KÉPVISELŐJELÖLTEK MEGÁLLAPODÁSAI.

Teljes szövegű keresés

KÉPVISELŐJELÖLTEK MEGÁLLAPODÁSAI.
1865. szeptember havában Tisza Kálmán meglátogatta Deák Ferenczet Puszta-Szt-Lászlón.
1865. október 8-dikán ezeket írta naplójába Lónyay Menyhért: «Deák Ferencz arról beszélt velem, hogy nagyon óhajtaná, ha a fölirati és határozati két párt egymásba olvadna. Erre azt feleltem neki, hogy nem fogja elérni, a határozatiak a legelső alkalommal ellenünk támadnak, különben miért igyekeznének szervezkedni?»
«Október 28-dikán – írja Lónyay Menyhért naplójában – jöttem Pestre. Deák igen szívesen fogadott. Csengerytől már előbb megtudtam, hogy capacitálni igyekeztek az öreg urat, hogy itt az ideje pártja szervezkedésének 354és annak, hogy az elnökség kérdésében a határozatiakkal, a kik Ghyczy Kálmánt jelölték ki, megküzdjünk. Ennek következtében bátran szólottam vele ezen irányban, szükségét mutogatván, hogy mi is hívjuk össze az ország különböző vidékeiről híveinket. November 2-dikán ebbe félig-meddig belenyugodott. Még az nap Eötvösnél összejöttünk: Szentiványi, Gorove, Csengery, Horváth Boldizsár, Széchenyi Dénes, Kovách László és én, s elhatároztuk, hogy november 11-dikén d. e. 10 órakor összejövünk Eötvösnél, mindenki meghívja oda a maga vidékéről, a kit közösen meghívandónak kijelölünk, hogy tájékozódjunk, kik leszünk együtt, a pártot hogyan szervezzük és kit jelölünk ki a ház elnökének.»
Többen azok közül – írta a Pesti Napló – kik képviselőknek jelöltettek, 1865. november 11-dikén összegyűltek Eötvös József br. lakásán, s az országgyűlés első teendői közé tartozónak nyilvánították: hogy sürgetni kell a jogfolytonosságot, ennek folytán a parlamenti kormánynak törvényeink szerinti visszaállítását, tehát a független felelős magyar miniszteriumnak kinevezését, úgy szintén a megyék, kerületek és városok alkotmányos önállásának és teljes törvényes autonomiájának visszaállítását. Átalános volt ezekre nézve az egyetértés nem csak a jogfolytonosság elvénél fogva, hanem azért is, hogy az országgyűlési tanácskozások és egyezkedések ne gátoltassanak, s a közigazgatás a hosszabb időt igénylő végrendezésig is alkotmányos és a közérdeknek inkább megfelelő lehessen. Elmentek ez után Deák Ferenczhez, közölték vele megállapodásaikat és kijelentették, hogy őt ezen túl is vezérüknek kívánják tekinteni. Deák Ferencz kinyilatkoztatta, hogy e megállapodások teljesen egyeznek az ő nézeteivel, s kijelentette azt is, hogy mivel az a politikai párt, a melylyel ő eddig is egy téren működött, az ország -alkotmányos önállásának és függetlenségének teljes megóvása mellett akarja békés úton kiegyenlíteni a fönforgó nehéz kérdéseket, ő jövendőre is ezen párthoz kíván számíttatni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem