I.

Teljes szövegű keresés

I.
1866. deczember 20-dikán – írja Lónyay Menyhért naplójában – midőn bementem a képviselőház ülésébe, hallottam a hírt, hogy Mailáth kanczellár és b. Beust külügyminiszter reggel megérkeztek. Gondolám magamban: ezek azért jöttek, hogy a többség előkelőivel értekezzenek, ennélfogva meglehet, hogy több napig még Pesten kell maradnom.
Az ülésben sokáig nem maradtam, mivel a földhitelintézetnél is volt végezni valóm. Oda menet vettem b. Sennyey levelét, melyben azt irja, menjek el hozzá 5 órára ebédre, b. Beust akarna velünk megismerkedni.
Az intézeti dolgokat elvégezvén, mentem Sennyeyhez ebédre. Sennyeyn, Mailáthon és Beuston kívül még ott ebédeltek: gr. Apponyi György, gr. Szécsen Antal, gr. Andrássy Gyula, br. Eötvös József, Somssich Pál, gr. Zichy Ferdinánd, meg én. Beust a Szent-István nagykereszttel 143díszítve jelent meg, a többiek minden rendjel nélkül; az új külügyminiszter a középtermetnél valamivel magasabb, egészen ősz, de mégis eleven úr. Midőn megjelent, egyenkint mutattak be neki bennünket. Mind ebéd előtt, mind alatta leginkább a szép Sennyeynével conversált; említé, hogy meglátogatta Andrássyt, de nem találta otthon; volt az akadémiában is, hol Eötvös fogadta.
Mielőtt enni mentünk, Sennyey félrehivott és mondá nekem, hogy ebéd után Andrássyt, Eötvöst, Somssichot meg engem félre fog vinni szivarozni saját lakrészébe, s ott hagy magunkra Beusttal. Minthogy Beustnak még estve Deákhoz kell menni, rövid az idő, a pillanat a haza sorsára nézve fontos, tehát menjünk mindjárt bele in medias res.
Ezt elmondám Andrássynak és figyelmeztettem, hogy neki lenne feladata a három sarkalatos pontra nézve röviden és megnyugtatólag nyilatkozni; még pedig a hadseregre nézve megmondani, hogy a megoldás a Landwehr-rendszer behozatala által könnyűvé válik; de nekünk is érdekünk az erős hadsereg. A közös érdek kivánja az egyezséget a szolgálati idő és az ujonczok száma iránt. A második kérdés az államadósságok meg nem osztása; ezt mi se kivánjuk. Az indirect adók és monopoliumok iránt az egyezségnek sikerülni kell, mert a két állam egyike sem kivánhatja az egyenes adók emelését, tehát az indirect adókat annyira kell fokozni, hogy a lehető legnagyobb jövedelmet adják.
Mindamellett, hogy ily röviden és megnyugtatólag lehetett volna in medias res bemenni, Andrássy csak környékelte a dolgot; leginkább a hadsereg új organisatiójának szükségét fejtegeté. Félbe is szakíttatott explanatiója három izben, legelőbb Sennyey Wenckheim Bélát, később Festetics Györgyöt mutatta be Beustnak. Ezek pár perczig maradtak; végre Mailáth jött, hogy Beustot Deákhoz vigye.
Az egész beszélgetésből azt abstraháltam, hogy Beust óhajtja a kiegyenlítést s inkább tartja lehetőnek, mint Belcredi tartá Bécsben létünk alkalmával; nem csinál annyi nehézséget, de kellőleg még nincs tájékozva.
Óhajtja a gyors és sikeres megoldást és könnyebbnek tartja azt addig, míg a Reichsrath össze nem hivatik. Ha a Reichsrath összejövetelekor már meg van oldva a magyar kérdés, azon testület a tényeket bizonyára el fogja fogadni; ellenkező esetben új akadályok gördülhetnek ezen részről is a megoldás elé.
Beust reám azon benyomást tevé, hogy elég ügyes diplomata, de valami különös lángész alig lehet. Reánk nagy előny, hogy nem megtestesült osztrák bureaukrata, mint a többi, a kikkel eddig dolgunk volt és a milyenek társai.
144Nyolcz óra lehetett, midőn Deákhoz ment; mint hallom, vele huzamosabb ideig beszélt, és mint Mailáth mondá – kivel másnap, 21-dikén beszéltem a vasutnál – mindketten egy kissé tartózkodók voltak egymás irányában, de megelégedetlenek egymással még se voltak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem