A KORMÁNYNAK AZ ADÓ BEHAJTÁSA KÖRÜL TETT TÖRVÉNYTELEN INTÉZKEDÉSEI ELLEN.

Teljes szövegű keresés

A KORMÁNYNAK AZ ADÓ BEHAJTÁSA KÖRÜL TETT TÖRVÉNYTELEN INTÉZKEDÉSEI ELLEN.
A képviselőház 1861. május 25-dikén tartott ülésében az elnök több törvényhatóság föliratait terjesztette elő a kormánynak az adó behajtása körül tett törvénytelen intézkedései ellen; továbbá bemutatta Esztergom városa polgármesterének értesítését, mely szerint május 17-dikén «a városháza előtt egy zászlóalj katonaság megjelent, a parancsoló tiszt az adóbizottmány kíséretében a város tisztviselőitől az adóbehajtást követelte, mi megtagadtatván, a levéltárban levő könyveket és a 757 frtnyi készpénzt a pénztárból elvitték, s a katonaság a városban elszállásoltatott. Másnap a zászlóaljak 30-, 40-, 60-ával a városi tisztviselők és képviselők lakaiba szállásoltattak, úgy hogy ezek istállókban és padlásokon kényteleníttetének tartózkodni vagy mások irgalmasságához folyamodni. A katonák a szállásokat és butorokat kiméletlenül rongálták». «A katonaság a belvárost elhagyván, a külváros szegénységén folytatá eljárását, s a parancsoló őrnagy a polgárokat a városi tisztviselők megverésére és kidobására nógatá.» Kubinyi Ferencz indítványára a képviselőház kimondotta, hogy ezek fölött indignatióját jegyzőkönyvileg fejezi ki. A képviselőház május 27-dikén tartott legközelebbi ülésében az előbbi ülés jegyzőkönyve fölolvasása után Kubinyi Ferencz azon kívánságát nyilvánította, hogy e szó «indignatio» cseréltessék föl e szóval «közbotránykozás». Ürményi József azt tartotta, hogy e szónak «közbotránykozás» egészen más az értelme, s Patay István kérdésére, hogyan fordítaná le magyarra e szót «indignatio», Ürményi József azt felelte: e szóval «neheztelés». Többen szólottak hozzá a tárgyhoz, s a vitának Deák Ferencz vetett véget.
Deák Ferencz: Sokkal több és fontosabb dolog áll előttünk, mintsem hogy egyes kifejezés felett, mely az eszmét gyöngébben vagy keményebben fejezi ki, hosszabb vitatkozásba ereszkedhetnénk. 42Egyesítsük mind a két eszmét és mondjuk ki, hogy: «ezen közbotránykozást okozó tényeket a képviselőház átalános nehezteléssel fogadta.» (Helyeslés.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem