MINISZTERTANÁCSOK BÉCSBEN.
MINISZTERTANÁCSOK BÉCSBEN.
(Lónyay Menyhért naplójából.)
1867. február 14.
Tegnap már tudtuk, hogy Andrássy az ellen tiltakozott, hogy az azon tárgyak fölött folytatandó tanácskozásoknál, a melyek nem közös érdekűek, osztrák miniszterek, mint Komers stb. jelen legyenek. Beust megigérte, hogy ez irányban fog intézkedni. Reggel jött meg az értesítés, hogy ma, t. i. 14-dikén csak azon tárgyak felett, melyek közös érdekűek, mint a hadügy, pénzügy, a restitutio és az Andrássy kinevezését magában foglaló leirat, fog a két miniszterium tanácskozni.
Mind a nyolczan félkettőre voltunk a Burgba rendelve, még pedig a burgthori szinházzal szemben levő lépcsőn kellett fölmenni, az úgynevezett Batthyány-lépcsőn. Az első emelet folyosóin keresztül nyílik az ajtó egy kis, alacsony, igen egyszerűen butorozott előszobába, hol néhány cseléd volt; innen nyílik már egy nagyobb és valamivel díszesebb szoba, hol a szolgálattevő adjutáns van. Az nap egy kövér artilleria-őrnagy volt szolgálatban. Onnét nyílik egy középnagyságú váróterem, a falon számos aquarelle, Rubens, Rembrandt, Titian stb. szép festményei, a szőnyeg közepén a kétfejű sas.
Előbb egyenkint fogadott bennünket ő felsége. Midőn beléptem hozzá, azzal kezdé: «Es freut mich, Sie wiederzusehen und ich danke Ihnen, dass Sie das schwierige Amt eines Finanzministers angenommen haben». Erre elmondám, hogy ezt tenni kötelességnek ismerem, noha látom az állás nehézségeit, melyek annyira nagyok, hogy azokat legyőzni csak azon esetben sikerülhet, ha ő felsége bizalmára és támogatására számíthatok és ha Bécsben a pénzügyminiszter olyan leend, ki a kiegyenlítést méltányos alapon annyi jó akarattal fogja vinni, mint én. Azután még szó volt a hatvanhetes bizottságtól feltételezett kiegyenlítési módokról.
319Két órakor kezdődött a tanács. Ő felsége belépett, az asztal élén lévő karszékhez állott; egyenkint jöttek be a német miniszterek, azután mi; ők felül a szokott helyükön, mi azokon alul foglaltunk széket. Beust jobbról, Mailáth balról ült a császár mellett. Jobbról Beust után ült Komers, ki a Bach-korszak alatt Pestet jól meglakta mint főtörvényszéki elnök. Mellette Becke, e mellett Andrássy, én, Eötvös, Gorove, balról Mailáth mellett John, Wüllerstorf, Festetics, Wenckheim, Mikó, Horváth és a császárral szemben Meyer hofrath, ki szorgalmasan irogatott s vitte nagy figyelemmel a jegyzőkönyvet.
Minthogy a régi Presse mindazt, a mi köztünk történt, értem az Andrássy és John, úgy a Becke és köztem folyt értekezleteket, s minden mást, mit egészen bizalmasan beszéltünk meg, azonnal megirta, sőt még azt is közölte, a mi másnapra terveztetett, ennélfogva Andrássy megkérte a császárt, kezdené a tanácsot azzal, hogy a mi itt történik, titokban maradjon. Andrássy azt mondá ő felségének: bécsi miniszterei ezt arra fogják magyarázni, hogy ez leczke nekünk, pedig mi tudunk hallgatni, s említék azon esetet, midőn a hatvanhetes bizottság pártunkbeli 48 tagjának elmondottuk a bécsi tractátusokat és módosításokat, s ebből még sem szivárgott ki semmi, annyira, hogy a kisebbségnek még fogalma sem volt a módosításokról.
Meg kell még említenem, hogy a császár azt mondotta Andrássynak, hogy megvárja, hogy közülünk mindenki egészen nyiltan és tartózkodás nélkül fogja előadni véleményét.
A tanácskozás első tárgya volt a hadügyre vonatkozó azon pontozat, melyet John az előtte való napon Andrássyval közölt. John fölolvasta pontjait, ott mindenütt megnyomván a hangját, a hol ő felsége hadúri jogairól volt szó. Minden egyes pontra Andrássy felelt. A dolog veleje volt, hogy az activ hadsereg, várak, hadiszerek stb. egyenesen a hadügyminiszterium alatt állanak; hogy jövőben a honvédelmi rendszer folytán a reservák a honvédelmi miniszter alatt fognak állani, mi nagy nyereségnek veendő. Az idén állítandó rekruták száma Magyarországra nézve 40,000, Erdélyre nézve 8000. Ha csak lehet, elkérem Andrássytól John pontjait és ide igtatom. Elég hosszasan tartott Johnnal a vita. Két ízben neki veresedett John, mikor Andrássy azt mondá: «Sie scheinen es nicht zu verstehen, mein Herr, Sie wissen es nicht»; a modor is olyan volt, a melyhez ily tanácsban nem igen szoktak hozzá.
Ezután Becke referált. Előrebocsátá, hogy a velem folytatott értekezleten én határozottan nyilvánítám, hogy ha csak akkor adatnék át Magyarországnak a pénzügy, miután a magyar törvényhozás a jelenlegi adókat 320már megszavazta, ezt a magyar képviselőház pressiónak tekintené és mi közülünk senkise vállalna tárczát, minélfogva ő kénytelen volt az eredeti szerkezetet megváltoztatni. Ebből kiderül, hogy a szerkezet, a melyet tegnap velem közölt, miniszteri tanács megállapodása volt.
Minden pontnál ő megállván, én rectifikáltam és magyaráztam az értelmet, melyet a szövegnek adni kivánunk; mint barátaink mondák, correcte és folyvást jól feleltem az egyes pontokra. A császár többször maga is hozzászólott a kérdésekhez, még pedig mindig igen alaposan. Meglepett a szép modor, a melylyel elnökölt, nyugodtsága és az alapos szakértelem, a melyet tanusított.
Ezután Wüllerstorf, ki egy kellemes külsejű gentleman, szólott a kereskedelmi ügyekről, mint a melyekre nézve bizonyos megállapodás lenne szükséges; de nem tudott formulázni semmit positive, annyira, hogy végre én szólaltam fel és annak szükségét fejtegettem, hogy észrevételeit pontozva lássuk; addig nem mondhatunk mást, mint mi a hatvanhetes bizottság munkálatában foglaltatik. Ezen munkálatot ő, úgy látszik, nem igen értette; delegatióról szólott ott, hol deputatiót kellett volna mondania; deputatióról ott, hol a két miniszterium értekezleteiről van szó. A császár igazítá mindig helyesen útba.
Ezután Mailáth németül fölolvasta a leirati pontozatokat. A császár az elejét hosszúnak találta és rövidíttetni kivánta. Érdekes volt, midőn azon szóra került a sor, hogy visszaállítja az alkotmányos Zustände; Mailáth kiemelte, hogy itt mi «alkotmányt» kivánunk; ő felsége ezt helyeslé s igen jól tüntette föl a kettő közti különbséget.
Annyira haladván az idő, hogy már alig láttunk, két gyönyörű ezüst kandelábert hoztak az asztalra.
Félhat volt, midőn felkeltünk az asztaltól. Mindenki ülve szólott, de az ülési módor elég feszes volt.
Pepi majdnem hibába esett a præsentatiókor: bejelentés nélkül akart bemenni; alig tudta az adjutáns utólérni, midőn pedig a terembe jött, elfeledé magát meghajtani.
Aztán siettünk Festetics Györgyhöz, ki új palotájában nekünk fényes ebédet adott; Mailáth is ott volt.
Február 15.
Egész 12 óráig Andrássynál együtt voltunk, s ismét végigmentünk a pontozatokon. Háromnegyed egyre jöttünk a Burgba, ismét az úgynevezett Batthyány-lépcsőn. Pontban 1 órakor megjelent a császár s tartotta mint magyar király, velünk egyedül, az első miniszteri tanácsot. Ennek tárgya 321az 1848-ki törvényekre vonatkozó pontozat volt. Pápay volt a tollvivő. Mailáth egy kissé később jött.
Jobbról a császár mellett ült Mailáth, Andrássy, én, Eötvös, Horváth, a tulsó baloldalon az első hely üres volt, aztán ült Mikó, Festetics, Wenckheim, Gorove, alul Pápay.
Volt 4 óra, mire befejeztetett a tanácskozás. Ennek bevégezte után még bement Andrássy a császárhoz. Mint Andrássy mondja, a császár egészen nyugodt és megelégedett volt. Andrássy kérdé, mikor jövend ő felsége Budára. «Wann Sie wollen,» volt válasza. Az esküt Budán tennők le.
Mailáth a megyék visszaállítására vonatkozó pontnál megmondá, hogy alig hiszi, hogy a megyék rendszeresen működnének. A juryre nézve a sajtótörvényt illetőleg is volt észrevétele.
Ismét gyönyörűen elnökölt a császár; az 1848-diki törvényeket igen alaposan érti; minden §-ra emlékezik.
Valójában megnyugtatott. Minthogy látom, hogy de bonne foi megy bele, ennek folytán kedvet kaptam a dologhoz és reménylem, hogy az sikerülend. Adja Isten.
Este még elmentem Beckéhez, ki erre kért. Szólottunk sok mindenféléről.
Szólott a dohányügyről is, igérve, hogy megküldi nekem az aktákat. Említé, hogy nekem az a hirem, hogy állambankrottot akarok. Megmondám erre, hogy egyensúlyt az államháztartásban és semmi mást; tegye ezt adóemelés nélkül lehetővé, reductio nélkül, s akkor semmi szükség megkárosítani a hitelezőket; de méltányos, hogy az állam hitelezői fizessék meg a biztosságot. A direct adókon könnyíteni akar.
Értelmes ember, de kissé mégis vérmes financier és nagy faiseur.
