A MAGYAR CONSERVATIVEK FÁRADOZÁSAIRÓL.

Teljes szövegű keresés

A MAGYAR CONSERVATIVEK FÁRADOZÁSAIRÓL.
A magyar conservativ párt tagjai közűl többen Bécsben is, Magyarországon is a fejedelem és a nemzet közötti kiegyezés létrehozásán igyekeztek. Sennyey Pál b. Somssich Pálhoz intézett következő levelében Deák Ferenczet jelöli meg, mint Magyarországon a fő factort.
247Bécsben, 1864. február 14.-dikén.
Kedves jó Druszám!
Tartalomdús leveledet nagy érdekkel és köszönettel vettem. Teljesen egyetértek Veled, hogy tenni kell s nyugodni nem szabad, míg csak lehet reményünk a haza megmentésére. Eddig vajmi keveset kisértettünk meg, ha tehát csata nélkül fognánk elveszni, az utókor előtt nem igazolhatnánk tétlenségünket, mely általa gyávaságnak fogna vétethetni. Neked ismét azon érdemed van, jó Druszám és barátom! hogy első adtál ez irányban lendületet; én kötelességemnek tartám azt meleg rokonszenvvel felkarolni és őszintén fogok Veled kezet törekvéseidben, még akkor is, ha siker nélkül maradnának. Jelen perczben a diplomatikus alkudozások absorbeálnak minden figyelmet és így kevéssé várakoznunk kell. A mint a fergeteg eloszlik, azonnal írok Neked s számítok feljöveteledre. Ezen præoccupatio az oka, hogy miért nem lehetett jelenleg alkalmam az ügyvéddel érintkezhetni s hogy azt nem is kerestem.
Öregünk nyilatkozata sajnos, de meg nem lepett. Bizalmat kell mindenek előtt «kölcsönösen» teremteni; kölcsönösen, mert a bizalmatlanság itt ép oly nagy, mint lent, s legyünk igazságosak (értem Urunkat) szintén nem ok nélküli. Meg vagyok győződve arról, hogy Urunk, ha biztosíttatnék, hogy előzékenysége, mely a végkiegyenlítés előtt az itteni viszonyok miatt csak korlátolt lehet, lent vissza nem taszíttatik; ha biztosíttatnék arról, hogy az első lépést innen-onnan viszont a második s harmadik, s hatályos közelítő lépés követné, hajlandó lenne annak megtételére. De az első próba sikertelensége, mely ha nem volt is kielégítő, mindenesetre optima fide volt nyújtva, bilincsekben tartja őtet, s visszarettenti minden további kisérlettől, ha ennek eredményét nem látja előre biztosítva.
Te igen helyesen rajzoltad az alsó fő factornak kedélyhangulatát; gondolom, hogy én se tévedek az itteni fő factor kedélyének psychologikus jellemzésénél; e kettőt kell figyelembe vennünk, ha átalában az eszmék közvetítését akarjuk megkisérleni.
Mi tudjuk s ösmerjük az elsőnek loyalis s hazafias szándékát, habár nem osztozunk is nézetében; mert én legalább veszedelmesnek tartom azt, hazám sorsát a külviszonyok esélyeitől függővé tenni; ekkor lemondtunk önmagunkról és fata viam invenient, mely a világ szellemének jelen irányzata szerint nem magyar. És hiszszük és hinni szeretjük a másiknak becsületes szándékát, habár azon utat, melyet ügyvédei tanácsára követ, nem helyeselhetjük s bajosan menthetjük.
Azért nekünk kell itt is, ott is közvetítőleg hatni, s mindazt, mi a bizalmatlanságot szűlte, fent és lent, ha lehet, földeríteni és kiegyenlíteni.
Nem szabad tehát lemondanunk nehéz, majdnem megoldhatatlan törekvésünkről! A jelen magyar kormánynyal nem lehet tenni semmit; de nem szükséges azt egyelőre megváltoztatni, mert nem a kormányzat szervezése 248az, mi most igényeltetik, hanem az eszmék és kedélyek előkészítése («anbahnen»), a mint Te azt oly helyesen s találólag mondod; ezt tehát a jelen kormány mellett is megtehetjük, vagy legalább megpróbálhatjuk.
Sorakoznunk kell egynéhányunknak, kik függetlenek vagyunk s a kormány után nem sovárgunk. Összpontosítanunk legfőbb lényegükben az eszméket, s ha sikerűl parányi, de tiszta s jellemileg súlyos elemekből választott noyaut alakítani, akkor erre támaszkodva, Urunk elébe lépni s megmondani Neki: Uram, mentsd meg hazánkat, mi készek vagyunk megmenteni Tégedet!
Gondolkozzunk erről, kedves Pálom! míg az idők különben is tétlenségre kárhoztatnak, azon szellemi és erkölcsi köteléknél fogva, melyet kettőnk közt viszonos bizalom és rokonszenv fűzött, melynek maradandóságát szívből óhajtja
Pálod.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem