DEÁK FERENCZNEK 1865. MÁJUSI PROGRAMMJA.
318DEÁK FERENCZNEK 1865. MÁJUSI PROGRAMMJA.
A Bécsben megjelent Debatte 1865-dik évi 125., 126. és 127-dik számaiban a magyar kérdés megoldása módjáról czikkeket tett közzé, melyekről a Pesti Napló 1865. május 23-dikán így nyilatkozott:
«Az «Ost-Deutsche Post» 136-dik számában szól a «Debatte»-nak azon három czikkéről, melyekben a magyar kérdés megoldásának módja volt fejtegetve, s melyeket a «Pesti Napló» is közölt volt a harmadik czikk híjján, figyelmeztetvén az olvasókat ezen jól írt és helyes czikkekre.
Az «Ost-Deutsche Post» nevezett számában a «Debatte» ama czikkei «állítólagos programm»-nak mondatnak, s a programm szó ruháztatik rájok elejétől végig. Az «O.-D. P.» azt bizonyítja, hogy a «Debatte»-ban megjelent czikksorozat nem lehet a magyar fölirati párt programmja.
Politikai pártprogrammnak csak azt lehet nevezni, mit a párt előleges tanácskozás után megállapított és formulázott. De Magyarországban a fölirati párt 1861 óta soha együtt nem tanácskozott, s a teendőkre nézve semmit meg nem állapított, semmit nem formulázott, egy szóval semmi pártprogrammot nem készített, s az országgyűlésig nem is fog készíthetni.
A «Debatte» szerkesztője Ludassy úr e hónak elején Pesten lévén, meglátogatta Deákot és a fölirati pártnak több tagját. Társalgás közben, mely többnyire a birodalomnak s Magyarországnak közdolgairól folyt, Ludassy úr kérdéseire mind Deák, mind azon elvbarátai, kiket Ludassy úr meglátogatott, őszintén és minden tartózkodás nélkül elmondották a fenforgó lényegesebb tárgyakra nézve saját egyéni nézeteiket; mert sem kedvünk, sem okunk titkolódzni és politikai meggyőződésünket rejtegetni.
E nézetek a teendőket illetőleg csak körvonalozások voltak. Ludassy úr azok lényegét helyesen fogta fel, s a «Debatte» 125., 126. és 127-dik számaiban hűen adta elő. Nem nevezte ő e nézeteket pártprogrammnak, hanem a valósággal egyezőleg úgy mondotta el azokat, mint a liberalis párt itteni táborában hallottakat.
Deák azon főeszméket s elveket, mik a «Debatte» említett három czikkében foglaltatnak, már hónapok óta gyakran elmondotta magántársalgás közben barátainak és ismerőseinek, meg olyanoknak is, kik nem ugyanazon politikai párthoz tartoztak. Gyakran fejtegette, mennyire alaptalan s igazságtalan azon ellenvetés, melyet sokan Magyarország alkotmányos önállása ellen felhoznak, mintha tudniillik ez a birodalom biztosságát veszélyeztethetné. Szólott azon módról is, melylyel ép a sanctio pragmaticából kiindúlva, a birodalom teljes biztosságát s Magyarország alkotmányos önállását és függetlenségét, figyelmeztetve arra, hogy a lajtántúli országok is alkotmánynyal bírnak, teljes összhangzásba lehetne hozni. De mindezeket 319nem úgy adta elő, mint pártprogrammot, hanem csak úgy, mint saját egyéni nézeteit.
Deák velünk együtt azon meggyőződésben van, hogy pártprogrammot csak a párt állapíthat meg, és azt csak az országgyűlésen teheti, midőn a párt együtt lesz, s midőn tudni fogja nemcsak azt, mit az ország kíván, hanem azt is, mit az országtól kívánnak.
Mindaz, mi addig mondatik, csak egyéni nézet, melyet számosan oszthatnak ugyan s ez esetben talán osztanak is, de nem pártprogramm.
Felhozza az «O.-D. P.», hogy a «P. Napló» a «Debatte»-nak csak két első czikkét közölte, a harmadikat pedig maig sem.
«Jellemző – mondja az «Ost-Deutsche Post» – hogya «Napló» közlé hirlapszemleképen amaz úgynevezett programmczikkek egyik felét (azon száraz megjegyzéssel, hogy jól írt és helyes czikkek), míg a másik felét tudtunkkal maig sem adá ki, holott épen ez a ki nem adott rész foglalja magában a közös ügyek tárgyalására vonatkozó tulajdonképi javaslatot, és így az egésznek épen ezen magva nem részesűl a helyesség valóban igen sovány dicséretében. Igaz, hogy azt a hírt terjesztették (man sprengte aus), mintha a pesti rendőrhatóság nem engedte volna meg ezen rész kinyomatását, de ez merőben hihetetlen» stb.
Az «Ost-Deutsche Post», úgy látszik, tapogatva keresi és magyarázgatja azon okot, mely miatt a «Pesti Napló» a «Debatte»-nak 3-dik czikkét nem is közlötte. Véletlenűl reá talált ugyan, de mivel hihetetlennek tartja, mást keres és abból következtetéseket von le. De legyen az «0.-D. P.» megnyugodva, mi bizonyossá teszszük, hogy egyedűl a sajtóviszonyokból származó akadály gátolta a «Napló»-t az említett 3-dik cikknek szándékolt közlésében, és így mindazon következtetések, miket a nem közlésből ki akarnak magyarázni, merőben alaptalanok.
Ennyit a lehető félreértések elkerülése végett. Ismételjük, hogy azon főeszmék, miket a «Debatte» elsorolt, Deáknak s némely elvbarátinak saját egyéni nézetei és a mieink is, melyeket a «Debatte» nem az illetőknek megbízásából, de, minthogy e nézetek nem titkok, nem is az illetők ellenére, mint hallottakat, híven közlött. Kik lesznek azok, kik e nézeteket osztják? azt az országgyűlés fogja megmutatni. Mi addig kerülni fogunk minden részletes fejtegetést és polemiát.»
Ugyanebben a tárgyban a Pesti Napló 1866. deczember 15-dikén ezeket írta:
«Köztudomású dolog volt és soha senki kétségbe nem vonta azt, hogy a «Debatte» májusi czikkei Deák nézeteit a közös ügyekben kellő hűséggel fejezték ki.»
Ludassy Mór e gyűjtemény szerkesztőjéhez intézett levelében így adja elő a «Debatte» czikkei keletkezése történetét:
320«Szívesen felelek meg felszólításának, hogy Deák Ferencz májusi programmjának keletkezése történetét írjam meg. A nagy horderejű eseménynek azonban van egy kis előtörténete, mely megmagyarázza s azért leírása mellőzhetetlen. Mikor 1860-ban a «Verstärkte Reichsrath» Bécsbe egybehívatott, a «Fortschritt» czímű politikai napilapnak voltam szerkesztőtársa. Érintkezést kerestem tehát a magyar urakkal, kik ama testületben szerepeltek. Nagy előzékenységgel fogadtak. Különösen Apponyi György gr. kiválóan érdeklődött a hirlapirodalmi actio iránt. Midőn tehát 1864-ben «Drei Jahre Verfassungsstreit» czímű munkámat megírtam, őt kértem fel, kegyeskednék e munkámról ítéletet mondani, mielőtt közrebocsátom. Válaszul Pestre hítt, hol akkor lóverseny volt, s a gróf lakásán egy államférfiui társaság előtt felolvastam az iratot. Átalános helyeslés kísérte. Egy szót sem kívántak rajta változtatni.
De ennél a munkának sokkal fontosabb eredménye az volt, hogy megérlelé gróf Apponyiban az eszmét, Bécsben nagy politikai napilapot indítani meg, melynek feladata volna a magyar kérdés magyar értelmű megoldását az által előkészíteni s előmozdítani, hogy az idevágó elveket alaposan megvitassa. E tekintetből a gróf a lapot Die Debatte-nak keresztelte el. A megkivántató tőke előteremtését magára vállalta s engem bízott meg a lap kiadásával s szerkesztésével.
1864. november közepén a «Debatte» Bécsben meg is indúlt. Apponyi György gr. vezénylete alatt erélyesen hozzáfogott a kérdések fejtegetéséhez, s keményen ment neki a «Verwirkungs-Theorie» hőseinek. Fenhangon szólt s ez által különösen Magyarországon, hol akkor a sajtó az ostromállapot bilincsei közt sínlődött, valóságos sensatiót keltett.
Az újévi előfizetés idejében lapunk egyik számát a «Pester Lloyd»-hoz mellékeltük. E lap szerkesztősége erről kiadóhivatala által nem értesíttetett s így történt, hogy a «Lloyd » a «Debatte» ugyanazon számáról, melyet mellékletkint vitt meg előfizetőinek, azt írta: «A «Debatte»-ban ma ismét oly czikk van, melynek egy sorát sem merjük reproducálni». Szerencsénkre a pesti rendőrség sem vette észre, hogy a szám, melyben ezen veszedelmes czikk megjelent, a «Lloyd» mellékletekint terjesztetett. A «Hon» pedig, akkor a határozati pártnak Jókai Mórtól szerkesztett közlönye, azt írta: «A bécsi «Debatte»-nak hatalmas protektorai lehetnek, mert oly czikkeket közöl, melyeknek átvételét koczkáztatnunk nem lehet». Igaza volt a «Hon»-nak, mert csak ezen – nem magyar – protektorainknak köszönhettük, hogy a Schmerling-kormány a «Debatte» elnyomását elhatározta ugyan, de e szándéka foganatosításában hatalmas tényezők által akadályoztatott.
Ennek következtében, úgy látszik, az államügyészség azon utasítást kapta, hogy lapunkat «stille Verachtung»-gal büntesse. Ámbár a «Debatte» a legkeményebb ellenzéki közlöny volt Bécsben, s a Schmerling-kormány nagyon rövid póznán tartotta a sajtószabadságot, lapunk mégis akadálytalanul 321jelent meg. Csak egyszer történt kivétel. Apponyi György gr. t. i. írt is a lapba s «Von der Theiss» keltezett czikkei, melyeknek hosszú sora jelent meg. a «Debatte»-ban, mindannyi kis mesterművei az államférfiui felfogásnak, irályi ékességnek, hirlapirodalmi agilitásnak s ügyességnek. Ezért aztán mérges boszút állottak. Lapunk 1865. márczius 5-dikén elkoboztatott s ez Apponyi György gr. egyik «Von der Theiss» czikke alapján történt, a mely azt fejtegeté, hogy a bel- s külviszonyok egyaránt sürgetik a magyar kérdés megoldását, s hogy az államminiszter úr jelszava: «Mi várhatunk» a monarchiára nézve veszedelmet rejt magában. Én a confiscatio ellen a törvény értelmében reclamáltam. A törvényszék azonban helybenhagyta azt; a volt judex curiæ czikkére rá is sütötte, hogy «Verbrechen § 65. a. St. G.» s indokolta e szavakkal: «Da er (t. i. a czikk) mindestens zur Verachtung gegen die Staatsverwaltung aufzureizen geeignet ist, folglich nothwendigerweise dazu aufzureizen sucht».
Lapunk hatása a Lajtán innen s túl nőttön nőtt. Bécsben ez különösen a birodalmi tanács alsóházában jelentkezett.
1865 husvétnapja meghozta a «Napló» epochalis czikkét. Mi táviratilag értesíttettünk, hogy Deák Ferencz e czikket párthívei körében a magáénak vallja s e tény közlésére illetékesen felhatalmaztattunk. Természetesen a «Debatte» szóról-szóra közölte a nagy horderejű nyilatkozványt, s falragaszokban figyelmeztette rá a közönséget. Nagy megelégedésünkre a lap illető száma a részletes eladás útján több ezer példányban kelt el, mi nevezetes jele volt a közönség érdeklődésének. A kormány- s alkotmánypárti lapok azonban alig közöltek a czikkből nehány sort, de annál inkább vetélkedtek balramagyarázásában. Az «Ost-Deutsche Post» vezérczikke azt találta, hogy Deák immár a februári alkotmány alapeszméjét, a «Centralparlament»-et, elfogadta. Az officiosus «Oesterreichische Zeitung» ujongott, hogy csak az ó-conservativeknek nem kell a közös parlament; a magyar szabadelvű pártnak a februári alkotmány ezen főintézménye ellen a legkisebb kifogása sincs. Ugyanezen értelemben interpretálta Deák czikkét Schmerling bevallott lapja, a «Botschafter». Kétségtelennek tartottuk, hogy a «Napló» e szándékos ferdítéseket ép oly határozottan, mint mi tettük, vissza fogja utasítani. De hiába vártuk. A «Napló» mélyen hallgatott.
A magyar szabadelvű párt vezérlapjának ezen magatartása kérdésessé kezdé tenni a «Debatte» egész működését. A birodalmi tanácsosok köreiben egy perczig sem kételkedtek, hogy az «Ost-Deutsche Post» s a «Botschafter» helyesen interpretálják Deák nyilatkozatát.
– Sőt – mondá nekem az osztrák képviselőház egyik kiváló tagja – én az okot is gyanítom, mely Deák urat e nyilatkozatra készteté, s megvagyok győződve, hogy a magyarok rövid idő múlva a Schottenthor előtti házban el fogják foglalni helyüket.
Szabad volna ez okot tudnom? – kérdém nagy kiváncsian.
322Nincs okom titkolni – felelé a képviselő. Köreinkben köztudomású, hogy nemsokára nagy fontosságú igazságügyi törvényjavaslatok fognak a ház elé terjesztetni. E törvények a magyarokat kétségtelenűl élénken érdeklik, mert igazságügyük zilált állapotban van, s ezért sietve fognak feljőni, hogy a javaslatok tárgyalásában részt vehessenek.
Ez csakugyan meglepő felvilágosítás – válaszolék – mert a menynyire én ismerem az októberi diplomát s a februári aktát, a magyarországi igazságügy kizárólag s egész terjedelmében a magyar országgyűlésnek van fentartva.
A képviselő úr hüledezett, aztán elpirult, végre pedig azzal mentegetődzött, hogy: «pedig köztünk sokan vélekednek ekkép».
Ezt a mulatságos kis episodot csak azért hozom fel, mert mutatja, mily könnyen kaphatott e körökben lábra a legbalgább felfogás is, s mily ártalmas befolyást gyakorolhatott az elmékre s kedélyekre azon magyarázat, melyben a kormány- s alkotmánypárti lapok Deák felszólalását részesítették.
De komolyabb, sőt határozottan magyarbarát birodalmi tanácsosok is ekkép nyilatkoztak velem szemben:
Szívesen elhiszszük, hogy az önök felfogása a czikkről a helyes. De sok befolyásos ember fejéből nem fogják önök kiverhetni a gondolatot, hogy a «Botschafter» mögött álló emberek is ismerik a magyar viszonyokat s tényezőket, s hogy alapos ok, biztos tudomás nélkül nem mernék Deák enunciatióját azon világításban feltüntetni, a melyben feltüntetik. Egynehány sorral Deák vagy akár a «Napló» tönkre tehetné a «Botschafter» okoskodását. Miért nem teszik? De elvégre is akármily szempontból olvassuk Deák czikkét, csak átalános tételeket találunk benne, melyeknek gyakorlati alkalmazása sokféle lehet. A «Debatte» is akárhányszor meggyőzőleg demonstrálta már, hogy Schmerlinggel nem megyünk semmire, hogy önöknek a februári akta nem kell, hogy Magyarország állam- s alkotmányjogát vissza kell állítani. De mindezen fejtegetések által a kibontakozás eszméi s módja nincsenek szabatosan föltüntetve. Önök Deák czikkével demonstrálják, hogy Magyarország kész az egyezkedésre. Elkészült erre a közvélemény nálunk is. De gyakorlati eredményt csak úgy remélhetünk, ha a discussiót gyakorlati térre viszszük. Itt az ideje, hogy a kérdések részletezéséhez fogjunk. Mi ezt nem kezdeményezhetjük. Ha önök sem foghatnak e munkához, akkor Schmerling még soká fog uralkodni.
Éreztem, hogy igazuk van. Minden szavuk furta agyamat, lelkemet. Május 1-jén lerándultam tehát Pestre s bekopogtam Deák Ferencznél.
Az öreg úr egész szívességgel fogadott, s az országos hírű kabanoszszal megkínálva, azt mondá:
Dicsőségesen dolgoztok, öcsém uram! Növekedő örömmel olvasom mindennap a «Debatte»-t. Remélem, hogy Isten segedelmével dicsőséges sikeretek is lesz.
323De nem lesz ám, nagyságos urambátyám.
Már hogy ne lenne?
Mert itt Pesten nemcsak hogy nem támogatnak bennünket, de közönynyel is nézik, miként bénítják elleneink oda fenn működésünket.
Nem értem!
Elhoztam magammal a czikkeket, melyekkel az «Ost-Deutsche Post», a «Botschafter», a «Bécsi híradó» a husvéti nyilatkozványt magyarázzák.
Ismerem – felelé Deák. A jó Kemény Zsiga az ilyen csodabogarakat nekem mindig megküldi.
De az ilyen veszedelmes csodabogarakat ki is kellene füstölni. Azt hangoztatják, hogy nagyságod a husvéti czikkben a közös parlament eszméjét elfogadta.
Tudom. Badarság! A «Debatte» eléggé nevetségessé tette őket.
Igen ám, de ők azt felelik, hogy csak az ó-conservativeknek nem kell a nagy birodalmi parlament, a magyar szabadelvű párt ellenben örömest fogadja el azt.
Én polemiába nem bocsátkozhatom.
Nem is kell. Szóljon a «Napló».
Az sem szólhat, mert már megszokták minden szavát úgy nézni, mintha én mondanám.
Épen azért – felelék.
Épen azért: nem! – válaszolt Deák nevetve.
Ez nagy baj, annál nagyobb baj, mert német barátaink oda fenn sokkal többet is kívánnak. Azt sürgetik, hogy kezdjük meg a kibontakozás részleteinek szabatos formulázását.
Tessék az országgyűlést összehívni; a részletezésnek s szabatos formulázásnak ott van a helye.
Igen, ha tőlük függene! Nagyságos urambátyám a «Debatte» megindítását helyeselni méltóztatott?
Nagyon!
Egyetértett tehát azzal, hogy a lap oda fenn a discussiót kezdeményezze?
Teljesen.
Azt kegyeskedett az imént mondani, hogy dicsőségesen dolgozunk. Nagyságod tehát el fogja hinni, ha azt mondom, hogy az eddigi úton nem boldogulunk. Az átalánosságok már unalmasakká kezdenek válni, a mi tudvalevőleg a legrosszabb genre. Bátran állíthatom, hogy a kedélyeket, melyek egyátalán megnyerhetők voltak, megnyertük. Az elmékre most már csak gyakorlati fejtegetésekkel hathatunk. Az ismeretlentől a legbátrabb is irtózik. A kibontakozás módjának, a hogy azt a magyar fölirati párt contemplálja, nem szabad továbbá is ismeretlennek maradnia, ha lajtántúli barátainkat bátorítani, az elméket sikeresen előkészíteni akarjuk.
324Sürgessék az országgyűlést! Én részletezéssel nem léphetek előtérbe.
Ezt nagyon értem. De hát a «Napló».
Az sem; annak mintegy hivatalos jellege van.
Hát a «Debatte»?
Az tehetné.
Ha bírná!
Már miért ne bírná?
A «Debatte»-nak a magyar possibilis közvélemény egységét kell föltüntetnie. Nagy kárára volna tehát nemcsak a lap tekintélyének s hatásának, de az ügynek is, ha valamely állítása, fejtegetése vagy követelése a «Napló » által desavouáltatnék. Ennek a lapot az ügy érdekében nem tehetem ki. Helyesli-e nagyságod ezen felfogásomat?
Tökéletesen.
Ebből az következik, hogy én csak akkor vihetem előbbre a discussiót, ha nagyságod intentióiról alapos tudomással bírok. Ezen felfogásomat is helyesli nagyságod?
Helyeslem.
Volna tehát oly kegyes egy csomó kérdésemre felelni?
A mennyire bírom – szívesen. De mindenekelőtt nekem van kérdésem: csak saját maga informatiójára kérdi-e véleményemet, vagy azt, a mit mondok, ki is akarja írni?
Az nagyságodtól függ s ezennel fogadom, hogy mindarról, a mit mondani fog, nagyságodnak előzetes jóváhagyása nélkül egy szót sem írok.
Az én nevemben nem írhat semmit.
Természetes! Deák Ferencz nevében csak Deák Ferencz írhat.
De a párt nevében sem, mert az most nincs együtt s nem nyilatkozhatik.
Az sincs szándékomban. A modul procedendi s a kiviteli részletek bizonyos fokig a transactio tárgyát képezik. Ezekre nézve tehát senkit sem lehet előre lekötni, legkevésbbé a pártot. Én úgy gondolkodtam, hogy ha e conversatiónk nyomán valamit nyilvánosságra hozhatok, pesti levelet írok, melynek czímét – íme a jegyzékkönyvem – már formuláztam is e szavakkal: «Darstellung der Anschauungen, welche bezüglich der Modalitäten und des Ganges der Lösung im Lager der ungarischen Liberalen herrschen...» «Im Wesentlichen die Ideen, welche heute im Lager der ungarischen Liberalen gang und gäbe sind».
Ez helyes – felelé Deák, miután a jegyzetet még egyszer elolvasta volt; e czím alatt sokat, akár mindent meg lehet írni. De mivel – folytatá mosolyogva – az én vallatásom előreláthatólag huzamosb ideig fog tartani, arról kell gondoskodnunk, hogy háborítatlanul maradjunk.
Csengetett s a belépő szobalánynak mondá: «Üzenje meg a kapusnak, hogy nem vagyok itthon». A leány eltávozta után pedig engem kért, hogy a szobaajtót zárjam be.
325Így aztán megkezdettem kérdéseimet. Nem sokat kellett kérdeznem. A nemzet bölcse mintegy fenhangon kezdett gondolkozni s beszélt világosságot. Feszült figyelemmel hallgattam. Vagy egy óranegyed múlva félbeszakítá beszédét.
Nem jegyezget semmit öcsém uram?
Dehogy nem, lelkembe vésem minden szavát.
De el tudja-e aztán olvasni? – mosolygott jóságosan.
Évtizedek múlva is.
Folytatá fejtegetéseit. Ellenvetéseimet nagy szívességgel hallgatá meg. Több izben a lajtántúli felfogásra s érzületre figyelmeztettem. Ő ezt rendesen tekintetbe is vette s modificálta – nem gondolatát, de annak kifejezését, alakját.
Vagy három órán át tartott e beszélgetés. A nemzet vezére egész programmját minden irányban kegyeskedett előttem feltárni. Mikor elvégeztük, felálltam s mély megilletődéssel megköszöntem neki bizalmát, fáradságát, kegyességét.
Szívesen tettem – válaszolt s kezet nyújtott. Rendkívüli felindulásomban lehajoltam a kézre s megcsókoltam. Ő mosolyogva nyájasan tette bal kezét fejemre.
Csak adja áldását erre a fejre – mondám remegő hangon – mert nagy fába megyek vágni a fejszémet.
S ő jobb kezét tevén fejemre, azt mondá:
Áldja meg a jó Isten, kedves öcsém uram!
Nehány perczig mély csend. Úgy látszott, hogy elérzékenyülésem meghatotta az öreg urat. Végtére ő szólalt meg ismét.
Hát most mit csinál öcsém uram? Jőjjön velem vacsorára.
Ezerszer köszönöm. De bocsánatot kell kérnem. Most a világért sem tudnék enni. Haza megyek írni. Mindannak, a mit megírhatónak vélek, ma még papíron kell lennie – melegében. Szükség esetében átvirrasztom az éjszakát. S mikor lehetne szerencsém a dolgozatot nagyságodnak előterjeszteni?
Csakugyan még ez éjszaka, akarja megírni?
Mindenesetre.
S itt lehetne holnap reggel hét órakor?
Hét órakor? – kérdém bámulva.
Igen. Még ágyban talál, de az nem tesz semmit. Háborítatlanul maradunk. 8–9 közt már jönnek hozzám.
Abban maradtunk tehát.
Könnybe lábadt szemmel, dagadozó szívvel, szakadásig zsúfolt fővel siettem vendéglőmbe s neki feküdtem az írásnak. Reggeli két óráig elvégeztem volt a munkát. Azután letisztáztam azon esetre, ha az öreg úr maga akarná elolvasni. Hét órakor jelentkeztem nála. Csakugyan ágyban feküdt még, de már szivarozott. Szívesen üdvözölt.
326Reggelizett már?
Igen is.
No hát, halljuk.
Felolvastam a munkálatot. Mindenik fontosabb tételnél megálltam s kérdőleg néztem rá.
Helyes!... Nagyon jól van!... No erre kiváncsi voltam, de nagyon ügyesen faragta ki – ezek voltak megjegyzései. Történt azonban az is, hogy e szavakkal szakított félbe:
De már ezt nem így mondtam.
Egy másik esetben enyelgő gúnynyal jegyzé meg:
De, kedves öcsém uram, ezt már nem jól találta lelkébe vésni.
Ilyenkor ismételte gondolatát. Én dolgozatomat e szerint javítottam. A correcturát felolvastam neki. Helyben hagyta. Mentünk tovább. Elvégeztük.
Nem parancsolná, hogy még egyszer felolvassam a correcturákkal együtt?
Szívesen hallom. A törvényjavaslatot háromszor is olvassák.
Felolvastam tehát újra.
Minden szava helyes – mondá Deák.
Ezt tehát így, a mint van, kinyomathatom a «Debatte»-ban?
Ki – bátran.
Hoztam egy másolatot. Ezt kijavítom s itt hagyom nagyságodnak. Ha tán utólag tetszenék rajta valamit módosítani, nagyságod táviratilag is értesíthetne.
Sajnálom a fáradságát, de köszönöm, nincs szükségem rá.
Én a dolgozatot vasárnap kezdem közzétenni; addig tehát intézkedhetik róla nagyságod. Akár be is tilthatja. Parancsait pontosan fogom teljesíteni.
Köszönöm. De úgy a hogy most van, sajtó alá lehet adni s egy szót sem kell rajta változtatni.
Három czikkben a dolgozat változatlanul meg is jelent a «Debatte»-ban 1865. május 7., 8. és 9-dikén. Az éjjeleket, melyek e napokat megelőzték, a nyomdában virrasztottuk át, lesve, ránk szakad-e a confiscatio damoklesi kardja. Nagy örömünkre a harmadik czikk is szerencsésen napvilágot látott; de képzelhető, hogy ezen örömünk mennyire fokozódott, midőn kiadóhivatalunk jelenté, hogy a császári kabinet, mely különben is előfizetőink sorában díszlett, mind a három czikkből három-három példányt rendelt meg.
Az egyetlen bécsi lap, mely a czikkeket rokonszenvvel s előzékenységgel fogadta, a «Presse» volt; a kormánylapok azon kezdették, hogy – agyonhallgatták.
Pesten mindenekelőtt a «Hon» reprodukálta a dolgozatot. De a harmadik 327czikket a rendőrség betiltotta s ez mai napig sem jelent meg magyar nyelven.
A «Hon» után a «Napló» is átvette a két első czikket, de minden tüntetés nélkül. Apró betűkkel nyomtatta s bevezetésűl csak e pár szó szolgált: «A magyar kérdésben a bécsi «Debatte» közelebbi számai jól írt, helyes czikkeket közlének Pestről. Ezzel a «Napló» ismét elhallgatott. Mikor a «Pester Lloyd» is két kitűnő czikkben a «Debatte» exposéja mellett nyilatkozott, a bécsi kormánylapok ennek eszméit nem directe ugyan, de alkalmilag gúnynyal kezdék tetézni. Különösen megtetszett nekik a «Hirnök» azon ötlete, hogy a «Debatte» nem a magyar fölirati, hanem a határozati párt programmját vázolta. Nekünk ezen malitiát is hallgatva kelle eltűrnünk, mert az exposé keletkezéséről nem szólhattunk. Állásunk parancsolta, hogy e részben a «Napló»-nak engedjük át az első szót. De a fölirati párt vezérközlönye néma maradt. Ez bátorítá aztán az «Ost-Deutsche Post»-ot május 18-diki számában határozottan kijelenteni azon meggyőződését «Dass keines der hervorragenden Mitglieder der ungarischen Adresspartei sich offen zu diesem Programme zu bekennen geneigt sein dürfte»... «dass wir es hiernicht mit dem Programme Deáks und seiner Partei zu thun haben». Indokolta pedig ezen véleményét e sorokkal: «Bezeichnend ist hiebei auch der Umstand, dass das «Napló» als Zeitungesschau die eine Hälfte jener sogenannten Programmartikel (mit der trockenen Bemerkung: es seien gutgeschriebene richtige Artikel) mittheilte, während es unseres Wissens die andere Hälfte bis zur Stunde nicht reproduzirt hat. Gerade dieser nicht reproduzirte Theil aber enthält den eigentlichen Vorschlag bezüglich der Behandlung der gemeinsamen Angelegenheiten und diesem Kerne des Ganzen fehlt somit selbst die wahrlich sehr magere Belobung seiner «Richtigkeit». Man sprengte allerdings aus, die Pester Polizeibehörde habe den Abdruck dieses Theiles nicht gestattet, allein das ist ganz unglaublich» stb.
Ezt már a «Napló» is megsokalta s május 23-diki számában reá oly nyilatkozattal felelt, melylyel a «Debatte» májusi programmczikkeinek jelentősége s hitele teljes mértékben meg volt állapítva, elannyira, hogy a később bekövetkezett döntő egyezkedési tárgyalások egyik alapját képezék.»
A Debatte czikkei ezek voltak:
Pest, május elején.
Mi mindent nem találtak már fel vegyészeink és gyógyszerészeink! «Nincs fogfájás» – «nincs rheuma» – «nincs rákfene többé»! Mikor halljuk majd végre: «nincs többé öröklött baj»! Pedig nem volna nehéz ellene a kellő szert előteremteni. A bécsi és pesti levegőnek egészséges vegyítése – természetesen az itt is, ott is meglévő por nélkül – és minden meg volna nyerve. Az érdem, hogy négy év után 328is a magyar kérdésre nézve ott vagyunk, a hol voltunk a magyar országgyűlés föloszlatása pillanatában 1861-ben, nem egyes egyedűl az államminiszter úr politikájáé. A tespedő állapotra nagy befolyása volt annak a körülménynek is, hogy sem a magyar országgyűlés idején, sem azóta nem volt élénk szellemi érintkezés Bécs és Pest között. Két és három évvel ezelőtt többször tanácsolták Schmerling államminiszter úrnak, utazzék Pestre vagy négy hétre, s ott a hely színén tanulmányozza a helyzetet. Ezt a jó tanácsot az államminiszter úr csak a legujabb időben látszott figyelmére méltónak találni. Csakhogy a maga sajátságos módja szerint, a melylyel a jó tanácsokat fogadni szokta, a gondolatot így formulázta: «Jöjjön föl Deák Bécsbe.» Természetes, hogy nem találkozott tekintélyesebb ember, kinek kedve lett volna reá, hogy Deáknak ily ajánlatot tegyen. Nem tekintve arra, hogy a «beatus possidens», azaz a hatalom birtokosa, megtehet némely oly dolgot, mire egy kivételes állapotban lévő nemzet vezetője le nem ereszkedhetik a nélkül, hogy állásának ne ártson; nem tekintve továbbá arra, hogy Deák a király ő felsége színe elé igen is meghívható, de nem idézhető az úgynevezett örökös tartományok belügyminiszterének irodájába: mindezekre nem tekintve, nincs Magyarországon pártárnyéklat, mely hangosan ne vallaná, hogy Schmerling úrral lehetetlen az alkotmánybeli kérdés megoldása. Még Eötvös b. köreiben is, a hol sokáig ragaszkodtak a reményhez, hogy lehetséges Schmerling úrral megegyezésre jutni, alaposan fölhagytak ezzel a véleménynyel.
De magától értetik, hogy ezen körülmény épenséggel nem lehangoló. Magyarország királyába veti reményét s rendületlen bizalommal most is, mint eddig, tőle várja a jövendő üdvét és áldásait. Deák hatalmas módon adott e hitnek kifejezést és szavai visszhangra találtak minden magyar szívében.
Hozzájárult egy másik tényező is, hogy a remények mind túl, mind innen a Lajtán ébren tartassanak és erősödjenek: Ez a tényező a Reichsrath. A Reichsrath képviselőháza Magyarországon tiszteletet és bizalmat vívott ki magának. Egyelőre csak a «képviselőház»-ról beszélhetünk, mert az urak házának még nem nyílt alkalma reá, hogy állást foglaljon az új helyzettel szemben. Bizton hiszszük azonban, hogy rövid idő mulva úgyanazt mondhatjuk majd az egész Reichsrathról, a mit most mondtunk képviselőházáról. Hiszen már évekkel ezelőtt megpendítette az ősz Hartig gr. a kiegyenlítés eszméjét – az urak házában. A gazdag tapasztalású államférfiú, azóta magasabb helyről elszólíttatott 329az urak háza tagjai sorából, de eszméje ott azért nem ment feledésbe.
A mi már a képviselőházat illeti, e testületről szerencsém volt Deáknak magának ajkáról találó nyilatkozatot hallani, s talán nem követek el indiscretiót, ha azt lehetőleg híven ide írom. «Mindig tudtam – így szólott az ünnepelt férfiú – hogy oda át az értelmiségnek nagy tömege van fölhalmozva, mindazonáltal nagyon meglepett, s magától érthetőleg kellemetesen lepett meg a rendkívüli politikai ügyesség, a melyet a képviselőház kiváló tagjai tanusítottak, s az egész testület gyors parlamentáris kifejlődése. A képviselőházat nagyrabecsülöm s nem habozom ezt minden alkalommal ki is mondani. Élénk figyelemmel olvasom tárgyalásait és sokat tanultam belőlük a lajtántuli viszonyokra nézve. Csak azt óhajtanám, hogy ha majd mi is oly szerencsések leszünk, hogy megint beszélhetünk, az urak hasonló elfogulatlansággal tájékozódjanak sajátságos viszonyainkról.» Ugyanilyen a hangulat a képviselőház iránt mindazon körökben, a melyek a kibékülést óhajtják, s épen azért sokat beszélnek itt a «Debatte» ama közleményéről, hogy a «Mährischer Correspondent» a mely az osztrák baloldal több kiváló tagjával áll összeköttetésben, Deák Ferencz husvéti czikkére utalva, kilátásba helyezte, hogy a birodalmi tanács képviselőháza a magyar kérdést újra meg fogja pendíteni. Azt a reményt táplálják, hogy ennek oda át épen úgy mint itt jó következése lesz. Igaz, hogy a mint itt hallani, a «Napló» nem hajlandó a megoldás részleteinek vitatásába belebocsátkozni. «Ez az országgyűlés dolga», így nyilatkoznak a Napló iránytadó köreiben. A magunk álláspontjából csak sajnálhatjuk ezt. A legközelebbi napokban megint tapasztaltuk, mennyire szükséges a tárgyalás, hogy az eszmék tisztázódjanak és téves fölfogások helyreigazíttassanak. Az «Ostdeutsche Post» Deák Ferencz husvéti czikkét azzal a megjegyzéssel kísérte, hogy a magyar szabadelvű párt vezetője nyilatkozatával végre rálepett a közös parlament terére, s a «Hirnök»-nek egyik erre vonatkozó czikkére azt felelte egy félhivatalos bécsi lap: «az ó conservativeknek természetesen nem kell közös parlament, de a magyar szabadelvű pártnak ebben a pontban egészen más lesz a szavazata». Ezt az illusiót károsnak kell tekinteni, a azért föl akarom használni az alkalmat, hogy szabatosan előadjam a nézeteket, a melyek a magyar kérdés megoldása módjára nézve a magyar szabadelvű párt táborában uralkodnak.
