A KÉPVISELŐHÁZ BIZOTTSÁGAINAK ALAKÍTÁSA TÁRGYÁBAN.

Teljes szövegű keresés

A KÉPVISELŐHÁZ BIZOTTSÁGAINAK ALAKÍTÁSA TÁRGYÁBAN.
A képviselőház 1866 ápril 21-dikén tartott ülésének napi rendjén volt: a bizottságok alakítása és szervezése tárgyában kiküldött választmány véleménye. A választmány indítványozta, hogy a házszabályok tárgyában 35, a nemzetiségi ügyben 40, a Magyarország és Erdély közti viszonyok végleges rendezése iránt 40 tagu bizottságok választassanak. Továbbá más öt bizottság kiküldését javasolta, s ezek alakítására nézve az volt a véleménye, hogy a képviselőház minden tagja részt vehessen egyik vagy másik bizottságban. Mielőtt tehát a bizottságok megválasztatnának – hogy azok egyuttal a kellő szakképzettség igényeinek is megfelelőleg alakulhassanak – szükségesnek látta a választmány, hogy a ház tagjaihoz intéztessék fölszólítás, nyilatkoznának bizonyos határidő alatt az iránt, hajlamuk és tárgyavatottságuknál fogva mely bizottság vagy bizottságok tárgyalásaiban óhajtanának leginkább részt venni? Csak e nyilatkozatok beérkezése után hozná a választmány ezen öt bizottság mindegyikére nézve a tagok számát, melyet most csak hozzávetőleg jelöl meg, határozottan és olykép javaslatba, hogy egy részről a képviselőház tagjaiból mindannyi bizottság egyszerre megalakulhasson, más részről pedig egyes képviselők túl ne terheltessenek, s a méltányosság azon elvének, mely szerint egynél több bizottsághoz csak azon képviselők osztassanak be, a kik ebbe önkényt beleegyeztek, érvényt lehessen szerezni. Magában érthető, hogy e jelentkezések által a háznak szabad választása semmi korlátozás alá nem esik.
478Deák Ferencz: A tizenkettes bizottság javaslata szerint három bizottság, t. i. a nemzetiségek, a házszabályok és az erdélyi unio tárgyában kiküldendő bizottság azonnal, minden más előkészület nélkül megválasztható. E czélra nézve a szám is ki van jelölve; s ha a ház ezt is elfogadja, azt hiszem, kedden vagy szerdán volnának a szavazatok beadhatók, mert három ily fontos bizottságra nézve a képviselők egymással értekezni és combinatiókat kívánnak tenni. (Felkiáltások: Szerdán!) Szerdán vagy kedden, az mindegy.
Ezen kívül van öt bizottság, melyre nézve a többi pontok szolgálnak irányadásul.
Egyik fő eszme az, hogy, ha lehet és a háznak tetszik, a ház úgy oszoljék némileg föl – természetesen választások által – hogy mindazon képviselő, ki foglalkozni akar, valamelyik bizottságban helyt foglalhasson, természetesen oda értve már az eddigi bizottságokat is. Mivel arra is kell ügyelni, hogy a legalkalmasabb specialitások választassanak szakok szerint, és kiki maga legjobban tudja, mire van leginkább készültsége, hajlama és kedve, a tizenkettes bizottság azt indítványozta, hogy a képviselő urak szólíttassanak föl, nyilatkoztassák ki magok, melyik bizottságba óhajtanak választatni. Ez azonban nem korlátlan, mert minden bizottságnak meg lesz határozva a száma. Teszem – hogy példával illustráljam a dolgot – a ház a municipiumok ügyének rendezése iránti javaslat elkészítésére 50–60 tagot akar megválasztani; de jelenti magát 120 tag; ezek mind abba a bizottságba bele nem férnek, s a ház többségétől függ azokat választani, kiket akar. Azért igen jó lesz, ha az egyes tagok, kik egyik vagy másik bizottságba inkább akarnának belépni, mindjárt két bizottságot jelölnének ki, például a megyei és törvényhatósági, vagy pedig a codificationális bizottságot, hogy azután az egyikbe vagy a másikba választathassanak.
Másik eszme az, hogy senkit sem lehet akarata ellenére túlterhelni. Azt, hogy valaki több bizottságban vegyen részt, nem lehet követelni, ha csak erre az illető maga késznek nem nyilatkozik.
Mi azt gondoltuk, hogy az egyes képviselők kívánatainak ilynemű bejelentése nagyon czélszerű. (Helyeslés.)
Ha a jelentkezés ekkint megtörtént, a t. ház a jelentkezettek névsorát ugyanazon tizenkettes bizottságnak adhatná ki a végre, hogy ez a jelentkezéseket a lehetőségig figyelembe véve, præcise határozza meg a számot, melyik bizottságba hány tag választassék. (Helyeslés.) Mi ugyan bizonyos minimum és maximum között indítványoztuk a 479számot, de meglehet, hogy a jelentkezõk száma szerint az egyikbe többet, a másikba kevesebbet fogunk indítványozni. Ha mindez tudva lesz, hozzá foghatunk a választáshoz. Mindenki tudni fogja, melyik képviselõ minõ bizottságba kíván megválasztatni, és én hiszem, hogy a t. háznak lesz annyi discretiója, hogy például azt, a ki a közgazdasági bizottságba kíván megválasztatni, nem fogja a nevelés ügyében mûködõ bizottságba küldeni. (Derültség.)
Ha azonban a t. képviselők elfogadják azon eszmét, hogy az egyes képviselők jelentsék be, minő bizottságokban kívánnak részt venni, most kellene a fölött határozni, hol történjék a bejelentés: az elnöknél? vagy a háznál? vagy egyszerűen levél által?
Megjegyzem még, hogy igen czélszerű volna, ha azon tagok, kik egy vagy más bizottságban működnek, ha azt hiszik, hogy több bizottságban részt venni nem lesz idejök, ezt szintén bejelentenék. Én mindjárt el is kezdem. A t. ház bizalmából benne vagyok a hatvanhetes és a horvát bizottságban. Én bizony nem érzem magamat elég erősnek arra, hogy még több bizottságban vegyek részt. (Fölkiáltások: Még az erdélyiben!) Ha parancsolni méltóztatnak, még az erdélyiben is részt fogok venni.
Hozzáteszem még, hogy a bejelentést nem tekintem kötelezettségnek: mert a ki nem akarja magát bejelenteni, az nem teszi; de akkor ne is vegye rossz néven, ha a képviselők többsége oly bizottságokba találja küldeni, hová legkevésbbé menne örömest. Ha valaki épen nem akarna bizottságban részt venni, azt is teheti; csakhogy ezt nem teszem föl senkiről.
Méltóztassék tehát az iránt intézkedni, hogy a bejelentések hol történjenek.
A képviselőház a választmány véleményét elfogadta, egyszersmind határozatilag kimondván, hogy az öt bizottságba az előjegyzések a házban kiteendő íveken történjenek.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages