A HADI HAJÓK LOBOGÓJÁRÓL.

Teljes szövegű keresés

A HADI HAJÓK LOBOGÓJÁRÓL.
Zíchy Antal előadója volt az 1868-ban Bécsben összegyült első delegatio azon albizottságának, a mely véleményt mondott a hadi tengerészet költségvetésének előirányzatáról. Ezen minőségében Zichy többször érintkezett Tegetthof altengernagygyal, s vele szemben egy alkalommal azon nézetet fejtegette, hogy a magyar államiságot a hadi hajók lobogóin is kifejezésre kell juttatni. Tegetthof e kivánságot teljesíthetőnek vélte, s Zichy e tárgyban indítványt terjesztett az albizottság elé és Deák Ferenczet értesítette a törtentekről. Levelében a többek között megemlítette, hogy már háromszor járt a tengeren, de azért e téren ismeretei nem terjednek túl a tengeri betegségen.
346Deák Ferencz válasza ez volt
Pesten, február 21-dikén, 1868.
Kedves barátom!
Azon kérdés, hogy a hadi hajók minő lobogókat, színeket, jelvényeket használjanak, jogilag s politikailag teljesen egy természetű azon kérdéssel, hogy a szárazföldi seregeknél minők legyenek a zászlók, színek, jelvények. E kettőt egymástól elválasztani, s egyikre nézve más irányú határozatot hozni, mint a másikra, alig lehet.
Ha tehát azon albizottság, mely a hadügyi költségeknek nem tengerészeti részére nézve fog véleményt adni, nem veti föl a zászlók, színek, jelvények kérdését, Ti se tegyétek azt a tengerészetre nézve, mert vagy szakadást okoznátok, vagy a két kérdés szoros összefüggésénél fogva kényszeritenétek amazokat is oly térre lépni, mely nem czélszerű.
Azon kifejezések, melyeket javaslatodból velem közlöttél, nem határozottak, nem foglalnak magukban positiv követelést, hanem csak jogos várakozás, biztos remény fejeztetik ki az iránt, hogy tengeri hadi hajóink lobogóin Magyarország czímere is képviselve legyen. Ha ezen «jogos várakozás», «biztos remények» kifejezése által nem akartok positiv követeléssel határozottan és egyenesen föllépni, s csak úgy odavetve, mellesleg akarjátok azt megemliteni, akkor az nem sokkal több puszta phrasisnál, mely nem nyujt annyi hasznot, a mennyi alkalmatlanságot okozhat; ha pedig úgy kivánjátok azt tekinteni, mint positiv, határozott követelést, melyhez ragaszkodtok, mint kétségtelenül jogoshoz, melyet tárgyalni, véglegesen eldönteni készek vagytok, melyhez kötitek a budget elfogadását, akkor fontoljátok meg a dolog minden oldalát. A hadi hajók lobogója, a szárazföldi seregek zászlói szoros kapcsolatban álló kérdések, melyek a magyar hadsereg kérdésével együtt járnak. Hiszitek-e, hogy a delegatio van jogosítva e nagy kérdés fölött határozni?
Véleményem szerint e kérdések együtt s egyszerre tárgyalandók a védrendszer átalakításának kérdésével, mely az 1867-diki törvények szerint is nem a delegatiók köréhez tartozik, hanem a magyar országgyűléséhez; ott lehet és kell a fölött határozni, mert nálatok, a delegatiónál, az ezen kérdések fölötti vitatkozásoknak eredménye úgy sem lehetne.
Jobbnak tartom tehát, ha nem hozzátok föl idő előtt s ott a 347kérdést, hol azt véglegesen elhatározni úgy sem lehetne, hanem hagyjátok azt a magyar országgyűlésre és a védrendszer átalakítására, hová az természetesen tartozik.
Egyébiránt ez csak egyéni nézetem, oly emberé, ki még annyi képzettséggel sem bir a tengerészeti dolgokban, mint Te, mert még tengeri betegsége sem volt. Ti a helyzetet ott jobban ismeritek, közelről tekinthetitek azt, jobban megitélhetitek a teendőket; én fölszólításodra nehézségeimet adtam elő, melyeknek helyes vagy helytelen volta fölött Ti fogtok határozhatni.
Isten veled! Szives tisztelettel
hű barátod
Deák Ferencz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem