A KORMÁNY DEÁK FÖLIRATÁRÓL.

Teljes szövegű keresés

A KORMÁNY DEÁK FÖLIRATÁRÓL.
A bécsi kormány félhivatalos lapja, a Wiener Abendpost, 1866. decz. 15-dikén czikket tett közzé Deák fölirati javaslatáról. Azt állította, hogy Deáknak november 29-dikén előterjesztett és a képviselőház nagy többségétől elfogadott indítványa ellenmondásban van a deczember 11-dikén bemutatott fölirati javaslatával; mert amaz indítvány egy szóval sem mondta, hogy az országgyűlés a hatvanhetes bizottságnak elkészülendő munkálatát mindaddig nem fogja nyilvános ülésben tárgyalni, míg a teljes jogfolytonosságnak tettleg nem lesz elég téve, azaz: az 1848-diki törvények egészen életbe nem lépnek. Sőt inkább azt jelentette ki az indítvány, hogy a közösügyi bizottság munkálatának tárgyalása alkalmával fontolóra veendi az országgyűlés a kir. leiratnak a közös ügyekre vonatkozó észrevételeit.
A czikk a föliratban az 1848-diki törvények tettleges visszaállításának követelését találta. Ez pedig ellenkezik Deáknak nem csak november 29-diki indítványával, hanem korábbi felirataival is, különösen azzal, mely a trónbeszédre iratott, s melyben készség van kimondva a teljes visszaállítás nehézségeinek tekintetbe vételére. Már pedig – Deák nyilatkozata szerint – a kir. leirat nem változtatta meg a helyzetet.
Némely lap oly messze megy – irta a W. A. – hogy a Deák-párt és a baloldal közt előre kitervezett játékot lát. A «W. A.» ezt, mint ezen pártok méltóságán alól állót, éppen nem hitte; de úgy vélekedett, hogy a Deák-párt a november 29-diki indítvány elfogadása után most közeledett több lényeges pontban a baloldalhoz, s közelebb áll ehhez, mint a kormányhoz. 1861-ben is e két pártnak ezen közeledése káros volt a nagy feladatok megoldására nézve. Ha csakugyan ily közeledés történt volna, ezt a «W. A.» mind Magyarország, mind a kormány érdekében sajnosnak találná. Különben is a meggyőződés változását a helyzet nem igazolja.
De azzal vigasztalta magát a félhivatalos lap, hogy talán csak látszólagos az ellenmondás Deák indítványa és a felirat közt, s hogy az országgyűlés még nem mondotta ki világos szavakkal, hogy tevékenysége folytatását a jogfolytonosságnak tettleges életbeléptetésétől teszi függővé. 132A «W. A.» lehetségesnek tartotta, hogy az országgyűlés ama visszaállítás nélkül is tárgyalásokba bocsátkozik és határozatot is hoz a hatvanhetes bizottság munkálatáról.
Különben is Magyarországra nézve alárendelt kérdés ez, a kormányra nézve pedig a legnagyobb fontosságú; mert a kormány a Magyarország részéről nyujtandó garantiák nélkül nem léphet a többi ország és tartomány elé. Azért bizton elvárhatni, hogy ezen pont miatt az oly jó reményben elkezdett kiegyenlítési alkudozások nem lesznek veszélyeztetve.
A «W. A.» azon férfiak belátásától és politikai bátorságától várt mindent, kiket nem csak a mérsékelt párt, hanem az ország vezetőinek tekintett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem