KÉPVISELŐI ÉRTEKEZLETEK A JULIUS 21. LEIRATRA ADANDÓ VÁLASZ TÁRGYÁBAN ÉS A HATÁROZATI PÁRT JAVASLATA.

Teljes szövegű keresés

KÉPVISELŐI ÉRTEKEZLETEK A JULIUS 21. LEIRATRA ADANDÓ VÁLASZ TÁRGYÁBAN ÉS A HATÁROZATI PÁRT JAVASLATA.
1861. julius 22-dikén d. u. 4 órakor a föliratot pártoló országgyűlési képviselők értekezletet tartottak az «Európa» szállóban és elhatározták, hogy nyolcz képviselőt jelölnek ki, a kik a határozati pártbeliek által kiküldendő nyolcz képviselővel közösen tanácskozzanak a teendőkről, a tizenhat képviselő megállapodásai a képviselőház zárt ülése elé terjesztessenek, a hol egyszerű szavazással döntsenek javaslatuk fölött és az országos ülésben a kisebbség vesse magát alá a többségnek. A párt által kiküldettek: Deák Ferencz, Eötvös József br., Andrássy Gyula gr., Szalay László, Lónyay Menyhért, Klauzál Gábor, Gorove István, Kazinczy Gábor.
Julius 23-dikán jött össze a két párt közös bizottsága. A határozati párt által kiküldettek: Tisza Kálmán, Nyáry Pál, Podmaniczky Frigyes br., Bonis Samu, Kállay Ödön, Komáromy György, Várady Gábor és Terényi Lajos. Legelőször Deák Ferencz szólalt föl. A leiratban foglaltakat elfogadhatatlanoknak jelentette ki; de megczáfolandóknak vélte, a mik benne alaptalanul állíttatnak és végül kimondandónak tartotta, hogy a tractatus fonala elszakadt. Többen azt kívánták, hogy az országgyűlés most már határozat alakjában nyilatkozzék. Deák Ferencz erre kijelentette, hogy a határozat formulázására nem vállalkozik. Föliratban sokkal többet lehet elmondani, s ez szól a fejedelemnek is és szól az egész világnak, holott a határozat csak az országnak szól. A forradalmi lépésnek sem szükségét, sem hasznát nem látja. Hadd legyen a hiba a bécsiek részén. Mi maradjunk szorosan a törvényes téren, a törvényes formák közt. Szükséges, hogy a határozatnak is, a föliratnak is conclusiója legyen. Mi lesz a határozaté, ha csak a képviselőház elnapolása nem? A föliraté: egyszerű nyilvánítása volna annak, hogy az egyezkedés fonalát elszakadottnak látjuk. Deák Ferencz ezután azt a kérdést vetette föl, hogyha a képviselőház zárt ülésében a föliratot pártolók lesznek többségben, elállanak-e az ellenkező véleményűek attól, hogy a nyilt ülésben discussiót idézzenek elő és a határozatot vitassák, s engednek-e a többségnek? Kállay Ödön a kérdésre «nem»-mel felelt. Ha így van a dolog, 136– így szólott Deák Ferencz – akkor nincs alapja az egyesség megkisérlésének. Részéről kész lett volna, ha a zárt ülésben a határozat mellett nyilatkozik a többség, a nyilt ülésben kijelenteni, hogy föliratot óhajtott, de aláveti magát a többségnek és határozatra szavaz. Az ez után keletkezett vitát Deák Ferencz azzal fejezte be, hogy bármit fog a többség kívánni, szükséges, hogy úgy a fölirat, mint a határozat formulázva legyen; ő négy-öt nap alatt elkészül javaslatával és a bizottságnak meg fogja mutatni.
A határozati párt, kebelében folyt hosszas vita után, Tisza Kálmánt, Terényi Lajost és Várady Gábort bízta meg a határozati javaslat kidolgozásával. A kiküldöttek összejövén, ő felsége leiratát pontonkint vették tárgyalás alá, minden pontra nézve följegyezték maguknak az észrevételeket s a tanácskozás befejeztével abban állapodtak meg, hogy mindegyikük készít javaslatot és a legjobbat fogadják el. A Tisza Kálmánét találták a legjobbnak; Terényi Lajos és Várady Gábor dolgozataiból azonban fölvettek beléje egynémely pontot. Az ekként létrejött javaslat szövege ez volt:
«Határozati javaslat ő felségének 1861-dik évi Sz.-Jakab hó 21-dik napján kelt leiratára.
Fájdalmas megütközéssel értették meg a magyar nemzetnek egybegyűlt képviselői ő felségének 1861-dik évi Sz.-Jakab hó 21-dik napján Bécsben kelt leiratából, miszerint daczára azon ott kifejezett biztosításnak, hogy a Sz. István koronájához tartozó országoknak az ausztriai birodalomba beolvasztása nem czéloztatik, mégis Magyarországnak úgy történelmi jogai, valamint ezredéves szentesített törvényei a leglényegesebb pontjaikban részint megtagadtatnak, részint félremagyaráztatnak.
Megtagadtatik mindenekelőtt a leiratban kifejezett biztosítás ellenére Magyarországnak egy ezred évén át sok véres harczok és áldozatok által fentartott s törvénykönyveinek számos lapjain királyi eskük által szentesítve biztosított önállása akkor, midőn kétségbe vonatik, hogy Magyarország az ausztriai birodalom többi részeivel egyszerű személyes unióban áll, s elmagyaráztatván az 1723. 1. 2. 3. stb. törvényczikkeknek az 1790. 10. t. czikk által megerősített, szorosan a személyes uniót felállító értelme, nyiltan kimondatik, hogy az ausztriai császárság alatt egyesült királyságok között Magyarország is kétségtelenül értendő, s hogy ehhez képest Magyarország koronája nem a habsburg-lothtringiai dynastiának, hanem az ausztriai császárságnak öröke.
Megtagadtatik továbbá a nemzetnek egy ezred éven át soha kétségbe nem vont s külellenség irányában mindig sikerrel megvédett integritása, midőn Sz. István koronájához tartozó országok, úgy mint Erdély-, Tót- és Horvátországok, valamint némely magyarországi megyék lakosainak is részint külön állása, részint külön jogai vitattatván, Fimuéről, a magyar tengerpartról és a határőrvidékről pedig említés sem tétetvén, a magyar 137korona egyedül a magyar megyék korlátozott birtoklására utaltatik, s legdrágább ékeitől megfosztatik.
Megtagadtatnak végre Magyarország törvénykönyvének azon legragyogóbb lapjai, melyekre az 1848-diki törvényeknek, különösen az önállás pénz és a hadügyre vonatkozó betűi vannak, az e tárgyban hozott régi törvények újabb biztosítékaiként feljegyezve. Megtagadtatnak azon csodálatos következetlenséggel, hogy míg egy része helyeseltetik, másik részére az el nem ismerés véglegesen kimondatik.
Félremagyaráztatnak pedig e czélból mindenekelőtt a pragmatica sanctióból eredő jogok és kötelezettségek; ugyanis:
Az 1723. 1. 2. 3. törvényczikkekben foglalt pragmatica sanctio a szerződött felek kölcsönös érdekei által előidézett oly kétoldalu kötés, melyben, midőn egy oldalról a habsburgi ház nőágára is átruháztatott az örökösödés, ugyanakkor más oldalról nemcsak az 1715. 3. t.-czikk érvényének fenntartása, hanem az 1723. 1. t.-czikk 1-ső §-ának szövege által is biztosíttatott az ország, hogy a fejedelem s utódai Magyarországban soha másként országolni nem fognak, mint az országnak alkotott s jövendőben alkotandó törvényei szerint, minél fogva a fejedelem nem jogosíthatja fel önmagát akár «a többi tartományai közötti kölcsönös egyetértés és egyesülés létesitésének», akár «a birodalom közös érdekei megőrzése és fentartásának» ürügye alatt ama, hogy eltörölje a pragmatica sanctióból azokat, melyek az ő kötelezettségeit tartalmazzák, s meghagyja csupán azokat, melyek az ő jogaira vonatkoznak; már pedig midőn a pénz, adó, vám, hitel és kereskedelmi, közlekedési és katonai ügyek fölötti rendelkezési, törvényhozási jog, az ország sarkalatos törvényei ellenére, az országgyűléstől elvonatik; midőn az ország alkotmányából a leirat szavai szerint «királyi teljhatalomnál» fogva, mely alkotmányos országban nem létezhet s mely Magyarországon soha nem is létezett, csak azon részek állíttatnak vissza, melyek «a királyi szék és birodalom érdekében» szükségeseknek lenni véletnek: akkor az ország érdekei, ősi jogai nyilvánosan megtagadtatnak és félremagyaráztatnak.
És ezekért távolról sem nyújt kárpótlást azon biztosítás, mely szerint nem csupán az adónak egy csekély neme, hanem a pénzügy minden tárgya alá lesz vetve a közös birodalmi tanácsnak, mert Magyarországban az adó minden nemeit, miként az az 1827. 4-dik t. czikkből világosan kitetszik, eddig is csak az országgyűlés beleegyezése után lehetett törvényesen kivetni és behajtani; a hadügy tárgyaira vonatkozólag pedig aránytalanul többet biztosítottak e hazának régi és újabb törvényei, mint azon 1860. okt. 20. és 1861. febr. 26-diki patensek, melyeknek már megjelenése is hazai törvényeink érvényének tagadása volt.
Félremagyaráztatnak Sz.-István koronájához tartozó Erdély-, Tót- és Horvátországoknak közjogi viszonyai és az 1848-diki törvényeknek ide vonatkozó hatása.
Erdély és Magyarország uniója, mely már 1790. óta egyezkedés tárgya 138volt, távolról sem áll, hogy a szász és román nemzet beleegyezése nélkül hozatott volna létre, mert a szászok és románok a magyarokkal és székelyekkel hasonló kiváltságok alapján és épen úgy folytak be a választásába azon országgyűlési testületnek, mely az uniót elfogadta, mint a magyarok és székelyek.
Hogy ezen kérdéses országgyűlés, mely ő felsége az akkor uralkodott V. Ferdinánd királyi biztosa által, mint a külön állott Erdély utolsó országgyűlése záratott be, mint még addig minden törvényalkotó országgyűlése Erdélynek a még akkor törvényesen fennállott kiváltságok s nem a tág értelmű népképviselet alapján jött össze, az tagadhatatlan, sőt természetes, mert hiszen csakis ezen országgyűlés fogadta az addig kizárt osztályokat az alkotmány sánczaiba; de épen ez mutatja népies és testvéries szellemét, mert a kiváltságosok képviselete a népképviseletet az unióval együtt léptette életbe, fényes jeleit adván ez által úgy a szabadság, mint az egyenlőség ott uralkodott elveinek.
És békés testvériességben is éltek a magyar minisztorium kormányzata alatt a Királyhágón túl minden nemzetek, nyugodtan választották meg képviselőiket már a népképviselet alapján a pesti közös országgyűlésre. Bizalommal tekintett mindkét testvérhon a jövőnek elébe, midőn a «divide et impera» elvének üszkei a szász és román nép között fellobbantották a testvéri rémes harczot, melynek szomorú vége csak az lőn, hogy az egyik testvér ugyanazon elnyomással jutalmaztatott áldozataiért, a melylyel a másik törvényeinek védelmében kifejtett s Ausztria által törvénytelennek czímzett harczaiért büntettetett.
De téves jogfogalom is az, hogy egy rendesen alkotott és szentesített törvény, azért mert egy vagy más érdeknek terhére lenni látszik, már az önkéntes megsemmisülés magvait hordja magában. Ha ez állana, akkor nem lehetne a törvénynek jövője, mert nem létezik oly intézkedés, mely egy nemzetnek minden részét tökéletesen kielégíthesse, s az unio megszüntetésének kimondása már ezen elvnél fogva is lehetetlenné válnék, mert feltéve, de meg nem engedve, hogy a szászokat és románokat kielégítené, a magyarok és székelyek azonban bizonyosan a végletekig készek lennének küzdeni ezen unio fentartásáért.
És csodálatos, hogy ezen elv épen most állíttatik fel, midőn oly intézkedések elfogadása rendeltetik, mint az 1860. október 20. és 1861. február 26-diki patensek, melyekkel pedig e hazában senki megelégedve nincsen és nem is lehet, s melyek irányában e hazának minden törvényhatósága már külön is tiltakozott.
Horvát- és Tótországot illetőleg a felmerült sajnos viszályok kútforrása szinte nem az 1848-diki törvényekben, hanem azon ármányban rejlik, mely népellenes czélzatait a testvér népek egymás ellen ingerlésével igyekezett érvényesíteni, s a szabadság és testvériség elleni reactiónak ezen s efféle működése lökte a magyarországi némely megyék szerb lakosait is a támadásnak 139előbb vérrel, később 12 évi elnyomatás alatt keserű könnyekkel áztatott terére akkor, midőn pedig a magyar miniszterium részéről 1848-dik év április havában már ki volt adva az engedély, hogy kivánalmaik formulázása és előterjesztése tekintetéből egyházi ügyeikben nemzeti congressust tarthassanak.
Félremagyaráztatnak és ferdén értelmeztetnek az idézett s a bizonyitékoknak mind a mellett árnyékát sem képviselhető ama törvények, melyek azon állításnak támogatására hozattak fel, hogy Magyarország és az örökös tartományok közt a személyes uniónál szorosabb viszony létezik.
Az 1723-dik évi törvényeknek idézett 21. 98. 104. és 114. czikkei ugyanis korántsem utalnak központi kormányra, mint az a leiratban érintetik, hanem utalnak a magyar királyi személy hatalmára, melytől a központi kormány eszméjének minden árnyéka is távol van, s a magyar királytól sérelmek és hátramaradások orvoslását kérik, s a római császári jelvényeknek a helytartósági pecsétbe az ország czimere mellé befogadását vállalva, az érdem figyelembe vételére és a pósták rendezésére vonatkozó igéreteket nyernek ki, minek igazolása és félremagyarázhatás elkerülése végett ezen törvényczikkelyek erre vonatkozó eredeti szövege ide igtattatik.
1723. Articulus 21. Ut quoad militiæ excessus, Articulus 43. Anni 1715. exacte observetur; et Generalium aut quorumvis Commendantum, seu in exactionibus Tributorum, seu sic dictorum Regalium, quomodocunque, aut quandocunque introductos; hoc quoque pacto semet status et Ordines, Regia Benignitate consolatos esse sentiant; eum instituendum ordinem benefata Sua Maiestas Sacratissima clementer resolvit;
§. 1. Quo, Regalia quidem et quævis Tributa, præter Ius, et æquum, in Præsidiis quibusvis, per Generales, aut Commendantes eorundem introducta, simpliciter et quantocius fieri poterit, tollantur et cassentur etc. etc.
1723. Artic. 98. §. 3. Consilium utator Sigillo Suæ Maiestatis Cæsareo-Regiæ, cum circumferentia Aquilæ, in medio autem Insignibus Regni; prouti hoc in aliis quoque Regnis et Provinciis hæreditariis, omni tempore usitatum fuit.
1723. Artic. 104. Ad exigentiam benignæ Suæ Maiestatis Sacratissimæ. Resolutionis; idoneorum et benemeritorum Hungarorum ratio habebitur.
1723. Artic. 114. De Cursu Postæ ordinando, Sua Maiestas Sacratissima Generalem suum Postarum Magistrum audiet, et quod publica necestitas suadebit, benigne determinabit.
Az 1741. 11-dik t.-czikket illetőleg megjegyzendő, miszerint az korántsem a személyesnél szorosabb unióról, hanem azon már a Törökországgal kötendő békeviszonyok alkalmával is mindig szorgalmazott kötelezettségekről szól, hogy a külügyek intézésére magyarok is alkalmaztassanak, mi tökéletesen kiviláglik az 1790/91. 17-dik törvényből, mely már czíme szerint is ezen 1741. 11.-dik t.-czikk életbeléptetésére vonatkozik s melynek szövege következő:
1790/91. Articulus 17. Articulo 11. 1741. hic per extensum vigori suo 140restituto, Sua Maiestas Sacratissima ultro clementer declarare dignata est, se effectum Articuli huius quoad omnes sui partes procuraturam, et ideo tam ad ipsum Status Ministerium, Hungaros adhibituram, quam etiam eos Ordines daturam, ut siqui de Gente Hungara necessariis cæteroquin dotibus et qualitatibus instructi animum ad Legationes obeundas adicerent, iis in Cancellaria Status intima sese penitius formandi omnis requisita præbeatur occasio; iusta denique Statuum et ordinum Desideria eatenus quoque, ut tam interna, quam externa Negotia, illa quidem per Hungaros, hæc vero cum influxu etiam Hungarorum pertractentur, et sic immediatæ Suæ Maiestatis Decisioni submittantur, expleturam, in reliquo autem altefatam Suam Maiestatem curaturam, ut sancitæ quoque, quoad pacem cum Turcis ineundam, Constitutiones Regni effectum suum sortiantur.
Az 1741. 4.-dik t. czikk koránt sem hozható úgy, miként az a leiratban czéloztatik, ellentétbe az 1485. 2-dik t. czikkel, mely a nádor gyámnoki jogára vonatkozik, mert ezen a leiratban hivatott törvényczikk előbeszédje nyiltan kimondja, hogy az ott foglalt intézkedéseket őseink absque ulla in futurum per alios Regni huius Regios coniuges summenda consequentia, salvaque omni mode auctoritate Palatinali obtulerunt.
Az 1741. 63; 1796. 2; 1805. 1; 1807. 2; 1808. 6 és több hivatolt törvényczikkelyekből korántsem az tűnik ki, hogy Magyarország az állam közszükségleteinek fedezésében és terheiben részt venni tartozott, sőt ellenkeleg mindezen törvényekből kiviláglik, hogy Magyarország liberum oblatumok által a fejedelmek kérésére nem ott, hol a birodalom, hanem ott, hol a dynastia trónja és érdeke ingadozott, sőt határai fenyegetve voltak, ezeket az alkotmányos fejedelem személye iránti szeretetből és ragaszkodásból, valamint tiszta hazafiuságból önkéntesen és függetlenül megmenteni sietett; sőt kiviláglik, hogy akkor is az ország a mily feláldozó volt királya hatalmának védelmében, ép oly óvatos volt függetlenségének biztosításában, s a segédletet esetről esetre újra és újra rendelvén csak el, egyszersmind kikötötte, hogy a felajánlott rendes katonaujonczok egyedül a magyar hadsereghez állíttassanak, mely ezen törvények szerint is Magyarország érdekében igazgatandó, magyar vezérek és tisztekkel ellátandó lett volna, minek igazolására álljanak itt eredeti szövegben az érintett törvények:
1741. Artic. 63. Postquam Sacra Regia Maiestas et per benignissimam coram Statibus et Ordinibus Regni diaetaliter congregatis, e Regali Throno Suo factam propositionem; et mediante ad eos exarato scripto infensa Electoris Ducis Bavariæ Molimina, iniquissimamque eiusdem, erga Sacram etiam Regni huius Coronam formatam prætensionem detegere; etc. etc. Sacram Suam Personam Augustasque Regias Proles Fidei et Consiliis fidelium Suorum Hungarorum clementissime committere dignata fuisset. etc. etc. Siquidem necessarium Militem forma ordinaria sub signa cogere brevitas temporis non sineret, spectata imminentis periculi Magnitudine, Maiorum suorum incitati esemplis, finem in præmissum, et pro hac duntaxat 141vice, ac necessitate, sub Conditionibus denique, et Cautelis; ne per id fundamentalibus Regni Legibus, avitisque Nobilium Prærogativis, Iuribus et Libertatibus (de quibus conservandis Altefata Regia Maiestas, Status et Ordines Regni, hac etiam occasione clementissime securos reddidit) quocunque modo præiudicatum sit; et ne ex hinc futuris quibusvis temporibus, consequentia formari possit: Generalem Regni Insurrectionem determinarunt.
1796. Artic. 2. Sua Maiestate Sacratissima periculi magnitudinem, quod ex illato per Gentem Gallicam Hæreditariis Provinciis bello in Regnam etiam Hungariæ dimanare posset; tenore benignarum propositionum Regiarum uberius proponente, ac Statuum et Ordinum Diætaliter congregatorum avitam fidelitatem, et fortitudinem paterna prorsus fiducia provocante, iidem Status et Ordines tam illimitata in Suam Maiestatem fidelitate, ac devotione sua, quam etiam tuendæ salutis publicæ studio animati, et eximia Maiorum suorum vestigia prementes, posteaquam pro Suæ Maiestatis Sacratissimæ, Domini et Regis Sui clementissimi Salute, avitaque Constitutione sua, vitam et sanguinem, viresque ac facultates universas, semet consecrare paratos esse declarassent, in flagrantis Belli Gallici subsidia quinquaginta millia Tyronum militarium, pro intertentione tercentorum quadraginta millium Exercitus Cæsareo Regii, duos milliones quadringenta millia metretarum Siliginis, titulo Provisionis octuaginta millium Equorum, tres milliones septingenta sexaginta millia metretarum avenæ; viginti millia Boum, et decem millia Equorum, homagiali cum devotione, cumque cautelis Articuli 63. 1741. sponte et benevole, atque ea ratione obtulerunt: ut e Siligine quidem unus millio quingenta millia, ex avena autem duo milliones metretarum in natura; reliqua autem oblatarum frugum pars, uti et Boves, et Equi seu in natura, seu in æquivalenti, defixoque pretio erga optionem Offerentium administretur. Qua oblatione iuxta modum a Statibus et Ordinibus Suæ Maiestati Sacratissimæ propositum, per altefatam Suam Maiestatem Sacratissimam benignissime acceptata; Iidem Status et Ordines decreverunt; ut præattacti subsidii socundum singulas species repartitione, per Deputationem ex Comitiis delectam, Iuramento obstrictam, sub Præsidio Suæ Celsitudinis Regiæ Domini Regni Palatini considentem, in Comitatus, Civitates et Iurisdictiones seperatas Portas habentes, conscientiose facta, singulæ Iurisdictiones pro legali sua activitate, secundum Principia sub præsentibus Comitiis defixa, quantum ex his auxiliis obveniens, pariter per Deputationem ex Græmio suo eligendam, in eas hominum Classes, quæ per memoratam Regnicolarem Deputationem in sensu Legum designata sunt, quantotius subdividant, et omni sollicitudine, atque autoritate Iurisdictionibus competente elaborent, ut intra præfixum tempus, terminosque constitutos inomisse administretur. Non dubitant Status et Ordines, quemlibet Regnicolarum pro fide in Principem, et amore in Patriam, ratam sibi emetiendam rite præstiturum; quod si nihilominus quempiam partes 142suas haud explere contingeret ut a tali per Vice-Comitem aut in Civitatibus et Districtibus separatas Portas habentibus, perconcernentem Magistratum, Actore fisco Magistratuali citando, omni formalitate et quibusvis remediis Iuridicis, signanter Etiam Appellata, Iuristitiorumque temporibus præscissis, efficaciter Executione etiam mediante una cum Expensis desumatur, constituerunt.
Cum autem Status et Ordines, illibatam erga Suam Maiestatem fidem, ac fidelitatem suam, tuendaeque Patriæ, et avitæ Regni Constitutionis Studium, his Limitibus circumscriptum, non esse palam testari voluerint, quin potius pro omni insperato, quem Deus optimus maximus Clementer avertere velit, Belli eventu, in antecessum prospiciendum esse duxerint, Generalem etiam Regni istius Hungariæ, Partiumque adnexarum Insurrectionem pro Casu Legis, inque sensu Legum indicendam, iam nunc pro tunc Suæ Maiestati Sacratissimæ obtulerunt. Sua vero Sacratissima Cæsereo-Regia Maiestas benigne declarare dignata est, quod ubi necessum fore iudicaverit, pro competente sibi Iure Regio, Generalem Insurrectionem in conformitate sancitarum superinde Legum desideratura et exactura sit.
1805. Artic. 1. Dum Status et Ordines Regni Hungariæ, Partiumque adnexarum per benignas Regales finem in eum convocati, ut de mediis qualiter negotiationes, scopo procurandæ Consolidationis externæ durabiliori basi innixuræ pacis, inceptæ efficacius sustineri valeant, ex Regio Suæ Maiestatis Sacratissimæ ad eosdem habito Sermone, non minus clementissimum erga Gentem Hungaram animum, quam plenam in fide, et constantia Nationis fiduciam contestante, denique ex benignis Propolitionibus Regiis intelligentes, Suam Maiestatem Sacratissimam, et Regnum Hungariæ, eiusque Constitutionem per Gallorum Imperatorem gravi bello, iam etiam in apertam vim erumpente, involutam esse; de necessariis auxiliis pro sua exemplo Maiorum testata fide, et zelo consultassent; ubi medio Serenissimi Archi-Ducis et Palatini, de mutatis medio tempore in gravius belli circumstantiis edocti, periculum auctum, hostemque Provinciis Suæ Maiestatis Sacratissimæ hæreditariis imminere, ipsique Regno Hungariæ et Patriæ Constitutioni gravissimum appropinquare discrimen cognoverunt: sicut perviderunt vires pro magnitudine periculi intendendas esse, periculum vero non minus, quam Anno 1741. fuerit, Regno et Constitutioni imminere, ita exempla Maiorum pro hac duntaxat vice, sub universis conditionibus et cautelis, Articuli 63. 1741. cumprimis autem, ne per id fundamentalibus Regni Legibus, avitisque Nobilium Prærogativis, Iuribus et Libertatibus (de quibul conservandis Altefata Regia Maiestas Status et Ordines Regni, hac etiam occasione clementissime securos reddidit) quocunque modo præiudicatum sit, et ne exhinc futuris quibusvis temporibus consequentia formari possit, avito excitati ardore, memores etiam tenerrimi Sermonis Suæ Serenitatis Regiæ Domini Regni Palatini, ad Status et Ordines Regnicum 143exordio Diætæ habiti, unanimi sensu Generalem Regni Insurrectionem decreverunt.
1807. Articul. 2. De libero oblato. Fideles Suæ Maiestatis Sacratissimæ Status et Ordines exemplo maiorum incitati, et quoad explenda Regni desideria per Suam Maiestatem Sacratissimam ad reponendam in paterno sinu fiduciam provocati, in testimonium sinceræ fiduciæ, signumque firmæ, quam in sacro verbo Regio locant, spei, ex suo erga regnantem Maiestatem et Salutem publicam zelo, ac amore in hoc præcise extraordinario casu, absque omni pro futuro nectenda consequentia, salva legali constitutione, sequentem faciunt spontaneam Oblationem.
§. 1. Omnis seu Nobilis etc. etc.
1808. Articulus 6. De Oblatione in Tyronibus militaribus facta. Studium firmandæ adversus quasvis hostiles impetitiones externæ securitatis SS. et OO. uberiori documento contestari cupientes, ad casum, et in sensu Legis pro tegendis belli per quemcunque hostem inferendi necessitatibus titulo subsidii viginti mille Tyronum statuendorum facta de ulterioribus defensæ mediis, si horum necessitas emerserit, in indicendis Comitiis deliberandi et pro circumstantiarum exigentia constituendi (provisione in salvo relicta) sponte et benevole offerunt, sequentibus sub conditionibus
§. 1. Cum de præsenti alma Pax vigeat, et Status et Ordines unice conservationem eiusdem intendant, ne ex hinc in futurum ad obligationem in statu completo conservandarum Legionum in præiudicium Articuli 1: 1807. ulla nectatur consequentia, neve argumento præsentis oblationis tempore pacis subsidia belli sollicitentur, sed nec ad supplendos in his Tyronibus qualitercunque emersuros defectus, ullo sub titulo obstricti sint.
És így ezen törvények idézéséből is csak az tetszik ki, hogy alaptalan azon ügy, melynek védelmére világos törvények ellenében az egész roppant kiterjedésű magyar törvényhalmazból csak oly kétes kifejezésű czikkek valának felhasználhatók, melyeknek értelme nem hogy a védeni kívánt személyesnél szorosabb uniót érinti, sőt inkább egyenesen az ellen bizonyít.
Félremagyaráztatik az 1848-diki törvények szelleme, midőn az akkor bekövetkezett fájdalmas rázkódtatások ezen törvények hatásának tulajdoníttatnak, s az állíttatik, hogy azoknak megszüntetését az ausztriai birodalom érdekeinek megőrzése és fenntartása is igényli.
Hogy az 1848/9. évi rázkódtatások nem az akkor hozott új törvények, hanem a népek elnyomatását czélzó hatalom által idéztettek fel, s hogy nem csupán ezen törvények, hanem az egész alkotmányosság ellen folyt a harcz, minden egyéb bizonyítások mellőzésével eléggé igazoltatik az által, miszerint a magyar nemzettel vitt harcz befejezése után nemcsak az 1848-diki, hanem Magyarországnak alkotmányosságát biztosító minden egyéb törvényei is hatályon kivül tétettek; Ausztria érdekeinek föntartása és illetőleg nagyhatalmi állása pedig, daczára véres háborúknak, addig míg a magyar alkotmány állott, soha csorbát nem szenvedett, sőt ellenkezőleg csakis az utóbbi 144időben ingott meg, midőn a szabadságát biztosító alkotmányos trónért mindíg szivesen harczolni kész nemzet már eltiprott törvényeit és megsemmisített önállását lehangoló fajdalommal viselte.
Ezen törvények Magyarországnak közjogi viszonyát sem az uralkodó ház, sem az örökös tartományok irányában meg nem változtatták, csak az alkotmányt sánczolták körül erősebb biztosítékokkal további ellenséges megtámadások ellen azáltal, hogy a kormányzati felelősséget megtestesítették.
És itt megjegyeztetik, hogy az idézett törvények bevezetésében az ország törvényes önállásának és függetlenségének világos fönntartása mellett az országgal a pragmatica sanctiónál fogva válhatlan kapcsolatban álló tartományok iránti törvényes viszonyok, nem pedig, mint ez a leiratban kitétetik, «kötelezettségek» említtetnek, világos jeléül annak, hogy a nemzet a közös uralkodóház jogainak, s az ennek uralkodása alatt álló tartományok iránti viszonynak további fenntartására nézve semmitsem mulasztott el; és mégis ezen törvények egyoldalúlag, a nemzet törvényhozó testületének mellőzésével, s így épen az idézett pragmatica sanctio alapfeltételének megsemmisítésével érvényen kivül helyeztetnek. Nincs olyan fejedelmi diploma, mely hitelt szerezzen, s oly királyi eskü, mely bizalmat ébresszen akkor, ha megengedhető volna alkotmányos fogalmak szerint az, hogy királyilag szentesített törvények, melyeknek törvényes úton létrejötte ellen a leiratban sem említtetik szó, tetszés szerint és a hatalom szavára megsemmisíthetők legyenek. És midőn a leiratban az 1848-diki törvények egy részének el nem ismerése ő felsége által világosan kimondatik; midőn az elődei által szentesített törvények elfogadása és megtartása elutasíttatik: ugyanakkor megsemmisíttetnék – ha kelhetett volna – az 1860. október 20 és 1861. február 36-dik napjain kiadott patensek iránti bizalom is, mert ha ő felsége az elődei alatt hozott és azok által szentesített törvényeket kötelezőknek nem ismeri, sehol sem lelhető biztosíték arra, hogy ő felségének utódai meg ne tagadják az általa tett intézkedéseket, melyek, miután úgyis csak a kegyelmi tények szinezetével ruháztatnak fel, a törvényben rejlő kötelező erőnek már ennélfogva kisebb súlyával birnak, és vissza ne vonjanak minden alkotmányos intézkedéseket, mint az ilyszerű eljárásnak az 1849. évi márczius 4-diki és azon időtől többször engedményezett alkotmányok visszavonása által már több példái valának tapasztalhatók.
Félremagyaráztatnak és túlterjesztetnek a királyi jogok továbbá akkor, midőn az rendeltetik, hogy az 1848-ban hozott s a leiratban hatályon kivülieknek tekintetni kívánt törvények átvizsgáltassanak, módosíttassanak, sőt meg is szüntessenek. Ezen követelés a lehetetlenségnek sorozata nemcsak azért, mert az annyi vértanúságok árán megváltott 1848-diki törvények a nemzetnek kegyeletteljes és soha egy vonalnyira el nem tántorítható ragaszkodását birják, hanem azért is, mert csak egyedül az ország minden törvényeinek visszaállítása azon út, mely törvények vizsgálatát, módosítását vagy megszüntetését lehetővé teszi, s a királyi teljhatalom e hazában ismeretlen fogalom 145lévén, a magyar király az ország törvényeit saját hatalmával jogosan nemcsak hogy el nem törülheti, sőt inkább a pragmatica sanctio értelménél fogva azokat elfogadni és fönntartani köteles.
Félremagyaráztatik a megyei rendszernek törvénybiztosította önkormányzati állása, midőn daczára annak, hogy a törvénytelen adók behajtására s kezelésére, a polgári hatóság alól kivett császári hivatalnokok feletti biráskodásra, a törvényes választások mellőzésével, császári kinevezéstől függő idegen hivatalnokok alkalmaztatnak, mégis az mondatik, hogy a megyei szervezet visszaállíttatott.
A magyar megyei szerkezet az önkormányzati elv alapján minden hivatalnokok és birák szabad választását feltételezi. De hol az adó kezelése s az útak fölötti őrködés ürügye alatt a megyék testébe nem alkotmányszerű elemek ékeltettek be; hol a törvénytelen adó behajtása katonai karhatalommal, a megyei tisztviselői kar bántalmazásával, megyeházak megrohanásával, közokmányok erőszakos elvételével eszközöltetik; hol a csendőrség és pénzügyőrség idegen hatóságoktól függőleg a megyék alkotmányos működésének elzsibbasztására s az önkormányzat gúnyjára szolgál: midőn mindezeknek továbbra is meghagyása a leiratban nyomatékkal kiemeltetik, ott inkább lehetne azt mondani, hogy a megyék permanens ostromállapotban nyögnek, mint azt, hogy autonomiájuk visszaállíttatott; s valamint a megyék visszahelyezésére vonatkozó intézkedések a megyei önkormányzatnak csak árnyékát képviselik, úgy a magyar miniszterium hiánya s a törvénytelen kanczellária és ismeretlen törvények közbejöttével folytatott kormányzás, minden eddigi úgynevezett engedményeket az ország önkormányzatának tekintetében egy jogosnak és törvényesnek el nem ismerhető octroi fogalmára szállít le.
Végre a testvéri kebel leggyöngédebb húrjai fájdalmasan érintettek a leiratban akkor, midőn menekült és börtönökben szenvedő hazánkfiainak irányában a törvénytelen üldözések megszüntetése helyett a nemzet önállása megtagadása árán csak határozatlan és jog helyett a kegyelemre utaló kétes kifejezésekben nyujtatik remény.
Mindezeket tehát meghallgatva és mérlegelve, a csalódás keserű érzelmeivel be kell látni a képviselőknek, hogy e leirat által nemcsak hogy Magyarország önállásának, törvényeinek és jogainak elég nem tétetik, sőt inkább ezen leiratnak minden kifejezése az önállás, a törvények és jogoknak sérelmes és végleges megtagadása.
Miután pedig azon jogos, törvényes és képzelhetőleg mérsékelt visszakövetelésektől, melyek az 1861-dik évi Sz.-Jakab havának 6-dik napján ő felségéhez az országgyűlés által terjesztett feliratban kifejtve és indokolva találtatnak, a képviselőknek a nélkül, hogy a nemzet jogait feladják, eltérni nem szabad; miután a leirat azon reményt, hogy az ország szentesített törvényei és teljes önkormányzati joga visszaállíttassék, a benne foglalt határozott 146megtagadások által egyenesen megsemmisíti; miután azon rendelet, mely szerint az osztrák birodalmi tanácsba küldendő követek választása egyenesen meghagyatik, nyiltan oda mutat, hogy Magyarországnak az osztrák örökös tartományokkali tényleges összeolvasztása az október 20. és február 26-dikán kiadott császári patensek értelméhez képest az 1790. 10. t.-cz. ellenére befejezett ténynek tekintetik; miután az által, hogy a magyar királyság az austriai császárság alá tartozó országok közé számíttatik, a pragmatica sanctiónak, mely Sz. István koronáját a habsburg-lothringiai dynastia örökjeként biztosítja, figyelembe vétele mellőztetik; miután ugyanezen pragmatica, sanctio nevezet alatt ismert kétoldalú szerződésnek mellőzése a szentesített törvények nyilt megtagadása által megújíttatik, s így a közeledés, közlekedés és engesztelődés fonala ő felsége nevében eltépetik, nem marad egyéb hátra, mint hogy az országgyűlésileg egybegyűlt képviselők megemlékezve a nemzetnek őseitől öröklött elévülhetetlen jogairól, tiszteletben tartva az egy évezreden át óriási erőfeszítésekkel és áldozatokkal megmentett korona méltóságát, az ország integritását, a törvények szentségét és figyelembe véve a Kárpátoktól az Adriai tengerig terjedő ország határai között élő nemzetnek közérzületét, nyiltan és határozottan kijelentsék: miszerint a magyar hazának minden az ország határain belül élő nemzetiségekkel közös jogai és törvényeihez, valamint Sz. István koronája területének épségben tartásához szigorúan ragaszkodnak, azoknak bárki által, bármikor és bármi módon czélzott, vagy teendő megsértése ellen határozottan tiltakoznak, s bármily sajnálatos volna is az, ha a nemzet ő felségét, a törvények tiszteletben tartását magától határozottan elutasító nyilatkozata folytán, a törvényes uralkodás jelvényeivel föl nem ruházhatja, de a képviselőháznak elutasíthatlan kötelessége a törvények megtartása fölött őrködni, s azért mindaddig, míg az országgyűlésnek az 1847/8. V. t.-cz. értelmébeni kiegészítése akadályoztatik, mindaddig, míg az azon évi III. t.-cz. által kijelölt kormányközegek helyre nem állíttatnak, s átalában mindaddig, míg az absolut hatalommali uralkodás minden maradványai eltávolítva s az alkotmánynak kifejtett biztosítékai elösmerve s életbe léptetve nem lesznek, szóval míg a restitutio in integrum meg nem történik, a koronázás és egyéb teendők fölötti értekezésekbe egyátalán fogva nem is bocsátkozhatik.
Tiltakoznak V. Ferdinánd ő felségének trónróli lemondását tárgyazólag a leiratban felhozott azon tétel ellen, hogy az austriai császárság alatt egyesült királyságok alatt Magyarország is foglaltatik.
Magyarország független önállása úgy az ország törvényei, mint a történelem által bőven igazoltatik, miként ez az országgyűlés julius 6-diki föliratában is kifejtetett. Az ausztriai császár a magyar királyságot nem az osztrák császári koronával, hanem külön törvényszerű koronázás útján nyerheti csak el, a kormányzati különállást az 1790. 10. t.-cz. is eléggé szabályozván. Miután tehát a magyar királyság nem az austriai császárság alatt egyesült királyságok közé tartozik, hanem az 1723. 1., 3., 3. és 1790. t.-czikkek 147értelmében a habsburg-lothringiai dynastiának, a többi tartományoktól egészen elkülönítve, saját alkotmánya és törvényei szerint kormányzandó öröke, annálfogva a képviselőház érintett föliratában a trónlemondási kérdés megoldására vonatkozólag kifejezett törvényszerű igényekhez most is szigoruan ragaszkodik.
Tiltakoznak a törvényes kormányzást még a koronázás előtt is követelő és biztosító 1790/1. 3. t.-cz. és egyéb törvények mellőzésével folytatandó uralom minden eredményei, úgy az adományozások, ajándékozások, eladások, szóval bármily czímeni elsajátításai ellen a koronai, kincstári vagy más nemzeti közvagyonnak, s ezeket úgy a multra, mint a jövőre, érdekeljenek azok egyeseket vagy testületeket, jog- és törvényelleneseknek, ennélfogva semmiseknek nyilatkoztatják, s jóllehet meg nem tagadják, hogy azon esetre, ha az ország területi épsége, önállása, jogai és törvényei visszaállíttatnak, a magyar pénzügyminiszterium megbízható leend kidolgozásával egy – érvényesítése előtt – az országgyűlés által átvizsgálandó és helybenhagyandó javaslatnak, mely az austriai birodalmat ez idő szerint terhelő adósságokbani részvétnek kérdését, jóllehet erre a törvényszerű kötelezettség el nem fogadható, mégis a százados személyes unio folytán kifejlett baráti szíves ragaszkodás és rokonszenv önkéntes útain a méltányos megoldás felé vezesse, de a nemzet terhelésére teendő minden kölcsönök ellenében az illető hitelezni netalán vállalkozható egyesek vagy testületek óvása tekintetéből is előre kijelentetik, miszerint a nemzet az ily adósságokra vonatkozó visszafizetési kötelezettséget valamint eddig, mint azt az 1812. évi példa is mutatja, soha nem vállalt, úgy vállalni ezentúl sem fog, sőt erre nézve a képviselők határozott tiltakozás mellett nyiltan kimondják, miszerint az ezentúl kötendő kölcsönök visszafizetésébe Magyarország már ezen jogaira és törvényeire alapított tiltakozásnál fogva is semmi esetre részt nem veend.
Tiltakoznak a leiratban foglalt azon látszat ellen, mintha az úrbér eltörlésének megerősítése is szükségeltetnék.
Az úrbér eltörlése befejezett tény, melyet az 1848. IX. szentesített törvényczikkely minden kétségen kívül helyez, tény, mely hogy előbb életbe nem lépett, a nemzetnek ebbeli törekvéseit több évtizedeken át gátoló kormánynak tulajdonítható, tény, melynek semmi további megerősítésre szüksége nincsen, s melynek akár szóval, akár tettel megkísérthető felbontása ellen úgy a képviselőház, mint e hazának minden egyes fia az egyenlőség nevében egész erejével ellentállani mindenkor kész leend.
Épen úgy szükségtelennek találják a nemzetiségek igényeinek kielégítésére vonatkozó intést is; a képviselők e tekintetben már egy kiküldött véleményező bizottmány által működéseiket meg is kezdették s ünnepélyesen kinyilatkoztatják, hogy minden nemzetiségek irányában a demokratiai elvek alapján és a teljes jogegyenlőség követelményeihez mérve óhajtanának eljárni; megadni azoknak mindent, mit a hon egysége és fenntartásának 148veszélyeztetése nélkül adniok lehet, saját nyelvük használatában pedig nemcsak hogy gátolni nem akarják, sőt inkább annak iskolák és más intézetek általi továbbfejlesztésében segítségül lenni kívánnak; hasonló szándok uralkodik különösen az országban lakó szerbekre vonatkozólag is, teljesítése óhajtatván mindazon igényeiknek, melyek a hon területi és politikai egységét nem veszélyeztetik, és alig lehet sajnálatosabb körülmény mint az, hogy ebbeli szándékuk életbeléptetése a feliratban kifejezett törvényes kívánalmak megtagadásánál fogva a fennálló hatalom által gátoltatik.
Bizton hiszik és reménylik azonban a képviselők, hogy ezen különbféle nemzetiségek is átlátva, hogy jogaik érvényesítése a magyar alkotmány teljes visszaszerzésétől feltételeztetik, mérlegezve 12 évi tapasztalatok szerint a jövőt, mely a bécsi kormányszárnyai alatt kinálkozik, a mely a korlátlan hatalma alatt levő minden tartományban, de különösen Cseh- és Gácsországban évek hosszú során át konokúl folytatja erőszakosan germanizáló politikáját, s tekintve, hogy a testvér magyar nemzet igéretet irányukban soha nem szegett, Magyarország törvényeihez való hű ragaszkodásuk által együtt fognak e hon többi fiaival közremunkálni, hogy ott, hol megszakadt, összefüzessék, hol megtágult, megerősíttessék azon testvériségi kapocs, melynek fennállása közös bánatokban vigaszul, közös harczokban támaszul szolgált egy évezreden át a trónnak és a hazának.
Horvát- és Tótországra vonatkozólag első feliratukban tett nyilvánításukat megújítván az országgyűlésre egybegyűlt képviselők, a határőrvidéki lakosság által viselt terheknek az általok kis részben élvezett polgári jogokkal való aránytalanságát is belátva, óhajtanának ezen határőrvidéki lakosság szabad akaratát kifejező képviselőinek közbenjötte és befolyása mellett oly intézkedéseket tenni, melyek az általok netalán túlterhesnek tekintett katonai szolgálat megkönnyítésére vagy megszüntetésére, tisztviselőik és biráik alkotmányos fogalom szerinti szabad választására, s jelenlegi birtokaikra vonatkozólag a tulajdonjog meghatározására vezessenek, s a netalán beállandó változások folytán szükségtelenné vált jelenlegi tisztikar eddigi állásával járó fizetése, ha másként nem, nyugdíjképen biztosítható legyen.
Tiltakoznak Fiuménak és a magyar tengerpartnak a leiratban mintegy szándékos mellőzéseért. Magyarországnak Fiuméra és a magyar tengerpartra vonatkozó jogai, valamint kétségbevonhatatlanok, úgy ezen vidékeket a magyar hazához a testvériség, a szabadságszeretet, a kor eszméinek s mindkét rész anyagi érdekeinek egyértelmű felfogása is oly erősen csatolják, hogy azoknak elszakítása mindkét részen elkövetett jogtalan s első kedvező alkalommal megsemmisítendő erőszakosságnál egyébnek tekinthető nem leend.
Tiltakoznak a leiratban érintett birodalmi tanács eszméje ellen, előre is kijelentvén, hogy annak bármily befolyások mellett hozandó határozatai Magyarországra kötelezőknek elismertetni nem fognak. Magyarország alkotmánya és önállása meg nem engedheti azt, hogy ügyeinek intézésébe más országok és tartományok küldöttjei folyjanak be; Magyarországnak a birodalmi 149tanácsban részvétele alkotmányosan biztosított önállását semmisítené meg, a fájdalmas kilátást nyujtana arra, hogy Magyarország az austriai birodalomba annyiszor megkisértett, de soha nem sikerült beolvasztásának valósulása végre előtérbe lépjen.
Minélfogva figyelembe véve az 1790. 10. t. cz.-nek Magyarország önállására vonatkozó sorait, ősi törvényeinek szellemét, s az országnak félreismerhetlen közérzületét, kijelentik a képviselők, hogy mindazon magyarok, kik hazafias kötelességeik és a törvény szentségéről, bármily indok által eltántorítva, megfeledkeznének s az austriai birodalmi tanácsban résztvenni vállalkoznának, a honárulás bűnébe esnek. Fel nem teszik, hogy akadjon megye vagy választó kerület, mely ilyetén választások intézése által ugyancsak a hazaárulás sulyos és szégyenítő bélyegét önként süsse magára, s fel nem tehetik, hogy akadjon e hazának korcsfia, ki ily választásoknál, azok sikeres előmozdítása czéljából, mint választó résztvegyen, miután ezáltal Magyarország az austriai birodalomba czélzott beolvasztásának vagyis megsemmisítésének részese leendvén, mint a nemzet lételének, önállásának és jogainak árulója, szülőgyilkossághoz hasonlóan megfenyítendő bűnt követne el.
Tiltakoznak végre különösen az ország törvényeinek mellőzésével eszközlendő katonaujoncz-állítás és akár egyenes akár közvetett adóknak kivetése és behajtása ellen, s mindazokat, kik a nem magyar alkotmányszerű kormány rendeleteinek végrehajtásához segédkezet nyujtanának, vagy akár közigazgatási akár birói hivatalos alkalmazást vállalnának, a legszigorúbb felelősség súlya alá helyezik.
Az 1790. évi 3. t.-czikkben elrendelt alkotmányszerű kormányzás nélkül, következőleg az 1818. évi törvények teljes helyreállítása előtt nem alkothat ugyan az országgyűlés jelen kiegészítetlen állapotában, s törvényes országlás hiányában törvényeket, mindamellett a tanácskozás folytatását, a törvényjavaslatok előkészítését az alkotmány helyreállításáig is kötelességéül ösmeri, s ennek kapcsában megvárja a képviselőház az ország minden törvényes hatóságától azt, hogy az 1848-diki törvények alapján elfoglalt törvényes tért a haza javára, a népnek boldogítására s annak önkényszerű törvénytelen eljárástóli lehető megóvására hűn megőrzendik.
A közigazgatás megszilárdítása érdekéből mindenekelőtt szükségesnek tartja a képviselőház, hogy az alkotmányosság védbástyáját képező megyei szerkezet az 1848. XVI. t.-cz. 1. §-a szelleméhez képest törvény által rendeztessék, minélfogva az e tárgybani előkészítő javaslat szerkesztésével egy választmány bízatik meg. Ugyancsak választmányra bízatik az összes magyar törvénykezés rendezését, névszerint pedig a polgári és büntető jognak törvénybe foglalását tárgyazó javaslatnak előkészítése is.
Az alkotmányos életnek a teljes jogegyenlőség alapján való kifejtése és biztosítása lévén ezen országgyűlés egyik főbb feladata, az érintett fölirásban foglalt elvekhez hűn kijelentetik, hogy a polgári jogok teljes élvezetére 150nézve sem vallás, sem nemzetiség a hon polgárai között külömbséget többé nem tehetvén, ezen teljes egyenjoguságot biztosító, következőleg a zsidók egyenjogosítását is létesítő törvény megalkotása s az ezzel ellentétben levő törvények hatályon kivül tétele, ezen országgyűlés elutasíthatatlan teendői közé tartozik, s ennek foganatosítása és az ide vonatkozó javaslat elkészítése végett választmány bizatik meg.
Mélyen érezvén a képviselőház azon nagy csorbát, melyet a 12 évi absolut hatalommal való kormányzás úgy a népnevelés, mint a hazai ipar és közgazdászat terén okozott, kijelenti, hogy az érintett leirat által előgördített akadályok elhárítása után első teendői közé fogja sorolni:
Az átalános műveltség előmozdítására és főleg a népnevelés emelésére czélzó törvényt alkotva, a népiskolákat vallás különbsége nélkül és nemzeti közerővel is terjeszteni; az örök időkre megszüntetett úrbériséggel rokon természetű bármily birtoklásoknak, valamint a kir. kisebb haszonvételeknek a mindkét fél iránti méltányosság alapján kárpótlás, illetőleg megváltás útjáni megszüntetését; a hazai iparnak minden nyűgtől felszabadítását; a kereskedelmi viszonyoknak az átalános hazai érdekek s az egyes kereskedelmi és iparágak felvirágzása igényeinek megfelelőleg a szabad kereskedés szellemében rendezését, a közlekedési eszközöknek szaporítását és czélszerű rendezését, különösen pedig a Királyhágón túli résznek, a felföldnek és Fiuménak az ország központjával egyenes összekötését; úgyszintén az országos hitelnek egy központi s több vidéki hitelintézetek felállítása által való biztositását.
Mindezek után pedig kijelentik a képviselők, hogy jóllehet a magyar nemzet szokásos őszinteségével a fejedelem személyének elébe óhajtották volna a fenforgó kérdések körüli nézeteiket terjeszteni; de miután az 1790. 3. t.-czikkely ellenére a leirat a koronázást világosan megtagadván, ezáltal a meghallgatás reményét végkép megsemmisítette, mindaddig míg az országtól önállása, jogai és törvényszerű kormányzata, különösen az 1848-diki törvények teljes visszahelyezése elvonatnak, nem tehetnek egyebet, mint akaratukat jegyzőkönyvben határozatilag kifejezni, és midőn ezt cselekszik, azon meggyőződésben élnek, hogy teljesítették, mit a honszeretet, a korona méltósága és a törvények szentsége tőlök a jelen körülmények közt követelhetett.
Augusztus 7-dikén fölolvasta Deák Ferencz a két párt bizottságában fölirati javaslatát, valamint Tisza Kálmán pártja határozati javaslatát. Tisza Kálmán kijelentette, hogy mivel Deák Ferencz javaslatában benne van, hogy ő felsége leirata minden kölcsönös értekezést lehetetlenné tett s azok fonalát megszakasztotta, s egyátalán tekintve a javaslat egész tartalmára, a maga részéről hajlandó az egyértelmű eljárás kedvéért a föliratot is elfogadni; de pártja nevében természetesen nincs jogosítva nyilatkozni. A határozati párt, tagjai közül azonban többen ragaszkodtak bizottságuk munkájához. Mivel e 151szerint megegyezés nem jöhetett létre, Deák Ferencz azt kívánta, hogy zárt ülés ne tartassék. A határozati párt több tagja ellenben óhajtotta, hogy mind Deák Ferencz munkája, mind az ő javaslatuk olvastassék föl a zárt ülésben, nyomban rá tartassék nyilt ülés, s itt a két javaslat kinyomatása rendeltessék el és tűzessék ki tárgyalásuk napja. Vita után a megállapodás az volt, hogy tartassék zárt ülés, hol a képviselőház elnöke jelentse, hogy a pártok közt egyesség nem jött létre és különböző két javaslat fog előterjesztetni, ezen javaslatok a nyilt ülésben olvastassanak föl, rendeltessék el kinyomatásuk és határoztassék meg tárgyalásuk napja.
Augusztus 8-dikán a képviselőház zárt ülést tartott s itt Ghyczy Kálmán elnök előadta, hogy a pártok közt egyesség nem jött létre. Senki sem szólott hozzá.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages