A FŐRENDIHÁZ FÖLIRATI VITÁJA.
A FŐRENDIHÁZ FÖLIRATI VITÁJA.
A főrendek 1866. deczember 19-dikén tárgyalták a kir. leiratot és a képviselőház föliratát.
Wenckheim Béla b. indítványozta, hogy a főrendek járuljanak hozzá a képviselőház föliratához, mint a mely a nemzet jogos kivánatainak s az előbbi föliratokban kifejtett alkotmányos elveknek, valamint a főrendek nézeteinek újabb kifejezését foglalja magában.
Cziráky János gróf a képviselőház föliratát az 1848-diki törvények sans phrase való visszaállítására indított longae litis per triplicájának, sőt, az 1861-diki országgyűlés két föliratát is ide számítva, ama per ötödletének mondotta. Nem helyeselte a szoros ragaszkodást a rideg jogfolytonossághoz, «mert itt nem arról van szó, hogy az egyik vagy másik fél veszítsen, mint ez egy juris perben van, a hol megitélik a követelést, vagy nem itélik meg, hanem arról, hogy, becsületes transactio következtében, kölcsönös engedékenységgel egyezkedjünk.» Éppen ezért a kir. leiratnak a kiegyezés nehézségeit magában foglaló részét a hatvanhetes bizottsághoz kellett volna utasítani.
Félt, hogy a felelős miniszteriumnak minden előföltétel nélkül való visszaállítása a viszályok Pandora-szelenczéjévé válik. Belenyugodott ő abba, hogy egyes személyekre felelősséggel és akár miniszteri nevezettel átruháztassék a kormányzat; de nem tartotta közömbösnek a miniszterek hatáskörének kijelölését, továbbá a viszonyt, melyben ők a közbirodalom többi kormányzatához álljanak, s még kevésbbé a helyzetet, mely köztük és a fejedelem között a kir. hatalom gyakorlására vonatkozólag létezzék. Legfőképp ezen kérdések előleges megállapításának elmulasztása szűlte 1848-ban a bonyodalmakat.
Az 1848. évi III. és IV. t.-czikkeknek előleges megvizsgálása nélkül a miniszterium visszaállítását vészteljes experimentatiónak tartotta. Ezen törvények, úgy a mint vannak, a fejedelmet királyi jogainak gyakorlatából tökéletesen kivetkőztetnék; életbeléptetésök a minisztert omnipotenssé tenné, a királyt pedig zérussá törpítené. Igaz, hogy a kir. leirat az idézett törvények előleges megvitatását mellőzni kivánja s a revisiót csak az életbeléptetendő 139miniszterium útján akarja érvényesíteni; de ez őt nem tartóztathatja vissza a fölszólalástól, mert veszélyeztetve látja a korona jogait. Különben a térnek a kir. leiratban való föladását csak látszólagosnak itélte, mert hisz a leirat a minisztérium visszaállítását a közös ügyek, jelesen a hadügy, vámügy és államhitel egységének visszaállításától tette függővé, már pedig ezek implicite magukban foglalják az 1848. III. és IV. t.-czikkek revisióját.
Azon jogokról, melyeket ő felsége mint apostoli király gyakorol, Cziráky világosan kijelentette, hogy egyenesen a felség szentséges személyéhez kötvék. Ezeket gyakorolja a maga tisztviselői által, kik egyedül neki felelősek; de hogy oly közegek által gyakorolja, melyek az országgyűlés többségének felelősek és ennek kifolyásai s így lehet, hogy a r. k. egyházon kívül is állanak, ezt a katholikusok vallásszabadságával megférhetetlennek tartotta.
Veszedelmesnek nyilvánította az 1848-diki VII. t.-cz.-nek azon §-át is, mely szerint az országgyűlést a költségvetés megszavazása előtt nem lehet föloszlatni; «ennek természetes következménye az, hogy a királyi hatalom gyakorlata helyébe a parlamenti uralom lép, melytől a conventhez egyedül csak egy lépés van.»
A képviselőház föliratát sem tartalmára, sem modorára nézve nem pártolta.
Forgách Antal gróf úgy találta, hogy a kir. leirat annyira közelít az ország óhajtásaihoz, hogy ha csak félannyira is közelednék az országgyűlés, ma már dietalis tractatus folyna.
Zichy Henrik gróf utalt Lengyelországra, hol a liberum vetora nézve a jogfolytonosságot és a restitutio in integrum-ot követelték, s ezzel halomba döntötték a királyságot. «Villongási viszketeg, vagy azon hamis érzet, hogy szégyen egy jövendőbeli, de tartósabb és erősebb jogért egy momentán kisebb jogkövetelést föladni: ez az oka sokszor a nemzetek bukásának.
Kálnoky Dénes gróf óhajtotta volna ugyan, hogy a fölirat határozottabban nyilatkozzék a kir. leiratnak a közösügyekre vonatkozó kivánatairól, mindamellett pártolta Wenckheim báró indítványát.
Szécsen Antal gróf a megoldás leghelyesebb módját abban találta volna, ha kezdettől fogva az országgyűlés a magyar alkotmányosság lényegét 140határozottan formulázta volna; ha az átmeneti időszak, mely éppen átmeneti természeténél fogva minduntalan nehézségeket gördít elé, határozottan átmeneti időszaknak kereszteltetett volna, s az országgyűlés bizonyos ideiglenes intézkedésről gondoskodott volna, mely éppen azért, mert országgyűlésileg elhatároztatik és ideiglenesnek jellemeztetik, a jogfolytonosságot nem veszélyezteti, de gyakorlatilag a kérdések megoldását elősegíti; abban találta volna a megoldás leghelyesebb módját, ha az országgyűlés a birodalom fönnállásának szükségét és az alkotmányosság elvét megemlítvén, fölszólította volna a kormányt, jelölje meg a föltételeket, melyek mellett hiszi egyedül lehetségesnek a birodalom föntartását, s a helyett, hogy az időt kölcsönös és ellentétes jogfolytonossági vitákban elpazarolja, a gyakorlati térre lépett volna, melyen mind az országos, mind a birodalmi érdekeket biztosíthatta volna.
Minthogy ezen gyakorlati tér kitüzését a képviselőház föliratával sem hangulatában, sem eszmemenetében nem találta, azt szavazatával nem támogatta.
Jekelfalussy Vincze püspök természetesnek tartotta volna, hogy akkor, midőn fölülről annyi bizodalom közeledett felénk, a fölirat, a mostani rideg hangja helyett, említést tett volna őseinknek ama fölszólalásáról: «Vitam et sanguinem!» s hogy azt mondta volna: «Áldozunk urunk királyunknak mindent, ha kell». Ausztriával élnünk és halnunk kell, «mert bármi érdek szakítson el minket Ausztriától, azonnal végünk lesz, s rohamban fog egymás után jönni ránk a vész, enyészet, engesztelhetetlen végzet, bús és hirtelen halál, sőt semmivé létel, úgy hogy hírünk is aligha fönmarad.» Ünnepélyesen kijelentette azt is, hogy ő a királynak apostoli jogaihoz, melyeket ő felségének másra ruházni, sőt mással még csak fölosztania sem szabad, körme szakadtáig fog ragaszkodni, sőt, ha kell, azokért élni, és halni fog.
Tomcsányi József főispán elfogadta a képviselőház föliratát, s fölöslegesnek vélte szavazata hosszas megokolását, mert ha ezt tenni kivánná, úgy tünnék föl saját maga előtt, mintha Phidias szobrát fehérvári bicskával akarná vakarni.
Id. Rudics József báró, Esterházy Pál gr., id. Vay Miklós báró, Radványszky Antal főispán, Vay László gróf a képviselőház fölirata mellett, Peitler Antal püspök, Schmidegg János gróf, Szapáry István gróf ellene nyilatkoztak.
141Sennyey Pál b. elnök a kormány férfiainak azon meggyőződését fejezte ki, hogy a tartós és becsületes kiegyezés végleg csak az alkotmányosság alapján lehetséges; de hozzátette, hogy a kormánynak épp oly erős a meggyőződése, hogy az alkotmányosság egyszerű helyreállítása önmagában kellőleg biztosítva nincs a becsületes és tartós kiegyezés nélkül. A kormány az országgyűlés meghivásával a kérdéseknek tüzetes megvitatása által remélte az egyezséget oly stadiumra vezethetni, melyen az alkotmány helyreállítása lehető lett volna, s e részben az alkotmány lényege, a véleménynyilvánításának szabadsága iránt oly lelkiismeretes tiszteletet tanusított, hogy az országgyűlési választásoknál még azon törvényes befolyást is elmellőzte, melyet gyakorolhatott volna.
A közállapotok végleges rendezését felelős miniszterium nélkül nem tartotta elérhetőnek, de a miniszteri rendszer iránti bizalmát azon feltételhez kötötte, hogy a korona, melynek a többi országok és tartományok iránt szintén fejedelmi kötelességei vannak, a kölcsönös jogok és érdekek méltányos megoldása alapján a rendszert teljes megnyugvással elfogadhassa. A mennyiben pedig a miniszteri rendszerrel egyszersmind parlamenti rendszert követelnek, mely rendezett viszonyok között is a legnehezebb és legkényesebb kormányformák egyike, erre megjegyezte, hogy nálunk, hol az ellentétek nem csak a fejedelem és nemzet közti viszonyokra vonatkoznak, mert ezek könnyebben elháríthatók, hanem hol az ellentétek a fejedelem közös uralkodása alatt álló és velünk törvényes kapcsolatban levő országokkal és tartományokkal való viszonyainkat is érintik, nem alaptalanok a kételyek az iránt, vajjon ezen ellentéteknek előleges elintézése előtt egy fejedelem alatt két parlamenti kormány veszélyes súrlódások nélkül meg fog-e állhatni.
Ő felsége leküzdvén méltó aggályait az 1848-diki törvények azon szabványaira nézve, melyek fejedelmi állására és felségjogainak gyakorlatára vonatkoznak, azoknak revisio útján való módosítását azon időre kivánta halasztani, midőn a miniszterium kinevezése által az országgyűlés fogalma szerint a törvényesség és alkotmányosság helyre fog állani. Ámde ő felsége a lajtántúli tartományokban is meg akarja tartani az alkotmányosságot, s azon súrlódások kútfejeit, melyek a fejedelem alkotmányos állását nehezítenék, s a fejedelem részrehajlatlanságának gyakorlását majdnem lehetetlenné tennék, elhárítva kivánja látni, s a fenforgó kérdéseket a kiegyezés útján szabályoztatni és rendeztetni akarja.
Ilyeneknek ismervén a magyar kormány férfiai a fejedelem szándokait, ezeknek megvalósításától közreműködésüket meg nem tagadhatták. A miniszterium kinevezésének nem szabad pillanatnyi kisérletnek lenni, mely 142ha nem sikerülne, újabb kisérlet váltaná fel; a miniszterium kinevezése nem kiinduló pontnak, hanem alkotmányunk zárkövének tekintendő, mely rendszer ha nem sikerülne, dugába dőlhetne utána egész alkotmányosságunk.
Sennyey nem mondott le a reményről, hogy a törvényhozás bölcseségének sikerülni fog utat találni, melyen az előleges kiegyezés, elvi megállapodások útján, létrejöhet.
A főrendek nagy többséggel elfogadták Wenckheim Béla báró indítványát.
Az országgyűlés föliratát Cziráky János gróf, a főrendiház alelnöke, s Andrássy Gyula gróf, a képviselőház alelnöke deczember 23-dikán nyujtották át ő felségének.
Ő felsége ez alkalommal így nyilatkozott:
«Az országgyűlésileg egybegyült főrendek és képviselőknek imént átnyujtott legalázatosb fölterjesztésére válaszomat majdan királyi leiratom útján tudatni fogom.
Biztosítsák küldőiket addig is királyi kegyelmem és kegyelmességem felől.»
