DEÁK FÖLIRATÁRÓL.
DEÁK FÖLIRATÁRÓL.
(Lónyay Menyhért naplójából.]
Pest, 1866. deczember 11.
Ma ebédnél kérdém az öreg urat: tartunk-e holnap hatvanhetes bizottságot? Ő mindenféle okot keresett, melynél fogva az most mindjárt ne kezdje meg munkálkodását.
Andrássy még nem érzi magát jól. Meglehet, a határozatiak nem fognak vitatkozni; ez esetben röviden végezhetnénk, pedig most még több idő kell, míg orientálva leszünk, mire határozzák el magukat fent.
Ma várják Sennyeyt Bécsből.
Holnap felmegyek hozzá.
A hatvanhetes bizottság összeülésének halasztását nem bánom; készülni lesz ennél fogva időm a pénzügyi kérdés explanatiójára. Ad salvandam conscientiam meg akarom mondani véleményemet kereken és igazán.
129Deczember 12.
Tegnap estve Sennyey megjött; ma délután elmentem hozzá. Mondhatom, desperát a felirat miatt; a mennyire kivehettem szavaiból, azon jó benyomást, melyet Deák beszéde és a nagy többség, mely mellette áll, tett a fejedelemre és a bécsi felsőbb körökre, megrontá a felirati javaslat, melynek hangját komornak és nem illőnek találják és melynek azon része, mely azt látszik mondani, hogy a hatvanhetes munkálatot a ház a restitutio in integrum előtt nem tárgyalhatja, valóságos megütközést keltett.
Sennyeytől megyek az Európába a Deák-körbe, s mit találok? Hasonló levertséget mindenkinél, aggodalom ült minden arczon, szólt minden nyilatkozatból. Az impressionábilis Eötvös lehangolva annyira, hogy sem a holnapi conferentiába, sem a szombati gyűlésre nem akar elmenni. Trefort szokott nervositásánál fogva mindent fekete világításban lát, Bezerédj László, Gorove, sőt Kandó is nem szeretik a dolgot, hát még a tót megyék követei, azok pláne desperátok, annyival inkább, mert az öreg úr jelenlétökben arra a hírre, hogy Tisza a szombati ülésben elfogadja és úgy interpretálja a javaslatot, hogy a ház a hatvanhetes bizottság munkálatát nem fogja a restitutio in integrum előtt felvenni, azt mondá, hogy helyesen interpretálja Tisza az ő feliratát s nyomós, de csak legistikus alapú okokat hordott fel ezen tétel mellett.
Különös, hogy most így beszél. Mire való volt tehát a második conferentiában a Detrich felszólalására mondott okoskodása, mely arra ment ki, hogy ne kössük le magunkat? mire való volt, hogy megijedt Csengery Imre indítványától, melynek nem volt más tartalma, mint a mi most a feliratba bele van szőve? Mire való volt a határozatiak elleni harcz, mely öt napig tartott és az ő fényes beszédével végződött?
Kiváncsi vagyok ezen eljárásának psychologiai okára.
Csengerynek volt reá bizonyára hatása. Mint Gorove mondá, Csengery maga beszélte, hogy ő irta ezen eszmét a feliratba; erősebben volt benne, de Deák gyöngíté. Vagy annak volt reá hatása, hogy Kandó elmondá neki, mennyire kivánják némelyek a magunk saját pártjából ezen clausulát. Vagy megijedt Eötvös agitatiójától, mely fülébe mehetett, sőt mint Kandó nekem mondá, ő egyenesen megemlíté neki miniszterelnökségét, mint a melyet ki nem kerülhet, hozzá tévén, hogy Andrássynak is ez a véleménye, a miniszterségtől pedig az öreg úr igen fél, s egyenesen felindult ennek hallatára. Vagy végre Somssich hozta azon hitbe, hogy a magyar kormány férfiai kivánnának erős és határozott feliratot. Elég az hozzá, hogy ezen 130fordulat meglepő volt. Ha már egyszer ezen eszmét kimondá, bizonyára erősen védendi, mi bármit cselekedjünk.
Én azt hiszem, oka annak, hogy ez így belejött a föliratba, első sorban azon hírek, melyeket pártunk néhány emberei nyilatkozatáról vett; egyenes okozója Csengery, ki a szerkezettel reá alkalmat szolgáltatott, és indítója bizonyos közelítési vágy a határozatiak felé.
Ki tudja, mi lesz következése ezen feliratnak? Majd megerősödik a nekünk ellenséges körök nézete Bécsben; eloszlatás, provisorium, dualismus helyett foederalismus: ez mind meglehet; de az ellenkező is lehetséges, ezen pressio a miniszterium kinevezését is maga után vonhatja, ha ugyan komoly eziránt a szándék. Én a feliratban legerősebb tételnek tartom a restitutiot ante, mi oly erősen van odaállítva, hogy valóságos non possumus-t képez; fent is megvan a revisio ante, ha ez is non possumus, a mi valószínű, ez esetben nem sokára mehetek Meranba és a párisi kiállításra.
Deczember 16.
Felmentem Sennyeyhez. Ő a helyzetet Bécsben rosszabbnak hiszi; a felirat kárunkra volt; azt mondá, hiba volt a dolgot elrontani, midőn oly nehéz volt kivinni azt, mi a rescriptumban áll. Kedvetlenné teszi az is, miképp léptek fel tegnap a nemzetiségek. «Csodálom», mondá, «hogy ezt mementónak nem veszitek.»
Mondám neki: a helyzetet az teszi különösen kedvezőtlenné és reménytelenné, hogy az országgyűlési többség és a kormány közt, illetőleg ő felsége közt semmi érintkezési pontok nincsenek, s ezzel mindkét részre nézve nehezzé van téve a közeledés. Megmondám, hogy abban sem bízhatunk, a mit ők mondanak és biztosnak hisznek, minthogy ezt egészen más befolyások meghiusíthatják. Mondám neki: találni kellene módot, hogy érintkezhetnénk ő felségével és Beusttal, kit nem ismerünk, ki bennünket nem ismer; mondám, hivassa ő felsége Deákot, de nem magát, még néhányunkat. Ő ezt igen helyeslé, de kérdé, hogyan lenne ez kivihető? megy-e s marad-e az öreg úr? Mondám: tudakozza meg előbb, kivánnák-e ezt tenni; ha igen, majd megtudom Deáktól, elmegy-e és marad-e?
Az Európába elmenvén, ott nagyon kedvezőnek láttam a terrenumot. A császárné születése napja van 24-dikén; a múlt évben éppen az én ajánlatomra ment hozzá küldöttség; ismételjük ezt. A küldetés szükségét Deáknak előhoztam és ő igen helyeselte.
A határozatiak ma nagyban conferentiáztak. Nyáry, mint mondják, az extremekhez csapott, mea culpát mondott. Ghyczy és Tisza már nem bírják moderálni, ellenök fordult Nyáry, bizonyára hiuságból; superioritásukat 131nem tűrheti. Nyáry azon volt, hogy pusztán a personal-unio terére lépjenek a hatvanhetes bizottságban; ha ezt a bizottság az első ülésben el nem fogadja, hagyják oda, a tizenötös bizottság többsége ellen adott separatum votumot pedig egyenesen húzzák vissza.
