AZ ORSZÁGGYŰLÉS TAGJAI ARCZKÉPEINEK ÁTNYÚJTÁSA ALKALMAKOR.
AZ ORSZÁGGYŰLÉS TAGJAI ARCZKÉPEINEK ÁTNYÚJTÁSA ALKALMAKOR.
1863. márczius 28-dikán adatott át az 1861-diki országgyűlési tagok arczképeinek dísz-albuma Deák Ferencznek az «Angol Királynő» szálloda egyik termében. Jeles számban gyűltek ott egybe az 1861-diki országgyűlés felső és alsó házának tagjai. A többek között ott voltak: Apponyi György gr., Lonovics József, Dessewffy Emil gr., Károlyi Lajos és István gr., Almásy Pál, Cziráky János gr., Tisza Kálmán, Károlyi Sándor gr., Bánffy Miklós b., Ürményi József, Urházy György, Vass Sámuel gr., Eötvös József b., Eötvös Dénes b., Ráday Gedeon gr., Szalay László, Csengery Antal, Andrássy Gyula gr., Sárközy Kázmér, Nyáry b., Podmaniczky Frigyes b., Lovassy Ferencz, Trefort Ágost, Jókai Mór, Zsivora György, Gozsdu Manó, Pap János, Beniczky Ödön, Szelestey László, Zichy Manó és Jenő gr., Wenckheim Béla b., Szápáry Antal és Géza gr., Csernovics Arzén, Kelemen Albert, Szitányi Bernát, Ballagi Mór, Lónyay Gábor, Révay Simon b., Csáky László gr., Bezerédj László, Illésy, Királyi Pál, Balássy Antal, Zichy Antal, Vay Lajos b., Ivánka Imre. Deák Ferenczet küldöttség hívta meg a terembe Károlyi István gr. vezérlete alatt. Megérkezvén az ünnepelt férfiú, Eötvös József b. üdvözölte.
Deák Ferencz: Egyszerű polgárt, ki csak kötelességét teljesítette, midőn a közügyért veletek egyesülten küzdött, nagyobb megtisztelés nem érhet, mint a miben ti, barátim, engem távollevő társaink nevében is részesítettetek. Közpályán a polgártársak bizalma és szeretete a legnagyobb ajándék, s ti a bizalom és szeretet jeléül nyújtjátok át nekem e nagybecsű emléket. A hálát, mely keblemben élni fog örökké, csak a köszönetnek szívből fakadt szavaival tudom kifejezni. De ti ezen egyszerű szavakból is értitek és méltányoljátok érzelmeimet.
Az ügy, mely mellett együtt küzdöttünk, a haza szent ügye, a tér, melyen állunk: a törvényesség. Egyes törvények czélszerűsége fölött sokfélekép ágazhatnak el a vélemények. Kormányformák, alkotmányok, 236a közjog elvei s a törvényhozásban uralkodó eszmék változhatnak s változtak is időnkint minden nemzetnél. De van egy örök s változhatatlan elv, melynek mindenütt, hol törvény uralkodik, sértetlenűl kell mindig fönnállani, s ez azon elv, hogy a törvények szorosan megtartandók, s kötelező erejüket csak a jogos törvényhozó hatalom szüntetheti meg.
Nincs ezen erkölcsi elv nélkül erkölcsi kapocs, mely az államot összetartsa. Mind a népek jogainak, mind a fejedelmek hatalmának ez a legbiztosabb alapja. Tanusítja a történelem, hogy a mely országokat s egykor hatalmas birodalmakat belviszályok s erkölcsi hanyatlás végveszélybe döntöttek, azokban mindenütt a törvények meg nem tartása volt a bajnak forrása.
Ezen elvnek hódolva, sürgettük mi országgyűlési föliratainkban törvényeinknek s alapszerződéseinknek szoros megtartását. Álláspontunk a törvényesség vala, mely egyenes ellentéte a forradalomnak. Mert nem az áll a forradalmi téren, ki a törvényességhez ragaszkodik, s meg akarja szigorúan tartani a törvényeket, melyek az országnak és fejedelemnek jogait egyaránt biztosítják.
Fölirataink sikertelenek maradtak. De nem érzem ezen sikertelenség által fölmentve magamat azon polgári kötelesség alól, melyet a törvény előnkbe szabott, s nem vagyok följogosítva elhagyni a törvényesség terét, melyen kívül minden politikai lépés kétes, káros, sőt veszélyes. Én nem tudom ellentétbe állítani a törvényekhez való ragaszkodást a fejedelem iránti hűséggel, mert én a fejedelmet legmagasabb állásában a törvényesség megtestesülésének óhajtom tekinteni, s midőn védem a törvényességet, védem egyszersmind a fejedelem jogait s érdekeit, mert ezeknek alapjuk a törvényesség.
A népek sorsa Isten kezében van. A legszentebb igyekezetet meghiusítják oly váratlan események, miket sem kiszámítani, sem elkerülni nem lehet. De még ily esetben is több lelki nyugalommal tűrjük a sorscsapásokat, ha polgári kötelességünket a törvényesség védelmében hűen teljesítettük, mintha öntudatunk arról vádol, hogy jó szándékból talán, de meghiusult számítással, a törvényességet elhagyva, siker nélkül adtuk fel azt, a minek megőrzése szent kötelesség gyanánt szállott reánk.
Kilenczszáz év óta él nemzetünk e hazában. Nehéz idők vonultak el fölötte, gyakran az örvény szélére sodorta a belviszály és külellenség. És annyi küzdelmek közt fönn tudta mégis tartani önállását, törvényeit és alkotmányát. Pedig annyi századokon keresztűl nem volt 237igazságos a népnek azon osztálya iránt, melyet nem részesített a polgári jogokban, melylyel nem osztozott a közterhekben.
Ezen erkölcsi hibát 1848-ban hozta helyre a nemzet, s akkor lőn igazságos a nép iránt. Az isteni gondviselés nem fogja engedni, hogy épen azon időszak, melyben a legszentebb erkölcsi kötelesség hűen teljesítve lőn, legyen a nemzet életének utolsó fellobbanása, s ez ország épen akkor fosztassék meg alkotmányos önállásától, törvényes függetlenségétől, midőn önkényt és szabad akaratból igazságot szolgáltatott a népnek s lerótta sok százados tartozását. El fog jönni, úgy hiszem, az idő, midőn azok is, kik most a mi alkotmányos önállásunkat saját szabadságuk érdekében óhajtják eltörölni, be fogják látni, hogy egyik nemzet szabadsága a másik szabadságának ellensége nem lehet. Eltörölni erőszakosan egyiknek szabadságát, hogy a másiké erősödjék, fonák számítás, mert a rokonérzelmek s a testvéri egyetértés nem ily úton jönnek létre, pedig csak ezek adnak erőt és biztosságot mindenkinek.
Mi tehát, barátim, teljesítendjük kötelességünket a haza és fejedelem iránt, híven ragaszkodva a törvényességhez, mely a fejedelem és nemzet jogainak, érdekeinek valóságos erkölcsi alapja, s ha egykor szavunk leend ismét közügyeink tárgyalásánál, igazságosak leendünk minden vallás, minden nemzetiség iránt a közös hazában, valamint igazságosak tudtunk lenni a nép iránt.
Fogadjátok ti is őszinte köszönetemet, tisztelt barátim, szívességtekért, s tartsátok fönn irántam azon hajlamot, szívességet és barátságot, mely életemnek legnagyobb kincse lesz mindenkor.
Öt pesti hirlap közzé akarta tenni Eötvös József b. és Deák Ferencz beszédeit; de a rendőrség valamennyit lefoglalta és elkobozta.
A klerikális Idők Tanuja az album átadása alkalmakor mondott beszédekről következőleg nyilatkozott:
«Vannak, kik Deák Ferencz márczius 28-diki alkalmi beszédében egészen az 1861-diki föliratok compendiumát szemlélik; de mi ezekkel nem érthetünk egyet. Sehogy sem bírjuk ama beszédből kiolvasni annak visszautasítását, hogy egy újabb országgyűlés királyi előterjesztvény alapján legott a 48-diki törvények előleges revisiójához foghasson.
Felteszszük, hogy Deák Ferencz minden jellemszilárdsága, következetessége mellett sem követheti el azon logikátlanságot, hogy a kinek hivására országgyűlésre megy, ugyanazzal antecoronationalis törvényczikkek hozatalába bocsátkozni ne akarjon.
238Elismeri ugyan Deák Ferencz, hogy egyes törvények czélszerűsége felett különbözők lehetnek a nézetek, hogy kormányformák, alkotmányok, közjogi és törvényhozási elvek minden nemzetnél változhatnak, csak azt állítja köztiszteletű hazánkfia változhatatlannak, hogy a törvények érvényét csak törvényesen, vagyis fejedelem és országgyűlés együttes akarata mellett lehet megszüntetni.
Ez nagyon szép, hazai törvényeinkbe nem egyszer ünnepélyesen beigtatott czikkely, csak azt kell mélyen fájlalni, hogy 1849-ben nemcsak márczius 4-dikén, hanem ápril 14-dikén sem respectáltatott és így az alkotmányosságnak két oldalon elkövetett hibák miatt felfordult szekere sehogysem indítható meg újra, míg az egy pár eltörött kerék helyébe újak nem alkalmaztatnak, s míg mind a két fél vállvetve, kölcsönös engedménynyel nem igyekszik a rendes kerékvágásba visszaemelni.
És így csak mélyen lehet fájlalni azt is, hogy b. Eötvös és Deák Ferencz legutóbbi politikai beszédeiben nincsen említve azon körülmény, mely egyedüli út a békés és sikeres kiegyenlítésre, hogy t. i. egy nyugodt újabb országgyűlésen az 1848-diki törvények revisiója, mint első teendő a magyar kérdés végmegoldására, koronázás előtti törvényczikkelyben eszközöltessék.
Mert ha egyszer ennyire volnánk, a többi nehézségek kiegyenlítése, maguk az ezerszer fejtegetett közösügyek nem okoznának komoly fennakadást, mihelyt more patrio, a régi jó idők szellemében mind a «porchora Gens Hungaria» mind a «Sua sacratissima Majestas» részéről a valódi bizalom sugarai egymással őszintén találkoznának.
Sokszor emelte ki épen a mi lapunk, hogy a magyar kormányférfiaknak helyes és a nehéz viszonyok közt bölcs és tapintatos politikájok igen üdvösen odairányul, hogy a fejedelem bizalmát legalább is azon fokra varázsolják vissza, melyen az a 60-dik október 20-dika táján állott.
S épen ezen, általunk mindenesetre annyira óhajtandó és kiérdemelendő legfelsőbb bizalom tekintetében újra is kimondjuk, miszerint mélyen sajnáljuk, hogy a pesti márczius 28-diki tisztelgésnél tartott beszédekben a kiegyenlítési komoly hajlamnak alig található fel valami nyoma.
Hogy pedig Deáknál az említett napon oly férfiak is jelentek meg, kik vele politikai kérdésekben majd némely, majd pedig igen sok dologra nézve egyet nem értenek és kik közűl sokan, mint Lonovics, Apponyi, Dessewffy Emil, Ürményi stb., hajdan a Deákétól egészen különböző táborban harczoltak: az kétségkívül csak onnan magyarázandó, hogy nálunk létezik politikai érettség, mely a magán ember feddhetetlen polgári erényét tartalék nélkül tiszteli, s mely a barátság és testvéri szeretet érzelmeit ápolja ott és akkor is, hol és mikor a politikai vélemény különválva létezik és nyilatkozik.»
239Dessewffy Emil gr. a bécsi «Neueste Nachrichten» szerkesztőségéhez eme levelet intézte:
«Tisztelt szerkesztőség! Figyelmeztetve lettem az ön lapjának ápril 2-diki számára. Egy márczius 31-dikén Pesten kelt levelet közöl az, melyben a Deák Ferencznek történt album átnyújtása alkalmából ez olvasható «Nagy jelentőséget tulajdonítanak itt azon körülménynek, hogy gr. Dessewffy is résztvett a küldöttségben». Továbbá: «Lonovics és Dessewffy utólagosan igen rosszalólag nyilatkoztak volna, minthogy az elmondott politikai beszédekről nem volt előzetes tudomásuk; ezen hírek azonban hamisak, mert a résztvevők a dolgok menete iránt már előre voltak értesülve».
Ennyit mond az ön levelezője. Hogy olvasóit a hibás felfogástól megóvjam, elmondom röviden a dolgok menetét. Azon eszme, hogy Deáknak az országgyűlési tagok fényképei átnyújtassanak, az 1861-diki országgyűlés alatt merült fel; arról volt szó, hogy Deáknak az egyéni nagyrabecsülés jele adassék. Mindenki lefényképezteté tehát magát. Ez azonban időbe került. Az album artistikai kivitele előttem ismeretlen okokból késett. Végre elkészült a mű. Midőn arról volt szó, hogy az album márczius 28-dikán reggel 10 órakor átnyújtassék, Deák több tisztelője jelent meg nála, senki által sem küldve, tehát nem mint küldöttség, hanem saját nevökben. Tudtommal sem az album átnyújtásának módja felett nem folyt értekezés, sem az nem határoztatott el, hogy ez alkalommal beszédek is tartassanak. Beszéd tartatott és reá válasz adatott; egyiknek tartalmát sem ismerték előbb a jelenvoltak. E szerint az album átadása se nem történt küldöttség által, se nem mondathatott a küldöttség nevében beszéd. Ily dolgok itt önmaguktól alakulnak. A szónokok saját sugallataikat követik, valamint a jelenlévők is azt követték. Ez elegendő helyreigazításul és óvásul azok számára, kik minden ily jelenségben, melylyel Magyarországon oly gyakran találkozunk, szokva vannak complottot gyanítani. Az ily alkalmakkor tartatni szokott beszédek jelentőségét megbirálni a gondolkozó közönség feladata. Az ön tisztelt olvasói most azon helyzetben vannak, hogy meghatározhatják: ez alkalommal való megjelenésemet mily jelentőség illeti meg, melyet ön tisztelt levelezőjének hyperbolistikus módon nagynak tetszett nevezni.
Midőn a tisztelt szerkesztőséget felkérem, hogy ezen helyreigazításnak lapja legközelebbi számában helyet engedjen, kitünő tisztelettel vagyok
Pozsony, 1863. ápril 2-dikán.
Gróf Dessewffy.»
Lonovics József érsek eme nyilt levelet küldötte a 47-es alapon állott «Pesti Hirnök» szerkesztőjének:
«Igen tisztelt szerkesztő úr! Becses lapjának f. é. 75. számában foglalt rám vonatkozó jegyzéke által kényszerítve érzem magamat, miszerint szokott tartózkodásomból kilépve, önnek nehány szóval e nyilvános úton válaszoljak.
240Az úgynevezett országgyűlési albumnak a múlt hó 28-dikán végbement átadása, melyre az azt megelőző napon az akademiai alelnök ő méltósága által személyesen magam is meghivattatám, teljességgel nem volt általam valamely politikai demonstratiónak (ilyenben én semmi esetre sem foghattam volna s nem is foghatnék részt venni), hanem az, a mi az csakugyan volt, egy zajtalan házi és egyedül a czélra intézett ünnepélynek tekinthető, hogy nehány vendég jelenlétében kézbesíttessék az említett fényképes gyűjtemény azon férfiúnak, ki ön által is oly méltán magasztalva, bámulatos észtehetsége, kitünő érdemei és nemes jelleménél fogva minden párt- s véleménykülönbség nélkül az egész nemzet osztatlan tiszteletét bírja, s ki egyéb fényes tulajdonai mellett a trón iránti törhetlen hűségére s tiszta honszeretetére nézve is a legjobb hazafiak első sorában áll.
Az ez alkalommal úgy az átadó, mint az átvevő által tartott rövid beszédek csak azon nézeteket fejezék ki, melyeket a létező nehézségek kiegyenlítése tekintetében a tisztelt szónokok s velük számtalan honfiak is táplálnak és nyilván vallanak.
Míg az emberek csak a múltban láthatnak, kénytelenek a jövőbe nézni, s mivel ez az előre nem látható események miatt mindig bizonytalan marad, nem csoda, ha az a legértelmesb a legtekintélyesebb államférfiak jóslatait és számításait is többnyire meghiusítja, s ha ekként a politika terén is az ugyanazon üdvös czél után törekvők a mód s az eszközök választására nézve véleményükben annyira különböznek.
Így van ez nálunk is, névszerint a fentérintett bonyodalmaknak a trón s az összes birodalom érdekében mindenki által óhajtott szerencsés megoldására nézve.
A mi e részben az én igénytelen nézeteimet illeti, csekély személyem sokkal jelentéktelenebb, mintsem hogy azok akár ön, akár mások előtt legkisebb súlylyal is bírjanak, vagy bárkire nézve is irányul szolgálhassanak; azonban ön által nyilvánosan felhíva, nem titkolhatom el, miszerint azok ama jeles s általam igen tisztelt férfiakétól lényegesen különböznek. Azok részletezése nem ide való s alig is fogna valakit érdekelni.
Fogadja őszinte tiszteletem nyilvánítását
Pest, 1863. ápril hó 4-dikén.
Lonovics József.»
A Pesti Hirnök ez ügyben a következő czikket tette közzé:
«Még az 1861-diki országgyűlés folyamában fölmerült azon indítvány, hogy a törvényhozás mindkét házának tagjai fényképeztetvén magukat, emlékül egy e képekből szerkesztendő albummal tiszteltessék meg különösen az 1861-diki föliratok szerzője Deák Ferencz.
Miért haladt ily hosszú időre a kérdéses album elkészülése, azt keresni nem tartozik a dologhoz; a minket érdeklő tény csak az, hogy az 241album átnyújtása múlt szombaton délben, mint halljuk, feltünő siettetéssel eszközöltetett.
Ezen actus bizonyosan alig nyert volna nagyobb feltünést egy szivélyes, kegyeletes családi ünnepélynél, ha a beszéd, melyet ekkor b. Eötvös az ünnepelt férfiúhoz intézett, s melylyel Deák Ferencz válaszolt, a 61-diki pártprogramm ismétlését nem tartalmazta volna.
A magyarországi olvasó közönség ez eseményről csak a bécsi lapok utján értesült, mert a dologba avatott, s az ügyrokon magyar lapok, a fentérintett beszédeknek alkalmasint az elméket újabban felizgatható pártiránya miatt sajtóhatóságilag lefoglaltatának.
A kérdéses beszédek tartalma főlényegben alig lévén egyéb, mint az 1861-diki országgyűlési politika visszasugároztatása, válaszúl rájok mi is keveset hozhatnánk fel, mit már el nem mondottunk volna.
De különben is alig lehetne helyén, részletes polemiába bocsátkozni oly beszédek ellen, melyeket a magyar olvasó közönség saját hirlapjaiból nem ismer.
Mind a két beszéd, mint halljuk, a jogcontinuitás azon hibás fogalma és magyarázata körűl forgott, mely a törvényesség nevében mindenekelőtt az 1848-diki törvények és intézmények teljes helyreállítását követeli.
Minthogy pedig a tisztelt szónokló urak eme teljes helyreállítás fogalmában nemcsak lehetetlent igényelnek, hanem valóságosan sok oly dolgot, mit ők maguk is, ha teljhatalom adatnék nekik, a jogcontinuitás fogalma daczára óvakodnának életbeléptetni, nem csoda, hogy a bécsi lapok nagy többsége e nyilatkozatokat úgy tekintette, mint palástolását a makacs vonakodásnak, a fenforgó differentiák méltányos kiegyenlítéséhez önként járulni.
Mi azonban e bécsi lapok sem indokolásának, sem következtetéseinek taglalásába nem bocsátkozunk.
Mi némely bécsi centralista lapok beolvasztási viszketegét s hódítási hadjáratát épen úgy kárhoztatjuk, mint azon beteges hazardirozó politikát, melyet az 1848-diki feloszlató irány vezérei, erejük túlbecsülésében s gondatlanságukban, hazánk szerencsétlenségére űznek.
Ennélfogva mind a bécsi lapok ügyetlen és ingerlő insinuatióinak czáfolatát, mind a kérdéses beszédek tüzetes birálatát, a mennyiben azokat ismerhetjük, ezuttal mellőzzük. De igenis szükségesnek véljük magára a tisztelkedési tényre nézve részünkről két észrevételt tenni.
Elsőben is nem lehet ugyan még a legelfogultabb embernek sem kifogása a kérdéses emléknek akár tárgya, akár megérdemlettsége ellen; de semmikép sem helyeselhetjük az időpontot, mely az átnyújtásra választatott, különösen a beszédek miatt, melyek s úgy a mint tartattak.
Mi czélja is lehetett ezen kihívó föllépésnek épen azon nehéz pillanatban, midőn a magyar államférfiak a trón és haza iránti hűségükben 242önfeláldozással küzdve, csak a nemzet támogatásától várhatják, hogy kiegyenlítés útjai a hon javára a siker reményével készíttethessenek elő?
Eszélyes-e a 61-diki szerencsétlen országgyűlés merev politikájának ezen improvisált fölidézése által ismét próbára tenni a nemzet egyetlen támasza, a fejedelem bizalmát és vonzalmait, melyek a kormányon ülő államférfiak tapintatos és loyalis munkássága folytán már oly érezhetőleg kezdtek mindnyájunkra szilárdulni?
Nem sejtették-e az illetők, vagy szándékolhatták-e azt, hogy e föllépés mint készakaratos demonstratio tekintessék, és mint ilyen kizsákmányoltassék a 48-asoknál hatalmasabbak által oly válság előidézésére, mely hazánknak legszerényebb reményeit is bizonytalan, tán igen hosszú időre visszavethetné?
S a kihivás, melynek szinét a fenforgó esemény viselé, annál élesebb lőn, minthogy a beszédek úgy tünteték elé a föllépést, mintha annak politikai értelmezesében a megjelent tisztelkedők mindnyájan pártkülönbség nélkül előre megegyeztek volna.
Igenis tisztelegni mentek mindnyájan azon férfiúhoz, kinek hazafiui becsületességét és régi érdemeit örömmel elismeri még az is, ki annak s még inkább a mögéje rejtőzőknek politikai irányát, kivált 48 óta nem osztja.
Mindenki szívesen vett részt a megtisztelés eszméjében, mi az album átnyújtása által czéloztatott; de határozottan állíthatjuk, hogy több nagytekintélyű hazafi, ki az 1848-diki törvények prætendált teljes helyreállítását sem szükségesnek, sem üdvösnek, sem lehetségesnek nem tartja, s ki a törvényességet és a jogcontinuitást az 1790. 12. t. cz. alkalmazása által kellően megmenthetőnek hiszi, megjelenésével a tisztelgésnél korántsem akart solidaritásba lépni azon politikai pártelvekkel, melyekre a kérdéses beszédek fektethetők.
Ellenkezőleg, állíthatjuk, hogy többen voltak, kik utólag a beszédekben rejlő politikai programmot maguk részéről határozottan desavouálták; még többen, kik a megválasztott időt és alkalmat nem helyeselték s kik, ha a tartott beszédeket előre ismerik, ott hihetőleg meg nem jelennek vala.
S az illusiót, melylyel e részben némelyek tán az avatatlan közönséget áltatni szeretnék, szétoszlatni annál szükségesebbnek tartjuk, minthogy különben azon párt, a mely a különböző felek szélsőségei közt hivatva van a közvetítést s kiegyenlítést a helyesen értelmezett törvényesség alapján a haza és monarchia javára mielőbb lehetővé tenni, zavarba jöhetne vezetőinek valódi gondolkozása felett, ha a meglepetés ezen kulcsa föl nem deríttetik.
Valóban ideje is volna már, hogy mindenki a maga természetes állására térjen vissza, s ura legyen azon szerepnek, mely őt meggyőződésénél fogva illeti.
Ideje már, hogy a conservativ párt, a valódi törvényesség, a történeti jog s a legitimitás ez egyetlen biztos és őszinte organuma jelenleg hazánkban, 243sorakozzék s az ellenzéktől tanuljon saját lábán járni, s ne mystificáltassa magát azon silány népszerűség által, melynek fejében oly gyakran saját egyéni súlyával ellenfelei diadalszekerét tolja.
Ideje végre, hogy a független ész és jellem emancipálja magát a politikai sophismák békójából, s ne engedje a nem maga helyén alkalmazott «egyetértés» nevében magát statistáivá alacsonyíttatni az ellenpártnak, mely eddigi eredményeit tekintve, divatos csábeszméi számára az infallibilitás tekintélyét s a hazafiság kizárólagosságát méltatlanúl követeli, s ne engedje tetetett «egyetértés» miatt épen azon hagyományos politikát feláldozni, mely eddig a magyar nemzetet s Magyarország törvényes autonomiáját a monarchia emelkedő nagyhatalmi állásával kiegyeztetve sértetlenűl megmentette.
Az alkotmányos érettség szintúgy, mint a szőnyegen forgó kérdések tisztába hozatala, a közjó érdekében, a különböző politikai pártoknak és elveknek nem egymásba olvadását vagy subordinatióját, hanem coordinált tekintetét s önálló szabad tusáját, mérkőzését és érvényesítését igényli.»
