SCHMERLING ÉS A BIRODALMI TANÁCS A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS FÖLOSZLATÁSÁRÓL.
SCHMERLING ÉS A BIRODALMI TANÁCS A MAGYAR ORSZÁGGYŰLÉS FÖLOSZLATÁSÁRÓL.
A birodalmi tanács mindkét házának augusztus 23-dikán tartott ülésében Schmerling lovag államminiszter a magyar országgyűlés föloszlatására vonatkozólag a következő iratot olvasta föl:
«Ő cs. kir. apostoli felsége a magyar országgyűlésen történt események alkalmából, a melyek az eldöntő rendszabályokhoz nyúlást elutasíthatatlan szükséggé és kötelességgé tevék, miniszteriumának meghagyni méltóztatott, hogy a magas birodalmi tanács mindkét házának azon királyi leirat tartalmáról tegyen közlést, mely f. hó 21-dikén kiadatott s a magyar országgyűlés mindkét házával tegnap közöltetett. Ő felsége egyszersmind miniszteriumát megbízni méltóztatott, hogy a magas birodalmi tanácsnak 206az éretten megfontolt érvekről, melyeken ezen legmagasabb határozat alapszik, s azon politika alapelveiről, mely a kormányt tetteiben jövőben is vezetendi, következő közlést tegyen:
Ő felsége legnagyobb fájdalmára tapasztalá, hogy magyar királyságának közügyei előbbi intézményeinek helyreállítása óta oly állapotba jutottak, melyet az ország sokáig el nem viselhet, de melyből saját erejével többé ki sem vergődhetik. A forgalomban az üzletek és a kereset pangása állt be; a belföldi és nemzetközi kereskedelmi viszonyok káros bizalmatlanságnak vannak áldozatul vetve; az igazságszolgáltatás iránti bizalom megrendült; a községek, a megyék és az ország igazgatása helyenkint az autonomiával történt hallatlan visszaélés folytán a szomorú féktelenség fájlalandó képét nyujtja; a királyi kormányközegek elleni, magukat hamisan törvényeseknek nevező tiltakozások elernyesztik a nép erkölcsi erejét.
Nem ezen állapot kifejlését várá ő felsége, midőn m. é. október 20-dikán, el lévén határozva, összes népeinek a törvényhozásban való részvétet megadni – az üdvtelen lázadásban egészen az 1849 ápril 14-diki bűntényig elragadott s kötelességéhez fegyvererővel visszavezetett magyar királyságnak is kegyelemből odanyújtá bocsánatot adó kezét. Bízva minden osztálybeli honszerető férfiak, magas egyházfők s más szószólók azon szavában, hogy az említett eseményeknek a monarchia egységére a az alkotmányos ujjászervezésnek ettől föltételezett formájára nézve szükséges következményei iránti belátás már mindnyájok öntudatává vált, Magyarországra nézve azon czélt tűzé ki ő felsége, hogy az ország volt intézményeit, mint egy nagyobb politikai mű szerves létrészét, mely a hatalmasan előhaladt idő követelményeinek, az összes nemzetiségek jogosult kívánalmainak s Európa politikai helyzete elutasíthatatlan parancsainak megfelni képes, ismét fölelevenítse.
Azon önérzettel, melyet az uralkodói kötelesség leglelkiismeretesb teljesítése egy jót akaró fejedelemnek nyujt, kijelenti ő felsége: hogy Magyarországért mindent megtett, a mit a méltányosság igényel, a többi királyságok és országok iránti igazság megenged, s a birodalom szükséges politikai kifejlődésére való tekintet kötelességgé tesz. Ő felsége Magyarország alkotmányát, jogait és szabadságait, országgyűlését és helyhatósági intézményeit ismét helyreállította. Ő felsége ezt megtette egyetlen föntartás föltétele mellett.
Ezen föntartásnak pedig nem az a czélja, hogy a korlátlan hatalmat gyarapítsa, hanem a képviselet előbbi jogainak kiterjedt és lényeges bővítése mellett, nevezetesen adó- és más pénzügyi dolgokban, csak abból áll, hogy az alkotmányos helybenhagyási jog az összes népekre nézve közös ügyekre vonatkozólag többé ne országonkint elkülönözve, hanem közösen gyakoroltassék. Magyarország nemzeti önállóságát és kifejlődését ezen föntartás legkevésbbé sem érinti, mert az alkotmányos kezelés közössége csupán a katonai kötelezettség, a nemzetgazdászat és birodalmi pénzügyek 207tárgyaira vonatkozik, míg a többi mind Magyarország országgyűlésének csorbítatlanúl meghagyatik. Ezen föntartás nem csonkítja az 1848-dik évi törvényhozás azon szabadelvű intézményeinek egyikét sem, melyek annak legbecsesebb részét képezik, névszerint a parasztrobot és szolgálmányok eltörlését, a nemesség kiváltságos állásának megszüntetését s az átalános véd- és adókötelezettség, valamint a hivatalkodási és birtokképességnek minden osztályra nézve születés különbsége nélküli való behozatalát, mely határozmányokat ő felsége ellenkezőleg ugyanakkor és világosan elismerte és megerősítette. Ezen föntartás átalában semmit sem veszélyeztet, a mi az alkotmányos szabadság lényegéhez tartozik; különösen nem veszélyezteti az azelőtt jogosítva nem volt osztályok részvételét az országgyűlési választásokban, mely ellenkezőleg a jelen országgyűlés megválasztásánál valóban gyakoroltatott is; csupán azon czikkek országgyűlési átvizsgálását és megszüntetését kívánja, melyek az új alaptörvényekkel ellentétben vannak.
Világos, hogy ily föntartás nem valamely önkényes föltevésen nyugszik, hanem jogon alapszik s egyszersmind a dolog természetéből foly. Jogon alapszik, mert ő felsége a magyar alkotmány helyreállítását önkényt határozta el. Magyarország alkotmánya a forradalmi hatalom által nem csak megtöretett, s ekként jogilag megsemmisíttetett, hanem tényleg is megszünt. Ő felsége ennélfogva legmagasb uralkodói kötelessége teljesítésében kitűzhet és ki kelle tűznie azon föltételeket, melyek alkalmatosak arra, hogy hasonló eseményeknek, mint a minők az 1848-diki törvényekből eredtek, ismétlése kikerültessék; azon föltételeket, melyeket a birodalom jóléte és nagysága, hatalma és becsülete, jelen boldogsága és üdvös jövője igényel.
Miután tehát ő felsége országatyai kegyelmében a m. évi október 20-diki diplomával ily fentartás feltétele mellett az alkotmányt újra helyreállítá és a magyar országgyűlést f. évi ápril 2-dikára tüstént egybehívta, az utóbbinak jól fölfogott kötelessége lett volna, hogy az említett föntartáshoz képest a diplomával ellenkezésben levő törvényczikkeket tisztult és politikailag érett értelemmel oly átvizsgálás alá vegye, melynek alapján lehetséges lett volna egy, a változott körülményeknek megfelelő fölavató diplomát megállapítani, és ily módon az alkotmányt a veszedelmes és a renddel ellenkező czikkektől és a nem magyar nyelvű népek elleni igazságtalan és töredelmetlen határozmányoktól és más maradványaitól az elavult időnek megtisztítani, ezen Ausztria hatalmának és Magyarország bizonyos korlátok között jogosult önállóságának egyaránt megfelelő, megujított alkotmányt a régivel összeolvasztott újnak egyidejű szentesítése czéljából létrehozni, és az így előkészített megkoronázással ezen újból megállapított alkotmányra egy jobb jövendő alapját letenni.
E helyett az országgyűlés, több mint három havi együttlétében, oly vitatkozások közepette, melyek csak arra valók voltak, hogy a kiegyenlítés 208elé új akadályokat gördítsenek, az 1848-dik évi törvényhozást, mely az ő felsége elődei által esküvel erősített őstiszteletű alkotmánynak részét nem képezi, minden előleges átvizsgálás nélkül, sajnos események megújulására vezető minden fattyuhajtásával együtt bázisul nyilatkoztatta ki, jogérvényességének föltétlen elismerését, tekintet nélkül egy végzetes történeti tény szükséges következményeire, követelte, s végül annyira megfeledkezett minden módról és magatartásról, hogy oly felirat elfogadásáig jutott, melyben nemcsak a képviselők, hanem a főrendi tábla tagjai is, kik pedig tulajdon méltóságukat csaknem kivétel nélkül ő felségének s a császári házból való elődeinek köszönik, császárjok, királyok és uruknak császári és királyi méltósága czímét is, melyet a föld egyetlen hatalmassága sem vont kétségbe, csaknem hihetetlen elbizakodással megtagadni merészkedtek.
Az országgyűlés a f. é. junius 30-diki leirat útján történt komoly intés következtében ezen feliratot oly alakba öntötte ugyan, mely elfogadását legalább lehetségessé tette. Azonban, miután ő felsége nyomban reá oly türedelemmel, mely a történetben példáját keresi, annak tartalmáról nyiltan és őszintén nyilatkozott és az országgyűlésnek kijelölte azon egyedüli ösvényt, melyen lehetséges az igazság parancsoló követelményeihez és egyszersmind a méltányosság és ildom tanácsaihoz képest az ország államjogi viszonyait az alkotmányos összállam igényeivel és a korona jogait a népek teljesíthető kívánataival összhangzásba hozni: az országgyűlés a fölszólításnak, hogy foglalja el ezen törvényes és az óhajtott czélra egyedűl vezethető álláspontot, nem felelt meg. Sőt megmaradt azon követelése mellett, hogy az 1848-diki törvényhozás elismerése, a diplomával ellenkező pontok revisiójának föntartása nélkül, elvileg kimondassék.
Ezen pontokat azonban nem lehetett és nem lehet elismerni, megerősíteni és visszaállítani még akkor sem, ha ő felsége ebben is hajlandó volna királyi kegyelmét gyakorolni, mivel ezek a nádorra vonatkozó határozványok tartalma következtében a magyar korona souverainitási jogait és prærogativáit támadják meg; mivel továbbá Magyarország nem magyar ajkú népeit sértik és az összállam jogaiba vágnak. Ő felsége kinyilatkoztatja, hogy mint magyar király kötelességének tartja, hogy az ezen országában élő, szívének egyaránt drága, milliókra menő szláv, román és német lakosokat honatyai szeretettel és gondossággal megoltalmazza nemzetiségük elismeréséhez és előmozdításához való egyenlő jogukban, a mi pedig a szóban levő törvényczikkekben nem csak hogy biztosítva nincs, hanem súlyosan károsítottnak is látszik.
Ép oly kevéssé mint ezen határozványokat, nem erősítheti meg ő felsége az 1848-diki évbeli azon törvényczikkelyeket, melyek arra czéloznak, hogy Horvátország, Szlavonia és az erdélyi nagyfejedelemség egyenjoguságát, úgy a föltét nélküli uniót illető határozványaik, mint más rendelkezéseik által háttérbe szorítsák, és melyek tartalma, mint mindenki tudja, annyira sértő és izgató, hogy miattuk 13 év előtt polgári háború ütött ki.
209A kérdéses czikkelyek közt továbbá vannak olyanok, melyek Magyarország viszonyában a birodalom többi országaihoz képesek azon szorosb kapcsot meglazítani, mely évszázadok óta fennállt, Ausztriát európai hatalmi rangra emelte, törvények és okmányok egész sorában határozott kifejezésre talált, nevezetesen a köteles hálából a habsburgi ház hatalma és a német birodalmi segély által másfélszázados csatákban kiküzdött felszabadításért a török iga alól a törvényczikkekbe keblezett pragmatica sanctióban, és a mely kapocs a történeti eseményekben és tényekben előbb és azóta ezerszeresen megujított tényleges megerősítést nyert. Minthogy pedig ezen törvényeknek és okmányoknak – az önálló magyar országos igazgatás sérelme nélkül – átalában közös kormányzat és különösen nem csak közös külföldi képviseltetés, hanem közös hadügyi kormányzat, közös pénzügyi kezelés, államadósság stb. volt következménye, világos, hogy a pragmatica sanctióban együvé kapcsolt országok jogait és érdekeit sértő 1848-diki törvényeknek elismerése tekintet nélkül azokra, kiknek java és vére függ tőle, az igazság változhatatlan alapelveinél fogva nem lehető. Ehhez járul még azon körülmény is, hogy ő felsége az összalkotmányt egységes és oszthatatlan birodalma illethetetlen alapjául nyilvánította, s a magyar országgyűlés kivánatát ezen alkotmány s ennélfogva a birodalom összes országai s népeinek jogai ellen intézett támadásnak kell tekintenie. Ámbár a magyar országgyűlés az egyezkedésnek számára megnyitott útjára nem lépett, sőt az országgyűlési tárgyalások fonalát megszakítottnak nyilvánította, mindazáltal ő felsége, valamint a monarchia többi országait illetőleg az alkotmányos elvhez ragaszkodik, Magyarországra vonatkozólag is – az ország jobb belátásában bízva – e mellett óhajt megmaradni; nem is akarja a birodalom különböző országait egy megkülönbözhetetlen egészszé összeolvasztani, hanem inkább mind a magyar királyság, mind a többi országok számára azok sajátszerűségeit meg kívánja őrízni; azonban ő felsége ez utóbbiak, valamint az előbbinek érdekében is az őket egyesítő kötelékeket nem csak minden szétbontó vágyak ellen meg akarja oltalmazni, hanem alkotmányos intézmények által is meg kívánja szilárdítani.
Ennélfogva ő felsége elhatározta, hogy kijelenti és kihirdeti, a mint következik:
I. A m. évi október 20-diki és február 26-diki alaptörvények magától érthetőleg épségben maradnak. Abból sem vesz vissza ő felsége semmit, a mi Magyarországnak érett megfontolás után s komoly akarattal megadatott. Ha valamely ország megtagadja részvétét ama törvényhozási munkálatoktól, a melyeknek alkotmányszerűleg a birodalmi tanácsban kell tárgyalás alá vétetniök, ez a többi országok alkotmányszerű képviselőit kötelességük teljesítésében nem akadályoztathatja és őket működésükben nem gátolhatja, mivel nem függhet egy résznek tetszésétől, hogy a többieket az alkotmányon alapuló jogaikban csorbítsa. Azonban mindegyik ország 210számára nyitva marad a belépés amaz időpontra, midőn a politikai belátás tisztulása s az ezen intézmény szükségéről szerzett meggyőződés folytán bekövetkezett arra a hajlam, hogy a birodalmi tanács számára fönntartott jogok gyakorlásában részt vegyen s annak körébe belépjen. Ezen alkotmánynak megváltoztatását, akár az egyes országok tágabb autonomiájának szellemében, akár az egész illetékességének javára, ő felsége más mint alkotmányszerű úton, tehát a birodalmi tanácsban és vele egyetértve, nem engedheti meg és nem akarja megengedni.
II. Ő felségének abbeli elhatározása, hogy a megerősítést megtagadja ama törvényczikkektől, melyek a korona előjogával, a monarchia többi országai és az összállam jogaival, valamint Magyarország nem magyar ajku népeinek érdekeivel összeütköznek, s ezért az új alaptörvényekkel össze nem egyeztethetők, annál szilárdabb, mivel úgy az országban, mint azonkívül átalános a meggyőződés, hogy az 1848-diki országgyűlés törvényczikkeinek névszerint ama pontjai, melyek Horvát-, Tótország s Erdély, valamint Magyarország nem magyar lakosainak jogos érdekeit sértik, már csak azért is átvizsgálásra szorulnak, mert e nélkül csupán erőszakos eszközök alkalmazásával hajtathatnának végre. Ellenben ugyanazzal a határozottsággal kijelenti ő felsége, hogy nem akarja ellenezni ama czikkeket, melyek az alaptörvényekkel nem ellenkeznek, hanem inkább – miután már a m. évi október 20-dikáról kelt legfelsőbb kéziratában az 1848. évi törvényhozásnak több ily határozatai nyertek legfelsőbb elismerést, – kész a kir. szentesítést a többieknek is megadni, melyek e végre az egész complexusból kiválasztandók, a jelen tényleges viszonyokhoz alkalmazandók s a legközelebbi országgyűlés által alkotmányos úton fölterjesztendők.
III. Minthogy azonban a Pesten összegyűlt országgyűlés, noha saját tétele a diplomában kimondott föntartás föltételén nyugszik, kijelentette, hogy az új alaptörvények ellen kifejtett ellentállásához ragaszkodik; eljárásával egy megfelelő fölavató diploma létrejöttét, s e szerint a koronázásnak rövid idő mulva bekövetkező végbemenetelét, egy oly jogviszony ürügye alatt, mely soha se törvényileg, se tényleg nem létezett, t. i. a personal unió viszonyának ürügye alatt meghiusította; tekintettel tehát azon körülményre, hogy az országgyűlés, a helyett, hogy a kezébe letett politikai hivatásnak lelkiismeretesen megfelelne, oly vészteljes útra jutott, a melyből nem menekülhet: ő felsége szükségesnek találta a magyar országgyűlés föloszlatását elhatározni és elrendelni.
Ő felsége azonban azon reményt táplálja, hogy a zavaros nézetek megtisztulnak, a kedélyek csillapulnak, s a körülmények majd akkint alakulnak, hogy rövid idő mulva bekövetkezhetik az új országgyűlés egybehívása, melynek hivatása leend ama kötelességeket teljesítni, melyek a jelen országgyűlés által oly menthetetlen módon félreismertettek vagy elhanyagoltattak. Különben ő felsége a leghatározottabb parancsokat méltóztatott 211kiadni, hogy a kormány közegei a rend helyreállításáról és fentartásáról gondoskodjanak.
Midőn ő felsége megparancsolta, hogy ezt a magas birodalmi tanácscsal tudassuk, egyszersmind tudatjuk ő felsége erős akaratát is, hogy úgy a birodalom egységét, mint minden királyságai és országai törvényesen rendezett autonomiáját, mindkettőt azonban, egységet és autonomiát, alkotmányszerű szabadság mellett egyenlően megóvandja, megerősítendi és maradandólag életbe léptetendi.
Végezetűl ő felsége kijelenteni méltóztatik, hogy legmagasb személye nézetei tiszta voltának öntudatától támogatva, abban a meggyőződésben, hogy valamint szép uralkodói előjog, a szükséges szigort szelid formában gyakorolni, másrészről az uralkodói kötelesség épen oly rendíthetetlen szilárdságot igényel, s elhatározva reá, hogy ezen nagyfontosságú ügyben is szilárdságot és szelídséget gyakoroland: biztos reménynyel és istenbe vetett bizalommal néz a nehézségek üdvös megoldása elé.»
A birodalmi tanács mindkét háza bizottságot küldött ki válaszfölirat elkészítése végett. A felsőház augusztus 27-dikén a következő föliratot fogadta el:
«Cs. k. apost. Felség! A birodalmi tanács urakháza, fájdalmasan érintve az események által, melyek Fölségedet arra kényszerítették, hogy a magyar országgyűléssel szemben komoly rendszabályokhoz nyúljon, tartozó hódolattal fogadta azon közleményt, a melyet a miniszterium Felséged meghagyásából ezen alkalomból a ház elé juttatott. Mi hálával két irányban ismertük fel benne a fejedelem szilárdságát, ki el van határozva öröklött jogát megóvni, de egyszersmind a megkezdett alkotmányos úton is megmaradni és Magyarországon kívüli népeinek jogait megvédeni. Mi dicsőitjük a békeszeretetet, mely daczára a konok ellenkezésnek, még sem tartja elzártnak a jövőbeli egyezkedés útját. Ma is ünnepélyesen megujítjuk a Felséged előtt ismételten kifejezett fogadalmunkat, hogy a császári tekintély minden megsértését, valamint a birodalom egysége és ezért fönnállása ellen intézett minden támadást erélyesen visszautasítjuk. Reméljük, hogy ezen fogadalmat, mint komoly intést, Magyarország térein meghallgatják. Vajha mentül előbb ismét fölébredne a Lajtán túl is azon testvéri szeretet, mely bennünk él, s melylyel mi azon egyesítő kötelékhez ragaszkodunk, melyet a közös jólét helyes felismerése és a kölcsönös segély és biztosítás dicső tettei századokon át Ausztria néptörzsei körül vontak».
A birodalmi tanács alsóházának válaszfölirata ez volt:
«Cs. k. apostoli Felség! A Felséged megbízásából, miniszteriuma által, a magyar országgyűlés föloszlatása alkalmából, a követek házához intézett közléseket s nyilatkozatokat ez utóbbi hódolattal fogadá, s nagy jelentőségüknél fogva késztetve érzi magát arra, hogy érzületeinek egy Felségedhez 212intézett tiszteletteljes föliratban adjon kifejezést. Mélyen fájlaljuk mi félbeszakadását az alkotmányos képviseletnek a magyar királyságban országgyűlésének föloszlatása által; azonban kötelességünknek tartjuk nyiltan elismerni, hogy a Felséged által megparancsolt rendszabály jogilag teljesen alapos volt s a szükség által múlhatatlanúl követeltetett. Élénken fájlaljuk azt is, hogy a magyar országgyűlés vonakodása következtében, hogy a birodalmi tanácsba követeket küld, a legközelebbi időben az ezen országgyűlés által küldendő követek közreműködését a birodalmi képviselet tanácskozásainál nélkülözni kellend. Azt azonban nem engedhetjük meg, hogy a többi királyságok és országok alkotmányos jogainak gyakorlása a legsürgetőbb birodalmi ügyek tárgyalása s elintézése körül, a magyar országgyűlés részvétének megtagadása által, a birodalom sulyos kárára meghiusíttassék vagy késleltessék. A követek háza a Felséged uralma alatt egyesített összes királyságok és országoknak egy és oszthatatlan birodalommá összeköttetéséhez, a mult évi október 20-dikáról s a f. évi február 26-dikáról kelt alaptörvények tartalma és mérve szerint, tántoríthatatlan hűséggel ragaszkodik. A nemzeti egyenjoguság és autonom élet, a szabadság fejlődése, a szellemi és anyagi haladás, s a századok óta összeforrt érdekek gyarapodásának biztosítása csupán a birodalomnak ama hatalmában és nagyságában található föl, melyet az összes részeket egy egészszé összefűző benső kapocs alapít meg. Ausztria összes népei és törzseinek jogában áll, hogy az állam életére s világállására nézve nélkülözhetetlen alapföltételeket megóvják s a tágításukat vagy szétrombolásukat czélzó minden kivánatot visszaútasítsanak. E szerint abból, a mit Felséged kijelentett, a követek háza a legnagyobb megelégedéssel érté meg Felségednek azon akaratát, hogy tántoríthatatlanúl ragaszkodik a monarchia összes országai számára megállapított alkotmányos elvhez és a birodalom alaptörvényeihez, s az így teremtett alkotmányos állapotokhoz. Erre nézve hatalmas biztosítékunk van ezen legmagasb akarat tényleges megerősítésében, a mennyiben Felséged megtagadta a megerősítést az, 1848-diki magyar országgyűlésnek a monarchia többi országai és az összállam jogaiba ütköző törvényczikkeitől, s alkotmányos jövőnk iránt teljes megnyugtatást ad nekünk azon császári szó, hogy az alkotmány megváltoztatását, ha a népek valódi szükségei ezt kivánnák, csupán alkotmányos úton, tehát a birodalmi tanácsban s vele egytértőleg engedi meg. A ház Felséged azon megujított biztosításának is örvend, hogy a birodalom egységét, valamint az összes királyságok s országok törvényesen szabályzott autonomiáját is, az alkotmányos szabadság alapján, megóvandja, megszilárdítandja s tartósan életbe léptetendi. Ezen ünnepélyesen kihirdetett elvekből s loyalitásunknak és hazafiságunknak általuk megerősített érzületeiből növekedő bátorságot merítünk arra, hogy egész buzgalommal fogjunk ama nagy fontosságú ügyek tárgyalásához, melyeknek elintézését a birodalom epedve várja; és ehhez azon élénk óhajtás fűződik, vajha Felséged kormánya mielőbb képes lenne a megfelelő javaslatoknak a ház elé terjesztésére. Mi nem mondunk 213le a birodalmi képviseletben való átalánosabb résztvevés reményéről, s a még most nem képviselt országokból jövő követeket a legnagyobb örömmel üdvözölendjük körünkben; de ha közreműködésöket nélkülöznünk kellene is, minden határozatainkban csupán az igazság és méltányosság követelményeitől s az Ausztria összes népei iránti testvériség érzelmeitől fogjuk magunkat vezéreltetni. S ekkép a követek háza bizton reméli, hogy a trónbeszédben ünnepélyesen kihirdetett szabadelvű eszméknek a bel- és külpolitikában megvalósításával, szilárdság és szelídség által, Felségednek Isten segélyével sikerülend a jelen helyzet nehézségeit legyőzni. Méltóztassék Felséged meggyőződve lenni, hogy ebben a követek háza teljes odaadására és alkotmányos támogatására számot tarthat».
