A VÁLASZFÖLIRATI JAVASLAT.
A VÁLASZFÖLIRATI JAVASLAT.
A válaszfölirat tárgyában kiküldött bizottság 1866. február 8-dikán a képviselőház elé terjesztette következő javaslatát, a mely Deák Ferencz tollából folyt:
Fölséges Császár és Király!
Hódoló tisztelettel mondunk őszinte köszönetet Felségednek azon atyai szavakért, melyekkel a jelen országgyűlést megnyitni kegyeskedett. Tanusítják e szavak is Felséged alkotmányos hajlamát, melynél fogva nem egyedül saját fejedelmi hatalmával akar intézkedni népeinek sorsa fölött, hanem országainak boldogítására intézett magas törekvéseiben magokat a népeket is meghívja, mint tényezőket, az együttműködésre.
Hálaérzettel ismerjük el Felségednek fejedelmi bölcseségét, melylyel az évek óta reánk nehezedett zsibbasztó helyzetnek véget akar vetni. Felséged összehívta országgyűlésünket, hogy a nemzet ismét gyakorolhassa törvényhozási alkotmányos jogát s működhessék a király és haza közös érdekében. Felséged a jogvesztésnek bizalmat ölő, káros elméletét határozottan elvetette, s azzal ellentétben a pragmatica sanctiót, mint közösen elismert jogalapot választotta kiindulási pontul. Felséged kegyelmesen biztosított minket az iránt is, hogy a magyar koronának teljes épségét fel fogja sértetlenül tartani. Így tette Felséged lehetővé azt, hogy menekülve legnyomasztóbb aggodalmainktól, nyugodtabb lélekkel s a kedvező siker reményével kezdhetünk súlyos bajaink orvoslásához.
Mélyen érezzük mi fontos feladatunk rendkívüli nehézségeit. Tudjuk, hogy vannak oly válságos időszakok a nemzetek életében, melyek nemcsak az egyes honpolgárok sorsára, hanem a nemzet egész jövőjére, sőt néha lételére is véglegesen elhatározó befolyással bírnak. Lehet, hogy ily időszaknak küszöbén állunk jelenleg is.
Ama lényeges átalakulás után, melyen Magyarország alkotmánya 1848-ban keresztül ment, nyugodtabb viszonyok között is nehézséggel 386járt volna az egymástól eltérő érdekeknek méltányos kiegyenlítése. Csöndes idők valának szükségesek az átalakulás megszilárdítására, csöndes idők folytán lehetett volna biztosan ítélni az új rendszer minden részeinek életrevalóságáról. De a rögtön bekövetkezett szomorú események igen korán megzavarták alkotmányos működésünket, s lehetetlenné tették az elkezdett munka befejezését, a hibák orvoslását és a hiányok czélszerű pótlását.
Élő törvény hiányait az élet mutatja ki. Csak az életből merített tapasztalás vezethet biztosan azon eszközökhöz, melyekkel a bajt orvosolni lehet. Nekünk erre a sors időt nem engedett, az átalakulás békés fejlődése gátolva lőn, s tizenhét év ki lett szakasztva a nemzet alkotmányos életéből. Az idő haladott, a viszonyok bonyolódtak, s mi tétlenségre valánk kárhoztatva; tétlenségre épen akkor, midőn az alkotmányos tevékenység leginkább szükséges volt. A mit e tizenhét év alatt fokonkint pótolni s javítani könnyű lett volna, mindazt most, egyszerre, kivált azok után, a mik időközben történtek, helyrehozni, sokkal, igen sokkal nehezebb leend.
De a legmagasabb trónbeszéd sok akadályt elhárított, s ez által visszaadta nekünk a bizalmat és azon reményt, hogy Felséged bölcsesége s alkotmányos érzelmei támogatni fognak minket a nehéz munkában. Mi, polgári kötelességünk érzetében, igyekezni fogunk, hogy a király alkotmányos akarata s a nemzet jogos kívánatai teljes összhangzásban s egyesülten valósulhassanak.
Midőn Felséged legmagasabb trónbeszédében a pragmatica sanctiót, mint közösen elismert jogalapot, választotta kiindulási pontul, annak nemcsak egyik részére fordította legmagasabb figyelmét, hanem kegyelmesen elismerte egyszersmind azt is, hogy az említett alaptörvény Magyarországnak s az ahhoz kapcsolt részeknek közjogi s belkormányzati önállóságát biztosította. És ezen önállóságnak törvényes és okszerű korlátozását egyedül abban találja Felséged, «hogy ugyanazon pragmatica sanctio a Felséged uralkodóházának kormányzása alatti országok föloszthatatlan és elválhatatlan együttmaradását s ez által azok összességének nagyhatalmi állását állandóan megállapította».
A sanctio pragmatica megkötésénél egyik főczél a fejedelem részéről az volt: hogy a fiág magszakadásának esetére biztosítsa a trónöröklést nőági utódainak is; a nemzet részéről pedig az volt: hogy ez esetre a kijelölt leányágban magának már előre új királyi házat válaszszon s így a szabad választásnak gyakran veszélyes mozgalmait elkerülje. De mind a fejedelemnek, mind a nemzetnek törekvése egyszersmind 387oda is volt irányozva, hogy a megállapított trónöröklés rendje szerint egy közös uralkodó alatt álló s feloszthatatlanul és elválhatatlanul együtt birtoklandó országok és tartományok együttes erővel könnyebben és biztosabban ellenállhassanak minden külső és belső ellenségnek. Ezen közös biztosság volt tehát a sanctio pragmaticának másik főczélja.
És az idő teljesen igazolta az előrelátást. Mert ha akkor a pragmatica sanctio meg nem állapíttatik, ha Magyarország azt 1723-ban el nem fogadja, azon országok és tartományok, melyek azóta egy uralkodó alatt, egymást védve, a legnagyobb veszélyek között is fenn tudták magokat tartani, sőt növekedtek erőben és hatalomban: a Habsburg-ház fiágának tizenhét év múlva bekövetkezett magszakadtával, valószínűleg több fejedelem uralma alá kerülve, már régen szétbomlottak volna.
Nekünk tehát, kik szorosan ragaszkodunk a pragmatica sanctio minden pontjaihoz, lehetetlen akarnunk, hogy annak egyik főczélja, a közös biztosság, elérhetetlen legyen; lehetetlen akarnunk: hogy azon támasz, melyet e biztosság érdekében egymásnak nyújtunk s egymástól várunk, megszünjék erős lenni.
De van az említett főczélok mellett még egy alapeszme a pragmatica sanctióban, mely hasonlóan fontos és lényeges, s a melyet mellőzni vagy amazoktól elválasztani nem lehet: és ez a pragmatica sanctio elfogadásához kötött ama föltétel, hogy Magyarország közjogi és belkormányzati önállása sértetlenül fentartassék. Miután tehát Felséged trónbeszédében a sanctio pragmaticának ezen lényeges alapeszméjét is kegyelmesen elismerte, és így a pragmatica sanctiót egész terjedelmében s minden részeiben meg akarja tartani: tisztelettel s a legnagyobb készséggel fogadjuk el mi is ezen közösen elismert jogalapot kiindulási pontul, s minden javaslatainknál folytonos figyelemben tartandjuk az abban megállapított viszonyos jogokat és kötelezettségeket.
Közel másfél század folyt le a pragmatica sanctio megkötése óta, és ez idő folytán, a legveszélyesebb harczok között is, meg volt védve a birodalom a nélkül, hogy e végett Magyarország önállását és törvényes függetlenségét meg kellett volna rontani. Tudjuk, hogy az európai államok hatalmi viszonyai sokat változtak azóta; de még e változások sem teszik lehetetlenné, hogy egyrészről a birodalom biztossága, másrészről alkotmányos önállásunk egymás mellett fennállhassanak. Meg vagyunk győződve, hogy e két eszme nem áll egymással 388ellentétben, s nem leend szükséges azoknak egyikét a másikért föláldozni. Feladatunk az, hogy mindkettőt összhangzásba hozva, mindkettőt együtt fentartsuk. Mert a pragmatica sanctio közjogi viszonyainkra nézve ünnepélyes alapszerződés, de egyszersmind legerősebb kapocs, mely a Felséged uralkodása alatti összes országokat a közös uralkodónak személye és a közös védelem eszméje által összetartja. A pragmatica sanctiót tehát fölbontani, vagy bármely részében megbontani jogilag helytelen volna, politikailag pedig veszélyes lehetne.
Felséged országgyűlésünk első föladatául tűzte ki: a birodalom egyéb országaival közös ügyek tárgyalásának és kezelésének elhatározását, s kijelenté legmagasabb trónbeszédében: «hogy a közös ügyek létezése már a pragmatica sanctióban találja ugyan alapját, de azok kezelésének módjára nézve a lényegileg változott viszonyok lényeges változást igényelnek, különösen annál fogva, mert Felséged alkotmányos jogokkal ruházta föl többi országait is; a közös ügyek kezelésénél tehát ezeknek alkotmányszerű befolyása sem mellőzhető».
Elismerjük mi: hogy léteznek oly viszonyok, melyek Magyarországot a Felséged uralkodása alatt álló többi országokkal közösen érdeklik, s igyekezetünk oda lesz irányozva, hogy e viszonyok megállapítására s miként kezelésére nézve oly határozatok jőjjenek létre, melyek alkotmányos önállásunk s törvényes függetlenségünk veszélye nélkül a czélnak megfeleljenek. Ugyanazért haladék nélkül hozzá is fogunk egy e tárgyra vonatkozó javaslatnak kidolgozásához.
Legtisztább örömet s teljes megnyugvást szerez nekünk Felségednek azon bölcs és igazságos elhatározása, hogy minden országait és tartományait alkotmányos úton akarja kormányozni. A polgári szabadság oly kincs, mely nem fogy, nem gyöngül az által, ha mások is polgári szabadságot nyernek; sőt a hasonló közjogi állapot gyakran közelebb hozza érzelmekben egymáshoz a népeket, elhárít sok idegenkedést, bizalmatlanságot és keserűséget. Mi Felséged minden országainak alkotmányos szabadságát saját szabadságunk támaszának tekintjük; mert nem hihetjük, hogy azon országok népei oly alkotmányt kívánjanak, mely a mi századok óta fennállott, s a pragmatica sanctióban is biztosított alkotmányos önállásunk s törvényes függetlenségünk fönnállását lehetetlenné tegye.
Figyelembe veendjük tehát, hogy Felséged a magyar koronához, nem tartozó országait is alkotmányos jogokkal ruházta fel, s valamint 1861-dik évi alázatos feliratunkban kimondottuk: «érintkezni akarunk velök, mint alkotmányos népekkel, s mint önálló szabad nemzet más 389önálló szabad nemzettel a mi függetlenségünknek és az ő függetlenségöknek megóvása mellett».
Minők legyenek azon országok alkotmányos formái? minő alapon rendeztessenek az ő egymásközti viszonyaik? ahhoz nekünk hozzá szólanunk nem lehet; mert ezen ügy kizárólag őket és Felségedet illeti, s mi abba joggal nem avatkozhatunk. Mi csak azon óhajtásunkat fejezhetjük ki: hogy a valóságos alkotmányosság hazánkban is, ő nálok is minél elébb tettleg életbe lépjen, s ez esetben készek vagyunk, a mint már 1861-dik évi alázatos feliratunkban kijelentettük, «azt, a mit tennünk szabad, s mit önállásunk és alkotmányos jogaink sérelme nélkül tehetünk, a törvény szabta szigorú kötelesség mértékén túl is, méltányosság alapján, politikai tekintetből megtenni, hogy azon súlyos terhek alatt, miket az absolut rendszer eljárása összehalmozott, az ő jólétök s azzal együtt a mienk is össze ne roskadjon, s a lefolyt nehéz idők káros következései róluk és rólunk elháríttassanak».
Méltóztatott Felséged az 1860-dik évi október 20-dikán kelt diplomát és az 1861-dik évi február 26-dikán kiadott nyilt parancsot hozzánk leküldeni s minket kegyelmesen felszólítani, hogy Felséged «ezen határozmányait a méltányosság békülékeny szellemében tárgyaljuk és, ha az e részben felmerülő aggodalmak eloszlathatók nem lennének, egyedül oly módosítási javaslatot terjeszszünk föl, mely Felséged birodalmának életföltételeivel összhangzásba hozható legyen». Kijelentette továbbá Felséged azon erős megyőződését is, miszerint «az októberi diplomában körvonalozott közös ügyeknek közös alkotmányszerű kezelése a birodalom egységes létének és hatalmi állásának elutasíthatatlan követelményévé vált, mely előtt minden egyéb tekintetnek háttérbe kell vonulni».
Igenis, Felséges Urunk, a méltányosság békülékeny szellemében vettük fontolóra ezen két fejedelmi okiratot. Nem tagadjuk mi az októberi diplomának nagyszerű jelentőségét, a mennyiben Felséged az által biztosította ünnepélyesen népeit az iránt, hogy jövendőre alkotmányosan kíván felettök uralkodni. Ezen diploma alapköve az átalános alkotmányosságnak Felséged mindazon országaira nézve, melyek nem a magyar koronához tartoznak.
De a mi alkotmányunk nem az októberi diplomában vette kezdetét; egykorú az országunk lételével, s a nemzet életéből fejlődött ki. Magyarországban a királyi hatalomnak mindig tiszteletben tartott jogai az alkotmányon alapulnak. Az alkotmány fentartásának biztosítása mellett választotta hajdan a magyar nemzet királyait, ily biztosítás 390mellett állapította meg önkényt és szabad akaratból a felséges ausztriai háznak trónöröklési jogát mind a fiágra, mind – annak kihaltával – a nőágra nézve, s e biztosítást minden koronázás alkalmával megújították fejedelmeink királyi hitleveleikben.
Midőn Felséged 1860-ban magát kegyelmesen arra határozta, hogy a kormányzat absolut rendszeréről jövendőre lemondjon: bizton reménylettük, hogy jogilag fennálló, de tettleg felfüggesztett alkotmányunk ismét visszaállíttatik, s annak alapján fogja Felséged a rendes törvényhozási úton eszközleni törvényeink egyik vagy másik részének netalán szükséges változtatását. Reményünk azonban nem valósult. Magyarországnak ünnepélyesen biztosított jogai mellőztettek, és az októberi diploma mindenekelőtt az egész birodalomnak octroyált egy közös alkotmányt, mely mi reánk is kiterjesztetett. Ezen octroyált közös alkotmányba lettek áttéve Magyarországnak azon lényeges jogai, melyeket a magyar nemzet, ősi alkotmánya szerint, saját hazájára nézve maga gyakorolt, s melyek a birodalomnak teljes biztosságával soha ellentétben nem állottak, sőt annak föntartását mindig lényegesen előmozdították.
Minthogy azonban Felséged ezen októberi diplomát nem octroyálás által akarja hazánkra nézve érvényesíteni, hanem alkotmányos úton leendő «érett megfontolás, beható tárgyalás és elfogadás végett közli azt országgyűlésünkkel»: hallgatunk keletkezésének alkotmányunkkal ellenkező módjáról. De a mi tartalmát illeti, azt érett megfontolás alá vettük, s teljesen meggyőződtünk, hogy «a közös ügyeknek azon körvonalozása», melyet e diploma kijelöl, terjedelmére nézve sokban túlmegy a pragmatica sanctio határain, sokat elvon hazánk törvényhozásától, a minek elvonását a pragmatica sanctióban kimondott czéloknak teljes biztosítása épen nem igényli. Mivel pedig a mi kiindulási pontunk is az, melyet Felséged, mint közösen elismert jogalapot, kiindulási pontul kitűzött: őszinte bizalommal jelentjük ki Felséged előtt, hogy mi azon diploma szabályainak és elveinek elfogadása által alkotmányunk s alkotmányos önállásunk és törvényes függetlenségünk megsemmisítését vonnók magunkra. Bővebben s részletesen ki fogjuk fejteni okainkat és nézeteinket erre nézve azon javaslatunkban, melyet a közös viszonyok meghatározása és miként kezelése érdemében Felségednek fölterjesztendünk.
Az októberi diplomának alapján jött ugyan létre a február 26-diki patens; de messze túlterjeszkedett még annak határain is. Az egyes országoknak még azon jogait s külön érdekeit sem kímélte, melyek a közczélokkal 391s valóban közös érdekekkel nem állottak ellentétben. Inkább egybeolvasztásra, mint egyetértésre látszott irányozva; és e miatt nem valósulhatott Felségednek azon atyai óhajtása, hogy «egyes országainak alkotmányos szabadsága, népeinek belső szövetkezése által tartósan biztosítva, szilárd alapokon fejlődhessék». Nem valósulhatott, a mit a sanctio pragmatica is kiemel, a kedélyek megnyugtatása és őszinte egyesülése. Négyévi tapasztalás végre tanusította, hogy azon alkotmány, melyet a patens tartalmaz, a népek megnyugtatását sem eszközölte, s gyakorlatilag sem volt kivihető.
Irányunkban pedig ezen patens még határozottabb s élesebb kifejezése volt a jogvesztés elméletének. Midőn Magyarország a sanctio pragmaticának elfogadása által lehetővé tette, hogy a felséges uralkodóház alatt állott minden országok jövendőre is ugyanazon egy uralkodó alatt maradjanak, s egyesült erővel védjék meg és tartsák fenn közös biztosságukat: szándéka bizonyosan nem az volt, hogy ezen egyesülés valaha még beolvasztásra is vezethessen, sőt magában a pragmatica sanctióban is határozottan kiköttetett az ország alkotmányos önállásának s törvényes függetlenségének sértetlensége. Már pedig azon veszélyt, melyet az októberi diploma hozna reánk, a közös ügyeknek a jog és szükség határain túl terjesztett körvonalozásával, még súlyosabbá tenné a február 26-diki patens elfogadása.
E patens szerint számos közjogi tárgyak, minden megszorítás nélkül, egész terjedelmökben, oly közös törvényhozó testület köréhez tartoznak, melyben Magyarország képviselői, csekélyebb számuknál fogva, minden kérdésre nézve a többi országok képviselőinek nagy többségétől függtek volna, s ekkép azon érdekeink, melyeket ezelőtt hazánkra nézve saját törvényhozásunk intézett el, a többi országok érdekeinek lettek volna alárendelve. Kiterjedett volna ezen alárendeltség gyakran oly érdekekre is, melyek nem közös szempontból, hanem a többségben levő országok javáért határoztattak volna el a mi jogtalan károsításunkkal. Sőt, miután a közösek gyanánt kijelölt nagy fontosságú tárgyak nagyobb vagy kisebb összeköttetésben állanak majd minden oly törvényhozási tárgyakkal, melyek az egyes országok törvényhozásainak voltak fentartva: gyakran merülhettek volna fel oly eltérések, sőt nehézségek is, melyek okot vagy ürügyet szolgáltattak volna a tekintélyesb közös törvényhozásnak arra, hogy hatalmát terjeszsze, s idővel a törvényhozó hatalomnak legnagyobb részét magához vonja.
A kormányzatot illetőleg, annak legfontosabb ágait, a februári 392patens Magyarországra nézve egy, a mi saját kormányunktól épen nem függő tisztviselői testület kezébe adta, mely mellett a közigazgatás többi részeinek vezetése a magyar kormányt illette. Tehát ugyanazon területen, ugyanazon honpolgárok fölött két egymástól mindenben különböző közigazgatási hatalmat állított föl. Lehet-e alkotmányos államban ily kétféle közigazgatást képzelni végtelen surlódások és folytonos zavar nélkül? s nem alapos-e azon aggodalom, hogy végre vagy megakadna a közigazgatás, vagy a gyöngébbet az erősebb magába olvasztaná? Alkotmányunknak s önálló belkormányzatunknak ily megsemmisítését elfogadni legszentebb polgári kötelességünk tiltja.
Meg vagyunk győződve, hogy Felségednek atyai szívén feküsznek Magyarország érdekei. Szívünkön hordjuk mi is ez érdekeket, mert hiszen azokhoz van kötve hazánk boldogsága. De azon ingatlan hitben élünk, hogy Magyarországnak helyesen felfogott érdekei között egyik legfontosabb: alkotmányos önállásunk megőrzése, melyet, valamint 1861-diki alázatos feliratunkban is kifejtettük, szem elől tévesztenünk nem szabad.
Felséged maga is azt óhajtja: hogy ez ügyek elintézése közegyetértésen alapuljon. De lehetne-e közegyetértést reményleni oly megállapodásban, mely, a midőn egyik országnak alkotmányos szabadságot ad: a másik országot fosztja meg századok óta fennállott s annyiszor ünnepélyesen biztosított alkotmányától? Tudná-e ez felejteni a jogvesztést? s tudna-e jó lélekkel örülni amaz ily módon nyert alkotmányának?
Engedje tehát Felséged, hogy követhessük inkább a legmagasabb trónbeszédnek amaz útmutatását, mely az októberi diplomára s februári patensre vonatkozólag minket arra utasít, hogy, ha az e részben fölmerülő aggodalmak eloszlathatók nem lennének: «egyedűl oly módosítási javaslatot terjeszszünk Felséged elébe, mely birodalmának életföltételeivel összhangzásba leend hozható». Kimondottuk már 1861-diki föliratunkban is, hogy a birodalom fönnállását koczkáztatni nem akarjuk. Most is távol van ily szándék tőlünk, s miután meggyőződésünk szerint az októberi diplomát s februári pátenst a mi hazánk életföltételeivel nem lehetne összhangzásba hozni: fogunk igyekezni, hogy oly javaslatot terjeszszünk Felséged elé, mely alkotmányos önállásunkat is megóvja, s a birodalom életföltételeinek is megfeleljen.
Méltóztatott Felséged kegyelmesen kijelenteni legmagasabb trónbeszédében, hogy «a fentebbi kérdések elintézésével szoros összefüggésben, sőt válhatatlan kapcsolatban áll az 1848-dik évi törvények 393azon részének átvizsgálása, illetőleg módosítása, mely a fejedelmi jogok hatályára és a kormányzat hatáskörére vonatkozik».
Előadtuk mi Felségednek már 1861-diki második alázatos föliratunkban is, «hogy vannak az 1848-diki törvények rendeletei között egyes pontok, melyeket a nép jogainak sértetlen föntartása mellett mi magunk is óhajtunk czélszerűbben átalakítani s határozottabban kifejteni». Kijelentettük azt is, hogy «ha Felséged kívánja a törvények bármi részbeni megváltoztatását, a kiegészített országgyűlés mindazon javaslatokat, miket erre vonatkozólag Felséged felelős magyar miniszteriuma előadand, tüstént tanácskozás alá veendi, s megállapodásait Felséged elé fogja terjeszteni». Készeknek nyilatkozunk tehát most is arra, hogy – a mennyiben valamely törvénynek a törvényhozás rendes útján leendő megváltoztatása szükséges leend, – az iránt alkotmányunk alapelveivel összhangzó javaslatunkat föl fogjuk annak idejében Felségednek terjeszteni.
Buzgó óhajtása a magyar nemzetnek, hogy Sz. István koronáját mielőbb örökös királyának fejére tehesse, s a mit tizenhét év folytán súlyos események gátoltak, az végre teljesedésbe mehessen. Nem csupán ünnepélyes szertartás ez honunkban, hanem szükséges kiegészítése az alkotmánynak, legszebb, legszelídebb és mégis legerősebb kapocs, mely a nemzetet királyához köti. Mindaddig, míg ez meg nem történik, minden megállapodásaink csak javaslatok maradnak, melyeket egyedül a koronás király szentesítése fog törvény erejére emelhetni. Reményeink addig, bármily kecsegtetők legyenek is, bizonytalan remények, melyeket egyedül a koronázott király valósíthat. Politikai életünk jelenleg még kétes és ingatag, s annak ingatagságát csak Felséged szüntetheti meg alkotmányunk tettleges visszaállításával s ezt befejező megkoronáztatásával. Hallgassa meg tehát Felséged e kérelmünket, s tegye lehetővé buzgó óhajtásunk minél előbbi teljesedését.
Tisztelettel fogjuk mi venni s tárgyalni mindazokat, miket Felséged, mint koronás királyunk, az ország szellemi és anyagi érdekeit illetőleg velünk majd alkotmányos úton közölni méltóztatik.
Sőt a mennyiben ez érdekekre nézve új törvények alkotását, vagy a már létezőknek módosítását sürgetőleg szükségesnek tartjuk, a több időt igénylő előmunkálatokhoz mielőbb hozzáfogunk s megállapodásainkat Felségednek annak idejében fel fogjuk alázatosan terjeszteni.
Mélyen érezzük mi, hogy szellemi érdekeink tekintetében is még 394sokat kell pótolni s javítani törvényhozásunknak. Igyekezni fogunk, hogy e részben is teljesíthessük, a mit a haza közjava kíván s polgári kötelességünk parancsol. Működéseinkben az alkotmány alapelveiből kiindulva, irányadónak fogjuk mindenkor tekinteni az igazságot és méltányosságot a hon polgárainak minden osztályai iránt vallás- és nyelvkülönbség nélkül. Tekintetbe veendjük különösen azt is, mit már 1861-diki alázatos föliratunkban is kimondottunk: «hogy a mindinkább fejlődő nemzetiségi érzet figyelmet igényel, s nem lehet azt a mult időknek s régibb törvényeknek mértékével mérni. Nem fogjuk felejteni: hogy Magyarország nem magyar ajkú lakosai szintúgy Magyarország polgárai, s őszinte készséggel akarjuk mindazt, a mit e részben az ő érdekeik s a haza közérdeke megkíván, törvény által biztosítani». Mi ezen törvények alkotásában is az igazság és testvériség elvét követendjük.
De különösen anyagi érdekeink azok, melyekre nézve a sok viszontagságos idők miatt aggasztólag elmaradtunk. Nehéz munka leend leküzdeni ezen elmaradás nyomasztó következményeit, de mi nem fogunk visszarettenni e nehéz munkától, mert életkérdés az nemzetönkre nézve. Politikai helyzetünk javulása elő fogja segíteni anyagi érdekeinket is, valamint anyagi helyzetünk emelkedése lényeges támasza leend politikai állásunknak. Szabad legyen remélnünk, hogy Felséged bölcsesége s atyai gondoskodása egyikben úgy, mint másikban, elősegítendi ernyedetlen törekvésünket. Szellemi fejlődésünk s anyagi haladásunk semmi tekintetben nem áll ellentétben a magyar koronához nem tartozó országok valódi és jogos érdekeivel, sőt midőn az nekünk erőt és súlyt kölcsönöz, növeli azoknak súlyát és erejét is, midőn bennünket emel, az egészet emeli.
Őszinte hálánkat nyilvánítjuk Felségednek azért is, hogy Horvát- és Tótország gyűlését kegyelmesen felszólítani méltóztatott, hogy gondoskodjék eleve a felől, hogy jelen országgyűlésünkön kellőleg képviselve legyen. Úgy tekintjük mi ezt, mint a magyar korona épségének fentartására s országgyűlésünk kiegészítésére irányzott legmagasabb fejedelmi szándék tanúságát. Mi ezen országok, mint alkotmányos társaink irányában, most is azon nézetben vagyunk, melyet már 1861-diki alázatos feliratunkban Felséged előtt kijelentettünk. Újra ismételjük tehát, hogy: «ha Horvátország mint ország akar részt venni törvényhozásunkban, ha előbb tisztába akar jönni velünk azon föltételekre nézve, melyek mellett közjogi állását Magyarországgal kész összekötni, ha ezek iránt úgy akar velünk érintkezni, mint nemzet 395nemzettel: mi azt sem fogjuk visszautasítani». Őszinte bizalommal nyújtunk nekik testvéri kezet, csak országunknak s a magyar koronának épsége s alkotmányos önállása föntartassék.
De tiszteletteljes köszönetünk mellett azon aggodalmunkat sem hallgathatjuk el, hogy midőn a legmagasabb trónbeszéd Horvát- és Tótországról szól, Dalmátiát sehol meg nem említi. Ezen ország Horvát- és Tótországgal együtt a magyar koronához tartozik, és midőn Felséged kiindulási pontul tűzte ki a pragmatica sanctiót, mely határozottan kimondja, hogy a magyar korona országait nem lehet egymástól elválasztani: nem fogja bizonyosan akarni, hogy a magyar koronának annyiszor ünnepélyesen biztosított épsége még továbbra is csorbítva legyen.
A horvát országgyűlésnek 1861-diki határozatait, melyeket Felséged velünk közölni méltóztatott, akkor véljük legczélszerűbben tárgyalhatóknak, ha majd azon országoknak képviselőivel, vagy a kiegyenlítés végett kiküldött megbízottjaival együtt tanácskozhatunk, s e tárgyat az ő hozzájárulásukkal intézhetjük el.
Köszönetünket fejezzük ki Felségednek azon fejedelmi gondoskodásaért is, melylyel a Magyar- és Erdélyország egyesüléséből folyó viszonyoknak végleges elintézését szívén hordja. Megvetették e viszonyoknak alapját azon törvények, melyek 1848-ban Magyar- és Erdélyország egyesítéséről e két ország közös egyetértésével hozattak, s királyi jóváhagyás által ünnepélyesen szentesíttettek. De sok van még e részben elintézendő, s mi nem hozzuk kétségbe, hogy minden részről megnyugtató, igazságos és méltányos megállapodás eszközlésére komoly megfontolás és előrelátás leend szükséges. Minket az ezek fölötti tanácskozásokban testvéri szeretet érzelmei fognak vezetni, alapja reményünknek azon bizalom, hogy tőlünk senki sem kíván olyasmit, a mi veszélyeztethetné alkotmányunk alapelveit.
Horvátországnak és Erdélynek országgyűlésünkre lett meghivása elhárított egy súlyos akadályt, mely 1861-ben leginkább gátolta törvényhozási működésünket. Engedje Felséged kérnünk s reménylenünk azt is, hogy országunk kiegészítő részének, Fiuménak, valamint azon testületeknek is, melyeket az 1847/8-diki V-dik törvényczikk a magyar országgyűlés alkatrészeihez számít, országgyűlésünkön leendő képviseltetését Felséged királyi hatalmával eszközölni fogja.
Azon honfitársainkra nézve, kik politikai vádak folytán lettek elítélve, tisztelettel, őszinte bizalommal újítjuk meg Felséged előtt már 1861-ben is felterjesztett kérelmünket, s kiterjesztjük azt a 396közelebb lefolyt évek alatt hasonlóul elitélt vagy vád alatt levő honfitársainkra is. Hallgassa meg Felséged kérelmünket s erősítse meg ez által is a nemzet azon bizalmát, hogy az újabb korszak, melyet Felséged alkotmányos érzelmeitől oly bizton várunk, eltörli a múltnak szomorú maradványait, s enyhíti a keblek vérző sebeit.
Tudjuk s őszinte hálaérzettel ismerjük el, hogy Felségednek atyai szándéka: eloszlatni azon aggodalmakat, elhárítani azon akadályokat, melyek függő közjogi kérdéseink elintézését eddig gátolták. Múltat és jelent összehasonlítva, örömmel látjuk: hogy a kiindulási pont, czél és eszközök e kettőben lényegesen különbözők. A múlt végtelen aggodalmakkal sújtott, a jelen egy szebb jövő reményével kecsegtet.
Megnyitotta Felséged működésünknek az alkotmányos tért, s mi e téren örömmel teljesítendjük polgári kötelességeinket. Törekvéseinknek azonban csak úgy lehet sikere, ha törvényhozási működéseinkben azon erős hit kíséri lépteinket, hogy a mit a király és nemzet együtt megállapítottak, azt csak a király és nemzet egyesült akarata változtathatja meg. E hitnek pedig egyedül az elvileg is elismert, tettleg is életbe léptetett jogfolytonosság lehet alapja.
Felséged nem akar absolut fejedelmi hatalmával nekünk új alkotmányt octroyálni, s mi, kiket a magyar alkotmánynak jogilag fönnálló alaptörvényei kötnek, ily octroyált alkotmány szabad és önkénytes elfogadására nem is volnánk följogosítva. Felséged a pragmatica sanctióból kiindulva szólít fel bennünket, hogy alkotmányos úton módosítsuk, a mi törvényeinkben hibás, pótoljuk, a mi hiányos. De az ország most is folytonosan absolut kormányzat alatt áll.
Alkotmányunk, melynek alapján kellene gyakorolnunk a törvényhozási jogot, lényeges részeiben még most is föl van függesztve. Szentesített törvényeink, melyekre nézve Felséged maga is kegyelmesen elismeri, hogy alaki törvényességük kifogás alá nem eshetik, tettleg nem létezőknek tekintetnek; ellenben oly rendeletek, melyek alaptörvényeink mellőzésével, sőt azok ellenére adattak ki, s a hon polgárainak legszentebb érdekeit és még az egyes vallásfelekezeteknek belső nyugalmát is folyvást zavarják, most is nagy részben föntartatnak; parlamenti kormányunk, felelős minisztereink nincsenek; a köztörvényhatóságok, megyék, kerületek, városok alkotmányos állásukat még most sem nyerték vissza, s a közigazgatás minden ágaiban absolut rendszer uralkodik. Két, egymástól független tisztviselői testület viszi hazánk területén a közigazgatást, melyeknek egyike sem alkotmányos, 397sőt egyike még azonfelül idegen is, a mennyiben a magyar kormányhatalomtól semmi függésben nincsen.
Jogfolytonosságot kérünk tehát Felségedtől törvényeink értelmében, különösen parlamenti kormányt, felelős minisztériumot és a köztörvényhatóságok alkotmányos helyreállítását. Mi csak a törvény teljesítését kívánjuk; mert a nem teljesített törvény holt betű, jogfolytonosság nélkül az alkotmány nem él. Nem kérünk mi politikai lehetetlenséget, nem szándékunk a birodalom biztosságát veszélyeztetni, vagy fejedelmünk törvényes jogait csorbítani, s méltányolni fogjuk mindig a társországok jogos igényeit. Nagy fontosságú közérdekeknek tekintjük mi is ezeket, de meg vagyunk győződve, hogy a felelős magyar miniszterek kinevezése és a köztörvényhatóságok alkotmányos helyreállítása e nagy fontosságú közérdekekkel nincs ellentétben.
Tudjuk, hogy azok után, mik tizenhét év óta, befolyásunk nélkül, történtek, az átmeneti korszaknak sok nehézségei lesznek; tudjuk, hogy a közigazgatás több ágainak tettleges átvétele s rendezése hoszszabb időt igényel, és talán némi bonyodalmakkal is jár, melyeknek tisztába hozatala nagy óvatosságot fog kívánni. De még e tekintetek sem teszik múlhatatlanul szükségessé az absolut rendszernek további fentartását, nem zárják ki annak lehetőségét, hogy alkotmányunk tettleg éljen azalatt is, míg az egyes törvények módosítása felett tanácskozunk.
Átmeneti korszakban a felelős miniszteriumnak eljárása sem lehet mindenben oly szorosan szabályszerű, mint a soha meg nem zavart és félbe nem szakasztott alkotmányos élet rendes folyamában. Országgyűlésünk ezt mindig figyelembe veendi, s a felelős magyar miniszteriumnak mint parlamenti kormánynak eljárását mindazokra nézve, mik a kiegyenlítésnek alkotmányos útoni eszközlését, a közigazgatásnak átvételét s időközbeni vezetését illetik, szigorúság helyett méltányos elnézéssel fogja megítélni; sőt az e czélokra intézett őszinte törekvést lehetőleg támogatni is kész leend.
El lesznek ily módon háríthatók a netalán fölmerülő nehézségek, s el fognak bizonyosan háríttatni, ha e részben az ország gyűlésének buzgó igyekezetét Felségednek királyi hatalma is kegyesen támogatja. Alkotmányunk ily lényeges részének visszaállítása emelni fogja a nemzet bizalmát s megszünteti azon aggodalmat, mely az óhajtott sikert leginkább gátolhatná. A felelős miniszterium bírni fogja kineveztetésénél fogva Felséged bizalmát, bírni fogja, mint parlamenti kormány, az országét is. E kettős bizalom alapján tehát, folytonosan érintkezve 398mindkét részszel, közreműködése által könnyíteni fogja az országgyűlési egyezkedések menetét, fölvilágosításaival sok kétséget előlegesen eloszlathat, s az eltérő véleményeket közelebb hozhatja egymáshoz. Sőt hivatalos állásánál fogva gyakrabban érintkezvén Felséged többi országainak államférfiaival, előmozdíthatja e részben is sok nehéz kérdésnek kiegyenlítését.
Ha ellenben Felséged e jogos és méltányos kérelmünket nem teljesítené, s az absolut kormányzati rendszert ezentúl is föntartva, megtagadná tőlünk a parlamenti kormány és felelős miniszterium visszaállítását: súlyos aggodalom fogná el ismét kebleinket, s ingatag reményünk nehezítené lelki nyugalmunk megőrzését, melyre pedig az elénk tűzött nehéz kérdések megoldásánál oly nagy szükségünk van. Jelen országgyűlésünk összehívatott a pragmatica sanctio által is biztosított alkotmány alapján. Föladata: módosítani törvényeink némely lényeges pontjait, megkoronázni Magyarország királyát, s a haza boldogabb jövőjét megalapítani. Vegye kegyelmesen tekintetbe Felséged minő helyzet lenne az, ha az ország ugyanakkor, midőn képviselői által ezen alkotmányos jogot gyakorolja, minden egyebekben alkotmányon kívül állana!
A parlamenti kormány s felelős miniszterium mellett másik lényeges kelléke alkotmányunknak a megyék, kerületek és városok hatósági törvényes önkormányzata. S e kettő válhatatlan kapcsolatban áll egymással.
Magyarország minden institutióit az önkormányzat eszméje lengi át; a közigazgatás támogatására az egyesíti a legjobb erőket; ez nyújt nyilvánossága által a visszaélések ellen legbiztosabb ellenőrséget; ez korlátolja a tisztviselői hatalom jogtalan túlterjeszkedését. Alkotmányos életünk folytán ez óvta meg hazánkat a bureaukratikus rendszertől, mely az ország institutióival, nyilvános életével, szokásaival egyenes ellentétben áll.
Míg vissza nem állíttatik a köztörvényhatóságoknak azon önkormányzata, melyet az alkotmány kijelölt: addig a nép alkotmányos működése nem lehet segélyére a közigazgatásnak, nyilvánosság hiányában az ellenőrködés is hiányos lesz, s ez alatt a tisztviselők iránti bizalom szenved leginkább; a közigazgatás pedig más úton annyi költségkíméléssel czélszerűen alig lesz rendezhető. A köztörvényhatóságok önkormányzata egyik főrésze az ország belkormányzati önállóságának, melyet pedig Felséged is méltóztatott kegyelmesen elismerni.
Őszintén óhajtja mindenki, hogy a fenforgó fontos kérdések közmegnyugvással 399egyenlíttessenek ki. De közmegnyugvást czélszerű változtatásokra nézve is csak úgy lehet biztosan reményleni, ha a tárgy és helyzet ismerete által érlelődnek az eszmék a nép körében is, ezt pedig semmi sem eszközli könnyebben, s az elfogultságot és az ismeretlentől való alaptalan félelmet semmi sem győzi le hamarább, mint a nyilvános eszmecsere. A mit e részben a sajtó tehet, az inkább csak elméleti, s mindenesetre kisebb körre van szorítva; ellenben azon nyilvánosság, mely a köztörvényhatóságok alkotmányos életével párosul, gyakorlati téren hozza össze különböző vidékekről az embereket, s az eszmecsere által tisztult fogalmak messze elágazva hatnak ki a népnek alsóbb rétegeire is. Meg vagyunk tehát győződve, hogy azon közmegnyugvást, mely nélkül a kiegyenlítés áldásthozó alig lehet, semmi jobban elősegíteni nem fogja, mint a köztörvényhatóságok alkotmányos önkormányzatának visszaállítása.
Nem is tartunk mi attól, hogy a köztörvényhatóságok ezen viszszaállításából, habár ideiglenesen is, lényeges nehézségek származzanak az állam kormányzatára; mert meg vagyunk győződve, hogy az országgyűlés időközben is kész leend megadni Felséged felelős magyar miniszteriumának azon hatalmat és segédeszközöket, melyek ily nehézségek elhárítására szükségesek lesznek.
Bizton reméljük ezeknél fogva, hogy Felséged kegyelmesen teljesítendi e kérelmünket, melyet alaptörvényeink rendelete, a közigazgatás érdekei, s politikai czélszerűség egyaránt támogatnak.
Íme, föltártuk őszinte bizalommal érzelmeinket s óhajtásainkat Felséged előtt. Tiszteletünk, szeretetünk s ingatlan hűségünk legszentebb tárgyai e földön: a haza és király; s e kettőnek egyesült érdeke főczélja törekvéseinknek. Alkotmányunk alapja a törvény, zárköve a királyi hatalom, s e kettőnek hódolni legfőbb polgári kötelesség. Csak akkor volna e kötelesség nyomasztó, ha egy részről a törvény, más részről a király akarata állandó és ki nem egyenlíthető ellentétbe jönnének egymással. De azon kegyesség, melylyel Felséged hű magyar népéhez szólott, s azon alkotmányos érzelmek, melyeket Felséged legmagasabb trónbeszédében ismételve kifejezett, biztos reményt nyújtanak, hogy a néha fölmerülő véleménykülönbségek mellett sem fogunk soha ily ki nem egyenlíthető kínos helyzetbe jutni. Felséged nem fog tőlünk oly áldozatot követelni, melyet a pragmatica sanctióban kitűzött közös czél múlhatatlanul nem igényel: mi pedig a czélnak biztosítására mindent híven teljesítendünk, a mit kötelességünk parancsol s hazánk közjava kíván.
400Felséged bölcsesége atyai kegyességgel fogja méltánylani szoros ragaszkodásunkat alkotmányunkhoz, mely a mi szabadságunknak is, Felséged trónjának is legerősebb támasza. Bizonyítják a történelem lapjai, hogy azon nemzeteknél volt mindig a legbiztosabb a trón, melyek legszilárdabb hűséggel védték alkotmányos törvényeiket.
Legyen meggyőződve Felséged, hogy ragaszkodásunk ősi alkotmányunkhoz a ragaszkodásunk Felséged királyi házához, melyet nemzetünk az alkotmány alapján önkényt és szabadon emelt Magyarország trónjára, ugyanazon egy forrásból ered: a kegyeletnek legtisztább forrásából.
Kik egyébiránt mély tisztelettel vagyunk
Császári Királyi Felségednek
legalázatosabb szolgái
Magyarországnak országgyűlésileg egybegyűlt főrendei és képviselői.
Császári Királyi Felségednek
legalázatosabb szolgái
Magyarországnak országgyűlésileg egybegyűlt főrendei és képviselői.
