igazítson, a hol leginkább kell és lehet.
Fájdalommal jelentjük továbbá, hogy a kiszemelt tárgyak között sem az egyházi tizedről, sem a tisztviselők büntető hatalmának törvény általi korlátolásáról készített javaslatainkban a méltóságos főrendek meg nem egyeztek, s az ő ellenkezésök miatt azokat a fölség elé sem lehetett terjesztenünk.
Az egyházi tizedre nézve nem csak a megszüntetést vagy kényszerített megváltást nem lehetett törvénybe iktatnunk, de még abban sem egyeztek meg a méltóságos főrendek, hogy a kibérlési elsőség, 233mely eddigi törvényeink szerint a tizedekre nézve is a földesurat illette, s melynek következésében sok földesúr igen kedvező örökös szerződés mellett birja az egyházi rendtől a tizedet, újabb törvény által ezen szerződésekkel együtt azokra ruháztassék, kik a tizedet adni kötelesek. Ez pedig csakugyan igazságon és méltányosságon alapul, mert hogy a földesúr még ebben is önjobbágyán nyerekedjék, az osztó igazsággal megegyeztetni nem lehet, és midőn valamely adózásnak megváltása bérbe adatik, bizonyosan természetesebb az, hogy a megváltás és annak hasznai azokat illessék, kik azon adózás terheit viselik, mint bármely harmadikat; kénytelenek valánk tehát legalább azon csekély kedvezéseket, melyek a kilenczedre nézve már az urbérben elhatároztattak, a tizedekre nézve is kiterjeszteni, s így lett alkotva a tizedekről szóló új törvény.
A tisztviselőknek büntető hatalmára nézve törvény által akarták kimondani a nemzetnek képviselői azt, a mit már a kormány gondossága főbb parancsolatok által eddig is megrendelt, hogy t. i. a törvényhatóságoknak tisztviselői senkit 12 pálczaütésen vagy háromnapi börtönön fölől önhatalmukkal ne büntethessenek, és egyszersmind törvénybe iktatták azt is, hogy a földesurak és azoknak tisztjei semmi közfenyíték alá tartozó vétek iránt nem biráskodhatván, az urbéri VII. czikkelyben meghatározott eseteken kívül büntető hatalmat ne gyakorolhassanak. Ezt nem fogadták el a méltóságos főrendek és különösen ellenezték azt, a mi ezen czikkelyben a földesurak iránt rendeltetett, azt vitatván, hogy az efféle kisebb kihágásokban is a földesúrat illeti a büntető hatalom. Pedig annyi csakugyan igaz, hogy közfenyíték alá eső vétekért csak a közállománynak lehet jussa a vétkest megbüntetni, ezt a just és büntetőhatalmat tehát a közállomány nevében csak az gyakorolhatja, kinek azt a közállomány mint tisztviselőjének nyilván átaladta; hogy pedig a közállomány önhatalmának, sőt kötelességének legfontosabb részét egy egész osztályra s az osztálynak minden egyes tagjaira, mielőtt azokat, tehetségeiket, indulataikat ismerné vagy csak ismerhetné is, válogatás nélkül átruházza, s hogy ezen hatalom már születésénél fogva minden földesúrat illethessen, azt még föltenni sem lehet; mivel tehát törvény nincs, melyből ilyen földesuri hatalmat következtetni lehetne, annak némely helyeken eddig divatozott gyakorlatát inkább elnézett visszaélésnek, mint törvényesített szokásnak lehet tekinteni. Fölhozánk mindezeket a tanácskozás között és üzeneteinkben is, de a méltóságos főrendek ellenszegülése az országgyűlésnek 234végperczéig tartott: kénytelenek voltunk tehát e tárgyat is a jövő törvényhozás buzgó lelkesedésére bizni, remélvén, hogy a törvényhatóságok önjussaikra ügyelve, sem tisztviselőiket a hatalom törvényes korlátain túllépni, sem a földesurakat vagy azok tisztjeit az urbéri viszonyokon kívül más valamely közhatalmat bitangolni nem engedik.
A közadó ajánlásának tárgya kerülvén tanácskozás alá, mi is több megyéknek követeivel együtt ismét sürgettük a katonatartásból eredő súlyos veszteségek terhét figyelembe vétetni, s nyilván kijelentettük, hogy mindaddig, míg ezek valóságosan és tettleg megszüntetve nem lesznek, közadó fejében 3.800,000 frtnál többet semmi esetre nem ajánlhatunk; megis állapodtak az ország rendei ezen sommában, de azt ő fölsége el nem fogadta s nagyobb mennyiségnek ajánlására szólította föl az országos rendeket. Ezen első királyi válasz után is előbbi ajánlatunk mellett maradánk nem kevesen, de a többség már a másodszori fölirat mellett megajánlotta azon mennyiséget, mely az 1830. esztendőben is megajánltatott, t. i. 4.395,244 frt 38 1/2 krt, és így a katonatartásból eredő veszteségek tettleges betudása sem sikerülhetett.
Ezen megajánlott adónak mennyiségét igérték az ország rendei az országgyűlésnek berekesztésétől számlálandó három esztendőre és nem tovább, oly világos kijelentéssel, hogy ha ezen idő alatt a törvények értelmében országgyűlés nem tartatnék, az adónak további fizetése azonnal megszünjék. Nem akarának e föltételben a méltóságos főrendek megegyezni, s azt szokatlannak állították, de az adó fölajánlásáról szóló föliratunkat sem akarván hátráltatni, végre nem ellenezték, hogy az említett föltétel, melytől a nemzet képviselői el nem állottak, az adót tárgyazó föliratokban világosan kijelentessék. Ő fölsége fejedelmi szavának szentsége alatt ismételve biztosított bennünket, hogy az országgyűlés a törvényes idő alatt, sőt a körülmények úgy hozván magukkal, még előbb is meg fog tartatni, a másodszor ajánlott adót elfogadta, de a mondott föltételt, mint a mely a nemzetnek fejedelme iránti bizodalmával sem volna egyeztethető, el kivánta mellőztetni. Mi azonban a királyi válasz által nem láttuk megszüntetve az előre látó gondoskodásnak szükséges voltát; mert ámbár kedves vala nemzetünknek a fejedelem ujabb igérete, mely törvényeink szoros megtartása iránt ezen királyi válaszokban ismételtetett, de másrészről azon okoskodás, mely magukban az említett válaszokban el vala szórva, hogy t. i. az 1715. esztendei VIII. törvényczikkely 235szerint az adó az állandó katonaságnak zsoldjára szükséges lévén, minthogy az állandó katonaság meg nem szünhet, az adónak sem szabad soha megszünni, nekünk megnyugtatás helyett inkább aggodalmat okozott, mert ezen állítások fonalán azt is lehetne következtetni, hogy ha valamely országgyűlésen az adónak mennyisége fölött a nemzet és fejedelem meg nem egyezhetnének, és a fejedelem minden e tárgy fölötti határozás nélkül szétoszlatná az országgyűlést, akkor az adó meg nem szünhetvén, annak előbbi mennyisége folyna tovább is, ily módon pedig meg volnának semmisítve azon sarkalatos törvényeink, melyek az adó fölötti határozást egész kiterjedésében országgyűlésre tartozónak rendelik, a nemzet jussa ki volna játszva, s az adó leszállítása egyedül fejedelmi kegyelemtől függne, mert elég volna a kormánynak el nem fogadni a kisebb ajánlatot, s az országgyűlésnek végeig tagadó kijelentéséhez ragaszkodni, hogy ismét az előbbi mennyiség maradjon folyamatban. Minthogy tehát az 1827. évi IV. törvényczikkely szerint az adó fölötti határozás egész kiterjedésében az országgyűlésre tartozik, és az 1790. évi XIX. t.-cz. azt rendeli, hogy a közadó egyik országgyűlésről a másikig ajánltassék, az 1790. évi XII. t.-cz. pedig minden három év alatt országgyűlést parancsol tartatni, világos következés, hogy ha ezen törvény szerint az országgyűlés meg nem tartatik, a további adó megigérve nem lévén, nem is folyhat, mert szabad alkotmányú hazában csak a törvényhozás terhelheti közadóval a polgárokat, s az ajánlatnak idején vagy mennyiségén túl a fizetésnek terhe sem terjedhet. Mi tehát megmaradánk határozatunk mellett, mely a nemzeti jussoknak föntartására szükséges vala, a fejedelem jussainak pedig semmi csorbulást nem okoz, mert ha a kormány pontosan eleget tesz a törvények világos rendeletének, ha a törvényes idő alatt mindenkor megtartja az országgyűlést, az adó ajánlásának említett föltételét teljesedésbe venni soha sem kell. Végre a harmadik kir. válasz után üzenetben is kijelenténk, hogy miután ő fölsége az ajánlott adót elfogadván, nyilván és ismételve igéré az országgyűlésnek a törvényes idő alatt leendő megtartását, mi pedig nyilván ismételve megmondottuk azt, a mit a törvényhatóságoknak tenni kell és tenni fognak, ha a törvénynek e részben elég nem tétetnék, sem újabb föliratot, sem a tanácskozások további folytatását szükségesnek nem látjuk, de nem kételkedünk, hogy ajánlásunk teljesítésében ajánlásunk föltételeit szeme előtt fogja tartani nemzetünk. Igy lőn országos határozattá az, mit eddig a feliratokban nemzetünk nyilván ki nem 236mondott soha, s így maradott meg a mellett a képviselői tábla, melynek szava kivált az adó ajánlásában bizonyosan legfontosabb; lehet reménylenünk, hogy a kormány törvényessége elhárítja rólunk ezen végzés teljesedésbe vételének szükségét, a nem reménylett esetben pedig hinnünk kell azt, hogy a törvényhatóságok lelkes hazafiusága törvényeinknek életet adni és azokat életben tartani nem késik.
Az előleges sérelmek, törvényeinknek ezen régi, de folyvást vérző kinos és veszélyes sebei, melyeknek orvoslását sem az ügynek igazsága, sem a nemzet áldozatai, sem forró esdekléseink buzgósága nem valának századok óta képesek a kormánytól kieszközölni, most is mindenek előtt magukra vonták az országgyűlésnek gondoskodó figyelmét, és mielőtt még a királyi előadások tanácskozásba vétetének, elkészült s fölterjesztetett ezek iránt az újabb fölirat. Évekig vártuk a kért igazságot, ismételt föliratok által sürgettük kérelmünk sikerét, s évek mulva oly királyi választ nyertünk, mely mellett sérelmeink nagy részben tovább is sérelmek maradtak, sőt az ismét csalódott remények keserű érzése még súlyosabbá tette azokat.
Erdély, honunknak szeretett testvére, hazája kedves véreinknek s így honunk nékünk is, mely századokon keresztül velünk szenvedett, mellettünk küzdött és érettünk gyakran ontotta vérét, Magyarországgal mindez ideig egyesítve nincsen, sőt épen akkor, midőn mi a királyi széknek igazságától százados kérelmünknek sikerét remélénk, minden polgári szabadságától megfosztatott, s törvénykívüli állásba lőn helyeztetve. Kétszeres keserűséggel hatott reánk a szomorú csapás, mely a testvérhazát érte, mert a legforróbb részvétnek érzése s az aggódásnak kinzó fájdalma foglalá el keblünket, midőn rokoninknál így megrontva látánk az alkotmányos szabadságot, melyet szintén a törvény szentsége biztosított. Mélyen érezvén tehát mi is a sérelmet, s az 1464: XIII., 1492: I. t.-czikkelyek és az 1595. békekötésnek II. czikkelye szerint is kötelességünk lévén Erdély igazait és szabadságát védenünk, különös fölirat által kértük ő fölségét, hogy Erdélynek országgyűlését az egész törvényes állapotját adja vissza; de a kormány még a szokott biztatásnak vigasztaló szavaira sem méltatá nemzetünket, s a felirat óhajtott válasz nélkül maradott. Későbben azon két rendbeli királyi válaszban, melyek az előleges sérelmek iránt ismételt föliratainkra érkeztek, Erdélyre és annak Magyarország iránti viszonyaira nézve szintén nem foglaltatott semmi kedvező s így a nemzet régi óhajtása e részben ismét teljesítetlen maradott, és Erdélynek törvénykívüli állása most sincs megorvosolva.
237De azon részekre, melyek Magyarországtól Erdélyhez valának elszakasztva, t. i. Kraszna, Köz.–Szolnok, Zaránd vármegyékre és Kővár vidékére nézve kedvezőbb volt a királyi válasz, mert ezek iránt kérelmünk sikerülvén, a százados igéret csakugyan teljesítve lőn, s ő fölsége az említett részeknek hozzánk visszakapcsolását elrendelte. A törvényjavaslatban, melyet e tárgy iránt készítettünk, beiktattuk mi azt is, hogy a visszakapcsolásnak részletes teljesítése egy országos választmányra bizassék, sőt azon választmány tagjait titkos szavazás által már a magunk részéről kinevezénk, de ő fölsége nem fogadta el ebbeli határozatunkat s azt nyilatkoztatá, hogy az elmult időknek hasonló példái szerint udvari biztosság által fog a visszakapcsoltatás tettlegi teljesítése végbe menni. Az alkotott törvényben mindazonáltal világosan kifejeztetett, hogy a nevezett részek polgári, közigazgatási, törvénykezési, adózási és mindennemű állapotjaikra nézve teljesen és tökéletesen Magyarországhoz ezennel visszacsatoltatnak, s az említett Kraszna, Közép-Szolnok, Zaránd vármegyék Kővár vidéke ezentúl az országgyűlésre meg fognak hívatni, s ottan űlési és szavazási visszaadott jussokkal élni. A törvénynek rendelése tehát oly határozott, hogy ha netalán ezen törvényhatóságok bármi okból a jövő országgyűlésre meg nem hívatnának, a mit azonban fölteni sem lehet, az ország rendei semmi királyi előadásoknak elhatározásához törvényesen nem nyulhatnának, míg az elmulasztott meghívás meg nem történnék, mert ezen törvényhatóságok most már ismét az országnak egészítő részei, s őket az országgyűlésre meg nem hívni, annyi volna, mint bármely más vármegyét elmellőzni; rendes országgyűlésen pedig – generali regni conventus – az egész ország minden törvényhatóságának jelen kell lenni, mert a részes gyűléseket – concursus regni palatinalis 1715. VIII. 3. §. és 1741. XXII. – csak világosan meghatározott szükség eseteiben engedik meg törvényeink. Végre visszaadott jussaiknál fogva az elszakítás előtti viszonyaik csorbulást nem szenvedhetvén, nekik az ország többi megyéivel egyenlő törvényes állásuk leend.
A magánosok pénzbeli viszonyai iránt ismét nem lehetett elhatározó törvényeket alkotnunk. Az első föliratban, melyet e tárgy iránt az előleges sérelmek során készítettek az ország rendei, az vala határozva, hogy a scálát vagyis az 1799. évet megelőző időkből minden adósságok és pénzbeli kötelezések ezüst pénzben fizettessenek, a scála közötti időszakaszban pedig, vagyis 1799-től fogva az 1811-dik esztendőt márczius hónapig, minden somma a scála szerint szállíttassék 238le, de az így leszállított sommákért nem váltóczédula vagyis 100 frtért 40 ezüst forint, hanem 60 pengő forint fizettessék, a fizetésnek eszköze pedig egyedül csak ezüst és arany pénz legyen és más pénzt senki elfogadni ne tartozzék. Erre ő felsége ismét hivatkozván az 1825-diki országgyűlésre kiadott királyi válaszra, melyben az vala kijelentve, hogy a scálát megelőző időkből eredő kötelezéseknél, midőn a hitelező mondja fel az adósságot, akkor papiros pénzben is tartozzék azt elfogadni, ha pedig az adós akarja hitelezőjének a pénzt letenni, ezüst pénzben fizesse adósságát, egyébiránt a scála alatti időszak iránt javaslatunkat el nem fogadta, de fejedelmi szavát adá, hogy soha papiros pénzt parancsolt értékkel többé kibocsátani nem fog. Ezen biztosító igéret után azt hittük, hogy semmi ok sem lehet, mely miatt tovább is ellenezze a kormány törvény által kimondani azt, hogy a fizetésnek eszköze csak arany és ezüst legyen, a papirost pedig fizetésben elfogadni senki nem köteles. Ismételtük tehát egy újabb feliratban ezen kivánatunkat, sőt hogy e fontos tárgyban már egyszer törvény alkottassék, megegyeztünk a kormánynak azon kivánságában is, hogy a scála közötti időszakban a scála szerint már leszállított 100 frtért nem 60, hanem a gyakorlat szerint csak 40 ezüst forint fizettessék, a scála előti viszonyokra nézve pedig előbbi határozatunknál maradtunk. Ily értelemben szerkesztetvén törvényjavaslatainkat, azokat ő felségének újra felterjesztettük, de kedvező választ ismét nem nyertünk, s noha ő felsége papirpénzt parancsolt értékkel kiadni többé nem fog, abban még sem egyezett meg, hogy a fizetésnek egyedüli eszköze csak arany és ezüst légyen, és a papirpénzt elfogadni senki ne köteleztessék, e nélkül pedig törvényt alkotnunk nem lehetett, mert önmagunk törvény által ismernénk el a papirpénznek parancsolt becsét, melynek súlyos következését sok magános polgár, sok közhasznú alapítvány sajnosan érzi még most is.
Az előleges sérelmeknek azon pontjára, melyben az egyházi javaknak önkényes megrovatása ellen panaszolkodtak az ország rendei, feleletül az említett királyi válaszban az mondatik, hogy ő felsége mindazon segedelempénzeket, melyekkel legfőbb patronatusi jussainál fogva az egyházi rendet terheli, honi törvényeink értelmében a közállománynak és magának az egyháznak szükségeire fordítja, s az alapítóknak szándékát is mindenkor figyelemben tartja. Meg valánk mi arról győződve, hogy azon nagy kiterjedésű javak, melyek hazánkban az egyházi rendnek kezén vannak, a közállománynak kétségtelen tulajdonai lenni soha meg nem szüntek és nem kételkedünk, 239hogy azokról, mint status javairól, a törvényhozás szabadon rendelkezhetik, sőt előre látjuk, hogy ha majd a köznevelés, de kivált a népnek nevelése országos tanácskozások alá kerül, ha majd a törvényhozásnál a vallásnak azon szolgáiról leszen szó, kik a gazdag egyházi javaknak igazságtalan arányban fölosztott jövedelmeiből nem részesülve, gyakran szükölködni kénytelenek, holott a vallásnak és népoktatásnak legszentebb, de legsúlyosabb kötelességeit ők teljesítik, elkerülhetetlen lesz a közállománynak ezen jussát tettleg gyakorlatba venni; de épen ezért el nem ismerhetjük azt, hogy a kormány ezen javakra önkényesen és egyoldalulag terheket vethessen, mert a nemzet köztulajdona fölött a kormánynak egyoldalulag rendelkezni törvényes hatalma nem lehet, s a polgárok bármely osztályának a végrehajtó hatalom önkényes terheltetéseitől mentnek kell lenni. A kir. válasznak említett pontjára tehát közhatározat által ismételve kijelentették a nemzet képviselői, hogy az egyházi javaknak jövedelmeiről csak az összes törvényhozás rendelkezhetik, s a felirat, melynek szerkezete fölött a két tábla között hosszabb vitatások folytanak, végre közegyezéssel oly értelemmel készült el, hogy azon elvet, miszerint az egyházi javaknak jövedelmeit is lehet az ország védelmére vagy más közhasznú egyházi és nemzeti intézkedésekre a törvények értelmében fordítani, az ország rendei sem vonják kétségbe, de a törvényhozás rendes útján kívül egyoldalulag behozott és tettleg folytatott megrovást alkotmány és törvény elleni sérelemnek tartják és annak megszüntetését ismét sürgetik. A feliratra válasz nem érkezvén, előleges sérelmeinknek ezen pontja is orvosolatlan maradott, de mind a köztanácskozásokban, mind a feliratban világosan kimondatott a nemzetnek az egyházi javak fölötti kétségtelen jussa, melyet a haza közjavára használni a jövendő törvényhozások gondja leend.
Előlegesen fölterjesztett súlyos sérelmeink között talán legérzékenyebb az, mely a só árának országgyűlésen kívül önkényesen történt törvénytelen felemeléséből eredett. Kettős a tárgya ezen sérelemnek; egyik a sónak szerfölött nagy ára, mely kivált a földmívelőt és a szegény adózó népet oly igen igazságtalanul terheli, s melynek szomorú következései kivált a marhatartásra nézve naponkint súlyosabbak; a másik pedig, mely törvényes tekintetből az elsőnél még fontosabb, hogy a só árának meghatározását, mely az 1790. évi XX. t.-cz. szerint az országgyűlésnek rendelete alá tartozik, a kormány tőlünk elvonván, önkényesen s egyoldalulag gyakorolja. Fölhozta már ismételve a nemzet mindazon okokat, melyek e tárgyban nemzeti jussaink 240mellett czáfolhatatlanul szólanak, hivatkozott a törvényekre, fölszólította fejedelmének igazságszeretetét, hivatkozott Európának itéletére, panaszkodott, kért és sürgetett; de mindezek sikertelenek valának, s ő felségének ezen országgyűlésre kiadott válasza is megtagadó volt. Ismételtük a feliratot és egy törvényjavaslatot is küldöttünk föl mellette, melyben a sónak ára az 1790-dik évi törvényes mennyiségre leszállíttatott; de sem újabb kérelmünk, sem a törvényjavaslat elfogadva nem levének, s e legsúlyosabb sérelemben sem valánk képesek még csak enyhítést is eszközölni.
Hazánknak egyéb sérelmeire, melyeket ezen országgyűlésről felterjesztettünk, szintén nagy részben vagy megtagadók, vagy elmellőzők voltak a királyi válaszok; némely pontok azonban kedvezők is valának, melyeket, a mennyire szükséges volt, törvénybe iktatánk. Ezek közül csak azt említjük meg, melyben a vásári helypénz iránt a t. rendeknek is óhajtása szerint újabban meghatároztatik, hogy sem heti-, sem országos vásárokon nemes ember vagy városi polgár helypénzt fizetni nem köteles, és azon pontot, melyben a Veszprém és Somogy vármegye közötti Siófokra nézve Somogynak a tek. rendek által is pártolt kivánatához képest újabb biráskodás rendeltetik.
Meg kell még a felterjesztett sérelmek közül említenünk azt, melyet Veszprém vármegye a Merete puszta birtokosainak adó alá vetése iránt még az 1825. évben előadott, és mely ugyanazon országgyűlésről föl is terjesztetett. Veszprém vármegyének említett sérelme abban állott, hogy a nm. m. kir. helytartótanács 1825-ben kiadott intézőlevele által a meretei pusztában nem-nemesek kezénél lévő nemesi birtokra nézve is oly határozatot tett, mely szerint mindaddig, míg az ilyen birtok nem nemes kézen vagyon, közadó alá tartozván, az a dicalis összeirásnak illető rubrikáiba vezetendő. Ezen sérelemre azt mondá a királyi válasz, hogy mivel a meretei pusztát biró nem-nemesek minden vagyonaiktól és így a nemesi birtokból vett haszonvételeiktől is adót fizetni tartoznak, ő felsége a helytartótanácsnak e tárgyban kiadott rendelését tovább is helybenhagyja. Elfogadták az ország rendei ezen királyi határozatot s nyilván kijelenték, hogy a nem-nemesek azon földek haszonvételeitől addig, míg azok nemesi kézre nem kerülnek, adót fizetni azon világos megjegyzéssel tartozzanak, hogy ezen nemesi földek a többi portalis fundust tevő földek sorában a dicalis összeirásba be ne jőjenek. Az országos rendek és ő felségének megegyezéséből eredett világos határozat által is ki van tehát itt már mondva azon elv, mely szerint a nemesi 241birtokot használó nem-nemeseket és így az agilisok is azon birtok használásától közadó alá tartozóknak állítja a törvényhozás.
Továbbá sérelem gyanánt adtuk elő mi is a t. rendek nevében a nagyméltóságú m. kir. helytartótanácsnak azon intéző körlevelét, melyben a megyék tisztviselőinek s bérrel ellátott szolgáinak, kik eddig a királyi és egyéb közszolgálatot tárgyazó foglalatosságaikért, melyeket a megye kebelében teljesítettek, napibért nem kaptak, több esetekben a szegény adózóknak súlyos és igazságtalan terheltetésével a megyék honi pénztáraiból napibérek rendeltetnek; s azt kivántuk elhatároztatni, hogy a rendes fizetésü megyei tisztviselők és állandó bérrel ellátott szolgák a megye kebelében teljesített hivatalos közfoglalatosságaikért a megyék honi pénztárából napibért ne kapjanak, kivévén egyedül az olyan rendkívüli, de netalán mégis elkerülhetetlenül szükséges közfoglalatosságokat, melyek hivatalaik vagy szolgálatjok köréhez semmi tekintetben nem tartoznak, s melyeket nem mint tisztviselők, hanem mint a megye által különös és meghatározott napibér mellett kiküldött tagok visznek véghez. Az ország rendei szintén valóságos közsérelemnek ismerték el ezen sérelmet, és a feliratban arra kérték ő felségét, hogy az érdeklett rendelkezést, mely sem a megyéknek törvényhatóságával, sem az adózó népnek javával meg nem egyeztethető, kegyelmesen megszüntetni méltóztassék; azonban a fölirat ezen pontjára kir. válasz nem érkezett; de miután az ország rendei sem látták törvényesnek a napi béreket ily pazar kézzel osztogatni, kételkedni sem lehet, hogy a törvényhatóságok használni soha sem fogják az említett intéző levélben törvénytelenül adott engedelmet, és a napibérek adásában inkább az ország rendeinek véleményéhez fogják magokat tartani.
Ezen sérelmek sorában is valának több pontok, melyeket a méltóságos főrendeknek szakadatlan ellenkezése miatt ő felségéhez fölterjeszteni sem lehetett. Ilyen azon felirat, melylyel a nemzet képviselőinek nevezetes többsége a lelkes lengyel nemzet feldult szabadságának ügyében még elhunyt fejedelmünk hathatós közbenjárását akarta megkérni. Ilyen azon méltó kivánata nemzetünknek, hogy a sötét századok vak buzgóságának rút maradványa, az 1790. XXVI. t.-cz. 14. szakasza, mely szerint protestáns atyánkfiainak Horvátországban lakni és javakat birni nem szabad, már egyszer eltöröltessék. Ilyen végre azon kettős sérelem is, melyet a tisztviselő felelőssége iránt és a törvénytelen parancsolatok s elnöki rendelések (praesidialisok) ellen kivántak fölterjeszteni a nemzet törvényes képviselői. Ez utolsó 242pontban különösen a praesidialisok iránt, melyek leginkább az újabb időkben jöttek gyakorlatba, sajnosan panaszlották a törvényhatóságok küldöttei, hogy azok a megyék elmellőzésével a fő- és alispánokhoz intéztetvén, a megyéket törvényes hatóságukban csorbítják, a tisztviselőket gyakran kedvetlenségeknek teszik ki, s az alispánokat, kik szabadon választott őrei s legelső védői a megyék törvényes igazainak, az őket választó megyei rendektől mintegy elszakasztva gyakran csak a kormány eszközeivé változtatják; elhatároztatott tehát, hogy azoknak megszüntetése felirat által sürgettessék; de a főrendek mindezekből semmit el nem fogadván, határozataink siker nélkül maradtak. Minthogy tehát ezen elnöki rendelések teljes megszüntetését elérnünk nem lehetett, a törvényhatóságoknak kell gondoskodni, hogy legalább káros következéseiknek a lehetőségig gát vettessék, ezt pedig némileg az által lehetne talán elérni, ha minden megye közvégzés által elhatározná, hogy az alispánok minden praesidialisokat gyűlésről gyűlésre a megye közönségének nyilván bemutatni és egyszersmind azoknak időközben mikép lett teljesítéséről hivatalos jelentést adni köteleztessenek.
A magyar katonaságra nézve is előadtuk és sürgettük mi a tekintetes rendeknek utasítása szerint mindazt, a mit e tárgyban 1830-ban ő felségéhez felterjesztettek az ország rendei, különösen, hogy a magyar és véghelyi ezredeknél a kormányszavak magyarok legyenek, tisztek csak olyanok lehessenek, kik született magyarok és magyarul tudnak, a lépcsőnkinti előmenetel pedig ezen ezredekben a többi cs. kir. hadseregtől különválva történjék meg. A Karok és Rendek nevezetes többsége azonban jónak látta, e kivánatnak egész kiterjedésben leendő felvételét más alkalomra, midőn a körülmények biztosabb sikert igérnek, elhalasztani; de most is azon feliratban, melyet a magyar nyelvnek ügyében f. é. márczius 16-dikán fölküldöttünk, előadatott a nemzetnek azon méltó kivánata, hogy a magyar ezredeknél a kormányszavak magyarosíttassanak, a magyar nyelv az egész magyar katonaságnál behozassék, és ennél a főhadikormányzótól kezdve csak azok alkalmaztassanak, kik az 1830. évi VII. és VIII. t.-cz. rendelése szerint nem csak magyarul tudnak, de születésükre nézve is magyarok. A királyi válasz mindezekre átalában csak azt feleli, hogy ő felsége az 1792. évi IX., 1807. évi I. és 1830. évi VII. törvényczikkeket meg fogja tartani.
Az országgyűlési hirlapok iránt ismertetve tétetett indítvány ezen országgyűlésen és végre a Karok és Rendek kifejtvén e tárgyban különösen 243a sajtó szabadságáról és a megelőző vizsgálatról nézeteiket, egy üzenetet és törvényjavaslatot készítettek, mely a sajtónak józan és czélirányos szabadságán alapulva, magában foglalja egyszersmind a netalán történhető kiszökéseknek büntetését is. Nem lehetett a nemzet képviselőinek semmi oly javaslatban megegyezni, mi által a megelőző vizsgálat, melyet törvényeink soha el nem ismertek, bármi alakban megállapíttatnék, s minthogy a méltóságos főrendek ezen üzenetet és törvényjavaslatot el nem fogadták, kénytelenek vagyunk e tárgyra nézve is a jövő országgyűlésnek állhatatos s talán szerencsésebb kimenetelű küzdésétől várni a sikert, melyet mi el nem érheténk; annyival inkább váratlan vala pedig nekünk a méltóságos főrendeknek ezen ellenkezése, minthogy az országos sérelmek sorában az 5. szám alatt némely panaszok, melyek a sajtó szabadságának korlátolása miatt adattak elő, az ország rendeinek nevében már fel is terjesztettek ő felsége elébe és ott a feliratban már nyilván kimondják az ország rendei, hogy a sajtó szabadságát Magyarországban nem csak nem korlátolják a törvények, sőt azt az 1790. XV. t.-cz. nyilván meg is említi. Pedig a mennyiben a polgárok természeti szabadsága törvény által korlátolva nincsen, azt egyoldalú kormányi rendeletek által csorbítani, sértése az egyesek törvényes szabadságának s elnyomása a nemzet kétségtelen jusainak.
Az ország pénztárairól és közhasznú alapítványainak állapotáról beadott hivatalos tudósítások tanácskozás alá kerülvén:
A nemzeti muzeumra nézve meghatározták szavazatunk ellenére az ország rendei, hogy mivel annak épülete jelenleg majdnem használhatatlan állapotban van, egy új alkalmatos és díszes épületnek fölállítására közsegedelem formában rendes kivetés útján fölosztandó 500,000 pengő forintok fizettessenek; elhatározták továbbá, hogy a concurrentialis pénztárban levő 200,000 pengőforintnak évenkinti kamatjai, melyek az 1827. évi XVII. t.-cz. rendelete szerint eddig a Ludovicaea fundusának gyarapítására fordíttattak, ezentúl évenkint a nemzeti muzeum pénztárába folyjanak. Jankovich Miklós úr becses gyüjteményének kialkudott ára pedig 125,000 pengőforintban szintén közkivetés útján legyen megfizetendő. Végre a gr. Ráday nemzetségnek jeles könyvtárára nézve az végeztetett, hogy ő királyi főherczegsége, országunk nádora, ezen könyvtárnak megvizsgáltatására, sőt ha azt méltónak találja, alku szerinti megszerzésére is megkéressék.
Ugyanekkor tudós és lelkes hazánkfiának Horvát István úrnak, 244a Széchenyi országos könyvtár őrének, ki fáradhatatlan munkássága és roppant ismeretei által a külföldön is köztiszteletet, nemzetünktől pedig a hazai történetek, diplomatika és magyar nyelv körül szerzett jeles érdemeivel hálát és köszönetet vívott ki magának, nem annyira jutalmul, mint inkább nemzeti közmegtiszteltetés gyanánt egyedül és egyenesen személyére fizetésén kívül évenkint 2000 pengőforint rendeltetett adatni. Meghatároztatott végre az is, hogy a nemzeti muzeumnak lajstroma elkészíttetvén, az egy országos választmány által hitelesíttessék, és mindezen pontok egy külön törvénybe lőnek iktatva.
Meg kell itt említenünk nagyméltóságú gróf Illésházy István főasztalnok és nagyméltóságú Pyrker László patriarcha egri érsek uraknak jeles ajándékát is, melylyel a nemzeti muzeumot gazdagították; ugyanis az első dubniczai kastélyában volt becses könyvtárát, a másik pedig 140 darabból álló eredeti képeknek jeles gyüjteményét a nemzeti muzeumnak ajándékozták.
A Ludovicaea nevet viselő katonai iskolának fölállítása már régen forró óhajtása lévén nemzetünknek, e jelen országgyűlésen elhatározák az országos rendek annak minél előbbi létrehozását, és minthogy annak pénzalapja több magános ajánlatok által (melyek között különösen említést érdemel gróf Buttlernek 20 ifjú nevelésére tett jeles alapítványa) nevezetesen emelkedett, országos ajánlat útján kivánták mindazt pótolni, a mi a fölállításhoz és a tanításnak elkezdéséhez szükséges vala; megajánlottuk tehát közkivetés útján fizetendő nemzeti segedelem gyanánt azon 309,000 frtot, melyek a beadott hivatalos tudósításban még e végre szükségeseknek mondattak; továbbá, minthogy a concurrentialis pénztárban levő 200,000 frtnak kamatai, melyek az 1827. évi XVII. t.-cz. szerint eddig ezen katonaiskolai pénztárba folytak, most a legújabb határozat szerint a muzeum fundusához lettek áttéve, hogy ezen hiányosság is pótolva legyen, megajánlottuk ezen kamatok tőkéjét is 200,000 pengőforintban, és így összesen 509,000 pengőforintot, és ajánlatunk mellett csak azt kötöttük ki, hogy egy országos választmány ezen katonai iskolának az 1808. évi országgyűlésen kidolgozott rendszerét újra megvizsgálja, azt a jelen idők szükségeihez alkalmaztatva czélirányosan igazítsa és tökéletesítse, s kidolgozott tervét a jövő országgyűlésnek bemutassa, addig is pedig az 1808. évi rendszer tartassék meg, azonban az első megnyítástól kezdve abban minden tudományok magyar nyelven taníttassanak. Fölterjesztettük mindezeket különös 245felirat mellett és egy törvényczikkelyt is készítettünk az elhatározott pontok iránt, melyet 3. sz. a. a t. rendeknek alázatosan ezennel bemutatunk; de ő felsége a nemzeti ajánlást el nem fogadván, azt, a mit a nevelési rendszernek egy országos választmány általi megvizsgálása iránt és a magyar nyelvre nézve kivántunk, félrevetette, a mint az országos iratokból látható királyi válasz bizonyítja; mi tehát látván, hogy ezen önköltségünkön felállítandó intézet nevelési rendszerét is a mi kizárásunkkal önmaga kivánja elrendelni a kormány, s nem akarván a nemzet pénzén egy oly intézetet létrehozni, mely növendékeinkben a nemzetiséget is elfojtva, azokat nem magyar honfiakká, hanem csak Ausztria katonáivá formálhatná, készebbek voltunk inkább az intézet felállítását ezúttal felfüggesztve látni, mint fönnebb említett feltételeinktől elállani; ugyanazért az országgyűlésnek utolsó napján minden e részben tett közajánlatainkat visszavontuk.
Azon nagy kiterjedésű váczi épületet, mely egykor a Theresianumnak, későbben a Ludovicaeának volt tulajdona, s minthogy ezen katonai iskolának alkalmatos nem vala, közönséges árverés útján eladatni rendeltetett, nagyméltóságú gróf Nádasdy Ferencz váczi püspök úr becsű szerint megvásárolván, a nemzetnek ismét visszaajándékozta oly czélból, hogy ott a szerencsétlen tébolyodottak számára egy czélirányos közintézet állíttassék. Köszönettel fogadván a Karok és Rendek a nagyméltóságú megyés püspök úrnak ajánlatát, ő cs. kir. főherczegségét, országunk nádorát, megkérték, hogy az ily czélra tett eddigi ajánlatokat és alapítványokat összesítve, ezen jótékony intézetnek minél előbbi létesítését eszközölni méltóztassék. Ezen megbizást ő cs. kir. főherczegsége kegyesen elfogadván, megigérte, hogy minden iparkodását az intézetnek létrehozására fordítja; biztosan lehet tehát reményleni, hogy ezen legszerencsétlenebb felebarátink szomorú sorsa is nem sokára legalább némileg fog enyhíttetni.
Horvátországnak előadására különös felirat által kérték meg ő felségét az ország rendei az iránt, hogy a Ludovicaea nevet viselő kereskedőútnak, melyet Károlyvártól Fiuméig magános vállalkozók tetemes költséggel készítettek, megváltása iránt czélirányos intézkedéssel lenni méltóztassék. Fölötte kivánatos volna ezen kérelemnek sikere, mert kereskedésünk, mely úgyszólván ezen egyetlenegy úton mehet a magyar tenger partjáig, a megváltás által nem csekély útivámoktól szabadulván fel, nevezetes könnyebbülést nyerne. Mindkét táblának közegyezésével készült e tárgyban a felirat, de minthogy 246az csak az országgyűlésnek utolsó napjaiban küldetett föl, kir. válasz reá nem érkezett.
A nemzeti nyelv és mívelődés terjesztésének tekintetéből elhatározták a törvényhatóságoknak képviselői, hogy Pesten, országunk fővárosában, egy nemzeti játékszín építtessék, s e végre utasításaik szerint 400,000 pengőforintot, szintén közkivetés útján fizetendőt, ajánlottak; de még ebben is gátot vetettek a méltóságos főrendek elhatározott ellenszegülésökkel, mert ők azt vitatván, hogy az óhajtott czél szabad ajánlások útján is biztosan elérhető, semmi kötelező erejű kivetésekben meg nem egyezének, és noha nem ok nélkül tartunk attól, hogy szabad ajánlások mellett majd épen a legvagyonosabbak vonják ki magukat a fizetés terheiből s ekképen vagy a czél nem lesz elérve, vagy a szegényebb, de lelkesebb honfiak viszik a tehernek legnagyobb súlyát, azonban minthogy ismételt üzeneteink is sikeretlenek valának, hogy legalább valami történjék, kénytelenek valánk úgy alkotni a törvényt, mint azt a méltóságos főrendek javaslották, és egy országos választmányt rendelni ki, mely a szabad ajánlatok útját felszólítások által megpróbálja, az előkészűletek, tervek és költségek összeszámolása iránt a szükségeseket megtegye és a jövő országgyűlésre jelentését beadja. Minthogy pedig ő kir. főherczegsége, országunk nádora, egy igen szép helyen lévő tág és alkalmatos tért eszközölt ki Pest városától ingyen a nemzet játékszín helyéül, mind neki, mind az ajándékozó városnak köszönet mondatván, azon tér mint a nemzetnek e czélra fordítandó tulajdona birtokba vétetni rendeltetett.
Pest és Buda közt a Duna két partját összekapcsoló álló híd kereskedésünknek és a főváros emelkedésének tekintetéből már régen közóhajtás tárgya vala hazánkban. Ezt a jelen országgyűlésnek rendei legczélirányosabban magános vállalat útján vélték eszközölhetőnek; de látván egyszersmind azt is, hogy ezen temérdek költségű munkára vállalkozók nehezen találkoznának, hacsak a megépített hídon minden, ki azt használja, vámot nem fizet, törvényt alkottak tehát az iránt, hogy bizonyos évekig, melyeknek száma a vállalkozókkal kötendő alkú által fog meghatároztatni, az álló hidon nemes és nem-nemes különbség nélkül a kiszabott vámjegyzék szerint vámot fizetni köteles legyen; a kitüzött évek lefolyta után pedig nemes és nem-nemes szintén minden különbség nélkül fölmentetvén a fizetés alól, azon híd a nemzetnek tulajdonává lesz. Elhatároztatott ezen törvényben a két városnak igazságos kármentesítése, s el vannak 247hárítva mindazon akadályok, melyek akár a két városnak, akár valamely magános birtokosnak tulajdonosi jussaiból származhatnak, el van rendelve minden eredhető kérdések birája, ki van nevezve a választmány, mely a nemzet nevében a vállalkozókkal alkudjék, s így teljesítve van az, a mit e részben a törvényhozás tehetett. A siker bizonytalan, de méltán remélhető, a haszon pedig, ha a vállalat sikerül, kétségtelen. Vajha ezen első lépés ösztön lenne arra, hogy a nemzeti jóllétnek törvény szülte gátjait a nemzet önmaga hárítaná el czélirányosabb törvényekkel.
A vasutaknak egész Európában naponkint nevelkedő száma, azoknak a kereskedés minden ágaira kiható hasznai s a veszélyek, melyek minden elmaradó nemzetnek kereskedését fenyegetik, a mi figyelmünket is magukra vonták; különösen a Bochnia és Bécs között munkába vett vasút és azon következések, melyek ennek fölállításából eredendők, meggyőztek bennünket, hogy már most nemcsak jobblétünk kivánja a haladást, de haladnunk kell, hogy elnyomott kereskedésünknek végső pusztulásával még hátrább ne taszíttassunk. E tárgyban ismét csak magános vállalatok eszközölhetik haladásunkat, és ezek sikerülése végett ismét törvény által kell elhárítani a gátokat, melyeket százados előitéletek vagy megszokás, sőt némely részben törvényes tulajdonosi jussok szültenek. Törvényt alkottunk tehát erre nézve is, melyben tökéletes kármentesítés mellett a vasutakra, és ehhez szükséges hídakra és a vízcsatornákra megkivántató kisajátítás elrendeltetik; de egyszersmind ugyanazon törvényben kijelöltük mindazon vonalakat, melyeken ezen kisajátítás törvénye gyakorlatba vétethetik és elhatározánk, hogy annak kényszerítő rendelete a meghatározott vonalokon kívül más vonalokra nem terjed; ezt pedig azért véltük szükségesnek, mert féltünk, hogy átalános és mindenekben határozatlan törvény mellett oly vasutak is készülhetnének hazánkon keresztül, melyek nemzeti kereskedésünknek, különösen a magyar révpartoknak, inkább kárára volnának. Egyébiránt a tapasztalás fogja leginkább ezen új tárgyban kimutatni a hiányokat. Mi az alkotott törvényben, azonkívül, hogy lehetővé van téve hazánkban is az ilyen közhasznú vállalatoknak tettlegi létesülése, legnagyobb nyereségnek véljük azt, hogy a teljes kármentesítés melletti kisajátításnak elve világosan ki van fejtve, legalább a jövő törvényhozás könnyebben épít, javít és módosít a letett alapon, mintha még azért is neki kellene küzdeni.
Az országgyűlésnek Pesten leendő tartását több ízben sürgették 248az ország rendei. Nemcsak a város helyzetének és nagyobb kiterjedésének tekintete, hanem a nagyobb nyilvánosság és ebből hihetőleg következő szorosabb egyetértés még inkább javasolják azt, hogy a nemzet törvényhozása az ország középpontján, hazánk fővárosában, gyűljön össze; mi tehát újra külön felirat által ismételénk a nemzet ezen méltó kivánatának sürgetését, de felirataink válasz nélkül maradtak és így kénytelenek lévén e részben is a boldogabb jövendőtől reményleni orvoslást, kötelességünknek véltük megtenni legalább mindazt, a mi a czélnak elérhetését könnyebbé tehetné; ugyanazért ő cs. kir. főherczegségét, országunk nádorát, a 4 ·/· alatt idezárt üzenet szerint tisztelettel megkértük, hogy egy Pesten építendő díszes és alkalmatos országházának tervét önfelügyelete alatt elkészíttetni, s azt a szükséges költségek följegyzésével együtt további tanácskozás és rendelkezés végett a jövő országgyűlés eleibe terjesztetni méltóztassék. Ő kir. főherczegsége ezen kérelmet elfogadta, s így e részben is a jövő törvényhozás egy lépéssel közelebb lesz a nemzet közkivánatának teljesíthetéséhez.
Megküldöttük annak idejében a t. rendeknek azon törvényjavaslatot, melyben elhatároztatott, hogy ezen országgyűlésnek költségeit egyedül és egyenesen a nemesi rend viselje, és ezt jelenleg megemlíteni szükségesnek sem tartanánk, de ki kell nyilván fejeznünk azon óhajtást, sőt biztos reményt, hogy nemzetünk vissza nem hozza többé a mult időknek azon igazságtalan gyakorlatát, mely szerint a törvényhozásnak költségeit azok viselték, kik a törvényhozásból törvény által ki valának zárva. A t. Karok és Rendek már az országgyűlésnek elrendeléséről szóló rendszeres munkára készített utasításban elhatározták jövendőre is azt, a mit a most alkotott törvény csak ezen országgyűlésre állapított meg. Ugyanazért, ha valamiben, tehát épen e tárgyban volna hasznos, sőt szükséges annak idejében majd a jövő országgyűlésnek közelítésével az ország minden megyéit felszólítani, hogy igazság és méltányosság szerint ezen országgyűlés példájakint buzgó lelkesedéssel törekedjenek törvény által elhatároztatni, hogy az országgyűlésnek költségeit csak azok viselik, kik a törvények alkotásában befolyási jussal birnak.
Midőn elhunyt fejedelmünk halálával dicsőségesen országló királyunk lépett az uralkodásra, kezdetben mint magyar király és I. Ferdinánd czímzettel élt vala. Méltó aggodalmat gerjesztett ezen czímzet az ország rendeiben, mert miután hazánk az ausztriai örökös tartományoktól teljesen független s az ausztriai császárságnak 249nem alkotó része, a magyar király czímzetét egészen az ausztriai császárnak czímzetébe foglalni, sőt annak még a név számára nézve is teljesen alávetni, csakugyan annyi volt, mint nemzeti függetlenségünknek legalább egy külső jelét megsérteni. Feliratot készítettünk tehát, melyben ő felségét kértük, hogy a történeti valóságot és törvényeink rendelését figyelembe véve, mint magyar király minden köziratokban, jelekben, czímerekben, egy szóval mindazokban, mik hazánkat illetik, V. Ferdinánd czímzettel élni méltóztassék. Elhatározánk továbbá még azt is, hogy ő felségét az országgyűlési feliratok borítékán mi is ezentúl mindenkor V. Ferdinándnak nevezzük. Ezen utolsó határozatot sokáig ellenezték a méltóságos főrendek olyannyira, hogy mivel az ország függetlenségének sérelme nélkül határozatainkat megmásítni nekünk nem lehetett, több rendbeli felirataink borítéki czímzet nemléte miatt fel nem küldethetének. Időközben érkezett ő felségének ezen 5 ·/· alatt alázatosan idezárt királyi levele, melyben felszólította az ország rendeit, hogy ha már a borítéki czímzet iránt megegyezni nem tudnak, felirataikat az ország nádora által küldjék fel; ezt szavazatunk ellenére a többség el is fogadta, és ő kir. főherczegsége, országunk nádora, minden elkészült feliratainkat s azok között a czímzet irántit is ő felsége elébe terjeszté. Feliratunkra ő felsége a 6 ·/· alatt idezárt királyi válaszban bizonyossá tette az ország rendeit hazánk törvényes függetlenségének sértetlen fenmaradásáról, de kérelmünknek teljesítését nem igérte; mi tehát a feliratot ismételtük, és azóta minden feliratok borítékain a méltóságos főrendek megegyezésével is V. Ferdinánd czímzetet használtunk. Végre f. é. márczius 28. napján érkezett ő felségének egy kir. levele az országgyűlésének május 2-kán leendő berekesztéséről, melyben az ország rendeinek közörömére magát mint magyar király V. Ferdinándnak nevezi, és ezen nevezetet azóta is minden kir. levelekben használja. E részben tehát csakugyan teljesítve lőn némileg nemzetünk óhajtása és megszűnt az aggodalom, mely a nemzeti függetlenség ezen egyik külső jelére nézve a fejedelmi czímezetből támadott.
Azon idő alatt, míg az elsőben felküldött urbéri czikkelyek ő felsége előtt voltanak, sőt azután is valamikor időnk engedé, a törvénykezési rendszeres munkálat vizsgálgatásával foglalatoskodtunk, s ebből az itélőszékek elrendelését mind kerületi, mind országos űlésekben elvégeztük, sőt iránta a méltóságos főrendekkel már egy üzenetet váltottunk is, a polgári törvények javaslatai közül pedig 25 t.-czikkelyt kerületileg elkészítettünk. Mindezen törvényczikkelyeket 250annak idejében hivatalos tudósításaink mellett a t. rendeknek megküldöttük; jövőre azonban ezek csak legfeljebb némely előmunkálatoknak fognak tekintetni, és reménylenünk lehet, hogy a mi bennük czélirányos, azt a jövő törvényhozás meg fogja tartani, azt pedig forrón óhajtjuk, hogy igen sok pontokban a nemzet előrehaladó közértelmessége javítva változtassa azokat, miket mi czélirányosan elhatározni és gyakran úgy, mint kivántunk volna, kivívni képesek nem valánk.
Országgyűléseinknek azelőtt divatozott gyakorlata szerint csak igen ritkán valának a feliratok mellett törvényjavaslatok felterjesztve, hanem a mennyiben a királyi válaszok kedvezők valának, ezekből és a feliratok szavaiból az országgyűlésnek végnapjaiban egy országos választmány a nagyméltóságú m. udvari kancelláriával együtt űlve s értekezve készítették el a törvények szerkezetét. Ilyen alkalommal gyakran megtörtént, hogy a feliratoknak és kir. válaszoknak sokszor kétesebb értelmű szavaiból oly szerkesztéssel készültek a törvények, melyet az ország rendei el nem fogadhattak, s így veszett el több hasznos törvény, melyet érdemére nézve a kir. válasz által elfogadottnak vélt az országgyűlés. Mi tehát, hogy ismét e régi bajokkal küzködnünk ne kelljen, elhatároztuk, hogy ezentúl mindenkor elküldjük a törvényjavaslatot is felirataink mellett, s ő felségénél is esedeztünk, hogy észrevételeit a törvények szerkezetére nézve is megtenni s jövendőre a törvények szerkezetének a nmltgú m. udvari kancelláriával való concertatióját megszüntetni méltóztassék; meg is igérte ő felsége, hogy észrevételeit a törvényjavaslatok szerkezetére is kiterjeszti, de a concertatiónak teljes megszünését el nem fogadá. Midőn az országgyűlés már végéhez közelített és ő felsége által felszólíttatánk, hogy a concertatióra törvényjavaslatainkat elkészítsük, mi számosan azt vitattuk, hogy miután a törvényczikkelyek iránt még szerkesztésökre nézve is nagyrészben megvan már közöttünk és ő felsége között az egyezség, a concertatió épen nem szükséges, hanem inkább ő felsége kéressék meg arra, hogy a többi czikkelyek szerkezetére is jelentse ki kegyes akaratát. Azonban a többség ezúttal még a concertatiót elkerülhetetlennek látván, azt elfogadta, de annak módjára nézve sokban megváltoztattuk az eddigi gyakorlatot. Ugyanis eddig az országos választmánynak tagjait az illető elnökök nevezték ki, most pedig azokat, kik ezen választmányhoz a mi táblánktól küldendők valánk, mimagunk választottuk titkos szavazattal, mert azt állítottuk, hogy ők a mi küldötteink lévén, csak úgy lehetnek képviselőink, 251ha magunk által választatnak; továbbá eddig a megyék közül minden kerületből egy, összesen 4 tag neveztetett ki, most pedig minden kerületből kettőt, s így összesen 8-at választottunk, hogy ezen elegyes választmánynál a méltóságos főrendek táblájának tagjai a mi táblánk választottait számra fölül ne haladják; végre ezelőtt az elegyes választmány mindenekről, miket a nagyméltóságú m. udvari kancelláriával végzett, elegyes űlésben tett jelentést és azon jelentés felett tüstént ott az elegyes űlésben határozat is hozatott, most pedig azt kötöttük ki, hogy a választmány semmi módosítást önhatalmával el ne fogadjon, jelentését ugyan elegyes űlésben tegye meg, de annak tartalma mindenkor kerületi és országos űlésekben, nem pedig elegyes űlésben vétessék fel, mert el akartuk kerülni, és el is kerültük ezen hosszú országgyűlés alatt az olyan elegyes űléseket, melyekben valamely el nem döntött tárgy fölött kellett volna határozni, minthogy mindenek előtt a két tábla szavazatainak arányáról kellett volna határozást hoznunk, vagy tettleg és hallgatással elismernünk azt, hogy egy vagy két főispánnak szavazata egy egész törvényhatóság szavazatával felérjen, ezek közül pedig az első sok kellemetlen vitatásokra adott volna okot, s elhatározása mégis lehetetlen, mert a személyes szavazati jus és a képviselői jus mind alajukra, mind fontosságukra nézve oly igen különböznek egymástól, hogy azokat egy sommában összesíteni szinte a lehetetlenségek sorába tartozik, a másik, t. i. az elhallgatás és tettlegi elismerés meg képviselői állásunkban kötelességsértés lett volna. Határozatainkat a méltóságos főrendek sem ellenezvén, az egész concertatio ily módon ment véghez; reméljük azonban, hogy még ez a concertatio is, melynek lehető tartalma nagy részben már el van véve, jövendőre egészen megszünik.
A királyi hitlevél, melyet dicsőségesen országló fejedelmünk 1830-dik évben történt szerencsés megkoronázásakor kiadott, csak most, miután ő elhunyt fejedelmünk halálával uralkodásra lépett, lévén a törvények sorába iktatható, megkértük ő felségét, hogy engedje ezen királyi hitlevelet a törvénybe magyar nyelven is beiktatni. Megegyezett ebben ő felsége, csak azt kivánta, hogy mivel az említett hitlevél eredetileg latin nyelven adatott ki, annak magyar szerkezete tehát eredeti nem lehet, ez magában a törvényben is nyilván kifejezve megemlíttessék. Átlátván mi ezen észrevételnek igazságát, abban megnyugodtunk s a törvényjavaslatot úgy, mint kivántatott, elkészítettük; de midőn annak szerkezete fölött a nagyméltóságú m. udvari kancelláriával értekezénk, az a törvénynek oly szerkezetet kivánt 252adni, melyben azon értelmet láttuk rejtve lenni, mintha a királyi hitlevelek ezután is eredetben mindig latin nyelven fognának kiadatni, ezt pedig el nem fogadhattuk, mert teljes reményünk van, hogyha valamiben, tehát épen a királyi hitlevelek szerkezetére nézve leszen jövőben erős, állhatatos és szerencsés a nemzet, azoknak eredeti magyar szerkezetét kieszközölni. Minthogy pedig a nagyméltóságú m. udvari kancellária módosításától el nem állott, mi is kijelenténk, hogy inkább nem fogjuk a hitlevélnek magyar fordítását, minthogy az csak fordítás, a törvénybe iktatni, mint magunkat jövőre is lekötve, az ő szerkesztésöket elfogadni, s így lett a királyi hitlevél csak azon nyelven, melyen eredetileg kiadatott, t. i. latin nyelven, az eredeti magyar törvénybe iktatva.
Több rendbeli országos tárgyaknak a jövő országgyűlésig leendő kimunkálására vagy elintézésére ezen országgyűlésről is országos választmányok küldetvén ki, ezeknek tagjait is, a mennyire a mi táblánk tagjaiból kellett választatniok, az elnöki kinevezésnek kizárásával önmagunk titkos szavazat által választottuk, s midőn azok neveit a méltóságos főrendekkel közöltük, kijelenténk azon határozatunkat, miszerint választott tagjaink közül azok, kik időközben valamely királyi kinevezéstől függő hivatalt nyernek és vállalnak, országos választottaink lenni megszűnnek. Ellenezték ezen határozatunkat a méltóságos főrendek, de mi újabb üzenet által kinyilatkoztattuk, hogy mi e határozat iránt törvényt alkotni nem akarván, az ő megegyezésökre e részben szükségünk nincs; nem is akarunk mi az ő táblájok tagjairól rendelkezni, de azokra nézve, kiket nálunk a többség bizodalma választott, jussunk van meghatározni választásunk föltételeit is; mi tehát ismételjük, hogy azon választottainkat, kik időközben királyi kinevezéstől függő hivatalt vállalnak, országos választmányunk tagjainak többé el nem ismerjük, mert választatásunknak alapja megszűnt, s meg vagyunk győződve, hogy senki közülük kötelességéről s önbecsületéről annyira megfelejtkezni nem képes, hogy az őt választók bizadalmának, választása föltételének és ezen tábla közegyetértéssel hozott végzésének magát ellenszegezni akarja. Ezt a határozatot a méltóságos főrendek sem gátolhaták, s így a választottakra nézve határozatunk az utolsó nyilatkozásnál fogva is teljes erejü leend, mert senki magát a közvélemény gunyjára kitenni nem fogja azért, hogy az ilyen országos választmányok tanácskozásaiban résztvehessen.
A közadónak arányosabb föloszthatása végett megrendelt országos összeirás már ugyan teljesíttetett, de még ez országgyűlésre 253be nem mutattatott; hogy tehát addig is, míg ezen munka országos határozat alá kerül, az aránytalanul terhelt törvényhatóságokon legalább némileg segítve legyen, ő kir. főherczegségét, országunk nádorát, a portáknak ideigleni megigazítására közhatározat által megkértük, mit ő elfogadván, teljesített is. Közhatározatunknak tárgya az is volt, hogy a megajánlott adónak egész mennyiségéből azon mennyiség, mely Horvátországra annak erejéhez képest az összeirási adatok szerint esendő, levonatván, Horvátországra vettessék, melyet azután annak törvényhatóságai maguk között szabadon föloszthatnak; de ezen határozatot a méltóságos főrendek el nem fogadták, mert azt Horvátország municipalis törvényeivel ellenkezőnek mondották. Pedig az 1791. évi LI. t.-cz. és az 1802. évi országgyűlésnek gyakorlata épen ellenkezőt bizonyít, sőt magával a köztársasági szövetség természetével is ellenkezik, hogy a kapcsolt részek helyett az anyaország vigye a közállomány terheit, s ezt még a részek municipalis jussoknak merjék állítani. De nincs is nyoma törvénykönyvünkben semmi olyan kiváltsági törvénynek, mely Horvátországra nézve Magyarországhoz lett kapcsoltatásának világosan kikötött föltétele lett volna, a mit pedig ezen összekapcsoltatás után időnkint a törvényhozás határozott, azt, ha igazságtalan s a közállomány czéljaival ellenkezik, ismét azon törvényhozás megváltoztathatja, sőt megváltoztatni szoros kötelessége, s azt csakugyan igazságosnak senki sem fogja állítani, hogy Horvátországnak mind a három megyéje együtt véve 34 portával kevesebbet viseljen és 24,000 ezüst forinttal kevesebb közadót fizessen, mint Zalamegye egyedül maga, holott azok katonatartást sem adván, az ebből eredő súlyos terheket sem ismerik, megyénket pedig a katonatartásból származó veszteségek temérdek sommája nyomja leginkább. Fölhordottuk mindezeket, felszólítottuk a méltóságos főrendek igazságszeretetét, törvényt, országgyűlési gyakorlatot, méltányosságot emlegettünk, de mindezek semmit sem használtak, mert a méltóságos főrendek nem távoztak előbb kijelentett véleményöktől, s így tovább is fönmaradott Horvátországnak igazságtalan könnyítése. De a jövő törvényhozásnak e bajon magával az adó megajánlásával lehet és kell segíteni. A porták megigazítását ő kir. főherczegsége a nádor bemutatván az ország rendeinek, az el is fogadtatott és ő felségének is különös felirat mellett fölküldetett. Örömmel jelenthetjük mi is a t. rendeknek, hogy megyénk portáinak száma ismét 16-al megkevesbíttetett és e szerint adózóink terhe többel mint 11,000 frttal évenkint megkönnyíttetett.
254A sajnos tapasztalásnak keserű oktatása mélyen meggyőzte nemzetünknek képviselőit arról, hogy a népnevelés- és közművelődésnek ügyében munkátlanul vesztegleni oly vétkes mulasztás, mely századokon keresztül gátot vet a nemzet erkölcsi és polgári kifejlődésének; hogy tehát e részben is legalább elkészítve legyen az első lépés, elhatározták az ország rendei, hogy országos válsztmány neveztessék ki, mely a jövő országgyűlésig minden körülményeket megvizsgálva, tervet és kimerítő véleményt készítsen 1. arról, hol és mily módon kellene fölállítani egy oly intézetet, melyben közköltségen tanítók és iskolamesterek formáltassanak, kik a nemzeti nyelvet értelmesen tanítsák és a népnek zsenge magzatit a közvárakozásnak jobban megfelelőleg neveljék; 2. egy műegyetemi intézetnek (polytechnicum institutum) helyéről, annak épületéről és egész rendszeréről, a tárgyat szintén minden oldalról voltaképen kimerítő véleményt adjon; végre 3. gondosságát és terveit az elsőbb neveltetésnek czélirányosabb elrendelésére is kiterjesztvén, az úgynevezett reáliskolákra is figyelemmel legyen. Fölküldöttük mi ez iránt ő felségének az elkészített törvényjavaslatot, melyet 7 ·/· alatt ime itt is bemutatunk; de föliratunkra ő fölsége nevében az országgyűlésnek utolsó napjain azon váratlan királyi választ nyertük, hogy ő felsége fejedelmi kötelessége szerint gondoskodni fog ezen intézeteknek, a mennyire a körülmények engedik, fölállításáról, ugyanazért a javaslott törvényekre semmi szükség nincs. Ismét tehát ki akarja zárni a kormány nemzetünket legszentebb jussából, a nevelésnek elrendeléséből, holott minden egyes polgárnak sérthetetlen jussa van öngyermekeinek nevelésére fölügyelni és még egyes polgárt sem szabad a kormánynak ezen jus törvényes gyakorlatában kényszerítőleg háborgatni, annyival kevésbbé lehet pedig az egyes polgároknak összességét, az egész nemzetet, megfosztani azon hatalomtól, hogy a nevelésnek elrendelésében elhatározó befolyással legyen; mert hisz sem a nemzet, sem az egyes polgárok le nem mondottak atyai jussaikról, nem adták át öngyermekeiket és azoknak nevelését, lelki mívelődését és egész jövendőjét a kormánynak határtalan intézkedései alá. Nem kértünk mi pénzt, munkát vagy segélyt a kormánytól, csak jelentettük, hogy tenni akarunk a népnevelésben, a mit tenni szabad, sőt tennünk kötelesség, s mégis gátolva lőn határozatinknak sikere puszta megtagadással és azon biztatás mellett, hogy majd a kormány gondoskodni fog. De ha visszatekintünk a lefolyt századok példájára s figyelmezve vizsgálgatjuk, hogy miket tett eddig a kormány 255nálunk, kivált a népnevelésnek ügyében, csakugyan méltán aggódnunk lehet, hogy a teendők sem fogják kielégíteni a közszükséget s nem fognak megfelelni a nemzet kivánatinak és várakozásának. Ismételtük tehát feliratunkat az országgyűlésnek végóráiban s kiöntöttük abban elkeseredett kebleinknek fájdalmas érzéseit; idezárjuk 8 ·/· alatt ezen feliratot, s e tárgynál még csak azt jegyezzük meg, hogy gondos figyelemmel, munkás iparkodással, sőt ha szükséges, áldozatokkal is kell segítenünk önmagunknak a nép nevelésén és erkölcsi kifejlődésén, s ha közegyetértéssel, csüggedést nem ismerve, mi magunk iparkodunk teljesíteni őseinknek e részben elmulasztott kötelességét, rövid időn idegen segéd nélkül haladni fogunk országunk virágzó boldogságának eszközlésében.
A szólás törvényes szabadságát, mely nélkül köztanácskozás törvényhozás és nemzeti nyilvános élet fenn nem állhatnak, ismételve támadta meg a kormány ezen országgyűlésnek folytában. Már akkor, midőn Bars vármegye második követének országos űlésben mondott szavaira mult 1834. évi januárius 3-kán dorgáló kir. levél adatott ki, sértve láttuk mi a szólás szabadságát és felirat által kivántuk ő felségének ez iránti méltó aggodalmunkat kijelenteni, a méltóságos főrendek azonban, kik épen Bars követének kijelentése által sértve vélték magukat, e feliratot a k. szék elébe jutni nem engedék; mi tehát kénytelenek valánk a felirat további sürgetésével felhagyni, de utolsó üzenetünkben nyilvános óvás gyanánt kijelentettük azon kétségtelen igazságon és világos törvényeken alapult meggyőződésünket, hogy az országgyűlésnek törvényes függetlensége mindenkor szent és sérthetetlen, s hogy az országgyűlési tanácskozások illő rendének és méltóságának fentartása az 1625: LXII. és 1723: VII. t.-cz. szerint a tanácskozó táblákat illetvén, ezen törvényeknek tüsténti eszközlésbe vétele minden egyéb beavatkozás nélkül egyenesen azon táblák jussaihoz tartozik, és hogy a szólásnak azon törvények által is biztosított sérthetetlen szabadsága semmiképen nem korlátoltathatik.
Későbben báró Wesselényi Miklós azon beszédeért, melyet Szathmár vármegyének közgyűlésén, mint Szathmár rendeinek egyike, a nép boldogságát és biztosítását tárgyazó V. és VIII. urbéri czikkelyek mellett elmondott, törvényeink ellenére hűtlenségi per alá vonatott; sőt kevés idő mulva társunkat, Balogh Jánost, Bars vármegyének követét, szintén azon sors érte országos tanácskozások folytában mondott szavakért. E két utolsó esetből eredő mély sérelmünket szintén feliratokba foglalánk és elmondtuk azokban, hogy a vélemények nyilvános 256kijelentésének szabadsága, mely minden törvényes szabadságnak legfőbb oltalma, tetemesen meg van sértve a kormánynak önkényes rendelete által, csonkítva van az országgyűlési tanácskozások függetlensége, meg van sebesítve a törvényhatóságoknak azon közfölszólalási jussa, mely alkotmányunk rendszerén alapulva, világos törvényekben is elismertetik, és melyet a köztanácskozásokból kizárni annyi volna, mint a megyéknek hatóságát korlátolni és az egyes polgároknak törvény által nem korlátolt, sőt inkább megerősített természeti jussát elnyomni; kifejtettük továbbá, hogy a köztanácskozásokban mondott szóért hűtelenségi keresetnek helye nem lehet, mert az 1723: IX. cz., mely a hűtelenség eseteit szorosan meghatározza, nem szavakért, hanem tettlegi ellenszegülésért rendeli a hűtelenségnek súlyos büntetését; a törvények terhelő rendeletét pedig egyoldalú magyarázgatás által szélesebbre terjeszteni nem lehet. Fölhoztuk mindezeket a méltóságos főrendekhez intézett üzeneteinkben is és megmondottuk, hogy a fejedelem személye, mely törvényeink szerint szent és sérthetetlen, a kormánytól, melynek törvényt sértő tetteiről szabadon lehet és kell is a nemzet képviselőinek szólani, fölötte különbözik. Előszámláltuk minden okainkat, de sikeretlen vala törekedésünk, mert a méltóságos főrendek említett polgártársainknak hűtlenségi perbe idézetését sérelmesnek nem látván, aggodalomra semmi okot nem találtak, sőt azt akarták, hogy mivel ők nem érzik a nemzeti jussok sérelmét, mi se törekedjünk aggodalmunk súlyát a fejedelemnek kir. székénél nyilván elmondani s annak törvényes megszűntetését sürgetni.
Míg e tárgyak fölött tanácskozásaink folyamatban valának, Bars vármegyében közgyűlés tartatott, melyen a hűtlenségi perbe idézett követnek visszahivását kivánta eszközleni a megyének főispánja; de Barsnak lelkes rendei pártolák üldözött követjöknek ügyét és elhatározták, hogy tovább is mint a megyének valóságos képviselője teljesítse a törvényhozásnál követi kötelességét, sőt perének védelmére a megyei főtiszti ügyészt küldötték ki; föl is vétetett ellene a hűtlenségi per, de ő a megyének végzése szerint a köztanácskozásokban résztvenni meg nem szűnt, s így tettleg lett elhatározva az, hogy a követet a kormány által ellene rendelt hűtlenségi per birói végitélet előtt képviselői helyzetétől meg nem foszthatja s követi kötelességének és jussainak gyakorlatában nem gátolhatja. Végre a kormány jobbnak látta Barsnak követét a hűtlenségi kereset alól fölmenteni és egy fölsőbb parancsolat által, melyről Bars vármegye is értesítve lőn, a per végképen megszüntettetett.
257De Wesselényi Miklós hazánkfia, kit mind a két magyar hazában per alá vont a kormánynak hatalma, még most sincs fölmentve a törvény elleni kereset alól, s az ő személyében, az ő ügyében nemzetünk törvényes szabadsága folyvást sértetik, és még sem lehetett méltó panaszunknak fejedelmünk királyi székéhez följutni, mert közfal gyanánt állott a nemzet és fejedelem között a főrendi táblának ellenszegülése, melyet tizenhét üzenetink sem valának képesek csak némileg enyhíteni. Fájdalmunk érzékeny kifakadásával irtuk az utolsó üzenetet, melyben az országgyűlésnek végóráiban is kijelentettük, hogy a szabadszólás alkotmányos jussának kérdés alatt lévő megsértései a törvények félremagyarázásán alapulván, mi azokat minden következéseikkel s a netalán ismétlendő hasonesetekkel együtt törvényteleneknek, önkényből származóknak és egyedül az erőszak szüleményeinek tartjuk. De idezárjuk 9 ·/· alatt magát azon üzenetet azon alázatos megjegyzéssel, hogy mivel e sérelem sokkal érzékenyebb, mintsem hogy annak meggátolt orvoslását felejthetné nemzetünk, tettleg kell használnunk köztanácskozásainkban a szólásnak és vélemények nyilvános kifejtésének törvényes szabadságát, szabadon és a törvényes korlátok között tartózkodás nélkül kell a kormánynak minden törvénytelenségei, a közigazgatásnak minden hibái ellen fölszólanunk, a jövő országgyűlésen pedig ismét föl kell venni a most félbenhagyott tárgynak sürgetését, és úgy kell azt más tárgyakkal összekötni, hogy a méltóságos főrendeknek ellenkezése abban ismét gátot ne vessen.
Hasonló törvénytelenség volt az is, hogy Békés vármegyébe vizsgálódó királyi biztosság rendeltetett azon körlevél miatt, melyben Békésnek rendei az országnak több megyéjét fölszólították, hogy a most elvetett V. és VIII. urbéri t.-cz. közhasznú rendeletét legalább a törvénykezési munkában létrehozni törekedjenek. Végzéseket alkotni, valamely törvénynek a törvényhozás rendes utján leendő eszközlését czélba venni, a hozott végzéseket más megyékkel is közleni és azokat a haza közjavát elősegítő testvéri közegyetértésre fölszólítani oly világos és törvényes jussa minden megyének, melytől azt törvényes hatóságának sérelme nélkül megfosztani nem szabad. Méltán országos sérelemnek tartották tehát a nemzet képviselői, hogy a kormány Békés vármegyének közönségét épen ezen törvényes jusnak gyakorlása miatt vizsgálódó biztossággal terhelte; de még súlyosabb tette ezen sérelmet, hogy a főispánnak törvényes hatalma elmellőztetvén, kir. biztos lőn a vizsgálódásra kinevezve. Sérelem gyanánt kivánták 258tehát a Karok és Rendek ezt ő felségének fölterjeszteni; de a méltóságos főrendek ebben is folyvást ellenkezvén, a fölirat ő felségéhez szintén el nem küldethetett, s a Karok és Rendek kénytelenek valának e tárgyra is kiterjeszteni mindazt, a mit a szólásszabadság iránt utolsó üzenetökben irtanak. Fájdalmas valóban, hogy hazánkban, hol a polgárok szabadságát törvény és alkotmány biztosítják, a kormány, melynek legelső kötelessége törvény és alkotmány mellett őrt állani, épen azt, a mi szabad embernek legszebb jussa, alkotmányos nemzetnek legszentebb sajátja, a gondolat és vélemény szabad kijelentését és közlését, akarja korlátolni. Sajtónk szabadságát törvényeink ellenére megelőző vizsgálat gátolja; élet és érték elvesztését tárgyazó közkeresetek ijedelmei által korlátoltatik a szólás törvényes szabadsága, sőt még a megyéknek közlevelezési jussa is biztossági vizsgálódások által csonkíttatik. De még fájdalmasabb az, hogy országunk nagyjainak fényes gyülekezete mindezeket törvénysértésnek nem véli, mindezeken nem aggódik, sőt midőn a nemzetnek választott képviselői fejedelmöknek igazságánál keresnek orvoslást, gátot vet a nemzet kérelmének, hogy az a királyi szék elébe se juthasson.
Végre azon polgári szent kötelesség, melylyel hazánk közjavát előmozdítani tartozunk, nyujt nekünk ösztönt és bátorságot, hogy a t. rendeket figyeztessük azon súlyos veszélyekre, melyek a szabad királyi városok igazságtalan elnyomásának szomorú következései lehetnek. Nem czélunk vizsgálgatni, mennyiben vettek legyen részt a királyi városok régibb törvényeink alkotásában; de annyi csakugyan történetileg bizonyos, hogy a hajdankornak véres háborgásai között a népes városok polgári fontossága nagy vala, és az is bizonyos, hogy törvényeink az országgyűlésre meghívott városoknak nemcsak űlési, hanem szavazati just is adtanak; minő arányban állott azonban ezen jus más törvényhatóságok szavazatához, azt bizonyosan elhatározni azért nem lehet, mert a képviselői rendszernek teljes kifejlődése nálunk is a későbbi kornak volt szüleménye, sőt a magyar törvényhozás még ezen századnak elején is nem az egyes szavazatok megszámítása által, hanem egynehány szólónak előadását követő fölkiáltással hozott végzéseket. De ha mellőzzük is a mult századok gyakorlatának említését, annyit mindenesetre teljes meggyőződésünkből el merünk mondani, hogy a királyi városoknak mostani állása és azon gyakorlat, mely szerint minden szabad kir. városnak összehangzó kijelentései együttvéve is csak egy szavazatnak számíttatnak, sem törvényeink értelmével, sem az igazsággal, 259sem hazánk közérdekével meg nem egyez, sőt még a képviselői rendszernek tiszta fogalmával is ellenkezik az, hogy 48 törvényhatóság, melyeknek mindenike különös képviselőt küld az országgyűlésre, csak akkor birjon szavazattal a törvények alkotása fölött, ha valamennyi egy véleményben egyez meg, ha pedig néhánynak különvált érdekei a vélemény egyesíthetését lehetetlenné teszik, akkor valamennyi meg legyen fosztva szavazati jussától.
Fájdalmasan érezték már ezen állásnak méltatlanságát a királyi városok küldöttei a most lefolyt országgyűlésen, és gyakran keserűséggel párosult érzékeny kifakadásaik tanui voltak azon kedvetlen érzésnek, melyet irántunk táplálnak kebleikben. Ha pedig ezen feszült álláson a jövő törvényhozásnak gondos előrelátása nem segít, végső szakadás lesz a kedvetlen küzdések szüleménye, s akkor az a néposztály, mely mint a nemzeti szorgalomnak, kereskedésnek és művészetnek képviselője, folyvást növekedő száma és közértelmessége által naponkint fontosabb lesz a polgári társaságban; az a néposztály, melynek a törvény megadott minden polgári jussokat, de jussaiknak legnemesebb részét önkényes gyakorlatunk annyira megrontotta, hogy országgyűlési küldöttei már nem is annyira törvényhozók, mint inkább csak tanui a törvények alkotásának; azon néposztály, melyet mi a közös érdeknek és közös szabadságnak szorosabb kapcsaival magunkhoz vonni elmulasztánk: könnyen a kormánynak eszközévé válhat s nemzeti önállásunk fönmaradását is veszélyeztetheti.
Századunkban nem szűkebbre szorítani, hanem inkább szélesíteni kell a képviselői rendszernek alapját, mert csak ott erős a polgári szabadság, hol minden polgár védi azt mint öntulajdonát. Ha tehát önállásunk függetlenségét és szabadságunkat erősnek és állandónak óhajtjuk, ne kivánjunk kizárólag csak önmagunk szabadok lenni, adjunk meg a kir. városoknak törvényhozásunkban azt a fontosságot, mely őket a polgári társaságban állásuknál és közértelmességüknél fogva illeti, engedjünk nekik a megyék szavazataihoz illő és igazságos arányban független és elhatározó szavazatot, s ily módon irtsuk ki kebleikből a keserű bizodalmatlanságnak és bosszus gyülölségnek magvait, és állítsuk vissza közöttünk és ő közöttük a kölcsönös egyetértést, mert erre hazánknak fölötte nagy szüksége van.
De midőn a királyi városoknak polgári jussairól szólunk, koránsem azon egynehány tisztviselőt és választott polgárt kivánjuk 260érteni, kik eddig a polgárok elmellőzésével önmaguk gyakorolták a városoknak minden jussait, hanem értjük a polgárok egész összeségét, és azt a szavazati just, melyre a királyi városokat méltónak hiszszük, világosan oly föltételhez kivánnánk kötni, hogy a királyi városok követeinek választásában az egész város minden polgárainak összessége egyenesen befolyjon, csak azok készíthessenek utasítást, csak nekik lehessen jussok, követeiket visszahívni, egy szóval a városoknak törvényhozási jussaikat a polgároknak, nem pedig csak a külső és belső tanácsnak összessége gyakorolja. Ha ez elhatároztatnék és a kir. városok a kamarai szorosabb függéstől fölmentetnének, nem kételkedünk, hogy mind maguk, mind követeik meg fognak felelni a nemzet bizodalmának, s a törvényhozás nem kevés erőt fog nyerni általok; de az elnyomás csak gyávaságot szül s csak a szabadság boldogító érzete képes független elhatározást ébreszteni a szabad polgárok keblében.
Mindezen tekintetek szinte úgy, sőt talán még inkább igazak a szabad kerületekre nézve, s ezeknek országgyűlési állásán még inkább kell és még könnyebben lehet is segíteni. Mindezek miatt tehát iparkodni kell véleményünk szerint, hogy a jövő törvényhozás mindenekelőtt a Karok és Rendek táblájának elrendelését vegye munkába, mert sokkal könnyebb e részben sikerrel javítani, mintha az egész országgyűlésnek összes elrendelése egyszerre vétetik tanácskozás alá, ha pedig egyszer ezen táblának alapja szélesebbre terjedvén, ereje is növekedik, sokkal könnyebb lesz utóbb a hátralévő igazításokat eszközölni.
Ezek azok, mikről utolsó hivatalos jelentésünkben szólani szükségesnek véltük. Végső szavaink: köszönet szavai és forró hálánknak kijelentése azon kegyes bizodalomért, melyet a tekintetes rendek terhes pályánknak nehéz ösvényén irántunk mindenkor mutatni méltóztattak. Tartsák meg irántunk tovább is azt a kegyességet, s engedjék újra kijelentenünk azon mély tiszteletet, melylyel állandóúl vagyunk
A Tekintetes Karoknak és Rendeknek
Zala-Egerszegen, junius 20-kán 1836,
alázatos szolgái
Zala-Egerszegen, junius 20-kán 1836,
alázatos szolgái
Deák Ferencz
Hertelendy Károly
országgyűlési követek.
Hertelendy Károly
országgyűlési követek.
