AZ «OST-DEUTSCHE POST» CZIKKÉRŐL.

Teljes szövegű keresés

AZ «OST-DEUTSCHE POST» CZIKKÉRŐL.
A bécsi «Ost-deutsche Post» 1865. január 25-diki számában m. jegy alatt – Falk Miksa tollából – eme czikk jelent meg:
«A magyar kérdésről.
A sokféle «megnyugtató» közlemények daczára, melyeket a félhivatalos közegek újabb időben – jelesűl az octroyálásra vonatkozó hírek tárgyában – hoztak, Magyarországon még mindig nem igen hisznek abban, hogy az ügyek már véglegesen egy az országra nézve örvendetes stadiumban vannak, hogy minden octroyáló szándék el van ejtve, s az országgyűlésnek mihamarábbi összehívása iránt változhatatlanul szilárd az elhatározás. Az octroyálás mellett, úgy mondják, még mindig hatalmas pártfogók szólanak, és hogy az országgyűlést illetőleg még semmi sincs megállapítva, ezt abból a buzgóságból következtetik, melylyel az udvari kanczellária magát az ország hangulatáról még folyton «informáltatja».
Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy e hírek értékét megitélhessük; csak az az egy bizonyos, hogy nyitott ajtót törne be az udvari kanczellária, ha «titkos rapportok» útján saját organumai által igyekeznék magának azt a tudomást megszerezni, a melyet úgy is minden oldalról úgy szólván tányéron visznek eléje.
Bármily nehéz is minden körülmények közt egy egész nemzetnek a hangulatáról kategorikus ítéletet mondani, ez Magyarországra nézve megkönnyíttetik az által, hogy itt egy oly párt van, melyhez a nemzetnek túlnyomó része tartozik, hogy ennek a pártnak megvannak a maga elismert és tisztelt vezérei és a mellett oly fegyelem uralkodik benne, hogy e vezérek intentióiból föltétlen biztonsággal lehet az egész pártnak, tehát a nemzet többségének a magatartására következtetni. A szabadelvű párt vezérei pedig nem titkolják, hogy alkudozásra ők szintén készek és hogy czéljuk nem lehet az országot újabb heves, de végűl mégis csak eredménytelen viták által felizgatni, hogy elvégre mégis megint csak a mostanihoz hasonló állapotot érjenek el: így tehát csakugyan föltehető, hogy hajlandók oly föltételeket szabni, a melyeknek a másik fél részéről való elfogadását nemcsak lehetségesnek, hanem valószínűnek is tartják.
A mi természetét illeti ezen föltételeknek, melyeket legalább átalános vonásaikban ismerni vélünk, arra talán egy legközelebbi alkalommal visszatérünk. Ma csupán azon ténynek constatálásáról van szó, hogy a hangulat 252úgy átalában mint különösen a szabadelvű párt vezéreinél békülékeny, az alkudozásra hajlandó.
Igen jellemző e tekintetben Deáknak egy nyilatkozata, melyet a nélkül, hogy indiscretiót követnénk el, bizvást közölhetünk, minthogy nem bizalmas elvtársához, hanem egy oly férfiúhoz intézte, a ki az 1861-diki évben nem a Deák-párthoz, hanem a határozati párt korifeusai közé tartozott. Ama hírekről volt szó, melyek egy választó törvény octroyálására vonatkoznak. Deák kijelenté, hogy minden octroyálásban, de kiváltképen ebben, – a jogi kérdésre nem is tekintve – a kiegyezésnek egy-egy új akadályát látná. A másik oldalról azt jegyezték meg erre, hogy a dolog mindazonáltal lehető és fontos tudni: minő volna Deák magatartása egy octroyált választó törvénynyel szemben. Deák a nélkül hogy egy pillanatig is gondolkozott volna belement a kérdésbe s majdnem szóról-szóra a következöket mondá: «Én az összes jogi alapot teljes erőmből védelmezem de hogyha a túlhatalom által annak felére, harmadára, tizedére szoríttatom, nem adom föl önként még ezt a maradékot sem, hanem még csak akkor állok meg rajta minden erőmnek concentrálásával, hogy innen az elveszített tért is visszahódítsam. Ha bármilyen választó törvény alapján az országgyűlésre megválasztanak, elfogadom a választást; a hol csak szolgálhatok hazámnak, ott meg fogok jelenni és ha nem juthatok be az ajtón, bemegyek az ablakon, bármilyen nehezemre essék is. Azt az örömöt senkinek sem szerzem meg, hogy engem egy tollvonással leszorítson oly térről, a hol én használni képes vagyok.» Szóba jött még az a lehetőség, hogy a követektől, mint Erdélyben, eskü fog követeltetni. «Ha így történnék – mondá Deák – akkor azt fogom kívánni, hogy az esküben mindazon törvények megemlíttessenek, a melyeket ő felsége az októberi diplomában megerősített; ezt tőlünk meg nem tagadhatják; ha pedig az esküforma ezekre hivatkozik, akkor én minden vonakodás nélkül kész vagyok az esküt letenni.»
Egészen fölösleges e szavakat bárminő commentárral is kísérni. Deák mindenesetre csak következetes maradt önmagához; ő ma még ugyanaz a Deák, a ki 1861-ben hívei nagy részétől cserben hagyva egy közönséges egyfogatúban ment föl Budára az országgyűlés megnyitására. Ezóta azonban azon fontos változás állott be, hogy míg akkor a határozati párt képezte a többséget, ma ezen párt egy átalán nem létezik, hanem zöme rég átment Deák zászlajához.
Jeleztük ezeket a tényeket, hogy az intéző körökben semmi kétség ne forogjon fenn az iránt, hogy a jelen pillanat a magyar országgyűlés jegybehívására szerfölött kedvező és hogy nem Magyarországon múlnék, ha – mit nem akarunk hinni – ez a pillanat felhasználatlanul telnék el.
Erre a «Pesti Napló» 1865. január 29-dikén a, következő nyilatkozatot tette közzé:
253Az «Ost-deutsche Post» január 25-diki száma égy czikket közöl m. jegy alatt, melynek czíme: «Zur ungarischen Frage.»
E czikkben egy beszélgetés mondatik el, melyet állítólag Deák folytatott egy oly férfiúval, ki 1861-ben a határozati párthoz tartozott.
E beszélgetés úgy, mint azt a czikkíró előadja, hiányos, sőt némely lényeges részében elferdített.
Deák sokszor szól a fennforgó politikai kérdésekről, szól pedig tartózkodás nélkül, mert nem titkolja nézeteit.
Szólott bizonyosan oly barátaival is, kik 1861-ben a határozati párthoz tartoztak.
Deák gyakran, midőn magánkörökben – az összehívandó országgyűlésről s az erre vonatkozó octroyrozások lehetőségéről volt szó, határozottan kimondotta azon nézetét, hogy: minden octroyrozás újabb törvényszegés volna, s a megnyugtató békés kiegyenlítésnek még lehetőségét is megsemmisítené; mert az octroyrozás útján összehívott országgyűlés nem volna törvényes és alkotmányos, nem volna jogosítva törvények végleges alkotásába bocsátkozni.
Ha azonban ily octroyrozások mégis megtörténnének, ha az országgyűlés alkotmányellenes módon hivatnék össze – ő még akkor is kész volna elfogadni a nép bizalmából eredő megválasztatást, s elfoglalni a képviselői állást, mert – kivált nehéz időkben – a népet elhagynunk nem szabad.
De nem azért tenné ezt, hogy az ily módon alakult országgyűlésen törvények végleges alkotásában vegyen részt, hanem azért, hogy a nép nevében és érdekében felszólalhasson, s elvtársaival együtt elmondhassa ő felségének, hogy alkotmányos úton lehet egyedül reményleni az óhajtott czélnak elérését, az alkotmányos útat pedig csak úgy lehet követni, ha a «sanctio pragmaticá»-nak, mint alapszerződésnek, minden pontjai és feltételei szorosan megtartatnak.
Azon phrasisok pedig, miket a czikkíró, mint Deák által mondottakat hoz fel, minők például: a jogtérnek feléről, két harmadáról és kilencz tizedéről lehető leszoríttatás, a tollvonás általi mellőztetés, az ablakon általi bemenetel, – szépek lehetnek talán, de mondva nem voltak.
Hiányos és elferditett az is, mit a czikkíró az eskületételre vonatkozólag beszél.
Azt mondja ugyanis, hogy midőn azon határozati férfiú, kivel Deák beszélgetett, azt a kérdést vetette fel: mit kellene akkor cselekedni, ha az országgyűlési képviselőktől itt is, mint Erdélyben történt, 254eskü letétele kívántatnék? Deák azt felelte, hogy ő ily esetben követelné, hogy az esküformában mindazon törvények megemlíttessenek, melyeket az októberi diploma megerősített; ezt meg nem tagadhatnák, s akkor ő letenné az esküt.
E hiányos előadás ellenében a valóság másként áll.
Deák az esküre vonatkozólag azt mondotta: hogy eddig szokatlan volt nálunk az országgyűlésen esküt tenni, s annak ő jövendőre sem látja hasznát vagy szükségét.
De ha ily hitletétel mégis követeltetnék, ő csak oly esküt volna kész letenni, melyben a fejedelem iránti hűség mellett az alkotmány iránti hűség is bennfoglaltatnék, s melyben a képviselő arra is kötelezné magát, hogy a «sanctio pragmaticá»-t, az ország alkotmányos önállását, függetlenségét minden tőle kitelhető törvényes módon védeni, s minden részben fenntartani igyekszik. Ezt pedig megtagadni nem lehetne.
Deák nem tett különbséget azon törvények között, melyeket az októberi diploma megerősített és azok között, melyeket az meg nem erősített, mert – nézete szerint – a törvényeknek ily osztályozása már magában alkotmányellenes volna.
Deák nem is említette az októberi diplomát, s ily értelemben nem is említhette, mert ő változatlanul azon jogtéren áll, melyet az 1861-diki országgyűlésnek két felirata kifejtett; azon föliratok pedig az októberi diplomát sem tartották elfogadhatónak.
Mindezeket mi Deáknak saját szavai után írjuk, s fel vagyunk általa jogosítva e nyilatkozatra.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages