A TRÓNBESZÉD.
A TRÓNBESZÉD.
Ő felsége a magyar országgyűlést 1865. deczember 14-dikén a következő trónbeszéddel nyitotta meg:
Midőn kedvelt Magyarországunk országosan egybegyűlt Főrendeit és Képviselőit körölöttünk egybeseregelve örömmel szemléljük és üdvözöljük, egyuttal nyilvánítani kívánjuk szándékainkat, melyek körükbe vezérlettek, és tenni ezt azon őszinte nyiltsággal, mely a Fejedelmek és Népek közötti bizodalomnak nélkülözhetetlen föltéte.
367Befejezni jövénk, mit uralkodói kötelességeink érzetétől áthatva megkezdettünk; saját személyünkben és így annál sikeresebben szándékunk eloszlatni azon aggodalmakat, elhárítani az akadályokat, a melyek eddig a függő közjogi kérdések elintézését gátolták.
Ez akadályok között első vonalban áll azon ellentét, mely a kiindulási pontok között létezett. Jogvesztés egy részről, merev jogfolytonosság más részről, kiegyenlítésre nem vezethetének.
A fentérintett akadályt Mi magunk hárítjuk el, midőn a sanctio pragmaticában egy kölcsönösen elismert jogalapot választunk kiindulási pontul.
Ez alaptörvény, midőn Magyarországnak és az ahhoz kapcsolt részeknek közjogi és belkormányzati önállóságát biztosította, egyuttal állandóan megállapította Uralkodó Házunk kormányzása alatti országaink és tartományaink feloszthatatlan és elválhatatlan együttmaradását, s ezzel azok összegének nagyhatalmi állását. És valamint Mi ebben találjuk az önállóság törvényes és okszerű korlátozását, ép úgy tartalék nélkül elismerjük annak e korlátok közötti jogosultságát.
Hasonlókép érintetlenűl kívánjuk fentartani a sanctio pragmaticának a magyar korona épségére vonatkozó határozmányait, s azért, noha számításba kellett vennünk a múlt évtizedek lefolyása alatt közbejött tényeket, mégis kiváló fejedelmi gondjaink közé soroltuk annak eszközlését, hogy magyar koronánk országai már e jelen országgyűlésen képviselve lehessenek.
Egybehívtuk e czélból Erdélyi Nagyfejedelemségünk országgyűlését, hogy az a Magyarország és Erdély egyesüléséről szóló 1848. évi I. törvényczikkelyt komoly és beható megfontolásának tárgyává tegye, és az 1848-diki magyar országgyűlés VII. törvényczikkét illetőleg hason eljárásra szólítjuk fel kedvelt Magyarországunk hű Rendeit és Képviselőit a végűl, hogy e kérdés ne a törvény holt betűje nyomán színleges és ép azért kétes eredményű, hanem minden életerős tényezők számbavételével és azok bizalmas csatlakozása alapján tartós és maradandó megoldást nyerjen.
Felszólítottuk továbbá Horvát- és Tótországok gyűlését, hogy eleve gondoskodjék a felől, miszerint a jelen országgyűlésen kellőleg képviselve legyen, és midőn a horvát országgyűlésnek az 1861. évben hozott és a közjogi viszonylatra vonatkozó határozatát közöljük, egyszersmind hiszszük és reméljük, hogy a századok során egyesűlt társnemzetek frigyesülése kölcsönös engedékenység alapján és a méltányosság azon szellemében fog létrejönni, melynek kedvelt Magyarországunk hű Rendei és Képviselői 1861. évi Sz. Jakab hava 6-dikán kelt fölírásukban ez ügyre nézve kétségtelen tanúságát adták.
Ez országgyűlés első feladatáúl kell, hogy birodalmunk egyéb országai- és tartományaival közös ügyek tárgyalásának és kezelésének elhatározását sorozzuk.
E közös ügyek létezése már a sanctio pragmaticában találja alapját, 368kezelésök módjára nézve mégis a lényegileg változott viszonyok lényeges változást igényelnek.
Ugyanis tekintettel a politikai, nemzetgazdasági és társadalmi tényezők idő közben helyt foglalt teljes átalakulására, fejedelmi hivatásunk tudatában többi országainkat és tartományainkat is alkotmányos jogokkal ruháztuk fel, és ép azért a közös ügyek kezelésénél ezeknek alkotmányszerű befolyása immár nem mellőzhető.
Ez eszme vezérelt Minket 1860. évi október 20-dikán kelt diplománk kiállításában, és jelenleg is azon erős meggyőződésben élünk, miszerint az abban körvonalozott közös ügyek közös alkotmányszerű kezelése Birodalmunk egységes létének és hatalmi állásának elutasíthatatlan követelményévé vált, mely elől minden egyéb tekintetnek háttérbe kell vonulnia.
A közös ügyek kezelésének módozatára nézve 1861. évi február 26-dikán egy nyiltparancsot bocsátottunk közre, mely azonban több oldalról élénk aggodalmat költött fel; minthogy pedig e kérdést nem az anyagi vagy erkölcsi kényszer fegyvereivel, sőt inkább a kölcsönös értesülés és a szükségesség érzetéből folyó meggyőződés alapján hiszszük egyedűl czélszerűen megoldhatónak, f. évi szeptember hó 20-dikán kelt nyilatkozványunkban fentebbi nyiltparancsunk hatályát ideiglenesen beállítottuk, és jelenleg valamint ezt, úgy az 1860. évi október hó 20-dikán kelt diplománkat kedvelt Magyarországunk Rendeivel és Képviselőivel érett megfontolás, beható tárgyalás és elfogadás végett közöljük.
Nem csak Magyarországunk helyesen felfogott érdekei, hanem a birodalom jóléte és biztossága parancsolólag követelik ez ügynek közegyetértésen alapuló mielőbbi elintézését, hogy ekkint egyes országaink alkotmányos szabadsága népeink benső szövetkezése által tartósan biztosítva, szilárd alapokon fejlődhessék és örvendetes virágzásnak indulhasson.
Elvárjuk tehát kedvelt Magyarországunk hű Rendeitől és Képviselőitől, hogy érintett határozmányainkat a méltányosság békülékeny szellemében tárgyalandják, és ha az e részben felmerülő aggodalmak eloszlathatók nem lennének, egyedűl oly módosítási javaslatot terjesztendnek Elénkbe, a mely Birodalmunk életföltételeivel összhangzásba leend hozható.
Szoros összefüggésben, sőt elválhatatlan kapcsolatban áll e kérdés elintézésével az 1848-diki törvények azon részének átvizsgálata, illetőleg módosítása, mely a fejedelmi jogok hatályára és a kormányzat hatáskörére vonatkozik. A mi egybefügg, a minek egymásra kölcsönösen hatása van, azt a gyakorlati elintézésben egymástól elválasztani nem lehet. Birodalmunk hatalmi állására, fejedelmi jogaink épségére, a társországok méltó igényeire való tekintetek ezen törvények változatlan életbeléptetésének lehetőségét kizárják. Bár alaki törvényességök kifogás alá nem eshetik, mégis uralkodói tisztünk és népeink valódi javai iránti kötelességünk érzete egyaránt tiltják, hogy a kölcsönös jogok és kötelmek viszonylatának egyidejű megoldása 369előtt királyi hitlevelünkben azoknak változatlan megtartását és végrehajtását elfogadjuk és biztosítsuk.
Szükség tehát, hogy az érintett törvények azon határozmányai, a melyek fejedelmi jogainkba ütköznek, vagy az ország kormányzatának alakját változtatják a nélkül, hogy azt a birodalom létének föltételeivel és az ország ősi intézményein alapuló belszerkezetével összhangzásba helyezték volna, gondosan átvizsgáltassanak és czélravezetőleg módosíttassanak. Eszközölhető lesz ekképen, hogy Mi is lelkiismeretünkben megnyugtatva, a kellőleg átidomított és az utókor számára maradandólag biztosított magyar alkotmányt királyi eskünkkel szentesítvén, föltehessük Szent-István Apostoli Elődünk szent koronáját, melybe kedvelt Magyarországunk boldogságát és népeink törhetlen szeretetét legragyogóbb ékszerkint óhajtjuk beilleszthetni.
Mint Magyarország koronás királya nem késendünk azokon túl, miket már az 1861. évi ápril hó 2-dikára egybehívott országgyűlés elébe terjeszténk, az országos Főrendek- és Képviselőkkel még számos egyéb tárgyra nézve királyi előadásainkat közölni.
Oly tárgyak ezek, melyek a szellemi s anyagi érdekeket tág körben érintik, s melyeknek czélszerű rendezése az Ország érzékeny hátránya nélkül továbbra alig halasztható.
Az isteni gondviselés akarata nagy és nehéz feladásokat tűzött Elénkbe, komolyakat és tekintettel az alkotmányos életnek Birodalmunk nagy részében beállott szünetelésére, a felelősség súlyos terhével járókat az Ország elébe is. Hinni szeretjük, hogy Fejedelmével egyetértve, az ősöktől öröklött áldozatkészséggel és öntagadással járuland e feladat megoldásához, annál is inkább, miután azon helyzetben van, hogy midőn erőt és súlyt kölcsönöz, saját erejét és súlyát növeli, midőn emel, önmagát emeli, midőn az egész fenmaradását biztosítja, saját épségét tartja fenn. És ha sikerül egy viszontagságos időszak után Birodalmunkat a nehézségek legaggasztóbb fordulatain az Ország támogatásával szerencsésen vezetni keresztűl, áldani fogjuk azon perczet, mely abbeli elhatározásunkat szülte, hogy felköltsük újból és megszilárdítsuk a Fejedelem és Ország közötti bizodalmat.
Biztos és szilárd reménynyel nézünk az országosan egybegyűlt Főrendek és Képviselők őszinte nyilatkozatai elébe, és midőn a magyar országgyűlést ezennel ünnepélyesen megnyitottnak nyilvánítjuk, azon élénk óhajnak adunk kifejezést, vajha sikerülne a kiegyenlítésnek nagy művét Isten segélyével valamennyi népeink megelégedésére szerencsésen befejeznünk.
