KERESZTLEÁNYÁHOZ.
KERESZTLEÁNYÁHOZ.
Dőry Fánny 1861-ben tanácsért fordult Deák Ferenczhez, mint keresztatyjához, hogy oda adja-e kezét Oszterhueber Lászlónak, a ki özvegy ember és négy kis gyermek atyja? Deák Ferencz felelete, a melyet Dőry Fánny leánya, Háryné, született Oszterhueber Ferike, a «Fővárosi Lapok»-ban közzétett, a következő:
10Pesten, 1861. ápril 20-dikán.
Kedves leányom!
Beteg vagyok s lelkem telve aggodalmakkal közügyeink miatt. Oly igen jól esnék veled, kedves leányom, hosszú levélben beszélgetni sorsod, jövendőd felett. Jól esnék gondolatimat e nyomasztó helyzet keserűségeitől elvonva más tárgyra fordítani s épen azon tárgyra, mely engem oly igen érdekel, a te boldogságodra.
De hidd el leányom, nem vagyok képes ezt tenni, nem az idő hiánya miatt, mert egy pár órát csak tudnék az időmből kiszakasztani; hanem azért, mert nincs elegendő nyugalom keblemben, s a mély aggodalom folyvást azon tárgyhoz köti minden gondolatomat, mi ez aggodalmat okozza.
Csak röviden tehát, de szívemből s a részvét legmelegebb érzetével felelek bizalmas kérdésedre. Ha szereted Laczit, ha gondolod, hogy anyagi állástok olyan lesz, mi biztosít a szükség ellen, helyesen fogsz cselekedni, ha őt vissza nem utasítod.
Nem értem a szerelem rohamos indulatát, hanem azon szíves meleg érzelmet, mely tiszteleten, becsülésen alapul, s azon hitet, hogy ha sorsodat az övével összekötöd, becsületes, hű kezekbe tetted le jövendődet. Nehéz körülmény, hogy Laczinak sok gyermeke van s ez gondjaidat rendkivül szaporítja. De a gondok nem ölik el az élet boldogságát, csak a csalódások, a bánat s az elhagyottság keserű érzete az, mi a lelket elöli s a boldogságot feldúlja.
Elhagyottság, édes leányom, keserű állapot, mely a korral nem fogy, de súlyosodik. Ha nincs, kit az ember szívéből szeressen, vagy legalább nincs közelében; ha nincs, kinek életét, munkásságát, érzelmeit szentelje; ha nincs életczélja: rideg az élet, megdermed a szív, s a gond, mit megosztani nem lehet, kétszeresen súlyos.
Én Laczit tökéletesen nem ismerem, mert annyit nem voltam vele, hogy teljesen ismerhetném, de mit róla tudok, az csak becsületére válik. Ismétlem tehát, ha szeretheted, ne utasítsd vissza.
De ismét kopognak ajtómon, pedig reggel hat órakor írom e sorokat s hihetőleg nem kellemes az, a mit hallani fogok. Zárom tehát e levelet. Isten áldását kívánom reád, kedves édes leányom! Szeresd téged igazán szerető keresztatyádat:
Deák-ot.
