A FÉLEGYHÁZI ZENDÜLÉSRŐL.
A FÉLEGYHÁZI ZENDÜLÉSRŐL.
Madarász József 1880-ban kiadott «Emlékiratai» 378-dik lapján «Nemzeti ébredés» czím alatt a következőket irta: «1867. Pesten Vidats demokrata-kört alakítván, szerte az országban külön nevekkel ily körök alakulnak, s tiszteleti tagjaikká választják a nemzeti vágyak hű képviselőit. 1867 deczemberben Kecskemétről Asztalos János ügyvéd értesít, hogy a város zöme, az általam hirdetett elvek híve, meg fogja alakítani a kört úgy, hogy onnan kisugározva; a körüle levő 7–8 népesebb városokban is megalakíttassanak, s a kerületek pártunknak megnyeressenek.» «1868. Olaszhonból megérkezvén, Asztalos értesített, hogy a demokrata-kör alakítható, a mikorhozzájuk mehetek, a mire fölkérnek. A Kossuth által ajánlott népgyűlés és kérvényezési mozgalom megindítására a legkedvezőbb értesítés volt ez.» Madarász részt vett az 1868. február 23-dikán Kecskeméten tartott népgyűlésen. 391«Czegléden az általa ott megismert Asztalos várta küldöttséggel.» Februárban, márcziusban, áprilban országszerte fölébredt – irja Madarász – a nemzetnek elaltatott lelkülete.
A Pesti Napló 1868. ápril 5-dikén megjelent számának első czikkében ismertette Asztalos János fölhivását demokrata-körök alakítására. A fölhivás jelszavául a papir tetejére vastag betükkel ez volt nyomtatva: «Dicsértessék hazánk nagy fia, nemzetünk őrszelleme: Kossuth atyánknak áldott nagy neve mindörökké. Amen.» Asztalos fölhivásában ezután elmondotta a népnek, miként árulta el Deák Ferencz a hazát, s mint szegte meg a képviselőház többsége törvényeinket. A mi Deák 1861-ben volt, az most a szélső baloldal, mely máris óriási többségre nőtt, mert hisz Deák a hazát a megsemmisülés örvényébe vezette. Összeszidta Deáknak minden párthiveit, kik hazánkat el akarják temetni, s kik okai, hogy alkotmányunk a legeslegvégső veszedelemben van. Az 1865-ben választott képviselők megcsalták a népet, Magyarországnak pusztulnia kell. A kik ezt nem akarják, gyűljenek össze Asztalos vezérlete alatt, alakítsanak demokrata-kört, s fizessenek elő a «Nép Zászlajá»-ra. Végződik a fölhivás így: «Éljen Kossuth Lajos, a haza megváltója.»
«A szélsőbal vidéki apostolainak egyik csillaga – irja Toldy István Öt év története czímű művében – Asztalos János vala. E derék férfiu 1854-ben okmányhamisítás, 1860-ban hivatalos hatalommal való visszaélés, csalás és sikkasztás miatt per alatt, s ez időben nyilvános erőszaktétel miatt vizsgálat alatt állt. Ily módon minősítve érezvén magát a hazafiság apostola gyanánt föllépni s anathemát mondani az áruló Deák-pártra, lázító proclamatiókat készített, melyeknek refrainjét szokás szerint Kossuth istenítése s Deáknak árulóvá nyilvánítása képezte. Népgyűlést hirdetett Félegyházára, s azt a hatóság tilalmának daczára megtartotta. Az összecsődített tömeg előtt fölolvasta kiáltványát, s véresszájú beszéddel tartá jól hallgatóságát. A hatóság a tilalom áthágása miatt Asztalost a gyűlés után elfogta, s elővigyázatból netaláni nyugtalanságok esetére még az éjjel katonai segélyt hozatott a szomszédból. Másnap az ottani demokrata-kör megalakulási ünnepélye fűtötte föl a félegyházi pusztakereső közönséget. A fölpálinkázott nép zajosan követelte Asztalos kiadatását, mit meg nem nyervén, ostrom alá fogta a városházat s kapuját befeszítette. Midőn a fölfegyverzett tömeg a betört kapun berontott, hat katona tüzet adott az ostromlókra. Ezzel a zavargásnak vége lett. A tömeg eloszlott, de több fogoly és egy halott lettek a szélsőbali izgatások áldozataivá.»
392A képviselőháznak 1868. julius 1-sején tartott ülésében Simonyi Ernő interpellatiót terjesztett elő a félegyházi ügyben. Az alkotmányos ellenzék egyik kötelességének mondotta, hogy a kormány lépéseit figyelemmel kisérvén, ha szükséges, azokat a ház és a nyilvánosság elé hozza, s fölszólítsa a miniszteriumot, hogy adjon felvilágosítást a tényállásról.
Deák Ferencz: Nemcsak az ellenzék kötelessége.
Wenckheim Béla b. belügyminiszter előadta, hogy Asztalos János izgató és lázító proclamatiót nyomatott ki, s az Alföldön sok ezer példányban terjesztette. A közvádló panaszára a sajtóügyi bűnvizsgáló biró elrendelte e kiáltvány lefoglalását. Hivatalos jelentések figyelmeztették a kormányt, hogy a népet szóval és irásban erősen izgatják törvényellenes tüntetésekre és tettekre, s hogy szükség van erélyes intézkedésekre. A belügyminiszter ennélfogva rendeletileg fölhívta a Jászkun-kerület főkapitányát, s Békés, Csanád és Csongrád főispánjait, utasítsák oda megyéik községeit, hogy a proclamatiók terjesztői ellen szigorral járjanak el, s ha izgatások és lázítások szóval is történnének, az izgatókat tettenkapás esetében fogassák el. E rendelete következtében Félegyháza főbirája letartóztatott két egyént, akik proclamatiókat terjesztettek, s másnap elfogatta a kiáltvány szerzőjét, Asztalost, a ki a Kecskemét városa polgármestere útján kapott azon figyelmeztetés ellenére, hogy ne menjen el Félegyházára, ott mégis megjelent, proclamatióját fölolvasta, s ezután hosszabb beszéddel lázította a népet. Félegyháza főbirájának távirati kérdéseire a belügyminiszter azt felelte, hogy az Asztalosra vonatkozó iratokat és jegyzőkönyveket az igazságügyminiszter útján a kir. ügyek igazgatójához küldje föl; ha pedig a csend és közbátorság veszélyeztetve volna, forduljon katonai erőért a kecskeméti vagy szegedi hadparancsnoksághoz.
Az elfogatásokra következett napon, husvét hétfőjén, a melyen a demokrata-kört akarták megalakítani, a nép a városház előtti téren összecsoportosult, az elfogottak kibocsátását erőszakosan követelte, s az odaérkezett katonaságot ingerelte. A város főbirájának fölszólítása, hogy oszoljanak szét, sikertelen volt, sőt a felbőszült nép két csendbiztost le is ütött. Ekkor a főbiró, valami nagyobb szerencsétlenség elkerülése végett, a katonaságot a városháza udvarába rendelte, s a kaput bezáratta. Erre a tömeg a városházát ostromolni kezdte, a kaput befeszítette, s az ott levő katonatiszt megtámadtatván és bántalmaztatván, a város birájának beleegyezésével, hat katonával tüzet adatott, s az egyik támadó megsebesült és meg is halt.
A jászkun-kerületi közgyűlés a tények megvizsgálására a helyszínére 393kerületi törvényszéket delegált, s ez hivatásában eljárván, kihallgatott 60 vádlottat, s ezek közül 30-at részint kisebb ideig tartó, részint 2–3 évre terjedő börtönre itélt. A mi Asztalost illeti, minthogy a kir. ügyek igazgatója meggyőződött, hogy itt nota esete forog fönn, melynek megvizsgálása és megtorlása az ő hatásköréhez tartozik, közegei által és a hatósági közegek közbejöttével a vizsgálatot a helyszinén megejtette, s ennek alapján Asztalos és a vizsgálatból kiderült bűntársa Madarász Vilmos elfogattak, Pestre szállíttattak, s a vizsgálat befejezte után ellenök a vádlevél a kir. táblához beadatott.
Simonyi Ernő a ház nyugtalansága miatt máskorra akarta halasztani megjegyzései előterjesztését, «élvén azon joggal, melyet a ház gyakorlatba vett, hogy föntartotta magának a további teendőket». (Fölkiáltások: Napirendre!)
Deák Ferencz: T. ház! Én azon véleménynyel nem vagyok megelégedve, hogy a miniszteri interpellatio folytán a ház egyszerüen azt mondja, hogy átmegy a napirendre: mert íme már az interpelláló úr a jövőre tartotta fenn magának a dologra vonatkozó észrevételeit. Az ily dolognak pedig egyszer végének kell lenni. Az interpellatio megtétetett; a miniszter felelt rá; (Zaj a szélső baloldalon) a felelet, melyet a miniszter úr az interpellatióra adott, nemcsak az interpellálónak felelet, hanem felelet a háznak is; (Napirendre! a szélső baloldalon) és akár van megelégedve az interpelláló, akár nem ha a ház meg van elégedve, a ház többsége határozhat felette. A fenforgó esetben a miniszter úr előadta, hogy oly proclamatio adatott ki, melyet a miniszterium is és a sajtóvizsgáló biró is veszélyesnek és izgatónak tartott. A törvény szabta a miniszteriumra azon kötelességet, hogy az ily iratok lefoglaltassanak. Maga azon egyén, a ki a proclamatiót kibocsátotta, melyet a miniszterium és a sajtóvizsgáló biróság izgatónak tartott, az izgatást tovább is folytatta. A proclamatiók elkoboztattak, Asztalos János elfogatott, és ennek folytán Félegyházán kihágás történt, erőszakkal támadták meg a városházát, mert ki akarták szabadítani az elfogottakat.
Pap Pál: T. ház! Ez nincs napirenden. (Úgy van! a szélső baloldalon.)
Elnök (csenget): A szónokot beszéd közben megszakasztani nem szabad.
394Deák Ferencz: Engedelmet kérek: éppen most tétetett az interpellatio napirendre. Azt mondják, hogy erről szóljunk: az urak magok kivánják. (Ellenmondás a szélső baloldalon.)
Én tehát az interpellatióra nézve azt indítványozom: mondja ki a ház, hogy a miniszter úr által adott felelettel meg van elégedve. (Zajos helyeslés jobb felől és a középen.)
Tisza Kálmán a gyakorlat mellett szólt, a mely szerint, ha az interpelláló föntartja magának, hogy további lépéseket tegyen, a tárgyalás az interpellatio és a reá adott válasz fölött akkor kerül napirendre, mikor az illető képviselő eme lépéseket megteszi.
Somssich Pál, hivatkozással a hevesi esetre, tagadta, hogy a gyakorlat olyan, a milyennek Tisza föltüntette. Nem az egyes képviselő szándékától, hogy akar-e további indítványt tenni, vagy nem, hanem a háztól függ, hogy az interpellatióra adott válasz azonnal érdemileg tárgyaltassék, vagy pedig a tárgyalás elhalasztassék.
Nyáry Pál és Ghyczy Kálmán Deák indítványát a szerint kivánták tárgyaltatni, a mint a házszabályok az indítványokra nézve rendelik: irásban kell beadni és külön napirendre kell kitűzni.
Simonyi Ernő hozzá kivánt szólania miniszter válaszához. Úgy látta, hogy nem a proclamatiók és nem Asztalos szónoklata okozták a vérengzést és egy honpolgár halálát, hanem a helybeli biró által minden látható ok nélkül történt elfogatások. Hogy a nemzet világosan itélhessen benne, vajjon helyes volt-e a kormánynak és közegeinek eljárása, terjeszsze elő a miniszterium az ügyre tartozó összes iratokat.
Horváth Boldizsár igazságügyminiszter a hivatalos adatokból fölvilágosította Simonyit, hogy Asztalos Félegyházán a pályafőnél nagyobb néptömeghez lázító beszédet intézett, melyben kikelt az országgyűlési többség ellen, s kimondotta, hogy nem kell sem stempli, sem finanz, sem fogyasztási adó, sem statusadósság, s hazaárulással vádolta azon képviselőket, kik az 1867-diki törvényekre szavaztak. Több jelenvolt figyelmeztette, hogy Félegyházán népgyűlést tartani tilos; mire ő azzal felelt, hogy «jelenjék bár meg az összes nyolcz miniszter, jelenjék meg a császár az összes haderővel, a népgyűlést mégis meg fogjuk tartani». Mindezen adatok a biróság előtt vannak, s csak a biróság van hivatva azokat megbirálni, 395s fölöttük itélni. Róluk előzetesen itélni a háznak nem lehet intentiójában.
Csanády Sándor beszédét így kezdette meg: «Nem örömest teszem, de hazám és a nép megsértett egyéni joga, a szentesített törvények iránti tisztelet, s képviselői állásomból kifolyó kötelességem parancsolják, hogy a Félegyházán történt eseményeket illetőleg kárhoztatólag nyilatkozzam a kormány és közegei eljárása ellen.» Félegyházán gyilkolási merénylet történt, s kérdezte a kormányt és közegeit, képesek-e felmutatni csak egyetlenegy törvényt a sötétség korszakából, mely megengedné, hogy a félegyházi eseményhez hasonló körülmények közt gyilkolni szabad? Ily eljárás csak a Caraffák és Haynauok idején volt napirenden. Egyébiránt őt nem lepte meg a dolog, mert a történet tanusága szerint azon kormányok, melyek a nemzetek alkotmányos jogainak romjain emelkedtek a magaslatra, még az általuk hozott törvényeket sem szokták szenteknek tekinteni.
Nyáry Pál azt tartotta, hogy midőn a kormány, a melynek kötelessége a rend fentartása, azt mondja, hogy az általa bizonyos esetben alkalmazott rendszabályokat szükségeseknek hitte a közbiztosság megóvására, ő – Nyáry – a képviselőházban nincs jogosítva itélni a fölött, hogy valóban fönforgott-e az az eset, a melyben a törvény értelme szerint a szóban levő rendszabályokat alkalmazni lehet. Minthogy a kormány azokat, a kik ellen ama rendszabályokat alkalmazta, törvényes birájuktól nem vonta el ezzel a miniszterium nyilatkozatában mindent megmondott, a mit mondhatott, s a képviselőknek többet kérdezni joguk nincs.
Besze János, Zsarnay Imre és Szász Károly helyeselték a kormány eljárását, ellenben Almásy Sándor, Berzenczcy László, Hodosiu, József, Borlea Zsigmond, Dobrzánszky Adolf és Csiky Sándor az iratok előterjesztését sürgették.
Tisza Kálmán egyenesen és őszintén megmondotta, hogy arra semmi alapot sem talál, hogy a kormány eljárása a félegyházi esetben rosszaltassék. Ha a kormány hite szerint a rend valahol fenyegetve van, megvan reá a joga, hogy megtegye a rend föntartására szükséges intézkedéseket, természetesen fönmaradván azon kötelessége, hogy a hite szerint fölmerült hibát vagy bűnt a törvényes biró által megvizsgáltassa, s a törvényes biró itéletére bízza. A kormány föladata: a vádlottat birája elé állítani; a képviselőház föladata: őrködni, hogy senki birája elől el ne vonassék. Mivel e 396szempontból indult ki, nem lehetett szándéka itéletet mondani a félegyházi esetről, s a vizsgálatra hagyta annak kiderítését is, hogy kiknek lelkére száll a felelősség az ott kiömlött vérért: a jogkörén túlment kormányéra-e, vagy a lelkiismeretlen izgatók lelkére.
A képviselőház elfogadta Deák Ferencznek irásban előterjesztett következő indítványát: Simonyi Ernő képviselő úrnak a félegyházi eseményekre vonatkozó interpellátiójára a belügyminiszter és az igazságügyminiszter urak által adott fölvilágosításokkal a ház meg lévén elégedve, elhatározza, hogy a napirendre tér át.
