Ő FELSÉGÉNEK 1861. JULIUS 21-DIKÉN KELT LEIRATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELSŐ FÖLIRATÁRA.

Teljes szövegű keresés

Ő FELSÉGÉNEK 1861. JULIUS 21-DIKÉN KELT LEIRATA AZ ORSZÁGGYŰLÉS ELSŐ FÖLIRATÁRA.
Ő felségének az országgyűlés föliratára válaszoló leirata julius 22-dikén reggel jutott Ghyczy Kálmán, a képviselőház elnöke kezéhez, a ki közzététele végett az napra ülést hirdetett. Az ülés megnyitása azonban késett, mert Apponyi György gr., a főrendiház elnöke, táviratot küldött egyenesen ő felségéhez, a melyben a leirat visszavonását kérte.
A képviselőház julius 22-dikén d. u. 1/2 1 órakor tartott ülésében felolvastatott ő télségének az országgyűlés julius 6-dikán kelt föliratára Bécsben julius 21-dikén kelt és Forgách Antal gr. kanczellár és Beke Kálmán udvari tanácsos aláírásával ellátott következő leirata:
«Kedvelt Híveink!
Miután az országosan egybegyűlt főrendek és képviselők Szt.-Iván hava 30-dikán kelt legmagasabb leiratunkban Hozzájok intézett abbeli felszólításunknak, mely szerint a Hozzánk intézett legalázatosabb fölirat oly alakban előterjesztendő vala, hogy annak elfogadhatása az Általunk bármely megtámadás ellen mindig megőrzendő korona méltóságával és uralkodói öröklött jogainkkal összeegyeztethető légyen, köteles készséggel megfelelni el nem mulasztották, mifelőli legmagasabb megelégedésünket az országosan egybegyűlt főrendek és képviselőknek már ki is jelentettünk: örvendezésünkre szolgál, élénk óhajtásunk s adott igéretünkhöz képest, az említett föliratban foglalt nagy fontosságú kérdések iránt őszintén nyilatkozhatni, hogy ekképen nyílt és határozott értekezés alapján a létező nehézségeknek üdvös és állandó elhárítása elérethessék.
A jelen országgyűlés egybehívásával azon ösvényre kívántunk lépni, melyen Magyarországunk alkotmányos kormányzását gátló akadályok törvény útján megszüntessenek, s a közötte s a többi országaink és tartományaink között fennálló válhatlan kapcsolatból eredő viszonyok az összes birodalom igényeinek megfelelőleg a törvényhozói hatalom által olykép szabályoztassanak, hogy az ez érdemben hozandó határozatok a nemzet érzelmeivel találkozván, a mulhatatlanul elintézendő feladatok az országgyűlésseli törvényes megállapodás útján, kizárva minden más módot, nyerjenek megoldást.
A mennyiben az országos főrendek és képviselők említett föliratában múlt évi Mindszent hó 20-dikán kelt oklevelünk oly értelemben említtetik, 128mintha az Magyarországunknak a pragmatica sanctióban biztosított önállóságával merő ellentétben állana, Mi ugyan elismerjük, hogy a magyar országgyűlés, ezen oklevelünk tartalmánál fogva, az adó, valamint azon tárgyak iránt, melyek a katonáskodási kötelezettség módjára s annak szabályozására vonatkoznak, az előbbi törvényektől eltérőleg, t. i. az egész birodalom alkotmányos képviselőivel egyetemben tanácskozandik, ebből azonban Magyarországunk alkotmányos önállósága biztosítékainak veszélyeztetését nem következtethetjük, sőt épen ellenkezőleg, a közös érdekeknek többi királyságaink s országaink szabadon választott képviselőivel leendő közös tárgyaltatásából azoknak csak megszilárdulását várhatjuk. Figyelmeztetjük egyszersmind az országgyűlésre egybegyűlt főrendeket és képviselőket azon körülményre, miszerint befolyásuk ezelőtt a közadózásnak csak csekély részére terjedett ki, nem pedig, mint az emlitett oklevelünk értelmében történendik, az adó és pénzügy minden tárgyaira; figyelmeztetjük továbbá az 1723. 1-ső és 2-dik törvényczikkben elfogadott pragmatica sanctio szó szerinti értelmére, mely ezen törvényczikkek világos tartalma szerint nem csak azért léptetett életbe, hogy Magyarországunk külső és belső megtámadások ellen sikeresebben megvédessék, és trónüresedési időközök alkalmával könnyen keletkezhető s az ország történetéből gyászosan ismert belvillongásoktól megóvassék, hanem hogy a Magyarországunk s többi királyságaink és országaink közötti kölcsönös egyetértésnek és egyesülésnek minél szilárdabb közös támpontjául szolgáljon.
Valamint már a jelen országgyűlésre szóló meghívó leveleink is tanusítják, miszerint szilárd akaratunk a koronázási hitlevél kibocsátása iránti ősi szokást teljes épségében fentartani, úgy az izgatott kedélyek lecsillapítása s minden alaptalan aggodalmak óhajtott megszüntetése végett most is nyiltan elismerjük, miszerint Magyarországunk úgy a személyekre, mint a kormányzat redszere és alakjára nézve az ország ősi alkotmányának megfelelő módon lészen kormányzandó, hogy tehát a Szent István koronájához tartozó országoknak a birodalomba beolvasztása, valamint szándokunk nincsen, úgy atyai szivünktől távol áll.
Ebből ugyan az országnak belügyei önkormányzatát, mint ez az 1790. 10-ik törvényczikkben megállapíttatott, következtethetjük, de valamint ebből semmikép sem következik, hogy Magyarországunk s többi országaink és tartományaink között létező válhatlan kapcsolatot csak az uralkodóház egysége képezze, úgy azon állítást is, hogy a Magyarországunk és egyéb országaink közötti viszony személyes unio legyen, Magyarországnak törvények s a történelem folytában tettleg kifejlődött államjogi állása világosan megczáfolja.
A trón egysége, a közös hadsereg s birodalmunk közös pénzügyeinek központi vezetése a birodalom feloszthatlanságát és szétválhatlanságát szentesítő pragmatica sanctiónak természetes következménye; s valamint uralkodó családunk trónralépte óta Magyarországunk a külföld irányában soha külön 129képviselve nem volt, s jelenleg is az európai nagyhatalmasságok körében többi tartományainkkal egyetemben az ausztriai birodalom nevezete alatt foglaltatik, úgy Magyarország az állam közszükségleteinek fedezésében és terheiben minden időben részt venni, s azon terheknek és áldozatoknak egy részét elvállalni tartozott, melyek a leviharzott harczi események folytán népeink vállaira nehezültek, a mint ez az 1741. 63., 1796. 1., 1805. 1807. 2., 1808. 6. és több más törvényczikkekből kiderül.
Három százados közös uralom és közösen átélt események által Magyarország birodalmunk egyéb országaival sokkal szorosabb viszonyba lépett, semhogy azt puszta személyes uniónak nevezni lehetne.
Ezen szorosabb viszony az 1723. 1. és 2. törv. czikk minden szavában ki van jelentve és következményeiben félreismerhetlenül igazolva.
Az 1723. 21. és 98-dik törv. czikk 3-dik szakasza, nem különben a 104. és 114. törv. czikkek világosan azon központi kormányra utalnak, melynek hatásköréhez a Magyarországot s a többi tartományokat közösen érdeklő minden ügyek elintézése tartozott; de a birodalom közérdekei iránti gondosságának ragyogó jelét adta a magyar törvényhozás, midőn az 1741. 4-dik törv. czikk 4-dik szakaszában oly czélból, hogy Magyarországnak kormányzata a birodalom többi részeinek kormányzatától el ne különíttessék és ellentétben az országgyűlési feliratban említett, a Nádor gyámnoki jogát érdeklő 1485. 2-dik törvényczikkel, Ferencz császárt, dicső emlékezetű Mária Terézia, magyar király felséges férjét, nem csak uralkodó társnak nevezte, hanem a trónörökös kiskorúsága esetére Magyarországra nézve is annak törvényes gyámságát reája ruházta azon világos kijelentéssel, hogy ő Magyarországot a birodalom többi tartományaival együtt atyai és gyámsági hatalmánál fogva közösen kormányozhassa.
A pénz- és hadügyek közös kormányzatát és igazgatását elvitázhatlan tények egész sora bizonyítja, melyek tiszta személyi unio fogalmával össze nem egyeztethetők; de a személyi uniónál szorosabb viszony hiányában az 1741. 11-dik törv. czikk 4-dik szakaszának, melyben az ország magyar tagoknak a birodalmi miniszteriumba leendő kinevezését óhajtja és kéri, értelme sem lehetne.
A személyes unio életbeléptetése az 1847/8-dik évi törvényczikkek által ugyan megkisértetett, nem csekély ellenmondásban a törvényeket megelőző bevezetésben foglalt azon nyilvánítással, miszerint a koronának egysége s Magyarországnak az összes birodalom iránti kötelezettségei sértetlenül hagyandók, de ezen törvények foganatosítása már az év első felében minden kételyt kizáró módon feltárta mindazon veszélyeket, melyek Magyarországgal egyetemben az összes birodalmat csak az által is fenyegetik, hogy a birodalom közös érdekeinek megőrzése és fentartása, a közjog és Magyarország történelmének mellőzésével, a személyes unio korlátolt körére szoríttatni szándékoltatott.
130Ezen elkülönzés veszedelmes rázkódtatásokat idézett elő, melyek Magyarország alkotmányos intézményeitől eltérő közigazgatási rendszer alkalmazását szükségessé tegyék.
De miután Mi az 1860. évi Mindszent hó 20-dikán kelt oklevelünkben királyi teljhatalmunkból Magyarország alkotmányának visszaállítását, azon föltételek alatt s azon korlátok között, melyek királyi székünk és birodalmunk érdekében szükségesek, s a melyek az alkotmányos kormányzatnak többi országainkban is megtörtént életbeléptetésénél fogva elkerülhetlenek valának, biztosítottuk, ebbéli biztosításunkat valósítandók, nemcsak az ősi megyei rendszert, hanem egyszersmind a törvényes magyar kormányszékeket is visszaállítottuk, s ezeken felül az országgyűlést is egybehívtuk a végre, hogy az 1860. Mindszent hó 20-dikán kelt oklevelünkben s azzal kapcsolatban levő többi kéziratainkban foglalt nagy fontosságú ügyeknek a törvényhozás utján, akár királyi előterjesztések, akár országgyűlési javaslatok alapján leendő megoldásával az ország érdekeit és kivánatait kielégítsük, s Magyarországunknak közjogi állását minden országainkat egybefűző erős és felbonthatlan kapcsolatával s birodalmunk nagyhatalmassági állásával összhangzásba hozzuk.
Midőn azonban az országgyűlésileg egybegyűlt főrendek és képviselők ezen czél elérése tekintetéből az 1847/8-diki törvények azonnali foganatosítását sürgetik, s ebbeli kivánságukat szükségképi előleges föltételül tekintve, az ország alkotmányos jogállását csak ezen egyedüli alapra fektetni kivánják, az előttük lévő nagyfontosságú feladatnak megoldását oly téren keresik, hol a birodalom életfeltételeivel az összeütközés kikerülhetlen, s a közös érdekeknek a jogos igényeknek megfelelő módoni kiegyenlítése lehetetlenné válik.
Az 1848-diki törvények azon elveit, melyek által a nemesség kiváltságos állása megszüntetett, az átalános birtok- és hivatalképesség behozatott, az úrbér, a tized és egyéb jobbágyi tartozások eltöröltettek, a közteherviselés és átalános katonakötelezettség kimondatott, végre a választási jog mind azon néposztályokra is kiterjesztetett, melyek ezelőtt ezen joggal nem birtak, már 1860. évi Mindszent hó 20-dikán kelt oklevelünkben fennállóknak ünnepélyesen elismertük és megerősítettük. A mi ellenben az 1848. törvények többi részeit illeti, az országos főrendek és képviselők előtt is tudva van, miszerint ezen törvények több főrészekben a pragmatica sanctio világos tartalmával egybe nem férvén, már jogi szempontból sem állhatnak fönn, de különben is jól tudják az országos főrendek és képviselők, hogy ezen törvények nem csak többi tartományaink és összes birodalmunk jogait, de a magyar korona alá tartozó népségek tetemes részét nemzetiségi érdekeikben sértik, sőt ezen felül keserű tapasztalások folytán meggyőződtünk, miszerint ezen törvények több czikkelyei ép azért, mert a századok folytán kifejlett helyhatósági és nemzetiségi viszonyoknak Magyarországon meg nem felelnek, az állandóság és kivihetőség biztosítékával nem birnak, s hogy e szerint 131a Magyarországunkban létező különféle politikai és nemzeti elemek, nem különben nevezett országunknak az összes birodalomhoz való viszonya, a czélbavett kiegyenlítésre más alapot igényelnek. Az országgyűlésre egybegyült főrendekkel és képviselőkkel legkegyelmesebben tudatjuk tehát, miszerint az 1848. törvények azon czikkelyeit, melyek összbirodalmunk válhatlan érdekeinek szükséges biztosítékaival, névszerint pedig az 1860-dik évi Mindszent hó 20-dikán és 1861-diki Bőjtelő hó 16-dikán kelt határozványainkkal ellentétben állanak, a mint azokat átalában eddig soha el nem ismertük, úgy jövőre is elismerni, – mire Magunkat személyesen kötelezve nem tartjuk, – nem fogjuk.
Minthogy pedig a javaslati és kezdeményezési jog a szükséges módosításokat illetőleg nemcsak Minket, királyi előterjesztések útján illet, de más részt a nemzet sajátkezei közé is fektetve van, a nemzet képviselőinek nemcsak jogában, de kötelességében is álland, ide vonatkozó javaslataiknál azon alapot feltalálni, melyen, tekintve a nem zavart történelmi jogtért, az országot alkotmánya s nemzeti érdekei iránt megnyugtatni lehessen. Kinyilatkoztatjuk ezek folytán, miszerint mielőtt az Általunk kibocsátandó koronázási hitlevél országgyűlési tárgyalás alá vétethetnék, az 1847/8-diki törv. czikkelyeknek a pragmatica sanctio szellemében s a közbirodalom érdekeinek megfelelő módoni átvizsgálása, mint az már 1860. Mindszent hó 20-dikán legkegyelmesebben elrendeltetett, lesz előlegesen eszközlendő.
Bizalommal várván, miszerint az országgyűlésre egybegyűlt főrendek és képviselők őseiknek példáját követni fogják, kik hazafias érzelmektől indíttatva az időről időre változó viszonyok elutasíthatlan igényeit méltányolni tudván, az 1687. 4., 1715. 8., 1723. 1. és 2-dik törv. czikkek tanusága szerint, Magyarország közjogi állását a birodalom közös igényeivel összeegyeztetni minden időben készek valának, további nyilatkozatainknak királyi előterjesztések utjáni közlését fenntartván: az országgyűlésre egybegyűlt főrendeknek és képviselőknek meghagyjuk, miszerint az 1848-diki törvények módosítására, illetőleg egyes czikkelyeiknek megszüntetésére szükséges törvényjavaslatokat nyilvánított szándékaink szellemében kidolgozni, s azokat királyi jóváhagyásunk végett Nekünk mielébb felterjeszteni kötelességüknek ismerjék.
Minthogy pedig az 1860. évi Mindszent hó 20-dikáról szóló oklevelünk 1-ső és 2-dik pontja, nemkülönben az 1861. február 26-dikán kelt alaptörvény értelmében a törvényhozáshoz tartozó azon ügyek tárgyalása, melyek minden országaink és tartományaink jogait, kötelességeit és érdekeit közösen illetik, az összes birodalmunkat képviselő birodalmi tanács elé tartoznák; minthogy továbbá folyó év Bőjtelő 26-dikán magyar udvari főkanczellárunkhoz intézett kéziratunkkal annak meghatározását, mi módon kelljen a birodalmi tanácsba Magyarország részéről küldendő követeket megválasztani, minden kényszer és elhamarkodásnak kikerülése tekintetéből az országgyűlésen eszközlendő alkotmányos elintézésnek tartottuk fenn: ennek folytán 132az egybegyűlt főrendeket és képviselőket felszólítjuk, miszerint ezen kérdés fölött annak rendje szerint tanácskozzanak.
Ezen kérdésnek a törvényhozás útján leendő végleges elintézése előreláthatólag hosszasb időt s részletesb tanácskozmányokat fogván igényelni, Mi ez okból már a birodalmi tanácsnak folyó év Bőjtelő 26-dikán történt összehivásakor a jelenleg összeült birodalmi tanácsba küldendő követek tárgyában magyar udvari kanczellárunkhoz intézett kéziratunkban jelen esetre ideiglenes intézkedésnek megtételét megengedni méltóztattunk.
Minthogy pedig az országgyűlésre egybegyűlt főrendek és képviselők Elénkbe terjesztett legalázatosabb feliratukban kinyilatkoztatták, hogy egyéb királyságaink s országaink alkotmányos képviselőivel esetről esetre tanácskozásba bocsátkozni készek, ez okból az ország főrendeit és képviselőit, ámbár a birodalmi tanácsban való reszvétüket feliratukban már forma szerint megtagadták, intjük és ismételve felszólítjuk, miszerint a jelenleg összeült birodalmi tanács gyülekezetébe követeket küldvén, az országnak azon ügyekre való befolyását kellőleg gyakorolják, melyeket mult évi Mindszent hó 20-dikán kelt oklevelünk II. czikke értelmében jövőre csak népeinknek czélszerűen szabályzott részvéte mellett akarjuk tárgyaltatni és elintéztetni.
Az országgyűlésre egybegyűlt főrendeknek és képviselőknek meghagyjuk tehát, miszerint ebbeli fölszólításunknak annál inkább eleget tenni siessenek, mivel az érintett közös ügyek haladéktalanul, még pedig legfeljebb a folyó évi Kisasszony hó folyamában lesznek tárgyalandók s elintézendők.
Magyarországunknak többi országaink és tartományainkhozi viszonyának fent nyilvánított legmagasb szándékaink értelmébeni megalapítása, az 1848-diki törvényeknek a szükséghez képesti módosítása, s azon czikkelyeinek, melyek akár átalában, akár jelenlegi alakjukban nem foganatosíthatók, megszüntetése után, az országgyűlés kiegészíttetése iránti kérdés önként megoldatik, még pedig következőleg:
A mi mindenek előtt Erdély nagyfejedelemségünknek Magyarországgal való unióját illeti, mely a szász és román nemzet szabad beleegyezése nélkül lőn elhatározva, megjegyzendő, miszerint ezen unio soha teljes törvényerőre nem lépett, az egyoldalúan hozott határozatok kihirdetése után tettleg felbomlott, s egyátalában mindaddig kivihetlennek lészen tekintendő, valamig Erdélynek nem magyar ajkú lakosai nemzetiségi érdekeiket ezen unio által veszélyeztetve látják, és a birodalom ebbeli igényei és érdekei kellőleg biztosítva nem lesznek. Ezen okoktól indíttatva Erdély nagyfejedelemségének Magyarországgali unióját az 1860. Mindszent hó 20-dikán kelt határozatainkban érintetlenül hagytuk, s csak azon előkészületek megtételét rendeltük el, melyek Erdély országos képviseletének visszahelyezésére irányozvák.
Másként áll a dolog Horvát- és Tótországunkat illetőleg, mely országaink iránt 1860. évi Mindszent hó 20-dikán a bánhoz intézett kéziratunkban 133azon kérdésnek megoldását, minő viszonyban álljanak ez országok Magyarországunkkal, későbbi határozványunknak tartottuk fenn.
Ezen királyságoknak a magyar szent korona iránti történelmi viszonyaik, akár a magyar országgyűléseni képviseleti jogukat, akár belkormányzatukat a törvénykezésüket tekintve, az 1847/8-diki törv. czikkek által lényeges változást szenvedtek, sőt ezen módosítások oly ingerültséget idéztek elő, miszerint ezen országok készebbek valának Magyarországgali világos törvényeken alapuló szövetséges összeköttetésükből kiválni, sem hogy a magyar miniszterium parancsolatainak hódoljanak.
Fent érintett legmagasb kéziratunk értelmében ismételve kijelentjük, hogy ezen kérdés megoldását csak a horvát- és tótországi hongyűléssel megindítandó kölcsönös értekezés útján lehetend előkészíteni. Az országgyűlésre egybegyűlt főrendek és képviselők legfontosabb feladatához tartozand tehát azon kérdés kellő megvitatása, mi módon lehetne Horvát- és Tótországaink független és önálló belkormányzatának fentartása mellett oly föltételek iránt megállapodni, melyek alatt ez országok, a birodalomhozi átalános viszonyok sértetlenül hagyása mellett, a Magyarországunkkali közjogi egyesülésre s ennek életbeléptetésére készek lennének.
Az alkotmányos belviszonyoknak ilyképeni végleges megalakulása által nem fognak érintetni mindazon intézkedéseink, melyeket 1861. Bőjtelő hó 26-dikán az ideiglenes horvát- és tótországi udvari kormányszékünkhöz a végre bocsátottunk, hogy Horvát- és Tótország a már egybegyűlt birodalmi tanács tanácskozásaiban azon törvényhozási ügyek tárgyában már az idei ülésszak alatt részt vegyen, melyeket 1860. Mindszent hó 20-dikán kelt oklevelünk II. szakasza értelmében ezentúl már csak összes népeinknek czélszerűen szabályzott közreműködésével kivánjuk tárgyaltatni s elintéztetni, mi czélból a horvát-tót országgyűlést már a jelen ülésszakra kebelükből küldendő követek választására tettleg fel is szólítottuk.
Szükségesnek látjuk továbbá az egybegyűlt főrendeket és képviselőket felszólítani, miszerint akár királyi előterjesztéseink, akár az országgyűlés részérőli kezdeményezés folytán oly törvényjavaslat tárgyalásához fogjanak, mely a Magyarországunk nem magyar ajkú lakosainak nemzetiségi jogait, azok terjedelmét, mind nyelvük és nemzetiségi kifejlődésükre, mind pedig közigazgatási viszonyukra nézve határozottan s világosan formulázva tartalmazza.
A mi különösen az országban lakó szerbeket illeti, föntartjuk Magunknak ezen nemzet ősi kiváltságait, jogait s nemzeti érdekeik biztosítékait illetőleg, a Szerb Vajdaságnak Magyarországunkhozi visszacsatolása alkalmával legközelebb tartott nemzeti gyülekezetökben kifejtett kivánságaik alapján teendő intézkedéseinket és előterjesztéseinket további tárgyalás és foganatosítás végett az egybegyűlt főrendek és képviselők elé juttatni.
Reményljük végre, miszerint az egybegyűlt főrendek és képviselők jelen föladatuk magasztos voltától áthatva, minden törekvéseiket annak megoldására 134irányozandják, s a birodalom tényleges viszonyainak elutasíthatlan igényeit szem előtt tartva, elismerendik, miként Mi, mint Magyarország örökös királya, koronázási hitlevelünk iránti tárgyalásokba mindaddig nem bocsátkozhatunk, míg a fent elősorolt ügyek kölcsönös megállapodás után véglegesen el nem döntettek.
A mi Ferdinánd császár és király ő felségének trónróli lemondását illeti, midőn az ide vonatkozó okmányok állítólagos alaki hiányai iránt támasztott ürügyet komolyan visszautasítanók, az országgyűlésre egybegyűlt főrendekkel és képviselőkkel azt akarjuk tudatni, miszerint felséges nagybátyánk az általa 1848. évi Karácsony hó 2-dikán kiadott lemondási oklevélben «az ausztriai császárság és minden alatta egyesült királyságok», melyek között Magyarországunk is kétségtelenül foglaltatik, nemkülönben minden bármi néven nevezendő tartományok koronájáról lemondván, s ő cs. kir. fönsége, Ferencz Károly főherczeg az őt illető trónörökösödésről visszalépvén, Mi ennek folytán a Minket születésünknél fogva illető trónra léptünk, s miután Mi nemcsak felséges nagybátyánk, Ferdinánd császár és király leléptét s fenséges atyánk, Ferencz Károly főherczeg lemondását, de a Mi trónraléptünket is minden népeinkkel ünnepélyesen tudattuk, erre vonatkozó uj okmány kiállításának szüksége az e részben alkotandó törvényczikk által önként megszünik.
Végre kijelentjük ez uttal is abbeli legkegyelmesebb hajlamunkat, mely szerint a kivételes biróságok által hozott itéletek következményeinek megszüntetése iránt Elénkbe terjesztendő kérelmet ünnepélyes megkoronázásunk alkalmával legkegyelmesb méltánylatba venni akarjuk.
Ezt akartuk az országgyűlésre egybegyűlt főrendek és képviselőknek Elénkbe terjesztett legalázatosabb feliratára válaszul tudatni, elvárván tőlük, hogy valamint Mi kitünő figyelmünket arra irányzottuk, hogy Magyarországunk beligazgatásának önállósága iránt megnyugtatva, jövendő jólétére nézve rendületlen biztosítékokat nyerjen, úgy viszont az egybegyűlt főrendek és képviselők is Magyarországunknak többi országainkhoz a pragmatica sanctio alapján létező elválaszthatlan viszonyait tekintetbe vévén, mindezen megoldást igénylő viszonyoknak az Általunk ajánlott törvényes s minden érdekeket kielégítő rendezésénél alkotmányos közreműködésüket meg nem tagadandják.
Minthogy pedig tekintetbe véve, miszerint a törvényhozásban és közigazgatásban előforduló minden rögtönzött változások a viszonyoknak mély megrázkódtatása, a közjólét s a legszentebb érdekek veszélyeztetése vagy épen tönkretétele nélkül alig eszközölhetők, már 1860. Mindszent hó 20-dikán kelt kéziratainkban meghagytuk és megparancsoltuk, hogy az eddig fönállott, magára az országra nézve is felette fontos, valamint többi országaink lényeges érdekeiktől föltételezett törvények és intézmények, nevezetesen a mennyiben ezek az összes birodalom szükségleteinek fedezésére szolgáló eszközök előállítására czéloznak, egész épségükben fenntartassanak s 135egész határozottsággal mindaddig kezeltessenek, a meddig azok alkotmányos uton nem módosíttatnak. Ebbeli meghagyásunkat az egybegyűlt főrendeknek és képviselőknek újra azon komoly megintéssel hozzuk emlékezetükbe, miszerint ebbeli intézkedésünknek ezentúl pontosan megfelelni kötelességüknek ismerjük. Kikhez egyébiránt cs. kir. kegyelmünk és kegyelmességünkkel állandóan hajlandók maradunk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages