A QUÓTA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG TÁRGYÁBAN KIKÜLDÖTT KÉT ORSZÁGOS BIZOTTSÁG MAGÁNÉRTEKEZÉSE.
A QUÓTA ÉS AZ ÁLLAMADÓSSÁG TÁRGYÁBAN KIKÜLDÖTT KÉT ORSZÁGOS BIZOTTSÁG MAGÁNÉRTEKEZÉSE.
A két országos küldöttségnek 1867. augusztus 24-dikén tartott közös értekezletéről Lónyay Menyhért naplójában a következőket irja:
Déli 12 órakor jelentek meg a tagok a közös értekezleten; az elnökséget a két elnök foglalta el, jobbról a bibornok, balról b. Sennyey; jobbról ültek a birodalmi tanács küldöttségének tagjai, balról a magyar küldöttség tagjai. Mindkét küldöttség tagjai teljes számmal jelentek meg, úgyszintén a két kormányt képviselő miniszterek. Rauscher bibornok csinosan formulázott és szépen elmondott beszéddel nyitotta meg az értekezletet, különösen súlyt fektetvén arra, hogy mit a holt betű nem tudott magyarázni és kellőleg kiegészíteni, az élő szónak a föladata azt bővebben kifejteni, s létrehozni azon egyetértést, mely a birodalom közös érdekeinek tekintetbe vételével mindenekfölött óhajtandó; azt hiszi, hogy midőn a birodalom mindkét részéről e részek specialis érdekeinek megvédésére egyesek szót emelnek, ezzel csak a közös érdekeknek tétetik szolgálat, és 184azért hiszi és reményli, hogy a legnehezebbnek látszó kérdés is őszinte jóakarat mellett meg lesz oldható.
Sennyey b. erre a tanácskozás folyamát legczélszerűbben úgy véli meghatározandónak, ha a birodalmi küldöttség válasza pontonkint vétetik öl és tárgyaltatik.
Klun jegyző olvassa a birodalmi tanács küldöttsége válasziratának 1., 2., 3, és 4-dik pontjait.
Ghyczy a pontonkinti fölolvasásnak helyét nem látja; a tanácskozást a másik fél kérte, tehát a másik résznek is föladata, kijelölni azon pontokat, melyek fölött tanácskozni kiván; ennélfogva fölöslegesnek tartja a pontonkinti olvasást.
Elsőnek Kautz szólalt föl. Kiemeli mindenekelőtt azon fontosságot, melyet az államadósságok kérdésére magyar részről is helyeznek, előhozza azonban mindazon okokat is, melyeket a magyar küldöttség a megelőző tanácskozásokban fölhozandóknak vélt azon szempontból, hogy a két tárgy, a quóta és az államadósságok kérdése, egyszerre és egyformán ne tárgyaltassék.
Erre Herbst válaszolt. Nem érzi magát hivatva, hogy taglalja azon meghatalmazást, melyet a magyar küldöttség nyert; de mind a kiküldetési határozat tartalmából, mind a törvény értelméből folyónak látja, hogy mindkét fontos kérdés egyszerre tárgyaltassék.
Minthogy pedig a mostani tanácskozások magántermészetűek, s az államadósságok kérdése nélkül a quóta kérdése meg nem oldható, semmi akadályt nem lát arra nézve, hogy az államadósságok kérdése iránt az eszmék ki ne cseréltessenek. Tudja azt, hogy a magyar törvény értelmében a quóta és államadósságok kérdésének egyszerre való tárgyalása inkább a törvényhozás tárgyalására vonatkozik; de mivel a törvényhozásnak ezen fontos kérdést is kellett tárgyalnia, szükségképp a magyar küldöttség is hasonló módon tartozik eljárni. Ő nem akarja vizsgálni az államadósságok keletkezése történetét; de azt mindnyájan tudjuk, hogy az államadósságok leginkább a háborúk folytán keletkeztek, tehát a védelem szüksége következtében; a deficiteknek sincs más eredetök, különösen 1848 óta. Ha pedig ez volt az oka az államadósságok keletkezésének, ennek igen természetes következése az, hogy Magyarország a védelem végett tett adósságokat 185elvállalni köteles. Nem tagadja, hogy az államadósságok keretében vannak egyes csekélyebb tételek, melyek bizonyos országrészek érdekében keletkeztek; ennek megvizsgálása és elosztása nehézséggel bizonyára nem fog járni; de annyival inkább összefügg ezen kérdés a quóta kérdésével, minthogy az elvállalandó quótának összege szoros kapcsolatban van az államadósságok fejében elvállalandó összeggel; ha kevesebb összeg vállaltatik el Magyarország részéről az államadósságok fejében, akkor nagyobb lehet Magyarországnak közösügyi quótája és viszont. Mindezekből azt vonja le, hogy a két kérdésnek megvitatása egymástól elválaszthatatlan.
Ghyczy részletesebb fejtegetéseit azzal kezdte, hogy nem jártas eléggé a német nyelvben, ennélfogva eszméit nem fogja talán a kellő helyességgel kifejezni. Megjegyzi továbbá, hogy ő itt csak egyéni, nem pedig a magyar küldöttség többségének nézeteit nyilvánítja. Mindenekelőtt hivatkozik a közösügyi törvényre, mely szerint a közös költségek alatt csak a hadügy és külügy értendő; különösen megjegyzi, hogy a magyar küldöttség már azért sem érezheti magát feljogosítottnak most az államadósságok kérdésében értekezni, minthogy azon országos határozat, melylyel ezen küldöttség kiküldetett, feltételezi, hogy az államadósságokra vonatkozó minden szükséges adatok, úgyszintén a két miniszterium egymással folytatott értekezésének eredménye a magyar küldöttség elé terjesztessék. Minthogy pedig ez még meg nem történt, sőt úgy van értesűlve, hogy eziránt a két kormány között megállapodás még nem is keletkezett, a magyar küldöttség legjobb akarata mellett is képtelen ezen tárgyban bővebb és részletesebb vitatásokba bocsátkozni. De kötelességének tartja kiemelni még egy nevezetes körülményt. A magyar küldöttség ugyanis törvény által, melyet ő felsége is szentesített, meg van kötve, a korlátok, melyek között mozognia kell, a törvény által meg vannak határozva, holott ő neki nincs tudomása arról, hogy a közösügyi törvény a birodalmi tanácsnak tárgyalás és elfogadás végett előterjesztetett volna; a birodalmi tanács ezen választmány kiküldése alkalmával csak átalános elvek iránt nyilatkozott. A birodalmi tanács küldöttsége tehát sem utasítás, sem törvény által kötve nincsen ez maga jelzi az állást, melyet elfoglalni kell. A magyar küldöttség nem tehet mást, mint a mit a törvény megenged, sőt parancsol, t. i. annak értelmét védeni és mindent, mi annak értelmezése ellen formuláztatnék, tárgyalása köréből kizárni. Annyivabb súlyosabb a magyar küldöttségnek helyzete, minthogy könnyen megtörténhetik, hogy a birodalmi tanács el sem fogadja a közösügyi törvénynek azon részét, mely csak akkor léphet életbe, midőn a birodalmi tanács azt hasonlóképpen elfogadta és ő felsége 186ezen részről is szentesítette. Ez esetben, ha t. i. a birodalmi tanács el nem fogadná, a mi saját törvényünknek ezen része megszűntnek tekintendő, s az többé nem létezik. Ő a maga részéről nyilvánítja, és meg van győződve, hogy az ország nagy többsége ezen nézetben van, hogy az államadósságok tekintetében mindazt, mit becsülettel megbirunk, el kell vállalni azon okokból, melyeket a törvény maga is kifejez; de mindezt azon határozott feltétel mellett, hogy a birodalmi tanács is fogadja el a közös ügyekrenézve a magyar törvényben foglalt módozatokat és feltételeket. Nem akar itéletet mondani, csakis véleményt. A magyar országgyűlés a törvény értelme szerint adósságok elvállalására nincsen kötelezve; a birodalmi tanács ellenben mind 1848-ban, míg alkotmány létezett Ausztriában, az akkori adósságokat, mind a februáriusi alkotmány keletkezése után az időközben tett és azután kötött terheket elfogadta és magáéivá tette. Az államadósságok tehát a birodalom ezen felére nézve mindenesetre kötelezők, holott a magyar országgyűlés semminemű adósság tételére beleegyezését soha nem adta. De a kiküldetés is, mely mellett a birodalmi tanács küldöttsége választatott, azon törvény, mely e tekintetben keletkezett, nem hatalmazta, fel a birodalmi tanács küldöttségét érdemleges tanácskozásokba bocsátkozni. Az is csak véleményt mondhat s a magyar küldöttség sincs másra felhatalmazva. Azt említé az előtte szólott, hogy ez magánértekezlet; de a magánértekezletnek határai sem mehetnek azon túl, mire a valóságos kiküldetés tétetett. Az előtte szólott azt mondá, hogy nem lehet meghatározni, a deficit miből keletkezett. Ebből nyilván következik, hogy a birodalmi tanács küldöttsége válasziratának azon állítása, mely szerint minden adósság a védelem és hadügy tekintetéből tétetett, tökéletesen elveszté minden erejét.
Ezután Brestl szólalt fel. Kissé homályos értekezést tartott a felett, mi a megoldandó kérdés. Nézete szerint azért is szükséges az államadósságok iránt követendő eljárást tudni, és az elvállalandó terheket meghatározni, mivel csak ezek meghatározása után fog kitűnni, mi marad az állam többi kiadásaira. Ő a két kérdés, t. i. a quóta és államadósságok kérdésének tárgyalása között nem lát semmi különbséget.
Utána gr. Szécsen szólalt fel. Szép dialektikával és igen folyó német nyelven előhozta, hogy egy része azoknak, miket Ghyczy kifejtett, az ő – Ghyczy – specialis nézetei, és némi tekintetben eltérők a küldöttség többségének nézeteitől. A magyar küldöttség is meg van győződve arról, hogy az államadósságok kérdésének megoldása a legfontosabb kérdések 187egyike; meg van győződve, hogy ezen kérdés felett is értekezésbe bocsátkozni és véleményt adni hivatva van a küldöttség; midőn tehát annak ideje bekövetkezik, ezen kérdés iránt is minden készséggel fog a birodalmi tanács küldöttségével tanácskozni. Főnehézség nézete szerint az, hogy az országos küldöttség előtt még nincsenek a két miniszterium közt folytatott értekezleteknek eredményei, már pedig e nélkül az országos határozat értelme szerint az államadósságok kérdése fölött a kölcsönös értekezéseket megkezdeni nem lehet.
Br. Tinti kiegyenlítőleg szólt, kiemelvén, hogy valójában a két kérdés közt különbség nincs, annyiban, a mennyiben, ha szorosan véve elemezzük a két nevezetes kérdést, mindkettőnél fődolog az adóképesség. Meg van győződve, hogy a magyar törvényhozás részéről a képesség arányában fog az államadósságok terhének viselése megszavaztatni, éppen úgy, mint a közös ügyekből folyó kötelezettség teljesítése.
Fest Imre röviden az országos határozatra hivatkozván, nem kivánja még most az államadósságok kérdését tárgyaltatni.
Winterstein élénken szólal fel az államadósságok kérdésének fontossága mellett. Utalt azon moralis kötelezettségre, melyet az állam az ő hitelezői irányában elvállalt, azon szent kötelezettségre, melyet valamint az egyeseknek, úgy az államnak sem szabad megtörni. Minthogy az államadósságok mindenekelőtt és mindenek fölött fedezendők, tudni kell azoknak összegét és viselésük módját; mert csak úgy lesz világos és meghatározható, hogy mi marad az állam többi kiadásaira. Interpellatiót kiván intézni a magyar miniszteriumhoz, és számokban akarja tudni, hogy mennyi azon összeg, a melylyel a magyar állam évenkint az államadósságokhoz járulni kiván.
Winterstein felszólalása után sem az egyik, sem a másik részről szóló nem jelentkezvén, b. Sennyey kijelentette, hogy a mint biztosíthatja az osztrák küldöttség tagjait arról, hogy a magyar küldöttség tagjai mindazt, mit ezen fontos kérdésről hallottak, érett megfontolás alá veendik, úgy másrészről óhajtja és elvárja, hogy a magyar küldöttség részéről előadottakat is vegye a másik küldöttség megfontolás alá. Ennél fogva nézete szerint nem marad egyéb hátra, mint áttérni a következő pontok tárgyalására.
Br. Hock nehéz gondnak nevezi az államadósságok terhét. Míg meg 188nem oldatik, miképp fog az viseltetni és mindaddig; míg ezen gond ólomsúlylyal nyugszik minden többi kérdésen, nem érezheti magát képesítettnek a quóta kérdése iránt véleményt mondani.
Erre Kaiserfeld szólalt fel. Míg a küldöttségek azon tárgyalásokat, melyeket ma hallottunk, saját kebelükben fontolóra nem veszik, addig bajos a többi kérdések vitatására átmenni. Azon nézetét fejezi ki, hogy ezen nehéz kérdés megoldása sikerülend, ha a két miniszterium egymással tanácskozni fog, s ezen tanácskozmányainak és megállapodásainak eredményét a két küldöttséggel közölni fogja.
Plener a mai ülés bezárását kéri, annyival inkább, mivel mindenik küldöttség a maga kebelében kiván előbb tanácskozni, mielőtt meghatározhatná, hogy lehet-e és kell-e a többi kérdés megbeszélésében tovább menni.
Végre én szólaltam fel. A több oldalról hozzám intézett interpellatióra felelvén, elmondtam, hogy a magyar miniszteriumon nem mult az igyekezet, az államadósságok kérdése iránt megállapodást létrehozni; már a küldöttségek összejövetele előtt több héttel a magyar és osztrák pénzügyminiszteriumok közt folytak értekezletek, melyek azonban különösen a salzburgi összejövetel folytán megszakadást szenvedtek és a kivánt eredményre nem vezettek. Egyébiránt azon nézetemet nyilvánítottam, hogy a birodalmi tanács küldöttségének azon kivánsága, hogy a quóta és államadósságok kérdése feletti tárgyalásokban az eredmény egyszerre éressék el, azáltal teljesíthető, hogy a megállapított modus procedendi értelme szerint a küldöttségi tárgyalások végeredménye az utolsó zárülésben egyszerre vétessék jegyzőkönyvbe. Bármikor keletkezik egyik vagy másik tárgyban az óhajtott egyezmény és megállapodás, az úgyis egyszerre fog a végső jegyzőkönyvbe felvétetni. Meg van tehát felelve az osztrák küldöttség kivánságának, a mi a formát illeti. Különben pedig föladata lévén a két küldöttségnek, hogy e két tárgyat megvitassa és megállapodást hozzon létre, szükségképp meg kell határozni a tárgyalások egymásutánját, s mivel a magyar küldöttségnél az országgyűléstől nyert utasítás folytán mindenekelőtt a quóta kérdése van előtérbe állítva, azon reményemet fejeztem ki, hogy az osztrák küldöttség bele fog nyugodni abba, hogy előbb a quóta kérdése vétessék tanácskozás alá.
Ezen nyilatkozatban a birodalmi tanács több tagja megnyugodott és a további tárgyalás hétfőre halasztatott.
189Ghyczy Kálmánnak hátrahagyott irásai közt megvan az értekezletben mondott beszédének teljes szövege. Így szól:
Ich bitte vor Allem um Entschuldigung, wenn ich mich in deutscher Sprache nicht so geläufig und præcis ausdrücken kann, wie es nöthig und dieser hohen Versammlung würdig wäre, und muss auch bemerken, dass ich in dem, was ich vorzutragen die Ehre haben werde, nur meine eigenen persönlichen Ansichten ausspreche. Ich glaube hiezu berechtigt zu sein in Fragen, welche der endgültigen Beschlussfassung der ungarischen Deputation noch nicht anheimgefallen sind, und der Werth dieser Privatconferenzen besteht meiner Ansicht nach einestheils eben darin, zur allseitigen Capacitation auch seine eigene persönliche Überzeugung aussprechen zu können.
Die Deputation des hohen Reichsrathes erklärt, dass die Feststellung des Verhältnisses, in welchem die Ausgaben der gegenwärtig bestehenden Staatsschuld von den beiden Theilen zu tragen sein werden, entweder gleichzeitig mit der Feststellung des Beitragsverhältnisses zu den Kosten der gemeinschaftlichen Angelegenheiten zu erfolgen hat, oder dieser vorangehen muss.
Es ist eine grosse principielle Differenz, welche zwischen diesem Antrage und dem besteht, was die ungarische Deputation in dieser Angelegenheit meines Erachtens leisten kann.
Ich will vor Allem dies beleuchten, und dann auf die durch den geehrten Herrn Vorredner gegen die ungarische Ansicht vorgebrachten Einwände zurückkommen.
Wir haben ein allerhöchst sanctionirtes Gesetz über die gemeinsamen Angelegenheiten. In diesem Gesetze sind auf der Grundlage der Pragmatischen Sanction nur das Aussere und das Kriegswesen als gemeinsame Angelegenheiten anerkannt, und es ist uns durch dieses Gesetz und den Beschluss des Reichstages nur der Auftrag geworden, das Beitragsverhältniss in Bezug auf diese Angelegenheiten zu ermitteln.
In Bezug auf andere Angelegenheiten, deren Gemeinschaftlichkeit nicht aus der Pragmatischen Sanction fliesst, welche aber aus politischen und national-œconomischen Rücksichten vortheilhafter in gemeinschaftlichem Einverständnisse, als streng abgesondert erledigt werden können, bestimmt dieses Gesetz, dass die beiderseitigen Ministerien nach Massgabe der Umstände zeitweilige Vergleiche vereinbaren, und diese den beiderseitigen Legislationen zur Ratification vortragen sollen.
Insbesondere hinsichtlich der Staatsschulden erklärt der Reichstag in diesem Gesetze, dass die Länder der ungarischen Krone mit solchen 190Schulden, laut ihrer constitutionellen Rechte, nicht belastet werden können, zu deren Aufnahme sie ihre Einwilligung auf gesetzlichem Wege nicht gegeben haben.
Es erklärte aber auch der Reichstag, dass, wenn ein wirkliches constitutionelles Leben in beiden Ländercomplexen thatsächlich zu Stande kommt, die Länder der ungarischen Krone bereit seien in Bezug auf die Staatsschulden, auch über das Mass ihrer Schuldigkeit, aus politischen Rücksichten und auf Grundlage der Billigkeit, Alles zu thun, was bei Wahrung ihrer Selbstständigkeit und ihrer Rechte möglich und erlaubt ist.
Aus diesen Rücksichten und auf dieser Grundlage hat sich der ungarische Reichstag bereit erklärt, einen Theil der Staatsschulden zu übernehmen, und hierüber mit den übrigen Ländern Seiner Majestät nach vorläufiger Besprechung in einen Vergleich einzutreten, und hat zu diesem Zwecke angeordnet, dass gleichzeitig mit der Bestimmung des Beitragsverhältnisses zu den Auslagen der anerkannten gemeinsamen Angelegenheiten und dem Abschluss eines Zollverein-Vertreges, der Jahresbeitrag, welchen die Länder der ungarischen Krone zu den Staatsschulden leisten sollen, im Wege des Vergleiches derart festgesetzt werde, wie solche Vergleiche zwischen selbstständigen Ländern zu geschehen pflegen: die beiderseitigen verantwortlichen Ministerien sollen nämlich einen detaillirten Vorschlag vereinbaren, und denselben den beiderseitigen Reichstägen zur Genehmigung unterbreiten.
Aus diesem ist ersichtlich, dass das Beitragsverhältniss, welches wir zu ermitteln haben, sich auf den Theil, oder den Jahresbeitrag nicht erstrecken kann, welchen die Länder der ungarischen Krone in Bezug auf die Staatsschulden tragen sollen, diese zwei Angelegenheiten also nicht gemeinschaftlich verhandelt werden können, sondern abgesondert behandelt werden müssen.
Der ungarische Reichstag wird, wie er es auch bisher offen und aufrichtig ausgesprochen hat, die unendlich bedeutenden, tief eingreifenden politischen und national-œconomischen Rücksichten nicht unbeachtet lassen, welche mit der Frage der Staatsschulden verbunden sind, und hat uns blos den Auftrag ertheilt, nachdem die diesbezüglichen Daten uns durch das Ministerium mitgetheilt, und die mit dem Ministerium der übrigen Länder gepflogenen Verhandlungen vorgelegt sein werden, in eine vorhäufige Besprechung mit der Deputation des hohen Reichstages einzutreten, dessen Ergebnisse dann das Ministerium nebst seinem Vorschlage dem Reichstage zu unterbreiten haben wird.
Dies sind die principiellen Gesichtspunkte, welche uns durch das 191Gesetz und den Auftrag des Reichstages unabänderlich vorgeschrieben sind.
Wie steht es aber diesfalls mit der Deputation des hohen Reichsrathes?
Das ungarische Gesetz über die gemeinsamen Angelegenheiten ist dem Reichsrathe, ich weiss nicht aus welchem Grunde, – auffallend ist es aber jedenfalls, – nicht mitgetheilt worden: der Reichsrath hat demnach über dieses Gesetz, über die Wesenheit der gemeinsamen Angelegenheiten sich weder durch ein Gesetz, noch durch einen Beschluss meritorisch ausgesprochen.
Uns, der ungarischen Deputation, sind in der Behandlung der obschwebenden Fragen bestimmte Grundsätze vorgeschrieben; die Deputation des Reichsrathes hat hierüber keine Instruction: die Schwierigkeit der Lage besteht demnach in dem, dass Principien in Vollzug gesetzt werden sollen, die noch nicht vereinbart sind.
Es kommt mir nicht zu, eine Meinung über das Verfahren auszusprechen, welches die Deputation des Reichsrathes unter diesen Umständen einhalten soll.
Sie kann der Meinung sein, dass sie ihre Hände frei hat, dass sie Vereinbarungen treffen und unsere Anträge annehmen kann eben darum, weil sie durch kein Gesetz gebunden ist; sie kann aber auch der Meinung sein, dass sie eben darum ihre Hände gebunden hat und also keine Anträge vereinbaren kann, weil kein Gesetz oder Beschluss des Reichsrathes diesfalls vorliegt.
Diese Ansichten auf die gegenwärtige Lage unserer Verhandlungen angewendet, deren zweiten wichtigen Gegenstand nebst der Bestimmung des Beitragsverhältnisses die vorläufige Besprechung der Staatsschulden bildet, frage ich, in was kann diese vorläufige Besprechung bestehen?
Sie kann nach den der ungarischen Deputation vorgeschriebenen Grundsätzen nichts anderes in sich fassen, als die allseitige detaillirte Erhebung des Standes, der Ursachen, der Art und Weise der Contrahirung und der Verwendung der Staatsschulden, die Kenntnissnahme, und als allfällige Bekämpfung der gegenseitigen Ansichten, die Aufklärung und allfällige Vertheidigung des Gesichtspunktes, welchen der ungarische Reichstag in dieser Frage gegenwärtig behauptet: auf einen meritorischen Vorschlag in Bezug auf die Staatsschulden kann diese vorläufige Besprechung sich keinesfalls erstrecken.
Meine Motive hiefür sind
Schon die Idee einer vorläufigen Besprechung schliesst es aus, dass 192in derselben der Auftrag zu einem meritorischen Vorschlag inbegriffen sei.
In Betreff des Beitragsverhältnisses ist uns der ausdrückliche Auftrag geworden, einen Vorschlag zu vereinbaren; in Betreff der Staatsschulden aber ist ebenso ausdrücklich das Ministerium angewiesen, einen Vorschlag zu vereinbaren und vorzulegen.
Es kann kein meritorischer Vorschlag in Betreff der Staatsschulden durch die Deputation vereinbart werden, weil annoch überhaupt die rechtliche Grundlage zur Verhandlung dieser Frage nicht vorhanden ist.
Der ungarische Reichstag hat sich zur Übernahme eines Theiles der Staatsschuld auf Grundlage des Gesetzes über die gemeinsamen Angelegenheiten bereit erklärt. Das Gesetz über die gemeinsamen Angelegenheiten ist in der Voraussetzung der Durchführbarkeit desselben erlassen worden; die Durchführbarkeit diesel Gesetzes hängt von den noch zu gewärtigenden Entschlüssen des Reichsrathes ab; wird diesem Gesetze durch den Reichsrath widersprochen, wird es wegen diesen Widerspruch undurchführbar, dann hat dieses Gesetz in Bezug auf die gemeinschaftliche Behandlung gewisser Angelegenheiten von selbst aufgehört und Ungarn tritt in seine früheren Rechte auch in Bezug der Staatsschulden ein.
Ich will nicht missverstanden werden, ich spreche hier nicht in meinem Namen, ich spreche im Namen des Reichstages, der mich absandte, und bin daher verpflichtet, die Grenzen meines Auftrages immer vor Augen zu haben, darf demnach meine eigenen Ansichten über die Staatsschuld hier nicht aussprechen; werde aber dort, wo ich als unabhängiger Repræsentant meine eigenen Ansichten frei aussprechen kann, immer der Meinung sein, dass die Länder der ungarischen Krone zu den Staatsschulden so viel beitragen sollen, als sie nur immer beitragen können. Mehr kann Ungarn nicht thun, mehr kann also von ihm nicht gefordert werden.
Ich bin überzeugt, dass viele meiner Mitbürger diese Ansichten theilen; aber ebenso wie sie, wünsche auch ich, dass wenn Ungarn Lasten übernimmt, welche es zu übernehmen rechtlich nicht verbunden ist, auch Ungarn das Recht werde, welches ihm gebührt, das Gesetz über die gemeinsamen Angelegenheiten durchgeführt werde, so wie es beschlossen ist.
Es stelle sich der hohe Reichsrath auf die Basis, auf der wir stehen, er spreche sich über die Grundsätze des Gesetzes über die gemeinsamen Angelegenheiten auf eine Ungarn hinsichtlich der Durchführung dieses Gesetzes vollkommen beruhigende Weise meritorisch aus: und die rechtliche Grundlage der Verhandlung der Staatsschulden wird gewonnen sein.
193Ich muss noch weitergehen. Ich bitte im Voraus um Entschuldigung, dass ich eine Meinung über das Verfahren des Reichsrathes ausspreche, was mir nicht zukommt; ich will aber keine Kritik üben, ich will nur einen Umstand erwühnen, der Ungarn zur Warnung dienen muss.
Ich wünschte auch hier nicht missverstanden zu werden. Es ist ein grosser Unterschied zwischen dem, wenn man sagt, ich will keine Schulden zahlen, was schwer zu sagen ist, und dem, wenn man sagt, ich bin nicht verpflichtet, die Staatsschulden zu zahlen.
Der Reichsrath hat nach der Constitution des Jahres 1848 unstreitig, und ich glaube auch nach der vom Jahre 1849 das Recht gehabt, Einfluss auf die Gebahrungen des Staatscredits zu nehmen, die Contrahirung der Staatsschulden zu genehmigen, oder nicht zu genehmigen.
Hätte er sich dieses Recht gewahrt, er hätte sich ein grosses Recht bewahrt, und der Monarchie einen unendlichen Vortheil verschafft, denn er hätte dann die weitere Ausnützung des Staatscredits verhindert, und es sind vielleicht durch eben die Millionen, welche seitdem den Staatsschulden zugeflossen sind, die Lasten gegenwärtig so schwer und drückend geworden. Der Reichsrath hat dies nicht gethan, er hat die Verpflichtung, die ohne seine Einwilligung gemachten Schulden zu zahlen, offen ausgesprochen, Staatsschulden-Commissionen eingesetzt, deren Berichte genehmigend angenommen, Verordnungen über die Bezahlung der Schulden und Interessen erlassen.
Ich würdige die Motive, aus welchen der Reichsrath dies gethan hat, aber des Rechtes hat sich der Reichsrath begeben, Anträge auch auf solche Einwendungen zu machen, die sonst in jeder Hinsicht gesetzlich gerecht und billig wären.
Man kann uns demnach nicht zumuthen, dass wir den Weg verfolgen, den der Reichsrath gewandelt ist, und durch vorzeitige meritorische Behandlung der Staatsschuld Verpflichtungen eingehen, welche wir nur bedingt übernehmen wollen, Verpflichtungen übernehmen ohne Sicherstellung der Rechte, für deren Wahrung wir diese Verpflichtung übernehmen wollen.
Es kann daher meiner Ansicht gemäss nach allen diesen nichts anderes gethan werden, als dass vorerst das Beitragsverhältniss in Bezug auf die gemeinsamen Angelegenheiten ermittelt, und abgesondert davon eine, vorläufige Besprechung über die Staatsschulden mit Ausschluss jedes meritorischen Vorschlages, auf die Art, wie besagt, gepflogen werde.
Ich glaube diesfalls in Übereinstimmung zu sein auch mit den Ansichten des Reichsrathes.
194Es hat ja auch der Reichsrath auf den Bericht seiner Commission über den Vortrag Sr. Excellenz des Herrn k. k. Finanzministers in der letzten Session beschlossen, dess der Vorschlag über die Besserung des Staatscredites nur vom Ministerium ausgehen könne, und selbst in dem Gesetze, Kraft dessen die Deputation des Reichsrathes erwählt wurde, wird ausdrücklich gesagt, dess eine Deputation des Reichsrathes mit einer Deputation des ungarischen Reichstages über die in dem ungarischen Gesetz-Artikel der Deputationsverhandlung zugewiesenen Gegenstände in Verhandlung trete. In dem ungarischen Gesetze über die gemeinsamen Angelegenheiten ist aber nur allein die Ermittelung des Beitragsverhältnisses der Verhandlung dieser Deputation zugewiesen, und die Auseinandersetzungen, die im weiteren Verlaufe dieses Gesetzes erwähnt werden, können ihrem Wortlaute nach höchstens vorläufige Besprechungen bezeichnen.
Jetzt werde ich noch etwelche Worte auf die Einwendungen des sehr geehrten Vorredners erwidern.
Es wurde gesagt, dess, nachdem die Vereinbarung des Beitragsverhältnisses und die Verhandlungen über die Staatsschulden derselben Deputationen des ungarischen Reichstages aufgetragen wurden, und nach dem Gesetze über die gemeinsamen Angelegenheiten sowohl das Beitragsverhältniss zu den gemeinsamen Angelegenheiten, als auch die Bestimmung des Antheils Ungarns an der Staatsschuld gleichzeitig vorzunehmen wären, es die Intention des Reichstages und des Gesetzes sei, dess beide Angelegenheiten jetzt erledigt werden. Es folgt aber aus dem Umstande, dess eine und dieselbe Deputation zwei Aufträge erhielt, nicht, dess diese zwei Angelegenheiten von einander nicht verschieden seien und verschieden behandelt werden können, und die im Gesetze über die gemeinsamen Angelegenheiten erwähnte gleichzeitige Behandlung ist im Gesetze ausdrücklich mit Bezug auf den Reichstag, und nicht auf diese Deputation angewendet.
Der geehrte Vorredner meint, dess da die Conferenzen ganz privater Natur seien, in welchen kein Beschluss gefasst wird, kein Anstand erhoben werden könne, in diesen Conferenzen die Staatsschuld zu besprechen. Ich meine aber, dess diese Conferenzen nach dem festgesetzten modus procedendi nur eine ausführlichere Besprechung des in den schriftlichen Aufsätzen Enthaltenen sein können. Was kein Gegenstand unseres schriftlichen Verkehres ist, kenn kein Gegenstand der Conferenz sein. Sind die Conferenzen, wie sie es wirklich sind, ganz privater Natur, in welchen kein Protokoll geführt, kein Beschluss gefasst wird, denn ist die 195fragliche Besprechung der Staatsschulden ohne practischen Nutzen; sind die Conferenzen mehr als dies, dans sind sie nicht privater Natur, nicht die Conferenzen, welche im vereinbarten modus procedendi vorgesehen sind.
Es ist wahr, der Deputation ist es nicht ausdrücklich verboten, über die Staatsschulden in Verhandlungen einzutreten, sie hat aber keinen Auftrag dazu, und jede Deputation kann und darf ihrem rechtlichen Begriffe nach nur das thun, wozu sie beauftragt ist.
Ich kann die Meinung nicht theilen, dass das jährliche Deficit nur den Bedürfnissen des Kriegswesens, besonders seit dem Jahre 1848 zuzuschreiben sei. Ich kann mich hiefür auf das Argument des geehrten Vorredners bernfen, nach welchem solche Finanzen nicht denkbar sind, in welchen die Schulden blos zu einem Staatszwecke aufgenommen werden. Es geschieht dies zwar manchmal, in der Regel entsteht aber das Deficit und die dadurch bewirkte Staatsschuld aus der Gesammtheit aller über ihre normalen Grenzen angestrengten Staatsausgaben. Ich bin überdies der Meinung, dass die oesterreichische Staatsschuld wirklich nicht allein den übergrossen Ausgaben des Kriegswesens, sondern zum grossen Theil dem Aufwande zuzuschreiben sei; welcher auf eine wirklich unoeconomische, zweckwidrige, und wahrlich nicht dem Interesse Ungarns entsprechende Weise auf die innere Verwaltung und verschiedene, den betreffenden Ländern zugute kommenden Investitionen verwendet wurde; so habe ich unter Anderem berechnet, dall in den Jahren 1852–1858 inclusive auf die Militär-Verwaltung 991.000,000, auf die Civilverwaltung aber 1000.000,000 verwendet wurden.
Es wurde endlich gesagt, dass die Besprechung über die Staatsschuld nicht nöthig sei, weil der Stand der Staatsschulden ohnedies bekannt wäre, und überflüssig sei, wenn sie zu keinem Resultate führe. Ich bin nicht dieser Meinung, denn ich glaube, dass diese Besprechung für uns sehr belehrend wäre, die wir über den Stand der Staatsschulden nichts Officielles wissen, und durch uns belehrend wäre für das Land, das hievon noch weniger weiss. Es ist dies ein genügendes Resultat; mehr zu bewirken sind wir nicht ermächtigt.
Dies sind die Gründe, aus welchen ich die Einwendungen des Herrn Vorredners nicht für annehmbar erkennen kann.
A két országos küldöttségnek augusztus 26-dikán folytatólag tartott közös értekezletéről Lónyay naplójában feljegyzések nem találhatók.
196A birodalmi, tanács küldöttsége a birodalmi tanácshoz intézett jelentésében a közös tanácskozmányokról a következőket irta:
«Ezen értekezletben, a melyben a két küldöttség mindegyike álláspontját képviselte, s a melyben az innenső küldöttség különösen hangsulyozta, hogy nem egyezhetnék abba bele, hogy az államadóssághoz való hozzájárulási aránynak kérdése elkülöníttessék a közösügyi költségekhez való hozzájárulási aránynak kérdésétől, a magyar küldöttség kiemelte, hogy ha fel is van hatalmazva az államadósság kérdésében előleges értekezésbe bocsátkozni, ezt csak a másik kérdéstől elkülönözve, s így is csak akkor teheti, ha előbb a maga miniszteriuma javaslatot terjeszt eléje. Ezt tehát be kell várnia. Végül a magyar küldöttség kijelentette, hogy válasz iratunkra irásban fog felelni.»
A magyar országos küldöttségnek augusztus 27-dikén tartott ülésében, mint a jegyzőkönyv mondja, «folytattatott az ő felsége többi országai küldöttségének válaszirata fölötti tanácskozás, s az arra adandó felelet szerkesztésére egy hat tagból álló albizottság megválasztása határoztatott el».
Az augusztus 27-dikén tartott ülés tanácskozásairól Lónyay Menyhért naplójában följegyzés nem található. Ghyczy Kálmánnak hátrahagyott irásai közt megvan a beszéde, a melyet ez ülésben mondott. Így szól:
Fő kérdés nézetem szerint az, mely a Reichsrath küldöttsége válaszának első pontjában intéztetik hozzánk.
E részben közöttünk principiális differentia van.
Mi azt állitjuk, hogy a közösügyi törvény szerint ezuttal csak a már közöseknek elismert kül- és hadügyi költségek arányára nézve tehetünk javaslatot; a Reichsrath küldöttsége pedig azt kivánja, hogy ezuttal mindazon állami költségekre nézve, melyekhez a magyar korona és ő felsége többi országainak járulni kellend, s ezek közt főképpen az államadósságokra nézve most egyidejüleg arány állapíttassék meg, s ezen arány mindezen állami költségekre nézve ugyanazon egy legyen.
A sokszor ismételt legerősebb argumentum, a melyet e részben a legközelebbi conferentiában hallottunk, s mely a Reichsrath küldöttségének irott válaszában is benne foglaltatik, a következő:
Minden részről el van ismerve, hogy az adóképesség (Leistungsfähigkeit) alapja a javaslatba teendő aránynak; az adóképesség függ az összegtől, mely fizetendő; jelesül a Reichsrathban képviselt országoknak adóképessége attól függ, hogy az államadósságokból, a melyekhez szükséges 197összegek minden közös költségek összegét meghaladják, mennyit vállalandnak el a magyar korona tartományai, s így azokból mi marad ő felsége többi országaira; mert ha Magyarország ezekből keveset vállal, s így nagyobb teher marad ő felsége többi országaira, akkor ezek közösügyi quótájának kisebbedni kell, mert adóképességük nagyobbat el nem bir, s azért az adósságok kérdését a quóta kérdésétől nem lehet elkülönözni, hanem mind a kettőt legalább egyidejüleg kell tárgyalni.
Ezen argumentumnak a theoria szempontjából nincs értelme, de nagy gyakorlati jelentősége van.
A mi a theoria szempontját illeti, bármely adóról legyen szó – az utolsó fölvonásról, mely a fizetésből áll, nem szólva – két fő szempont tartandó figyelemben, t. i. az összeg, mely kivettetik, s a repartitio, melyet itt mi «Beitragsverhältniss»-nek nevezünk.
Mind a kettő megállapításánál tényező az adóképesség, de nem egyenlő módon.
A repartitio megállapításánál fő, ha nem egyedüli tényező az adóképesség, mert igazságos csak az oly repartitio lehet, mely erre van alapítva.
Nem így áll a dolog az összeg meghatározásánál. Itt is tekintetbe veendő az adóképesség, de csak annyiban, hogy túlterhelés ne történjék; e fölött azonban számba veendők más politikai tekintetek is; mert a mint képtelenség lenne valamely országra, mely többet képes adózni, mint szükséges, az adóképesség kimerítéséig vetni az adót, úgy a birodalmak romlására vezet, ha polgárai adóképességük mértékén túl adóztatnak meg.
Én nem vagyok azon tannak barátja, hogy az adót az állam szükségeihez képest kell adóval már túlterhelt országokban is megszabni, s azt hiszem, hogy ez esetben rendszerint az állam szükségei mérséklendők az adóképességhez képest; de azt e mellett is el kell ismernem, hogy az adók összegeinek meghatározásánál az adóképességen kívül más nagyfontosságú politikai tekintetek is figyelembe veendők.
Az adó aránya és összege ezek szerint egymástól különböző két dolog. Úgy különbözik, mint a hogy a forma és az anyag különböznek egymástól. Az arány egy ideális proportionális szám, mely ha igazságosan van megállapítva, magában még senkit nem terhelhet; terhes csak az adó öszszege lehet, s igazságos felosztás esetében az egyik félre úgy mint a másikra.
Éppen úgy nem lehet tehát a theoria szempontjából mondani, hogy az adó összegének ismerete nélkül nem lehet az adó felosztásának arányát meghatározni, mint nem lehet állítani, hogy algebrai formák szerint nem lehet számítani bizonyos határozott összegek kijelölése nélkül; s ha ez 198állana, egyátalában lehetetlen lenne a közösügyi költségek arányának megállapítása, mert az a szerint felosztandó közös költségeknek összege a delegatiók határozata folytán évenkint változó lesz, legalább nagyban változhatik, s így ehhez képest az arányt is évenkint kellene megállapítani.
Nem áll az, hogy ha a Reichsrathban képviselt országoknak államadóssági terhe nagyobb lesz, közösügyi quótájuknak kisebbedni kell, mert ebből vagy az következnék, hogy tehát ez esetben Magyarországnak államadóssági terhe kisebb lévén, közösügyi quótájának kell öregbedni, s ekkor Magyarország, más útra kerülővel, a közösügyi quótában fizetné azt meg, amit az államadósságok czíme alatt elvállalni nem akart, s ez, gyengéden szólván, oly fictio lenne, melyre nézve követelhetjük a reichsrathi uraktól, hogy annyit csak tegyenek fel rólunk, hogy ezt belátjuk; vagy az következnék, hogy a közösügyi quóta mindegyik részről aránytalanul kicsiny, a szükségnek meg nem felelő lenne, s ez a monarchiának végromlását eredményezné.
De ha a theoria szempontjából nincsen értelme a kérdéses okoskodásnak, igen nagy jelentőségű gyakorlati értelme és hordereje van, még pedig kettős irányban.
Azt kivánja a Reichsrath küldöttsége, hogy az államadósságok terhében való részvételnek aránya a már elismert közösügyi költségek arányánál előbb, vagy legalább azzal egyidejűleg, s így a közösügyi törvény érvényének a Reichsrath által való elismerése előtt határoztassék meg.
Ha ezt az országgyűlés teszi, lemond az őt az államadósságokra nézve megillető jogi szempontról; lemond, még pedig előbb, mintsem jogait, a közösügyi törvények valóságos foganatba vételét, biztosítaná, azon álláspontról, a melyből jogainak a közösügyi törvénynek foganatba vételére leginkább képes hatást gyakorolni; lemond azon előnyről, mely szerint a jogi szempont alapján nem azt vivhatja ki, hogy államadósságot ne fizessen, hanem érvényesíthet e tekintetben más oly követeléseket, kivívhat más oly intézkedéseket, melyek Isten és ember előtt igazságosak, s egyaránt előnyösek lehetnek mind a magyar korona, mind ő felségének többi országaira nézve. Ez esetben a magyar országgyűlés a Reichsrath sorsára jut, mely működését azon kezdvén, hogy elvállalta a kötelezettséget minden az ő hozzájárulása nélkül is tett adósságokért, most az elvállalásnak minden következményeit türni kénytelen.
De több az, hogy a Reichsrath küldöttsége nem az országgyűléstől, hanem a magyar küldöttségtől kivánja, hogy ezuttal állapítsa meg Magyarországnak az államadósságok terhében való részvétének arányát, azaz vagy szolidaritást vállalván minden létező adósságokért, a részvételnek bizonyos 199átalános arányát hozza javaslatba, vagy határozott számszerinti összegben mondja ki, hogy Magyarország az államadósságokból mennyit kész elvállalni.
Ha mi ezt teszszük, vagy tulsúlyt engedünk elhatározásunkban azon tekinteteknek, melyek a börze rendkivüli sensibilitásának szempontjából előttünk már annyiszor felemlíttettek, s többet tévén a jóból, mint kellene, kelleténél nagyobb terhet vállalunk, s ekkor otthon gyűlik meg a bajunk; vagy kisebb összeget mondunk annál, melylyel a börze megelégednék, s ekkor minket fognak okozni abban, hogy mi általunk, a magyarországi deputatio által, jött törésre az államadóssági ügy, hogy mi vagyunk oka az állam-bankrottnak, mi mondottuk ki.
Nem lenne alapos a szemrehányás, mert hiszen a mi javaslatunknak bármi legyen, még sok helybenhagyáson kell keresztülmennie, hogy érvényessé váljék, de e czélra börze-manoeuvrek által, talán az államnak nagy kárára is, kizsákmányoltathatik, s éppen azért illoyalis a Reichsrath küldöttségének eljárása irányunkban, hogy ily nehéz helyzetbe igyekszik beleszorítani bennünket, még pedig akkor, mikor az állam pénzügyeinek megvizsgálására kiküldve volt reichsrathi bizottság legközelebb is nem mert javaslatot tenni az állam pénzügyeinek mikénti rendezése iránt, hanem az e részbeni javaslat tételének kötelességét a miniszteriumra vélte hárítandónak.
Ez a kérdéses argumentumnak egyik gyakorlati hordereje; egy másik irányban szintén nagy a jelentősége, s e részben más formulatióval nem merem azt a Reichsrath szempontjából jogosulatlannak nevezni.
Az nem áll, a mint előbb megmutattam, hogy a közösügyi arányt nem lehet az államadóssági quótának megismerése nélkül megállapítani; de ha a Reichsrath azt mondja: «a közösügyi törvényhez, s átalában az egész kiegyezési ügyhöz, nem szólhatok, míg nem tudom, hogy mi történik némely fontos dologra, különösen az államadósságokra nézve», ezt a Reichsrath szempontjából értem, s ez ellen csak azon egy észrevételt tehetem, hogy miután a magyar országgyűlés világosan megmondotta a közösügyi törvényben, hogy mit akar, a Reichsrath pedig mindeddig egy szót sem szólott, szóljon nyíltan és őszintén, ezután dolgaink, úgy hiszem, legjobban elintéztethetnek, vagy legalább mindegyik fél tudni fogja, hogy hányadán van.
