A DOHÁNYEGYEDÁRUSÁG ELTÖRLÉSE ELVBEN KIMONDASSÉK-E?
382A DOHÁNYEGYEDÁRUSÁG ELTÖRLÉSE ELVBEN KIMONDASSÉK-E?
A képviselőház 1868. junius 20-dikán tartott ülésében tárgyalta a dohányjövedékről szóló törvényjavaslatot.
A központi bizottság jelentésében előadta, hogy nem kerülte ki figyelmét, hogy azon hátrányokhoz, melyek minden egyedárusággal természettől összekötvék, ez egyedárusághoz nálunk, mint dohányt termesztő országnál, még mások is csatlakoznak. Éppen azért természetesnek találta azon ellenszenvet, mely iránta annyi felől és oly hangosan nyilvánul, természetesnek annyival inkább, mivel jogosulatlan hatalomtól vette eredetét, s mivel kezelésében sem mindig tartották szem előtt a kellő kiméletet. De másrészről a bizottság nem látott módot, hogy az adózók kisebb terheltetésével pótolja ez egyedáruság megszüntetésével a közjövedelmekben beálló hiányt. Van-e átalában rá mód, s ha igen, miben áll, oly kérdés, mely a bizottság véleménye szerint gondos tanulmányozást kiván. Éppen ezért a bizottság vélekedése szerint a képviselőháznak végzésileg ki kellene mondani, hogy «egy, az érdeklettek bevonásával tartandó országos enquête-bizottság közbejöttével oly időben fejezendő be e tárgynak a pénzügyminiszter által mult év deczember 19-dikén megigért és így bizonynyal munkába is vett tanulmányozása, hogy a monopoliumnak ama tanulmányozás folytán netán lehetségesnek és kivánatosnak bizonyuló megszüntetése, vagy ellenkező esetre reformja czéljából a szükséges törvényjavaslat már az 1870-dik évre szóló költségvetés beterjesztése alkalmával be legyen mutatható».
A VII. osztály azon nézetben volt, hogy az ország reményeinek nem felelne meg a dohányjövedékről szóló törvényjavaslat, ha elfogadásával egyidejüleg elvben ki nem mondatnék az egyedáruság eltörlése, s egyszersmind meg nem határoztatnék a határidő, a mikor a kormány köteles az egyedáruságnak másnemű dohányadóval leendő fölváltása iránt javaslatait előterjeszteni. Ennél fogva indítványozta, utasítsa a ház a miniszteriumot, hogy a szükséges lépéseket és előintézkedéseket úgy tegye meg, hogy a dohányegyedáruságnak a kincstár hátránya nélkül való megszüntetése iránt javaslatát idejekorán terjeszsze a ház elé, hogy az egyedáruság az 1870-dik év január 1-sején tettleg megszüntethessék.
Zsedényi Ede a VII. osztály előadója megokolta az osztály véleményét. «Hazánk – így szólott – maga termeli a dohányt, itt az egyedáruság 383föntartása egyrészről örökös kémkedéseket, kutatásokat, csatározásokat föltételez, másrészről csalást, lopást, csempészkedést szül: ezért merem állítani, hogy főleg a dohány egyedáruság behozatala óta merült föl népünknél a pénzügyőrök iránti ellenszenv. Hasonló helyzetben volt az angol törvényhozás 1825-ben, midőn a sóadót, bár 14 millió forintot jövedelmezett, népszerűtlensége miatt kénytelen volt eltörölni, mert jövedelmében az állam máris a dugárusokkal mintegy osztozkodott. Lehetséges-e, hogy a közvélemény istápulásán alapuló magyar törvényhozás az adóztatásnak jelen nemét föntarthassa.»
Tisza Kálmán a fönforgó kényszerüség mellett is csak az esetben tartotta megokolhatónak a törvényjavaslat elfogadását, ha egyúttal elfogadtatik a VII. osztály indítványa. Az állam jövedelmeire való tekintettel a dohányegyedáruságot azonnal megszüntetni nem lehet; de mentől előbb való megszüntetése mind a nemzetgazdaság, mind a nemzet közerkölcsisége szempontjából okvetetlenül szükséges. Az egyedáruság a dohányipar fejlődését teljesen lehetetlenné teszi, a kereskedelmet megsemmisíti, s a dohánytermelést is rossz irányba tereli. A mi pedig az erkölcsi szempontot illeti, az egyedáruságot oly kormány hozta be az országba, «melynek rendeleteit kijátszani, melynek szabványait áttörni nem tartotta bűnnek e hazában a mai minisztertől kezdve az utolsó napszámosig senki, és sokan még érdemül is tekintették». Tisza elismerte, hogy ezután véteni ellene bűn lesz, «de lehet-e kivánni – kérdezte – hogy a tizennyolcz év alatt az életbe átment azon szokás, a mely e mellett minden egyes embernek leggyengébb oldalát, az önhasznot érdekli, melyről hogy lemondjon, magát anyagilag károsítania, magától egy legmegszokottabb élvezetet kell megvonnia, mondom, ha fölveszszük az emberi természetet, lehet-e csak kivánni is, hogy a nemzet nagy összege egy szép, fontos, egy igaz, de tisztán szellemi okért mindjárt lemondjon arról, a mit majdnem két évtized alatt megszokott? Azt gondolom, ez nem követelhető, s nem is fog megtörténni. A törvényhozásnak pedig oly rendszert, oly adónemet föntartani, a mely maga teremt bűnöket, melyek nála nélkül nem léteznének, oly eljárás, a melyet a tudomány és az élet egyaránt elitél».
A pénzügyminiszternek egy alkalommal kifejezett azon várakozásánál fogva, hogy ha ő – Tisza – valaminek rosszaságát fejti ki, egyuttal mondja meg, mivel lehetne azt helyettesíteni, noha a részletes adatok nem neki, hanem a kormánynak vannak rendelkezésére, s így tőle javaslatot kivánni nem lehet, «mindemellett, nem mint rendszeres tervet, de azon meggyőződését mondotta ki, hogy a dohányegyedáruság jövedelme nem 384egyetlen úton, hanem igenis az által, hogy ha a dohánynyal kapcsolatban levő ágai a termelésnek, gyártásnak, kereskedésnek és használatnak megadóztatnak, és pedig mérsékelten megadóztatnak, ezen jövedék pótolható lesz a nélkül, hogy a már túlságos egyéb adókat emelni kellene». Értette azt, hogy igen mérsékelt adót lehet róni a termelésre, a kereskedésre és gyártásra, s ha ezekből nem telnék az egyedáruság megszüntetéséből támádó hiány fedezése, meg lehet tenni, a mit a jobb oldal egyik tagja már indítványozott; meg lehet adóztatni magát a pipázást. Nem áll, hogy ez utóbbi még nagyobb kémkedéssel és költségesebb ellenőrködéssel járna, mint az egyedáruság, mert hogy dohányt nem rejteget-e valaki kertjének zugában, azt kémlelni, annak utána kell járni; de az, hogy valaki dohányzik-e, oly nyilvános dolog, hogy eltagadni senki sem képes.
Móricz Pál bizonyítgatta, hogy a VII. osztály különvéleménye egyfelől az ország közérzületének ad kifejezést, másfelől megfelel az ipar- és kereskedésszabadság nagy elvének. Figyelmeztetett a dohánybeváltásnál előforduló visszaélésekre, s azt mondotta, hogy «mióta hazánkba a monopolium behozatott, a megvesztegetés és az állam csalása rendszeresen üzetik; ily demoralisáló institutio szabad államban sokáig fönn nem állhat, mert a közerkölcsiség föltámad ellene és halomra dönti azt».
Deák Ferencz: T. ház! A VII. osztály véleményét nem pártolhatom. (Halljuk!)
Ezen vélemény szerint ki kellene mostan mondani, hogy a dohányegyedáruság 1870-ben január 1-ső napján meg legyen szüntetve, s a miniszteriumot meg kellene bizni, készítsen javaslatot, miképpen pótoltassék azon hiány, mely az állampénzügyben a dohányegyedáruság megszüntetésével támadni fog.
Én azt gondolom, ezen egyedáruság megszüntetése nagyon fontos kérdés, melyet elkülönözve, elvben, a nélkül, hogy a pótlás módját is ismerjük, kimondani idő előtti: (Helyeslés jobbról) mert nemcsak az a lehetőség forog fönn, hogy a miniszterium egyik vagy másik javaslatot fog majd a hiány pótlása végett előterjeszteni, hanem az a lehetőség is megvan, hogy az egyedáruság megszüntetése azért lehetetlen, mert nem vagyunk képesek a hiány pótlására czélszerű módokat találni.
A mint előbb említettem: talán nem teljesen helyes eljárás volna az, hogy az egyik törvényhozás kimondja az elvet azon elv alkalmazása nélkül, s ez által megkösse a jövő törvényhozást, vagy 385meg akarja kötni arra, hogy az csak az elv alkalmazásáról tanácskozhassék. Mert vagy fogja kötni a kimondott elv a jövő törvényhozást, vagy nem fogja kötni: ha nem köti, akkor fölösleges; ha köti, akkor káros. (Úgy van! jobb felől.)
De bár kösse vagy ne kösse a mostan kimondott elv a jövő törvényhozást: a miniszteriumot minden esetre kötni fogja; és akkor az még oly módokról sem gondoskodhatik, melyek nem ugyan az egyedáruság megszüntetését, hanem átalakítását tárgyaznák. Pedig tán éppen ezek a módok lesznek majd azok, nem mondom bizonyosan, de meglehet, hogy éppen ezek lesznek azok, melyek legczélszerűbbeknek fognak találtatni a dohányegyedáruság terheinek könnyítésére.
Vannak számosan, szakértő emberek, kik azt állítják, hogy ha a dohányegyedáruságból bejövő összeg teljesen fölösleges volna is, ha, a költségvetés fedezését tekintve, az a 8–9 millió oly többletnek mutatkoznék is, melylyel a jövedelmek meghaladják a kiadásokat még akkor is, mondom, sokan vannak, kik azt hiszik, hogy ezt a többletet inkább a direct adók leszállítására kellene fordítani, mintsem a monopoliumot megszüntetni. (Úgy van!)
Fölhozták, hogy a dohányadó impopularis. Impopularis talán a módja miatt. Lehet, hogy a miniszterium talál olyan módot, mely szerint sujtó kellemetlenségei elkerültessenek, pl. lehet, hogy a miniszterium arra a meggyőződésre jut, hogy ha a dohánymonopolium föntartatik is, az a dohány, mely a szegény népnek szükséges, a lehető legalacsonyabb áron adassék, oly áron, hogy abból az állam jövedelmet ne is húzzon, hanem a luxus-dohány, a szivar, a finomabb dohány erősen megadóztassék. (Helyeslés.) Kérdem, mi van a nép érdekében: ez-e? vagy amaz?
Ez tehát mind megfontolás tárgya. Mindezt kimondani csak akkor lehet, ha egyszer az adatok összegyűjtetnek, a számítások megtétetnek, a szakértőknek, vagy, a mint szokták nevezni, az enquête összehivása, kihallgatása megtörténik.
Ha elvileg kimondanók, hogy a dohányegyedáruság eltöröltessék, a miniszterium már kötve volna, és így annak másféle módjáról nem gondoskodhatnék; mert az is lehetséges, hogy az enquête az egyedáruságnak némely részében vagy tán teljes terjedelmében föntartása mellett nyilatkoznék.
Egyébiránt kétféle érdek – értve a nép érdekét – forog itt fönn: a dohánytermelőé és a dohányzóé; és én még nem vagyok 386tisztán meggyőződve arról, hogy a dohánymonopolium eltörlése a termelők érdekében történik-e? legalább sok vidéken, hol dohány nagyban termesztetik, attól, hogy a monopolium eltöröltessék, inkább félnek, mintsem óhajtanák. (Helyeslés a jobb oldalon.) Ez igen természetes. A kik jelenleg dohánytermelés- és kereskedelemmel foglalkoznak, azt mondják, hogy a kivitel igen csekély, napról-napra csökken, és kik külföld számára termelnek, vajmi keveset tudnak eladni, a kik pedig eladják, sokkal olcsóbban adják el.
Ha a szabad termelés korlát nélkül megengedtetik, meg fog-e ez változni? Meglehet, de nem tudom; éppen úgy nem tudom, mint az ellenkező véleményű urak, mert ide számítások kellenek, és meghallgatása azoknak, kik e részben, mint szakértők és vele foglalkozók, leghatározottabb véleményt adhatnak.
Annyit tudok, hogy Pfalzban, Hollandiában nagy mennyiségű dohány termesztetik; azt is tudom, hogy a mi dohánytermelőink az ottani dohánytermelőkkel, különösen az olcsó napszám miatt ott és a drága napszám miatt itt, nehezen állandják ki a versenyt. Nem igen nagy, mint dohánykereskedők mondják, azon dohánymennyiség száma, melyet Magyarország külföldre kivisz, mert a tért – igaz, hogy a financoperatiók és a kormányok hibái miatt – elfoglalták más országokban termelt dohányok. Oroszországban semmit sem adunk el; mérsékelt mennyiség az, mely Olaszországban kél el; Francziaországba pedig a kivitel évről-évre csökken.
Hogy mindezt megfontolhassuk, mielőtt az elvet kimondanók, szükséges, hogy az adatok kezünkben legyenek. Ne mondjuk ki tehát előbb az elvet, mielőtt nem tudjuk, tehetünk-e valami más helyesebbet: ezt tán a törvényhozás természetes rendje is megkivánja.
Még az is kérdés, hogy átalában elvileg mennyire hasznos a monopoliumnak átalános eltörlését kimondani, mert talán vannak, kik az ebből származó jövedelmet inkább a direct adók leszállítására akarnák fordítani, mint magát a monopoliumot eltörölni. De nem ereszkedem hosszasabban a dologba; igen sokat irtak és mondottak már el e kérdésben. Fölhozhatnám Francziaország példáját, mely majd eltörőlte; majd visszahozta a monopoliumot; de minek fáraszszam a t. házat? Csupán egyre emlékeztetem a részben, hogy ha ezt elvben kimondjuk s így meg akarjuk kötni a jövő törvényhozást, azt valószinűleg nem fogjuk megkötni tudni. Emlékeztetem a t. házat, hogy volt már eset, midőn egy államban határozatilag kimondatott, 387hogy ne legyen többé deficit, és a következő esztendőben mégis volt deficit. (Derültség, tetszés.)
A törvényjavaslathoz annyian szólottak hozzá, hogy az átalános tárgyalás csak a következő ülés végén fejeztethetett be. A jobb oldalról azt vitatták, hogy mielőtt a képviselőház oly nagy jelentőségű kérdésben, minő a fönforgó, a mely az állam összes jövedelmeinek 1/10 részét érdekli, érdemileg határozna, meg kell várni az e tárgyban mindenkitől kivánt, s a pénzügyminisztertől még a folyó évben megtartatni igért szaktanácskozmány eredményét. Csak ennek alapján lehet majd elhatározni, hogy az egyedáruság megszüntetése nemcsak elvileg kimondható, hanem a kincstár tetemes kára nélkül gyakorlatilag is kivihető-e. A balközép és szélsőbal tagjai ellenben az egyedáruság megszüntetése szükségét oly égetőnek tartották, hogy már ez alkalommal akarták az eltörlés időpontját megállapítani. Azt vélték továbbá, hogy mindaddig nem lehet ezen adó megváltoztatását reményleni, míg megszüntetését a ház határozottan ki nem mondja.
Vita közben Bethlen Farkas gr. a következő határozatot indítványozta, a melyhez Lónyay Menyhért pénzügyminiszter is hozzájárult:
«Minthogy azon óhajtás, hogy a sok nehézséggel és kellemetlen surlódásokkal járó dohányegyedáruság az országnak, s különösen a szegényebb népnek érdekében minél előbb megszüntettessék, s az államjövedelmeknek ezen megszüntetéséből eredő hiány más, czélszerűbb, igazságosabb és kevésbbé terhes módon pótoltassék, most rögtön nem teljesíthető, mert se oly biztos módot azonnal találni, se az állam szükségeit ideiglen fedezés nélkül hagyni nem lehet, s egyébkint is a végmegszüntetés oly előintézkedéseket igényel, melyek rögtön nem teljesíthetők, s melyek nélkül mind az ország, mind a honpolgárok, különösen a termelők súlyosan károsodnának:
a ház elfogadja jelenleg a dohányegyedáruságról szóló, s 1869-dik év végéig terjedő törvényjavaslatot; de hogy a minél előbbi megszüntetés lehetősége törvényszerűen előkészíttessék, a miniszterium ezennel megbizatik: hogy
állítson össze minden e tárgyra vonatkozó adatokat, hivjon össze a pénzügyi bizottság közreműködésével szakértőket, és ezek kihallgatása után, pontosan megtartva az 1867-dik évi XVI. törvényczikknek rendeletét, készítsen javaslatot az iránt, hogy miképpen s mikor lehetne a dohányegyedáruságot az állam szükségeinek igazságos, méltányos és biztos fedezése mellett megszüntetni.»
388A kéviselőház a központi bizottság végzési javaslatát mellőzte, a VII. osztály különvéleményét névszerinti szavazás utján 194 szavazattal 101 ellenében elvetette, s ezután elfogadta Bethlen Farkas gr. határozati javaslatát.
