A GÖRÖG-KELETI ROMÁN METROPOLIA FÖLÁLLÍTÁSÁBÓL EREDŐ JOGVISZONYOK ELINTÉZÉSÉNEK MÓDJÁRÓL.
A GÖRÖG-KELETI ROMÁN METROPOLIA FÖLÁLLÍTÁSÁBÓL EREDŐ JOGVISZONYOK ELINTÉZÉSÉNEK MÓDJÁRÓL.
A képviselőház 1868. május 6-dikán megkezdette a görög-keleti vallásuakról szóló törvényjavaslat tárgyalását.
Az okokat, a melyek miatt a kormány a törvényjavaslatot sürgősen előterjesztette, Eötvös József b. vallás- és közoktatásügyi miniszter a következőben adta elő: «Az 1848:XX. t.-cz. minden, az országban fölvett vallás tökéletes egyenlőségét és a köztük létező viszonyosságot állította föl elvül. A 8. §-ban biztosította a hon görög-keleti polgárainak jogát egyházi és iskolai ügyeiknek autonom rendezésére nézve, egyszermind e czélból egy egyházi congressus összehivását rendelte el, meghatározván az összehívás módját és a tartandó egyházi congressus alakját. A nemsokára azután közbejött események következtében a törvénynek ezen rendelete nem volt teljesíthető, s így történt, hogy azon nagyfontosságú változások, melyek a görög-keleti egyház körében hiveinek megegyezésével létre jöttek, jelesen a görög-keleti egyház román és szerb nemzetű hiveinek egymástól való elválása és egy külön román metropoliának fölállítása oly egyházi gyülekezetben határoztatott el, mely formájára nézve az 1848-diki törvény rendeleteinek meg nem felel, s hogy a görög-keleti metropolia kettőre való tettleges elválasztásának törvénykönyvünkben semmi nyomát nem találjuk. Ezen hiányt pótolnunk kell, s azért a miniszterium szükségesnek tartotta egy oly törvényjavaslatot a t. ház elé terjeszteni, melyben azon egyházi gyülekezet, hol a két metropoliának elválasztása elhatároztatott, a mennyiben a formára nézve az 1848-diki törvénynek nem felel meg, utólag törvévényesíttessék, hogy az újabban fölállított román metropolia törvénybe iktattassék, hogy miután 1848-ban a törvényhozás csak egy görög-keleti metropoliát ismer, s csak ezen egy részére biztosította az autonomiát, 360mostan, miután a metropolia ketté vált, a két metropolia mindegyikének autonomiája és egymás iránti coordináltsága külön biztosíttassék, s egyszersmind meghatároztassanak azon módok, melyek szerint ezen külön metropoliák egyházi gyülekezetei első esetben össze lesznek hivandók. Végre, hogy azon jogi kérdések elhatározására, melyek a két metropoliának elválasztása következtében támadtak, a törvényes biróság a törvényhozás által határoztassék meg, magától értetődvén az, hogy alkotmányos országban jogi kérdéseket elhatározni közigazgatási úton nem lehet, s hogy ennél fogva a törvényhozásnak gondoskodni kell egy rendes biróról, ki e kérdések fölött határoz.»
Úgy a szerb, mint a román nemzetiségű képviselők, kik az átalános vitában részt vettek, köszönetöket fejezték ki a miniszteriumnak a törvényjavaslat előterjesztéséért, s azt a részletes vita alapjául közakarattal elfogadták. Sztratimirovics György a következő kijelentést tette: «...mint egyházamnak és nemzetemnek szabadelvű fia a szerbek megnyugtatásául kijelenthetem, hogy a jelen törvényjavaslat autonomiánkat nem sérti, hanem ellenkezőleg, annak valódi életet ad, azt életbe lépteti». Babes Vincze pedig azt mondotta, hogy a mennyiben a jelen törvény is biztosítani fogja a görög-keleti egyháznak az őt megillető jogot, a románok mindenesetre köszönettel lesznek a hazának és különösen a törvényhozó testületnek.
Egymás ellen annál hevesebben és ingerültebben polemisáltak, s annál keserűbb szemrehányást tettek egymásnak a szerb és román nemzetiségű képviselők a részletes vita alkalmával.
A képviselőház május 8-dikán tartott ülésében reákerült a sor a törvényjavaslat 8. §-ára. Míg a kormány eredeti javaslata szerint a két metropolia különválasztásából eredő követelések az igazságügyminiszteriumtól delegálandó biróság előtt lettek volna érvényesítendők, s ennek végzései ellen mindazon perorvoslatok lettek volna alkalmazhatók, melyeket a polgári perrendtartás egyéb perekben megenged, a központi bizottság a 8. §-ra nézve a következő szöveget ajánlotta:
«A két metropolia különválásából eredő mindennemű követelések, a mennyiben kölcsönös egyesség útján kiegyenlíthetők nem lennének, úgy az egész metropoliát, mint a püspöki megyéket vagy egyházközségeket vagy netalán egyes egyéneket illetők is, választott biróság előtt bélyeg- és illetékmentesen lesznek érvényesítendők, mely birósághoz mindegyik fél válaszszon két-két tagot; s ezek közösen egy elnököt; meg nem egyezhetés 361esetére az elnököt, valamint a három hó alatt választani vagy összeülni késedelmezők helyett az illető tagokat nevezze a királyi tábla; s ezen biróság végzése és itéletei ellen – mellőzve minden perorvoslatokat – egyedül a hétszemélyes táblára leend fölebbvitel, hol is az ügy soron kívül az igazság és méltányosság alapján lesz eldöntendő.
A tárgyalás megkezdésekor az elnök a következő négy módosítványt jelentette be:
Branovácsky István módosítványa: «A román metropolis fölállításából eredő mindennemű követelések, a mennyiben a congressusok, illetőleg a felek által egyesség útján kiegyenlíthetők nem lennének, rendes biróság előtt bélyeg- és illetékmentesen érvényesítendők, mely biróság végzése és itéletei ellen mindazon perorvoslatok alkalmazhatók, melyeket a polgári perrendtartás egyéb perekben megenged.»
Manojlovics Emil módosítványa: «A két metropolis különválásából eredő» szavak helyett: «A román metropolis fölállításából eredhető» szavak tétessenek; «az igazságügyi miniszterium által e czélra delegálandó» passus helyett tétessék: «az e czélra törvény értelmében delegálandó».
Halász Boldizsár módosítványa: «A két metropolis különválásából eredő mindennemű követelések, a mennyiben egyesség útján kiegyenlíthetők nem lennének, úgy az egész metropoliát, mint a püspöki megyéket vagy egyházközségeket, vagy netalán egyes egyéneket illetők is, az 1836 XIV. és 1840:XIII. t.-cz. által kijelölt, az 1715:XVII. t.-cz. értelmében erre följogosított rövidutu osztoztató biróság előtt lesznek érvényesítendők.»
Maniu Aurél módosítványa: «A román metropolis különválásából eredő mindennemű követelések, és pedig az egész metropoliát, vagy az egyes püspöki megyéket illetők, a mennyiben a legközelebbi, mindkét congressuson megkisértendő egyesség útján kiegyenlíthetők nem lennének, az egyházközségeket, vagy netalán egyes egyéneket illetők pedig azonnal egy, a királyi tábla által saját kebeléből e czélra különösen alakítandó hét tagú tanács előtt bélyeg- és illetékmentesen érvényesíthetők. E biróság végzései és itéletei ellen, mellőzve minden más perorvoslatot, egyedül a hétszemélyes táblára leend fölebbvitel, hol is az ügy soron kívül az igazság és méltányosság alapján lesz eldöntendő.»
Miután az indítványozók megokolták módosítványukat, s Eötvös 362József b. miniszter azon véleményét fejezte ki, hogy «legjobb volna az, ha a t. ház mindjárt jelölné ki azon forumot, melyet egyszer mindenkorra delegál, ha pl. a törvényben kimondaná, hogy mint első forum a kir. tábla bizonyos számú tagjai fognak itélni, s innen történik az appellata», fölszólalt Deák Ferencz.
Deák Ferencz: T. ház: Minden ilyen nagy horderejű változásnak, minő ugyanazon vallás hiveinek különválása, természetes következése az, hogy annak folytán számos jogi és vagyoni kérdések erednek. Ezen kérdéseket gyakran nem lehet barátságos úton kiegyenlíteni, s eldöntésökre biróság szükséges.
Azon szempontból indulok ki, hogy a két fél közt egyik sem akarja, hogy a fönforgó kérdések minél későbben döntessenek el, mert ezen suppositum által sérteném akár az egyik, akár a másik félt: mert meg vagyok győződve, hogy éppen ezen esetben nincs helye a régi axiomának, és a két fél közül egyik sem ragaszkodik hozzá, hogy qui habet tempus, habet vitam. (Helyeslés.) Mindeniknek egyformán érdekében van, hogy a kérdés minél előbb tisztába hozassék az egyes jogi és vagyoni követelésekre nézve. De érdekében van ez magának az országnak is, mert a mint tudjuk, és a miniszter úr maga legjobban tudja, bizony néhol botrányos esetek is fordultak elő ezen különválás óta az egyes községek külön ajkú lakosai között, és pedig előfordultak a legszentebb helyen, a templomban és közelében, a mi úgy az egyik, mint a másik félnek nem nagy lelki épülésére szolgált.
Az a kérdés ezen 8-dik szakasznál, melyik legyen az a biróság, mely ezen kérdés fölött itél?
Itt kettőt kell tekintetbe vennünk: egyik az, hogy minden ember szeret a maga rendes birósága előtt igazságszolgáltatást keresni, és semmi, a törvénynyel ellenkező octroyált biróságnak nem örvend; a másik az, hogy meg kell vizsgálni, vajjon a kereseteknek a rendes biróság elé utasítása mennyiben kivihető, és mennyiben lehető nagyobb károk és bajok nélkül? ha pedig ez nem lehet, micsoda törvényes mód mutatkozik arra, hogy e bajon az országgyűlés és a kormány segítsen?
A rendes biróságoknak ezen kérdéseknél alkalmazását részemről nem tartom kivihetőnek, vagy legalább nem tartom zavar nélkül használhatónak.
Talán 30 vagy 40 község van azon helyzetben, hogy vegyes 363ajkú, de ugyanazon vallású lakói közt előfordul a meum és tuum közti kérdés, éppen az egyházat illetőleg. S ha még ezek csupán tőkékből állanának, azt mondhatná az ember, hogy a késedelem nem veszélyes; hanem éppen Isten háza forog kérdésben: a községben csak egy templom van, ezt az egyik is másik is követeli magának. Ezen kérdés eldöntendő. Rendes per útján e pereket minden községnek külön kellene mozdítania területi birósága előtt, azaz a megyei törvényszék előtt; mivel pedig több megyében vannak e községek, tehát egyidejüleg több biróság előtt mozdíttatnék a per. Nem akarok arra terjeszkedni, mit Halász képviselőtársam mondott, ámbár nagyrészt magam is igaznak hiszem, hogy azon törvényszékek talán magok is ingerült, izgatott állapotban lesznek, mi elkerülhetetlen, mert éppen vallási érdekeik forognak fönn, oly megyékben, hol a törvényszéknek tetemes részét egyik vagy másik felekezethez tartozók képezik – hanem azon lehetőségre figyelmeztetem a t. házat, hogy ha annyi a per, a hány a község, annyi a törvényszék, a hány területi biróság competál az itélethozatalra: meg nem történhetik-e, hogy a legnagyobb difformitás lesz az eljárás elveiben s az itéletekben? Kivánatos-e ez? (Helyeslés.)
De tovább megyek. Mellőzve az egyes községeket, a mennyire én tudom, elosztandó a nationalis fundus, vagy legalább a románok abból részt kivánnak; lehet, hogy a szerbek nem akarnak nekik anynyit adni, mint a mennyit ők kivánnak; szóval a nationalis fundus lehet – nem tudom, lesz-e – de mindenesetre lehet per tárgya. Azt kérdem most, ki lesz e kérdésben a rendes biróság? A nationalis fundus az egyházé, az egyik rész szerint közös tulajdon, mig a másik szerint csak kis részben illeti az egyiket; szóval ez a perkérdés: s hol fog ez elintéztetni? Ha azt tekintjük, hogy a hol az eddigi metropolita volt, akkor a karloviczi érsek székhelyén volna a dolog elintézendő. Jelenleg ama helyiségek még tettleg nem állnak szorosan véve a magyar biróságok és kormányzat hatalma alatt; reméljük, hogy ez az állapot meg fog szünni, de e pillanatban még nem szünt meg. Tovább megyek. A klastromokról és pedig talán 27 vagy mennyiről van szó; ezek egy része Szerémben, más része Aradban fekszik; ezekre nézve tehát Szerémben is, Aradban is kell perelni. És melyik a gradualis appelláta ez idő szerint? A régi perekben Horvátországban és a Magyarországhoz nem tartozó társországokban a báni tábla, Magyarországban a kir. tábla és a septemvirátus. Kérdem, lehet-e ezen dolgokat úgy intézni el, hogy ezen pereknek egyes részei a legelső 364biróságtól az utolsóig más meg más forumok elé vitessenek? Azt hiszem, hogy ezt magok a szerbek sem kívánhatják, sőt senkisem kivánhatja, mert nem egyez meg az igazságkiszolgáltatás czélszerűgével, különösen pedig ezen esetben.
A rendes biróságokat továbbá nem tartom alkalmasaknak, ezen nehézségek folytán, azért se, mert ezen eljárás rendkívül sok időbe kerül, sok perhuzással jár. Ne mondja senki, hogy hiszen az egész felekezet nem fogja kivánni a perhuzást. Senki sem tiszteli jobban az ügyvédi testületet, mint én, – magam is nominaliter legalább tagja vagyok (Derültség) – hanem annyi mégis igaz, hogy a fél maga sem tudja gyakran megakadályozni, hogy az ügyvéd optima fide mindent el ne kövessen a per huzására, sőt ezt némelykor éppen kötelességének is tartja. Czélszerű lesz-e, ha kivált egyes perek öt-hat esztendeig huzódnak? nyer-e vele az ország? nyer-e azon két felekezet nyugalma? nyer-e a polgárok jólléte, ha azon perek, melyek a legszentebbel, az isteni tisztelettel vannak kapcsolatban, a végtelenig elhuzódnak?
A mint tehát mondom, rendes biróság alkalmazását lehetetlennek tartom.
Előttünk áll már most két mód: az egyik a compromissum, a másik a delegatio.
A compromissumot akkor, midőn ily mélyen beható és a kedélyeket sokban nyugtalanító kérdések forognak fönn, egy okból nem tartom czélszerűnek: mert az élet azt mutatja, hogy a compromissumoknál egy ember itél. (Helyeslés.) Az egyik fél előre igyekszik meggyőződni annak nézeteiről, a kit biróul akar megválasztani, és választja a nézeteivel megegyezőt; a másik fél hasonlót tesz. Így valószinű – nem mondom, hogy supponálom, hanem az élet azt mutatja – hogy mindegyik fél birája az ő választójának nézeteit igyekszik érvényre juttatni és végtére az ügyet eldönti az elnök. (Helyeslés.) Nem szeretném sem azon felelősséget elvállalni, hogy ily nagy horderejű kérdésben én döntsem el a dolgot, és nem is biznám egy emberre ezen minden esetre igen terhes provinciát. A compromissumot tehát nem óhajtom. (Helyeslés.)
Hátra van a másik mód: a delegatio. Ezen mód nem új, ezen mód egyenesen törvényes; mert hiszen minden magánperekben, akkor is, ha a competentia – midőn több megyékben fekszik a substratum – nem világos, ő felsége delegált minden időben. A delegatio tehát törvényes eszköz, mint azt Halász Boldizsár képviselőtársam 365igen helyesen megjegyezte, sőt az általa fölhozott törvényczikkel is bizonyította.
A kérdés most az, hogy ki delegáljon?
Az volt mondva, hogy az országgyűlés delegáljon. Részemről ez ellen sem volna kifogásom, mert az országgyűlés által alkotott törvény a fejedelemnek és nemzetnek egyesült akarata. De méltóztassanak fölvenni, hogy ha a törvényhozás delegál, sokkal nehezebb az appellátát föntartani, a mi pedig a felek megnyugtatására annyira szükséges: mert egy országgyűlési biróságnak, azon testületnél fogva, mely őt választotta, magasabb az állása, semhogy itélete más itélőszék alá rendeltethetnék. (Helyeslés.) Tudom én, hogy van a törvényben eset, midőn föntartatott az országgyűlés birósága ellen az appellata a septemvirátushoz; de ezen példákat, én legalább, nem szivesen idézem. (Helyeslés.) Hozzájárul még, hogy az államhatalmak fölosztása, a mennyire lehet, megtartandó. Az országgyűlést illeti a fejedelemmel együtt a törvényhozó hatalom. A végrehajtó hatalom illeti ő felségét, és ő felsége ügyel föl és eszközli a birói hatalom által az igazságszolgáltatást. Szükség nélkül, midőn elkerülhetjük, ne cseréljük föl ezen hatalmak gyakorlatát. (Helyeslés.)
Lehetnek esetek, midőn ez szükséges; de talán mivel más mód is van, ezen módot most itt nem lehet szükségesnek állítani. Azon más mód pedig egyszerűen az, hogy ő felsége delegáljon.
Nem ujság ez: ő felsége delegált számos esetekben, és ő felsége delegálhat ebben is.
Hanem a felek megnyugtatására azt óhajtanám, hogy ő felsége rendes biróságot delegáljon. (Helyeslés.)
A másik – a mit elsőbben kellett volna mondanom – hogy az alkotmányosságnak természetes alaptörvényénél fogva ő felsége ezt az illető miniszter ellenjegyzése mellett tegye, mert ő felségének minden rendeletei és ilyféle cselekvései a miniszter által ellenjegyzendők. (Helyeslés.)
Ezen delegált bíróság előtt volnának érvényesítendők mind az egyeseknek, mind az egész felekezeteknek ezen tárgyból eredő akármely követelései; de itt az eljárásnál részemről kettőt kötök ki: először, hogy semmiféle perorvoslat, kivéve az appellátát, megengedve ne legyen, mert a perorvoslatok ilyen solemnis eljárásnál az igazság pontos kiszolgáltatására nézve nem lesznek mulhatatlanul szükségesek; másodszor, hogy a fölebbezés ne legyen csak egy fölebbezés a hétszemélyes táblához, hanem kettő. (Helyeslés.) Megmondom az 366okát. Mi az apellátának jogphilosophiája? Nem az, hogy egy magasabb, tekintélyesebb biróság itélje és revideálja az alsóbb biróság itéletét – mert abból, hogy magasabb rangú a biróság, nem következik, hogy a jogtudományban jártasabb vagy függetlenebb volna, sőt az elsőfokozatú biró épp oly jogtudós és épp oly független lehet, mint a legfelsőbb fokozatú; hanem azt teszi föl a törvény, hogy az az alapos itélet, midőn három biró közül kettő itélt egyformán. Igaz lehet, hogy az egyetlen itélt helyesen, de az államnak valahol csak véget kell vetni az ilyféle perorvoslatoknak. Azért én minden perben, de különösen ilyen nagyfontosságú perekben, nagyon szeretem a két fokú appellátát.
Ezek szerint, a miket itt mondottam, én a törvényjavaslat szerkezetét következőképp módositanám, és bátor leszek módosítványomat a t. ház asztalára letenni. (Halljuk! Olvassa!): «8. §. A két metropolia különválásából eredő mindennemű követelések, a mennyiben kölcsönös egyesség útján kiegyenlíthetők nem lennének, úgy az egész metropoliát, mint a püspöki megyéket vagy egyházközségeket vagy netalán egyes egyéneket illetők is, ő felsége által az illető miniszterium ellenjegyzése mellett delegálandó valamely rendes biróság előtt bélyeg- és illetékmentesen érvényesítendők. Ezen eljárásnál minden más perorvoslatok mellőzésével egyedül a két fokozatú rendes felebbvitel tartatik fönn.» (Élénk helyeslés.)
Ajánlom ezen szerkezetet a t. háznak elfogadás végett. (Élénk helyeslés.)
Wlád Alajos hozzájárult Deák módosítványához, s csak a következő szavak hozzátoldását kivánta: «az ily természetű ügyek pedig az appellata közben soron kívül vétessenek elő».
Stojacskovics Sándor szíve mélyéből pártolta Deák módosítványát. Ez fölöslegessé teszi Branovácskyét, melyet különben benyujtója maga visszavont.
Miletics Szvetozár nem fogadta el a módosítványt, a mely rendkívüli biróság kinevezését és rendkívüli eljárást rendel el, s így megsérti azon elvet, hogy senki rendes biróságától meg nem fosztható. Nem is érezte magát fölhatalmazva, hogy megcsonkítsa azon jogokat, melyek a községeket, vagy a szerb metropoliát törvényesen megilletik. Ha azonban a két congressus hozzájárulna, semmi kifogása sem volna a módosítvány ellen.
367Miután Manojlovics Emil, Sztratimirovics György, Papp Zsigmond, Várady Gábor, Bónis Sámuel elállottak a szótól, fölszólalt Babes.
Babes Vinczét az előterjesztett módosítványok, s köztük éppen az utolsó, sehogy se elégítették ki. A 8. §. a következő ügyek elintézésére vonatkozik: Az eddig közösen élvezett alapítványok, bizonyos püspöki lakok és vagyonok, egy pár zárda kérdéséére, s a vegyes községek kármentesítéséére. Hogy melyik biróság vagy hatóság döntsön bennök, erre nézve már 1864-ben véleményadásra szólították föl az egyházi zsinatot. A zsinat hozott is határozatot, s ezt ő felsége jóváhagyta. «Az egyházban pedig – folytatta Babes – ő felségének eddig mindig absolut joga volt ilyen ügyekre nézve, s merem mondani, hogy nincs példa az egész múltban, hol ő felsége másképp intézkedett volna, s éppen a magyar törvények alapján, mely magyar törvények alapján volt, legfőbb felügyeleti joga circa sacra.»
Deák Ferencz: Ez nem circa sacra, hanem circa mundana. (Nagy derültség.)
Babes Vincze: Az illetékes zsinaton létrejött és ő felségétől jóváhagyott actussal a románok bizonyos jogot nyertek. Itt nem magánjogi, hanem vegyes természetű ügyekről van szó. «Kérem a t. házat, vegye bárki bármelyik jogtudományi auctoritás definitióját a magánjogról és alkalmazza az idézett ügyekre, s meg fog győződni, hogy lehetetlen ezen ügyeket azon jogba beilleszteni.»
Deák Ferencz: Bizonyosan. Lehet.
Babes Vincze: «Lehet-e magánjogról szó ott, hol bizonyos tárgyat magán személy vagy testület nem is magán személy használata vagy élvezete végett szerzett, hanem a hol pl., mint az egyházi községeknél, a község közhelyet épített, templomot, iskolát, s ezen templomot, iskolát idő multával birtokolják mások, mint a kik építették, de csakis községbeliek, s pedig semmiesetre sem magánjog alapján? És már attól ma követeltessék vissza magánjog alapján!»
Csak annyiban egyezett volna bele ezen ügyekre nézve biróság megállapításába, a mennyiben elérhető lett volna az a czél, hogy megnyugvás szereztessék minden félnek s mindenki tanusította volna, hogy nem akar igazságtalanságot, s ennyiben helyesnek tartotta azok nyilatkozatait, kik maguk is constatálták, hogy itt a rendes hosszú eljárás csak káros lehet, s azt meg kell rövidíteni. Éppen ezért ellentétben állónak látta az utolsó 368módosítványt Deák indokolásával, a mennyiben az a rendes eljárást mégis elfogadja, de másodszor három biróságot állapít meg. A szóban levő ügyek több mint két év óta tárgyaltatnak és vizsgáltatnak, közel vannak befejezésökhöz, s bennök többnyire nem lenne más hátra, mint a végleges döntés, mely a zsinat határozata szerint a kanczelláriát, mint a mely vegyes szerkezetű hatóság volt, illette volna meg. Már most sok kínos munka és szenvedés s annyi várakozás után lehet-e azt mondani az illetőknek: kezdjenek új pert és vigyék azt három biróságon keresztül? A szerb fél, éppen a zsinat határozata és ő felsége helybenhagyása alapján, mindennek birtokában van, s a vegyes községekben, még ott is, hol a román elem túlnyomó többségben van, az egész egyházi, iskolai és vagyoni kezelés szintén a szerbeké. Eme kényelmes és előnyös állapottal szemben a románokat újra a barátságos egyezkedés megkisérlésére utasítani – roppant nagy különbség. Babes tehát legalább a vegyes községek ügyeire nézve sokkal gyorsabb eljárást óhajtott, mint a mely Deák módosítványában foglaltatik, s legfeljebb egy appellata megengedésére nyilatkozott hajlandónak.
Halász Boldizsár örömmel visszavonta módosítványát.
A képviselőház elfogadta Deák Ferencz módosítványát Wlád Alajos toldalékával.
