A MAGYAR KORMÁNY TAGJAI DEÁK FERENCZNÉL.
A MAGYAR KORMÁNY TAGJAI DEÁK FERENCZNÉL.
«Deák Ferencz – írta 1866. február 10-dikén naplójába Gorove István – ma a kaszinóban ezeket beszélte nekem: Ma volt találkozásom Esterházy Móriczczal és Mailáthtal. Valahára tehát, válaszolám én, mert megvallom, bosszantó volt mindnyájunkra, hogy az urak már két hete, hogy itt vannak s veled még nem is szólottak. Nem volt benne köszönet, válaszolá ő. Tudod, hogy a multkor – februárban – a császári ebéd után eleget akartam tenni Mailáth meghívásának, a mint ezt neki meg is igértem volt, de nem mehettem el hozzá, mert talán emlékezel reá, rosszúl éreztem magamat. Tegnap estve itt a kaszinóban találkoztam Mailáthtal, s ő arra kért, hogy, mivel ő az «Angol Királyné»-be a feltünés s ebből eredő mondák miatt nem mehet, mennék én el Bartal Györgyhöz ma fél négykor. Elfogadtam s elmentem.
Megjött pontosan Mailáth s vele Esterházy Móricz és Sennyey. Leültünk és beállott több percznyi csend. Ezt megtörte végre Mailáth: «Beszélni akartunk arról, hogy miként folyjon a válaszfölirati vitatkozás». Erre én azt mondtam, hogy én azt nem tudhatom, minthogy e részben befolyást gyakorolni nem akarok; a magam részéről csak azt mondhatom, hogy ha oly módosítás ajánltatnék, mit én elfogadhatónak nem találok, fel fogok ellene szólalni. Erre megint csend állott be, öt percznél tovább tartó. Ekkor ismét Mailáth szólalt meg: «De mégis szükséges volna, hogy a válaszvita vezetése iránt valamely tájékozást nyerhessünk». Igen sajnálom, de kénytelen vagyok ismételni, hogy én senkinek e részben nem fogok irányt 401adni; én az utolsó napok eseményei után nem csak a házban, de még pártomban sem fogok közvetítő lenni. Az én kiindulásom azok után, mik a kiegyenlítés előkészítésére történtek, az volt, hogy a kibékülés úgy menjen végbe, hogy benne, a mennyire csak lehet, az ország legnagyobb része megnyugvását találja. Azért igyekeztem én azon, hogy mind azok, kik a múlt országgyűlésen velem tartottak, mind a határozatiak közösen járuljanak a kiegyenlítéshez; annyival inkább, mert úgy találtam, hogy az utóbbiak is az én nézeteimet, melyeket a múlt tavaszszal közzé tettem, elfogadták. Ezen eljárásomat, úgy látszik, a kormánykörökben félremagyarázták.
Azoknál fogva pedig, mik programmom közzététele után történtek, azt kellett gondolnom, hogy azt nem csak a kormány, de ő felsége is ismeri, sőt kiindulási pontul elfogadta. Abból, hogy a választások alatt a kormány – ámbár elismerem, hogy azokra döntőleg nem gyakorolt befolyást – az úgynevezett Deák-párti jelölteket pártolta, azt kellett következtetnem, hogy politikám helyeseltetik. És most azt kell tapasztalnom, hogy azzal vádolnak, mintha eltérnék programmomtól. Az adresse-ben olyak volnának fölvéve, mik programmomban nincsenek vagy ezzel ellenkeznének. Én elfogadtam a birodalom egységét azon pontig, a meddig azt a pragmatica sanctio kötelességünkké teszi. Ez ki van mondva az adresse-ben is; ki van mondva s azt állítom most is, hogy a pragmatica sanctio szerint kölcsönösen tartozunk egymást védeni, egymásnak segedelmet nyújtani. Ezt teljesítettük mindig és fogjuk ezután is teljesíteni.»
E pontnál Gorove megszakította följegyzéseit.
