AZ ORSZÁG ÁLLAPOTÁRÓL.
52AZ ORSZÁG ÁLLAPOTÁRÓL.
Ő felsége 1848. ápril 7-dikén kelt kir. leiratában a Batthyány Lajos gr. miniszterelnök által fölterjesztett férfiakat miniszterekké kinevezte. Igazságügyminiszterré Deák Ferencz lett.
Ápril 10-dikén a király, a királyné, Ferencz Károly és Ferencz József főherczegek Pozsonyba érkeztek. Ápril 11-dikén szentesíttettek az országgyűlésen alkotott törvények, és ezen a napon oszlattatott el az országgyűlés.
A miniszterium tagjai részben ápril 13-dikán, részben ápril 14-dikén érkeztek Pestre. Ápril 15-dikén Pest és Buda nemzetőrsége fáklyászenével tisztelkedett az összes miniszteriumnak. Kacskovich Lajos Pest városa főjegyzője üdvözlő beszédére Deák Ferencz válaszolt, a kül- és belbéke fönntartását ajánlván polgártársainak.
Magyarország helyzetéről Deák Ferencz a következő levelet irta Pesten 1848. ápril 30-dikán Tarányi József sógorának:
«Dolgaim özönében csak alig érek rá szives leveledre válaszolni. Igazak panaszaid a megbomlott viszonyokból eredett s eredhető rendetlenségek iránt. Tudod, hogy én az ország gyűlésére csak akkor érkeztem, midőn a fő dolgok már el valának döntve; tudod, hogy némelyeket én sem helyeslek, de hiszem azt, hogy korábban érkezve sem lettem volna képes az események rohamát föltartóztatni. Elgondolhatod, mennyire keserű volt nékem azon elhatározás, hogy részt vegyek azon miniszteriumban, mely a hazának ily viszonyai között alakult; de kényszerített a becsület és kötelesség, mert Batthyány kijelentette, hogy nélkülem miniszteriumot nem alakít, s ha ő akkor miattam visszalép, aligha találkozott volna, ki helyette a miniszterium alakítását elvállalja, s igy engem vádoltak volna, hogy miattam s gyáva vonakodásom miatt vált lehetetlenné az első felelős magyar miniszterium alakítása. Igértem tehát Batthyánynak kénytelenségből néhány hetet, s nevemet és közreműködésemet, míg egészségem engedi. Örömest menekülnék most is, de dolgaink mindinkább bonyolódnak, az ország állapota s jövendője minden nap bizonytalanabb, s így távoznom legalább még egy ideig lehetetlen.
Fájdalmas és aggasztó azon anarchicus irány, mely a népben is több helyeken mutatkozik, de kivált városokban véres kitörésekbe 53megy által. A földmívelők legelőket, földeket foglalgatnak vissza, a polgárok s néhol a nép a zsidókat üldözik, s a tisztviselőknek sincs tekintélyök sehol. De e bajokat gátolni s elnyomni nem volna lehetetlen, ha katonáink volnának; a magyar hadsereg azonban Olaszországban s Gallicziában vagyon nagy részt, s azokat minden sürgetéseink, sőt mondhatni fenyegetéseink daczára sem hagyják vissza. És mindezeknél még sokkal veszélyesebb baj a szláv népeknek kitöréssel fenyegető mozgalma. A horvátok nem akarják elismerni a magyar miniszteriumot, s nagy részben elszakadásra készülnek és sokan közülök egy külön Szlávországnak felállítását tervezik s ahhoz Magyarország déli részeinek szláv lakosait is hozzászámítják. Bánátban és Bácsban a ráczok mind felzendültek, halált kiáltanak a magyarokra és németekre, már több gyilkolás is történt, úgy hogy biztost kellett oda küldeni, s katonaságot és ágyúkat; a tótoknál még ki nem tört, de lappang, s félő, hogy ki is lobbanik ellenünk egy engesztelhetetlen gyűlölség; s mindezek ellen sem fegyver, sem katona, sem pénz nincs rendelkezésünkre. Bécs örül e bajoknak, mert haragusznak reánk, hogy a státusadósságokból egy pár száz milliót elvállalni nem akarunk, ezt pedig nem tehetjük, mert fizetni képesek nem volnánk a kamatokat; a megbukott pártnak nehányai szintén örülnek, sőt titkon talán táplálják is a már kitörő mozgalmakat. S közel vagyunk ahhoz, hogy Horvátország s tán Magyarország is, nyiltan kitűzi a lázadás zászlaját, s ha lehet, eltipor bennünket. És mi ezeknek mivel álljunk ellent! S mind ezekhez járul még itt Pesten egy sereg fiatal és nem fiatal ujságírónak hangos, de üres declamátiója, kik úgy szólanak, mintha ők volnának egyedül az egész nép, és pedig erős nép; folyvást energiát, hatalmas, erős föllépést emlegetnek, mindent keveselnek, gáncsolnak, s akarva felejtik, hogy az energia támogatására hangos szó nem elég, oda anyagi erő is kell, ez pedig fájdalom, nincs, és teremteni sem igen lehet a jelen körülmények közt. Nincs közöttünk, a ki ezt ne látná, ne érezné, s ki örömest át ne adná a hatalmat másnak, akárkinek; de nem igen találkozik, ki átvenné, s a nemzet bizalmát csak egy kissé is birná. Ily érzelmek között képzelheted helyzetemet roncsolt egészségemmel, s azon lelket maró fájdalmas aggodalommal, hogy ha több nem, legalább nemzetiségünk végveszélyben forog, pedig e nélkül semminek nem tudnánk örülni.
