SZÜKSÉGES-E HOGY A KÉPVISELŐHÁZ MAGÁT PERMANENSNEK NYILVÁNÍTSA?

Teljes szövegű keresés

SZÜKSÉGES-E HOGY A KÉPVISELŐHÁZ MAGÁT PERMANENSNEK NYILVÁNÍTSA?
A képviselőház 1848. szeptember 12-dikén tartott ülésében Sembery Imre a következő indítványt tette: «A népképviselők mindaddig, míg a magyar birodalomban a béke és a törvényes rend a nemzet önállásának s alkotmányos jogainak tökéletes biztosításával helyre nem állíttatik, eloszolni nem fognak, a gyűlésöket állandónak nyilvánítják.» Az indítvány hosszas vitát támasztott. Miután végre az elnök a kérdést föltette, s a ház fölállással szavazott, többen névszerinti szavazást kértek.
Deák Ferencz igazságügyminiszter: Azon kérdést vagyok bátor a házhoz intézni, hogy miután, a mint hallom, mert nem voltam jelen, a ház felállással már szavazott is, megengedi-e, hogy e tárgyhoz hozzászóljak? (Halljuk!) A tárgyhoz magához azon észrevételt teszem, hogy én azon határozatnak, miszerint a ház magát permanensnek declarálja, szükségét nem látom. Nem látom pedig szükségét azért, mert a haza jelen körülményei között, azaz értem azon esetet, ha ő felsége netalán oly miniszteriumot nevezne ki, mely a nemzet érdekét nem ennek szempontjából vagy nem a ház szempontjából fogná fel, és ha nem remélne többséget, a házat, az országgyűlést el akarná oszlatni, s így a haza utolsó támaszáról fosztatnék meg: ezen aggodalom engemet nem aggaszt, mert a házat törvényesen el nem lehet oszlatni bizonyos ideig, t. i. addig, míg az 1848: IV. t. cz. 6-ik szakaszának elég téve nincs, a mely törvény azt mondja: «Az évi űlés az utolsó évrőli számadásnak és a következő évi költségvetésnek a miniszterium által leendő előterjesztése és az irántoki határozatnak meghozatala 120előtt be nem rekesztethetik, sem az országgyűlés el nem oszlathatik». Én egy ideig távol voltam ugyan innen, de hallom, hogy a költségvetés vizsgálata még nincs befejezve; figyelmeztetem tehát a házat, hogy ha ennek befejezése előtt akarná az új miniszterium az országgyűlést feloszlatni, ezen törvény erejénél fogva a legtörvényesebb téren mondhatná a ház, hogy eloszlatni nem lehet. (Helyes! Hosszasan tartó éljenzés.)
Deák Ferencz felszólalása után Sembery Imre visszavonta indítványát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages