METTERNICH, APPONYI ÉS ZSEDÉNYI MEGBÜNTETÉSE ÜGYÉBEN.

Teljes szövegű keresés

METTERNICH, APPONYI ÉS ZSEDÉNYI MEGBÜNTETÉSE ÜGYÉBEN.
A KK. és RR. 1848. ápril 5-dikén tartott kerületi ülésében Balogh Kornél, Győr vármegye követe, fölolvasta legujabb utasítását és ahhoz képest Metternich, Apponyi és Zsedényi megbüntetését kivánta. Madarász László a még el nem törlött törvények értelmében indítványozta, hogy «a Győr által megnevezett rossz tanácsosok a ház sorompói elé idéztessenek». Beöthy Ödön, Bihar vármegye követe, pártolta az indítványt.
Deák Ferencz: Ha az indítvány csak azért volt felhozva, hogy a világ tudja, s magok a nevezett urak is tudják, hogy tetteiket rosszalják, ez ellen semmi kifogásom; de ha a büntetésnek sikert is akar szerezni a tábla, akkor egy száraz figyelmeztetésem van: vigyázzanak 45t. i., hogy valamikép inconsequentiába ne essenek, a mennyiben előbb minden politikai bűnös számára amnestiát kértek ő felségétől. (Zajos helyeslés.)
Beöthy Ödön kijelentette, hogy az előzményeket nem ismerte. Kossuth Lajos nem tartotta szükségesnek, hogy a fönforgó tárgyban határozat hozassék, «hogy a jövőben is történhető cselszövények ellen biztosítva legyünk, s arra nézve, mit jövendőben tenni fog, senki se vehesse magára a büntetlenség palástját».

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem