A TRÓNVÁLTOZÁS KÉRDÉSÉBEN.

Teljes szövegű keresés

A TRÓNVÁLTOZÁS KÉRDÉSÉBEN.
A képviselőház 1861 junius 12-dikén tartott ülésének napirendjén volt Deák Ferencz fölirati javaslata részletes tárgyalásának folytatása. A javaslat 42. 43. és 44-dik pontjai így szólottak: «Föl kell szólalnunk Felséged előtt azon velünk közlött okiratokra nézve is, mik ő felségének V. Ferdinándnak 77a trónról még 1848-ban történt lemondását tárgyazzák. Midőn ő felsége V. Ferdinánd 1848 deczember 2-dikán a császári koronáról lemondott, nem adott ki külön okiratot az iránt, hogy a magyar koronáról is lemond; lemondásában Magyarországot külön meg sem említette; hanem azt mintegy a császári korona provincziájának tekintve, átalános lemondásába foglalta, s arról Magyarországot külön nem is értesítette. A lemondási okirat tehát magyar közjogi szempontból formájára nézve hiányos, mert Magyarország sohasem volt az osztrák császárságba beolvadt provinczia, külön koronával, külön alkotmányos önállással birt, s a magyar király csak a nemzet tudtával s hozzájárulásával mondhatott volna le a magyar trónról. Mi tehát ünnepélyesen tiltakozunk a deczember 2-diki lemondásnak átalánosságából vonható azon következtetés ellen, mintha Magyarország az ausztriai császári korona provincziája volna, s ragaszkodván alkotmányos önállásunkhoz, tiltakozunk az ellen is, hogy azon lemondás a nemzet tudta és hozzájárulása nélkül történt. De, miután az csakugyan tettleg s változhatatlanul megtörtént, mi az ország jogainak jövendő biztosítása végett arra kérjük Felségedet, méltóztassék az említett formahiány utólagos pótlása tekintetéből V. Ferdinánd ő felségétől oly okiratot kieszközölni, mely egyenesen Magyarországhoz legyen intézve, s melyben ő felsége V. Ferdinánd az országgyűlést értesítse, hogy ő már 1848. dec. 2-dikán a magyar koronáról is valósággal lemondott. Eszközöljön továbbá Felséged Ferencz Károly ő fenségétől is egy hasonlóul Magyarországhoz intézett értesítést arról, hogy ő fensége is már 1848-ban lemondott azon örökösödési jogáról, mely őt ő felségének V. Ferdinándnak a trónról lemondása után a sanctio pragmatica értelmében illette volna. Mi ezen okiratokat annak idejében országgyűlésileg fogjuk tárgyalni, sőt azokat törvénybe is kívánjuk igtatni, hogy legalább utólagosan pótoltassék az, a minek jogszerűleg előlegesen kellett volna megtörténni, s hogy jogaink jövendő biztosítására ünnepélyes óvásunknak, s az ország utólagos hozzájárulásának magában a törvényben is nyoma legyen.»
Várady Gábor azt a kérdést vetette föl, hogy vajjon lemondott-e V. Ferdinánd Magyarország trónjáról, továbbá, hogy megüti-e ezen lemondás a törvényes mértéket, s ha igen, kétségtelen trónörökös-e Ferencz József, ha mindez így volna is, lehet-e a képviselőháznak a feliratban ez iránt nyilatkoznia? Mindezen kérdésekre Várady nemmel válaszolt. Ennek indokolásául előre bocsátotta, hogy a lemondó okiratok nem törvényes alakban adattak ki, nem törvényes úton jutottak az országgyűléshez, s itt nem is tárgyaltattak. Hivatkozással a felirati javaslatra, kiemelte, hogy V. Ferdinánd akkor, midőn a császári koronáról lemondott, nem mondott le egyszersmind a magyar koronáról is, mert Magyarország nem osztrák provinczia s mert ezen lemondáshoz a nemzet tudta és hozzájárulása kívántatott volna.
E részben utalt az 1608-dik évi országgyűlésen hozott koronázás előtti törvény bevezetésére, a melyben II. Mátyás maga elösmeri, hogy Rudolf az országlást az ország rendei kivánságánál fogva adta át neki, sőt 78azt is elismeri, hogy Rudolf ajánlatára volt szükség, hogy ő (II. Mátyás) megkoronáztassék.
A jelzett lemondó okiratoknál tehát nem alaki hiányról, hanem oly lényeges cselekvényről van szó, mely Magyarországra nézve minden következményeivel együtt semmis.
Arra nézve, hogy ki a törvényes trónörökös, az országgyűlés csak minden törvényes kellékkel ellátott okmányokból győződhetnék meg. Egyébiránt hivatkozik az 1790. 3. törvényczikkre, mely szerint a koronaörökös épen oly törvényes országló mint egy koronás király, ha és a mennyiben alkotmányosan, törvényesen kormányoz. Mindaddig azonban, míg egy tökéletesen alkotmányos és törvényes térre lépett országlót nem lát, törvényes koronaörököst sem ismerhet.
Végül azt emelte ki, hogy mindezekre, mint a törvényhozás legsarkalatosabb jogaira nézve, az országgyűlés, mielőtt az 1848. V. t. cz. értelmében ki nem egészíttetik, s a III. t. cz.-ben körvonalozott miniszterium ki nem neveztetik, nem nyilatkozhatik: következőleg sem tanácsot, sem utasítást nem adhat, sem igéretet nem tehet, sem kötelezettséget nem vállalhat, mert különben megsértetnének a távollevő testvérek és megsértetnék az alkotmány, melyet ha egyszer maga az országgyűlés ingat meg, többé hasztalan fogja keresni azt az alapot, a melyre a nemzeti jólét és a szabadság nagy templomát az országgyűlés törvényes működése által ismét fölállítsa.
Ezek nyomán indítványozta, hogy a 42. 43. és 44-dik pontok hagyassanak ki és fogadtassék el a következő szöveg: «A mi továbbá ő felségének V. Ferdinándnak trónróli lemondását illeti, mellőzve jelenleg azt, hogy az ide vonatkozó okiratok velünk nem törvényes alakban és úton közöltettek, kijelentjük, miként országgyűlésünknek az 1848. évi V. t. cz. értelmébeni teljes kiegészítése s az azon évi III. t. cz. által kijelölt közegek helyreállítása előtt azon okiratok megbirálásába nem bocsátkozhatunk és a trónváltozás kérdése iránt nem nyilatkozhatunk.
Teleki Gyula gr. pártolta Várady indítványát, s az esetre, ha az nem fogadtatnék el, a maga részéről terjesztett elő módosítványt.
Deák Ferencz: (Halljuk! Halljuk!) A föliratnak most felolvasott 42., 43. és 44. szakaszai, melyek a trónról való lemondásra vonatkoznak, nézetem szerint szoros összefüggésben állanak egymással s egész terjedelmökben lényegesek mind a fölirat szerkezetének logikai menetére, mind az ország jogaira nézve.
Föliratot határozott a ház ő felségéhez Ferencz Józsefhez, ki a fejedelmi hatalmat még eddig nem a törvények szerint ugyan, nem is úgy mint koronázott király, hanem tettleg csakugyan gyakorolja. (Halljuk!) Ki van mondva föliratunkban, hogy a magyar király csak koronázás által lesz törvényes király, a koronázásnak pedig törvényszabta feltételei 79vannak, miket előlegesen teljesíteni múlhatatlanul szükséges.
És épen ezen föltételeket sorolja el a fölirat. Elmondja és indokolja mindazokat, miket ő felségének a jelen törvénytelen, jogtalan, sőt valóban abnormis helyzet megszüntetésére mindenekelőtt meg kell tennie, hogy a koronázás még csak köztanácskozások tárgyává is tétethessék.
Ezen teendők közé tartozik az is, mi a lemondásra és a lemondás módja által megsértett jogok biztosítására vonatkozólag a föliratban foglaltatik.
1848-dik évben ő felsége V. Ferdinánd ünnepélyesen lemondott a császári koronáról. Lemondása átalános volt, s abban Magyarország külön meg sem említtetik. Nem adatott ki a lemondásról Magyarországhoz intézett külön okirat, és így a lemondás a nemzetnek előleges értesítése s hozzájárulása nélkül történt. Mindez magyar közjogi szempontból tetemes hiány, sőt az ország jogaira nézve kétségtelenül sérelmes is; mert az átalános lemondásban Magyarország, úgy látszik, a császári koronához tartozó provincziának tekintetett, ez pedig az ország törvényes önállását sérti. Mellőztetett az ország előleges értesítése és hozzájárulása, és e mellőzés az alkotmányosság fogalmával ellenkezik.
De V. Ferdinándnak ezen, módjára s alakjára nézve hiányos, és jogainkat tekintve sérelmes lemondása valósággal mégis végrehajtatott. A lemondás tehát, ha helytelenül történt is, de megtörtént, s az most már kétségbe vonhatatlan tény, még pedig változhatatlan tény, melyet nem történtté tenni, vagy ismét megmásítani, úgy hiszem, hatalmunkban nincs. (Igaz!) A mint V. Ferdinánd kiadta ünnepélyes lemondását a császári koronáról, azonnal megszünt tettleg uralkodni Magyarországon is, s 12 éve már, hogy sem itt, sem máshol nem uralkodott. Tettleg tanusította tehát, hogy a magyar trónról is valósággal lemondott, és ezt, bármi hiányos volt is a lemondás, ignorálnunk nem lehet. Mindenki tudja, hogy ő tettleg nem királya Magyarországnak, mindenki meg van győződve, hogy lemondott, s annyi éven keresztül végre is hajtott lemondását vissza többé nem veszi, újra ismét a magyar trónra nem lép, s magyar király tettleg többé nem lesz.
Jelenleg tehát van egy koronázott magyar király, ki azonban tettleg nem uralkodik, mert valósággal lemondott és a koronát ismét visszavenni nem fogja, azon fejedelem pedig, ki a fejedelmi hatalmat 80tettleg gyakorolja, nem a magyar törvény szerint uralkodik, s még nem törvényesen koronázott királya Magyarországnak. Ezen valóban abnormis helyzetet továbbra is föntartani sem szándékában, sem érdekében nem fekszik a nemzetnek. (Helyes!)
Vagy azt kellene tehát eszközölnünk, hogy a törvényesen már megkoronázott magyar király legyen ismét tettleg is magyar király, s vegye által tettleg az uralkodást, vagy arra kell törekednünk, hogy azon fejedelem, ki a hatalmat tettleg gyakorolja, legyen egyszersmind törvényes koronázott király, uralkodjék mindenben szorosan a törvények szerint. (Zajos helyeslés.) E kettőn kívül más lehetőséget nem látok, mely fölött tanácskozhatnánk, hacsak a harmadikat, a fönnemlített abnormis helyzetet, szándékosan hosszabbítani nem akarjuk, mit valóban senki sem óhajthat. (Úgy van!)
De azt, hogy ő felsége V. Ferdinánd tettleg is még magyar király legyen, valósággal elérhetőnek senki sem hiszi; nincs tehát egyéb választásunk, mint a két utóbb kijelölt út közül a másodikat követni, s a nemzet nevében kimondani, hogy a tettleg uralkodó fejedelem csak úgy lehet törvényes királya Magyarországnak, ha megsértett, felfüggesztett törvényeinket s alkotmányunkat teljesen s tökéletesen visszaállítja, országunk területének politikai integritását, s az országgyűlésnek kiegészítését valóságos végrehajtással is biztosítja, ha magát törvényszabta módon megkoronáztatja, és a jogtalanul behozott absolut rendszert minden még fönnálló következményeivel együtt haladék nélkül megszüntetve, megkoronáztatásaig is a törvények értelmében kormányozza az országot. Ez volt czélja feliratunknak, ezeket mondottuk ki benne részletesen és indokolva.
Eddig folyt hosszas tanácskozásainkban nem volt közöttünk véleménykülönbség arra nézve, hogy ő felségének V. Ferdinándnak 1848-ban ünnepélyesen kijelentett lemondása Magyarország közjoga szempontjából mind a módra nézve hiányos, mind az ország jogaira nézve sérelmes. De az ebből levont következtetéseket és a teendőket illetőleg a nézetek eltérők valának.
Némelyek ugyanis azt állították, hogy mivel V. Ferdinánd lemondása csak átalános, s abban Magyarország meg sem említtetik; mivel Magyarországhoz külön lemondás nem is intéztetett, és így Magyarország arról nem is értesíttetett, ahhoz hozzá sem járult: V. Ferdinánd a magyar trónról le sem mondott, átalános lemondása pedig lényegében hiányos levén, ő még most is Magyarország királya. Azok, kik e nézetet pártolták, ismét két különböző véleményre szakadtak. 81Egyik fél az előzményekből levont szoros logikai következetességgel azt mondotta, hogy V. Ferdinánd levén Magyarország törvényes királya, ő hozzá kell föliratot intéznünk; de ez igen kevés pártolóra talált. A másik ellenben e kérdést az által akarta kikerülni, hogy fölirat senkihez ne küldessék, hanem a ház határozatban mondja ki nézeteit.
Ezen, részletekben kétfelé ágazott, de végre mégis egyesült véleménynek ellenében mi más részről azt állítottuk, hogy a lemondás magyar közjogi szempontból módjára nézve hiányos és sérelmes ugyan; de mivel a lemondás tettleg mégis megtörtént, a megtörténtet nem történtté tennünk lehetetlen, s azt megváltoztatni sem vagyunk képesek, nem levén eszközölhető, hogy V. Ferdinánd valósággal végrehajtott és 12 év alatt szakadatlanul folytatott lemondását visszavegye és ismét uralkodjék: e kérdésnek nehéz bonyodalmakat okozható czél és haszon nélküli meddő vitatása helyett czélszerűbb leend arra törekednünk, hogy az, a mi annak idejében elmulasztatott, legalább utólagosan pótoltassék az által, hogy ő felsége eszközöljön V. Ferdinandtól egy oly okiratot, mely egyenesen Magyarországhoz legyen intézve, s melyben ő az országot értesítse, hogy ő már 1848-ban a magyar koronáról is valósággal lemondott, s e lemondást tettleg is végrehajtotta, és igy az elmulasztás által jogainkon ejtett sérelem az által orvosoltassék, hogy ezen okirat, valamint ő fenségének Ferencz Károlynak az örökösödésre vonatkozó, s egyenesen Magyarországhoz intézendő hasonló lemondása is annak idejében az országgyűlésen tárgyaltatván, a törvényben is óvás tétethessék ezen mulasztások ellen, s az országnak hozzájárulása kijelentethessék, (Helyeslés.) és a nemzetnek azon joga, melyet mi nem írott törvényből, hanem az alkotmányosság fogalmából szorosan logikailag következtetünk, hogy tudniillik a fejedelem csak az ország előleges értesítése s hozzájárulása mellett mondhat le a magyar trónról, jövendőre is világos törvény által biztosíttassék. (Helyeslés.) Azt nem követelhettük, hogy ő felsége V. Ferdinánd kijelentse, hogy ő most mond le a magyar koronáról, mert ez a valósággal ellenkeznék, minthogy ő 12 évvel ezelőtt tettleg csakugyan lemondott; nem vala tehát egyéb hátra, mint azt követelnünk, a mit erre vonatkozólag föntebb említettem.
És épen azért, mert az említett lemondás módjára nézve hiányos; épen azért, mert igyekeznünk kell, hogy a mit nem történtté nem tehetünk, azt utólagos pótlás által az ország jogaira nézve, legalább következéseiben tegyük kártalanná; épen azért, mert a trónról lemondás által okozott sérelemnek orvoslása egyike azoknak, mik 82múlhatatlanul szükségesek, mielőtt a koronázás még csak köztanácskozások tárgya is lehessen: lényegesnek tartom föliratunk azon részét, mely a trónról való lemondásra vonatkozik. S ha azt vagy egészen kihagynók, vagy az indítványozott módosítványokhoz alkalmaznók, hézag támadna a fölirat logikai összefüggésében, s nem volna érthető, miért intézünk föliratot ő felségéhez Ferencz Józsefhez és nem V. Ferdinándhoz. Oly fölirat, mely V. Ferdinándhoz intéztetett volna, elvágná az egész kérdést, mert a lemondást nem történtnek nézve, V. Ferdinándot tekintené most is Magyarország uralkodó királyának. Fölirat helyett a határozat mellőzhetné, vagy későbbre halaszthatná a kérdés megemlítését. De fölírni s a föliratban elsorolni mindent, minek teljesítését követeljük ő felségétől, mielőtt a koronázásról tanácskozhatnánk; elsorolni az ország jogain ejtett azon sérelmeket, mik haladék nélkül orvoslást igényelnek, és hallgatni a trónlemondás módja által okozott sérelemről, el nem mondani, mit tartunk szükségesnek épen jogaink érdekében a mulasztásnak némileges pótlására; nem szólani épen arról, mi a koronáztatást kivánónak örökösödési jogával áll kapcsolatban, vagy csupán azt fejezni ki, hogy mindezekről majd utóbb szólandunk: mindez nemcsak hiányossá tenné a föliratot, hanem azt egészen fölforgatná. (Helyeslés.)
A föliratot pedig a szavazatok többségével a tisztelt ház határozta el.
Fölhozatott ellenünk, hogy a lemondási okiratok nem is adattak hivatalosan előnkbe, nem is tárgyaltattak hivatalosan. Tudjuk azt, hogy ezen okiratok miként kerültek ide, s hogy azok most is a ház asztalán feküsznek. De ha nem hivatalosan jutottunk volna is azokhoz, midőn az ország jogának sérelméről van szó, nem kérdem én azt, hivatalosan adatott-e az tudtunkra. (Köztetszés.) Elég, hogy a jog sértve van, s a sérelem ellen felszólalni kötelességünk. Hiszen azt sem adták hivatalosan tudtára az országgyűlésnek, hogy a törvénytelen adó fegyveres erőszakkal hajtatik be, s hogy a behajtó idegen tisztviselők mind személyökre, mind vagyonukra nézve kizárólag a katonai bíróságok alá tartoznak. (Helyeslés és derültség.) Azon sérelmeink legnagyobb része, mik a föliratban elősoroltatnak, magának az országgyűlésnek hivatalosan nem adatott tudtára, és mégis felszólaltunk azokra nézve, mert a felszólalást kötelességünknek tartottuk. (Helyeslés.).
A mi pedig azt illeti, hogy azon okiratok nem tárgyaltattak, egyszerűen megjegyzem, hogy ha maguk az okiratok pontonkint nem tárgyaltattak is, maga a lemondás kérdése csakugyan egyik tárgya volt 83vitatkozásunknak. Hiszen ez volt egyik kiindulási pont a két különböző vélemény eltérésére nézve, és midőn én előadásomban felhoztam a múltból, hogy II. Mátyásnak is, III. Károlynak is, I. Leopoldnak is és Ferencznek is írtak fel az ország rendei, még mielőtt azok meg voltak koronázva, ellenvetésül azt felelték a más véleményűek, hogy az említett fejedelmek, névszerint Károly, Leopold és Ferencz már akkor valóságos koronaörökösök voltak, Ferencz József ő felsége pedig nem koronaörökös, mert V. Ferdinándnak lemondása Magyarországra nézve teljesen érvénytelen. Vitattatott a kérdés, pedig mint lényeges kérdés, a két fél között, és ez alig is történhetett volna máskép, minthogy az a ház asztalán levő fölirat kérdésének egyik lényeges pontja volt. Hoszszas vitatkozások után határozott a ház, és midőn elhatározta, hogy föliratot intézünk ő felségéhez Ferencz Józsefhez, lehetetlen volt határozatát úgy értenie, hogy mégis ő felségét V. Ferdinándot tartsa most is uralkodó királynak, vagy azt a kérdést kétségesnek tekintse. (Igaz!)
Azt mondották a módosítványt indítványozó urak: ne adjunk mi tanácsot ő felségének, Ferencz Józsefnek, tudhatja ő maga is, mit kell cselekednie saját érdekében.
De nézetem szerint legnagyobb bajunk épen az, hogy maga ő felsége sem tudja gyakran, mit kelljen cselekednie az alkotmányosság és törvényesség teljes, tökéletes visszaállítására. (Zajos köztetszés.) És épen a trónról való lemondást illetőleg azt hitte ő felsége, hogy elegendő lesz, ha azon lemondás, melyet V. Ferdinánd 1848-ban kiadott, mely a császári koronáról szól, és Magyarországot külön meg nem említi, mely Magyarországgal előlegesen nem közöltetett, melyhez Magyarország előlegesen hozzá nem járult, most magyar fordításban elküldetik az országgyűléshez. Mi azonban ily közléssel meg nem elégedhetünk, mi az ország jogainak biztosítására többet követelünk, s épen ez az, mit a föliratban előadunk. Elhallgassuk-e tehát e jogos követelésünket, a nemzetet ki nem elégítő egyszerű közlést szó nélkül hagyjuk-e; vagy most, midőn mindazokról szólunk, miknek mindenek előtti teljesítését követeljük, e fontos tárgyat, melynek előleges teljesítése hasonlóan szükséges, máskorra halaszszuk? De átalában véve nem is osztozom azon nézetben, hogy mi a fejedelemnek vagy annak, a ki a legfőbb hatalmat tettleg gyakorolja, különösen akkor, mikor nem törvényes téren áll, tanácsot ne adjunk. Legkeserűbb panaszuk a népeknek, hogy a fejedelmeknek jó tanácsadóik nincsenek, és a nemzet képviselői leginkább hivatvák arra, hogy a jó tanácsot, s a törvény minden mellőzésénél a jogszerű utbaigazítást tartózkodás nélkül kijelentsék 84a legfőbb hatalom előtt. (Zajos helyeslés.) És az ily tanács szorosan véve nem egyszerű tanács, hanem alkotmányos fölszólalás a törvény mellett, követelés az ország érdekében, s ki az, a ki hibáztatná a nemzet képviselőit ily fölszólalásért? Hiszen ha hiba volna fölszólalnunk sértett jogaink mellett, követelnünk azt, mit joggal követelhetünk, s elmondanunk, hogy miután a megtörténtet meg nem történtté tenni többé nem lehet, miként akarjuk az okozott sérelmet utólagosan orvosoltatni, miként kell a nemzet jogait jövőre biztosíttatni: akkor föliratunk egész tartalma, sőt minden egyéb ilynemű fölirataink is hibák volnának. (Helyeslés.)
Azt is felhozták ellenünk a módosítványnak indítványozói, hogy az ország gyűlése nincsen kiegészítve, törvények alkotásába, vagy a mi hasonérdekű, a lemondás elfogadásába tehát nem bocsátkozhatik, s azt, a mi a lemondásra vonatkozólag a föliratban foglaltatik, el sem határozhatja.
De hiszen a föliratban nem az mondatik, hogy most mindjárt még a kiegészítés előtt meg akarjuk alkotni a törvényt, s a lemondást minden részleteiben tárgyalni, hanem csak az elmulasztottaknak utólagos pótlására s a mulasztásból eredett sérelem orvoslására szükséges okiratok megszerzése követeltetik, és az mondatik, hogy ezen okiratok annak idejében fognak tárgyaltatni, s a nemzet joga törvénynyel és törvényben kimondott óvással is biztosíttatni. Nem tettünk-e ennél sokkal többet a föliratnak egyéb részeiben? nem mondottuk-e ki, hogy fennálló törvényeink némely részét, a mennyiben azok vallás és nemzetiség tekintetében a teljes jogegyenlőséget gátolják, meg fogjuk változtatni? Nem jelentettük-e ki ugyanazt már előre Horvátországra nézve is? És ezt nemcsak a fölirat pártolói tették, hanem azok is, kik határozatban akarták kimondani a ház nézeteit; ők is kimondották, hogy meg akarják változtatni a fennálló törvények egyes rendeleteit, nemcsak az említett tárgyakra, hanem más tárgyakra vonatkozólag is, minők például ipar, kereskedelem, a hűbéri viszonyok némely maradványai s több effélék.
Ha ezeket és ennyit kimondhatunk, mielőtt teljesen kiegészítve volnánk, miért ne mondhatnánk ki annyit, a mennyit a fölirati javaslat kimond azon okiratokra nézve, melyeknek előleges megszerzése magához a kiegészített országgyűlés által való részletes tárgyalásokhoz múlhatatlanul szükséges?
Még néhány nappal ezelőtt azon kérdés: határozatban mondja-e ki a ház a maga nézeteit, vagy föliratot intézzen ő felségéhez Ferencz 85Józsefhez, a két fél között vitatott kérdés volt; a háznak többsége föliratra szavazott; most már a fölirat nem a többségnek, hanem a háznak végzése; (Helyes! Úgy van!) nem a többségnek, hanem a háznak nevében fog az felküldetni, valamint a törvények is, melyek gyakran csak a többség által állapíttatnak meg, nem azon többségnek, hanem az országnak törvényei. (Közhelyeslés.) Midőn különböző irányú politikai vélemények állanak egymás ellenében, minden véleménynek megvan saját logikája, elve és eszmelánczolata. Lehet czélszerű az egyik, lehet a másik; de az egyiknek logikai folyamát megszakasztani, eszmelánczolatából egy részt kilökni, s abba a másiknak emezétől eltérő logikáját, elveit, eszméit beleilleszteni, annyi, mint azt megsemmisíteni. (Nagy helyeslés.) A ház elhatározta a föliratot, most annak egyik lényeges pontját, oly pontot, mely nélkül az egészben összefüggés nincs, abból kiszakasztani, s azon elvek és nézetek folytán tenni mindezt, mik a föliratot ellenzőknek bőven megvitatott elvei és nézetei voltak, annyi, mint magát a háznak határozatát fölforgatni.
Ha a többség a föliratot elvetve abban állapodott volna meg, hogy csupán határozatban mondja ki a ház nézeteit, én kétségtelenül tartózkodtam volna a végzés folytán keletkezett okiratban hézagot, az összefüggés megbontását, vagy a végzéssel ellenkező nézeteimnek beleillesztésével ellenmondást előidézni; mert tisztelve a ház végzését, nem akarhattam volna, hogy az ne azok szándéka szerint készüljön, kik azt elhatározták. Ezt tartom én méltányosságnak a parlamentáris életben. (Zajos helyeslés.) Tudom, hogy az indítványozott fölirat most már a ház tulajdona, mely azt változtathatja, módosíthatja, szétbonthatja és egyes részeiből újat, egészen mást alkothat; én a többség jogát kétségbe nem vonom; de nem tagadom, hogy ugyanazon méltányosságot, mire én politikai pályámon mindenkor kész valék, óhajtottam, sőt némely előzmények után reménylettem is azoktól, kik a föliratot nem akarták; ha reményemben csalatkoztam, erről valóban nem tehetek. (Zajos helyeslés és éljenzés.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages